Draft elemzés - NFC North

Véget ért a draft, így itt az ideje egy kis értékelésnek. Nézzük, hogy sikerült a hétvége az NFC North csapatainak.

 

Az NFC North csapatai mind eltérő stratégiával érkeztek a draftra, a Lions egy újjáépítés elején tart, így számukra egy bűnrossz csapatból kellett egy elfogadhatót összerakni (egy év alatt nem nagyon lehet abból a bizonyos dologból várat építeni), a Packers új védelmi sémára áll át, és ehhez legalább két kezdőkaliberű játékosra volt szükségük, a Bears némi életet szeretett volna lehelni a támadóegységbe, azok után hogy megszerezték Jay Cutlert, illetve a védelemben volt szükségük némi vérfrissítésre, míg a Vikings egy jó elkapó és egy akár azonnal kezdővé avanzsáló jobboldali tackle-t szeretett volna, és persze rendberakni ligautolsó special team-jét, ami rekordnak számító 6 TD-t "ajándékozott" tavaly az ellenfeleknek. Nézzük, ki milyen sikerrel tudta megvalósítani kitűzött céljait.

 

Kezdjük a Detroit Lions csapatával. A draft előtt néhány órával dűlőre jutottak Matthew Stafford-dal, a Georgia irányítójával, hatalmas szerződést biztosítva számára (csak a garantált összeg közel 42 millió dollár hat évre!). Új éra, és az új kezdetekhez jár egy QB, a Lions-nál Stafford az az alapkő, amire az eljövendő idők csapata épül majd. Én semmi kivetnivalót nem találok ebben - persze ez az első szerződése giganagy, és sokan elámulnak tőle -, de ez egy logikus lépés volt (még ha az idő erre talán később rácáfol majd). 1/20-ra a csapat a class legjobbjának tartott tight end-jét, Brandon Pettigrew-t (Oklahoma State) választotta, hogy mi ugrott be erről nekem? Az 1995-ös draft, és az arról minden évben látható képkockák - 1/9, Jets következik, a rajongók hangosan kántálják: "We want Sapp, we want Sapp", és jön a pick: "New York Jets selected... Kyle Brady, tight end, Penn State". Warren Sapp pedig három pick-kel később elkelt, és parádés karriert futott be. És Kyle Brady? Nos, a ligában megragadt, de sosem vált sztárrá. Visszatérve Pettigrew-ra, őrület, hogy a Lions őt húzta, mikor még benn volt Michael Oher (OT), vagy Peria Jerry (DT) is, mondjuk nem sokat kellett várni, hogy elkeljenek, három pick-kel a Lions után (emlékezzünk erre a hármas számra), a Ravens köszönte szépen, és elvitte Ohert, rögtön utánuk pedig a Falcons Jerry-t. 2/1-re Louis Delmas (Western Michigan) safety-t vitték el, bizonyítva, hogy mára a csapatoknak elég egy jó meccs és egy remek combine szereplés a döntések meghozatalához (a'la Jarviss Moss, vagy Vernon Gholston). Delmas ennek ellenére akár szép kis karriert is befuthat, de valljuk be, a támadófalat még itt is érdemben tudták volna fejleszteni, hisz Eben Britton és Max Unger is benn volt még, és két igazán jó középső linebacker szintén, James Laurinaitis és Rey Maualuga, úgy hogy Delmas választása kicsit meglepő volt. (Persze 3. körben jött linebacker a csapathoz, akkora név, hogy a rajongók 99% sosem hallott róla...) Nem akarom megbántani a Lions híveit, de Delmas kaliberű safety-t még a 4. kör elején is tudtak volna húzni... A harmadik kör első választásának jogát elcserélték a Jets-szel, ez jó döntés volt, hisz a 3/12-es, a 4/15-ös és egy 7. körös pick jött cserébe, és mint újjáépülő csapatnak, ez nagyon jól jött. És akkor jött is a linebacker választás 3/12-re, méghozzá DeAndre Levy (Wisconsin). Dizon is "fantasztikus" választás volt tavaly, szóval biztos Levy is befog válni. Vagy nem. Persze ezt még megtudták fejelni a 3/18-as pick-kel, ahol Derrick Williams-t (Penn State) választották (Kyle Brady is biztos mosolygott), aki veszélyes returner, de az már régen rossz, ha kickoffokat kell visszahordania, mert az általában egyet jelent azzal, hogy az ellenfél pont most szerzett TD-t. Na jó, puntokat is tud visszahordani, már ha a Lions védelem képes bárkit is puntra kényszeríteni. A vicc az, hogy 3. körben még simán behúzhatták volna Roy Millert (Texas) a védőfalba, illetve ha korábban a támadófalat erősítik, itt még simán elérhető lett volna jó néhány jobb tight end vagy safety is... 4/15-re végre pótolták egyik nagy hiányosságukat, és a védőfal közepére húztak - Sammie Lee Hill (Stillman) személyében egy project játékos érkezett, végső soron jó döntés, senki nem vár rögtön kiugró teljesítményt a Detroit-tól, pár év múlva pedig Hill igazi klasszis lehet a védelemben, a tehetsége megvan hozzá, de biztos, hogy nem lesz zökkenőmentes a fejlődése. 6. körben jöttek legközelebb, és akkor Aaron Brown-t (TCU) húzták, annyira nem érzem, hogy kellett nekik még egy futó, mondjuk Brown akár returner is lehet, de arra is húztak már korábban (3. körben), itt jobb lett volna talán még egy védőt draftolni, mert abból a Lions-nál sosem lehet elég. 7. körben volt még három pick-jük, itt az edzésmenő Lydon Murtha (Nebraska) jött (végre valaki a támadófalba), aki jópár évig a practise squad tagjaként készülhet fel a profik világára, mellette érkezett még Zack Follett (California) linebacker és Dan Gronkowski (Maryland) tight end, akik itt már nem számítanak rossz választásnak.

 

Összességében úgy érzem a Lions a jövő csapatát építi, de a "highlight" videók és a túlértékelt combine eredmények kicsit elvakították őket... Csupán Stafford és Sammie Lee Hill választása tetszett nekem, a többiek is hiányposztra érkeztek, de velük szemben vagy intrikus vagyok, vagy akkor és ott dönthettek volna jobban is. A Lions fanok kicsit csalódottak lehetnek, de csak ismételni tudom magam, idén senki sem várja tőlük, hogy pozitív szezont zárjanak, az út elején járnak, de legalább jó irányba mennek, még ha néha meg is botlanak közben. Értékelésem: C

 

 

Folytassuk akkor a Green Bay Packers csapatával, ahol a tavalyi nagy elvárások ellenére alaposan leszerepelt az együttes, főleg a védelem hibájából. Egyértelmű volt, hogy tenniük kell ez ellen valamit, a sémaváltás, új edző a védelem élére, egy korábban is 3-4-ben játszó safety beszerzése volt a kezdet, a folytatás pedig a draftra maradt. 1/9-re rögtön meg is jött a 3-4-es védelem egyik legfontosabb sarokköve, B.J. Raji (Boston College), a behemót nose tackle (ugye senki se gondolta komolyan, hogy Pickett lesz majd a kezdő?!). Raji óriási erősítés a Sajtfejűeknek, akár már újonc évében domináns játékossá válhat, főleg az olyan gyengébb támadófalakkal szemben, mint ami Detroit-ban, vagy Chicago-ban van. És nem álltak meg itt a védelem erősítésében, feltrédeltek az 1/26-os pickre, ezért cserébe a 2. körös, és mindkét harmadik körös pickjüket odaadták a Patriots-nak, igaz, pluszba kaptak egy ötödik körös picket. Nem tudom, hogy megérte-e ez nekik, olyan sok hiányposztjuk végső soron nem volt, de azért elég sokat adtak az 1/26-ért... Clay Matthews (USC) vérbeli pass rusher linebacker volt a kinézett játékos, akiért feltrédeltek, ő bizony komoly fejtörést fog okozni az ellenfelek edzőinek (és főleg az irányítóknak), szerencsére egy ideig eltart, míg "NFL-ready" lesz, de aztán az ég óvja Cutler-t, Stafford-ot és a többieket... A támadófallal is voltak tavaly gondok a Packers-nél, így az elkövetkező pickekkel ezt orvosolták, előbb 4. körben jött T.J. Lang (Eastern Michigan) majd 5. körben Jamon Meredith (South Carolina), mindkettő jóképességű játékos, és köztudottan jó O-Line edzők vannak a Packersnél, ezek a választások nagyon tetszettek nekem. A két falember között behúztak egy fullbacket az 5. kör elején, Quinn Johnson (LSU) személyében, ez annyira nem tetszett nekem, egydimenziós játékos, aki főleg a "run heavy offense"-ben lenne kimagasló fegyver. Fakezű, tehát A-Rod számára nem célpont-lehetőség, mint pl. Korey Hall. A két hátsó körben már egyértelműen a "depth"-et mélyítették, kiválasztva Jarius Wynn-t (Georgia), aki jó backup lehet 3-4-ben a DE posztra, ha kicsit még szed magára, illetve a technikáján is javít, jött még Brandon Underwood (Cincinnati), mert cornerback-ből sosem elég, illetve Brad Jones (Colorado) linebacker, meglátjuk, jut-e nekik hely a rosteren.

 

Egészében véve ez egy nagyon jól sikerült draft a Packers részéről, a fullback választástól eltekintve minden döntésük racionális volt, és remek kvalitású játékosokat sikerült megszerezniük. Most már az edzőkön a sor, hogy a tehetséges "gyémántokból" igazi brilliánsokat faragjanak. Értékelésem: A

 

 

A Chicago Bears-nél már hetekkel ezelőtt "megkezdődött" a draft, hiszen az idei 1. és 3. körös pickjükért cserébe + jövőévi 1. kör és Kyle Orton játékjogának átadásával szert tettek korunk egyik legtehetségesebb irányítójára, Jay Cutler-re. A Broncos ex-játékosa tavalyi pályán nyújtott teljesítményével kiharcolta a Pro Bowl-t, és idei pályán kívüli teljesítményével azt, hogy csapata megválljon tőle. A Bears mindenesetre kapva kapott az ajánlaton, és hosszú idő után újra franchise QB-val rendelkezik. Mivel a draft elején csupán egy második körös választásuk maradt, ezért alaposan meg kellett gondolniuk a draftstratégiájukat. A védelem totális vérfrissítésre szorult, ezt még a vak is láthatta tavaly, de nem hagyhatták figyelmen kívül, hogy Cutler-nek célpontokra van szüksége, nem passzolhat csak tight endeknek és futójátékosoknak. Pechjükre minden kinézett WR elkelt, mire ők jöttek 2/17-re, és valahogy se Massaquoi-t, se Ramses Barden-t nem tartották elég jónak, hogy itt válasszák ki őket, ráadásul azzal a határozott véleménnyel rendelkeztek, hogy az ő támadófaluk nem szorul erősítésre (bizonyára figyelmen kívül hagyták a  Packers elsőkörös választásait, illetve a tényt, hogy a Ravens és a Steelers csapata is összecsap majd a Medvékkel). Számtalan jó játékos közül választhattak volna, de inkább a letrédelés mellett döntöttek, mennyiség a minőség felett elvet követve. Csak szemezgessünk, kikre mondtak nemet: Max Unger (OL), az említett Mohamed Massaquoi (WR), Andy Levitre (OL) vagy épp Sean Smith (DB). A Seahawks-tól kapott pickekkel 3/4-re Jarron Gilbert-et (San Jose State) és 4/5-re Henry Meltont (Texas) választották, mindkettő rendkívül kiforratlan játékos, akitől a védekezőfal megújulását várják - hát nem lesz egy vihargyors folyamat. Azért mielőtt Cutler idegbajt kapott volna, a 3. körös kompenzációs pickjükkel (3/35) hoztak neki egy játszótársat Juaquin Iglesias (Oklahoma) személyében. Iglesias választásával nagyon nagy mázlijuk volt, a Sooners egyik kiscsillaga pont lecsúszott hozzájuk. Igazából elsőszámú WR sosem lesz belőle, de legalább nem lyukas a keze, mint egyes CB-ből konvertált társainak. 4/19-re érkezett D.J. Moore (Vanderbilt - Cutler is itt végzett), a korábban 2. körre várt CB valószínűleg ideálistól jócskán eltérő méretei miatt csúszott le a 4. körbe, de botorság lett volna a Bears részéről, ha bent hagyják. Igazi "playmaker" lehet a védelemben, ha képes megragadni a profik között. 5. kör elején még egy játszótárs jött Cutler-nek, Johnny Knox (Abilene Christian), aki Hesterhez hasonlóan igazi mélységi célpont; sosem lehet tudni, ha valaki megsérül, szükség lehet rá is. Másik 5. körös választásuk Marcus Freeman (Ohio St.) volt, az "alulméretezett" LB előtt nagy út áll, ha felakarja magát verekedni a végső rosterre, hasonló játékos, mint a jelenleg a Colts-nál található Rufus Alexander. A többi választottnak vajmi kevés esélye van, hogy megragadjon a csapatnál, a 6/17-re választott Al Afalava (Oregon St.) biztos practise squad befutó, hasonlóan a két 7. körös választotthoz, Lance Louis (San Diego St.) guard-hoz, és Derek Kinder (Pittsburgh) elkapóhoz.


Mivel első és harmadik körben sem volt pickje a Bears-nek, így a drafton nem volt könnyű dolguk, de nem is hozták ki belőle a maximumot. Cutler megszerzése miatt így sem lehet okuk szomorkodni, bár bizonyára örültek volna, ha egy nagyobb nevű WR landol náluk, akár a drafton, akár tréd keretében (nagyon szerették volna elhozni a Cardinals-tól Anquan Boldin-t, de végül nem jutottak dűlőre). A védekezőfalra ráfért a frissítés, és tehetséges fiatalokat húztak oda, de velük még sok munkája lesz Marinelli-nek. Igazából egyik választásuknál sem követtek el hibát, a Gilbert, Iglesias, D.J. Moore hármas kifejezetten tetszetős, ez a draft szerintem teljesen rendben van, bár kétségtelenül lehetett volna jobb is - viszont a korábbi Bears draftokat nézve sokkal rosszabb is... Értékelésem: B

 

 

Végül jöjjenek a Viking harcosok. Minnesota-ban nem volt valami jelentős az offseason, csupán a special team megerősítésére érkeztek játékosok, illetve megpróbálták megszerezni T.J. Houshmanzadeh-t, de végül a Seahawks ajánlatával nem óhajtottak versenyre kelni. A néhány hiányzó láncszemet a draftról óhajtották pótolni, nem is kellett sok játékos, egy jobboldali tackle, egy jobb cornerback és egy "playmaker" elkapó kellett csak igazán. Persze sokak szerint az irányító posztra sem ártott volna valaki, de úgy tűnik a Vikings edzői stáb bízik a Tarvaris Jackson - Sage Rosenfels duóban, mert senkit sem draftoltak hozzájuk (ergó John David Booty 3. számú QB helye is biztosnak látszik). 1/22-re aztán jött is a playmaker játékos, Percy Harvin (Florida). A pályán kívül balhés, de a pályán fantasztikus játékos akár még arra is képes lehet, hogy új dimenziókba "repítse" a Vikings támadóegységét. Rendkívüli játékos, aki miatt még a főedző, Brad Childress is képes volt leutazni Florida-ba, hogy egy egész napot töltsön vele és családjával... Harvin még csak 20 éves, renitens viselkedése számos csapatot távol tartott a draftolásától, de a Vikings-nál úgy gondolják, tudják majd kezelni... Mindenesetre Harvin nem egyedül költözik Minnesota-ba, a csapatvezetés nagy örömére lesz saját "babysittere", méghozzá a 23 éves nővére. Ha távol tudják tartani a balhés dolgoktól, Harvin hatalmas nyereség lehet... 2/22-re sem jött sokkal nyugisabb srác, Phil Loadholt (Oklahoma) nem egyszerű személyiség, de ha őt is sikerül kordában tartani, akkor vele is jól járhat a Vikings - a támadófal jobboldalán pedig hosszútávú megoldás lehet, Adrian Peterson legnagyobb örömére. 3/22-nél a Vikings utolsó lyukas posztját is befoltozta, Asher Allen (Georgia) cornerback kiválasztásával. Ő korrekt döntés volt, akár idővel kezdővé is válhat a Minnesota secondary-jében. 5. körben feltrédeltek, hogy behúzhassák Jasper Brinkley-t (South Carolina), a súlyproblémák és sérülések miatt lecsúszó középső linebackert. Kevés 5. körös választottból lesz meghatározó játékos NFL szinten, Brinkley esélyei sem nagyok, de a tehetség nála is adott, mára leadta a felesleges +10 kilóját, lassan régi sebességét is visszanyeri, meglátjuk, ez mire lesz elég, ha máshol nem, a special team-ben kedvére "gyilkolhat", ott bizony ráfér az erősítés a Vikings-ra. Utoljára, 7. körben egy safety, Jamarca Sanford (Mississippi) érkezett, a kőkemény játékos sajnos a pályán kívül is durva dolgokra képes, legyen az bunyó, lopás, vagy csendháborítás. Ha benő a feje lágya, talán lesz esélye, hogy rosterre kerüljön, ellenkező esetben ez is csak egy kidobott pick, mint a 7. körben oly sok másik is az.


A Minnesota vállalta a legtöbb kockázatot ledraftolt újoncaival, de senki más nem döntött olyan gyorsan, mint ők (talán még a Redskins volt ilyen határozott Orakpo-nál), vagyis valószínűleg alaposan feltérképezték a három leghamarabb választott játékosukat. Ennek ellenére a rizikófaktor még sokáig ott lesz a döntéseikben. Minden hiányposztjukat orvosolták, ráadásul igen jó játékosokkal, gondjuk már csak akkor lehet, ha a két Williams-t végül mégis eltiltják, vagy ha egy marijuanát és dobozossört szállító csempészgép véletlen lezuhan Harvin-ék vagy Loadholt-ék háza közelében... Értékelésem: B

 

 

Tóth László (Go Vikings!)