Előzetesek 7. hét

A 7. forduló néhány meccsének előzetese

 

Baltimore Ravens (4-2) @ Buffalo Bills (1-4)
19:00, Ralph Wilson Stadium, Orchard Park

A mérkőzés Willis McGaheeről fog szólni. A remek futójátékost márciusban tradelte Baltimoreba a Buffalo, és nem a legjobb körülmények között került sor a szakításra. McGahee igazán sosem tudott bizonyítani a Billsben, ott töltött négy éve alatt ugyan futott 3365 yardot és szerzett 24 TD-t, de igazán sohasem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Érdekes ez, hiszen, ha visszaemlékszünk az elmúlt évek Buffalojára, akkor támadóoldalon nem nagyon találunk olyan teljesítményt nyújtó játékost, mint Willis McGahee, szóval kicsit torz ez az értékelés is. Talán túl sokat vártak a futójátékostól New York nyugati részén. Willisnek itt a nagy esély, hogy bizonyítson. Idei 525 yardja a Ravensben elég szép teljesítmény, és mivel a Ravens offensének fő játékosává emelkedett, így el is várható tőle, hogy volt csapata ellen jó teljesítményt nyújtson. Segítségére tudna sietni a támadófal, ha nem lenne sérült mindenki szinte. Ogden (LT), Terry (RT) és Flynn (C) kiesése esetén (egyikük sem játszott múlt héten, ezen a héten pedig közvetlenül meccs előtt döntenek a játékukról) tele lesz rookieval a fal. Jared Gaither és Marshal Yanda lesz ebben az esetben a két tackle, és a centerbe RG-ből átkerülő Chris Chester helyén Ben Grubbs, a Ravens első körös pickje bizonyíthatna. Ez nem nagyon segíti McGahee dolgát. Ami még kevésbé játszik a Ravens futójátékosának kezére, az a passzjáték. Kyle Boller kezd ezen a héten is, McNair a Steelers meccsig nem kap lehetőséget, mert komoly hát és ágyékproblémákkal küzd. Boller megmutatta, hogy tud McNair szintjén játszani, de mivel az elkapó szekciót is sújtják a sérülések, nem lesz könnyű dolga. WR pozícióban nincs komolyabb gond, Mason, Clayton és Demetrius Wiliams is rendelkezésre áll, azonban TE hiányban szenved jelenleg a Ravens. A legbiztosabb célpont, Todd Heap szinte bizonyosan nem játszik, ahogy Daniel Wilcox sem, így a Ravens első számú, és egyetlen TE-je Quinn Sypniewski lesz.
A Bills védelmének nagyon előnyös lenne, ha Gaither és Yanda kezdene, hiszen két rutinos sackelőjük, Schobel és Kelsay szinte egész mérkőzésen nyomás alatt tarthatná Bollert. Az LB sornak nagyon jót tett Keith Ellison visszatérése. Így már kevésbé érezni Posluszny hiányát, egész formás LB szekcióvá vált az Ellison-DiGiorgio-Crowell trió. A secondaryben a gondok már elég régiek. McGee és Whitner mellett hiányzik egy kezdő CB és egy kezdő S. CB pozícióban az elmúlt hetekben nagyon jól játszó Jabari Greer lesz a megoldás ismét, míg FS pozícióban George Wilson, a korábbi WR, spec team játékos kap lehetőséget Cowboys elleni remeklése után.
A sérülésekkel küszködő Ravens támadósor ellen, akár jó teljesítményre is képes lehet a Bills védelme. Sok múlhat majd ismét Matt Stoveren, a Ravens kickerén, aki az elmúlt hetekben a támadójáték akadozása miatt hozza a meccseket a Baltimorenak.
A Billsben ismét Trent Edwards kezd, aki J.P. Losman felépülése ellenére megkapta Dick Jauron bizalmát. Az eddig 76,3 %-os completion mutatóval rendelkező Edwards azonban óriási nyomás alatt lesz. Köszönhető ez egyrészt annak, hogy a Ravens az AFC egyik legjobbja futás ellen, és így nem számíthat arra, amire eddig, hogy a rookie Marshawn Lynch viszi majd előre a Bills támadójátékát. És akkor még a Ravens blitzeiről nem is beszéltünk. Ezúttal a győzelemhez hosszabb passzokat is be kell vállania Trent Edwardsnak, többet kell keresnie Lee Evanst.
Nem egy életbiztosítás nekimenni egy rookie QB-vel és egy rookie RB-vel a Ravens híres védelmének. Még akkor sem, ha Trevor Pryce (DE) és Chris McAllister (CB) biztosan nem játszik, Ray Lewis (LB) is egyre inkább úgy tűnik, nem szerepel majd a hétvégén. Pryce hiánya már nem újdonság, C-Mac hiánya viszont fájó veszteség. A Pro Bowlert Corey Ivy, az eddigi nickelback helyettesíti majd, aki Samari Rolle (CB) hiányában már kezdett idén. Az ő helyére nickel formációban valószínűleg Derrick Martin kerül.
Összességében úgy gondolom, a mérkőzés esélyese a Ravens, főleg remek védelmének köszönhetően, amely pokollá változtathatja a Bills támadójátékosainak vasárnap délutánját/estéjét.

Gaál Sándor (gsn)

Tennessee Titans (3-2) @ Houston Texans (3-3)
19:00, Reliant Stadium, Houston, Tx

Mikor újjáépülő csapatokra hivatkoznak az edzők, általában egy gyors magyarázatként szokták adni a "miért nem megy a franchisenak?" kérdésre. Esetünkben azonban tényleg két olyan csapatról van szó akik komoly változtatásokon estek át az utóbbi időben, de a pozitív jelek már kezdenek megmutatkozni.
A Tennessee Titans embere már tavaly is Vince Young volt, idén az elvárások már egyenesen az egekbe szöktek vele szemben. Young nem is teljesített rosszul eddig, azonban múlt héten felszedett egy quadriceps-sérülést, és a helyére beugró Kerry Collins ugyan nem követett el szarvashibát, a megszokott szikra hiányzott a támadójátékból, így végül egy utolsó percen belüli mezőnygóllal a Bucs nyerte a meccset. Titans rajongók megkönnyebbülésére azonban kiderült, hogy a sérülés csak egy rövid lefolyású húzódás volt, így Young újra pályára léphet a Texans ellen.
Travis Henry távozása miatt a csapat idén Chris Brownt is elővette, aki egy kiváló szezonnyitó után szép lassan leült, és a másodéves LenDale White-tal osztozik a labdákon, sőt, White szép lassan át is veszi a kezdő szerepet - a USC egyetemről érkezett tehetség testalkata miatt is jóval alkalmasabb a redzone-ban előrehaladáshoz, mint Brown.
Elkapók terén Brandon Jones és Roydell Williams egyaránt szóba jöhetett eddig, azonban Jones arthroszkópiás térdműtéten esik át, így legalább három hetet ki kell hagynia, így Williams lesz a fő célpont ha passzra kerül sor.
Védelem terén a tavalyihoz képest egy szebb kép fogad. Antwan Odom remekül játszik Kyle vanden Bosch túloldalán, a linebackerek is korrektül teljesítenek, a futás elleni védelem yardokat nézve az egész ligában az első helyen áll, az össz yardokat nézve hatodik, pontokat nézve negyedik a csapat, egyedül a passz elleni védelem van a középmezőnyben. Ennek talán Chris Hope az oka, aki tavaly félelmetesen nagyot teljesített, az egész pályát bejátszotta, igazi turnover-gyár volt - ám idén mintha kicsit leült volna a játékkedve.
Pedig a Texans megállításához nem lesz elég ha csak félgőzzel játszik a védelem. Matt Schaub idén jött, játszott, párszor győzött, de az biztos hogy megváltoztatta a Texansról eddig kialakult képet. Többé nem a David Carr által népszerűsített "földön kúszó Texans QB" figurát láthatjuk, hanem egy jó kezű backupsorból kiemelkedett igazi csapatvezért. Schaub közel 70%-os pontossággal passzolt eddig, meccsenként átlagban 260 yard felett jár, és mindenki elismeri mint a Texans franchise irányítóját.
Célpontjai közül Andre Johnsont az elmúlt négy héten mellőzni kellett egy csúnya térdsérülés okán, és most sem valószínű hogy az egyébként szenzációs elkapó játszani fog. Helyét az eddig leginkább backupként sem játszó Kevin Walter vette át, és bár még nem talált rá az endzone-ra, ez sem fog sokáig elmaradni (múlt héten 160 yardot kapott el, ez megegyezik a teljes tavalyi yardmennyiségével), rajta kívül a vándorló Andre Davis áll bevetésre készen.
A labdacipelő alakulat eredményessége viszont meglehetősen kiábrándító volt idén. Ahman Green távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul két hetet sérülés miatt ki is kellett hagynia, így a szebb napokat is látott Ron Dayne vette át a szerepét, és legalább ugyanolyan szürke játékot produkált mint Green. Itt egyértelmű javulásra van szüksége a csapatnak ha bármi komoly eredményt el szeretnének érni hosszú távon.
A védőalakulat erős középmezőnybe sorolható a ligában, sem a futás, sem a passz ellen nem kiemelkedő a teljesítményük, azonban ez szép lassan változni fog. Mario Williams egyre jobban érezteti a jelenlétét, már három sacket összeszedett, míg az újonc Amobi Okoye már négynél tart. DeMeco Ryans ott folytatja ahol abbahagyta, stabil teljesítményt nyújt Morlon Greenwooddal egyetemben - a secondary azonban erősen sebezhető, egy sokat passzoló csapat könnyen kihasználhatja ezt a gyengeséget.
Múlt héten a Texans nagy zakót kapott a Jacksonville-től, a Titans egészen szűket a Tampa Baytől. Mindkét csapatban óriási potenciál lappang, hatalmas küzdelem fog folyni hogy valamelyikük a Colts és a Jaguars nyomában maradhasson. Míg a Titans valószínűleg a két futó váltogatásával és egy-két Vince Young scramble-lel fel tudja rázni a hangulatot, a Texans inkább a légiforgalmat választja és Matt Schaub lövöldözi majd Walter irányába a lasztikat. Érdekes lesz látni a Mario Williams-féle bizonyítási vágyat, hiszen nagyon sokan bánták, hogy két éve nem a helyi hős Young lett az 1/1-es választott Houstonban.

Tampa Bay Buccaneers (4-2) @ Detroit Lions (3-2)
19:00, Ford Field, Detroit

Két meglepetéscsapat találkozik vasárnap koraeste Detroitban, a helyi Lions és a vendég Tampa Bay Buccaneers személyében. Mindketten felülmúlják a tavalyi szezon után felállított előrejelzéseket, hiszen a Tampa 4-2-es mutatójával holtversenyben az NFC South élén található(már most elérve a tavalyi győzelmek számát), míg a Lions 3-2-vel áll az NFC északi csoportjának második helyén.
Jon Kitna, a hazai irányító a bye week után tovább folytathatja a szezon előtt kitűzött 10 győzelem begyűjtését. A pihenőhét nagyon jókor jött a Lions gárdájának, hiszen egy elég kellemetlen washingtoni túrát(3-34) kellett kiverni a játékosoknak a fejükből. Az addig remekül teljesítő offense először nem volt képes elfogadható játékra, Kitna mindössze 106 yardig jutott 2 INT kíséretében, és 6 sacket kellett elviselnie. E mutatókon mindenképp javíthat az, hogy a hátsérüléssel bajlódó Calvin Johnson(WR) állapota sokat javult, így újra összeállhat a Lions nagyon erős WR-serege. Roy Williams, Shaun McDonald, Mike Furrey és Calvin Johnson eddig összesen 1163 elkapott yarddal, és 8 TD-vel rendelkezik. Jeff Backus(OT) sérülését is kúrálni tudták, így a fal is helyrerázódhat, illetve újabb hetet kapott Kevin Jones(RB), hogy belelendüljön a játékba. A kezdő posztot már meg is kapta, Tatum Bell, a szezon előtt Denverből érkezett futó pedig ezt már nehezen tűrte, elégedetlen hangot ütött meg egy interjú során, hiszen nem második számú futónak érzi magát. TJ Duckett(RB) is visszatérhet majd, újabb homlokráncolást okozva Bellnek... A Lions legnagyobb gondja a kiegyensúlyozatlanság, ezt Rod Marinelli(HC) is kiemelte. A csapat a győzelmek alkalmával hatékonyan játszott, a vereségeknél viszont teljes szétesés volt tapasztalható. A védelem a két vereség alkalmával 90 pontot kapott, ami elképesztően nagy szám. Ennek is köszönhető, hogy a pozitív mutató ellenére a Lions pontaránya 117-155. A védelem 31-es kapottpont-átlagával, és 378.6-os yardátlagával mindkét kategóriában az NFC utolsó helyén áll.
Nem csak a pályán, hanem az oldalvonalak mögött is érdekes „összecsapások” lesznek a meccs során. A detroiti főedző, Rod Marinelli, és def. koordinátora, Joe Barry is korábban a Tampa Bay alkalmazásában álltak, és a hazai támadóedzőnek, Mike Martznak is voltak nagy meccsei a vendég védőedzővel, a híres Monte Kiffinnel. Kiffinnek ki kell találnia valamit, hogy lelassítsa a Detroit ligaötödik passzjátékát. Mindezt úgy, hogy Brian Kelly(CB) kihagyja a meccset sérülés miatt. A védelem a legutóbbi 2 meccsen 21/32 3rd downt engedéyezett az ellenfélnek... További játékosok, akiknek ki kell hagynia a mecset: Alex Smith(TE), Patrick Chukwurah(DE) és Michael Pittman(RB). A futójáték megerősítésére több lépést is tett a Bucs, hiszen a hétvégén játékra jelentkezhet majd a deadline előtt cserélt Michael Bennett és a korábban oaklandi Zach Crockett. Earnest Grahammel kiegészülve már lesz élet ebben a csapatrészben is. A passzjátékot Jeff Garcia egyelőre elképesztő hatékonysággal oldja meg, egyike azon 2 kezdőirányítónak, aki a szezon során még nem dobott IT-t(David Garrard a másik). 103.6-os QB ratingje az ötödik legjobb a ligában, és nagyon jól megérti magát 2 legjobb elkapójával, Ike Hilliarddal és Joey Gallowayjel. A védelem vezérei Barrett Ruud, aki idén robbant be a liga élvonalába, illetve Derrick Brooks, aki már sokadik éve játszik Pro Bowl szinten. Egy „szinttel” hátrébb az újonc FS Tanard Jackson okoz kellemes meglepetéseket a szurkolóknak(és pár kemény ütközést az ellenfeleknek), Ronde Barber(CB) feladata pedig többnyire Roy Williams kikapcsolása lesz, ami a meccs egyik legnagyobb kulcsa lehet.
A meccs kimenetelére nehéz tippelni, hiszen az eddig csendesen, de többnyire biztosan dolgozó Tampa egy nagyon hullámzó Detroittal kerül szembe. Ha Kitna megtalálja a ritmust elkapóival, nagyon kevés védelem tudja útjukat állni, ha viszont a Buccaneers alkalmazni tudja ugyanazt a nyomást, amit a Redskins alkalmazott, Kitna ismét hosszú nap elébe nézhet...

Mundy András

Arizona Cardinals (3-3) @ Washington Redskins (3-2)
19:00, FedExField, Washington

Valaha volt csoportriválisok meccsére kerül sor vasárnap este az amerikai fővárosban, amikor az Arizona Cardinals csapata pályára lép a Washington Redskins otthonában. E két csapat ugyanis egy csoportban szerepelt, egészen addig, amikor 2002-ben a liga bővítésével át kellett rendezni a beosztást. Így az addig egymást jól ismerő gárdák útjai szétváltak, utoljára 2005-ben találkoztak, akkor a Redskins 17-13-ra diadalmaskodott. Az örökmérleget is ők vezetik, legutóbbi 8 meccsükből 7 ugyanúgy ’Skins sikert hozott, így a távolabbi előjelek hazai sikert ígérnek. Ha jobban megnézzük, a többi se mutat nagyon mást...
Arizonában hétről-hétre növekszik a baj. A korábban vegyes reakciókat kiváltó dual QB rendszer rövid idő alatt „half QB” rendszerré alakult, miután Matt Leinart sérülése után most Kurt Warnert is utólérte a végzet Julius Peppers személyében. Az irányító a bal, nem-dobó könyöke sérült meg, ami első ránézésre hosszú kihagyást ígért. A hétfői MRI vizsgálat kimutatta, hogy szalagszakadás történt, de műtétre nincs szükség, mivel a gyógyulásán nem tudnak segíteni. Ezt hallván (és egy olyan orvosi véleményt, miszerint nem tud nagyon rásérülni) Warner rögtön elkezdte keresni a lehetőséget, hogy játszhasson a hétvégén. Első lépés egy rögzítő beszerzése, amiből több próba után sikerült megtalálni a megfelelőt. Így Kurt edzeni már tudott, ahonnan napról-napra más érzésekkel távozott. Elmondása szerint nem a dobásokkal van a nagyobb baja, hanem a handoffokkal, amiket ő bal kézzel végez (meg is jegyezte egy interjúban, hogyha egész meccsen dobálhatna, jobban érezné magát). Így csak a meccs előtt fog kiderülni, hogy ő vagy ismét Tim Rattay kezd majd irányító poszton. Rattay múlt héten nagyon nehéz helyzetben került be a játékba, hiszen csak pár nap edzés, és egy nem is rá kidolgozott playbook volt a „birtokában”. A heti bizonytalanság se biztos, hogy az előnyére válik, de most legalább a playeket jobban el tudja sajátítani. Egyéb sérülések terén változóan áll a csapat. Anquan Boldin(WR) minden arizonai nagy örömére visszatér, és remélik, hogy „Q” ugyanúgy fog visszarázódni a játékba, mint ahogy azt legutóbbi meccskihagyásai után tette(5 meccs zsinórban 100 yarddal, abból egy 9/114yds a Redskins ellen). Levi Brown, az újonc falember is visszatérhet, de ő nem fog kezdeni. Kevésbé örömteli hírként Karlos Dansby, az LB sor vezére kihagyja a meccset, csakúgy mint a csere S, Aaron Francisco. A sztár-safety, Adrian Wilson bevethetősége pedig csak a meccs előtt fog eldőlni.
A Washington Redskins csapatánál is akadnak gondok, leginkább a sérülteket és a morált tekintve. Előbbivel kezdve, Joe Gibbs főedzőnek a támadófal összeállításával lehet a legnagyobb problémája. Randy Thomas(OG) biztosan nem fog a mester rendelkezésére állni, és még további 4 falember nevét találhatjuk meg a sérültlistán. Stephon Heyer(OT) szereplése kérdéses, amennyiben nem tud játszani, egy practice squad játékost hívhatnak a helyére. Pete Kendall(OG), Casey Rabach(C) és Todd Wade(OT) mind „probable” jelzővel van illetve, így az ő játékukra több esély van. Szükség is lenne rájuk, mert a Cardinals D az eddigi 6 meccsen 16 sacket osztott ki, abból is Darnell Dockett(DT) egymaga hatot. Shawn Springs(CB) beteg édesapjánál tartózkodik, Marcus Washington(LB) pedig sérüléssel bajlódik, mindkettejük szereplése kérdéses. Morális oldalon az előző fordulóban elszenvedett 17-14-es vereség a Packerstől áll a középpontban. Némelyeknek karrierjük legjobb, másoknak legrosszabb meccs volt az. Előbbi kategóriába tartozik Chris Cooley(TE), aki 9 elkapásból 105 yardot és egy TD-t szerzett(23. TD-je 2004 óta, a legtöbb az NFC-ben). Santana Moss(WR) viszont egész pályafutása legrosszabb meccsének nevezte a múlt hetit(0 elkapás, sok drop, elvesztett fumble, amiből a meccset eldöntő TD született), de Gibbs edző bízik abban, hogy Moss könnyen visszatér korábbi formájához.
A Redskins legutóbbi 3 alkalomból másodszor bukott el úgy meccset, hogy a félidőben vezettek, ezen mindenképp javítani akar a csapat. Jason Campbell(QB) egyre jobban dobál, Clinton Portis(RB) 2 meccsen 333 yardot és 3 TD-t szerzett a Cardinals ellen, és a Redskins védelme sok lesz a kérdéses Arizona-irányításnak, így hazai győzelmet várok a mérkőzéstől.

Mundy András