NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Alkoholok, italok

11 feliratkozó

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 988 — #NoStress
Hogy 2021-Ben még ezt le merik írni, és van aki beveszi...mikor tanulják már meg az emberek, hogy valami vagy premium vagy olcsó. A kettő együtt már csak fogalmilag is kizárt. Mint a Supershopos “premium”cuccok csak most csak itt 6990-ért de egyébként 29990 (mintha annyiért egyébként premium lenne). Nevetséges.

“AZ ÚJ BERENDEZÉSEKKEL EGY ÉJSZAKA ALATT KÉPESEK AKÁR 5 ÉVES ÉRÉSI FOLYAMAT EREDMÉNYÉT REPRODUKÁLNI, ÉS ÍGY A PRÉMIUM ITALOK ÍZVILÁGÁT A KISKERESKEDELMI ÁR TÖREDÉKÉÉRT A FOGYASZTÓKHOZ ELJUTTATNI.“
MC12
Jól hangzik, nem? 😊
Persze aki olvasott a whiskykészítésről, az tudja, hogy a minőségi whiskyknél pont az a lényeg, azért áll sokáig egy hordóban, hogy ahogy fokozatosan vizet, nedvességet veszít, vagyis párolog, és fokozatosan tölti ki a hordóban a folyadék helyét a levegő, úgy ez a bekerülő levegő idézi elő a különböző részletgazdag ízvilágokat a hordó fájával egyetemben, ettől "prémiumizálódik" egy whisky. Az egyiknek édes, vaníliás íze, a másiknak sós, szalonnás keletkezik ettől, nulla adalékanyaggal, vagy hozzáadott gyümölccsel, bármivel, vagyis az eltelő idő által lesz az, ami.
Élelmiszertechnológiailag, kemikáliákból, vegyszerekből lehet elő lehet állítani egy ugyanolyan ízt, mint ami mondjuk egy Ardbeg An Oa, csak én nem hiszek benne.
Bár van pusztán kemikáliákból előídézett eper meg csoki íz is, de az valahogy nem ugyanaz.

több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 240
Hogy 2021-Ben még ezt le merik írni, és van aki beveszi...mikor tanulják már meg az emberek, hogy valami vagy premium vagy olcsó. A kettő együtt már csak fogalmilag is kizárt. Mint a Supershopos “premium”cuccok csak most csak itt 6990-ért de egyébként 29990 (mintha annyiért egyébként premium lenne). Nevetséges.

“AZ ÚJ BERENDEZÉSEKKEL EGY ÉJSZAKA ALATT KÉPESEK AKÁR 5 ÉVES ÉRÉSI FOLYAMAT EREDMÉNYÉT REPRODUKÁLNI, ÉS ÍGY A PRÉMIUM ITALOK ÍZVILÁGÁT A KISKERESKEDELMI ÁR TÖREDÉKÉÉRT A FOGYASZTÓKHOZ ELJUTTATNI.“

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 988 — #NoStress
 www.origo.hu/gazdasag/20210215-whisky-technologia-gazdasag-innovacio.html

nah ehhez mit szóltok?
elég durván hangzik.... 1 próbát nyilván tennék vele , de azért jó lenne ha nem ez lenne a jövő...
yooker
Én azt, amit minden whiskyhez, ha felmerül egy új márka, valaki ajánl egy kedvencet, vagy olvasok egyről, hogy milyen fasza, hogy: meg kell kóstolni, aztán majd kiderül.

több mint 4 éve
yooker New York Giants 7 458 — Expect the Best !
 www.origo.hu/gazdasag/20210215-whisky-technologia-gazdasag-innovacio.html

nah ehhez mit szóltok?
elég durván hangzik.... 1 próbát nyilván tennék vele , de azért jó lenne ha nem ez lenne a jövő...
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 820 — Cowboys fan
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
Igen a 0,5 ös az újság szerint
kapitnono
still, rá kell menni, olcsó 😀
shawnka
Ha tényleg 4900 a 7 decis, akkor az az olcsóbb egységárra. 😀
adam8
mármint ez hétdecisben ennyi lenne, az simán jó.
iDrinks-en az ötdecis most 4990, a hétdecis 6650.
slowmotion
jahogy, amúgy olvasás közbeni számfelismerés nem megy, 3500-ról számoltam az ötdekást.
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
Igen a 0,5 ös az újság szerint
kapitnono
still, rá kell menni, olcsó 😀
shawnka
Ha tényleg 4900 a 7 decis, akkor az az olcsóbb egységárra. 😀
adam8
mármint ez hétdecisben ennyi lenne, az simán jó.
iDrinks-en az ötdecis most 4990, a hétdecis 6650.
slowmotion
Szlovákiából tudok hozatni szerencsére ha covid nem buzizik olcsón, szóval ezért nem kapok rá erre az árra. 😊 pedig jó valóban hazai árak mellett!
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 820 — Cowboys fan
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
Igen a 0,5 ös az újság szerint
kapitnono
still, rá kell menni, olcsó 😀
shawnka
Ha tényleg 4900 a 7 decis, akkor az az olcsóbb egységárra. 😀
adam8
mármint ez hétdecisben ennyi lenne, az simán jó.
iDrinks-en az ötdecis most 4990, a hétdecis 6650.
több mint 4 éve
hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 647
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
Igen a 0,5 ös az újság szerint
kapitnono
still, rá kell menni, olcsó 😀
shawnka
Ha tényleg 4900 a 7 decis, akkor az az olcsóbb egységárra. 😀

több mint 4 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 557 — Tyrone Creek
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
Igen a 0,5 ös az újság szerint
kapitnono
still, rá kell menni, olcsó 😀
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 820 — Cowboys fan
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
az a sztenderd hétdecis kiszerelésben 4900, az is bőven jó ár.

én a madaras teszkóba szoktam így járni, karácsony előtt a félliteres Csivaszt mindig ötezer alá árazzák le
több mint 4 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 9 983 — WHO DAT!!!!
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
kristóf17
Igen a 0,5 ös az újság szerint

több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
shawnka
De 0.5-öst nem? Mert már én is szaladtam volna amikor láttam.
több mint 4 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 557 — Tyrone Creek
közben itt a lidl igazi alkohol nagyhatalommá válik. nyilván nem top notch, de én kedvelem, keddtől 3700ért adnak egy üveg Jamesont.
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Opera gin ma még 10k-ért elérhető Lidl-ben, ahol még nincs kifogyva.
kristóf17
Ahova mentem már kivolt. Mondjuk ennyiért beszerezhető általában.
Toca
Igen, olyan 1500-2000HUF körüli spórolás, de sok kicsi... 😊
kristóf17
Én is vadasztam, de a nagyik elvittek korán 😀
De én 1x vettem akkor is 10 volt.
Online most is látom 10-ért.
Toca
Igen. A kiszállítási szokott 1500 lenni kb. Azt spórolod csak meg ezzel. 😊
kristóf17
Ja én sose rendelek olyan keveset hogy ne legyen ingyen 😀
Toca
Naív voltam. 😀
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan

warr_b Washington Commanders 27 752 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Van a szekrényben egy ilyen kis trió, nagyon szemezek vele, szerintem lassan rámegyek 😊

 www.whiskynet.hu/glenfarclas_tripack_10yo-12yo-105_302_l_40-43-60_4190

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Opera gin ma még 10k-ért elérhető Lidl-ben, ahol még nincs kifogyva.
kristóf17
Ahova mentem már kivolt. Mondjuk ennyiért beszerezhető általában.
Toca
Igen, olyan 1500-2000HUF körüli spórolás, de sok kicsi... 😊
kristóf17
Én is vadasztam, de a nagyik elvittek korán 😀
De én 1x vettem akkor is 10 volt.
Online most is látom 10-ért.
Toca
Igen. A kiszállítási szokott 1500 lenni kb. Azt spórolod csak meg ezzel. 😊
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
Opera gin ma még 10k-ért elérhető Lidl-ben, ahol még nincs kifogyva.
kristóf17
Ahova mentem már kivolt. Mondjuk ennyiért beszerezhető általában.
Toca
Igen, olyan 1500-2000HUF körüli spórolás, de sok kicsi... 😊
kristóf17
Én is vadasztam, de a nagyik elvittek korán 😀
De én 1x vettem akkor is 10 volt.
Online most is látom 10-ért.
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Opera gin ma még 10k-ért elérhető Lidl-ben, ahol még nincs kifogyva.
kristóf17
Ahova mentem már kivolt. Mondjuk ennyiért beszerezhető általában.
Toca
Igen, olyan 1500-2000HUF körüli spórolás, de sok kicsi... 😊
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
Opera gin ma még 10k-ért elérhető Lidl-ben, ahol még nincs kifogyva.
kristóf17
Ahova mentem már kivolt. Mondjuk ennyiért beszerezhető általában.
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Opera gin ma még 10k-ért elérhető Lidl-ben, ahol még nincs kifogyva.
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 047 — Lájkold a zsűrit!
 telex.hu/eszkombajn/2021/03/10/vodka-iz-kulonbseg-markak-elteres

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Kíváncsi vagyok. Mindig is rühelltem a vodkát. Csak az alkohol miatt ittam anno, lassan 8 éve meg már nem is. De egy fasza kis kóstolót rendezünk, oda jól jönnek ezek az ötletek.
kristóf17
Kovászos ubi legyen mindenképp 😊
r.baggio
Na, ez lett volna még fontos. Mi az, amit kiegészítőként tudni kell. Előtte víz, utána víz, bele ubi, vagy melyik ország vodkája mit igényel még pluszba?
kristóf17
uborka nem bele, hanem közvetlenül a feles lehúzása után mehet, persze ne vigyétek túlzásba, ahogy a vizet se

+

a szaglóidegek lesokkolását elkerülendő, egyszerre csak az egyik orrlyukon szabad beleszagolni a kóstolópohárba, majd a nyelvünk hegyén és az ínyünk mögött összegyűjtött némi nyállal keverjük össze a bevitt piát, levegőztessük meg a szánkban és csak ezek után vigyük a hátsó ízlelőbimbókhoz, ellenkező esetben csupán leégetjük a szájüregünket
r.baggio
Parádé, köszi!!

Rohadt bonyolultnak hangzik, maradok a sörnél 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 124 — no es importante
Kíváncsi vagyok. Mindig is rühelltem a vodkát. Csak az alkohol miatt ittam anno, lassan 8 éve meg már nem is. De egy fasza kis kóstolót rendezünk, oda jól jönnek ezek az ötletek.
kristóf17
Kovászos ubi legyen mindenképp 😊
r.baggio
Na, ez lett volna még fontos. Mi az, amit kiegészítőként tudni kell. Előtte víz, utána víz, bele ubi, vagy melyik ország vodkája mit igényel még pluszba?
kristóf17
uborka nem bele, hanem közvetlenül a feles lehúzása után mehet, persze ne vigyétek túlzásba, ahogy a vizet se

+

a szaglóidegek lesokkolását elkerülendő, egyszerre csak az egyik orrlyukon szabad beleszagolni a kóstolópohárba, majd a nyelvünk hegyén és az ínyünk mögött összegyűjtött némi nyállal keverjük össze a bevitt piát, levegőztessük meg a szánkban és csak ezek után vigyük a hátsó ízlelőbimbókhoz, ellenkező esetben csupán leégetjük a szájüregünket

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal