Magyar foci csevegő
35 feliratkozó
több mint 14 éve
Kalo
137
Cápa, Francesco: sajnálom a meccs-ütközést, és így már értem Cápa kijelentését. Nem Nektek akarunk keresztbe tenni, ezt őszintén mondom. Óriási dolog, hogy döntőben vagytok, és szorítunk Nektek ott!Bruce: Nem gondolom, hogy itt fórumon kellene a Cowboys válaszára várnia a többi csapatnak, hiszen azt Cápa már leírta.
Mindenki a saját csapata szemszögéből nézi az eseményeket, és a Hurricanes szempontjából valóban szarul jön ez ki. Ha jól tudom bajnokság előtt a csapatok leadtak a VB-nek egy nyilatkozatot, hogy melyek azok a hétvégék, amelyeken nem szeretnének magyar bajnoki meccset játszani. Ezt a BH is megtette, de ebben nem szerepelt ez a hétvége, így lehet ez a sajnálatos összeütközés.
Nekünk pedig értelemszerűen fontos, hogy azok a C2-es játékosaink, akik szerepet kapnak a C1-ben is, ott tudjanak lenni a csapattal -amennyiben szombaton ki tudjuk harcolni a döntőbeli részvételt.
Fordított helyzetben ugyanezt tenném a Hurricanes esetében, és jó eséllyel a mi helyünkben ők is ugyanezt cselekednék.
Cápa, ha pedig lejönnél szurkolni a West Gate-nek, felajánlunk egy helyet a buszon.
Kalo
több mint 14 éve
csak az a baj, hogy nem egyszer leírtátok, hogy nálatok nincs átjátszás, de mindegy majd valahogy megoldjuk és játszunk egy jót, vagy kettőtcápa77jajj Cápa, nem érted. nem c1-esek játszanak a c2-ben, hanem c2-esek a c1-ben 😂
több mint 14 éve
csak az a baj, hogy nem egyszer leírtátok, hogy nálatok nincs átjátszás, de mindegy majd valahogy megoldjuk és játszunk egy jót, vagy kettőtazért függ attól, h bejut-e a csapat a cei düntőbe, mivel mi egy csapat vagyunk! sok c2-es játszik már a c1-ben, akiknek az lehetne életük eddigi legfontosabb meccse, amiért már jópár éve dolgoznak, h a "nagycsapatban" is játszhassanak, 1 ilyen komoly mecccset! ugyanis a c2-esek többsége azért küzd, h egyszer a c1-ben lehessen meghatározó ember!mi köze amúgy ennek a meccsnek ahhoz? :/bpcj97na akkor elmesélem, dőlj hátra
A tegnapi nap folyamán a BpH bejutott az osztrák második divízió döntőjébe, amit Scwaz-ban kell lejátszani.
Ez a tündéri osztrák kisváros 706 km-re van Budapesttől.
A döntő július 2-án lesz. Mint tudjuk a magyar elődöntő július 3-ra van kiírva. A múlt hét folyamán felvettük a kapcsolatot a lehetséges magyar ellenfeleinkkel (BpC2, TM, BpE), hogy az esetleges döntőbe jutásunk esetén beleegyeznek-e abba, hogy egy héttel később játsszuk le az elődöntőt. A TM és az BpE nagyon fair módon azonnal beleegyezett, míg a Cowboys attól tette függővé a dolgot, hogy bejut-e a csapat a CEI döntőjébe (amit megint nem értek mivel a C2 nem indult a kupában).
Nos ezután úgy érzem, hogy a GyS-nak kell szurkolnom.
ennyi a mese mára, zárul Cápa móka tára 😉 😊cápa77
itt nem arról van szó, h egy másik csapat játszik, mint más esetekben...arcsike

több mint 14 éve
arcsike
100
azért függ attól, h bejut-e a csapat a cei düntőbe, mivel mi egy csapat vagyunk! sok c2-es játszik már a c1-ben, akiknek az lehetne életük eddigi legfontosabb meccse, amiért már jópár éve dolgoznak, h a "nagycsapatban" is játszhassanak, 1 ilyen komoly mecccset! ugyanis a c2-esek többsége azért küzd, h egyszer a c1-ben lehessen meghatározó ember!na akkor elmesélem, dőlj hátramost már csak egy dolgot tehetek, bár nem hittem volna, hogy ez az idő eljön, de szurkolnom kell a Győrnek, hogy nyerjen a Cowboys ellen jövő hétenmi köze amúgy ennek a meccsnek ahhoz? :/bpcj97
A tegnapi nap folyamán a BpH bejutott az osztrák második divízió döntőjébe, amit Scwaz-ban kell lejátszani.
Ez a tündéri osztrák kisváros 706 km-re van Budapesttől.
A döntő július 2-án lesz. Mint tudjuk a magyar elődöntő július 3-ra van kiírva. A múlt hét folyamán felvettük a kapcsolatot a lehetséges magyar ellenfeleinkkel (BpC2, TM, BpE), hogy az esetleges döntőbe jutásunk esetén beleegyeznek-e abba, hogy egy héttel később játsszuk le az elődöntőt. A TM és az BpE nagyon fair módon azonnal beleegyezett, míg a Cowboys attól tette függővé a dolgot, hogy bejut-e a csapat a CEI döntőjébe (amit megint nem értek mivel a C2 nem indult a kupában).
Nos ezután úgy érzem, hogy a GyS-nak kell szurkolnom.
ennyi a mese mára, zárul Cápa móka tára 😉 😊cápa77
itt nem arról van szó, h egy másik csapat játszik, mint más esetekben...
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
De ha megveritek a győrt akkor maximum 72 óra alatt játszunk két meccset és utazunk 1400 kilométert.Egyébként lehet, hogy ott rontottuk el, hogy korrektek akartunk lenni és előre egyeztettünk a lehetséges ellenfeleinkkel... Csinálhattuk volna azt is, hogy bejelentjük a versenybizottságnak, hogy más időpontban játszunk és kész. Vagy ezt nem minden csapat teheti meg?
Végül is ez sem lehet rosszabb mint az egy éves indulási engedély megtagadás erkölcsi okokból.
Így sem lesz könnyű dolga a C2-nek.cápa77
És azt is megkérdezném, hogy vajon nem jár-e plusz jogosultsággal, ha valaki pályaválasztó? Vagy kimerül abban, hogy ő állja a pályabérleti és a rendezéssel kapcsolatos költségeket? (Mert ugyebár jelen esetben utazási költségekről nem beszélhetünk)
Meg még baromi sok kérdést feltehetnék...
több mint 14 éve
úgy látszik szép mesét mondtam, mert mindenki elaludt tőle, vagy csak betűre sem érdemes a sztoricápa77Várjuk a Cowboys válaszát mi is! 😊
több mint 14 éve
"ez az bazdmeg"Bálint #15egyébként ez ugyanannak a kinyilatkoztatásnak köszönhető

több mint 14 éve
úgy látszik szép mesét mondtam, mert mindenki elaludt tőle, vagy csak betűre sem érdemes a sztori

több mint 14 éve
"ez az bazdmeg"ugye játszol ellenünk a C2-ben? kééééééérleeeeek...hosszabítás után nyert a cowboyscápa77Bálint #15

több mint 14 éve
jobbat mondok, az Eagles def. coord. (Gellért) MLB poszton csipőre tett kézzel nézi végig az utolsó két playt a védelem közepén, miután az ő offside-jával lett meg a cows első kísérlete 3 yarddal az endzone elött...köszi a választ .....Ő tényleg DE , na majd még próbálok infót szerezniPatkanySzámát nem tudod?ce96 de az talán mindegy is.deacon75
ergo Gellért 'leszarta', hogy tovább lehet jutni?!

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
"ez az bazdmeg"hosszabítás után nyert a cowboyscápa77
több mint 14 éve
arcsike
100
Köszi a Cowboys-nak a meccset.Sportszerü játék volt.De a játékvezetők kritikán aluli és minősithetetlen teljesitményt nyujtottak.Szerintem ha a lelátóról beküldtek volna 7 nézőt aki kicsit is érti ezt a játékot,sokkal jobban levezették volna a meccet.jujujujujuj! bár egyetértek, csak sztem meg pont ellenkező oldalról 😀 a legjobb az volt mikor hosszabbításban az a bíró mutatott incomplete passzt (egy teljesen szabályos elkapásra), akinek háttal volt a wr, plusz még egy db is takarta előle a játékot! (megvolt az elkapás, amjd két lépés után földre vitték a wr-t , akinek mindvégig a kezében volt a labda) 😀 😛
Ettől függetlenül GRATULABugi#77
és tényleg, a nagy izgalomban a sérültetekről meg is feledkeztem, jobbulást neki, reméljük nem nagy a baj
több mint 14 éve
Nektek is gratula, izgalmas meccs volt. A sérült srácról van valami infó, reméljük nem komoly?
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Köszi a Cowboys-nak a meccset.Sportszerü játék volt.De a játékvezetők kritikán aluli és minősithetetlen teljesitményt nyujtottak.Szerintem ha a lelátóról beküldtek volna 7 nézőt aki kicsit is érti ezt a játékot,sokkal jobban levezették volna a meccet.Ettől függetlenül GRATULA
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
De ha megveritek a győrt akkor maximum 72 óra alatt játszunk két meccset és utazunk 1400 kilométert.Ezt a C2öt így is megvernétek
Végül is ez sem lehet rosszabb mint az egy éves indulási engedély megtagadás erkölcsi okokból.
Így sem lesz könnyű dolga a C2-nek.cápa77
több mint 14 éve
már reagáltatok levélben a múlt hétenÍgy sem lesz könnyű dolga a C2-nek.cápa77nyilván nem is számítunk erre, a többire meg majd reagál az elnökünk, ha érdemesnek tartja rá a dolgot.bpcj97
bár ahogy a Kalo beírását olvasom, ő lehet nem tud a megkeresésről
mondjuk azt nem feltételezem, hogy a Miki úgy válaszolt, hogy nem beszélte meg az elnökkel

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Így sem lesz könnyű dolga a C2-nek.cápa77nyilván nem is számítunk erre, a többire meg majd reagál az elnökünk, ha érdemesnek tartja rá a dolgot.
több mint 14 éve
De ha megveritek a győrt akkor maximum 72 óra alatt játszunk két meccset és utazunk 1400 kilométert.Végül is ez sem lehet rosszabb mint az egy éves indulási engedély megtagadás erkölcsi okokból.
Így sem lesz könnyű dolga a C2-nek.

több mint 14 éve
köszi a választ .....Ő tényleg DE , na majd még próbálok infót szerezni96 de az talán mindegy is.deacon75Döntő playekben red zoneban két offside, majd két középső futásnál az Eagles MLB csípőre tett kézzel nézi, hogy befejeződik a szezonjuk.deacon75Számát nem tudod?ce
#22
#22
#22"Cornerbacks cover receivers, to defend against pass offenses and make tackles."
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Csak kiváncsiságból kérdezem, hogy miért is "kell"? 😊Azért, mert kinyilatkoztattátok, hogy nem vagytok hajlandóak áttenni a div 2 elődöntőt, ha ütközik a Cowboys CEI meccsével
Mindenesetre gratula a döntőbe jutáshoz!
én nem láttam, de ezek után el tudom képzelniKalo
most már csak egy dolgot tehetek, bár nem hittem volna, hogy ez az idő eljön, de szurkolnom kell a Győrnek, hogy nyerjen a Cowboys ellen jövő hétencápa77
több mint 14 éve
na akkor elmesélem, dőlj hátramost már csak egy dolgot tehetek, bár nem hittem volna, hogy ez az idő eljön, de szurkolnom kell a Győrnek, hogy nyerjen a Cowboys ellen jövő hétenmi köze amúgy ennek a meccsnek ahhoz? :/bpcj97
A tegnapi nap folyamán a BpH bejutott az osztrák második divízió döntőjébe, amit Scwaz-ban kell lejátszani.
Ez a tündéri osztrák kisváros 706 km-re van Budapesttől.
A döntő július 2-án lesz. Mint tudjuk a magyar elődöntő július 3-ra van kiírva. A múlt hét folyamán felvettük a kapcsolatot a lehetséges magyar ellenfeleinkkel (BpC2, TM, BpE), hogy az esetleges döntőbe jutásunk esetén beleegyeznek-e abba, hogy egy héttel később játsszuk le az elődöntőt. A TM és az BpE nagyon fair módon azonnal beleegyezett, míg a Cowboys attól tette függővé a dolgot, hogy bejut-e a csapat a CEI döntőjébe (amit megint nem értek mivel a C2 nem indult a kupában).
Nos ezután úgy érzem, hogy a GyS-nak kell szurkolnom.
ennyi a mese mára, zárul Cápa móka tára 😉 😊

több mint 14 éve
Kalo
137
Csak kiváncsiságból kérdezem, hogy miért is "kell"? 😊Mindenesetre gratula a döntőbe jutáshoz!
én nem láttam, de ezek után el tudom képzelni
most már csak egy dolgot tehetek, bár nem hittem volna, hogy ez az idő eljön, de szurkolnom kell a Győrnek, hogy nyerjen a Cowboys ellen jövő hétencápa77
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
96 sztem nem, ő bal def tackle-t játszott, ha jól emlékszem.a végén amúgy én is csodálkoztam, mert korábban a red zone-ban mindig felléptek LOS-re a belső linebackerek, a végén meg szinte felajánlották a területet, hogy 'hé, ide fussatok!'
mindenesetre hatalmas gratula az eaglesnek! jól játszottak nagyon.
most már csak egy dolgot tehetek, bár nem hittem volna, hogy ez az idő eljön, de szurkolnom kell a Győrnek, hogy nyerjen a Cowboys ellen jövő hétenmi köze amúgy ennek a meccsnek ahhoz? :/
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
96 de az talán mindegy is.Döntő playekben red zoneban két offside, majd két középső futásnál az Eagles MLB csípőre tett kézzel nézi, hogy befejeződik a szezonjuk.deacon75Számát nem tudod?ce