FCS, Division II-III, NAIA

10 feliratkozó

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
8. heti összefoglaló

A North Dakota State továbbra is hibátlan, miután a 2. helyen rangorolt csapat 24-12-re verte a 10. Western Illiniost. Easton Stick 1 TD passzt adott RJ Urzendowskinak egy 58 yards bombát, és 2-t maga futott meg. A Leathernecks mindössze 4 FG-t tudott összehozni a Bison újfent remek védelme ellen. Kis üröm az örömben, hogy a csapat legjobb RB-je Lance Dunn megsérült és valószínűleg kiüli a Northern Iowa elleni szombati meccset. .

A másik nagy MVFC rangadón a 4. South Dakota beleszaladt első idei vereségébe. A 24. Illinois State javítva múlt heti botlását 37-21-re nyert az idény egyik meglepetéscsapat ellen. James Robinson karriercsúcsot jelentő 199 futott yarddal és 2 TD-vel végzett, Spencer Schnell pedig szintén karriercsúcsot jelentő 191 elkapott yarddal és 2 TD-vel zárt. A Redbirds QB-ja Jake Kolbe 236 yardot passzolt, tehát passzolt yardjainak 80+ %-a ment Schnell irányába. A Coyotesban Chris Streveler kétszer is eladta a labdát, idén először produkált turnovereket. Mellé kiosztott még 2 TD passzt is. Íme egy kis összefoglaló a meccsről képben él hangban
 www.youtube.com/watch?v=_8iLBnXTBqA

A Southern szuperrangadója a Wofford és Samford között végsőkig kiélezett találkozót hozott, és a 3. akadályt már nem sikerült megugrania a Terriersnek. A vendégek QB-ja, Devlin Hodges megint bebizonyította, hogy ő az FCS egyik legjobb QB-ja. 427 passzolt yarddal és 3 TD-vel zárt, kettő ebből Kelvin McKnightnak ment, aki 170 yarddal zárta a napot. A Woffordban a 2 QB-ből mind Joe Newman,mind Andre Stoddard 85 futott yardig és 1 TD-ig jutott, igaz Newman el is adta a labdát egyszer. A Samford győzelmét végül Jordan Weaver 27 yardos mezőnygólja döntötte el 1:28-al a vége előtt. Így lett 24-21 a Bulldogsnak. Mivel Hodgesék hátralévő sorsolása nem túl kemény, könnyen lehet, hogy a sikerrel kvázi megnyerték a SoCon-t és ott lesznek majd a playoffban.

Az Ohio Valleyban is nagy eséllyel végleg eldőltek a fontos kérdések, a 3. Jacksonville State könnyedén verte idegenben a fő kihívó Eastern illiniost 30-14-re. A Bryant Horn - Krenwick Sanders QB - WR páros 2 TD-t hozott össze, Terry Tramel még egy futott TD-t toldott hozzá ehhez.

A múlt heti beharangozó végén 2 meccset ajánlottam, ahol nagy izgalmakra lehetett számítani, mind a kettőn jött is az upset. A 8. Eastern Washington 46-28-as pofonba szaladt bele a Southern Utah ellen. A Thunderbirdsben Patrick Tyler 3 TD passzt osztott ki, kettőt ebből Landen Measomnak. James Felila pedig 143 yarddal és 2 futott TD-t tett hozzá mindehhez. Az Eaglesben Gabe Gudrud 3-szor is eladta a labdát, A Big Sky így teljesen nyitottá vált, 5 csapat is pályázik a divízió győzelemre, és jelenleg az a Northern Arizona áll hibátlan Big Sky mérlege miatt az élen, amely nincs is rangsorolva a top 25-ben.

A Youngstown State egyre nagyobb gödörbe kerül. A tavalyi döntős zsinórban 3--szor kapott ki, és ezúttal egy nem rangsorolt csapattól. A Northern Iowa köszönhetően Marcus Weymiller 122 futott yardjának és 2 TD-jének legyőzte a Penguinst. Ez és Sam Drysdale 2 FG-je elengedő volt ahhoz, hogy a hazaiak győztesen hagyhassák el a pályát.

A CAA-ben a Richmond kettős hosszabbítás után kapitulált a zsinórban harmadszor győztes Delaware ellen. A párosítás pikantériája Danny Rocco, a Blue Hens új vezetőedzője alapból garantálta, ú ugyanis tavaly még a Richmond head coacha volt. A hazaiaknál a rendes játékidőben J.P. Caruso 2 TD passzt osztott ki, az egyiket annak a Jamie Jarmonnak, aki 2 TD is megfutott, köztük egy 74 yardosat még az első negyedben. A túloldalon ezt Kyle Lauleta 3 TD passzal és TD futással egyenlítette ki. Az első OT-ben előbb Laulatta kiosztotta 4. aznapi TD passzát, majd a túloldalon jött Caruso 3. TD átadása, így lett 35-35. A 2. OT-ben a Delaware másik aznap 100 yardot futó RB-je, Kani Kane futott be az endzoneba, és a hazaiak védelme nem engedett pontot a Spidersnek. A Richmond győzelmével bekerült a Top 25-be ezen a héten, ahol jelenleg 7 CAA-s csapat található.

A MEACban 18 konferencia meccs után először kikapott a North Carolina Central. A Norfolk State 28-21-re verte őket védőjük, Anthony Smith vezetésével. Smith 18 szereléssel, 2 interceptionnel, 1 TFL-el, egy QB hurryvel és egy forced fumblelal. Mindhárom labdaszerzése fontos volt a W-hez. A Az 1. a Spartans első TD-jét készített elő, a forced fumble az endzonenál jött össze, és TD helyett touchbackkel jöhettek csapattársai, míg a 2 pickje 8 másodperccel a vége előtt született, mikor az Eagles az egyenlítésért támadott. Nem véletlen, hogy ő lett a hét védője az FCS-ben.

Eheti Top 25

1 James Madison (7-0) (157) 1
2 North Dakota State (7-0) (9) 2
3 Jacksonville State (6-1) 3
4 Central Arkansas (6-1) 6
5 Sam Houston State (6-1) 7
6 South Dakota (6-1) 4
7 North Carolina A&T (8-0) 12
8 Wofford (6-1) 5
9 Samford (5-2) 16
10 Elon (6-1) 14
11 South Dakota State (5-2) 13
12 Western Illinois (5-2) 10
13 Villanova (4-3) 15
14 Eastern Washington (5-3) 8
15 Grambling State (6-1) 17
16 Illinois State (5-2) 24
17 New Hampshire (5-2) 18
18 Western Carolina (6-2) 19
19 Richmond (4-3) 11
20 McNeese (6-1) 20
21 Youngstown State (3-4) 9
22 Stony Brook (5-2) 22
23 Delaware (5-2) NR
24 Montana (5-2) 21
25 Southern Utah (5-2) NR
A Youngstown State 12 helyet zuhant, A Sam Houston state újra a Top 5-en, a Central Arkanas pedig már a 4. A North Carolina A&T már a Top 10-ben. Az Eastern Washinton 6 helyett esett vissza, de még így is ők a legmagasabban jegyzett csapat a Big Skyből. Bejutott a Delaware és a Southern Utah, mindkét csapat Top 10 körüli gárdákat kapott el. Kiesett a North Carolina Central, és szegény Weber State, akik annak elenére kerültek ki a Top 25-nől, hogy nyertek szombaton.

A héten 6 Top 25-ös csapatok közti találkozót rendeznek. A Missouri Valleyban összecsap a.12. Western Illinios és a 11. South Dakota State, a 16. Illuinois State beverheti az utolsó szöget a 21. Youngstown State szezonjának koporsójába. A CAA-ben 3 komoly csata várható, az 1. James Madison a 17. New Hampshiret, A 13. Villanova a 10.Elont és a 19. Richmond a 22. Stony Brookot fogadja majd. A Southlandben pedig a 4. Central Arkansas és a 20 McNeese State csap össze, a találkozó arról dönt, ki lesz a Sam Houston state fő kihívója a szezon hátralévő részében, igaz ha a Bears nyer, akkor köszönhetően a SHSU feletti sikerüknek, akár kvázi meg is nyerheti a konferenciát. És lesz egy North Dakota State - Northern Iowa meccs is. A Panthers már lepte meg korábban a Bisont, szóval itt is lehet némi upset veszély, főleg hogy Lance Dunn valószínűleg hiányozni fog a hazaiknál.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
a hét elkapása is az FCS-ben volt

 twitter.com/kennesawstfb/status/919388841441726464
baggio
A hét csapat a FCS Statsnél amúgy a Kennesaw State lett, azzal hogy elverték a Libertyt 42-28-ra. Nem mellesleg vezetik a Big South-t, csak a Samfordtól kaptak ki idén, szóval jó eséllyel akár találkozhatunk is velük a playoffban.
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
a hét elkapása is az FCS-ben volt

 twitter.com/kennesawstfb/status/919388841441726464


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
7. heti összefoglaló.

A James Madisont egyáltalán nem zavarta meg Lee Corsoék jelenléte a campuson szombaton. Mike Houston fiai 30-6-ra verték a 11. Villanovát és továbbra is veretlenek. A Dukes passzvédelme mindössze 30 yardot engedett és 2 labdát is szerzett. Bryan Schor mindeközben kiosztotta 50. TD passzát is karrierje során. A senior Qb 271 yarddal és 2 TD-vel zárt. Ez volt a JMU 18. győzelme zsinórban, ami új CAA rekord, 2008-09 között a Richmond nyert 17-et zsinórban.

A hét meccsét egyértelműen a Missouri Valley rangadókaja hozta a 2. North Dakota State és a 8. Youngstown State között. A vendéglátó Penguin és a vendég Bison fej fej mellett haladtak egész meccsen. A YSU 10-0-val zárta az 1. negyedet, a Bion 10-0-ra nyerte a 2.-at. Majd a 3.-ban Nathan Mays és Easton Stick is kiosztotta 2. TD passzát a 3. negyedben, így 21-21-el fordultak rá a csapatok az utolsó negyedre. Ebben a játékrészben az egész meccsen földön is fickándozó(összesen 172 futott yarddal) Easton Stick egy 80 yardos TD futással újra a Bisonnak szerzett vezetést, ezt a Penguins legjobb RB-je Tevin McCaster egalizálta 901:23-al a vége előtt. Jöhetett a hosszabbítás, ahol az addig hibátlan Zak Kennedy kihagyta 39-ről a mezőnygól kísérletét, ezzel szemben Cam Pedersen magabiztosan értékesítette az ő rúgását 36-ról megszerezve a győzelmet az NDSU-nak. Meg kell említeni még a Bison freshman safetyjét, Jabril Coxt, aki 8 szereléssel, 2 sackkkel és a hosszabbításban egy hatalmas TFL-el McCasteren vette ki a részét a sikerből, és ezért ő lett a hét újonca az FCS-ben. Bónusznak itt van egy remek videó összefoglaló a találkozóról.
 www.youtube.com/watch?v=0WRrfn7XKdU

A Southernben a Wofford sikerrel vette a 2. lépcsőfokát is sorsolásuk legnehezebb 3 meccsén, most az immár 3 meccs óta nyeretlen Citadelt kapták el 20-16-ra, és meglepő módon a Terriers többet passzolt, mint futott. Brandon Goodson 219 yardot passzolt 1 TD mellett(ami nem volt kicsi, egy 59 yardos bomba ment Jason Hillnek), de azért biztos, ami biztos futott egyet. Andre Stoddard 4. negyedes TD futása döntötte el a meccset a Wofford javára. A szintén triple option specialista Citadel sokáig tartotta magát, sőt a 3,. negyedben egy safetyvel még a vezetést is megszerezték, de a Bulldogs végül megint kikapott, és ezzel elbúcsúzott a Top 25-ből. A Woffordra talán a legnehezebb akadály vár a 3-ból szombaton a Samford ellen..

4 upset született a héten. A legnagyobb a 7. South Dakota State otthoni veresége volt a Northern Iowa ellen. A UNI-ben Marcus Weymiller 170 yarddal és 2 futott TD-vel vette ki a részét a Panthers sikeréből. Eli Dunne szintén 2 TD-t passzolt a vendégeknél. Az SDSU-ban a Taryn Christion(QB) - Dallas Goedert(TE) - Jake Wieneke(WR) trió 180 yardott és 2 TD-t szerzett

A CAA-ben a 12. New Hmpshire távozott vesztesen a pályáról a Stony Brook otthonából. A Seawolvesban Joe Carbone 2 TD-t passzolt, Stacey Bedell pedig még egy 63 yardos TD-t hozzá tett a földön, a futó 157 yarddal végzett. A Wildcats még vezetett a szünetben 24-16-ra pár FG-vel, és Trevor Knight TD passzával, valamint Evan Gray TD futásával. A 2. félidőben azonban a Stony Brook védelme ne engedett már több pontot.

A legcsúnyább pofonban az Illinois State futott bele, akik 42-7-re kaptak ki a Southern Illinoistól. A Salukis QB-ja, Sam Straub 4 TD-vel vette ki a részét a sikerből 2-t ebből D. J. Davisnek. A Redbirdsben Jake Kolbe 3-szor is eladta a labdát, és ezt mindössze 1 TD-vel ellensúlyozta.

A Big Skyban a a Weber State otthon szenvedett vereséget a Souther Utahtól. A Thunderbirdsben Patrick Tyler 3 TD-t passzolt, ebből 2-t Logan Parkernek. Chance Bearnson pedig egy picksixel tett be még 6 pontot a közösbe. A Wildcatsben Rashid Shaheed egy 100 yardos kick return visszahordással okozott némi örömöt a hazaiaknak.

Továbbra is 7 veretlen csapatunk van a North Carolina A&T 7-0-val, a James Madison, North Dakota State, South Dakota és Wofford 6-0-val és a Ivy League csapat a Columbia és a Dartmouth 5-0 -al áll.

Mai hír, hogy a szezon egyik meglepetéscsapata, az Elon elvesztette a szezon maradék részére Malcolm Summerst, aki az FCS 3. legtöbb yardot futó RB-je.

Top 25
1 James Madison (6-0) (160) 1
2 North Dakota State (6-0) (7) 2
3 Jacksonville State (5-1) 3
4 South Dakota (6-0) 4
5 Wofford (6-0) 5
6 Central Arkansas (5-1) 6
7 Sam Houston State (5-1) 9
8 Eastern Washington (5-2) 10
9 Youngstown State (3-3) 8
10 Western Illinois (5-1) 14
11 Richmond (4-2) 13
12 North Carolina A&T (7-0) 15
13 South Dakota State (4-2) 7
14 Elon (5-1) 16
15 Villanova (4-3) 11
16 Samford (4-2) 19
17 Grambling State (5-1) 20
18 New Hampshire (4-2) 12
19 Western Carolina (5-2) 21
20 McNeese (5-1) 22
21 Montana (5-2) 24
22 Stony Brook (5-2) NR
23 Weber State (4-2) 18
24 Illinois State (4-2) 17
25 North Carolina Central (5-1) 25

A Citadel távozott, a Stony Brook visszakerült a Top 25-ben. A South Dakota State ki, a Western Illinois bekerült az első 10-be.

3 Top 25-ös csapatok közti rangadóra kerül sor szombaton A Southernben eldőlhetnek a a fontos kérdések a Wofford és a Samford meccsén, a North Dakoat State a 10. Western Illiniost fogadja, Az Illinois State pedig a a héten az Indiana Statet 56-7-re verő South Dakotát fogadja. Chris Streveler még mindig nem adta el a labdát idén, és 28 TD-hez volt valamiylen módon köze.
Nem rangsoroltak közti találkozó, de nagyon fontos küzdelem lesz a még veretlen Jacksonville State és a Ohio Valley Conferencet vezető Eastern Illinois csatája. A találkozót ráadásul a Panthers otthonában rendezik. És ha már Panthers a Northern Iowa- Youngstown State összecsapás se lesz izgalom nélküli, egy győzelemmel a UNI bejöhet a Top 25-be. Ráadásul mindkét csapat 3-3-al áll.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
6. heti összefoglaló

Chris Streveler megint megcsinálta. A 7. South Dakota QB-ja ismét győzelemre vezette a csapatát a 3. Youngstown State ellen. Streveler 3 TD passzt osztott ki, egyet annak a Shamar Jacksonnak, aki 229 yardot kapott el szombaton. A Pinguisnél Tevin McCaster 4 TD-t futott, és 3:49-el a vége előtt 4. TD-je 28-28-as állást alakított ki, de a hazai pályán játszó Coyotes jól sáfárkodott az idővel, és Ryan Weese 29 yardos FG-jével megnyerte a meccset 31-28.ra és továbbra is veretlen.

Az 5. Wofford is alaposan megszenvedett a Western Carolinával, a Teriers csak hosszabbításban tudta kicsikarni a győzelmet a Catamounts ellen otthon. A hazaiaknál Andre Stoddard vitte a prímet a triple option offenseben, 157 futott yardjával és 2 TD-jévwl, a második a meghosszabbításban el is döntötte a találkozót. A vendégek a QB Tyrie Adams 2 TD-t passzolt , 1-et futott, csapata legjobb futója volt, viszont 3-szor is eladta a labdát. A Wofford 35-28-ra nyert és ha nehezen is, de sikerrel vette az első akadályt a 3-ból a Southern Conference megnyeréséért.

A CAA-ben a Richmond egy körömrágós mérkőzésén , kétszeri hosszabbításban verte az Albanyt. Kyle Lauletta és Will Brunson is 4-4 TD-t szereztek, Lauletta 1-et futott, Brunson mind a 4-et passzolva. A 4. negyed vége felé a Richmondnak kellett kapaszkodnia az egyenlítésért, Az 1. hosszabbításban előbb Gordon Collins futott be vezetést szerezve a pókoknak 5 yardról, majd Jordan Crockett kapta el Brunson negyedik passzát kiharcolta a 2. OT-t a Great Danesnek. A 2.-ban Daniel Jones blockolta Ethan Stark 40 yardos Fg-jét, míg Griffin Trau 34 yardosa bement. A Richmond 41-38-ra győzött.

4 upset született a héten. Case Cookus a 2015-ös év FCS újonca kezd magára találni tavalyi súlyos vállsérülése után. AZ általa irányított Northern Arizona 37-16-ra múlta felül a Missouri Valley-s Illinois Statet. Cookus 380 passzolt yarddal, 3 passzolt és 1 elkapott(!) TD-vel vette ki a részét a sikerből, és ő lett a hét támadója az FCS-ben. A Redbirdsnél Jake Kolbe háromszor is eladta a labdát.

A Southernben 2 hét alatt másodszor kapott ki a The Citadel. A Bulldogs ráadásul otthon szaladt bele egy 24-14-es pofonba a Mercertől. A Bersben Lee Bennett 16 szereléssel (egyéni csúcs), 2 forced fumblelal, idei 6. fumbe recoverjával (iskola rekord) 1 TFL-el és 1 sackkel terrorizálta a a hazaiak támadóit, kiérdemelve a hét FCS védője címet. Mellette Tee Mitchell futott még 2 TD-t.

A CAA-ben kikapott a múlt héten Top 25-be jutó Stony Brook. Őket Joe Flacco alma matere , a Delaware verte 24-20-ra A Seawolves 20-7-re is vezetett már otthonában a félidőben, de a Fightin' Blue Hens több pontot már nem engedett. Malcolm Brown egy fumble vissza vitt TD-re, majd a 4. negyedben Kani Kane 6 yardos TD futása meghozta a sikert is a vendégeknek.

A Tennessee Martin 13-10-re kapott ki a Murray Statetől.

Íme a veretlenek listája 6 forduló után:
6-0: North Carolina A&T (MEAC)
5-0: James Madison (CAA), North Dakota State (Missouri Valley), South Dakota (Missouri Valley) és Wofford (Southern)
4-0: Columbia (Ivy) és Dartmouth (ivy)

A nyeretlenek túl hosszú listája - van köztük pár meglepő név (Portland State, Cal Poly, Indana State, Tennessee Tech.):
Cal Poly (0-6) Portland State (0-5) Big Sky;
Delaware State (0-5), Morgan State (0-5) Savannah State (0-5) MEAC;
Indiana State (0-5) MVFC;
Tennessee Tech (0-6) Ohio Valley Conference;
VMI (0-6) Southern Conference;
Incarnate Word (0-5) Southland
Alabama State (0-5), Jackson State (0-5) Texas Southern (0-5) SWAC.

Eheti Top 25
1 James Madison (5-0) (160) 1
2 North Dakota State (5-0) (8) 2
3 Jacksonville State (4-1) 4
4 South Dakota (5-0) 7
5 Wofford (5-0) 5
6 Central Arkansas (4-1) 6
7 South Dakota State (4-1) 8
8 Youngstown State (3-2) 3
9 Sam Houston State (4-1) 9
10 Eastern Washington (4-2) 10
11 Villanova (4-2) 12
12 New Hampshire (4-1) 13
13 Richmond (3-2) 14
14 Western Illinois (4-1) 15
15 North Carolina A&T (6-0) 16
16 Elon (5-1) 18
17 Illinois State (4-1) 11
18 Weber State (4-1) 19
19 Samford (4-2) 20
20 Grambling State (5-1) 21
21 Western Carolina (4-2) 22
22 McNeese (5-1) NR
23 Citadel (3-2) 17
24 Montana (4-2) NR
25 North Carolina Central (4-1) NR

A South Dakota és a Youngstown State helyet cserélt kvázi, Kiesett a Top 25-ből a Stony Brook, Albany és UT Martin.
Bekerült a McNeese State, a North Carolina Central és a nagy visszatérő, az FCS egykori powerhousea, a Montana.
Bob Stitt fiai hetek óta jó formában vannak, örülnék, ha bekerülnének a playoffba.

Az eheti menűről pár szóban: Szombaton a ESPN College Gameday újra FCS campusról jelentkezik, a James Madisonra várják Lee Corsoékat. A Dukes kemény teszt előtt áll, a 11. Villanovát fogadják. A hét rangadóját azonban a 2. helyezett North Dakota State játssza a Youngstown State otthonában. És a Southernben a Citadelnek a konferencia első Wofford ellen kéne megállítania 2 meccses nyeretlenségét.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
5. heti összefoglaló

Onnan lehet tudni, hogy a szezon közepe felé járunk, hogy egy nap több Top 10-es, sőt top 5-ös alakulat is vereséggel hagyja el a pályát. A Southland Conference rangadóján a 11. Central Arkansas fogadta a 3. Sam Houston Statet. A Bears úgy tűnik figyelt, mikor tavaly a playoffban a James Madison csúnyán eltángálta Jeremiah Briscoeékat, mert remek támadójátékkal és jó védekezéssel sikerült meglepni az FCS egyik power houseát. Tremon Smith már az első negyedben 6 pontra váltotta Briscoe nem neki szánt passzát. Briscoe és a Bears senior QB-ja, Hayden Hildebrand ezután nekikezdett párbajuknak. A tavalyi FCS év játékosa Nathan Stewartnak összesen 3 TD passzt osztott ki, az elkapó 164 yarddal végzet. De mindössze 7-7-nél volt utoljára egál az állás, Hildebrand Cedric Battlenek kiosztott gyors 2 TD-jének köszönhetően 21-7--re meglépett a Central Arkansas, majd többek közt egy 74 yardos Brandon Myers TD elkapásnak köszönhetően 31-17-el mentek a csapatok a szünetre. A SHSU úgyan többek közt Corey Avery futásainak köszönhetően kiizzadt ugyan még magából 13 pontot, de a hazai győzelem nem forgott kockán, mivel Hildbrandék is összehoztak, biztos ami biztos alapon még 10-et a második félidőben. A Central Arkansas 41-30-as sikerének köszönhetően átvette a vezetést a Southlandben, és a rangsorolásban is a texasi csapat elé került.

A Missouri Valley rangadóján a 54. South Dakota State csapott össze a 6 Youngstown Statetel. Itt inkább a védelmek, no meg a hazaiak futója, Tevin McCaster dominált. A tavalyi nagydöntő vesztesének védelme kordában tartotta a félelmetes Taryn Christion - Jake Wieneke QB- WR duót. Igaz a Jackrabbits egyedüli pontjait ez a kombó hozta össze még a 2. negyedben. Ezzel együtt a Pinguins összesen 222 total yardon tartotta az SHSU offenset 37 playből, még egy safetyt is összehozott a csapat. Tevin McCaster 183 futott (és 6 elkapott) yarddal kis híján egymaga ennyi yardot termelt a hazaiaknak. Ő volt az, akinek a futott TD-je megszerezte kvázi a győzelmet is. A YSU ezzel a 19-7-es sikerrel jelezte, hogy idén is nagy céljaik vannak a szezonban.

Borult a papírforma a Southern konferencia rangadóján is, itt a 8 Citadel mérközőtt meg a 25. Samforddal,.A hazai pályán pályára lépő Bulldogs az első negyedben eldömtött minden fontos kérdést, 28-0-ás repülőrajttal kezdtek neki a találkozónak. Devlin Hodges a hazaiak QB-ja 2 TD passzt adott, egyet futott ebben a játékrészben (Moise Satine futotta meg a 4. első negyedes Samford TD-t), Hodges biztos ami biztos egy 63 yardos TD-t még kiosztott TaDarryl Marshallnak a 2. negyedben is. Ez csak a 2. leghosszabb passza volt az irányítónak, 2 TD-je Yassar El-Aminnak 70 yardos volt. A Citadel 2 futott TD-vel kozmetikázta az eredményt, elvesztve idei veretlenségüket. A vége 35-14 lett.

Az 5 rangsoroltak közti találkozón egyedül egy találkozón született papírforma, a 10. South Dakota 38-33-ra nyert a 13. Western Illinois otthonában. Chris Streveler a Coyotes QB-ja kezd bejelentkezni az év FCS játékosa címre is. Az egykori Minnesota transfer QB 417 yarddal és 4 TD passzal vette ki a részért a sikerből, mellette ő lett csapat leading rushere is és földön is összehozott egy TD-t., Jelenleg nemcsak passzolt yardokban és TD-ben, de futott yardokban és futott TD-kben is csapata legjobbja. A Leatherneckben Sean McGuire megint nagyon jól teljesített, 441 yarddal és 4 TD-vel zárt egy pick mellett. De akit igazán ki kell emelnie a hazaiktól, az Jaelon Acklin, aki 343(!!!) elkapott yarddal és 3 TD-vel zárta a meccset. Sajnos mindhárom TD-je már akkor született, mikor a vendégek 38-6-ra is vezettek. Az első 3 negyedet 7 elkapásból 171 yarddal és 1 TD-vel zárta, míg az utolsó játékrészben ezt megfejelte még 12 elkapással, 172 yarddal és 2 TD-vel. A vereség ellenére ő lett a hét támadójátékosa is az FCS-ben.

Az 5. találkozón a CAA-ben került sor, és az Elon megint bravúrgyőzelemmel vetette észre magát. A 23. Phoenix egy mindössze 6 pontot hozó találkozón múlta felül a 19 Albanyt, Owen Johnson 2 FG-ja elég volt a győzelemhez köszönhetően a hazaik RB-jének Malcolm Summersnek, aki 171 yarddal végzett és Tyler Campbellnek, aki 2-szer is ellopta a Great Danes QB-jának Will Brunsonnak a passzát.

Nem zárt jó napot a két rangsorolt Tennesseeibeli csapat, A 18. UT Martin egy Terrius Callahan futott TD-vel kapott ki 7-0-ra idegenben az Austin Peaytől. Előző fordulóbeli áldozatuk a Tennessee State pedig 19-16-ra kapott ki hazai pályán kétszeri hosszabbítás után az Eastern Illiniostól. A Panthers ezzel élre állt az Ohio Valley Conferenceben, és lassan a legnagyobb konferencián belüli kihívója lehet a Jacksonville Statenek. A 22. Liberty pedig a Saint Francistől kapott ki 13-7-re.

Top 25
1 James Madison (5-0) (157) 1
2 North Dakota State (4-0) (8) 2
3 Youngstown State (3-1) 6
4 Jacksonville State (3-1) 5
5 Wofford (4-0) 7
6 Central Arkansas (3-1) 11
7 South Dakota (4-0) 10
8 South Dakota State (3-1) 4
9 Sam Houston State (3-1) 3
10 Eastern Washington (3-2) 9
11 Illinois State (4-0) 12
12 Villanova (3-2) 14
13 New Hampshire (4-1) 15
14 Richmond (2-2) 16
15 Western Illinois (3-1) 13
16 North Carolina A&T (5-0) 17
17 Citadel (3-1) 8
18 Elon (4-1) 23
19 Weber State (4-1) 20
20 Samford (3-2) 25
21 Grambling State (4-1) 21
22 Western Carolina (4-1) NR
23 Stony Brook (4-1) NR
24 Albany (3-2) 19
25 UT Martin (3-2) 18

Jelentő átrendeződések keletkeztek a Top 35-ben. Immáron a YSU van a 3. helyen és surranópályán a Wofford már a Top 5-ben van. Igaz a Terriersnek most jön sorsolása neheze, zsinórban háromszor játszik a Southern konferencia másik 3 kiemelt csapatával a Western Carolinaval, a Citadellel és a Samforddal. A SDSU 4, a SHSU 5 esett vissza, A Central Arkansas ezzel szemben már a 6. A CAA a Stony Brook bekerülésével már 7 csapatot ad a Top 25-be, a Missouri Valley
6-ot, a Southern pedig 4-et. Kiesett az előző héthez képest a Tennessee State és a Liberty, bekerült az említett Stony Brook és a Western Carolina.


3 rangsorolt meccs vár ránk ezen a szombaton. a 3. Youngstown State brutális menetrendje folytatódik, a YSU az év meglepetés csapatához a South Dakotához utazik (az utána következő héten pedig a North Dakota State soros, otthon). A CAA-ben Richmond-Albany mérkőzést rendeznek, A 7 rangsorolt csapat ellenére ez az egyetlen Top 25-ös összecsapás. És a Southernben kiderül tényleg olyan jó-e a Wofford, mint a helye mutatja, ők a 23. Western Carolinát látják majd vendégül. Igaz a Terriersre váró 3 nagy teszt közül ez tűnik a legkönnyebbnek.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
4. heti összefoglaló

Coastal Carolina -. Western Illinois. Tavaly egy FCS meccs lett volna, ma egy FBS-FCS összecsapás. Ezért még nagyobb dolog, hogy a Leathernecks idegenben 52-10-re verte a Chanticleerst. Sean McGuire, a vendégek QB-ja 3 TD-t passzolt, egyet pedig elkapott a RB Isaiah Lesure passzából. Ez volt a 9. FCS győzelem idén, és bár nagyon úgy tűnt, nem lesz meg a tavalyi 10 W-s mennyiség, az utolsó fordulókban talán 1-2 upset győzelmet össze tudnak kaparni még a másodosztály csapatai.

És ha már upsetek. Volt belőlük bőven a fordulóban. 2 CAA-s Top 10-ben rangsorolt csapat is megégett (az 1. James Madison sem könnyen vette az eheti akadályt a Maine ellen). A 7 Villanova hosszabbításra kényszerült az Albany ellen, úgy, hogy Zach Bednarczyk a 4. negyed utolsó másodpercében egyenlített egy 2 yardos TD passzal Aaron Forbesnak (és jó lett az extra pont). A hosszabbításban a Great Danes előnyhöz jutott, Ethan Stark 2. FG-jét váltotta 3 pontra, hogy aztán a Wildcats ellenakciója idején Ethan Stark, a hazaiak LBje egy 80 yardos fumble recover TD-vel biztosítsa be az Albany győzelmét(19-10)

A 8. Richmond annak ellenére kapott ki az Elontól 36-33-ra, hogy a Spiders otthon játszott, és Kyle Lauletta kis híján 500 passzolt yarddal zárta a találkozót, végül 497-nél állt meg. Cortrelle Simpson 192 yarddal(köztük egy 95 yardos TD elkapással), míg Dejon Brissett 169 yarddal és 2 TD-vel végzett, de ez is kevésnek bizonyult. Az Elonban Malcolm Summers 294 futott yarddal zárt, igaz TD-t nem ért el, ezt meghagyta Matt Fosternek és Tre Marshnak. A vendégek 10 pontot szereztek az utolsó 10 percen belül és fordítottak. Ez 2 hét alatt a második hatalmas bravúr az első éves HC, Curt Cignetti vezette Phoenixnek, múlt héten a Charleston Southern kapott ki tőlük.

A 2 rangsoroltak közti találkozón 1 papírforma, és 1 upset siker született. Az 5. Jacksonville State minden gond nélkül múlta felül a 16. Libertyt. Roc Thomas 2 TD-t futott a Gamecocksban, és 31-10re végződött ez a találkozó.
Tennesseeben a 24. UT Martin ugyancsak 31 pontot termelt a 20. Tennessee State ellen, amely csak 16-ot.. Itt is egy RB, LaDarius Galloway, a Skyhawks futója szintén 2 TD-t futott. A Tigersből DeVon Johnson emelhető ki 96 yardos visszahordott TD-je miatt.

A 2 montanai csapatról alig esett szó még az idén, nos a héten mind a Bobcats, mind a Grizzlies hallatott magáról. A Montana State a QB Chris Murray vezetésével 49-21-re verte meg a 17. North Dakotát. Murray 3 TD passzt adott, igaz egyetlen pickjét Jake Disterhaupt TD-re váltotta. valamint 132 yardot és 1 TD-t futott.
A Montana nagyon komoly pisztolypárbajt folytatott az Eastern Washingtonnal. Az Eagles QB-ja Gabe Gudrud 5 TD-vel próbálta ellensúlyozni a medvéket 4-et passzolva (549 yard mellett) 1-et pedig futva.Legjobb elkapója, Nic Sblendorio 189 yarddal végzett. A maciknál Gresch Jensen 2 passzolt és 1 futott TD-vel próbálta a lépést tartani. Az EWU 48-41-es győzelemmel távozott a Washington-Grizzly Stadiumból.

Kikapott még a 18. Samford a Western Carolinatól 38-34-re. Itt a Catamounts QB-ját Tyrie Adamst (1 passzolt, 1 futott TD, 312 passzolt, 152 futott yard), valamint a győztes TD szerző Detrez Newsome-ot érdemes kiemelni, utóbbi 2. TD-je bizonyult a győztesnek 1:33-al a vége előtt a Bulldogs ellen. Newsome egyben jelenleg az FCS leading rushere is yardokban. A 25. Holy Cross pedig az Ivy League-es Dartmouthtól szenvedett idegenben 27-26-os vereséget.

Top 25

1 James Madison (4-0) (154) 1
2 North Dakota State (3-0) (5) 2
3 Sam Houston State (3-0) (2) 3
4 South Dakota State (3-0) (1) 4
5 Jacksonville State (2-1) 5
6 Youngstown State (2-1) 6
7 Wofford (3-0) 9
8 Citadel (3-0) 10
9 Eastern Washington (2-2) 11
10 South Dakota (3-0) 13
11 Central Arkansas (2-1) 12
12 Illinois State (3-0) 14
13 Western Illinois (3-0) 19
14 Villanova (2-2) 7
15 New Hampshire (3-1) 15
16 Richmond (2-2) 8
17 North Carolina A&T (4-0) 21
18 UT Martin (3-1) 24
19 Albany (3-1) NR
20 Weber State (3-1) 23
21 Grambling State (2-1) 22
22 Liberty (3-1) 16
23 Elon (3-1) NR
24 Tennessee State (3-1) 20
25 Samford (2-2) 18

Két búcsúzónk van, a Holy Cross és a North Dakota, míg az Elon teljesen megérdemelten került be az elmúlt 2 hetet elnézve, rajta kívül a Villanovát verő Albany került be, egyből 19. helyen. A Wildcats 7, a Richmond 8 helyet esett vissza. Az Eastern Washington, és a szezon eddigi kellemes meglepetéscsapata, a South Dakota került be a Top 10-be helyettük. A Missouri Valley 6 csapatot(NDSU, SDSU, Youngstown State, South Dakota, Illinois State, Western Illinois) delegál a Top 13-ba. Ennyire domináns az a konferencia jelenleg.

És emiatt hatalmas rangadók jönnek szombaton. A 6 csapatból 4 is egymás ellen játszik, a South Dakota State - Youngstown State 2 Top 6-os csapat párharcát hozza a Pinguins otthonában, míg a Western Illinois a 10. South Dakotát fogadja majd. A CAA-ben a két új bekerülő rögtön egymás ellen kerülhet feljebb és lejjebb, az Elon fogadja majd az Albanyt. A Southernben pedig a 8. Citadel látogat a 25. Samfordhoz.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
ez a kemény, a negyedosztály legnagyobb derbijét most szombaton a Minnesota Twins baseballparkjában rendezik, és minden jegy elkelt rá
 www.d3football.com/columns/around-the-nation/2017/rivalry-showdown-takes-center-field


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
De nem ez volt az egyetlen FCS upset. Az Idaho State 31-28-ra verte a UNLV-t.
iktriad
apróság, de a Nevadát verte a Bengals, a UNLV a Howardtól kapott ki az első héten
baggio
Coming out, azt hittem a 2 csapat ugyanaz. LOL
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
De nem ez volt az egyetlen FCS upset. Az Idaho State 31-28-ra verte a UNLV-t.
iktriad
apróság, de a Nevadát verte a Bengals, a UNLV a Howardtól kapott ki az első héten


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
3.heti összefoglaló:

A North Carolina A&T emlékezetes utolsó perceket produkált a nemrég még FCS-es Charlotte 49-ers otthonában. Az Aggies többek közt Marquell Cartwright 2 futott TD-jének köszönhetően 28-10-re is vetett a 3. negyedben, ekkor azonban Hasaan Klugh, a hazaiak QB-ja 2 TD passzal újra szorossá tette a küzdelmet. Az utolsó poercben nagyon úgy tűnt a fordítás is meglesz, 24 másodperccel a találkozó vége előtt azonban Klugh passzát Mac McCain III sikeresen elszedte és egy 74 yardos picksixel eldöntötte a találkozót. A kevés hátralévő idő ellenére Klugh 14 mp-vel később kiosztott még egy TD passzt, de az onside kicket begyűjtötte az Aggies. EZ zsinórban a 2. FBs W a csapat számára, tavaly a Kent State ellen sikerült először legyőzni egy egy FBS-es csapatot. A másik Top 25-ös csapat, a Samford 42-14-re kapott ki a Georgiától.

De nem ez volt az egyetlen FCS upset. Az Idaho State 31-28-ra verte a UNLVNevadat. A QB Tanner Gueller(2 TD passz) által vezetett Bengals 30-7-re is vezetett Colin Kaepernick alma matere ellen, innen sikerült a Wolfpacknak visszajönni FG távolságon belülre, fordítani azonban nem sikerült. Ez volt idén már a 8. FCS siker idén FBS ellenfél ellen.

A forduló rangadója, Észak és Dél Dakota 2. legjobb csapatai között elég egyoldalú találkozót hozott. A szezont bombaformában kezdő és FBS skalpot(Bowling Green) is begyűjtő Coyotes 45-7-re lemosta a pályáról a Fighting Hawkst. A hazaiak irányítója, Chris Streveler 2 futott és 1 passzolt TD-vel, míg a RB Kai Henry szintén 2 TD futással vette ki a részét északi szomszédjaik legyőzésében. A 10. North Dakotát mind totál yardokban (575-257), mind first downokban felülmúlta a 23. South Dakota (33-11). Lehet megvan az idei év meglepetéscsapata?

A nap legnagyobb meglepetését a Holy Cross szolgáltatta. A Peter Pujals vezette Crusaders 51-26-ra győzte le a vizitáló 9. New Hampshiret. Az irányító 5 TD passzt osztott ki. Már tavaly is iskolarekordot döntött 42 sikeres passzával a Wildcats ellen, akor azonban a győzelem elmaradt a mostanival ellentétben. Kedvenc célpontja Martin Dorsey volt, aki 2 TD-vel és 165 yarddal fejezte be a találkozót.

Ezen kívül 3 upset W született, mindhárom a Top 25-ös rangsorolásába került a vesztes csapatoknak. A sort a borzalmas szezont futó Chattanoogaval érdemes kezdeni, amely alaposan megszenvedi (immár richmondi vezetőedző)Russ Huesman távozását. A Mocs szenvedett demoralizáló vereséget a Tennessee Martintól, amely 21-0-ra is vezetett Troy Cook 3 TD passzának köszönhetően. A Mocs egy 59 yardos TD-nek köszönhetően legalább a nullázás szégyenét el tudta kerülni.

A Northern Iowa is megszenvedi a szezon elején. David Johnson alma matere A Southern Utah otthonában kapott ki 24-21-re köszönhetően Manny Berz 24 yardos FG-jének. A Panthers 21-10-es hátrányból egyenlített ki az utolsó negyedben, de fordítani már nem sikerült. a 2 csapat irányítói Patrick Tyler és Eli Dunne összesen 5 alkalommal adták el a labdát. Tyler egyik pickjéből született sokáig az egyetlen UNI TD, (Seth Thomas vitte vissza a labdát a Thunderbirds end zonejába).

A 3. vereséget az idé még nyeretlen Charleston Southern szenvedte el az Elontól. A Phoenix 19-7-re vezetett a 4. negyedre Davis Cheek 2 TD passzának és Malcolm Summersnek, aki karriercsúcsot futva 176 yarddal és 1 TD-vel vedte ki a részét a sikerből. A Buccaneers így is majdnem nyert, mert 10 pontot termeltek a 4. negyedben és megvolt az esély a fordításra is, de Tyler Tekac 51 yardos mezőnygólja végül kimaradt.

Az 1. James Madison 75-14-re verte a Norfolk Statet és 728 total yardot szerzett míg mindösszesen 91-et engedett. A Dukes örömében üröm, hogy legjobb RB-jük, Cardon Johnson szezonjának annyi egy bokasérülés miatt. A redshirted senior 347 futott yardot és 3 TD-t termelt eddig, ebből 265 yard és 2 TD az East Carolina elleni meccsen született.

Top 25
1 James Madison (3-0) (156) 1
2 North Dakota State (2-0) (5) 2
3 Sam Houston State (2-0) (1) 3
4 South Dakota State (3-0) (1) 4
5 Jacksonville State (1-1) 5
6 Youngstown State (2-1) 6
7 Villanova (2-1) 7
8 Richmond (2-1) 8
9 Wofford (2-0) 11
10 Citadel (3-0) 13
11 Eastern Washington (1-2) 12
12 Central Arkansas (2-1) 14
13 South Dakota (3-0) 23
14 Illinois State (2-0) 18
15 New Hampshire (2-1) 9
16 Liberty (3-0) 19
17 North Dakota (1-2) 10
18 Samford (2-1) 17
19 Western Illinois (2-0) 20
20 Tennessee State (3-0) 22
21 North Carolina A&T (3-0) 25
22 Grambling State (2-1) 24
23 Weber State (2-1) NR
24 UT Martin (2-1) NR
25 Holy Cross (2-1) NR

A New Hampshirenek 6 helybe került a botlás a Holy Crosszal szemben, amely 2010 óta előszór rangsorolt csapat. Rajtuk kívül visszatért 1 hét után a Weber State és a Chattanoogat verő Tennessee Martin is bekerült a Top 25-be..

A héten kezdődnek a konferencián belüli csatározások, de csak 1 rangsoroltak közti találkozóra kerül sor. Az Ohio Valleyban a Tennessee Martin állami rangadót játszik, a Tennessee State érkezik vizitre. Az 5. Jacksonville State pedig a 16. Liberrtyt fogadja, ez nem konferencián belüli párharc.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Egy másik remek MVFC- Big Sky meccsen a 4. South Dakota State alaposan megszenvedett a Montana State ellen. A Jackrabbits QB-ja, Taryn Christion 2 TD-t futott, és a kvázi győztes TD-t Chase Vinatierie futotta meg. Igen, Adam unokaöccse, aki szintén kicker, de ez se akadályozta meg hogy egy 31 yardos TD-t fusson megnyerve a meccset az SDSU-nak.iktriad
 www.youtube.com/watch?v=o_RrwXR0dzo
baggio
Wow, köszi szépen.
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
Egy másik remek MVFC- Big Sky meccsen a 4. South Dakota State alaposan megszenvedett a Montana State ellen. A Jackrabbits QB-ja, Taryn Christion 2 TD-t futott, és a kvázi győztes TD-t Chase Vinatierie futotta meg. Igen, Adam unokaöccse, aki szintén kicker, de ez se akadályozta meg hogy egy 31 yardos TD-t fusson megnyerve a meccset az SDSU-nak.iktriad
 www.youtube.com/watch?v=o_RrwXR0dzo


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
2. heti összefoglaló, Top 25 és előretekintő

A hét meccse a 2. North Dakota State és a 7. Eastern Washington között került megrendelésre az Infernoban. De a találkozó szoros küzdelem helyett egyoldalú vendégsikert hozott. A Bison egyszerűen átfutott a az Eaglesen. Lance Dunn (148 yard, 3 TDs) és Bruce Anderson (160 yard, 1 TD) futásaira nem volt válasza a hazaiaknak. Még Easton Stick is futott egyet. A Bison védelme a legjobb védő, Nico DiLuca nélkül is 13 ponton tartotta a hazaiakat. Gabe Gudrud kétszer is eladta a labdát. Úgy tűnik az EWU egy picit vissza fog esni az idén.

A hét győzelmét a 12. New Hapshire hozta, aki az 5. FCS győzelmet hozta össze egy FBS ellenfél, jelen esetben a Georgia Southern ellen. Trevor Knight 2 TD passzt adott Neil O'Connornak és a Wildcats 22-0-ra is vezetett a szünetben, innen jött valamennyire vissza Eagles. A találkozót el kellett vinni Statesboroból az Irma hurrikán miatt, és végül a birminghami (Alabama) Legion Fielden játszották le.

A South Dakota hatalmas bravúrt bemutatva 35 -27-re verte a Bowling Greent. A Coyotes QB-ja, Chris Streveler 425 total yardot és 4 TD-t hozott össze. A senior QB 1 TD-t passzolt (egy 72 yardos bombát Kody Casenek) és 3-at futott meg 119 yardért. Ezzel már 6 W-nél járnak az FCS csapatok FBS ellenfelek ellen.

A Top 25-beli csapatok közül a Jacksonville State 37-10-re kapott ki a Georgia Techtől, a Chattanooga 45-10-as verést kapott az LSU-tól. A Weber State pedig 33-20-ra kapott ki a Californiától.

A legnagyobb ellenállást a Villanova tanúsította a Temple ellen. A Wildcats 13-0-ás hátrányból jött vissza 13-13-ra köszönhetően 2 Drew Kresge FG-nek és Taurus Phillips 10 yardos TD-jének a szokás szerint remekül játszó Zach Bednarczyktól (382 passzolt yard). Az Owls egy 49 yardos Aaron Boumerhi FG-vel döntötték maguk javára a találkozót 1 perccel a vége előtt.

A nap egyedüli upsetje a Monmouthtől jött, amely a 19. Lehight múlta felül 46-27-re. A Hawks RB-je, Peter Guerriero 189 futott yarddal és 2 TD-vel vezette győzelemre a csapatát. Brad Mayes 3 TD-t dobott a Mountain hawksban.

A Wofford megint túlélt egy közeli meccset. A Terriers ezúttal 28-27 verte a Mercert, 27-14-es hátrányból feláll va 4. negyedben. Andre Stoddard és Blake Morgan TD futásaival maradt megint éppen hogy veretlen a vendég csapat.

Egy másik remek MVFC- Big Sky meccsen a 4. South Dakota State alaposan megszenvedett a Montana State ellen. A Jackrabbits QB-ja, Taryn Christion 2 TD-t futott, és a kvázi győztes TD-t Chase Vinatierie futotta meg. Igen, Adam unokaöccse, aki szintén kicker, de ez se akadályozta meg hogy egy 31 yardos TD-t fusson megnyerve a meccset az SDSU-nak.

A South Carolina State - Georgia Southern meccs elmaradt.

Top 25
1 James Madison (2-0) (148) 1
2 North Dakota State (2-0) (10) 2
3 Sam Houston State (2-0) 3
4 South Dakota State (2-0) (1) 4
5 Jacksonville State (1-1) 5
6 Youngstown State (1-1) 8
7 Villanova (1-1) 6
8 Richmond (1-1) 9
9 New Hampshire (2-0) 12
10 North Dakota (1-1) 11
11 Wofford (2-0) 10
12 Eastern Washington (0-2) 7
13 Citadel (2-0) 14
14 Central Arkansas (1-1) 15
15 Chattanooga (0-2) 13
16 Charleston Southern (0-1) 16
17 Samford (2-0) 1 17
18 Illinois State (1-0) 18
19 Liberty (2-0) 20
20 Western Illinois (2-0) 22
21 UNI (1-1) 21
22 Tennessee State (2-0) 23
23 South Dakota (2-0) NR
24 Grambling State (1-1) 24
25 North Carolina A&T (2-0) NR
Az Eastern Washington 5 helyet esett vissza. A New Hampshire Georgia Southern elleni győzelme 3 helyes előrelépést eredményezett. Új csapatok a listán a Bowling Greent verő South Dakota State és a 2 meccsen 101-3-al álló North Carolina A&T. Kicsúszott a Top 25-ből a Lehigh és a Weber State.

A hét meccse a 10. North Dakota és a 23. South Dakota között kerül majd megrendezésre. Ez egy újabb Big Sky- MVFC meccs lesz. 2 Top 25-ös csapat megy FBS-es ellenfélhez. A North Carolina A&T a nemrég még FCS-es Charlottehoz látogat, míg a 17. Samford a Georgiahoz.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eheti Top 25

1 James Madison (1-0) (152) 1
2 North Dakota State (1-0) (8) 2
3 Sam Houston State (1-0) (2) 3
4 South Dakota State (1-0) (1) 4
5 Jacksonville State (1-0) 6
6 Villanova (1-0) 10
7 Eastern Washington (0-1) 5
8 Youngstown State (0-1) 9
9 Richmond (0-1) 7
10 Wofford (1-0) 11
11 North Dakota (0-1) 8
12 New Hampshire (1-0) 13
13 Chattanooga (0-1) 12
14 Citadel (1-0) 16
15 Central Arkansas (0-1) 15
16 Charleston Southern (0-1) 14
17 Samford (1-0) 19
18 Illinois State (1-0) 20
19 Lehigh (0-1) 17
20 Liberty (1-0) NR
21 UNI (0-1) 18
22 Western Illinois (1-0) 25
23 Tennessee State (1-0) NR
24 Grambling State (0-1) 21
25 Weber State (1-0) NR
A Howardnak nem volt elég a nagy bravúr a Top 25-ös helyhez, a 27. legtöbb szavazatot kapta, Feljutott a Baylort verő Liberty, a Georgia Statet verő Tenneesee State és a Weber State. Kiesett a Fordham, a Cal Poly és az Albany

Egy hatalmas rangadó jön a 2. héten. A 2. North Dakota State az Infernora látogat, hogy megmérkőzzön a 7. Eastern Washingtonnal. Tovább folytaódik a FBS- FCS csata, a héten az 5. Jacksonville State a Georgia Techhez utazik, a 6. Villanova a Templehez, a 12. New hampshire a Georgia Southernhez, a 13. Chattanooga az LSU-hoz, és a 25. Weber State a Californiához.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
1. teljes heti összefoglaló

4 győzelemmel nyitott az FCS FBS csapatok ellen a hétvégén, e csak 3 volt ebből upset (az az egyik az NCAA történetének legnagyobbja volt. A címvédő James Madison volt az esélyesebb az Easzt Carolina ellen, és a Dukes 20 ponttal nyert idegenben 34-14-re. Cardon Johnson , aki a JMU 2. legjobb futójának számított a meccs előtt 265 yarddal és 2 hosszú TD-vel vezette győzelemre csapatát.

A Liberty utolsó évét kezdte meg az FCS-ben, amikor bejuthat a playoffba, a Flames kezdésnek fogta és elverte a nem olyan régen még FBS nagydöntőt játszó Baylort. Az irányító Cardon Johnson 3 passzolt és 1 futott TD-t hozott össze, Antonio Gandy-Golden ebből 2-t kapott el. Carrington Mosley 122 futott yarddal végzett. Ez volt a Baylor 2. FCS veresége, az első még 1981-ben történt a Lamar ellen....

De ez mind semmi ahhoz képest, amit a Howard produkált, akik 45 pontos underdogként megverték a UNLV. Na ja, ha van egy C. Newtonod, úgy könnyű. Igaz ez a C. Newton rokonságban áll "Gonoszt Tebow"-val, ugyanis Caylin Newton Cam öccse. Nos a produkciójára nemcsak a szintén NFL-t megjárt tesó Cecil, de még Cam Newton is csettinthetett 330 yardot hozott össze a földön és a levegőben, természetesen többet, 190-et futva (2 TD-vel megspékelve) és kiosztott még egy TD passzt is (egy pick mellett).

Bár a 4 W sajna azt jelenti, hogy nem valószínű, hogy idén összejön 10 FCS győzelem FBS csapat ellen, azért más alakulatok is kitettek tegnap magukért. A nagydöntőt elvesztő Youngstown State csak hosszabbításban kapott ki a Pittsburghtől, A Penguins 21 pontos hátrányról egyenlített ki, de megfordítani már nem sikerült a találkozót. A Portland State nem sokkal a vége előtt még vezetett az Oregon State vendégeként 32.28-ra, de a Beavers végül fordított 35-32-re.

Sajna a többi rangsorolt csapat többnyire elég nagy pofonokba szaladt bele. A North Dakota 37-16-ra kapott ki a Utah otthonában, az Army 64-6-ra mosta le a Forhamet, Chase Edmonds mindössze 44 yardot tudott futni, ami tőle nagyon kevés. A Missisippi State 49-0-ra verte a Charleston Southernt. A Texas Tech 56-10--re intézte el a post Cooper Kupp éra 1. meccsén az Eastern Washingtont, a Kansas State 55-19-re múlta felül a Central Arkanasast, a San Jose State 34-13-ra verte a Cal Polyt, A Tulane 43-17-re győzött a Grambling State ellen, az Iowa State 42-24-re verte a Northern Iowat és a pár éve még CAA-s csoportmeccsnek számító Old Dominion - Albany meccsen a Monarchs 31-17-re nyert.

Ahogy várható volt, óriási meccset hozott a hét FCS rangadója a Baylor stadionjában. A 3. Sam Houston State és a 6. Richmond csatájában mindkét QB brillírozott. A tavalyi év legjobb játékosa, Jeremiah Briscoe 411 passzolt yarddal, 4 passzolt és 1 futott TD-vel vezette sikerre a Bearkatst. Davion Davisvolt a senior QB fő célpontja, aki 139 yarddal és 1 TD-vel fejezte be a meccset, míg csapata összesen 683 total yarddal zárt. A túloldalon az ACL szakadásból visszatérő Kyle Lauleta iskolarekordot jelentő 546 passzolt yarddal és karriercsúcsnak számító 5 TD passzal vette fel a versenyt a SHSU remek QB-jával. A Bearkatsben nem játszott a legjobb védő, P. J. Hall akit tanulmányi eredményei miatt 2 meccsre eltiltott a texasi egyetem.

A hét másik rangsorolt rangadóján a pennsylvaniai derbin a 10. Villanova csak nagy nehezen tudta maga alá gyűrni a 17. Lehight. A Wildcats QB-ja Zach Bednarczyk 2 TD-t (köztük egy 75 yardos bombát Taurus Philipsnek) passzolt és 1-et futott, mellé a senior RB Matt Gudzak élete legjobb meccsén 142 futott yarddal (karriercsúcs) és 2 TD-vel zárt. A Mountain Hawks QB-ja, Brad Mayes 406 passzolt yarddal és 4 TD-vel tartotta végig meccsben csapatát, és 3 pontra is megközelítették a Wildcatst, de fordítani már nem sikerült nekik.

Upset nem volt, csupán a Furman ijesztett rá a 11. Woffordra, de a Terriers 14 pontot termelt a 4. negyedben, így 24-23-ra nyertek a hazaiak.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Megvan az új idény első FCS upset. A Tennessee State megverte a Georgia Statet.
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 980 — #NoStress
kb. 3 győzelmet látok most ebben a felhozatalban, nem többet
baggio
Szerintem lesz 5. 😊

több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
a FCS top25 menetrendje logókkal

 twitter.com/NCAA_FCS/status/903261107963473920

a James Madison amúgy favorit a fogadóirodáknál az ECU ellen, úgyhogy egyes esetekben még FBS elleni upsetről se beszélhetnénk 😊 de kb. 3 győzelmet látok most ebben a felhozatalban, nem többet


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Összesen 42 FBS- FCS találkozóra kerül sor a nyitóhétvégén idén.
Csütörtök - augusztus 31.
Presbyterian at Wake Forest, 6:30 p.m.
Rhode Island at Central Michigan, 7 p.m.
Austin Peay at Cincinnati, 7 p.m.
Tennessee State at Georgia State, 7 p.m.
Elon at Toledo, 7 p.m.
Holy Cross at Connecticut, 7:30 p.m.
No. 8 North Dakota at Utah, 7:30 p.m.
Florida A&M at Arkansas, 8 p.m.
Sacramento State at Idaho, 9 p.m.
---
Péntek - szeptember 1
No. 22 Fordham at Army West Point, 6 p.m.
Central Connecticut State at Syracuse, 7 p.m.
---
Szombat - szeptember 2.
Missouri State at Missouri, noon
Bethune-Cookman at Miami, 12:30 p.m.
No. 9 Youngstown State at Pittsburgh, 1 p.m.
Portland State (0-1) at Oregon State (0-1), 2 p.m.
VMI at Air Force, 2:05 p.m.
Alabama A&M at UAB, 3:30 p.m.
William & Mary at Virginia, 3:30 p.m.
Charleston Southern at Mississippi State, 4 p.m.
Stony Brook at South Florida (1-0), 4 p.m.
No. 5 Eastern Washington at Texas Tech, 4 p.m.
North Carolina Central at Duke, 6 p.m.
No. 1 James Madison at East Carolina, 6 p.m.
No. 24 Albany at Old Dominion, 6 p.m.
Liberty at Baylor, 7 p.m.
Southeast Missouri State at Kansas, 7 p.m.
Southeastern Louisiana at Louisiana, 7 p.m.
Northwestern State at Louisiana Tech, 7 p.m.
Lamar at North Texas, 7 p.m.
Hampton at Ohio U., 7 p.m.
Stephen F. Austin at SMU, 7 p.m.
Houston Baptist at Texas State, 7 p.m.
Eastern Kentucky at Western Kentucky, 7 p.m.
No. 15 Central Arkansas at Kansas State, 7:10 p.m.
No. 23 Cal Poly (0-1) at San Jose State (0-1), 7:30 p.m.
No. 18 Northern Iowa at Iowa State, 8 p.m.
Abilene Christian at New Mexico, 8 p.m.
Jackson State at TCU, 8 p.m.
No. 21 Grambling State at Tulane, 8 p.m.
Southern Utah at Oregon, 8:15 p.m.
UC Davis at San Diego State, 8:30 p.m.
Howard at UNLV, 9 p.m.
Incarnate Word at Fresno State, 10 p.m.
Montana State at Washington State, 10:30 p.m.
Northern Arizona at Arizona, 11 p.m.
Western Carolina at Hawaii (1-0), midnight
Tavaly a 10 FCS upsetből 4 született az 1. héten, és 22-nél jár a számláló az elmúlt 5 évet nézve.
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Szezonkezdő Top 25(zárójelben az 1. helyezések száma egyes szavazóknál):
1 James Madison (0-0) (134)
2 North Dakota State (0-0) (19)
3 Sam Houston State (0-0) (7)
4 South Dakota State (0-0) (2)
5 Eastern Washington (0-0)
6 Jacksonville State (1-0) (1)
7 Richmond (0-0)
8 North Dakota (0-0)
9 Youngstown State (0-0)
10 Villanova (0-0)
11 Wofford (0-0)
12 Chattanooga (0-1)
13 New Hampshire (0-0)
14 Charleston Southern (0-0)
15 Central Arkansas (0-0)
16 Citadel (0-0)
17 Lehigh (0-0)
18 Northern Iowa (0-0)
19 Samford (0-0)
20 Illinois State (0-0)
21 Grambling State (0-0)
22 Fordham (0-0)
23 Cal Poly (0-1)
24 Albany (0-0)
25 Western Illinois (0-0)


Sajnos a Sam Houston State - Richmond a Harvey hurrikán miatt elmaradt, így nem tudni, megrendezik-e valamikor még a 3. és a 7. helyen rangsorolt csapatok közti találkozót.
iktriad
 twitter.com/TheAthleticCFB/status/902320537145368576
baggio
Ez remek hír.
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 122 — no es importante
Sajnos a Sam Houston State - Richmond a Harvey hurrikán miatt elmaradt, így nem tudni, megrendezik-e valamikor még a 3. és a 7. helyen rangsorolt csapatok közti találkozót.
iktriad
 twitter.com/TheAthleticCFB/status/902320537145368576


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 159 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Örülök a nagy érdeklődésnek, itt is az első héten történtek rövid összefoglalója:

Sajnos a Sam Houston State - Richmond a Harvey hurrikán miatt elmaradt, így nem tudni, megrendezik-e valamikor még a 3. és a 7. helyen rangsorolt csapatok közti találkozót.

A 6. Jackonville State és a 12.Chattanooga találkozóját azonban lejátszották az alabamai Cramton Bowlban, és egy parádés teljesítményt is láthattak a kilátogatók, Roc Thomas, az auburni transzfer révén, aki 190 total (122 futott és 68 elkapott)yarddal vezette győzelemre a Gamecockst. Ebben benne volt egy 76 yardos TD futás is a második negyedben. Az Eli Jenkinst QB poszton váltó Bryant Horn 1 TD átadással és 2 pickkel zárta szezonnyitót. A vendég Mocsban Nick Tiano hasonló statokkal zárt, de az ő egyik pickjét Jonathan Hagler 52 yard visszanyargalást követően TD-re váltotta. Az alabamai gárda 2 - 13-ra nyerte az idénynyitót.

Már az első héten volt upset, a 23. helyen rangsorolt Cal Poly otthon szalad bele egy pofonba a Colgatetől. A Raiderst az a James Holland vezette sikerre, aki 2 szezonnal ezelőtt is oroszlánrészt játszott abban, hogy csapata a legjobb 8 közé kerüljön a rájátszásban. Holland és Alex Matthews egyaránt futott TD-t és a vendégek 20-0-ás vezetéssel kezdték az utolsó negyedet, itt sikerült a garbage timeban a Mustangsnak 2 TD-t, de fordítani már nem tudtak. A Colgate végül 20-14-re nyert.

A Portland State nem bírt a BYU-val, a Vikings 20-6-ra kapott ki az első idei FCS-FBS meccsen.

A következő héten többek közt a címvédő James Madison is megpróbál majd begyűjteni egy FBS skalpot, az East Carolina vendégeként. A jelenleg Top 25-ben rangsorolt gárdák közül 10(ha a Cal Polyt visszaminősítik 9) játszik első osztályú csapat ellen. Pénteken a 8. North Dakota játszik a Utah ellen, Szombaton az FCS döntő vesztese, a 9. Youngstown State a Pittsburgh vendége lesz, a 14. Charleston Southern a Missisippi Statehez megy, az immár Cooper Kupp nélküli 5. Eastern Washington a Texas Tech pályáján mutatkozik be. A pár éve még CAA-s rangadónak számító Old Dominon - (24.) Albany meccs most két különböző osztályú gárda találkozóját jelenti. A 15. Central Arkansas a Kansas Stethez megy majd, a 18 Northern Iowa az Iowa State ellen készül állami derbire, A 21. Grambling State a tulane vendége lesz, és ha nem esik ki a Top 25-ből a Cal Poly, akkor ők a San Jose State ellen játszanak majd. A hét FCS rangadóját a 17. Lehigh Villanova-i vendégjátéka lesz.

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Végülis ő tud róla, te is, én meg majd elolvasom iktriad összefoglalóját.
Más meg nincs itt. 😊
Sobri Jóska
én read-only módban vagyok 😀
Löfli
+1 read-only
több mint 8 éve
Löfli Tampa Bay Buccaneers Indiana Hoosiers 22 570 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Végülis ő tud róla, te is, én meg majd elolvasom iktriad összefoglalóját.
Más meg nincs itt. 😊
Sobri Jóska
én read-only módban vagyok 😀


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!