NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Denver Broncos - Seattle Seahawks
69
9
2:15, ARENA4
Notre Dame Fighting Irish
12 feliratkozó
több mint 15 éve
JJ! Megtennéd, hogy pár mondatban összefoglalod a ND toborzását? Van-e esetleg olyan játékos aki már első évében nagyobb szerepet kaphat? Előre is köszi! 😊ProxiElméletileg ez a class is rendkívül jó, annyi tehát már bebizonyosodott, hogy Kelly is tud toborozni, nem kell a szurkolóknak attól félni, hogy "középszerű, de rendszerbe illő" játékosokkal tölti fel a keretet. Különösen az öt DE (melyből négy iránt a fél első osztály érdeklődött) szembeötlő, elsőre én is néztem, hogy mit akar kezdeni velük az ND, aztán rájöttem, hogy a 3-4-es védelemben minimum kettejüket OLB-nek képezik át. Talán az RB poszt lett elhanyagolva, bár ez sem meglepő a passzokra épülő spread offense ismeretében, illetve a DT, ott meg azonban a tavaly behúzott Louis Nix-é a pálya.
Kyle Rudolph távozása miatt az elit TE recruit, Ben Koyack neve kerülhet szóba, de itt jobban áll az Irish, mint az sokan gondolnák. Öten már beiratkoztak és részt is vesznek a tavaszi edzőtáborban, közülük szerintem Ishaq Williams akár idén villanthat OLB-ként, nagy kedvencem, illetve a DE Aaron Lynch is hamar beépülhet így a csapatba. A később érkezőkből az Atkinson ikertestvérpárt emelném ki, Kelly-nél WR-ekből sosem elég, szóval DaVaris Daniels-re is érdemes majd figyelni. Az OL Matt Hegarty szép jövő előtt áll, de neki időre van szüksége.
Amúgy ajánlom megnézésre a Team USA vs. The World All-Star Game-t, öt Notre Dame recruit is pályára lépett (a két Atkinson, Hegarty, Rabasa és Tuitt)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
JJ! Megtennéd, hogy pár mondatban összefoglalod a ND toborzását? Van-e esetleg olyan játékos aki már első évében nagyobb szerepet kaphat? Előre is köszi! 😊

több mint 15 éve
Wow....zsír lett. Köszi.
több mint 15 éve
egy kis meglepetés az Irish fanoknakhttp://bowl.hu/functions.php?name=ncaa&n_op=ncaa_detail&ncaaid=13

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
Nagyon jó lesz az idei recruit class. Főleg a D oldalon. Szép remények!Fighting"Better still, recruiting sure seems like it's going strong. And yes, I know the Irish always seem to do well in recruiting. One reason why is any time the Irish pursue a prospect, his stock tends to go up in the recruiting analysts' eyes. And yes, I also know that Charlie Weis signed a bunch of supposed top-10 recruiting classes that didn't really pan out.
The difference here, say many of my ND buddies as they recoil at the Weis connection, is these touted recruits are on the defensive line as opposed to being on the offensive side of the ball. To me, the biggest difference really is that they'll be going to a program run by Brian Kelly, not Weis, and Kelly is much better suited to developing prospects than was the former NFL assistant (and newly hired offensive coordinator of the Florida Gators)."

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
Nagyon jó lesz az idei recruit class. Főleg a D oldalon. Szép remények!
Play like a champion today
több mint 15 éve
vmi link összefoglalóról van? nem találtam sehol videót...csebihttp://www.cbssports.com/video/player/play/collegefootball_highlights/PCWDVyjMmSQgKLYVR3BIZnlqTfF_Tugn
aztán hamarosan youtube-on biztos lesz részletesebb is

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
vmi link összefoglalóról van? nem találtam sehol videót...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 15 éve
IGEN IGEN IGEN!!!! 2010 Sun Bowl winner is: NOTRE DAME FIGHTING IRISH! Boldog Új Évet mindenkinek!
több mint 15 éve
Na fiúk, egy szép évbúcsúztatót, hogy jó szájízzel menjünk telelni! Este sajnos valószínűleg nem tudom megnézni, minden más napnak jobban örültem volna, dehát ez van. GO IRISH!
több mint 15 éve
Sun Bowl lett belőle 😊Steve Walsh akkori Miami QB rinyált is, hogy miért hívják őt Rosszfiúnak, amikor nagyobb Jesus-fan, mint az egész ND roster 😊
http://www.youtube.com/watch?v=OI3kQtDxHHg
JJ Tiller
Egyébként ő futotta be a legpechesebb NFL-karriert: "Walsh was selected by the Dallas Cowboys with the first pick in the 1989 NFL Supplemental Draft. With the Cowboys Walsh was reunited with his former head coach at Miami, Jimmy Johnson, who had just taken over the Cowboys' reins. However, Dallas had also selected quarterback Troy Aikman in the regular draft that same year and Walsh was never able to move out of the role of Aikman's backup."
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 15 éve
Sun Bowl lett belőle 😊http://www.youtube.com/watch?v=OI3kQtDxHHg

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
Áááá, köszi!Olvasgatom ezeket az előzetes bowl párosításokat (tippeket), és mindenütt azt írják, hogy a Notre Dame a Champs Sports Bowl-on vesz részt december 28-án Orlandóban.Ez nem így van, ha a UConn nyer, ők mennek BCS Bowlra és a WVU marad a Champs Sport Bowlra. A 9-3-as WVU-t jelenleg szerintem az ND előtt választanák be, mivel nagyon szeret a közönség bowlokra utazni és hagynák egy jobb Irish évre az opciót. Ha a UConn kikap és a WVU nyer, akkor megy nagy eséllyel az ND a Champs Sportra, mert akkor BCS Bowlos a WVU. Egyébként azért veszik ennyire biztosra, mert nem bíznak a UConn győzelmében és a Big Eastben annyira nincs idén kiemelkedő csapat, vagy olyanok vannak elől a WVU-n kívül, akik nem nagyon szeretnek utazni a bowlokra (UConn), vagy olyanok, akiknek annyira tele van mindenük az évvel, hogy legszívesebben a saját edzőjük rituális kivégzésére utaznának, nem bowl meccsre (Pittsburgh). 😀
Ezt elvileg a Big East #2 és az ACC #3 játszaná, de négyévente egyszer az Irishé lehet ez a bowl (az ACC #3 ellen, jelenleg NC State, vagy Maryland), feltéve, hogy 7-5, vagy jobb a mérlege. Elvileg a Big East-ből a West Virginia megy az Orange-re (hacsak el nem cseszi szombaton) marad a UConn (7-4) vagy a Pittsburgh (6-5), aki helyett mehetne az Irish. Az biztos, hogy az utóbbi négy évben tuti nem voltunk ezen a Bowl-on, hogy utoljára mikor, azt nem tudom. Igazából azt nem értem, miért veszik ilyen biztosra, hogy az Irish megy, nem a Big East #2.
Nem tudja valaki, hogy pontosan hogy van ez?
Amúgy szóba jöhetnek még (egyebek mellett, de ezek a legvalószínűbbek):
Hyundai Sun Bowl (December 31 – El Paso, Texas)
Bridgeport Education Holiday Bowl (December 30 – San Diego, California)
MAACO Bowl (December 22 – Las Vegas, Nevada)Szabolcs_76
Champs Sports bowlon azért nem volt az ND, mert az új szerződés idén lépett életbe. Eddig a meccsen az ACC egyik csapata mérkőzött a BigTen egyik reprezentánsával. Idéntől ACC-Big East meccs, és idéntől él az ND-re vonatkozó kitétel is.gsn
Több tekintetben is megvilágosodtam. Azt nem is figyeltem, hogy a UConn megverte a WVU-t, csak azt, hogy ugyanúgy állnak. (Amúgy szombaton a UConn a South Floridához megy, a WVU viszont a Rutgershez, úgyhogy nem lehetetlen a WVU konf győzelem)
Ezt meg pláne nem tudtam, hogy ez idéntől van, úgyhogy ezer köszi!!! 😉
több mint 15 éve
gsn
3 548
Olvasgatom ezeket az előzetes bowl párosításokat (tippeket), és mindenütt azt írják, hogy a Notre Dame a Champs Sports Bowl-on vesz részt december 28-án Orlandóban.Ez nem így van, ha a UConn nyer, ők mennek BCS Bowlra és a WVU marad a Champs Sport Bowlra. A 9-3-as WVU-t jelenleg szerintem az ND előtt választanák be, mivel nagyon szeret a közönség bowlokra utazni és hagynák egy jobb Irish évre az opciót. Ha a UConn kikap és a WVU nyer, akkor megy nagy eséllyel az ND a Champs Sportra, mert akkor BCS Bowlos a WVU. Egyébként azért veszik ennyire biztosra, mert nem bíznak a UConn győzelmében és a Big Eastben annyira nincs idén kiemelkedő csapat, vagy olyanok vannak elől a WVU-n kívül, akik nem nagyon szeretnek utazni a bowlokra (UConn), vagy olyanok, akiknek annyira tele van mindenük az évvel, hogy legszívesebben a saját edzőjük rituális kivégzésére utaznának, nem bowl meccsre (Pittsburgh). 😀
Ezt elvileg a Big East #2 és az ACC #3 játszaná, de négyévente egyszer az Irishé lehet ez a bowl (az ACC #3 ellen, jelenleg NC State, vagy Maryland), feltéve, hogy 7-5, vagy jobb a mérlege. Elvileg a Big East-ből a West Virginia megy az Orange-re (hacsak el nem cseszi szombaton) marad a UConn (7-4) vagy a Pittsburgh (6-5), aki helyett mehetne az Irish. Az biztos, hogy az utóbbi négy évben tuti nem voltunk ezen a Bowl-on, hogy utoljára mikor, azt nem tudom. Igazából azt nem értem, miért veszik ilyen biztosra, hogy az Irish megy, nem a Big East #2.
Nem tudja valaki, hogy pontosan hogy van ez?
Amúgy szóba jöhetnek még (egyebek mellett, de ezek a legvalószínűbbek):
Hyundai Sun Bowl (December 31 – El Paso, Texas)
Bridgeport Education Holiday Bowl (December 30 – San Diego, California)
MAACO Bowl (December 22 – Las Vegas, Nevada)Szabolcs_76
Champs Sports bowlon azért nem volt az ND, mert az új szerződés idén lépett életbe. Eddig a meccsen az ACC egyik csapata mérkőzött a BigTen egyik reprezentánsával. Idéntől ACC-Big East meccs, és idéntől él az ND-re vonatkozó kitétel is.
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 15 éve
Olvasgatom ezeket az előzetes bowl párosításokat (tippeket), és mindenütt azt írják, hogy a Notre Dame a Champs Sports Bowl-on vesz részt december 28-án Orlandóban. Ezt elvileg a Big East #2 és az ACC #3 játszaná, de négyévente egyszer az Irishé lehet ez a bowl (az ACC #3 ellen, jelenleg NC State, vagy Maryland), feltéve, hogy 7-5, vagy jobb a mérlege. Elvileg a Big East-ből a West Virginia megy az Orange-re (hacsak el nem cseszi szombaton) marad a UConn (7-4) vagy a Pittsburgh (6-5), aki helyett mehetne az Irish. Az biztos, hogy az utóbbi négy évben tuti nem voltunk ezen a Bowl-on, hogy utoljára mikor, azt nem tudom. Igazából azt nem értem, miért veszik ilyen biztosra, hogy az Irish megy, nem a Big East #2.
Nem tudja valaki, hogy pontosan hogy van ez?
Amúgy szóba jöhetnek még (egyebek mellett, de ezek a legvalószínűbbek):
Hyundai Sun Bowl (December 31 – El Paso, Texas)
Bridgeport Education Holiday Bowl (December 30 – San Diego, California)
MAACO Bowl (December 22 – Las Vegas, Nevada)
több mint 15 éve
Hali, nem irtam meg ide, de bennem is egy Notre Dame fant koszonthettek, nagy meccs lesz szombaton, ND at USC 😀 velemenyek ?RaiderNationAnnyira kétarcú csapat vagyunk idén, hogy sorrendben lehet: 1, 2, X (Még mielőtt széttépnek a szakértők, az X csak vicc volt. 😀 )
több mint 15 éve
Hali, nem irtam meg ide, de bennem is egy Notre Dame fant koszonthettek, nagy meccs lesz szombaton, ND at USC 😀 velemenyek ?RaiderNationaz Irish akkora lendületet kapott, hogy sztem nyernek
több mint 15 éve
http://www.youtube.com/watch?v=6brPHZW8Z_AJJ Tillerkövetkező fordulóban az a zségyen is meg fog esni, hogy lenyomnak minket a Harcos Írek.



több mint 15 éve
http://www.youtube.com/watch?v=6brPHZW8Z_A

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
http://sportsillustrated.cnn.com/danpatrick/blog/137421/index.htmlBrian Kellyről van egy cikk most az SI-nél
-------------------------
-------------------------
több mint 15 éve
nekem is az L-s ND polóm jóval nagyobb rám, mint aminek kellene! úgy látszik kinn az adidasnál nagyobb a számozás!
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 15 éve
szerintem ennél többen látták az ND-Utah-ot, szégyen hogy senki nem írt Proxinak 😛én másfajta olvasni/néznivalóval tudok szolgálni, az ESPN elég szép beharangozót rittyentett az Army-Notre Dame meccsnek, itt van pl. egy történelmi visszatekintés
http://espn.go.com/video/clip?id=5817003&categoryid=2564308
ne felejtsétek, a találkozó a Yankee Stadiumban lesz és az Eurosport2 élőben adja! remélem a kommentátorok kellően felkészülnek...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal