Indianapolis Colts

52 feliratkozó

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Fel ne idegesedj ilyenen. Nem akar neked senki beadni semmit, beszélgetünk. Mindenkinek meg lehet a véleménye. Neked is, nekem is, másnak is. Nekem történetesen az a véleményem, hogy nem pánikolok, bízom Ballardban. Nem gondolom, hogy hülye aki nem bízik, de én sem érzem, hogy hülye lennék, mert én meg bízom. Ballard számomra bizonyított eddig annyit, hogy ne kezdjek el két nap után pánikolni. Ha az edző választásban nem is egy hűde (a McDaniels választást egy ideig nem bocsájtom meg neki 😊 ), a játékos értékeléshez nagyon jó szeme van.

Tavaly sem hoztunk senkit az első két napon. Sheard érkezett a harmadik napon, aki akkor éppen egy kezdőből ki-ki szoruló Pats játékos volt. Itt meg a harmadik legjobb 3-4 edge rusher lett a pff szerint 2017-ben, rögtön Mack és Von Miller mögött, megelőzve a többi nagy nevet, és nem mellesleg mindenki mást aki tavaly a poszton elérhető volt és leigazolták. Utána hozta Simon-t, potom 5 millióért, aki Houstonban szintén csere játékos volt, itt pedig amíg le nem sérült, top10 OLB volt a pff szerint. Egy hétre rá hozta el Woods-t, szinte ingyért, akiről senki se beszélt, max rotációs kiegészítő ember volt addig karrierje során. Itt meg a liga top 20 interior linemanje közé került. Megelőzve még azt a Hankinst is, aki EGY HÓNAPPAL később érkezett, és aki szintén top20-ban végzett a ligában.

Eközben arra is emlékszem, hogy hogyan forrongott a topic, amikor hagytuk elmenni Dontari Poe-t a tavalyi FA elején. Azt a Poe-t, aki idén ismét free agent lett, új csapatot kellett keresnia. (Talált egyébként, most éppen a Panthershez ment el, évi 9 millióért.) És Poe ugyanazon a listán, ahol Hankins és a "nevenincs szar" Woods top20-as lett, azon a listán Poe a 41-ik. Ami egyébként egyáltalán nem rossz. A 41. defensive interior az a liga első harmada.

Ez négy játékos, akik a tavalyi free agency-n később elkelő, Hankinsen kívül nem túl fancy nevek voltak, cserék a csapatukban, stb., itt meg nem egyszerűen kezdők lettek, hanem liga élvonalba való teljesítményt hoztak. Olyant, amilyent az első napon, csúcsgázsiért elkelő játékosoktól vár az ember. Ballard négy ilyent hozott, jó, jobb vagy egyenesen bargain áron. És emellé a négy mellé jött a többi, már nem elit, de azért hasznos kezdő, mint Bostic, Mingo, meg az összekukázottak, mint Farley, Desir, stb.

Ha idén is hoz négy ilyen jól teljesítő "bargain másodvonalbeli" játékost mint tavaly, és mellé ugyanannyi serviceable rorációst, akkor már többet tesz, mint amit reméltem.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Pedig akkor sem kell eszetlenül költekezni, jól jön majd a sok pénz, amikor a saját, jó draftoltakat meg kell tartani

több mint 6 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Ne haragudj, de ezek a bullshit-ek már szó szerint úgy felbasznak, hogy le tudnám ütni aki ezt akarja nekem beadni.. Lassan már azt érzem, hogy el akarják hitetni velem, hogy a 31 másik csapat idióta, mert a piacról elhoz az első(0. napon) játékosokat.

Mi a fasz van, nem tartozhat a maghoz ("Tshalááád" -hoz) egy Norwell, Breeland, Hitchens, mert éppenséggel kicsit ki kell nyitnunk a pénztárcát hozzá?

Építkezzünk draftról, ezt is megértem, meg azt is, hogy a Grigson érából már alig tudnék két-három embert felsorolni akit draftról hoztunk és még a csapat (értékes!!) tagja maradt. Viszont ne próbálja már meg nekem valaki beadni, hogy amit mi csináltunk az teljesen normális..70 millión ülni, mert éppenséggel mi vagyunk a fasza gyerekek..4-12-es fasza gyerekek..

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Amióta idejött, ezt mantrázza, úgyhogy nincs ebben meglepő. Őt akartuk, ő így csinálja, ez van.

Azért fogunk igazolni is, szerintem valamivel többet is, mint tavaly. Csak nem hirtelen, hanem ahogy tavaly is, szép fokozatosan. Hankins is kései érkező volt. És lesznek még Crabtree féle cut-ok is ott is lehet még halászgatás. És trade, meg hasonlók.

Viszont be kell vallani, hogy ez így egy dögunalom free agency. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
deleted account 1 758
Most fans are wanting some resemblance of growth after an abysmal season in 2017, and that’s okay. That’s what being a fan is all about. But, Ballard looks to be intently focused on keeping his eyes on the prize regardless of how grueling the process becomes.

Is he looking to build around Luck? I think we can say yes, but his statement that “It’ll never be about just one guy” suggests that he is building what he hopes can develop into a perennial contender and annually near the top of the league on both sides of the ball — building what looks like almost exclusively through the draft early on. For now, he’s taking the long approach, and building a roster who can win regardless of who is at quarterback.

While the lack of activity is trying, so is listening to Mike Silver talk.
Just understand that Ballard will fill this roster out, and the Colts will absolutely meet their cap floor in the process. But, also we need to understand that Ballard doesn’t care about what you or I, or any one analyst on a major network has to say about what he deems to be the correct process in rebuilding a roster who has had some of the worst roster retention in the league between 2012 and 2017.
több mint 6 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Crabtree ki lett baszarintva, de nem férne be ide...itt mi a jövő csapatát építjük

több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
 twitter.com/HolderStephen/status/974378670767865856
több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
Nagyon akarjuk:

 twitter.com/JennaLaineESPN/status/974359783686864896
több mint 6 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Na, Jensen közben nem írt alá Tampa-ban, jön Indybe ma. Make no mistake, ő sem lesz olcsó...

(Részben ezért is preferálom Pugh-t inkább, ő olcsóbb lenne. A másik ok, hogy bár mindketten több posztosak, de Pugh RT/G posztokon használható, Jensen meg C/G posztokon. Előbbi nálunk hasznosabb lenne. Viszont Jensenben több az upside...)
peterk2005
Ma nagyüzem van, Mayowa is vizitál.
Tony Adams
Hűha hát menten lázba jövök... 😀 Már tudom mit éreznek/éreztek a Green Bay fanok márciusban.

több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
Na, Jensen közben nem írt alá Tampa-ban, jön Indybe ma. Make no mistake, ő sem lesz olcsó...

(Részben ezért is preferálom Pugh-t inkább, ő olcsóbb lenne. A másik ok, hogy bár mindketten több posztosak, de Pugh RT/G posztokon használható, Jensen meg C/G posztokon. Előbbi nálunk hasznosabb lenne. Viszont Jensenben több az upside...)
peterk2005
Ma nagyüzem van, Mayowa is vizitál.
több mint 6 éve
uatu Indianapolis Colts 906 — uatu@freemail.hu
Na, Jensen közben nem írt alá Tampa-ban, jön Indybe ma. Make no mistake, ő sem lesz olcsó...

(Részben ezért is preferálom Pugh-t inkább, ő olcsóbb lenne. A másik ok, hogy bár mindketten több posztosak, de Pugh RT/G posztokon használható, Jensen meg C/G posztokon. Előbbi nálunk hasznosabb lenne. Viszont Jensenben több az upside...)
peterk2005
Ballard nagyobb pénzhalmon alszik mint Smaug. Akár mindkettő beleférne, és el is férne.
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Na, Jensen közben nem írt alá Tampa-ban, jön Indybe ma. Make no mistake, ő sem lesz olcsó...

(Részben ezért is preferálom Pugh-t inkább, ő olcsóbb lenne. A másik ok, hogy bár mindketten több posztosak, de Pugh RT/G posztokon használható, Jensen meg C/G posztokon. Előbbi nálunk hasznosabb lenne. Viszont Jensenben több az upside...)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nyugi, nyugi, itt nem választás van, hanem free agency. 😀

Kíváncsi voltam, hogy kik miatt is voltál csalódott. Akkor ezek szerint WIlliamson és Breeland fájt? Ha igen, akkor olyan nagy baj nincs, Williamson egy run stuffer, akár jó abban amit csinál akár nem, nekünk nem ilyen típusú LB kell. Breeland szintű CB meg van még a piacon pár, nem késtünk le semmiről.

A maddent meg poénnak szántam, ami úgy látom ült is. Mert igaz. Minden évben ugyanezt csinálod, ahogy jön a free agency, és mennek ki a nagyobb nevek. Te is pontosan tudod, hogy így van. 😉


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Pontosan: te vagy a vak. Ha esetleg olvasnal is neha, akkor eleg hamar a szemedbe csapodott volna Breeland es Williamson neve. Norwellnel szokasodhoz hiven termeszetesen kavarsz, tekintve, hogy nyolcezerszer, eleg erthetoen leirtam, hogy az o elmulasztasat teljes mertekig el tudom fogadni.

Most meg azzal vagdalkozol, mintha ezt az evezred hibajanak allitottam volna be. Szovegertelmezes egyes. Meg mindig csak egy aktualis fel mondatba kotsz bele allandoan, amibe lehet. 8-D

A masik pedig, hogy lehet, hogy nalad a piac egy napja zajlik, nalam viszont nem. Orulok, hogy szerinted a piac azota megy, miota hivatalosan megnyilt, de eppenseggeé mire a piac megnyilt, mar legalabb 30-40-50 szabadugynok eligerkezett valahova, szoval nem, a piac nem tegnap kezdodott.

Es a piacot nem most folozik le. A piacot az elso harom nap foloztek le. Meg van kint nem egy korrekt szabadugynok, de attol meg a jo jatekosok nagyja mar nem szabadugynok, ergo mar le lett folozve a piac.

Segitek, amit reggel irtam:

„A koltekezes es a kukiveres kozott azert van egy kozeput.”

Erre te reagaltal ugy, hogy en egy maddenben elek, es azt varom, hogy lefolozzuk a piacot es koltekezzunk, mint a hulye. Szoval ha szerinted ez a mondat ezt jelenti, akkor minden tiszteletem a tied, de akadnak szovegertelmezesi problemak. Forclizol, kiforgatod a mondandom mindenhol, ahol csak lehet, felmondatokat es mondatokat kiragadsz a szovegbol, aminek a lenyege egyebkent teljesen mas volt, mint amit feltarsz.

Igazad van, minden kurva jo. Nagyszeruen erositunk, Swoope szerzodtetesevel vegre megoldodnak a problemak.

Inkabb nem is irok inkabb tobbet, majd nagyban orvendezek a csoportgyozelem utan, elvegre kozel vagyunk hozza.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mint mondtam, mesterien ertesz hozza, hogy amit irok, kiforgasd. Egyertelmubben nehez leirni, hogy en a kozeputat varom, nem a piac lefolozeset, de naiv vagyok, amikorazt varom, hogy sikerul ezt ertelmezni, nem kiforgatni az irasbol kiragadott felmondatot. Ugy oke.
Stez
Akkor segíts megérteni, hogy mit is vártál? Ha nem a piac lefölözését, akkor mi a baj? A piac kb 18 órája nyitott, ebből 8 óra éjszaka. Most zajlik éppen a piac lefölözése, a krémet viszik. Kit hoztál volna, aki elkelt, nem lefölözés, ár/értékben jó igazolás, és system fit is? Lehet, hogy én vagyok vak, de én eddig arra emlékszem csak, hogy Norwellnek megadtad volna amit kér, és Hitchenst is elhoztad volna 9 millióért. Mást nem. Ez éppenséggel a piac legteteje.

(Én egyébként Bradhamet sajnáltam, Hyde-ot 5 millával el tudtam volna képzelni - bár futó nem izgat, az se fog izgatni, ha senkit nem hozunk -, és Ryan Jensent sajnálni fogom, ha Tampaban marad ... ha ésszerű összegért marad ott. Senki másért egy csepp könnyem nem hullik eddig.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Közben Mingo Seattle-be igazolt. Ez eléggé meglep, nekem kifejezetten 3-4OLB only játékosnak tűnt amíg itt volt. Kíváncsi leszek, hogy Carrollék hogyan akarják használni.
peterk2005
Jó lehet oda SLB posztra sztem...edge contain, kicsi pass cover, némi pass rush...
Rolni
igen, Bruce Irvin távozása óta homály van ott
braxa88
A 240 fontjával Mingo gyenge oldalra lehet jó max, és futás ellen sok vizet nem fog zavarni. Csak sebességből/atletizmusból él, és nincs is igazán jó pass rush moveja (pedig tényleg kurva gyors, sztem 4.5 körüli 40et futna most is, de ha nem bírja megkerülni a tacklet, akkor csá. se spin move, se hónalj alatt átbújás, semmi). Ellenben a sebessége miatt hátra lehet küldeni zónázni, akár emberezni is futóval/slottal/TE-vel. Nickelben/Dimeban kaphat majd szerepet, de engem nem lepne meg, ha ősszel már nem lenne rosteren (hiába a 3M+ garantált). De ez a két év 6.8 misis fizu se azt sugallja, hogy komolyan számolnának vele Seattleben.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Mint mondtam, mesterien ertesz hozza, hogy amit irok, kiforgasd. Egyertelmubben nehez leirni, hogy en a kozeputat varom, nem a piac lefolozeset, de naiv vagyok, amikorazt varom, hogy sikerul ezt ertelmezni, nem kiforgatni az irasbol kiragadott felmondatot. Ugy oke.

több mint 6 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
Közben Mingo Seattle-be igazolt. Ez eléggé meglep, nekem kifejezetten 3-4OLB only játékosnak tűnt amíg itt volt. Kíváncsi leszek, hogy Carrollék hogyan akarják használni.
peterk2005
Jó lehet oda SLB posztra sztem...edge contain, kicsi pass cover, némi pass rush...
Rolni
igen, Bruce Irvin távozása óta homály van ott
több mint 6 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
Közben Mingo Seattle-be igazolt. Ez eléggé meglep, nekem kifejezetten 3-4OLB only játékosnak tűnt amíg itt volt. Kíváncsi leszek, hogy Carrollék hogyan akarják használni.
peterk2005
Jó lehet oda SLB posztra sztem...edge contain, kicsi pass cover, némi pass rush...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
deleted account 1 758
De Stez te kinek adtál volna és mennyit?
Tök jól hangzik amit leírtál és a Raiders-re is rá lehet húzni, de kikre gondolsz?
Rolni
Steznek az NFL egy madden játék, ő mindig minden évben lefölözné a FA piacot, séma fitségtől, kortól, ártól függetlenül 😀
peterk2005
Jóvan, akkor nem csak én halluzom ezt 😀

Egyébként nekem kezd összeállni a kép, legalábbis amit csinálunk nekem nagyon egy irányba mutat. Nem felülről építkezünk, hanem alulról, ergo nem a nagy neveket hozzuk, hanem a rotációs játékosokat, azaz inkább a nagy tömeget építjük.

Tavalyi Phillyvel annyira nem voltam tisztában, de ami azért látható volt, az a védelemben a brutális rotáció, azaz hogy gyakorlatilag a second string is tudta hozni a 80-90%-át a kezdőknek, ergo gyakorlatilag kinyírhatatlan volt a védelem, még ha az ellen offense sokat is volt a pályán.

Reich érkezésével meg szerintem pont megtalálta a borsó a héját, mert Ballard szintén ilyen közelítésű, nem két kurva jó kezdőt akar, és utána egy nagy gapet, hanem inkább egy jó szintet a teljes csapatnál. És tavaly Philly megmutatta, hogy beza ez a jó irány, csere QB-val nyertek SB-t, és a Brady BB páros se tudta kinyírni a védelmüket. Nem tudom ki és mikor nyert utoljára így, de elmúlt 15 évből nekem nem rémlik ilyen.

Plusz eddigi összes nagy FA pénz igazolja Ballardot (Hankins, Sheard, SImon), és Autry-ról is jókat olvasni (persze nem Steztől 😀), plusz Ballard nem jövőre akar SB-t nyerni. Ha ehhez hozzádobjuk, hogy idén nagy valószínűséggel már lesz Luck, és nem Pagano féle 4. negyedes playhívások jönnek (szerintem ez már önmagában a szezon legnagyobb erősítése 😀), akkor azért még szebb lehet a jövő. Plusz ha még a Bills féle trade is összejön (nem hiszek benne, mindenki erről ír, szóval tuti el lesz jinxelve), akkor meg gyakorlatilag első körben lehet 3 húzásunk, mivel másodikban is 4. helyen húzunk, ami gyakorlatilag szinte első kör. És tavalyi elsővel találtunk egy Hookert, erre most lesz 3 lövésünk is, ami Ballard kezében szerintem elég nagy fegyver. (mindenki gondoljon bele mi lenne ha Grigson kezében lenne ugyanez 😀)

De abbahagyom, mert Stez mindjárt felvágja ereit az optimizmusomtól 😀
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Közben Mingo Seattle-be igazolt. Ez eléggé meglep, nekem kifejezetten 3-4OLB only játékosnak tűnt amíg itt volt. Kíváncsi leszek, hogy Carrollék hogyan akarják használni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
De Stez te kinek adtál volna és mennyit?
Tök jól hangzik amit leírtál és a Raiders-re is rá lehet húzni, de kikre gondolsz?
Rolni
Steznek az NFL egy madden játék, ő mindig minden évben lefölözné a FA piacot, séma fitségtől, kortól, ártól függetlenül 😀

Egyébként ahhoz képest ami itt van, a kinti Colts fórum lényegében lángban ég. 😊 Óránként nyílik meg olyan topic, hogy "this season is over" és hasonlók. Mert mondjuk nem hoztuk el Norwell-t. Amiben az a legviccesebb, hogy 3 hónappal ezelőtt ezeknek a fanoknak a 99%-a Norwellnek a nevét sem tudta. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Breeland, Williamson biztosan. Hitchenst is hoztam volna Eberflusnak. Es nem az a baj, hogy ok nem jottek, inkabb az, hogy a piac azert egybol lefolozodott, ami azokat illeti, akik azert jo dolgokat is mutattak es mindezt kezdokent. A mi oriasi needjeinken pedig vegkepp lefolozodott, bar az OL alapbol bastag sem volt. De a corner peldaul igen. Engem ez es az LB eddigi elmaradasa idegesit, utobbiban perpill egy darab kezdonk jo, ha van. Mar aki nem elveszett fos.

több mint 6 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 631 — Raiders fan
De Stez te kinek adtál volna és mennyit?
Tök jól hangzik amit leírtál és a Raiders-re is rá lehet húzni, de kikre gondolsz?

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Autry kezdőszint, és még jobb lesz. Nagyon jó igazolás lehet, ha tudják használni.


Állat vagyok, ami enni kér...