Hall of Fame 2009 - 6. rész: Rod Woodson

Az idei Halhatatlanokra emlékező sorozatunk utolsó epizódjában minden idők egyik legkiválóbb defensive backjének és legeredményesebb labdavadászának pályafutását elevenítjük fel.


Rod Woodson minden idők egyik legnagyszerűbb cornerbackje, aki profi karrierje jelentős, tíz évet felölelő részét a Steelersben töltötte. Noha a klub egyetlen elbukott Super Bowlján (1995) szerepelt, mégsem maradt gyűrű nélkül, ugyanis 2000-ben a nagy rivális Ravens színeiben megnyerte azt - minden idők egyik legjobb védelmének tagjaként, immár safetyként. Woodson (egyik) zsenialitása abban rejlik, hogy DB-ként is rengeteg szerelést jegyez, ennek ellenére első szándékból mindig a labdát akarta elkapni, ezért nem véletlen, hogy 71 interceptiont szerzett. Emellett hihetetlen gyors és atletikus volt, így a megszerzett labdákkal NFL-rekordot jelentő TD-t és yardot szerzett interceptionökből és persze returnerként is remekelt fiatalabb éveiben.

Woodson 1965. március 10-én Fort Wayne-ben (Indiana) látta meg a napvilágot. Kissrácként a helyi iskolában kezdte futballpályafutását, majd egyetemi éveit a Purdue-n töltötte, ahol már kiemelkedett társai közül és megcsillantotta fantasztikus tehetségét: 1985-ben és 1986-ban beválasztották a Big 10 konferencia és az egész NCAA álomcsapatába (All-Big 10 és All-American). Négy év alatt 44 mérkőzésen kezdett, s tulajdonképpen együttese egyszemélyes show volt általa, hiszen ezalatt mindössze 18 meccset nyert a Purdue, melynek színeiben 11 interceptiont és egészen lenyűgöző 445 szerelést ért el. Utolsó egyetemi évében a támadók között is pályára lépett. Nem is eredménytelenül, hiszen például az utolsó meccsén, éppen az ősi rivális Indiana legyőzéséből több mint 100 futott yarddal vette ki a részét. Azonban ekkor még más sportágban is remekelt, ugyanis 10 éven át ő tartotta a 60 méteres gátfutás NCAA-rekordját. Ez az adottsága persze jól kamatoztatható volt a futballpályán is, mint returner. Noha gátak helyett emberek jelentették az akadályokat, de rajtuk is sikerrel jutott túl.

Mindenki elismerte tehetségét, amelyről mindent elárult, hogy a Dallas Cowboys által 1963 óta az egyetemi játékosok feltérképezésére használt számítógépes rendszer szerint az utóbbi 25 év "terméséből" csak két játékos - Bo Jackson és Tony Dorsett - kapott magasabb értéket. Érdemes egy pillantást vetni a draft előtti jellemzésére is: fantasztikus karakter, egyenletes és folyékony mozgás, erős és biztos szerelő készség, kiváló hatótávolság és időzítés, nagy munkabírású, megfelelő keménység, nagyszerű robbanékonyság és sebesség, kevéset kockáztató, Hall of Fame-potenciál. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen NFL-ben játszott meccs nélkül a Hírességek Csarnokába várták.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a védelem tehetségeinek kiválasztásához kitűnő érzékkel bíró Chuck Noll 1987-ben már az első kör 10. választottjaként megszerezte a Pittsburgh Steelers számára. Woodson egyértelműen csapata vezérei közé tartozott már második szezonjától kezdve, újoncként pedig nickelbackként számítottak rá, s már ekkor jegyzett egy interceptiont a csoportrivális Cincinnati Bengals ellen. Pályafutása első nyolc évében nemcsak CB-ként használta a Steelers, hanem returnerként is, csakhogy 1995-ben rögtön az első meccsen súlyos térdsérülést szenvedett. Ettől kezdve soha nem volt több returnje... Addig 2-2 TD-t szerzett kick-off és punt returnből! Woodson kezdőrúgás után 220 kísérletből 4894 yardot (kiemelkedő 22,2-es átlag), míg punt után 260 próbálkozásból 2362 yardot tett meg (szintén kiváló 9,2-es átlag). Ugyan a visszahordások alatt 11 fumble-t csinált, de ebből mindössze hármat (!) vesztett el!

No de térjünk vissza az 1995-ös évre! Ekkor már a Steelers meghatározó védője volt, egyik szezonja parádésabb volt, mint a másik, melynek köszönhetően 1989-től sorozatban hatszor szerepelhetett Pro Bowlon. Csakhogy ekkor ez első meccsen súlyos térdsérülést szenvedett... A Steelersnél a veterán játékosokat addig nem szokás sérült listára (injured listre, IR), amíg pici remény is van a visszatérésükre. Csapata végül nélküle is bejutott a Super Bowlba, s ő ezen a meccsen, 19 héttel műtéte után visszatért! Ő volt az NFL történetében az első, aki ugyanabban a szezonban ismét pályára tudott lépni egy ilyen komoly térdműtétet követően! Szereplése csodaszámba ment, azonban hosszú kihagyása miatt nem tudott maradandót alkotni, bár azért így is volt kulcsfontosságú kivédekezett passzkísérlete.

A következő szezonban ismét a "régi" Woodson volt a pályán - azonban utolsó évét töltötte az Acélvárosban. 1997-ben szabadügynökként San Franciscóba igazolt. Felejthető idény után másod-, vagy talán harmadvirágzására Baltimore-ba költözött, ahol ismét vezér lehetett egy amúgy is kitűnő, Ray Lewis által vezetett védelemben és végre megszerezte a hőn áhított aranygyűrűt a XXXV. Super Bowl megnyerésével. Megújulásához valószínűleg nagyban hozzájárult, hogy - Ronnie Lott nyomdokaiba lépve - cornerbackből átképezték free safety-nek, és ebben a pozícióban is feltalálta magát szuperklasszis teljesítményt nyújtva!

2002-ben, négy nagyszerű (3-szor szerepelt Pro Bowlon) baltimore-i idény után, immár 37 évesen még mindig nem érezte magát öregnek ehhez a kőkemény játékhoz és Oaklandbe igazolt. Woodson pályafutása utolsó állomásán is kitűnt társai közül! 37 esztendősen életében először vezette az NFL INT-listáját, s ezzel a 8 INT-tel Super Bowlba segítette a Raiderst, amely azonban ott simán (48-21) kikapott a Buccaneerstől. Ezt követően utolsó évében már nem tudott klasszis teljesítménnyel előrukkolni és 2004. július 27-én, miután nem ment át a fizikai teszten, elküldték a csapattól, s hivatalosan is visszavonult. A sors fintora, hogy FS helyét az a Stuart Schweigert vette át, aki megdöntötte INT-rekordját a Purdue Egyetemen.

Woodson számos rekordot tart az NFL-ben: ő játszotta a legtöbb meccset a ligában defensive backként és 17 éves pályafutása során 71 INT-et szerzett, ezzel 3. az örökranglistán. Az INT-ekből 1483 yardot és 12 TD-t szerzett, mindkettő NFL-rekord. 11-szer szerepelt a Pro Bowlon, ami rekord a secondary-játékosokat nézve. Ő az első játékos, aki CB-ként, S-ként és kick returnerként is eljutott Hawaii-ra. 11 társával együtt tartja azt a rekordot, hogy egyetlen mérkőzésen 3 fumble recovery-je volt. És ha már a fumble-nél tartunk: 32 megszerzett labdából 15 védekező és 17 támadó volt, ezek után 137 yardot tett meg és 1 TD-t ért el, ezzel teljessé vált return TD palettája - 17-ből 12 INT, 2-2 kick-off és punt, míg 1 fumble után! Összesen 12 fumble-t harcolt ki. 1993-ban az év védője volt, továbbá háromszor választották a Steelers legértékesebb/legjobb játékosának és bekerült az NFL 90-es évek álomcsapatába is.

Woodsonnak 2009-ben volt az első lehetősége, hogy a Hírességek Csarnokába kerüljön, s ez természetszerűleg meg is történt! Ez nem is csoda, hiszen a The Sporting News 100 legjobb amerikaifutballistáját bemutató, 1999-ben kiadott művében 87. helyen rangsorolták, míg az NFL fennállásának 75. évfordulóján, 1994-ben kihirdetett álomcsapatban is helyet kapott, ráadásul rajta kívül mindössze négy akkori aktív játékos - Jerry Rice, Joe Montana, Reggie White és Ronnie Lott - szerepelt a listán. Jelenleg az NFL Networknél tevékenykedik.

Végül álljon itt a Steelers történetének legjobb cornerbackje, Mel Blount véleménye Woodsonról:
 "A Hall of Fame szavazói nem tudhatták, de az én sorsomat is a kezükben tartották, amikor arról döntöttek, hogy tagja leszel-e a halhatatlanoknak vagy sem. Ahogy a választás előtt mondtam neked, ha nem szavaznak be téged, akkor én saját magamat szavazom ki onnan. Én már visszavonultam, amikor a Te pályafutásod elkezdődött, de mindig úgy néztem rád, mintha az öcsém lennél. Lenyűgöző volt a játékod, amelynél csak a személyiséged volt lenyűgözőbb. Mindössze két vagy három ceremóniát hagytam ki, amióta tagja vagyok a Hírességek Csarnokának, de ez az az alkalom, amelyet semmiért nem hagynék ki. Ahogy mindenki Pittsburgh-ben, büszke vagyok rád, hogy halhatatlan lettél!"

Címei, kitüntetései:

Super Bowl-győztes (2000)
11x Pro Bowl (1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1999, 2000, 2001, 2002)
3x Steelers MVP (1988, 1990, 1993)
Év védekező játékosa (1993)
Tagja a 90-es évek álomcsapatának
Tagja az NFL 75th Anniversary All-Time csapatának
Tagja a Steelers álomcsapatának

Csapatai:

1987-1996 Pittsburgh Steelers
1997      San Francisco 49ers
1998-2001 Baltimore Ravens
2002-2003 Oakland Raiders

Pályafutásának statisztikái.

Írta: Gergelics József (Soldados)