Három dolog, amit alig várunk: a Pac-10

Az áttekintés mellett külön-külön kiemelünk három tényezőt, melyeket az adott és kivesézett konferenciával kapcsolatban érzünk fontosnak megemlíteni

 

Gaál Sándor (gsn):

1. Három edz?, három cél - Az Arizona State tavaly kinevezett f?edz?je, Dennis Erickson, fantasztikus idényt zárt a Sun Devils-szel. 2008 nagy kérdése számomra, hogy meg tudják-e ismételni a tavalyi sikereket, vagy csupán fellángolásról volt szó. A második edz?, Rick Neuheisel, a Ravens ex-offenzív koordinátora a UCLA Bruinst vette át az idei évben. Érdekes lesz követni, hogy az új edz? mit tud els? évében produkálni a nem túl kimagasló képesség? keretével. A harmadik HC-nak, a California edz?jének van talán a legnehezebb dolga. Több kiváló játékos távozása után kell azt a csapatot újjáépítenie, amely a tavalyi év során egyszer?en úgy t?nt, kezd kicsúszni a kezeib?l. A National Championship várományos csapat végül ?rületes zuhanást követ?en 7-6-os mérleggel zárta 2007-et. Ennek a csapatnak a „maradványaiból” kell újra Pac-10 szinten versenyképes alakulatot építenie a kiváló offenzív stratégának. Mindhárom edz? tevékenységét érdemes lesz követni.

2. A varázslatos USC D - Sam Baker, a Falcons által draftolt OT személyében távozott az utolsó olyan kezd?ember, aki anno még tevékenykedett akkor, amikor a USC offense uralta az egyetemi futballt Matt Leinart (QB), Reggie Bush (RB), LenDale White (RB) és Dwayne Jarrett (WR) révén. Mióta ?k kitették a lábukat a Dél-Kalifornia Egyetemr?l inkább a védelem az, amely sztárok sorát adja az NFL-nek, és bár van utánpótlás támadóoldalon is, a defense tekinthet? a csapat jobb alakulatának. 2008-ban olyan védelem lesz a pályán a USC-nél, ami még talán a tavalyi D mellett is figyelemreméltó. El?l talán az egész jöv? évi draft legjobb játékosának, Fili Moalának (DT) és a robbanékony Everson Griffennek (DE) játékát érdemes figyelnünk leginkább. Az LB sor vezére Keith Rivers távozásával a gyilkos ösztönnel megáldott MLB, Rey Maulauga lesz. Jobbján pedig nem más szerepel majd, mint Brian Cushing, aki a legatletikusabb LB egyetemi szinten. A hátsó régióban pedig négy fantasztikus ütköz?játékos szerepel majd. Közülük a két safety, Taylor Mays és Kevin Ellison emelhet? ki leginkább. Mays adottságait tekintve talán a legkiemelked?bb safety, akit valaha láttunk. A közel 230 fontos játékos (LB méret) 4,32-es 40 yardot fut, emellett 26-szor nyomja ki a 102 kg-ot, 104 cm-es a súlypontemelkedése és 3,5 méter ugrik helyb?l… Ezek a számok hihetetlenek, és mivel a játéka is van ennyire jó, biztos, hogy el?kel? helyen kel el a drafton jöv?re. Tele van sztárokkal ez a USC D, és idén valószín?leg ismét remekelni fognak. A játékukat egységként figyelni, ez az, ami kivételes élményt nyújt, érdemes rájuk szánni egy kis id?t, mert egy NFL szint? védelemr?l beszélünk.

3. Stoops sorsdönt? éve - Mike Stoopst az Arizona Wildcats 2004-ben nevezte ki f?edz?vé. De elmaradt a várt Bowl szereplések kivívása. Eltelt négy év, és semmi eredményt nem tudott felmutatni. Itt az id?, hogy kivívja csapatával a Bowl szereplést, ha ez nem következik be, valószín?leg kereshet magának új állást. Stoops dolga nem lett könnyebb, a védelem sztárjait veszítette (Antoine Cason és Spencer Larsen távozása a legfájóbb veszteség), és teljes újjáépítésre szorul. Támadóoldalon ugyan viszonylag rend van, a passzjáték remekül m?ködik, de ez önmagában kevés lesz a sikerességhez. Vajon képes lesz-e Stoops ezzel a kerettel a csodára 2008-ban?


Horváth Róbert (JJ Tiller):

1. Csodálatos támadójátékok: Arizona, UCLASzínvonalas Offenseknek nincs híján a Pac-10, a konferencia mindegyik csapata (talán a Stanford az egyetlen kivétel) roppant er?s offense-el rendelkezik, f?leg a passzjáték a domináns. Szólhatnék b?vebben a Jake Locker vezette Washingtonról vagy a nagy potenciállal rendelkez? Arizona State-r?l, de igazán említést az Arizona Wildcats és a UCLA Bruins érdemel. Utóbbi paradézására még egy kis id?t valószín?leg várni kell, ám ahol Norm Chow a támadóegység koordinátora, ott hamarosan számíthatunk a varázslatra. Chow 35 éve OC, olyan irányítókat nevelt ki az NFL-nek, mint Jim McMahon, Steve Young, Ty Detmer, Philip Rivers, Carson Palmer vagy Matt Leinart, a Tennessee Titanst hagyta el Rick Neuhaisel kedvéért. Az Arizonában Sonny Dykes felel?s az Offense-ért, igazi passzguru. 2006 decemberében érkezett a Texas Techt?l, az ? „keze munkája” például Graham Harrell, Harrell és a jelenlegi projectje, Willie Tuitama 2007-ben együtt több mint 9000 yardot hozott össze a leveg?ben…

2. A „galaktikus” USC - A Southern California sikerességét a New England Patriots-al hasonlítanám össze, pláne azért, mert mind a két csapat körülbelül az amerikaifutball 2004-es megjelenése óta éli reneszánszát. Ahogy egy magyar néz? számára szinte elképzelhetetlen egy harmatos Pats, ugyanez igaz a Trojansra is. Pedig nem is volt olyan rég (2000-ben), mikor a USC 5-7-es mérleggel és Bowl nélkül zárta a szezont. Ezután érkezett Pete Carroll, aki el?tte három évig a Patriots (ki más) f?edz?i állását töltötte be. Ahhoz képest, hogy 23 idényt követ?en ez lett Carroll els? egyetemi megbízatása (és els? HC állása), hihetetlen gyorsan felvette a ritmust. 2001-ben még 6-6-al zártak a Trójaiak, az utóbbi hat év viszont a róluk szólt: 70 gy?zelem, 8 vereség, két bajnoki cím és draftolt játékosok tömkelege. A futballisták nem véletlenül ácsingóznak arra, hogy felvehessék a piros-sárga mezt: Carroll és az ? stratégiája szinte garancia a sikerre és a vaskos profi szerz?désre. 2008-ban 10(!)-en keltek el a játékosbörzén, és ne higgyük, hogy a sok távozó ellenére ez a szám 2009-ben sokkal változik. Szeptember 13-án meg remélem már mindenki tudja, hogy mi is jön…

3. Egyre forróbb kispadok: Willingham, StoopsKülönösen érdekes lesz figyelni, hogyan teljesítenek a neves edz?k nyomás alatt. Kimondva kimondatlanul a Washington vezére, Tyrone Willingham és az Arizona Wildcats mestere, Mike Stoops a legnagyobb esélyes irodája kiürítésére. Mindkett?t csak a Bowl-meghívó mentheti meg, ami – ismerve a brutális csoportot – emberfeletti er?feszítéseket kíván. Szépen mutatja a Pac-10 relevanciáját, hogy a Cats, a 2000-es évek sereghajtója (33-59) is pozitívan áll a Pac-10-en kívül (14-12). Úgy vélem a szezon végén Stoops tarthatja csak meg az állását, de mind tudjuk hogy az életéért küzd? vad a legveszélyesebb…