Három dolog, amit alig várunk: a SEC

Az áttekintés mellett külön-külön kiemelünk három tényezőt, melyeket az adott és kivesézett konferenciával kapcsolatban érzünk fontosnak megemlíteni

 

Gaál Sándor (gsn):

1. A Georgia-Florida párharc: A college foci egyik legkiegyensúlyozottabb csapata a Georgia Bulldogs, támadó és véd? oldalon is kiváló képesség? játékosok alkotják a keretet. Ennek ellenére nem a Bulldogs az SEC Keleti divíziójában az a csapat, amely a legjobb támadójátékkal rendelkezik, mert az az együttes a Florida Gators. Mindkét egyetem sorsolása nehéznek t?nik, de kiemelkednek a hat SEC East csapat közül. Óriási párharcot fognak vívni egymással, amelyikük gy?ztesen kerül ki a versengésb?l, annak nagy esélye van arra, hogy az SEC Championshipet is megnyerje és bizony a National Championship is álomból valósággá válhat a számára. Igazi, egész éven át húzódó csatározás ez, amelynek tet?pontját a „Világ legnagyobb koktélpartija” névre hallgató jacksonville-i összecsapásuk lesz november 1-jén.

2. „A Percy Harvin-show”: Írtam már egy ismertet?t az NCAA portré sorozatunkban a fenomenális játékosról, úgyhogy azt hiszem, sokaknak nem is kell elmondanom, miért érdemes figyelemmel követni Percy játékát. A college futball legfantasztikusabb támadójátékosa Harvin, aki ahányszor megérinti a labdát - akár RB-ként, akár WR-ként szerepel - benne van a játékában a potenciális TD veszélye. M?tét után tér vissza, úgyhogy formája még kérdéses lesz az els? meccseken, de ha egészséges, bármely mérk?zésen 200 yard feletti offenzív teljesítményt tud bemutatni futásban és elkapásban összesítve.

3. Az Auburn Tigers 2008-ban: Nagy várakozással tekintek az Auburn 2008-as szereplése elé. A csapat elveszítette defenzív koordinátorát, Will Muschampet, akit a Texas egyetem csábított el, helyét Paul Rhoads veszi át. Támadóoldalon pedig nemcsak új koordinátor van (igaz, a Bowl mérk?zésen már ki volt nevezve), hanem a támadóséma is változik. A csapat spreadre váltott. A játékosok terén szerencséjükre nincs akkora veszteség, ami elviselhetetlen lenne. Éppen ezért tartoznak az SEC West legnagyobb esélyesei közé, de hatalmas párharcban lesznek a national champion LSU-val, illetve beleszólhat a divízióels?ség kérdésébe az Alabama és a Mississippi State is. Szereplésükre tehát nemcsak azért érdemes figyelni, mert teljesen megújul a játékuk, hanem mert komoly tényez?k lehetnek az SEC-ben 2008-ban.


Horváth Róbert (JJ Tiller):

1. SEC, a „mini-NFL”: A múlt szezon el?tt sem gy?ztük gsn-el kiemelni, hogy a SEC az NCAA leger?sebb konferenciája, sebességben ez áll a legközelebb az NFL szintjéhez. Persze azt a hipotetikus fejtegetést kár feszegetni, hogy mi sülne ki a bajnok LSU és egy gyengébb proficsapat, mondjuk az Atlanta összecsapásából, de aki most kezdené meg ismerkedését a college footballal, annak egyértelm?en egy SEC-beli meccs ajánlható, csalódni már csak a csodálatos hangulat miatt sem fog, az biztos. A konf ráadásul olyan NFL szurkolók számára is ismer?s edz?nagyságokat vonultat fel, mint Nick Saban, Bobby Petrino, Les Miles, Sylvester Croom vagy Steve Spurrier

2. Kapj el, ha tudsz: Minden poszton vaskos profiszerz?désre esélyes játékosok zöme várja az idényt, nekem 2008-ban különösen a felvonultatott WR-ek tetszenek. Csak pár nagyobb név: Percy Harvin (Florida), Kenny McKinley (South Carolina), Lucas Taylor (Tennessee), Demetrius Byrd (LSU), Mario Fannin (Auburn), Dicky Lions (Kentucky), és muszáj megemlítenem a hatodik idényébe lép?, teljes lebénulásból felépül? George Smith-t (Vanderbilt)

3. Hail Dear 'Ole State...:  Ebb?l a négy szóból valószín?leg nem sokan találták ki, hogy melyik csapatra céloztam. Kicsit segítek: f?edz?jük a SEC történetének els? színesb?r? HC-je, az egyetemen a legenda Bear Bryant edzette, 1975-ben egy évet a New Orleans Saintsben is eltöltött és 17-30-as edz?i mérlege ellenére a konferencia legjobb mesterei közé sorolják. Így sem? Sylvester Croomról van szó, a Mississippi State csodatev?jér?l. Három szezon alatt elért kilenc gy?zelmet 2007-ben majdnem megduplázta a Bulldogs, mely az el?ttünk álló idény egyik fekete lova, titkon én is reménykedem valami újabb varázslatban. Igazi vérbeli déli er?futballt játszanak, hazai mérk?zéseiken pedig még a megszokottnál is fantasztikusabb a hangulat. Ha már Mississippi, akkor nem feledkezhetünk meg a rivális Ole Missr?l, ami f?ként ugyancsak k?kemény védelmére alapoz