Houston Cougars [HOU]

Alapítás: 1946
Konferencia: Big 12
Divízió: Big XII
Város: Houston (Texas)
Stadion: TDECU Stadium (40,000)
Weboldal: http://www.uhcougars.com

A University of Houston-t 1927-ben létesítették, Texas harmadik legnagyobb egyeteme. A hajdanán még Junior Collegeként működő intézmény hallgatói létszáma jelenleg körülbelül 37000 fő, mely 1963-ban indult jelentős növekedésnek, mikor a pénzügyi gondokkal küszködő privát iskola az államiak közé nyert besorolást. A U.S. News and World Report rangsora alapján a UH az ország második „legszínesebb” helye, számos etnikum képviselteti magát tanulóként a kampuszon.

Történelem
A futballcsapat alapítása 1941-ben merült fel először, amikor Johnny Goyen, a The Cougar (mai nevén Daily Cougar) újság sportrovatának szerkesztője, és Jack Valenti, a másodévesek elnöke petíciót adott be a futballprogram elindítására. Következő évben - jelentős támogatói háttérrel megerősödve – diákgyűlést hívtak össze, ahol az akkor már 30 éve működő helyi Rice Owls csapatának kihívása mellett döntöttek. Természetesen ez még csak formalitás volt, a program beindítására 1945-ig kellett várni. Az atlétikai igazgató Harry Fouke a középiskolás szinten sikeresnek mondható Jewell Wallace-t szerződtette első főedzőnek, és megkezdődtek a toborzások, próbajátékok. A keret gyors feltöltését követően szinte azonnal meghívást kaptak a Lone Star konferenciába, majd létrejöhetett a Rice elleni felkészülési mérkőzés is. A találkozót az Owls otthonában játszották le 11000 néző előtt, és ahogy várható volt, a Houstont tönkreverték vendéglátóik. Az első hivatalos mérkőzésre 1946. szeptember 21-én zajlott a Southwestern Louisiana Institute (mára már Louisiana-Lafayette) ellen, és bár az UH szerezett vezetést az irányító Charlie Manichia TD-jével, a meccset az SLI nyerte 13-7-re. A következő héten viszont a West Texas State Teachers College-t megverve összejött a hőn áhított diadal. Első szezonját a csapat 4–6-os mérleggel zárta, Wallace még az 1947-es évadot is Houstonban töltötte, aztán Clyde Lee vette át az irányítást.

Clyde Lee a Tulsa egyetem segédedzőjeként tevékenykedett, mielőtt kinevezték volna a párducok edzőjének. A keret alaposan megfogyatkozott, ezért újabb nyílt toborzást kellett tartani, ahová a legeldugottabb junior college-okból is érkeztek, lehetett előről kezdeni az építkezést. A Texas Tech-el karöltve megpróbáltak csatlakozni a Texas, Arkansas és Oklahoma állam főbb egyetemi csapatait összefogó Southwest Conference-hez, ám a kérelmüket elutasították, erre mintegy válaszul a Lone Star Conference néhány intézménye megalapította a Gulf Coast Conference-t, ahol már elsőosztályúként játszhattak. Az 1951-es szezont ismét egy másik konferenciában kezdte a UH, miután csatlakozott a Missouri Valley Conference-hez. Ugyanebben az évben költözött át a csapat a Houston Stadiumba (addig a Houston Public School Stadiumban került sor a hazai mérkőzésekre). A következő szezon sok tekintetben meghozta az áttörést a Pumáknak, hiszen fennállásuk során először megnyerték a csoportjukat, így egy Bowlra is kvalifikálták magukat (Salad Bowl, amit a Cougars 26-21 arányban meg is nyert a Dayton ellenében), és a defensive tackle J.D. Kimmel az All-American csapatba is bekerült. Lee 1954-ben távozott, de érdemei elvitathatatlanok, hiszen ő csinált a Pumákból „komoly” gárdát. Az őt követő Bill Meek a Kansas State Egyetem edzője volt korábban. Irányítása alatt újra megnyerték konferenciájukat és ismét megnyílt az út, hogy esetleg csatlakozhassanak a SWC konferenciához, ami végül megint nem valósult meg. Meek regnálása nem tartott sokáig, a következő szezon előtt elhagyta a csapatot az SMU kedvéért. Utódját, Hal Lamar-t a Colgate Egyetemről csábították át, aki a liga egyik legjobb támadóalakulatát faragta a meglévő anyagból. Az 1958-as évad első három mérkőzésén összesen 117 pontot szerzett a csapat. Ezt az úgynevezett Split-T felállással érte el Lahar, aminek lényege az volt hogy 3 futójátékos helyezkedett az irányító mögött. Főleg opciós játékokra épült a taktika, de a passzjátékban is sok variációra adott lehetőséget. Lahar 1961-ben hagyta ott a Houston-t, két konfbajnoki címmel a zsebében (1957 és '59).

Őt követte a csapat későbbi Hall of Fame edzője, Bill Yeoman, aki a maga 160-108-8-as mérlegével az NCAA 51. legtöbb győzelmét begyűjtő edzője és a párducok történetének eddigi legsikeresebb mestere. A Veer offense (főleg futásokra épül, hogy minimalizálja a labdavesztés kockázatát) stratégiát használva négyszer került az év végi Top 10 rangsorba és további 10 alkalommal a Top 20-ba. A Split-T-hez hasonlóan option play-ekre alapozó támadóstratégiából kifolyólag a hatvanas évek végén a Cougars sorozatban 3 évben is élen végzett országos szinten a szerzett yardok tekintetében. Az 1968-as szezon különösen kiemelkedő volt, hiszen 42,5 pontot ért el meccsenként átlagban az UH (ebben az évben esett meg máig utoljára, hogy egy elsőosztályú egyetemi csapat 100 pontot szerezzen egy mérkőzésen, a Tulsát kenték el 100-6-os végeredménnyel). 1964-ben Warren McVea lett a legelső színesbőrű játékos, 1965. szeptember 11-én pedig országos televízió, az NBC is közvetítette a Tulsa elleni meccsüket. 1976-ban a csapat végre beléphetett a Southwest Conference-be, és rögtön bizonyított, hiszen kezdésként rögtön a Cotton Bowlba kvalifikálták magukat (10-2-es alapszakasznak köszönhetően), ahol a Marylandet győzték le 30-21-re. Ezt követően még háromszor nyerték meg a főcsoportot és ezzel utazhattak a Cotton Bowlra. A triplázásból egy zárult eredményesen (1980-ban a Nebraska hajtott fejet), ám az 1979-es, Notre Dame elleni találkozó vált igazán emlékezetessé, melyre az utókor a „Chicken Soup Game” („Csirke Erőleves Mérkőzés”) nevet ragasztotta. Joe Montana búcsúján az írek a félidőben levessel tuningolták fel magukat, a negyedik negyedben 22 pontos hátrányt ledolgozva arattak 1 pontos sikert. Yeoman 1986-ban, egy 1-10-es katasztrofális szezon után döntött a visszavonulás mellett. 25 éves ténykedése során 6-4-1-es mérleget produkált a csapat a Bowlokon, 46 All-American és 69 később az NFL-ben is megfordult játékos dolgozott a keze alatt. Renoméján némileg rontott, hogy visszavonulása után toborzási módszerei miatt vizsgálatot indított a szövetség. Azzal vádolták, hogy készpénzzel próbálta Houstonba csábítani a középiskolás prospecteket. A futballprogramot végül 5 éves „próbaidőre” helyezték, 2 évre eltiltották a Bowl szerepléstől, és 1989-ben a tv-ben sem szerepelhetett az együttes. Yeoman ennek ellenére is minden kétséget kizáróan a Cougars történelmének legjelentősebb edzője.

1987-ben az a Jack Pardee lett az új HC, akit korábban a Bears és a Redskins főedzőjeként ismerhettek meg a szurkolók. Pardee egy fiatal koordinátort nevezett ki a támadók élére, John Jenkinst. A „run and shoot” offense (1 futójátékos és 2-4 elkapó, ez a rendszer lehetőséget ad a különböző motionökre, váltásokra) stratégiát használva évekig domináltak a régióban. Második idényében bejutottak az Aloha Bowlba (24-22-es vereség a Washington State-től), ám jött az említett komoly büntetés. 1989 volt a csapat egyik legemlékezetesebb szezonja, Andre Ware irányító 4299 passzolt yarddal és 44 TD-vel elnyerte az iskola eddigi egyetlen Heisman díját, egyik legjobb meccsét a Texas ellen „futotta” a jelenleg az ESPN-nél szakkommentátorként dolgozó QB. 475 yardot passzolva 47-9-re gázolták le a Longhornst. Az év végeztével Pardeet kinevezték a Houston Oilers vezetőedzőjének, irodáját szinte azonnal elfoglalta fő segédje, John Jenkins. Jenkinst addig is az offense agyának tartották, és ez hamar világossá vált mindenki számára, hiszen irányítása alatt érte el fénykorát a Run & Shoot rendszer. Az 1990-es szezonban egészen elképesztő számokat produkált a csapat, az irányító David Klingler például az Eastern Washington ellen 11 (!) TD passzt jegyezhetett fel, az évad végén az Arizona State ellen pedig a két csapat összesen több mint 1000 yardot passzolt, és 107 pontot szerzett. A Cougars 10-1-el zárta a szezont, második helyen a konferenciában, Klingler a Heisman szavazáson a harmadik helyet szerezte meg Ty Detmer és Raghib Ismail mögött. Az ellenfelek azonban kezdték kiismerni a Run & Shoot-ot (melynek egyik legjobb ellenszere a rengeteg blitz), 1991-ben 4-7-el végzett a Houston, ahogy a következő évben is, ennek hatására Jenkins felmondott. Az atlétikai igazgató maradt a gyökereknél és házon belül talált helyettest, az előddel szöges ellentétű mentalitást képviselő, rendkívül konzervatív OLine coach, Kim Helton személyében. Hamar rá kellett viszont jönni, hogy ez a stílus nem való az egyetemhez, a helyi középiskolákkal ápolt tradícionálisan jó kapcsolat is megszakadt Helton konoksága miatt. 1994-ben a Big 8 nyolc, illetve a Southwestern négy csapata megalakította a Big XII konferenciát, de a TCU-n, az SMU-n és a Rice-on túl a houstoniakat sem hívták meg. 1996-ban az újonnan alakult C-USA-ban végre babér termett az Antowain Smith és Chuck Clements nevével fémjelzett alakulatnak, 1988 óta játszhattak először Bowlt (Liberty Bowl vs. Syracuse, 17-30). A siker nem volt tartós, az egész '90-es évtized inkább a folyamatos mélyrepülésről szólt. Az átlag nézőszám 20000 fő alá esett, teljes apátia telepedett a kampuszra. A változás újra elodázhatatlanná vált, Az AD, Chet Gladchuck a fiatal Dana Dimelben látta a reményt, és ennek az ügynek az előremenetelét azzal is segítette, hogy hosszú évek után a Cougarst „visszaköltöztette” az Astrodome-ból a felújított Robertson Stadiumba. Az innovatív Dimel (a híres Bill Snyder tanítványa) a Pardee és Jenkins által használt passzorientált stratégiához nyúlt és rendezte a viszonyt a high schoolokkal, ám hiába ment jól a toborzás, mindössze 8-26-os mérleget tudott három év során felmutatni, közte 2001-ben a UH első nyeretlen szezonjával.

Az eredmények nem alakultak optimálisan, a közhangulat mégis megváltozott, a program meg nagy rössel hosszútávon alkalmazható edző után kutakodott. A választás egy korábbi Cougar játékosra, Art Briles-ra esett. Briles is a passzjátékot favorizálta de míg elődei a run and shoot offense, addig ő a spread offense-ben látta a helyes útirányt. Első szezonjában, 2005-ben 7-5-el máris eljuttatta fiait a Hawaii Bowlra (ahol azonban vereséget szenvedtek a Hawaiitól). 2005-ben újra pozitív mérleget tudhattak maguk mögött (a Forth Worth Bowlon viszont zakóval kellett beérni). Eljött a 2006-os esztendő, a feltámadás, ami az utóbbi másfél évtized legjobb eredményét hozta. A végző irányító, Kevin Kolb irányításával 10-3 mutatót harcoltak ki, mellyel másodjára nyerték meg a C-USA-t. Csoportgyőztesként a Liberty Bowl-on a South Carolina várt rájuk, majd küldte a Cougarst csalódottan haza. 2007-ben a 8-4 a Texas Bowlra volt elegendő, a meccs után két nappal Art Briles már a Baylor Bears sajtótájékoztatóján mutatkozott (ezt a szurkolók nem is bocsájtják meg neki soha). 2008-tól Kevin Sumlin, az Oklahoma Sooners támadó koordinátora, a csapat történetének első afro-amerikai főedzője ült a kispadon. A Sumlin-féle Sooners átlagosan 44 pontot szórt ellenfeleinek, debütálását óriási csinnadratta övezte, kis híján rekordszámú nézősereg kíséretében. A Cougs két rangsorolt vetélytársát is felülmúlva jutott el az Armed Forces Bowlra, ahol megszakította 28 éve tartó Bowl-nyeretlenségi sorozatát, az Air Force-t ütve. 2009-ben folytatódott a sikerszéria, a Houston a QB Case Keenum kormányzásával megint a liga egyik top támadósorát adta, egészen a Conference USA döntőig menetelve. Mindezt úgy vitte véghez Sumlin, hogy játékosként a Purdue-n még LB-ként szerepelt... 2010-ben Keenum korai sérülése miatt csak 5-7-es mérleg, de 2011-re az irányító felépült, és vele mindössze egyszer szenvedett vereséget Sumlin utolsó szezonjában a Cougs. Sajnálatos módon ez pont a C-USA fináléban történt, 2012-ben már az addigi ST coach, Tony Levine próbált meg HC-ként ezen szépíteni. Debütáló éve balul sült el (5-7), 2013-tól pedig már a Big Eastben - ma The American - szerepelt a program, ahol viszont 8-5-tel javított, és 2014-ben jó hangulatban költözhetett tanítványaival az újonnan épült TDECU Stadiumba. Levine-t az újabb pozitív mérleg (7-5) ellenére mégis kirúgták, helyére az Ohio State offenzív koordinátora, Tom Herman érkezett.

Érdekességek:
- Fight Song: A legnépszerűbb verziót az egyetem korábbi hallgatói, Forest Fountain (szöveg) és Marion Ford (zene) készítette. Ezt játsszák jelenleg mindegyik sporteseményen. Készült egy másik verzió is, a John Perry által írt dal szerepét vette át a Cougar Fight Song. A zenekar korábbi igazgatója, Dr. William C. Moffit írta a híres Eat’em up és Touchdown nótákat. Az Eat’em up is népszerű a fanok körében, habár Moffitot korábban megvádolták, hogy az eredetit a Michigan State-nek szerezte

- Több szurkolói éljenzés alakult ki, ezek: C-C-C-O-U! G-G-G-A-R! C-O-U! G-A-R! Go Cougars! És a Hail Houston! Hail YES! Hail Cougars! HELL YES! Hail . HELL NO!

- Touchdown pushups: A Pardee/Jenkins éra alatt használt run and shoot offense alatt semelyik kabalafigura nem csinált több fekvőtámaszt, mint Shasta (a rekord 800 fekvő, mikor 95-21-re verték SMU-t). Az vita tárgyát képezi, hogy ezt a tradíciót ők találták e ki, mindenesetre itt is hagyománnyá vált

- Cougar Paw: 1965-ig a sokak által V betűt formázó ujjat mutogatták a szurkolók. Az 1953-as évben kezdődött el a Texas és a Houston közötti komolyabb rivalizálás. A Houstonból Austinba történő szállítás során Shasta mancsa beszorult a ketrecbe, így megvágta azt. A texasi szurkolók a meccs végén utánozták az állatot, a hüvelykujjukkal a gyűrűsujjukat lefogva, ezzel mutatva, hogy a párducok harcképtelenek voltak. 15 évvel később találkozott újra a két egyetem, a texasiak gúnyolódását nem felejtették el. A találkozó 20-20-ra végződött, ezért az új jel elterjedt. 1976-ban találkoztak harmadszor a történelem során, és a houstoniak 30-0-ás vereséget mértek a Longhornsra a Memorial Stadiumban. A győzelem megszilárdította a szimpatizánsok azon elképzelését, hogy a Pawn Signben varázserő lakozik

- A kabalafigura: 1927-ben Bender edző a Washington State-ről érkezett, ahol egy párduc volt a mascot. Pont akkoriban a diákok egy újonnan induló újságnak kerestek nevet, és a mester javaslatára egyhangúlag a Cougart szavazták meg. A Houston atlétikai szakosztályát keresztelték el elsőként az iskola lapjáról. Maga az állat Shastaként ismeretes, nemrég kapott egy női társat, Sashát, ám egyesek szerint Shasta is nőstény volt eredetileg...

- A hivatalos színek a skarlátvörös és fehér. A skarlátvörös a vér az élet forrása, a kitartást és bátorságot szimbolizálja, míg a fehér a szív tisztaságát és tökéletességét

- The Blaze: Andre Ware és Jack Pardee agyából pattant ki az ötlet, hogy a pontszerzéseknél NHL mintára egy sziréna szólaljon meg, ezt David Carl Blazek irányította. 1991 őszén Blazek váratlanul elhunyt, a sziréna azóta The Blaze-ként viszi tovább a fáradhatatlan fiatalember örökségét

- A legfőbb rivális a szintén houstoni Rice Owls, akikkel futballban egy vödörért, a Bayou Bucket vándortrófeáért küzdenek meg