Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 11 éve
WTCCRemélem a citroenen "segíteni" fog az a 60 kg plusz mire ideérnek, mert enyhén gusztustalan amit a mezőnnyel művelnek. Viszont a vezetési stílusuk bejövős 😊
több mint 11 éve
faszomat, massa már megint önhibáján kívül szopott. pedig a rajtot megint ő kapta el a legjobban. ki is kapcsoltam a boxkiállás után a picsába. HIHETETLEN 😕Finoman szólva is elég vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy gondolja közel 1 mp van Kimi és Alonso között körönként (mivel Alonso és Ericsson között sincs ennyi valószínűleg...) , ezen a versenyen 1 percet kapott Kimi 56 kör alatt.. Ez nyilván nem a két pilóta közötti különbség, hanem Kimi alá egyelőre nem tudnak olyan autót tenni, mint Alonso alá. Ezt igazolhatja valamennyire ez az Alonso nyilatkozat: leavemealone.hu/alonso-ha-kimi-jo-autot-kap-nagyon-gyors-lesz/
az alonso-kimis kijelentésem meg akkora bullshit volt hogy eddig 4 futam alatt 1 időmérőn volt jobb a finn, aztán annyi 😊eaglesmcnabb
több mint 11 éve
faszomat, massa már megint önhibáján kívül szopott. pedig a rajtot megint ő kapta el a legjobban. ki is kapcsoltam a boxkiállás után a picsába. HIHETETLEN 😕az alonso-kimis kijelentésem meg akkora bullshit volt hogy eddig 4 futam alatt 1 időmérőn volt jobb a finn, aztán annyi 😊
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
Vettel is csak annyira jó, amennyire az autója. Ma teljesen indiszponált volt.A McLaren meg szégyen. Ilyen gyalázatos teljesítményt már rég láttam a kedvenc csapatomtól. Most üt vissza a Whitmarsh idején lelépett szakemberek hiánya, nem tudnak időben reagálni a dolgokra. 2 éve csak a szájtépés megy, 2 éve nem tudtak egy ütőképes autót összerakni és 2 olyan versenyzőt szerződtetni, akiben van potenciál. Magnussen jó lesz, de nehéz dolga van egy ilyen tré autóval Button meg a legrosszabb Coulthard-i szezonokat juttatja eszembe és már csak a nevéből él. Jövőre teljes újraépítés remélhetőleg a Hondával és/vagy Alonso/Hulk párossal.
több mint 11 éve
Az előző verseny is csak azért lett izgalmas, mert bejött a safety car. Anélkül az is ugyanilyen unalmas lett volna.DuffTévedés, mert az SC előtt is volt akció bőven. A hátsóban a RBR, Williams, Force-India előzgették egymást, és elől is volt már előtte is Hami-Rozi csata.
Viszont itt most örülhetünk, hogy nem volt SC, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem kapcsoltak volna el a szentmisére...
több mint 11 éve
Az előző verseny is csak azért lett izgalmas, mert bejött a safety car. Anélkül az is ugyanilyen unalmas lett volna.Duffez nem igaz, mert a két mercitől lefelé agyba-főbe gyepelták egymást végig, a sc utáni 10 kör meg csak hab volt a tortán 😊 egyébként aki borzasztóbbat akat látni egy dögunalom futamnál, az nézze meg az m1 verseny utáni online adását, ami arról szólt h szujó kurva éhes és enni akar... 😀 (Y)
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
Az előző verseny is csak azért lett izgalmas, mert bejött a safety car. Anélkül az is ugyanilyen unalmas lett volna.
több mint 11 éve
Visszatekertem most direkt, tényleg leintették előbb Hamiltont😊Idióta kínai zászlókezelők. Közvetítés alatt én már előbb észrevettem a célegyenes előtti idiótát, boldog-boldogtalannak lengetett kéket.
A futam dögunalom volt.
több mint 11 éve
Ferrari javitott valamit a renomejan megha Rosberg akkor keruli meg Alonsot mikor akarja akkor is.
több mint 11 éve
Ha már Kobayashi is megelőzi Vettel-t, van baj. 😛és még neki is állt sírni a kisgyermek 😀
Vettel jövőre biztos megkapja az 5-ös rajtszámot.danyly
"hát baszki, jóhogy megelőz, még újak a gumijai. deazérthé!"
több mint 11 éve
Ha már Kobayashi is megelőzi Vettel-t, van baj. 😛 Vettel jövőre biztos megkapja az 5-ös rajtszámot.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.
több mint 11 éve
hát ez is egy izgalmas forma 1-es futam,az előző futam az csak véletlen volt, bár ott is csak a merci show miatt volt érdekes.... 😊
több mint 11 éve
Nem Talmáról és Faubelről volt szó, hanem az ottani közvéleményről meg a kommentátorokról, hogy hogyan álltak az ellenfélhez.Úgy érzem elbeszélünk egymás mellett. A kommentátort azért véleményem szerint nem szabad, hogy ennyire az érzelmei vezessék. Lehet szurkoló, de abszolút objektíven kellene a dologhoz állnia és nem azon örömködni, hogy egy vetélytársnak elrontják a kerékcseréjét...lehet a magyar kisebbrendűségi érzés vezérli őket ilyenkor, hogy a másiknak is legyen rossz. Ugyanez ment amikor Talmácsi a VB-ért küzdött, minden szarnak elmondták Faubelt itthon, a spanyoloknál meg mindig tisztelettel beszéltek Talmáról. Szóval azért mert itthon csekély mennyiségű sikernek örülhetnek a szurkerek, nem kéne az ellenfeleket szidni.BCSazért emlékeim szerint Faubel elég gané volt tényleg, még a saját csapatát is azzal gyanúsítgatta, hogy egy külföldit favorizálnak egy földivel szemben, meg a szezonzáró futamon mindent megtett, hogy Talma kiessen, csak Gábor hidegvérűsége miatt nem történt semmi. Talma viszont soha egy rossz szót nem mondott az Aspar-ra, csak a versenyzéssel foglalkozott.slowmotion
Amúgy meg ez olyan, hogy ki tudja mi az igazság, Talma menedzsmentjét sem kell félteni azért....és akkor a Kallio-s esetről még egy szót sem szóltunk.
több mint 11 éve
Akkor sorolom: fejlettebb technika, minőségibb mezőny, kiélezett küzdelem, izgalmas versenyek, több előzést lehetővé tevő pálya, valamint a betétprogramok is jobbak...egy szóval minőségibb a szórakoztatás, amit a kilátogató kap a pénzéért. A brazil stock carban pl. egy csomó volt F1 és Indycar versenyző vagy egyéb más single seateres múlttal rendelkező pilóta.A WTCC-t Magyarországon kb. annyian követték a helyszínen, mint a többi fordulón összesen. Külföldön abszolút nem foglalkozik ezzel a sorozattal a szakértő közönség, mert tudják, hogy ez csak nevében világbajnokság. Kongott a UK-ban és a németeknél is lelátó amikor még mentek oda, pedig akkor még volt Priaulx meg BMW is. Sokkal jobb és nívósabb "nemzeti" túraautó bajnokságok léteznek, mint a DTM, BTCC, STCC, Aussie V8, Superstars series, brazil stockcar, TC2000. Én azt érzem, hogy a magyar közönséget sikeresen megvezetik megint, és emiatt van ez a nagy hype a WTCC körül. Az igazság az, hogy bármennyire is szeretnék, de nem Michelisz a világ 5. vagy 6. legjobb túraautósa.BCSMondjuk erre azért kíváncsi lennék, hogy milyen érvek vannak emellett, mert személy szerint nem sokat látok. Főleg az STCC és a dél-amerikai versenysorozatok mellett.Schleck
több mint 11 éve
A WTCC-t Magyarországon kb. annyian követték a helyszínen, mint a többi fordulón összesen. Külföldön abszolút nem foglalkozik ezzel a sorozattal a szakértő közönség, mert tudják, hogy ez csak nevében világbajnokság. Kongott a UK-ban és a németeknél is lelátó amikor még mentek oda, pedig akkor még volt Priaulx meg BMW is. Sokkal jobb és nívósabb "nemzeti" túraautó bajnokságok léteznek, mint a DTM, BTCC, STCC, Aussie V8, Superstars series, brazil stockcar, TC2000. Én azt érzem, hogy a magyar közönséget sikeresen megvezetik megint, és emiatt van ez a nagy hype a WTCC körül. Az igazság az, hogy bármennyire is szeretnék, de nem Michelisz a világ 5. vagy 6. legjobb túraautósa.BCSMondjuk erre azért kíváncsi lennék, hogy milyen érvek vannak emellett, mert személy szerint nem sokat látok. Főleg az STCC és a dél-amerikai versenysorozatok mellett.
több mint 11 éve
Úgy érzem elbeszélünk egymás mellett. A kommentátort azért véleményem szerint nem szabad, hogy ennyire az érzelmei vezessék. Lehet szurkoló, de abszolút objektíven kellene a dologhoz állnia és nem azon örömködni, hogy egy vetélytársnak elrontják a kerékcseréjét...lehet a magyar kisebbrendűségi érzés vezérli őket ilyenkor, hogy a másiknak is legyen rossz. Ugyanez ment amikor Talmácsi a VB-ért küzdött, minden szarnak elmondták Faubelt itthon, a spanyoloknál meg mindig tisztelettel beszéltek Talmáról. Szóval azért mert itthon csekély mennyiségű sikernek örülhetnek a szurkerek, nem kéne az ellenfeleket szidni.BCSazért emlékeim szerint Faubel elég gané volt tényleg, még a saját csapatát is azzal gyanúsítgatta, hogy egy külföldit favorizálnak egy földivel szemben, meg a szezonzáró futamon mindent megtett, hogy Talma kiessen, csak Gábor hidegvérűsége miatt nem történt semmi. Talma viszont soha egy rossz szót nem mondott az Aspar-ra, csak a versenyzéssel foglalkozott.
több mint 11 éve
Yvan szépen megpiszkálta a másik két Citröent. 😀SchleckÉs ha nem keverednek bele vmi. balesetbe még így sanszos a teljes Citroen dobogó!
több mint 11 éve
Úgy érzem elbeszélünk egymás mellett. A kommentátort azért véleményem szerint nem szabad, hogy ennyire az érzelmei vezessék. Lehet szurkoló, de abszolút objektíven kellene a dologhoz állnia és nem azon örömködni, hogy egy vetélytársnak elrontják a kerékcseréjét...lehet a magyar kisebbrendűségi érzés vezérli őket ilyenkor, hogy a másiknak is legyen rossz. Ugyanez ment amikor Talmácsi a VB-ért küzdött, minden szarnak elmondták Faubelt itthon, a spanyoloknál meg mindig tisztelettel beszéltek Talmáról. Szóval azért mert itthon csekély mennyiségű sikernek örülhetnek a szurkerek, nem kéne az ellenfeleket szidni.de amíg egy olasz, német, angol kommentátornak mindennapi, hogy ott vannak mindegyik sorozatban a fiaik, addig nálunk ez kuriózum, hogy egy FIA által elismert, nemzetközileg közvetített világbajnokságban honfitársaink viaskodnak."Ez aaaz! Elrontották" Az eurosportos kommentátor reakciója arra, hogy Giovesi kerékcseréje nem sikerült túl jóra az AutoGp futamon. 😀SchleckElég sportszerűtlen is volt. Amúgy ez csak Magyarországon divat, a külföldi kommentátorok messze nem ilyen részrehajlóak. Simán megkritizálják a sajátjaikat is a külföldiek javára. Nekem soha nem tetszett, hogy ilyen felfogásban közvetítenek a magyarok.BCS
és pontosan ezért történhetett meg az, hogy amikor Norbi még a BMW-vel nyert a Ringen, akkor olyan extázisban tomboltak az emberek a lelátón, mintha a Super Bowlt nyertük volna meg. ilyet nem látsz máshol és ez szerintem így van jól.shawnka
A WTCC-t Magyarországon kb. annyian követték a helyszínen, mint a többi fordulón összesen. Külföldön abszolút nem foglalkozik ezzel a sorozattal a szakértő közönség, mert tudják, hogy ez csak nevében világbajnokság. Kongott a UK-ban és a németeknél is lelátó amikor még mentek oda, pedig akkor még volt Priaulx meg BMW is. Sokkal jobb és nívósabb "nemzeti" túraautó bajnokságok léteznek, mint a DTM, BTCC, STCC, Aussie V8, Superstars series, brazil stockcar, TC2000. Én azt érzem, hogy a magyar közönséget sikeresen megvezetik megint, és emiatt van ez a nagy hype a WTCC körül. Az igazság az, hogy bármennyire is szeretnék, de nem Michelisz a világ 5. vagy 6. legjobb túraautósa.
több mint 11 éve
de amíg egy olasz, német, angol kommentátornak mindennapi, hogy ott vannak mindegyik sorozatban a fiaik, addig nálunk ez kuriózum, hogy egy FIA által elismert, nemzetközileg közvetített világbajnokságban honfitársaink viaskodnak."Ez aaaz! Elrontották" Az eurosportos kommentátor reakciója arra, hogy Giovesi kerékcseréje nem sikerült túl jóra az AutoGp futamon. 😀SchleckElég sportszerűtlen is volt. Amúgy ez csak Magyarországon divat, a külföldi kommentátorok messze nem ilyen részrehajlóak. Simán megkritizálják a sajátjaikat is a külföldiek javára. Nekem soha nem tetszett, hogy ilyen felfogásban közvetítenek a magyarok.BCS
és pontosan ezért történhetett meg az, hogy amikor Norbi még a BMW-vel nyert a Ringen, akkor olyan extázisban tomboltak az emberek a lelátón, mintha a Super Bowlt nyertük volna meg. ilyet nem látsz máshol és ez szerintem így van jól.
több mint 11 éve
"Ez aaaz! Elrontották" Az eurosportos kommentátor reakciója arra, hogy Giovesi kerékcseréje nem sikerült túl jóra az AutoGp futamon. 😀SchleckElég sportszerűtlen is volt. Amúgy ez csak Magyarországon divat, a külföldi kommentátorok messze nem ilyen részrehajlóak. Simán megkritizálják a sajátjaikat is a külföldiek javára. Nekem soha nem tetszett, hogy ilyen felfogásban közvetítenek a magyarok.
több mint 11 éve
"Ez aaaz! Elrontották" Az eurosportos kommentátor reakciója arra, hogy Giovesi kerékcseréje nem sikerült túl jóra az AutoGp futamon. 😀SchleckKISS PÁL TAMÁS! 😀
több mint 11 éve
"Ez aaaz! Elrontották" Az eurosportos kommentátor reakciója arra, hogy Giovesi kerékcseréje nem sikerült túl jóra az AutoGp futamon. 😀
