Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 389 — Cowboys fan
Az mi, hogy Eccleston szerint Vettel már minden idők legjobbja 😀 Veri Sennát is. Hát nyilván 😀Eazzy
simán. Vettel most az első helyen áll, Senna hányadikon?! 😊

Pontosan Vettel egy béna szar semmi. Bármelyik hétköznapi pilóta is 4x VB lenne abban az autóban. És bárki akinek nem ez a véleménye, az nem ért a F1hez.FViktor93
ez nettó hiszti, már bocs 😊

amúgy elég parttalan vitáknak tartom az ilyen ki-a-jobb-Vettel-vagy-Senna vitákat, meg úgy általában az összes hasonlót. egyébként sem biztos, hogy Senna volt a legjobb versenyző, még a saját időszakában sem. ő csak gyors volt, és agresszív, de pl. Prost meg megbízható volt, és szinte tökéletesen vezetett.

ha már Senna-Vettel: nem egy időszakban, nem azonos feltételekkel autóztak. Sennának ott volt egy Prost a legjobb autóban vetélytársnak, de Webber finoman fogalmazva sem top 5-ös versenyző (még ha a csapata hátráltatná is). Senna több versenyt is nyert úgy, hogy csak a második-harmadik legjobb konstrukciót tették alá, bár akkor még az erőviszonyok is kiegyenlítettebbek voltak. Vettelnek egy győzelme van a Toro Rossós időkből, meg négy 2009-ből, de a szezon második felére már nem volt egyértelműen jobb a Brawn, amivel Button elvitte a bajnoki címet.
több mint 12 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
Pontosan Vettel egy béna szar semmi. Bármelyik hétköznapi pilóta is 4x VB lenne abban az autóban. És bárki akinek nem ez a véleménye, az nem ért a F1hez.
több mint 12 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 230 — No one likes us, cause no one like us
Az mi, hogy Eccleston szerint Vettel már minden idők legjobbja 😀 Veri Sennát is. Hát nyilván 😀

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
Eddig azt hittem hogy ha van kiscsapat ahova tehetséggel kell bekerülni az a Torro Rosso, hiszen pénz a Red Bull révén van. Tévedtem. Csóró DaCosta.
több mint 12 éve
Raven17 Philadelphia Eagles 1 298 — ravenc177@gmail.com
 www.f1-live.hu/f1-hirek/hivatalos-daniil-kvyat-lesz-a-toro-rosso-egyik-versenyzoje-2014-ben/
Kicsit sok lesz már az Oroszokból, kíváncsi vagyok mikor jelentik be, hogy Petrov visszavásárolta magát a Caterhambe...Oké, hogy promozni kell az Orosz nagydíjat, de azért ne ennyire.
több mint 12 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard
garantalom, hogy a forum 60%-nak fogalma sincs, hogy mi az a raketaporszivo, de ez szerintem talan inkabb egy kavedaralo.. 😀endorphyn
Monikával szivassa ki😊NB2
Ja ja 😊

-- TIME I'AM! --
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 28 257 — nabege2@yahoo.com
garantalom, hogy a forum 60%-nak fogalma sincs, hogy mi az a raketaporszivo, de ez szerintem talan inkabb egy kavedaralo.. 😀endorphyn
Monikával szivassa ki😊
több mint 12 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard
rakéta porszívó vagy botmixer,nem tudok dönteni.
JayB
garantalom, hogy a forum 60%-nak fogalma sincs, hogy mi az a raketaporszivo, de ez szerintem talan inkabb egy kavedaralo.. 😀

-- TIME I'AM! --
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
rakéta porszívó vagy botmixer,nem tudok dönteni.
több mint 12 éve
peach Atlanta Falcons 15 807 — a new hope (again)
Ritka fos egy pálya az... 😀 pláne h csak körözni lehet, úgy integetnek folyamatosan a kék zászlóval mintha muszáj volna...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
Vettel a végén 3-4 kör alatt ment el 6 másodpercre Grosjeantól majd meg is állt, ha jött volna Webber nem állt volna meg. Ezt a versenyt ugyanúgy totálisan kontrollálták mint az előzőket csak most a rajtnál nem sikerült elmenni de egy percig nem volt kérdés szerintem. Az első kiállásnál ki volt találva hogy az utolsó etapban kapják el Grosjeant. Ilyen tempó fölénnyel és gumikopással ez relatíve könnyen kivitelezhető. De legalább nyertem az első 3-mal egy ingyen gokartot Silverkartba 😀
több mint 12 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 562
nem tartanak rá igényt? év végén saját döntése alapján visszavonul az f1-től

több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 28 257 — nabege2@yahoo.com
Szépen kitalálták Webbernek azt a taktikát amivel nem tudta megverni Vettelt.Bazzani
Webber elmehet a rákba, majd 2 mp-cel gyorsabb volt és 5 körön át nem bírta megelőzni Gro-t. Hamilton még a futamot is megnyerte volna.
Amúgy jó verseny volt sok előzéssel.NB2
Mondjuk ha elmegy úgy Grosjean mellett, mint Vettel, akkor utolérte volna a kis nyavalyást is, egy másodperccel volt gyorsabb körönként.somoskovig
Erről beszéltem már délután is. Bassus majd 10 (de lehet, hogy 15) körrel frissebb gumival 5 körig tökölt mögötte. Ez annyira állt ez a győzelem Webbernek, hogy ihaj. De ezeket a 3 körös kiállásokat ki is kell tudni autózni. Lehet itt mondani, hogy Webber belefosik, meg kicseszett vele a csapat (nem tagadom, volt ilyen), de pont ezekért nem tartanak rá igényt. Vettel 2 kör alatt megelőzte Gro-t, Webbernek 8 v. 9 kör kellett hozzá.
több mint 12 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 213 — Chiefs GM
Szépen kitalálták Webbernek azt a taktikát amivel nem tudta megverni Vettelt.Bazzani
Webber elmehet a rákba, majd 2 mp-cel gyorsabb volt és 5 körön át nem bírta megelőzni Gro-t. Hamilton még a futamot is megnyerte volna.
Amúgy jó verseny volt sok előzéssel.NB2
Mondjuk ha elmegy úgy Grosjean mellett, mint Vettel, akkor utolérte volna a kis nyavalyást is, egy másodperccel volt gyorsabb körönként.

több mint 12 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Nyerő taktika volt, csak nem neki.

több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
Webber megkérdezte rádión hogy biztosan ez lesz e a nyerő taktika, természetesen igennel válaszoltak...
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 28 257 — nabege2@yahoo.com
Szépen kitalálták Webbernek azt a taktikát amivel nem tudta megverni Vettelt.Bazzani
Webber elmehet a rákba, majd 2 mp-cel gyorsabb volt és 5 körön át nem bírta megelőzni Gro-t. Hamilton még a futamot is megnyerte volna.
Amúgy jó verseny volt sok előzéssel.
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
Minden lehetőséget meg kell ragadni hogy Vettel-el kibasszunk 😀
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
Massa tökös volt nem engedte el Alonsot pedig kapott csapatutasítást, más kérdés hogy ugyanúgy lemorzsolódott....
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
A Merci még elbaltáz néhány futamot, és a Lotus szépen megelőzi őket. (már csak 23 pont) Grosjean kár hogy elfogyott a végére, nagyot ment.gamerkr
Nem ő fogyott el, ennyi volt a Lotusba/ennyivell jobb a Red Bull.JayB
Ha az első kiállásnál nem reagálnak egyből Webberre, talán jobb esélye maradhatott volna Vettellel szemben.
több mint 12 éve
chvs 86
 sportgeza.hu/forma1/2013/10/10/alonso_raikkonen_nem_gyorsabb_massanal/

Hát, azért Alonso-t fogják meglepetések érni...somoskovig
Újságírók..... (N)

Egyébként nem igaz, amit mondott Alonso? Melyik mondattal nem értesz egyet?csi77
lol
az akkori Massát ne hasonlítsuk már a mostanihoz könyörgöm...
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
A Merci még elbaltáz néhány futamot, és a Lotus szépen megelőzi őket. (már csak 23 pont) Grosjean kár hogy elfogyott a végére, nagyot ment.gamerkr
Nem ő fogyott el, ennyi volt a Lotusba/ennyivell jobb a Red Bull.
több mint 12 éve
gamerkr Green Bay Packers 11 783 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
A Merci még elbaltáz néhány futamot, és a Lotus szépen megelőzi őket. (már csak 23 pont) Grosjean kár hogy elfogyott a végére, nagyot ment.

több mint 12 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 126 — Axel Foley
Szépen kitalálták Webbernek azt a taktikát amivel nem tudta megverni Vettelt.

több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 920
Ez annyira Massás volt 😀