Autó- és motorsportok

18 feliratkozó

7 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 3 829 — Patriot
Valahogy azt a faktort kellene kivenni a Nascar-ból, hogy a Playoff-ban valamelyik esélyes teljes évét ne tudja lenullázni egy nímand által indított balesetsorozat. Nálam ez benne a legnagyobb lutri...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem csak egy nímand által, hanem bárki által. De ebben a formátumban ezt nem tudod kiküszöbölni, épp ez a lényege.
Mikey
És pont emiatt nem is annyira fontos, hogy ki a bajnok.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem véletlen mondja sok versenyző, hogy számára már akkor sikeres a szezon, ha eljut a Champ 4-ba és mióta ez a rendszer van, a bajnoki cím messze kevesebbet számít.
Mikey
Dehogy számít kevesebbet. Most lehet ezt eladni mert a legtöbb ember nem nyer. 10 vagy 20 év múlva marad a champ legacy és ennyi.
Toca
Érdekes ez, mert nem nagyon találsz még egy olyan sportot, ahol egy olyan ember, mint Hamlin (azaz aki sose volt bajnok) a sportág legnagyobbjai között van emlegetve.
Jughead
Mit jelent ez, hogy legnagyobbjai között? Top10-Top20-Top50?
Nyilván minden sportban akadnak olyan peches emberek akik tényleg elitek és legjobbakkal együtt kell említeni és nem nyertek bajnoki címet, de ők sose lesznek a legnagyobbak előtt akik több címet nyertek.
Szóval van egy plafon.

Az, hogy nem találunk más ilyen sportot, az nem csak ennek köszönhető. Elég unique széria a NASCAR sok szempontból. Ez is lehet egy, de szerintem ha meg kérdezünk valakit hogy 4 Top4-et elcserélné-e egy kupára, szerintem tudjuk a választ.
Toca
Ez is olyan, h érteni kell az adott sport évtizedek alatt kialakult hagyományait. A teniszben sem sokakat érdekel ki lett a világbajnok. Szép teljesítmény, de nem azzal kezdi senki a felsorolást. Vagy alpesi síben ki a világbajnok/olimpiai bajnok, hanem kinek mennyi összetett vk vagy szakági vk címe van, esetleg hány vk győzelme.
Én simán el tudom képzelni, de annyira nem értek a NASCAR-hoz, h kijelenteni is tudjam, h az igazi mérce a nyert versenyek száma, és az év végi top4-be kerülés(ugye már ez se mindig jön össze, ha 20 évvel ezelőtti pontrendszer alapján veszem adott évi legjobbakat...).
Már a 20 éve bevezetett PO is szembe ment az általános pontozási szokásokkal, de ahogy mentek előre az évek a chase folyamatos változtatásával egyre jobban erőszakolták a bajnoki címmel járó sportértéket az izgalom és nézettség érdekében. Ma tényleg ott tartunk, h szerintem kis túlzással nincs súlya egy bajnoki címnek. Nyilván a média és a NASCAR úgy kommunikálja, h van, de akinek anyagi érdeke nem fűződik hozzá, és rendszeres nézője a sorozatnak, azok számára szerintem evidens, h ma kb legkisebb valaha.
dawyd728
Szinte minden versenyző azt mondja már, hogy oké, szép dolog a bajnoki cím, de egy olyan szezon, amiben nyernek 5-6 versenyt, és eljutnak a Champ 4-ba, az már sikeres szezon. Kimondottan is ez lett a célja mindenkinek, aztán hozzáteszik, hogy az már csak extra, ha a bajnoki cím is meglesz.
Mikey
Pl. szerintem ha Busch Daytona 500 győzelem nélkül hagyná abba, akkor utólag simán odaadná az egyik bajnoki címét egy Daytona 500-ért.
Jughead
Mondjuk pont itt a bowl.hu-n elég sok nem bajnok legendát tudnék felsorolni.
7 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 4 942

zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 11 494 — Kinek mit intézett a kormánya
 formula.hu/rali-1/2024/02/28/dontes-kidobjak-a-hibridrendszert-a-wrc-csucsautoibol?fbclid=IwAR0JNh1PkmYnuKsfPH1m_EEUNJJew4tq8XJHmr3RbWwIkxZq17S6fawesYY
zacknorb
Ha sikerülne bevonni még néhány gyártót (normális kocsikkal) szuper lenne
🤘 gaben 🤘
Meg ha lenne normális szabályrendszer, nem ilyen agyfasz, mint most
7 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 24 305 — Cowboys fan

Azért szerintem akad itt is olyan, amire azt mondják, hogy az egy valódi sportértékkel bíó cím.

Amikor Larson vagy MTJ vagy Busch legutóbbi címéről beszélünk, emlékeim szerint ezek komolyan ledominált évek voltak, és a végén a bajnoki trófea nem ajándékba pottyant az ölükbe.
7 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 18 581

dawyd728 3 835

Toca Minnesota Vikings 19 224 — Vikings fan

Szerkesztette: Toca
7 hónapja
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 8 110 — Deion Sanders for president!
 formula.hu/rali-1/2024/02/28/dontes-kidobjak-a-hibridrendszert-a-wrc-csucsautoibol?fbclid=IwAR0JNh1PkmYnuKsfPH1m_EEUNJJew4tq8XJHmr3RbWwIkxZq17S6fawesYY
zacknorb
Ha sikerülne bevonni még néhány gyártót (normális kocsikkal) szuper lenne

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
7 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 11 494 — Kinek mit intézett a kormánya
 formula.hu/rali-1/2024/02/28/dontes-kidobjak-a-hibridrendszert-a-wrc-csucsautoibol?fbclid=IwAR0JNh1PkmYnuKsfPH1m_EEUNJJew4tq8XJHmr3RbWwIkxZq17S6fawesYY
7 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 11 494 — Kinek mit intézett a kormánya
Hornert tisztázták
Marad a Red Bull élén
7 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 18 581
Gragson és Preece (valamint az autók tulajdonosai) 35 pont levonást kapott, mert szabálytalan volt a tetőn rögzítve valami. Tudom szabálykönyv, de emiatt miért is Noah valamint Ryan kap büntetést?! Mintha nekik bármi közük lenne hozzá.
7 hónapja
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 8 110 — Deion Sanders for president!
Valahogy azt a faktort kellene kivenni a Nascar-ból, hogy a Playoff-ban valamelyik esélyes teljes évét ne tudja lenullázni egy nímand által indított balesetsorozat. Nálam ez benne a legnagyobb lutri...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem csak egy nímand által, hanem bárki által. De ebben a formátumban ezt nem tudod kiküszöbölni, épp ez a lényege.
Mikey
És pont emiatt nem is annyira fontos, hogy ki a bajnok.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem véletlen mondja sok versenyző, hogy számára már akkor sikeres a szezon, ha eljut a Champ 4-ba és mióta ez a rendszer van, a bajnoki cím messze kevesebbet számít.
Mikey
Dehogy számít kevesebbet. Most lehet ezt eladni mert a legtöbb ember nem nyer. 10 vagy 20 év múlva marad a champ legacy és ennyi.
Toca
Érdekes ez, mert nem nagyon találsz még egy olyan sportot, ahol egy olyan ember, mint Hamlin (azaz aki sose volt bajnok) a sportág legnagyobbjai között van emlegetve.
Jughead
Jelenleg. 10 év múlva nem lesz

peach Atlanta Falcons 14 663 — a new hope (again)
Valahogy azt a faktort kellene kivenni a Nascar-ból, hogy a Playoff-ban valamelyik esélyes teljes évét ne tudja lenullázni egy nímand által indított balesetsorozat. Nálam ez benne a legnagyobb lutri...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem csak egy nímand által, hanem bárki által. De ebben a formátumban ezt nem tudod kiküszöbölni, épp ez a lényege.
Mikey
És pont emiatt nem is annyira fontos, hogy ki a bajnok. Nem ő a legnépszerűbb, nem neki van a legtöbb szponzora, még csak nem is ő a legelismertebb.
Nincs a legtöbb sportot leuraló “winner takes it all” feeling, nekem ez nagyon tetszik benne.
Őszentsége Sobri Jóska
azért ha elérsz egy earnhardt,gordon, johnson szintet akkor egy kicsit de 😊

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
7 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
Valahogy azt a faktort kellene kivenni a Nascar-ból, hogy a Playoff-ban valamelyik esélyes teljes évét ne tudja lenullázni egy nímand által indított balesetsorozat. Nálam ez benne a legnagyobb lutri...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem csak egy nímand által, hanem bárki által. De ebben a formátumban ezt nem tudod kiküszöbölni, épp ez a lényege.
Mikey
És pont emiatt nem is annyira fontos, hogy ki a bajnok. Nem ő a legnépszerűbb, nem neki van a legtöbb szponzora, még csak nem is ő a legelismertebb.
Nincs a legtöbb sportot leuraló “winner takes it all” feeling, nekem ez nagyon tetszik benne.

7 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 18 581
Valahogy azt a faktort kellene kivenni a Nascar-ból, hogy a Playoff-ban valamelyik esélyes teljes évét ne tudja lenullázni egy nímand által indított balesetsorozat. Nálam ez benne a legnagyobb lutri...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Nem csak egy nímand által, hanem bárki által. De ebben a formátumban ezt nem tudod kiküszöbölni, épp ez a lényege.
7 hónapja
steelwolf Pittsburgh Steelers 9 317 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Állítólag 48 órán belül döntés lesz a Horner ügyben.
7 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 551 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Valahogy azt a faktort kellene kivenni a Nascar-ból, hogy a Playoff-ban valamelyik esélyes teljes évét ne tudja lenullázni egy nímand által indított balesetsorozat. Nálam ez benne a legnagyobb lutri...

7 hónapja
NB2 New England Patriots 24 482 — nabege2@yahoo.com
Nálam minden olyan, ahol nem az önhibádból esel ki, hanem egy vagy két másik hülye miatt, az már lutri.
A vak szerencsén múlik, hogy épp jókor vagy jó helyen, megúszod a crasheket és az utolsó 10 kőrben ott vagy az elején.
NB2
Ez egy versenyt nézve igaz lehet, de mint a pókerben is, a végén valahogy mindig a legjobbak vannak ott. Ezért nem szerencsejáték, nem a vakszerencsén múlik, hogy ki jut PO-ba, ki lesz a bajnok.
Őszentsége Sobri Jóska
Hát az hogy ki lesz a bajnok, az teljesen lutri.
Mikey
Nem teljesen.
A kb. 40 fős mezőnyből már most 99%, hogy ha írnál 10 nevet, akkor köztük lenne a bajnok, és még én is tudok 10 olyan nevet, akiből meg biztos nem lesz.
Szóval nem teljesen lutri, hanem valószínűségek vannak, mint a pókerban. LaJoie, Cindric vagy Gragson tuti nem lesz bajnok, míg Byron, Blaney vagy Truex meg simán lehet. De az előbbi három is nyerhet futamot, elérhet dobogót.
Pont ez a jó a NASCAR-ban, hogy nem két- vagy háromszemélyes verseny, hogy az uszkve 25 futamot 15-en nyerik, hogy vagy 30 különböző név van dobogón, és pont attól szórakoztató, hogy nehezen prognosztizálható vagy kiszámíthatatlan a végső győztes.
És ha nem is nyer valaki végül bajnokságot, egy Daytonat vagy Charlotteot behúzni önmagában is sportérték és nagy siker. Meg mert igazából nem csak a végső győztes a fontos.
Pl. Suareznek ez az Atlanta, vagy Byronnak Daytona önmagában egy kurva nagy siker, győzelem, és ha a legvégén Hamlin, Larson vagy Blaney nyer, attól még ezek önmagukban is értékesek.
Nekem ez tetszik egyre kevésbbé az NFL-ben, hogy csak egy "szupergyőztes" van, és 31 csapat így kvázi "futottak még" kategóriába, feelingbe kerül, míg az NCAA-ben szimpatikusabb az, hogy sokkal több boldog program van, konfgyőzelem, bowl-győzelem, rivalry-győzelem, stb., és ez az ami tetszik a NASCAR-ban, hogy minden verseny önmagában izgalmas, nem csak egy 20 fokú lépcső érdektelen 10. foka.
Őszentsége Sobri Jóska
Mivel nincs különbség az autók között (leszámítva a márkákat) és vannak 40-en, azért ebből biztos van 10-15 pilóta aki kiemelkedik, és a sok verseny és a nagy számok törvénye alapján biztos, hogy összejön 10 győztes.
Egyszer megnéznék egy olyan évet, ahol az egész évben csak épített pályákon versenyeznének 😊 Ahol ez a nagy baleset faktort kivennénk.
7 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 301
Nálam minden olyan, ahol nem az önhibádból esel ki, hanem egy vagy két másik hülye miatt, az már lutri.
A vak szerencsén múlik, hogy épp jókor vagy jó helyen, megúszod a crasheket és az utolsó 10 kőrben ott vagy az elején.
NB2
Ez egy versenyt nézve igaz lehet, de mint a pókerben is, a végén valahogy mindig a legjobbak vannak ott. Ezért nem szerencsejáték, nem a vakszerencsén múlik, hogy ki jut PO-ba, ki lesz a bajnok.
Őszentsége Sobri Jóska
Hát az hogy ki lesz a bajnok, az teljesen lutri.
Mikey
Nekem a Nascarral az a bajom, h a 200-300 kört nem bírom fókuszáltan nézni, hanem háttérben megy csak, így lemaradok sok mindenről.
Az utolsó stage utsó 50 köre érdekes szokott lenni, ha addig el nem alszom.
7 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 055 — #NoStress
Nálam minden olyan, ahol nem az önhibádból esel ki, hanem egy vagy két másik hülye miatt, az már lutri.
A vak szerencsén múlik, hogy épp jókor vagy jó helyen, megúszod a crasheket és az utolsó 10 kőrben ott vagy az elején.
NB2
Ez egy versenyt nézve igaz lehet, de mint a pókerben is, a végén valahogy mindig a legjobbak vannak ott. Ezért nem szerencsejáték, nem a vakszerencsén múlik, hogy ki jut PO-ba, ki lesz a bajnok.
Őszentsége Sobri Jóska
Hát az hogy ki lesz a bajnok, az teljesen lutri.
Mikey
Nem teljesen.
A kb. 40 fős mezőnyből már most 99%, hogy ha írnál 10 nevet, akkor köztük lenne a bajnok, és még én is tudok 10 olyan nevet, akiből meg biztos nem lesz.
Szóval nem teljesen lutri, hanem valószínűségek vannak, mint a pókerban. LaJoie, Cindric vagy Gragson tuti nem lesz bajnok, míg Byron, Blaney vagy Truex meg simán lehet. De az előbbi három is nyerhet futamot, elérhet dobogót.
Pont ez a jó a NASCAR-ban, hogy nem két- vagy háromszemélyes verseny, hogy az uszkve 25 futamot 15-en nyerik, hogy vagy 30 különböző név van dobogón, és pont attól szórakoztató, hogy nehezen prognosztizálható vagy kiszámíthatatlan a végső győztes.
És ha nem is nyer valaki végül bajnokságot, egy Daytonat vagy Charlotteot behúzni önmagában is sportérték és nagy siker. Meg mert igazából nem csak a végső győztes a fontos.
Pl. Suareznek ez az Atlanta, vagy Byronnak Daytona önmagában egy kurva nagy siker, győzelem, és ha a legvégén Hamlin, Larson vagy Blaney nyer, attól még ezek önmagukban is értékesek.
Nekem ez tetszik egyre kevésbbé az NFL-ben, hogy csak egy "szupergyőztes" van, és 31 csapat így kvázi "futottak még" kategóriába, feelingbe kerül, míg az NCAA-ben szimpatikusabb az, hogy sokkal több boldog program van, konfgyőzelem, bowl-győzelem, rivalry-győzelem, stb., és ez az ami tetszik a NASCAR-ban, hogy minden verseny önmagában izgalmas, nem csak egy 20 fokú lépcső érdektelen 10. foka.

7 hónapja
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 8 110 — Deion Sanders for president!
Nálam minden olyan, ahol nem az önhibádból esel ki, hanem egy vagy két másik hülye miatt, az már lutri.
A vak szerencsén múlik, hogy épp jókor vagy jó helyen, megúszod a crasheket és az utolsó 10 kőrben ott vagy az elején.
NB2
Akkor igazából a ralin kívül minden lutri.
Jughead
Pont a WRC jutott eszembe a Cup verseny után. Nem autóverseny ez már csak show.
Vicces ahogy sokszor töketlenkednek. Az Xfinity végén konkrétan hangosan röhögtem.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "