Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

2 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 214
Monday Night IndyCar. Meg tudnám szokni.
Mikey
Na így meg pláne.

Palou nyert a három Penske autó előtt, yesss.
2 hónapja
JéBé Green Bay Packers 8 313
Leclerc Pia mizeriahoz:

Az 5-ös kanyar előtt a 81-es autó előzni próbálta a 16-os autót a külső íven. Noha a 81-es autó kicsit a 16-os mellé került, az első tengelye nem volt a 16-os autó első tengelye előtt. A bírók szerint nem volt reális esélye annak, hogy a 81-es autó lezárja az előzést abban a helyzetben. A bírók úgy látják, a 16-os autó nem szándékosan kényszerítette a pálya szélére a 81-est. A 16-os autó valójában a normál versenyíven haladt az 5-ös kanyar előtt azzal, hogy kicsit balra húzódott, hogy megnyissa a kanyart. A két autó helyzetéből adódóan oldalról összeértek” – írta döntésében a szövetség.
JéBé
Egészen nevetséges. 😀
Jughead

JéBé
Továbbra se értem, hogy ezt hogy lehetett amúgy megúszni büntetés nélkül.
Jughead
Pedig leírták már magyarul is 😉
Toca
Szóval, ha leírnak egy hülyeséget, akkor azt úgy el kell fogadni?

Nos ebben az esetben rögzítem, hogy az ég vörös. Leírtam magyarul, szóval tény.
Jughead
Mondjuk sztem erdemes az egeszet megnezni nem csak az utolso 30 metert. Lec vegig a sajat iven megy ami ahogy az indoklasban is szerepel a verseny iv. Belsobol latzsik hogy nincs benne egyetlen leszoritos kormanymozdulat sem. Pia mikor eldontotte hogy o kivul megy ebbe bele meg a hatso kerek vonalaban sem volt. Aztan felert de az elso tengelyt se erte el es semmilyen jogalapja nem volt neki ott maradni az optimizmuson kivul.
2 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 214
Monday Night IndyCar. Meg tudnám szokni.
2 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 339 — #NoStress
Pedig leírták már magyarul is 😉
Toca
Szóval, ha leírnak egy hülyeséget, akkor azt úgy el kell fogadni?
Nos ebben az esetben rögzítem, hogy az ég vörös. Leírtam magyarul, szóval tény.
Jughead
Ez anélkül is tény, hogy leírtad.

2 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Leclerc Pia mizeriahoz:

Az 5-ös kanyar előtt a 81-es autó előzni próbálta a 16-os autót a külső íven. Noha a 81-es autó kicsit a 16-os mellé került, az első tengelye nem volt a 16-os autó első tengelye előtt. A bírók szerint nem volt reális esélye annak, hogy a 81-es autó lezárja az előzést abban a helyzetben. A bírók úgy látják, a 16-os autó nem szándékosan kényszerítette a pálya szélére a 81-est. A 16-os autó valójában a normál versenyíven haladt az 5-ös kanyar előtt azzal, hogy kicsit balra húzódott, hogy megnyissa a kanyart. A két autó helyzetéből adódóan oldalról összeértek” – írta döntésében a szövetség.
JéBé
Egészen nevetséges. 😀
Jughead

JéBé
Továbbra se értem, hogy ezt hogy lehetett amúgy megúszni büntetés nélkül.
Jughead
Pedig leírták már magyarul is 😉
Toca
Szóval, ha leírnak egy hülyeséget, akkor azt úgy el kell fogadni?

Nos ebben az esetben rögzítem, hogy az ég vörös. Leírtam magyarul, szóval tény.
2 hónapja
Toca Minnesota Vikings 21 008 — Vikings fan

steelwolf Pittsburgh Steelers 11 279 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Lawson - Lindblad csatáról nincs vmi olvasói felvétel?
steelwolf
Colapinto dupla előzése jobb,keress rá arra is. 😊

Egyébként F1 TV-t használjátok, nem WG-éket kell hallgatni, minden verseny visszanézhető (évtizedekre visszamenőleg), bármelyik versenyző fedélzetije nézhető real time és visszanézve is, hallgatható bármelyik versenyző csapattal való kommunikációja (élőben és visszahallgatva), illetve akár több versenyző fedélzetije is nézhető egyszerre (akár az International feeddel egyszerre).

Emellett még van live timing, meg miegymás.
Jughead
Most már láttam mind2. Colapinto előzése nem semmi volt.
A bikáknál arra voltam kíváncsi h mi történt Lawsonnal h ennyire lemaradt.
F1 TV mindig is csábított, de megvárom h a Ground effect X Formula.hu csapat átvegye a közvetítést 😉
2 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Lawson - Lindblad csatáról nincs vmi olvasói felvétel?
steelwolf
Colapinto dupla előzése jobb,keress rá arra is. 😊

Egyébként F1 TV-t használjátok, nem WG-éket kell hallgatni, minden verseny visszanézhető (évtizedekre visszamenőleg), bármelyik versenyző fedélzetije nézhető real time és visszanézve is, hallgatható bármelyik versenyző csapattal való kommunikációja (élőben és visszahallgatva), illetve akár több versenyző fedélzetije is nézhető egyszerre (akár az International feeddel egyszerre).

Emellett még van live timing, meg miegymás.

Szerkesztette: Jughead
2 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
viszont ha nincs a VSC és NOR-nak nem szúrják el a kerékcseréjét, lehet bejön 3.nak
NB2
Ahogy írtam a verseny közben is, ez egy ilyen szezon, regényeket lehetne írni a balszerencséjéről. De világbajnok úgyse lenne az idei Kimi ellen, szóval igazából a tavalyi év után nem oszt, nem szoroz.
2 hónapja
NB2 New England Patriots 29 860 — nabege2@yahoo.com
VSC nélkül dögunalom lett volna, így sem rágtam le körmöm

viszont ha nincs a VSC és NOR-nak nem szúrják el a kerékcseréjét, lehet bejön 3.nak
2 hónapja
Beki New York Jets 3 238
Én meg aggódtam Kimiért.....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Ha nem esik ki elotte 2x... rihadt sima lenne eddig

Szerkesztette: Beki
2 hónapja
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 113 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Én meg aggódtam Kimiért.....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
JéBé Green Bay Packers 8 313
Hami picsogott, de simán kinéz neki a 3. hely, nagyon sokat hozott PIA és VER-en
NB2
Abban mindig profi volt 😁
Mercis időszakban mindig mondta H nagyon szarok már a gumijait, erre ment utána még lazán 10-20 kört leggyorsabb tempóban 😁
Pep71
"Bono, my tyres are gone" - leggyorsabb kör végén... 😀
StormST
Need more power man
2 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
2 hónapja
Pep71 Green Bay Packers 3 888

Szerkesztette: Pep71
2 hónapja
Pep71 Green Bay Packers 3 888
Mercedesnek a hajtásrendszere brutál előnyben van, meg valszeg szoftveresen a gyári csapat jókora előnyt élvez.
2 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Várható volt, ezt az Antonelli-Merci kombinációt nem nagyon lehet megfogni idén...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
2 hónapja
NB2 New England Patriots 29 860 — nabege2@yahoo.com
Hami picsogott, de simán kinéz neki a 3. hely, nagyon sokat hozott PIA és VER-en
2 hónapja
Beki New York Jets 3 238
Ennyi volt Loki
2 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 528 — "Montoya por favor!"
Kezdek magam kényelmetlenül érezni egy esetleges Leclerc W miatt.
Mintha másnál ezek még nem történtek volna meg.

Valszeg Kimi úgyis megeszi.
steelwolf
az a te dolgod hogy kellemetlenül érzed magad vagy sem, de attól még ez a definíciója ha valaki bemákol győzelmet VSC-vel 😀

Mondjuk most visszakaphatja Antonelli amit elvett tőle az élet Silverstone-ban, az igaz

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
2 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Félelmetes, hogy Norrisnak mekkora balszerencséje van idén. Úgy néz ki mindent odaadott a VB címért.
Jughead
Inkább a Meki adta oda az idei fejlesztést a tavalyi címért...
StormST
Az egy dolog, de nagyjából minden héten van műszaki gondja, a csapattársának meg nincs és akkor most is szar kerékcsere a 10 helyes rajtbüntetés után.