NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 4 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 232
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont
gabokocka
es ha akkor Max nem megy ki? feladjak az elso helyet, bizonytalanert.
csebi
Jughead mondta, hogy Gasly-Norris között még ennyi sem volt és simán megcsinálták a cserét
NB2
Verstappen meghúzza a célegyenest, majd visszalassít utána, és benne marad a deltában.
csipkelli
Verstappen egy boly közepén volt semmit nem tudott volna ő meghúzni, ha a többiek nem segítik.
több mint 4 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Miért ne? Nagyon nagy szabályváltozások jönnek, bárki betalálhat. Főleg, hogy a két nagynak az idény végéig ide kellett koncentrálni, miközben egy Ferrari vagy McLaren simán összpontosíthatott a szezon felétől 22re.
dugo93
Ez az RB-re igaz is lehetne, de a Merci most árulta el, hogy az idei összes fejlesztési tokenjüket a '22es autóra lőtték el, beleértve a szélcsatorna teszteket, CFD szimulációkat és Silverstone óta nem fejlesztik az idei autót egyedül csak pályaspecifikus csomagokat hoztak. Az RB viszont szerintem is visszább fog esni. Ők tényleg sok erőforrást elhasználtak az idei évben, valamint a Hondáról se feledkezzünk meg. Ők az idei évben 1 fejlesztési csomaggal a másik 3 motorgyártó előtt jártak ugye a kivonulásuk miatt a '22es fejlesztéseket idényre hozták át. Ebből is lehet hátránya az RB-nek, ha majd mindegyik motorgyártó egy fejlesztési lépcsőn lesz.
Egyébként remélem igazad lesz és tényleg betalál több csapat is a '22es autójukkal. A Ferrari-Alpine duóban nagyon bízok. Az Alpine már lassan 2 éve a '22es autót fejleszti, plusz a motorjukhoz sem nyúltak '20 eleje óta. A Ferrari szintén bő 1.5 éve fejleszti a '22es autóját, valamint a Török nagydíjra hozott részleges motorfejlesztés is jól nézett ki. A többi csapatban nem érzem azt, hogy itt nagyot ugorhatnának előre.
Mr.Breaker
És te el is hiszed, hogy Silverstone óta nem fejlesztettek, mikor a szezon végére láthatóan sokkal erősebbek lettek a RBhez képest.
több mint 4 éve
Mr.Breaker 1 933

csipkelli 4 010
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont
gabokocka
es ha akkor Max nem megy ki? feladjak az elso helyet, bizonytalanert.
csebi
Jughead mondta, hogy Gasly-Norris között még ennyi sem volt és simán megcsinálták a cserét
NB2
Verstappen meghúzza a célegyenest, majd visszalassít utána, és benne marad a deltában.
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 27 596 — nabege2@yahoo.com
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont
gabokocka
es ha akkor Max nem megy ki? feladjak az elso helyet, bizonytalanert.
csebi
Jughead mondta, hogy Gasly-Norris között még ennyi sem volt és simán megcsinálták a cserét
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 168 — Vikings fan
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont
gabokocka
es ha akkor Max nem megy ki? feladjak az elso helyet, bizonytalanert.
csebi
Védhető ezzel a Merci. Csak akkor ne hisztizzenek, hogy mégis elengedték.
4 kör alatt ha valaki siet és gondolom itt a pályamunkások úgy mentek mintha életük múlna rajta ( araboknál lehet múlt is 😀 ) el kell tudni takarítani ha nem sérült a fal.
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 165 — Saints fan
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mr.Breaker
Korrektnek lehet, hogy korrekt lett volna, csak épp nem felelne meg az egész éves döntéseknek, mikor mindenki amúgy is azt veti az FIA szemére, hogy legyen következetes.
Tarsi
miért most következetes volt? összevissza mondtak mindent
Heisman
Alapelv lehetett, hogy ne SC mögött fejezzék be. Erre utal a mára napvilágot látott háttéralku is.
Erre először hoztak egy olyan dönténst ami még a mostaninál is kérdőjelesebb lett volna. Egy el is engedjük őket meg nem is, egyértelmű Hamilton preferenciával. Szerintem egy fontos mozzanatot még nem ismerünk...
Mikor bejátszották a RB kétkedését, ott még kellet lennie egy félmondatnak, vagy egy "fenti" utasításnak!
Vagy átnyúltak Masin, vagy a korábbi álláspont "szabálytalanabb" lett volna.
Amennyiben az SC befejezéses háttéralku valóban létezett, úgy ezt a Merci csúnyán elbaxta és pont.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 088 — Lucas Scott
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont
gabokocka
es ha akkor Max nem megy ki? feladjak az elso helyet, bizonytalanert.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mr.Breaker
Korrektnek lehet, hogy korrekt lett volna, csak épp nem felelne meg az egész éves döntéseknek, mikor mindenki amúgy is azt veti az FIA szemére, hogy legyen következetes.
Tarsi
miért most következetes volt? összevissza mondtak mindent
Heisman
A kamu piros zászlóhoz képest igen.
Össze vissza hozott döntéseket, miközben egyszerre beszéltek a két fülére két irányból a saját igazukat hangoztatva.
Egyszerűen Masinak nincs meg a tekintélye, mert már akkor is támadva volt mikor épp jó döntést hozott meg.
Ez még inkább elbizonytalanította. Én megszüntetném ezt, hogy a csapatvezetők közvetlenül vele(remélem inkább az utódjával) beszélnek. Be kéne iktatni valakit amolyan "ütközőzónaként"
több mint 4 éve
Vito Minnesota Vikings LSU Tigers 619 — Purple People Eaters
Filóztam ezen az SC-s lekörözött autós dolgon is, lenne mit változtatni ezen is szerintem.

Nem is értem miért kellene egyébként fizikailag is teljesíteniük egy kört és beállni úgy a mezőny végére, miért nem lehetne mondjuk kiállítani őket a pályán és besorolnak hátulra.
Vagy akár amíg a mezőny elhalad célegyenesben, a lekörözöttek meg végimennek a boxutcán és csatlakoznak a mezőny végére, úgy még a pályán sem kell variálni ezzel. Ha meg a boxutcán jön keresztül a mezőny, arra is kitalálni valamit.
És akkor nem kell arra várni, hogy szabad legyen a teljes pálya, hogy mehessenek a lekörözöttek, felesleges időpazarlás.
több mint 4 éve
csipkelli 4 010
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mr.Breaker
Korrektnek lehet, hogy korrekt lett volna, csak épp nem felelne meg az egész éves döntéseknek, mikor mindenki amúgy is azt veti az FIA szemére, hogy legyen következetes.
Tarsi
Kamu pirosat belengetni szerintem sokkal rosszabb, mint gyors döntések sorozatában hibázni.
Toca
Időben a tegnapi mentés+takarítás annyi volt, mint a techpro igazítás Jeddaban.
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 278 — "Montoya por favor!"
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mr.Breaker
Korrektnek lehet, hogy korrekt lett volna, csak épp nem felelne meg az egész éves döntéseknek, mikor mindenki amúgy is azt veti az FIA szemére, hogy legyen következetes.
Tarsi
miért most következetes volt? összevissza mondtak mindent

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 168 — Vikings fan
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mr.Breaker
Korrektnek lehet, hogy korrekt lett volna, csak épp nem felelne meg az egész éves döntéseknek, mikor mindenki amúgy is azt veti az FIA szemére, hogy legyen következetes.
Tarsi
Kamu pirosat belengetni szerintem sokkal rosszabb, mint gyors döntések sorozatában hibázni.
több mint 4 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mr.Breaker
Korrektnek lehet, hogy korrekt lett volna, csak épp nem felelne meg az egész éves döntéseknek, mikor mindenki amúgy is azt veti az FIA szemére, hogy legyen következetes.
több mint 4 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 673
Megjegyzem Massi első szezonja, kurvagyorsan kell döntenie. Szerintem korábban volt ez sokkal jobb csak tapasztalatból azért már sok mindent megtudtak oldani. Illetve nem volt bevagva ez a sok szar, ami izgalmat ad, de megmutatja mennyire necces és gyorsan / ad-hoc születhetnek döntések.
Toca
Első szezonja? Ez a harmadik éve volt.
Vagy én értem félre?
Vito
Nem, én neztem be. De az se sokkal több. Mondjuk nem bírom én se nem védeni akarom, csak hozzátettem.
Toca
Az a baj, hogy Charlie Whiting kabátja kb mindenkire nagyon nagy lenne. Neki volt szava, odakerül egy "újonc" és egyszerűen a fejére nőnek a minden hájjal megkent csapatfőnökök.
És eszem ágában nincs védeni MAsit mert rengeteg rossz döntése volt a szezonban, de nem vagyok benne biztos, hogy bárki más lenne a helyében jobb lenne a helyzet.
több mint 4 éve
Mr.Breaker 1 933
Legkorrektebb megoldás egy piros zászló lett volna. Utolsó 5 kör azonos gumik, csutkára feltekerve minden és mehet a szétlövés a VB-ért. Még akár utólag meg is indokolhatták volna azzal, hogy az ütközés miatt sérült a lemezfal és helyre kellett állítani. Bakuban is újra rajtoltatták őket 2 körrel a vége előtt. De úgy nehéz jó döntést hozni, hogy a két csapatfőnök még közben ordibál a füledre saját önös érdeküket szem előtt tartva.
Itt vagy egyből be kellett volna inteni a pirosat, vagy amint a 35. körre végeztek a pályabírók a mentéssel elengedni a lekörözötteket. Ehelyett Masi megint elkezdett tárgyalgatni a csapatokkal, hogy mi legyen, ezzel értékes időt vett el magától és támadhatóvá vált a döntése.

Egyébként azért nem lehetne elővenni, hogy csak bizonyos autók vehették vissza a körüket, mert az a szabály úgy szól, hogy az 1. helyezet és a közvetlen üldözők között nem lehetnek az újraindításkor lekörözöttek. Ha így nézzük ennek eleget tettek, itt a Ferrari óvhatna, hogy a 3. helyezet Sainz már pl. miért nem tartozik ebbe a kategóriába.
több mint 4 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 504
Ekkora pofánvágás után nem sok sportolót láttam ilyen korrektül viselni a vereséget egyébként.

Az, hogy az egész fiatal korát robotként élte és egyből mindenhol óriási média figyelem vetült rá rendesen torzította a személyiségét de alapvetően nekem sokkal szimpatikusabb a "máz" nélküli Hamilton mint az elkényeztetett, egoista Verstappen, aki meg egy tipikus előbb ütném mint hallgatnám típus.

Ettől függetlenül idén nagyon összeállt minden ahhoz, hogy végre a Mercedes dominanciát megtörjék és óriási mákkal, de végül csak behúzták.

Én nem hiszek benne, hogy a Ferrari, McLaren, Alpine, Aston négyesből valaki felérne a top2 közelébe konstans, szóval egy második felvonás jöhet majd (Russell esetleg még talán ott lehet párszor)
FLZOLI
Miért ne? Nagyon nagy szabályváltozások jönnek, bárki betalálhat. Főleg, hogy a két nagynak az idény végéig ide kellett koncentrálni, miközben egy Ferrari vagy McLaren simán összpontosíthatott a szezon felétől 22re.

több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 168 — Vikings fan
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont
gabokocka
"We concentrate on ourselves. We don't look too much left and right. We do the talking on the track."

Kitől idézek? És mennyire tartja még validnak ezt a 3 hetes nyilatkozatát ? 😀
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 168 — Vikings fan
Megjegyzem Massi első szezonja, kurvagyorsan kell döntenie. Szerintem korábban volt ez sokkal jobb csak tapasztalatból azért már sok mindent megtudtak oldani. Illetve nem volt bevagva ez a sok szar, ami izgalmat ad, de megmutatja mennyire necces és gyorsan / ad-hoc születhetnek döntések.
Toca
Első szezonja? Ez a harmadik éve volt.
Vagy én értem félre?
Vito
Nem, én neztem be. De az se sokkal több. Mondjuk nem bírom én se nem védeni akarom, csak hozzátettem.
több mint 4 éve
Vito Minnesota Vikings LSU Tigers 619 — Purple People Eaters
Megjegyzem Massi első szezonja, kurvagyorsan kell döntenie. Szerintem korábban volt ez sokkal jobb csak tapasztalatból azért már sok mindent megtudtak oldani. Illetve nem volt bevagva ez a sok szar, ami izgalmat ad, de megmutatja mennyire necces és gyorsan / ad-hoc születhetnek döntések.
Toca
Első szezonja? Ez a harmadik éve volt.
Vagy én értem félre?
több mint 4 éve
csipkelli 4 010
Én arra lennék kíváncsi, hogyha fordított ütemben történtek volna a dolgok - tehát Hamilton kijön a safety car alatt a boxba, akkor ugye Max maradt volna kint - ugyanúgy újraindították volna-e a versenyt az utolsó körben.... 😀
A kérdés költői...
| (Ja és Mclaren drukker vagyok) |
Sonics
De hát tudjuk a választ. Már 3 körrel a vége előtt újraindul a 14-es kanyar kijáratát söprögető pályamunkások között.
Hacsak Perezt nem állítják meg a célegyenes közepén végzetesen súlyos motorgond miatt.
csipkelli
Akkor máshogy kérdezem, hogy egyértelmű legyen.
Elképzelhető, hogy akkor safety car mögött ér véget a verseny?
Sonics
Az egyébként nincs leírva sehol, hogy SC mögött nem érhet véget verseny? Mondjuk ez nálam felveti azt a problémát, hogy 58 körre tervezik a benyát és kiköhög a gép. De hát menjen tankolni rendesen.
Matthew99
Szujo Zolit hallgattam reggel. És ő azt említette, hogy korábban volt egy beszélgetés / megegyezés a csapatot között amiben a Merci és RB is egyetértett, ha van rá lehetőség ne SC mögött fejeződjön be a verseny.
Kitért arra is, hogy Massi felulbiralhatja mikor jöjjön ki az autó, szóval hiába van a +1 kor a szabályzatban ha Massi kiadja hogy hamarabb akkor szabályos.
Annyi egyedül ami érdekes, hogy arra nem találtam semmit, hogy a többi lekorozott miért nem mehetett el, felügyelő / Massi ilyet dönthet-e ( gondolom igen ).

Amúgy szerintem igen, forditva is ugyanez lett volna, ugyanilyen végkifejlettel.
RB óvott volna, mindenki anyazott volna hogy a FIA 8. VB címet Haminek adta és mindenki megállapította volna, hogy a FIA full vakon van ( marha kérdés lett volna korábban ).

Megjegyzem Massi első szezonja, kurvagyorsan kell döntenie. Szerintem korábban volt ez sokkal jobb csak tapasztalatból azért már sok mindent megtudtak oldani. Illetve nem volt bevagva ez a sok szar, ami izgalmat ad, de megmutatja mennyire necces és gyorsan / ad-hoc születhetnek döntések.
Toca
Illetve ha hozol egy szar döntést, ami a 9. helyen lévő versenyzőnek rossz, kit érdekel? Itt a végefelé már minderre rá lehet mondani, hogy ezen múlik a vb. Az interlagosi hátsó szárnyon kívül a legtöbb döntés nem egyértelmű. És ha már picit is be lehet kötni, akkor bele fognak.
több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 26 762 — Keep pounding
Ennek fényében rettentő ostobák voltak a Mercinél hogy nem hívták ki Hamiltont

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 168 — Vikings fan
Én arra lennék kíváncsi, hogyha fordított ütemben történtek volna a dolgok - tehát Hamilton kijön a safety car alatt a boxba, akkor ugye Max maradt volna kint - ugyanúgy újraindították volna-e a versenyt az utolsó körben.... 😀
A kérdés költői...
| (Ja és Mclaren drukker vagyok) |
Sonics
De hát tudjuk a választ. Már 3 körrel a vége előtt újraindul a 14-es kanyar kijáratát söprögető pályamunkások között.
Hacsak Perezt nem állítják meg a célegyenes közepén végzetesen súlyos motorgond miatt.
csipkelli
Akkor máshogy kérdezem, hogy egyértelmű legyen.
Elképzelhető, hogy akkor safety car mögött ér véget a verseny?
Sonics
Az egyébként nincs leírva sehol, hogy SC mögött nem érhet véget verseny? Mondjuk ez nálam felveti azt a problémát, hogy 58 körre tervezik a benyát és kiköhög a gép. De hát menjen tankolni rendesen.
Matthew99
Szujo Zolit hallgattam reggel. És ő azt említette, hogy korábban volt egy beszélgetés / megegyezés a csapatot között amiben a Merci és RB is egyetértett, ha van rá lehetőség ne SC mögött fejeződjön be a verseny.
Kitért arra is, hogy Massi felulbiralhatja mikor jöjjön ki az autó, szóval hiába van a +1 kor a szabályzatban ha Massi kiadja hogy hamarabb akkor szabályos.
Annyi egyedül ami érdekes, hogy arra nem találtam semmit, hogy a többi lekorozott miért nem mehetett el, felügyelő / Massi ilyet dönthet-e ( gondolom igen ).

Amúgy szerintem igen, forditva is ugyanez lett volna, ugyanilyen végkifejlettel.
RB óvott volna, mindenki anyazott volna hogy a FIA 8. VB címet Haminek adta és mindenki megállapította volna, hogy a FIA full vakon van ( marha kérdés lett volna korábban ).

Megjegyzem Massi első szezonja, kurvagyorsan kell döntenie. Szerintem korábban volt ez sokkal jobb csak tapasztalatból azért már sok mindent megtudtak oldani. Illetve nem volt bevagva ez a sok szar, ami izgalmat ad, de megmutatja mennyire necces és gyorsan / ad-hoc születhetnek döntések.
több mint 4 éve
csipkelli 4 010
Én arra lennék kíváncsi, hogyha fordított ütemben történtek volna a dolgok - tehát Hamilton kijön a safety car alatt a boxba, akkor ugye Max maradt volna kint - ugyanúgy újraindították volna-e a versenyt az utolsó körben.... 😀
A kérdés költői...
| (Ja és Mclaren drukker vagyok) |
Sonics
De hát tudjuk a választ. Már 3 körrel a vége előtt újraindul a 14-es kanyar kijáratát söprögető pályamunkások között.
Hacsak Perezt nem állítják meg a célegyenes közepén végzetesen súlyos motorgond miatt.
csipkelli
Akkor máshogy kérdezem, hogy egyértelmű legyen.
Elképzelhető, hogy akkor safety car mögött ér véget a verseny?
Sonics
A kérdésed egyértelmű. Amilyen helyzet alakult ki, bármelyik döntésre azt lehetett volna mondai utólag, hogy ennek vagy annak akartak kedvezni.
Ott helyben talán az lett volna a legigazságosabb, ha el tudják indítani 2 körrel a vége előtt a lekörözöttekkel a mezőnyben. Ezzel betartják a saját szabályaikat is. Verstappennek lett volna talán 4 másodperc hátránya, amit ha ledolgoz másfél kör alatt, lett volna esélye nyerni. És nincs cirkusz.
több mint 4 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 138 — Invisible man
Én arra lennék kíváncsi, hogyha fordított ütemben történtek volna a dolgok - tehát Hamilton kijön a safety car alatt a boxba, akkor ugye Max maradt volna kint - ugyanúgy újraindították volna-e a versenyt az utolsó körben.... 😀
A kérdés költői...
| (Ja és Mclaren drukker vagyok) |
Sonics
De hát tudjuk a választ. Már 3 körrel a vége előtt újraindul a 14-es kanyar kijáratát söprögető pályamunkások között.
Hacsak Perezt nem állítják meg a célegyenes közepén végzetesen súlyos motorgond miatt.
csipkelli
Akkor máshogy kérdezem, hogy egyértelmű legyen.
Elképzelhető, hogy akkor safety car mögött ér véget a verseny?
Sonics
Az egyébként nincs leírva sehol, hogy SC mögött nem érhet véget verseny? Mondjuk ez nálam felveti azt a problémát, hogy 58 körre tervezik a benyát és kiköhög a gép. De hát menjen tankolni rendesen.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.