Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 3 éve
jo h mert abban ott van apum szoloje is!Bor a Tesco-ból..Ráadásul 500 ért….az nem bor. Tegnap ittam egy 2015ösSzintén tegnap én az ostorosi Egri bikavérrel is egészen jól elvoltam.😀
Chateau Pedesclaux Pauillac-ot, az bor volt. (Eltartott kisujjal forgattam, meg csukott szem is volt miközben próbáltam kiérezni a terroirt)
MC12
nagylaza
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Tokajban a műanyag palackba kimérés még mindig "működik". Ha tudod, hogy hova mész nem kell félni tőle sokkal olcsóbb mint a palackozott zárjegyes és ugyan azt kapod.Rég jártam már Tokajban, de emlékszem, sok helyet kipróbáltunk, a kocsmától a családi vendéglőn át a drága és elegáns étteremig. A legjobb bor (szamorodni) az volt, amit egy öreg néni árult a háza előtt, kétliteres műanyag palackban... Először nem is akartunk venni tőle, de annyira győzködött (higgyük el, nagyon finom), hogy mégis tettünk egy próbát. Aztán visszajártunk hozzá.nekünk anno tokajban mondott nagyon tutit egy vén alkeszElvileg chardonnay volt. Sokfélét ittam már, kifejezetten kedvelem, ez a mostani legjobb esetben is a futottak még kategóriába tartozott.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az, hogy "olasz bor", nem garancia semmire. Egy borkimérés tulajdonosa mesélte, hogy Gyöngyös környékéről vittek ki szőlőt Olaszországba, odakint palackozták, aztán visszahozták olasz borként többszörös áron. Rómában több helyen is sikerült olyan bort innom (fehéret és vöröset egyaránt), hogy a Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert arany háromszögben éreztem magam. Persze, nem akarok igazságtalan lenni: voltak nagyon finomak is.
nagylaza
hát kb ablakmosófolyadék volt 😊
Negritis
nagylaza
Saját-rövidtávú-"használatra" win-win.
Sárgamuskotály,furmint,szamorodni 1000ft körül van mostanság. | Nem 1dl, 1l 😄 |
több mint 3 éve
A szmájlikból arra következtetek, hogy viccelsz. Akkor most nevetek.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Te inkább ne menj sehova😃 Mr. örök elégedetlen… hát tudod nagyon jól hogy infláció van 😂 legközelebb ajánlom a szátoki kocsmát. Olyan bort iszol olyan olcsón, hogy ihaj.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
😃
#JC6
több mint 3 éve
Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Te inkább ne menj sehova😃 Mr. örök elégedetlen… hát tudod nagyon jól hogy infláció van 😂 legközelebb ajánlom a szátoki kocsmát. Olyan bort iszol olyan olcsón, hogy ihaj.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
😃
több mint 3 éve
vagy japánKivéve ha belga.Azért aki vendéglátózik annak illik tisztában lenni néhány alap fogalommal.Én is ezt számolgattam, hogy tulajdonképpen ez teljesen oké ár 4 dl olasz fehérét, főleg a Pozsonyi úton.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az nyilván gáz, hogy nem tudta a fröccs típusokat, de én még sose morcogtam ha több piàt hoznak ki 😊)) ellenben amikor vendéglátóztam akkor a magam részéről az ilyen hibák után ingyen ivott a vendég. Engem nem vàg földhöz két nagy fröccs a vendég meg el fogja mondani mindenkinek hogy itt jófejek.
MC12
Ha kér az ember egy pikoló sört, ne az legyen már a válasz, hogy bocs csak kőbányai meg dréher van...
kittli
vpi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Kivéve ha belga.Azért aki vendéglátózik annak illik tisztában lenni néhány alap fogalommal.Én is ezt számolgattam, hogy tulajdonképpen ez teljesen oké ár 4 dl olasz fehérét, főleg a Pozsonyi úton.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az nyilván gáz, hogy nem tudta a fröccs típusokat, de én még sose morcogtam ha több piàt hoznak ki 😊)) ellenben amikor vendéglátóztam akkor a magam részéről az ilyen hibák után ingyen ivott a vendég. Engem nem vàg földhöz két nagy fröccs a vendég meg el fogja mondani mindenkinek hogy itt jófejek.
MC12
Ha kér az ember egy pikoló sört, ne az legyen már a válasz, hogy bocs csak kőbányai meg dréher van...
kittli
több mint 3 éve
Azért aki vendéglátózik annak illik tisztában lenni néhány alap fogalommal.Én is ezt számolgattam, hogy tulajdonképpen ez teljesen oké ár 4 dl olasz fehérét, főleg a Pozsonyi úton.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az nyilván gáz, hogy nem tudta a fröccs típusokat, de én még sose morcogtam ha több piàt hoznak ki 😊)) ellenben amikor vendéglátóztam akkor a magam részéről az ilyen hibák után ingyen ivott a vendég. Engem nem vàg földhöz két nagy fröccs a vendég meg el fogja mondani mindenkinek hogy itt jófejek.
MC12
Ha kér az ember egy pikoló sört, ne az legyen már a válasz, hogy bocs csak kőbányai meg dréher van...
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
én a félédes kövérszőlőre esküszöm alapvetőenRég jártam már Tokajban, de emlékszem, sok helyet kipróbáltunk, a kocsmától a családi vendéglőn át a drága és elegáns étteremig. A legjobb bor (szamorodni) az volt, amit egy öreg néni árult a háza előtt, kétliteres műanyag palackban... Először nem is akartunk venni tőle, de annyira győzködött (higgyük el, nagyon finom), hogy mégis tettünk egy próbát. Aztán visszajártunk hozzá.nekünk anno tokajban mondott nagyon tutit egy vén alkeszElvileg chardonnay volt. Sokfélét ittam már, kifejezetten kedvelem, ez a mostani legjobb esetben is a futottak még kategóriába tartozott.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az, hogy "olasz bor", nem garancia semmire. Egy borkimérés tulajdonosa mesélte, hogy Gyöngyös környékéről vittek ki szőlőt Olaszországba, odakint palackozták, aztán visszahozták olasz borként többszörös áron. Rómában több helyen is sikerült olyan bort innom (fehéret és vöröset egyaránt), hogy a Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert arany háromszögben éreztem magam. Persze, nem akarok igazságtalan lenni: voltak nagyon finomak is.
nagylaza
hát kb ablakmosófolyadék volt 😊
Negritis
nagylaza
de amit mi vettünk az a coopban volt 😊 18 évesek voltunk jó poénnak tűnt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Rég jártam már Tokajban, de emlékszem, sok helyet kipróbáltunk, a kocsmától a családi vendéglőn át a drága és elegáns étteremig. A legjobb bor (szamorodni) az volt, amit egy öreg néni árult a háza előtt, kétliteres műanyag palackban... Először nem is akartunk venni tőle, de annyira győzködött (higgyük el, nagyon finom), hogy mégis tettünk egy próbát. Aztán visszajártunk hozzá.nekünk anno tokajban mondott nagyon tutit egy vén alkeszElvileg chardonnay volt. Sokfélét ittam már, kifejezetten kedvelem, ez a mostani legjobb esetben is a futottak még kategóriába tartozott.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az, hogy "olasz bor", nem garancia semmire. Egy borkimérés tulajdonosa mesélte, hogy Gyöngyös környékéről vittek ki szőlőt Olaszországba, odakint palackozták, aztán visszahozták olasz borként többszörös áron. Rómában több helyen is sikerült olyan bort innom (fehéret és vöröset egyaránt), hogy a Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert arany háromszögben éreztem magam. Persze, nem akarok igazságtalan lenni: voltak nagyon finomak is.
nagylaza
hát kb ablakmosófolyadék volt 😊
Negritis
több mint 3 éve
nekünk anno tokajban mondott nagyon tutit egy vén alkeszElvileg chardonnay volt. Sokfélét ittam már, kifejezetten kedvelem, ez a mostani legjobb esetben is a futottak még kategóriába tartozott.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az, hogy "olasz bor", nem garancia semmire. Egy borkimérés tulajdonosa mesélte, hogy Gyöngyös környékéről vittek ki szőlőt Olaszországba, odakint palackozták, aztán visszahozták olasz borként többszörös áron. Rómában több helyen is sikerült olyan bort innom (fehéret és vöröset egyaránt), hogy a Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert arany háromszögben éreztem magam. Persze, nem akarok igazságtalan lenni: voltak nagyon finomak is.
nagylaza
hát kb ablakmosófolyadék volt 😊
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Elvileg chardonnay volt. Sokfélét ittam már, kifejezetten kedvelem, ez a mostani legjobb esetben is a futottak még kategóriába tartozott.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az, hogy "olasz bor", nem garancia semmire. Egy borkimérés tulajdonosa mesélte, hogy Gyöngyös környékéről vittek ki szőlőt Olaszországba, odakint palackozták, aztán visszahozták olasz borként többszörös áron. Rómában több helyen is sikerült olyan bort innom (fehéret és vöröset egyaránt), hogy a Kiskőrös-Kecel-Soltvadkert arany háromszögben éreztem magam. Persze, nem akarok igazságtalan lenni: voltak nagyon finomak is.
több mint 3 éve
Én is ezt számolgattam, hogy tulajdonképpen ez teljesen oké ár 4 dl olasz fehérét, főleg a Pozsonyi úton.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
Toca
Az nyilván gáz, hogy nem tudta a fröccs típusokat, de én még sose morcogtam ha több piàt hoznak ki 😊)) ellenben amikor vendéglátóztam akkor a magam részéről az ilyen hibák után ingyen ivott a vendég. Engem nem vàg földhöz két nagy fröccs a vendég meg el fogja mondani mindenkinek hogy itt jófejek.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Kb akkor 650-700 Ft volt decije, ha valami normálisabb olasz bor volt akkor az annyira nem vészes szerintem. Az, hogy nem ízlett az más kérdés.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Mivel búza és megy sörük volt ( gondolom valami normálisabb ) szerintem előre számítható volt a 3-4000 számla, márha nagyfroccsit ad hosszúlépés helyett.
több mint 3 éve
Bor a Tesco-ból..Ráadásul 500 ért….az nem bor. Tegnap ittam egy 2015ösSzintén tegnap én az ostorosi Egri bikavérrel is egészen jól elvoltam.😀
Chateau Pedesclaux Pauillac-ot, az bor volt. (Eltartott kisujjal forgattam, meg csukott szem is volt miközben próbáltam kiérezni a terroirt)
MC12
több mint 3 éve
Bor a Tesco-ból..Ráadásul 500 ért….az nem bor. Tegnap ittam egy 2015ösAz Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Te vagy az örökké elégedetlen vendég, aki azért megy valahova, hogy egy jót elégedetlenkedjen.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Vendeglátóhelyen nem a bort, vizet, vagy kaját fizeted meg, hanem a vendeglátást.
Ha borozni akarsz, veszel egy üveggel a Tescoban ötszázért, megiszod, oszt jóvan. De ha a Pozsonyi úton akarsz, széken ülve, kiszolgálással, akkor meg akármennyi lehet, és még elmosogatni se neked kell.
Sobri Jóska
Chateau Pedesclaux Pauillac-ot, az bor volt. (Eltartott kisujjal forgattam, meg csukott szem is volt miközben próbáltam kiérezni a terroirt)
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Ez most szint alatti volt.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Te vagy az örökké elégedetlen vendég, aki azért megy valahova, hogy egy jót elégedetlenkedjen.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Vendeglátóhelyen nem a bort, vizet, vagy kaját fizeted meg, hanem a vendeglátást.
Ha borozni akarsz, veszel egy üveggel a Tescoban ötszázért, megiszod, oszt jóvan. De ha a Pozsonyi úton akarsz, széken ülve, kiszolgálással, akkor meg akármennyi lehet, és még elmosogatni se neked kell.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Te pedig az a vendég vagy, aki miatt a fent említett hulladék helyek működhetnek. A vendéglátás egy szolgáltatás. Ha pedig a szolgáltatás minősége elégtelen, akkor lehet és kell is szóvátenni.Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Te vagy az örökké elégedetlen vendég, aki azért megy valahova, hogy egy jót elégedetlenkedjen.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Vendeglátóhelyen nem a bort, vizet, vagy kaját fizeted meg, hanem a vendeglátást.
Ha borozni akarsz, veszel egy üveggel a Tescoban ötszázért, megiszod, oszt jóvan. De ha a Pozsonyi úton akarsz, széken ülve, kiszolgálással, akkor meg akármennyi lehet, és még elmosogatni se neked kell.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják…Te vagy az örökké elégedetlen vendég, aki azért megy valahova, hogy egy jót elégedetlenkedjen.
Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
nagylaza
Vendeglátóhelyen nem a bort, vizet, vagy kaját fizeted meg, hanem a vendeglátást.
Ha borozni akarsz, veszel egy üveggel a Tescoban ötszázért, megiszod, oszt jóvan. De ha a Pozsonyi úton akarsz, széken ülve, kiszolgálással, akkor meg akármennyi lehet, és még elmosogatni se neked kell.
több mint 3 éve
Az Újlipótban (Pozsonyi út) nagy nehezen találtunk egy helyet, ami nem cukrászda, nem kávézó és nincs tömve. Sörből csak meggylófasz meg búza volt, ezért két hosszúlépést kértünk. 3135 HUF! Meg is kérdeztem, hogy meeeeennyi?! Kiderült, a csávó azt hitte, a hosszúlépés 2 deci bor és 1 deci szóda. Mondtuk, hogy létezik olyan is, de azt nagyfröccsnek hívják… Így is erősen sokallom (a számlában 12 százalékos szervizdíj is benne volt). Nem luxusétteremre kell gondolni: néhány összecsukható szék és asztal a járdán.
Utólag legalább a cég ajándékaként kaptunk egy ½ literes ásványvizet. Más nem lévén, olasz bort ittunk, ami egy jó átlagos termelői rizling minőségét hozta.
több mint 3 éve
Áh, az az első kettőt-hármat leszámítva populáris szar 🤣😉Dimmu Borgir😈Jaja, Cannibal Corpse is kiváló ilyen célokra 😁háde minek ment át?tenyek.hu/cikkek/ajultra-vertek-egy-tobbgyermekes-csaladanyat-budapestensejthető milyen náció volt
warr_b
NB2
köll egy minima 200w-s hangafal
aztán van ez a messugah nevű fijúbanda, talán a bleed nevű nótájuk a legnépszerűbb, sose kellett kétszer lejátszanom, inkább ojan negyedkilóméteres körzetben moderalja a múlatós csapatást
... és azér jó mer már előre tréningezi a kutyákat, mintha magát a sátánt várnák, hogy megküzdenek vele
soseszót mégsenki
q
ha mehet a csapatás, akkor mink is belecsapunk a lecsóba
ugye mindig kell bé terv, akkor fölhívomKálmánt, hogy hétvégin elutazunk, akkor próbálhatnak nálunk, há még sütit is sütnek auccába mire hazaérünk...
sutianap
warr_b
nagir

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Dimmu Borgir😈Jaja, Cannibal Corpse is kiváló ilyen célokra 😁háde minek ment át?tenyek.hu/cikkek/ajultra-vertek-egy-tobbgyermekes-csaladanyat-budapestensejthető milyen náció volt
warr_b
NB2
köll egy minima 200w-s hangafal
aztán van ez a messugah nevű fijúbanda, talán a bleed nevű nótájuk a legnépszerűbb, sose kellett kétszer lejátszanom, inkább ojan negyedkilóméteres körzetben moderalja a múlatós csapatást
... és azér jó mer már előre tréningezi a kutyákat, mintha magát a sátánt várnák, hogy megküzdenek vele
soseszót mégsenki
q
ha mehet a csapatás, akkor mink is belecsapunk a lecsóba
ugye mindig kell bé terv, akkor fölhívomKálmánt, hogy hétvégin elutazunk, akkor próbálhatnak nálunk, há még sütit is sütnek auccába mire hazaérünk...
sutianap
warr_b

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
akkor rá kellett volna énekelni a szöveget, és vége a bulinak amint kijön a "dos Españas" ellentétUtóbbi.Francost vagy a szövegnélkülit?tenyek.hu/cikkek/ajultra-vertek-egy-tobbgyermekes-csaladanyat-budapestenMár nem is szórakozhat egy picinykét az ember? Ilyenkor azért kinyílik a bicska a zsebemben.
warr_b
Múltkoriban egy spanyol társaság szállt meg a szemközti házban. Kitették a spanyol zászlót az ablakba, és jó ötletnek tartották, hogy hajnali kettőkor teljes hangerővel üvöltessék a spanyol himnuszt. Aztán ugyanúgy fullon ment tovább a bulika, az egész utca zengett. A különbség az, hogy amikor átkiabáltam nekik (és kilátásba helyeztem, hogy hívom a rendőrséget), akkor mondtak egy szorit, és lejjebb vették.
Egyszerűen nem tudom elviselni azokat az embereket, akik szarnak másokra, pedig ebből a fajtából rengeteg van.
nagylaza
Heisman
nagylaza
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Utóbbi.Francost vagy a szövegnélkülit?tenyek.hu/cikkek/ajultra-vertek-egy-tobbgyermekes-csaladanyat-budapestenMár nem is szórakozhat egy picinykét az ember? Ilyenkor azért kinyílik a bicska a zsebemben.
warr_b
Múltkoriban egy spanyol társaság szállt meg a szemközti házban. Kitették a spanyol zászlót az ablakba, és jó ötletnek tartották, hogy hajnali kettőkor teljes hangerővel üvöltessék a spanyol himnuszt. Aztán ugyanúgy fullon ment tovább a bulika, az egész utca zengett. A különbség az, hogy amikor átkiabáltam nekik (és kilátásba helyeztem, hogy hívom a rendőrséget), akkor mondtak egy szorit, és lejjebb vették.
Egyszerűen nem tudom elviselni azokat az embereket, akik szarnak másokra, pedig ebből a fajtából rengeteg van.
nagylaza
Heisman
több mint 3 éve
Én a jodert többet hallom, több változatban (no me jodas, stb).Remelem konnyóztál egy jót nekik.tenyek.hu/cikkek/ajultra-vertek-egy-tobbgyermekes-csaladanyat-budapestenMár nem is szórakozhat egy picinykét az ember? Ilyenkor azért kinyílik a bicska a zsebemben.
warr_b
Múltkoriban egy spanyol társaság szállt meg a szemközti házban. Kitették a spanyol zászlót az ablakba, és jó ötletnek tartották, hogy hajnali kettőkor teljes hangerővel üvöltessék a spanyol himnuszt. Aztán ugyanúgy fullon ment tovább a bulika, az egész utca zengett. A különbség az, hogy amikor átkiabáltam nekik (és kilátásba helyeztem, hogy hívom a rendőrséget), akkor mondtak egy szorit, és lejjebb vették.
Egyszerűen nem tudom elviselni azokat az embereket, akik szarnak másokra, pedig ebből a fajtából rengeteg van.
nagylaza
Azt szeretik igaz heisman?😀
YoungZeeZee
De igazad van, a "Qué coño haces/hacéis?" is tökéletes lett volna 😀