Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 284 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.
Sobri Jóska
Kilencvenkilenc? Megszámoltad?
slowmotion
Lehet elszámoltam. Neked mennyi jött ki?
Sobri Jóska
Nekem semennyi. Nem tudok határt húzni, hogy hol végződik a normális szülőség, és hol kezdődik a birtoklás.
slowmotion
Ezt írtam le.
Aki "az én gyerekem" kifejezést birtoklást kifejezendő használja az számomra a borzasztó 99 százalék. (Én nem használtam ellentétpárként a "normális" kifejezést.)
Ebben a borzasztó, "én gyerekemező" csürhében vannak azok, akik verik, kínozzák, terrorizálják, abuzálják, traumatizálják a gyermeket.
Sobri Jóska
De Te is tudod, hogy faszságot mondasz. 99 százalék nem birtoklást kifejezendő használja a kifejezést, hanem mert ez így a legkézenfekvőbb. Mint ahogy az anyósodat sem tulajdonlod, meg a főnöködet sem, csak a birtokos szerkezet nem tér el a birtokviszony kifejezésétől. De ettől még nem kell messzemenő következtetéseket levonni.
slowmotion
Pedig az a szülő aki így mondja, az így is gondolja, és eszerint viselkedik a gyerekével, mintha az ő tulajdona lenne.
Én ezt borzasztónak tartom, te nem.
Elfogadom.
Sobri Jóska
Tudom hogy meg fogom bánni a kérdést 😊

De ha neked lenne gyereked, mégis hogy hivatkoznál rá, ha nem úgy, hogy gyerekem, fiam, lányom?
Ágyékom gyümölcse? 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 310 — #NoStress

slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487

a gyerek meg aszongya Apám, Anyám - az nem birtoklás, kedves József????

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 707 — "Montoya por favor!"
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.
Sobri Jóska
Kilencvenkilenc? Megszámoltad?
slowmotion
Lehet elszámoltam. Neked mennyi jött ki?
Sobri Jóska
Nekem semennyi. Nem tudok határt húzni, hogy hol végződik a normális szülőség, és hol kezdődik a birtoklás.
slowmotion
Ezt írtam le.
Aki "az én gyerekem" kifejezést birtoklást kifejezendő használja az számomra a borzasztó 99 százalék. (Én nem használtam ellentétpárként a "normális" kifejezést.)
Ebben a borzasztó, "én gyerekemező" csürhében vannak azok, akik verik, kínozzák, terrorizálják, abuzálják, traumatizálják a gyermeket.
Sobri Jóska
Hát a férfiaknál előfordul a “nem is az enyém”, szóval nem 99% 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 310 — #NoStress
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.
Sobri Jóska
Kilencvenkilenc? Megszámoltad?
slowmotion
Lehet elszámoltam. Neked mennyi jött ki?
Sobri Jóska
Nekem semennyi. Nem tudok határt húzni, hogy hol végződik a normális szülőség, és hol kezdődik a birtoklás.
slowmotion
Ezt írtam le.
Aki "az én gyerekem" kifejezést birtoklást kifejezendő használja az számomra a borzasztó 99 százalék. (Én nem használtam ellentétpárként a "normális" kifejezést.)
Ebben a borzasztó, "én gyerekemező" csürhében vannak azok, akik verik, kínozzák, terrorizálják, abuzálják, traumatizálják a gyermeket.

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.
Sobri Jóska
Kilencvenkilenc? Megszámoltad?
slowmotion
Lehet elszámoltam. Neked mennyi jött ki?
Sobri Jóska
Nekem semennyi. Nem tudok határt húzni, hogy hol végződik a normális szülőség, és hol kezdődik a birtoklás.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 310 — #NoStress
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.
Sobri Jóska
Kilencvenkilenc? Megszámoltad?
slowmotion
Lehet elszámoltam. Neked mennyi jött ki?

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 392 — Cowboys fan
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.
Sobri Jóska
Kilencvenkilenc? Megszámoltad?
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 310 — #NoStress
Az a borzasztó, hogy a szülők 99 százaléka azt mondja, hogy az "én gyerekem", ami azt jelenti számára, hogy az ő tulajdona, ő rendelkezik vele, és nem azt, hogy az ő feladata, az ő felelőssége.
Tulajdonként tekintenek a gyerekre, fel se fogják ésszel, hogy a gyerek az nem az övék, ahogy ők se a szüleiké, hanem a gyerek az bizony saját magáé. Csak amíg 1 vagy 5 vagy 12 éves, addig "nem tudja birtokba venni önmagát", és a szülő dolga életben és boldogságban tartani, hogy 18-23 éves kora környékén átadhassa a gyereket kvázi saját magának.
És akkor egy tartalmas és örömteli 18-23 évet követően még "bónuszként" a gyerekkel élete végéig lesz egy jó kapcsolata.
De azok a szülők (uszkve 99 százalékban) akik a birtokukként beszélnek a gyerekről, a tulajdonukként kezelik pusztán mert segghülyék, azok nem csak a saját életüket nehezítik meg, hanem a gyereket is traumatizálják egy életre.

több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 002
Feleségem ma igen zaklatottan érkezett haza az iskolából.
Pest megye, nagyváros, kertvárosi, átlagos általános iskola.
Negyedikes kisfiú egyik napról a másikra kék-zöldre verve érkezik az iskolába, miközben elsős öccse nem is tudott megjelenni…
Anyukának három apukától három gyermeke, aktuális, erőszakos párjától reméljük nem a negyediket várja.
Nevelőapa nehezményezte, hogy a kilenc éves gyermek egy nap alatt elköltötte az egy hétre kapott 2000 Ft-os zsebpénzt…
Egyfelől a szívem megszakad! Egykorú a fiammal, akinek még nem kívánok zsebpénzt adni, de legalább nem hogy kezemet nem emelem rá, de még lopva puszit is szeretnék adni neki!
Másfelől kifordul a belem ettől a világtól, és a modern jogrendtől! Bizonyíthatóan emberellenes cselekedetet nem tudok tolerálni, egy gyermek ellen pedig a legkevésbé sem! Maradi f@sz vagyok, de instant életképtelenre botoznám!
clbass
Ismerősömnek van olyan kolleganője aki hétvégén nem csinál semmit azzal a felkiáltással, hogy akkor ő pihen.
Ha a gyerek enni akar, akkor csináljon magának ebédet meg a kistestvérének is. Jó az amikor a 8-12 éves gyerek rántott húst süt... és akkor ez akar még egy harmadikat...

Borzasztó emberek vannak ám, akiknek csak azért van gyerekük mert:
1. Becsúszott
2. Ez a normális h legyen / Társadalmi elvárás
3. Kell a családi pótlék meg a többi támogatás
több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 520
Feleségem ma igen zaklatottan érkezett haza az iskolából.
Pest megye, nagyváros, kertvárosi, átlagos általános iskola.
Negyedikes kisfiú egyik napról a másikra kék-zöldre verve érkezik az iskolába, miközben elsős öccse nem is tudott megjelenni…
Anyukának három apukától három gyermeke, aktuális, erőszakos párjától reméljük nem a negyediket várja.
Nevelőapa nehezményezte, hogy a kilenc éves gyermek egy nap alatt elköltötte az egy hétre kapott 2000 Ft-os zsebpénzt…
Egyfelől a szívem megszakad! Egykorú a fiammal, akinek még nem kívánok zsebpénzt adni, de legalább nem hogy kezemet nem emelem rá, de még lopva puszit is szeretnék adni neki!
Másfelől kifordul a belem ettől a világtól, és a modern jogrendtől! Bizonyíthatóan emberellenes cselekedetet nem tudok tolerálni, egy gyermek ellen pedig a legkevésbé sem! Maradi f@sz vagyok, de instant életképtelenre botoznám!
clbass
Sajnos ez lofuty.anno talakoztunk egy volt tanarral akik olyanokat meselt......
Kisgyerekeket kikototte a fahoz az apja es az anyja majd fajtalankodtak veluk de meg a haverokat is athivtak.
Es ez kb mindennapos.
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 168 — Saints fan
Feleségem ma igen zaklatottan érkezett haza az iskolából.
Pest megye, nagyváros, kertvárosi, átlagos általános iskola.
Negyedikes kisfiú egyik napról a másikra kék-zöldre verve érkezik az iskolába, miközben elsős öccse nem is tudott megjelenni…
Anyukának három apukától három gyermeke, aktuális, erőszakos párjától reméljük nem a negyediket várja.
Nevelőapa nehezményezte, hogy a kilenc éves gyermek egy nap alatt elköltötte az egy hétre kapott 2000 Ft-os zsebpénzt…
Egyfelől a szívem megszakad! Egykorú a fiammal, akinek még nem kívánok zsebpénzt adni, de legalább nem hogy kezemet nem emelem rá, de még lopva puszit is szeretnék adni neki!
Másfelől kifordul a belem ettől a világtól, és a modern jogrendtől! Bizonyíthatóan emberellenes cselekedetet nem tudok tolerálni, egy gyermek ellen pedig a legkevésbé sem! Maradi f@sz vagyok, de instant életképtelenre botoznám!
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 264 — NFL bracket champion '26
Ez annyira magyar:  hvg.hu/ingatlan/20211005_Kozterulet_csopaki_molo_NER_Sapi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Nem Jóskát védendő, de nem vagytok kicsit túlérzékenyek? 😊
warr_b
Öregszünk, melegszünk. Ennyikehh 😊

Szerkesztette: Pari
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 284 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Nem Jóskát védendő, de nem vagytok kicsit túlérzékenyek? 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 267
Engem is az egesz sztoriban a csalad magatarzasa zaklat fel a legjobban.

undisputedly
Ha huszonéves lennék, lenne egy csajom, akivel összebalhézunk, és mondjuk ellököm, ő meg meghal, akkor én is elvárnám a családomtól, hogy az én pártomon álljon. Vagyis inkább el se tudom képzelni, hogy a szüleim ilyen szituban ne segítettek volna. A baj már megtörtént, azzal kezdeni már szart se lehet, de a fiuknak még segíthetnek.

Sőt, továbbmegyek, ha apa lennék, és a fiam egy vita során belelöki egy szakadékba az általam is kedvelt csaját, vagy kissé fejbebaszdossa egy gyalásóval, akkor ugyan szomorú lennék, de azért mindent megtennék a törvényesség határain is túl, hogy őt megvédjem, megmentsem, segítsek neki.

A család magatartása teljesen normális, életszerű, mi mást tehetnének, minthogy segítik a gyereküket?!
Nem egy évekig tomboló sorozatgyilkosról van szó, aki gyerekkorában felgyűjtotta az anyja haját, vagy áramot vezetett a wc-deszkába amikor ráült az apja, hanem egy hülye fiatalról, akinek elgurult a gyógyszere 3 percre.
Mert se előtte nem volt semmi erőszakosságból fakadó balhéja, nem verekedett hetente, nem rabolt bankot, se utána nem viselkedett bomlott agyú elmebetegként, hanem racionális döntések sorát hozta meg.

Ha valami teljesen érthető és megérthető ebben az ügyben az a szülői, családi segítség.
Sobri Jóska
Te vagy nagyon beteg vagy, vagy iszonyat nagy troll.
Hihetetlen.
#JC6
Mert ha neked hazajönne a gyereked, hogy "jajj, apa, összebalhéztam a csajommal, elesett, bebaszta a fejét egy sziklába, meghalt, elástam, jajj, jajj, segíts", akkor te a segítség helyett futkoznál a rendőrségre, meg buzgárkodnál mindenfelé?
Mondjuk úgy, hogy -akármilyen beteg homofób szektás is vagy-, ezt nem hiszem el.
Sobri Jóska
Még szerencse hogy nem személyeskedsz.
Toca
Ez a kisebbik baj.
A nagyobbik, hogy meg lehet ezt tenni itt a fórumon.
Bazzani
Előtte a "te vagy nagyon beteg vagy..." rész sem éppen píszí akkor már.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Engem is az egesz sztoriban a csalad magatarzasa zaklat fel a legjobban.

undisputedly
Ha huszonéves lennék, lenne egy csajom, akivel összebalhézunk, és mondjuk ellököm, ő meg meghal, akkor én is elvárnám a családomtól, hogy az én pártomon álljon. Vagyis inkább el se tudom képzelni, hogy a szüleim ilyen szituban ne segítettek volna. A baj már megtörtént, azzal kezdeni már szart se lehet, de a fiuknak még segíthetnek.

Sőt, továbbmegyek, ha apa lennék, és a fiam egy vita során belelöki egy szakadékba az általam is kedvelt csaját, vagy kissé fejbebaszdossa egy gyalásóval, akkor ugyan szomorú lennék, de azért mindent megtennék a törvényesség határain is túl, hogy őt megvédjem, megmentsem, segítsek neki.

A család magatartása teljesen normális, életszerű, mi mást tehetnének, minthogy segítik a gyereküket?!
Nem egy évekig tomboló sorozatgyilkosról van szó, aki gyerekkorában felgyűjtotta az anyja haját, vagy áramot vezetett a wc-deszkába amikor ráült az apja, hanem egy hülye fiatalról, akinek elgurult a gyógyszere 3 percre.
Mert se előtte nem volt semmi erőszakosságból fakadó balhéja, nem verekedett hetente, nem rabolt bankot, se utána nem viselkedett bomlott agyú elmebetegként, hanem racionális döntések sorát hozta meg.

Ha valami teljesen érthető és megérthető ebben az ügyben az a szülői, családi segítség.
Sobri Jóska
Te vagy nagyon beteg vagy, vagy iszonyat nagy troll.
Hihetetlen.
#JC6
Mert ha neked hazajönne a gyereked, hogy "jajj, apa, összebalhéztam a csajommal, elesett, bebaszta a fejét egy sziklába, meghalt, elástam, jajj, jajj, segíts", akkor te a segítség helyett futkoznál a rendőrségre, meg buzgárkodnál mindenfelé?
Mondjuk úgy, hogy -akármilyen beteg homofób szektás is vagy-, ezt nem hiszem el.
Sobri Jóska
Még szerencse hogy nem személyeskedsz.
Toca
Ez a kisebbik baj.
A nagyobbik, hogy meg lehet ezt tenni itt a fórumon.
Bazzani
Mikor Amadeus egy hetes pihijenel jeleztem h más hasonló dolgok el vannak engedve akkor egyedül maradtam ezzel a véleményemmel …

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 065
Gyűlölködjünk a rovat címe.
Ez nem a
make Love 😉
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 127 — Axel Foley
Engem is az egesz sztoriban a csalad magatarzasa zaklat fel a legjobban.

undisputedly
Ha huszonéves lennék, lenne egy csajom, akivel összebalhézunk, és mondjuk ellököm, ő meg meghal, akkor én is elvárnám a családomtól, hogy az én pártomon álljon. Vagyis inkább el se tudom képzelni, hogy a szüleim ilyen szituban ne segítettek volna. A baj már megtörtént, azzal kezdeni már szart se lehet, de a fiuknak még segíthetnek.

Sőt, továbbmegyek, ha apa lennék, és a fiam egy vita során belelöki egy szakadékba az általam is kedvelt csaját, vagy kissé fejbebaszdossa egy gyalásóval, akkor ugyan szomorú lennék, de azért mindent megtennék a törvényesség határain is túl, hogy őt megvédjem, megmentsem, segítsek neki.

A család magatartása teljesen normális, életszerű, mi mást tehetnének, minthogy segítik a gyereküket?!
Nem egy évekig tomboló sorozatgyilkosról van szó, aki gyerekkorában felgyűjtotta az anyja haját, vagy áramot vezetett a wc-deszkába amikor ráült az apja, hanem egy hülye fiatalról, akinek elgurult a gyógyszere 3 percre.
Mert se előtte nem volt semmi erőszakosságból fakadó balhéja, nem verekedett hetente, nem rabolt bankot, se utána nem viselkedett bomlott agyú elmebetegként, hanem racionális döntések sorát hozta meg.

Ha valami teljesen érthető és megérthető ebben az ügyben az a szülői, családi segítség.
Sobri Jóska
Te vagy nagyon beteg vagy, vagy iszonyat nagy troll.
Hihetetlen.
#JC6
Mert ha neked hazajönne a gyereked, hogy "jajj, apa, összebalhéztam a csajommal, elesett, bebaszta a fejét egy sziklába, meghalt, elástam, jajj, jajj, segíts", akkor te a segítség helyett futkoznál a rendőrségre, meg buzgárkodnál mindenfelé?
Mondjuk úgy, hogy -akármilyen beteg homofób szektás is vagy-, ezt nem hiszem el.
Sobri Jóska
Még szerencse hogy nem személyeskedsz.
Toca
Ez a kisebbik baj.
A nagyobbik, hogy meg lehet ezt tenni itt a fórumon.

több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 446 — Így remélem megfelelek nektek.....
Tehát itt Újbudán pár évvel ezelőtt épült lakásért (kb ugyanott, ahol mi lakunk) az embereknek már az 1.2 millió forintos négyzetméterár SEM elég... de ez biztos normális
r.baggio
A vidék, mint opció szóba sem jöhet? Ennyire kötődtök BP-hez? Ha jól tudom, te nem origin pesti vagy...
csi77
sztem olyan helyet keres ahonnan tud rendesen munkába járni
kiskunbüdöfütykösről kicsit nehéz 😀
Negritis
vidék kizárva, olyan helyet keresünk ahonnan az asszony tud könnyen munkába járni (Budaörsi út), a gyereket le merjük majd engedni az utcára és van közelben jó óvoda/iskola - nem akarunk két autót fenntartani, csak egyet
r.baggio
Akkor 18. 17. talán Kispest vagy Soroksár jöhet szóba. A másik oldalon tán Nagytétény. Az még tán nem vidék (bár akkor Gyál, Vecsés is belefér) más opció nincs ha nem akarjátok nagyon eladósítani magatok. Vagy amerikai nagybácsi.
több mint 4 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 281 — Bears & Illinois fan
Tehát itt Újbudán pár évvel ezelőtt épült lakásért (kb ugyanott, ahol mi lakunk) az embereknek már az 1.2 millió forintos négyzetméterár SEM elég... de ez biztos normális
r.baggio
A vidék, mint opció szóba sem jöhet? Ennyire kötődtök BP-hez? Ha jól tudom, te nem origin pesti vagy...
csi77
sztem olyan helyet keres ahonnan tud rendesen munkába járni
kiskunbüdöfütykösről kicsit nehéz 😀
Negritis
vidék kizárva, olyan helyet keresünk ahonnan az asszony tud könnyen munkába járni (Budaörsi út), a gyereket le merjük majd engedni az utcára és van közelben jó óvoda/iskola - nem akarunk két autót fenntartani, csak egyet
r.baggio
Rendben, értem.

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png

1. Sokan ingáznak naponta.
2. Bár, ha jól emlékszem, Ferihegyen dolgozik, amely személyes jelenlétet igényel, de a járvány (meg egyéb) egyre több munka megy ki HO-ba, csak mondjuk heti egy napot kell bemenni. Az meg kb bárhonnan teljesíthető.
3. A vidéken nem feltétlenül egy ormánsági vagy borsodi 100 fős zsákfut értettem. Kisgyerekes családként, ahol az egyik szülő ráadásul gyeden van, akár 4-5 évig is, nem egyszerű 80-90 milliós lakás hitelét törleszteni. Ha a szülők helyben vannak, rengeteget tudnak segíteni, anyagilag (mondjuk ezt távolról is), akár kajával, gyerekre vigyáznak stb. A lakásárak pedig a vidéki városokban fele, harmad a pestinek. Nyilván, ha ott kell munaát találni, az kevesebbet fizet és nincs is annyi.
Én csak opcióként kérdeztem....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 917 — no es importante
Tehát itt Újbudán pár évvel ezelőtt épült lakásért (kb ugyanott, ahol mi lakunk) az embereknek már az 1.2 millió forintos négyzetméterár SEM elég... de ez biztos normális
r.baggio
A vidék, mint opció szóba sem jöhet? Ennyire kötődtök BP-hez? Ha jól tudom, te nem origin pesti vagy...
csi77
sztem olyan helyet keres ahonnan tud rendesen munkába járni
kiskunbüdöfütykösről kicsit nehéz 😀
Negritis
vidék kizárva, olyan helyet keresünk ahonnan az asszony tud könnyen munkába járni (Budaörsi út), a gyereket le merjük majd engedni az utcára és van közelben jó óvoda/iskola - nem akarunk két autót fenntartani, csak egyet

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 520
Tehát itt Újbudán pár évvel ezelőtt épült lakásért (kb ugyanott, ahol mi lakunk) az embereknek már az 1.2 millió forintos négyzetméterár SEM elég... de ez biztos normális
r.baggio
A vidék, mint opció szóba sem jöhet? Ennyire kötődtök BP-hez? Ha jól tudom, te nem origin pesti vagy...
csi77
sztem olyan helyet keres ahonnan tud rendesen munkába járni
kiskunbüdöfütykösről kicsit nehéz 😀
Negritis
Hat azért tudok pár helyet ahonnan jobb bejárni a reptérre és nem BP, plane nem Újbuda ami kb. már a legdrágább kerulet.
Toca
Balatonkenesen egy sima lakast tettek fel 280millio korul.😃