Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 666 — Lucas Scott
Adva vagyon egy öt fős család, ahol a gyerekek és az asszony rota-vírusos lett, míg a férj mint ha mi se történt volna, bejár továbbra is dolgozni. Az egyik gyerek már napok óta jószerivel csak vizet fosik, kihívják a mentőket, akik LECSESZIK őket, hogy miért nem vitték be a szülők maguk, minek pazarolják erre a drága erőforrásokat. Bent újfent LECSESZIK az anyukát, hogy ezért kár is volt bejönni, otthon tessék ezt kikúrálni, ők nem tudnak mit tenni.

Itt tartunk ma, az Úr 2022. esztendejében, a világ szívcsakráján.
r.baggio
legfeljebb Magyarorszagon. itt Maltan azt mondtak nem baj, hogy bevittuk a babat, es jol tettuk pedig nem voltak ennyire veszes tunetek (meg mi kertunk elnezest, hogy lehet nem kellett volna berohannunk vele). elmagyaraztak, hogy mire figyeljunk, mit csinaljunk es ha nem javul a szitu akkor mikor vigyuk be.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 268 — no es importante
Adva vagyon egy öt fős család, ahol a gyerekek és az asszony rota-vírusos lett, míg a férj mint ha mi se történt volna, bejár továbbra is dolgozni. Az egyik gyerek már napok óta jószerivel csak vizet fosik, kihívják a mentőket, akik LECSESZIK őket, hogy miért nem vitték be a szülők maguk, minek pazarolják erre a drága erőforrásokat. Bent újfent LECSESZIK az anyukát, hogy ezért kár is volt bejönni, otthon tessék ezt kikúrálni, ők nem tudnak mit tenni.

Itt tartunk ma, az Úr 2022. esztendejében, a világ szívcsakráján.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 426 — The Mathematician
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁
warr_b
Nem, bevált a fájdalomcsillapítós tipp, az éjszaka folyamán már megivott egy jó nagy adag rizstejet meg később vizet is, úgyhogy legalább ezt a részét elkerültük ennek a sz@rnak
r.baggio
Kösz, hogy ennyien fejeztétek ki lájkkal az aggodalmatokat, akkor már azt is beírom, hogy mára már kutya baja, azaz kevesebb mint 2 nap alatt legyűrte a kis szervezete a covidot 😊

Kapott összesen 4xfél láz- és fájdalomcsillapító kúpot, semmi mást a szokásos c- és d-vitaminon kívül
r.baggio
Szerintem a 4.kúp után belátta, hogy jobb lesz kurvagyorsan meggyógyulni, mert ezek a szülők nem viccelnek 😊
somoskovig
a szülőknél már csak a nővérek viccelnek kevésbé, simán végbélből mérik a hőmérsékletet, ha véletlenül kórházba kerül a kisgyerek.
slowmotion
Ezért utálok gyerekosztályon szülőként befeküdni😀 tudod, kísérőként...sötétben mindig féltem és a falnak nyomtam a hátamat...inkább a tüdőgyulladás, mint a hőmérőzés
Willie Parker
figy az se jobb ha a szádba mérik véletlen 😀
Negritis
Ugyanazzal a hőmérővel amivel előtte a szomszéd ágyon fenékben.
Bazzani
Tapasztalatból mondod? 😊
csebi
Lions drukkereknek nem lehet újdonság a seggből szájba 🤣
warr_b
sztem a "heat of the moment"-t nem ismerik 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 31 217 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 666 — Lucas Scott
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁
warr_b
Nem, bevált a fájdalomcsillapítós tipp, az éjszaka folyamán már megivott egy jó nagy adag rizstejet meg később vizet is, úgyhogy legalább ezt a részét elkerültük ennek a sz@rnak
r.baggio
Kösz, hogy ennyien fejeztétek ki lájkkal az aggodalmatokat, akkor már azt is beírom, hogy mára már kutya baja, azaz kevesebb mint 2 nap alatt legyűrte a kis szervezete a covidot 😊

Kapott összesen 4xfél láz- és fájdalomcsillapító kúpot, semmi mást a szokásos c- és d-vitaminon kívül
r.baggio
Szerintem a 4.kúp után belátta, hogy jobb lesz kurvagyorsan meggyógyulni, mert ezek a szülők nem viccelnek 😊
somoskovig
a szülőknél már csak a nővérek viccelnek kevésbé, simán végbélből mérik a hőmérsékletet, ha véletlenül kórházba kerül a kisgyerek.
slowmotion
Ezért utálok gyerekosztályon szülőként befeküdni😀 tudod, kísérőként...sötétben mindig féltem és a falnak nyomtam a hátamat...inkább a tüdőgyulladás, mint a hőmérőzés
Willie Parker
figy az se jobb ha a szádba mérik véletlen 😀
Negritis
Ugyanazzal a hőmérővel amivel előtte a szomszéd ágyon fenékben.
Bazzani
Tapasztalatból mondod? 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley

Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 178

slowmotion Dallas Cowboys 28 565 — Cowboys fan

somoskovig Jacksonville Jaguars 12 725 — Chiefs GM

18 év alatt a fejük is kinő 😀 😉

Huhh, nálunk kúpot sosem kapott egyik sem, asszony nem volt hajlandó alkalmazni, én meg egyetértettem 😊
Szerencsére eddig mindent meg tudtunk oldani máshogy.
warr_b
Kúpot mi is csak egyszer, amikor nem ivott sokat, és kb gránáttá állt össze a kula, és nem akart eltavozni. Csak az nem lázcsillapító volt, hanem valami glicerin.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 31 217 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁
warr_b
Nem, bevált a fájdalomcsillapítós tipp, az éjszaka folyamán már megivott egy jó nagy adag rizstejet meg később vizet is, úgyhogy legalább ezt a részét elkerültük ennek a sz@rnak
r.baggio
Kösz, hogy ennyien fejeztétek ki lájkkal az aggodalmatokat, akkor már azt is beírom, hogy mára már kutya baja, azaz kevesebb mint 2 nap alatt legyűrte a kis szervezete a covidot 😊

Kapott összesen 4xfél láz- és fájdalomcsillapító kúpot, semmi mást a szokásos c- és d-vitaminon kívül
r.baggio
18 év alatt a fejük is kinő 😀 😉

Huhh, nálunk kúpot sosem kapott egyik sem, asszony nem volt hajlandó alkalmazni, én meg egyetértettem 😊
Szerencsére eddig mindent meg tudtunk oldani máshogy.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 268 — no es importante
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁
warr_b
Nem, bevált a fájdalomcsillapítós tipp, az éjszaka folyamán már megivott egy jó nagy adag rizstejet meg később vizet is, úgyhogy legalább ezt a részét elkerültük ennek a sz@rnak
r.baggio
Kösz, hogy ennyien fejeztétek ki lájkkal az aggodalmatokat, akkor már azt is beírom, hogy mára már kutya baja, azaz kevesebb mint 2 nap alatt legyűrte a kis szervezete a covidot 😊

Kapott összesen 4xfél láz- és fájdalomcsillapító kúpot, semmi mást a szokásos c- és d-vitaminon kívül

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 666 — Lucas Scott
igen, elhiszem. mi januar elsejen voltunk igy, vszeg rota ment at az egesz csaladon. figyeljetek a hidratalasra a dieta mellett (vannak jo hipp-es dolgok, amik asvanyi anyagokat is tartalmaznak), es inkabb sokszor keveset adjatok neki.
csebi
Mit tudunk tenni ha már vizet se akar inni?
r.baggio
Nèzzètek meg melyik kórház az ügyeletes, esetleg hívjátok fel a Bethesdát vagy az 1s Gyerekklinikát ès vigyètek be, nehogy kiszáradjon...
dande
csak ugye baggio koronás én inkább tuti mentőt hívnék
mondjuk nem egyszerű történet az biztos...
NB2
A Bókayba kell menni, most azt tanácsolták, hogy adjunk neki fájdalomcsillapítót, mert vélhetően a torka fáj, azért nem iszik (az előbb legalább két kortyot elfogadott)

A gyerekorvos napközben a biogaia ors-t ajánlotta, de hát annak olyan kutyaszar az íze, hogy nem csodálkoznék, ha emiatt nem fogadná el a vizet se (pedig semmilyen cukros löttyöt nem iszik, viszont ez így kb egy sós vizes oldatnak felel meg)
r.baggio
mi is bevittuk itt a gyerek surgossegire, de meg is viselt minket lelkileg (konkretan szemunk elott mentettek meg egy nem sokkal idosebb gyerek eletet ...). latom mar vmit ivott, meg a tobbiek is mondtak az ORSt, de ne feljetek ilyenkor bevinni/mentot hivni, inkabb felesleges legyen mint az, hogy keson lepitek meg.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 666 — Lucas Scott
igen, elhiszem. mi januar elsejen voltunk igy, vszeg rota ment at az egesz csaladon. figyeljetek a hidratalasra a dieta mellett (vannak jo hipp-es dolgok, amik asvanyi anyagokat is tartalmaznak), es inkabb sokszor keveset adjatok neki.
csebi
Mit tudunk tenni ha már vizet se akar inni?
r.baggio
 mpatika.hu/termek/hipp-ors-200-ital-almalevel-200ml/

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 31 217 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁
warr_b
Nem, bevált a fájdalomcsillapítós tipp, az éjszaka folyamán már megivott egy jó nagy adag rizstejet meg később vizet is, úgyhogy legalább ezt a részét elkerültük ennek a sz@rnak
r.baggio
Fasza, örülés!

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 268 — no es importante
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁
warr_b
Nem, bevált a fájdalomcsillapítós tipp, az éjszaka folyamán már megivott egy jó nagy adag rizstejet meg később vizet is, úgyhogy legalább ezt a részét elkerültük ennek a sz@rnak

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 565 — Cowboys fan
Istenem, de utálom ezt a nem akar inni-nem marad meg benne semmi ciklust. Egyszer konkrétan Tűzoltó utca lett belőle, egyszer meg majdnem.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 31 217 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
igen, elhiszem. mi januar elsejen voltunk igy, vszeg rota ment at az egesz csaladon. figyeljetek a hidratalasra a dieta mellett (vannak jo hipp-es dolgok, amik asvanyi anyagokat is tartalmaznak), es inkabb sokszor keveset adjatok neki.
csebi
Mit tudunk tenni ha már vizet se akar inni?
r.baggio
Nèzzètek meg melyik kórház az ügyeletes, esetleg hívjátok fel a Bethesdát vagy az 1s Gyerekklinikát ès vigyètek be, nehogy kiszáradjon...
dande
csak ugye baggio koronás én inkább tuti mentőt hívnék
mondjuk nem egyszerű történet az biztos...
NB2
A Bókayba kell menni, most azt tanácsolták, hogy adjunk neki fájdalomcsillapítót, mert vélhetően a torka fáj, azért nem iszik (az előbb legalább két kortyot elfogadott)

A gyerekorvos napközben a biogaia ors-t ajánlotta, de hát annak olyan kutyaszar az íze, hogy nem csodálkoznék, ha emiatt nem fogadná el a vizet se (pedig semmilyen cukros löttyöt nem iszik, viszont ez így kb egy sós vizes oldatnak felel meg)
r.baggio
Esetleg egy kis sóval felütött teát meg lehet próbálni, attól szomjas lesz 😁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 268 — no es importante
igen, elhiszem. mi januar elsejen voltunk igy, vszeg rota ment at az egesz csaladon. figyeljetek a hidratalasra a dieta mellett (vannak jo hipp-es dolgok, amik asvanyi anyagokat is tartalmaznak), es inkabb sokszor keveset adjatok neki.
csebi
Mit tudunk tenni ha már vizet se akar inni?
r.baggio
Nèzzètek meg melyik kórház az ügyeletes, esetleg hívjátok fel a Bethesdát vagy az 1s Gyerekklinikát ès vigyètek be, nehogy kiszáradjon...
dande
csak ugye baggio koronás én inkább tuti mentőt hívnék
mondjuk nem egyszerű történet az biztos...
NB2
A Bókayba kell menni, most azt tanácsolták, hogy adjunk neki fájdalomcsillapítót, mert vélhetően a torka fáj, azért nem iszik (az előbb legalább két kortyot elfogadott)

A gyerekorvos napközben a biogaia ors-t ajánlotta, de hát annak olyan kutyaszar az íze, hogy nem csodálkoznék, ha emiatt nem fogadná el a vizet se (pedig semmilyen cukros löttyöt nem iszik, viszont ez így kb egy sós vizes oldatnak felel meg)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 827 — Így remélem megfelelek nektek.....
igen, elhiszem. mi januar elsejen voltunk igy, vszeg rota ment at az egesz csaladon. figyeljetek a hidratalasra a dieta mellett (vannak jo hipp-es dolgok, amik asvanyi anyagokat is tartalmaznak), es inkabb sokszor keveset adjatok neki.
csebi
Mit tudunk tenni ha már vizet se akar inni?
r.baggio
Nèzzètek meg melyik kórház az ügyeletes, esetleg hívjátok fel a Bethesdát vagy az 1s Gyerekklinikát ès vigyètek be, nehogy kiszáradjon...
dande
csak ugye baggio koronás én inkább tuti mentőt hívnék
mondjuk nem egyszerű történet az biztos...
NB2
Ja persze....hlye vgyok...
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 295 — zászló zászló szív
Nyilván ez már tervben van, csak arra voltam kíváncsi maradt-e még előtte más eshetőség
r.baggio
Hipp ORS 200, lehűtve, apránként, sokszor keveset, kiskanállal vagy fecskendővel.

Kérdés a betegség előtt mennyit ivott. Ha nem sokat, akkor jobban fogja bírni, mert hozzá van szokva úgymond a kevesebb folyadékhoz.
warr_b
+1

de mivel gondolom nincs otthon ORS, ezért inkább mentő.

több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 827 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nyilván ez már tervben van, csak arra voltam kíváncsi maradt-e még előtte más eshetőség
r.baggio
Esetleg nedves borogatás, ajkát állandóan nedvesen tartani, amíg lejjebb megy a láz ès újra akar inni.
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 29 760 — nabege2@yahoo.com