Könyvek, színház
20 feliratkozó
4 hónapja
Nemere csak úgy f..ta ki magából a könyveket. 😊Jajj, azokból nekem is van valahol egy dobizban vagy 20-30 darab 😄Földi Pál, Kurt Rieder, Stefan Niemayer, Henry Hamilton....Jajj igen a Földi Pál könyvek 😊 én is vettem párat aztán amikor a harmadik könyvben is ugyanazt a három-négy történést rakta bele függetlenül attól h mi volt a téma akkor rájöttem h jó nagy hülyeség ez …Be szabadultam egy Líra boltba. Hat nem picit meglepődtem h a “történelem” címke között mennyi a NERes emberek konyve. Még Nógrádi néhány könyve cím alapján oké, de Orbán Balazs konnektivitasos agymenese mit keresett ott, azt nem tudom …Terjeszteni kell az igét, na.
csebi
Majd oskolában is osztogatni fogják díjként és minden könyvespolcon ott lesznek, így lehet majd mondani, hogy mekkora nagy sikerű, mert annyi fogyott belőlük 😀
Egyik ismerősöm Nógrádi könyveit vette folyamat, merthogy mennyire jól látja a dolgokat, stb., aztán mondtam neki, hogy óvatosan, mert NER-es propagandát tol, ott picit elgondolkodott, nemtom volt-e hatása.
Ez kvázi olyan mint amikor gyerekként olvastam Földi Páltól 1-2 könyvet, akkor azt gondoltam, hogy micsoda jó történész, szakember, aztán felnyílt a szemem.
Lúdas Solymi
Szerk.: Ja és oké terjesszék. De akkor a megfelelő helyen legyenek ezek a könyvek, ne a történelem címke alatt.
csebi
A megboldogult "féláraskönyvek" kategória.
kittli
De a jó öreg Nemerét nem überelték.
warr_b
A két utolsó a listából (Hamilton, Niemayer) is az ő álneve.
4 hónapja
Jajj, azokból nekem is van valahol egy dobizban vagy 20-30 darab 😄Földi Pál, Kurt Rieder, Stefan Niemayer, Henry Hamilton....Jajj igen a Földi Pál könyvek 😊 én is vettem párat aztán amikor a harmadik könyvben is ugyanazt a három-négy történést rakta bele függetlenül attól h mi volt a téma akkor rájöttem h jó nagy hülyeség ez …Be szabadultam egy Líra boltba. Hat nem picit meglepődtem h a “történelem” címke között mennyi a NERes emberek konyve. Még Nógrádi néhány könyve cím alapján oké, de Orbán Balazs konnektivitasos agymenese mit keresett ott, azt nem tudom …Terjeszteni kell az igét, na.
csebi
Majd oskolában is osztogatni fogják díjként és minden könyvespolcon ott lesznek, így lehet majd mondani, hogy mekkora nagy sikerű, mert annyi fogyott belőlük 😀
Egyik ismerősöm Nógrádi könyveit vette folyamat, merthogy mennyire jól látja a dolgokat, stb., aztán mondtam neki, hogy óvatosan, mert NER-es propagandát tol, ott picit elgondolkodott, nemtom volt-e hatása.
Ez kvázi olyan mint amikor gyerekként olvastam Földi Páltól 1-2 könyvet, akkor azt gondoltam, hogy micsoda jó történész, szakember, aztán felnyílt a szemem.
Lúdas Solymi
Szerk.: Ja és oké terjesszék. De akkor a megfelelő helyen legyenek ezek a könyvek, ne a történelem címke alatt.
csebi
A megboldogult "féláraskönyvek" kategória.
kittli
De a jó öreg Nemerét nem überelték.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
4 hónapja
Földi Pál, Kurt Rieder, Stefan Niemayer, Henry Hamilton....Jajj igen a Földi Pál könyvek 😊 én is vettem párat aztán amikor a harmadik könyvben is ugyanazt a három-négy történést rakta bele függetlenül attól h mi volt a téma akkor rájöttem h jó nagy hülyeség ez …Be szabadultam egy Líra boltba. Hat nem picit meglepődtem h a “történelem” címke között mennyi a NERes emberek konyve. Még Nógrádi néhány könyve cím alapján oké, de Orbán Balazs konnektivitasos agymenese mit keresett ott, azt nem tudom …Terjeszteni kell az igét, na.
csebi
Majd oskolában is osztogatni fogják díjként és minden könyvespolcon ott lesznek, így lehet majd mondani, hogy mekkora nagy sikerű, mert annyi fogyott belőlük 😀
Egyik ismerősöm Nógrádi könyveit vette folyamat, merthogy mennyire jól látja a dolgokat, stb., aztán mondtam neki, hogy óvatosan, mert NER-es propagandát tol, ott picit elgondolkodott, nemtom volt-e hatása.
Ez kvázi olyan mint amikor gyerekként olvastam Földi Páltól 1-2 könyvet, akkor azt gondoltam, hogy micsoda jó történész, szakember, aztán felnyílt a szemem.
Lúdas Solymi
Szerk.: Ja és oké terjesszék. De akkor a megfelelő helyen legyenek ezek a könyvek, ne a történelem címke alatt.
csebi
A megboldogult "féláraskönyvek" kategória.
4 hónapja
Jajj igen a Földi Pál könyvek 😊 én is vettem párat aztán amikor a harmadik könyvben is ugyanazt a három-négy történést rakta bele függetlenül attól h mi volt a téma akkor rájöttem h jó nagy hülyeség ez …Be szabadultam egy Líra boltba. Hat nem picit meglepődtem h a “történelem” címke között mennyi a NERes emberek konyve. Még Nógrádi néhány könyve cím alapján oké, de Orbán Balazs konnektivitasos agymenese mit keresett ott, azt nem tudom …Terjeszteni kell az igét, na.
csebi
Majd oskolában is osztogatni fogják díjként és minden könyvespolcon ott lesznek, így lehet majd mondani, hogy mekkora nagy sikerű, mert annyi fogyott belőlük 😀
Egyik ismerősöm Nógrádi könyveit vette folyamat, merthogy mennyire jól látja a dolgokat, stb., aztán mondtam neki, hogy óvatosan, mert NER-es propagandát tol, ott picit elgondolkodott, nemtom volt-e hatása.
Ez kvázi olyan mint amikor gyerekként olvastam Földi Páltól 1-2 könyvet, akkor azt gondoltam, hogy micsoda jó történész, szakember, aztán felnyílt a szemem.
Lúdas Solymi
Szerk.: Ja és oké terjesszék. De akkor a megfelelő helyen legyenek ezek a könyvek, ne a történelem címke alatt.
Szerkesztette: csebi
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
4 hónapja
Lúdas Solymi
8 058
Be szabadultam egy Líra boltba. Hat nem picit meglepődtem h a “történelem” címke között mennyi a NERes emberek konyve. Még Nógrádi néhány könyve cím alapján oké, de Orbán Balazs konnektivitasos agymenese mit keresett ott, azt nem tudom …Terjeszteni kell az igét, na.
csebi
Majd oskolában is osztogatni fogják díjként és minden könyvespolcon ott lesznek, így lehet majd mondani, hogy mekkora nagy sikerű, mert annyi fogyott belőlük 😀
Egyik ismerősöm Nógrádi könyveit vette folyamat, merthogy mennyire jól látja a dolgokat, stb., aztán mondtam neki, hogy óvatosan, mert NER-es propagandát tol, ott picit elgondolkodott, nemtom volt-e hatása.
Ez kvázi olyan mint amikor gyerekként olvastam Földi Páltól 1-2 könyvet, akkor azt gondoltam, hogy micsoda jó történész, szakember, aztán felnyílt a szemem.
4 hónapja
Be szabadultam egy Líra boltba. Hat nem picit meglepődtem h a “történelem” címke között mennyi a NERes emberek konyve. Még Nógrádi néhány könyve cím alapján oké, de Orbán Balazs konnektivitasos agymenese mit keresett ott, azt nem tudom …
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
4 hónapja
Ezt olvasd tőle. A Harcom sorozat első két könyve és az utolsó megéri, a középső 3 nem annyira (bár én is csak az első kettőt olvastam, szóval ez nem személyes élmény), viszont a 6. könyvben van egy 400 oldalas esszé a Mein Kampfról 🤣 nem tudom hogy valaha odaérek-e. Egyébként az első két könyv az autofikció csúcsa, bár a műfajban Ernaux az igazi sztár, ő képes 70 oldalban brutálisabbat írni (Az esemény)Itt volt sok könyve most a könytárban de nem mertem bevállalni az egész életmű meg a külön könyvek monumentalitása miatt sem. 😊Nyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Befejeztem, de a végét a teraszon egyedül ülve olvasva, négy sör után, úgyhogy bent alszik a négy gyerekem...
Dzsokijuing
Nagyon féle tőle, hogy Knausgard túl írta a végét, sajnos egy megalomán nárcisztikus nehezen változik meg.
A norvég Goodreadsen a felfelé megy az értékelése a könyveknek, és az utolsó kettő a legmagasabbra értékelt. Sajnos szerintem gyorsabban jön az új könyv fordítása, mint hogy megtanulok norvégul.
Gyurma Pappa
zavi27
4 hónapja
Itt volt sok könyve most a könytárban de nem mertem bevállalni az egész életmű meg a külön könyvek monumentalitása miatt sem. 😊Nyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Befejeztem, de a végét a teraszon egyedül ülve olvasva, négy sör után, úgyhogy bent alszik a négy gyerekem...
Dzsokijuing
Nagyon féle tőle, hogy Knausgard túl írta a végét, sajnos egy megalomán nárcisztikus nehezen változik meg.
A norvég Goodreadsen a felfelé megy az értékelése a könyveknek, és az utolsó kettő a legmagasabbra értékelt. Sajnos szerintem gyorsabban jön az új könyv fordítása, mint hogy megtanulok norvégul.
Gyurma Pappa
4 hónapja
Most a tetralógia filozófiai ikerkönyvét olvasom: en.m.wikipedia.org/wiki/This_Life:_Secular_Faith_and_Spiritual_FreedomNyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Befejeztem, de a végét a teraszon egyedül ülve olvasva, négy sör után, úgyhogy bent alszik a négy gyerekem...
Dzsokijuing
Nagyon féle tőle, hogy Knausgard túl írta a végét, sajnos egy megalomán nárcisztikus nehezen változik meg.
A norvég Goodreadsen a felfelé megy az értékelése a könyveknek, és az utolsó kettő a legmagasabbra értékelt. Sajnos szerintem gyorsabban jön az új könyv fordítása, mint hogy megtanulok norvégul.
Gyurma Pappa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
4 hónapja
Nyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Befejeztem, de a végét a teraszon egyedül ülve olvasva, négy sör után, úgyhogy bent alszik a négy gyerekem...
Dzsokijuing
Nagyon féle tőle, hogy Knausgard túl írta a végét, sajnos egy megalomán nárcisztikus nehezen változik meg.
A norvég Goodreadsen a felfelé megy az értékelése a könyveknek, és az utolsó kettő a legmagasabbra értékelt. Sajnos szerintem gyorsabban jön az új könyv fordítása, mint hogy megtanulok norvégul.
5 hónapja
ez a Hajnalcsillaghoz készült? így némileg kontextus nélkül vagyok, de gyönyörű!themorningstar.no/Sikerült befejeznem a másodikat is, csak ajánlani tudom, főleg, hogy ugyanakkora melegben játszódik, mint a mostani.Az öröklét farkasai is megjelent, elvileg folytatás.Nyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Fel van írva nálam.
Dzsokijuing
Zsellér van de Vrij
Dzsokijuing
Közben KOK hozzáírt még kettőt ehhez a regényfolyamhoz, egyszer majd ideér.
Dzsokijuing
Gyönyörűen kivitelezett honlap, még a 86-os norvég-argentín is fent van 😊
Dzsokijuing
The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
5 hónapja
themorningstar.no/Sikerült befejeznem a másodikat is, csak ajánlani tudom, főleg, hogy ugyanakkora melegben játszódik, mint a mostani.Az öröklét farkasai is megjelent, elvileg folytatás.Nyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Fel van írva nálam.
Dzsokijuing
Zsellér van de Vrij
Dzsokijuing
Közben KOK hozzáírt még kettőt ehhez a regényfolyamhoz, egyszer majd ideér.
Dzsokijuing
Gyönyörűen kivitelezett honlap, még a 86-os norvég-argentín is fent van 😊
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
5 hónapja
Sikerült befejeznem a másodikat is, csak ajánlani tudom, főleg, hogy ugyanakkora melegben játszódik, mint a mostani.Az öröklét farkasai is megjelent, elvileg folytatás.Nyári könyvajánló. Most fejeztem be ezt a 700 oldalas gyönyörűséget, a folytatás még vastagabb, de megéri.Fel van írva nálam.
Dzsokijuing
Zsellér van de Vrij
Dzsokijuing
Közben KOK hozzáírt még kettőt ehhez a regényfolyamhoz, egyszer majd ideér.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
5 hónapja
Nem tudom mit tol Vidnyánszky, de nem ajánlom kipróbálásra 🤣youtu.be/JZfnEbYPHmM?si=C59zIfL4jJjokUK4
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
5 hónapja
Ez a balesettéma talán a beszélgetés harmadát-negyedét teszi ki. Nem ettől kurva jó.Ez egy kurva jo interjú lett, megéri rászánni a másfél órát. (Vagy egyet, 1,5x sebességgel.)Valoszinuleg nem Vidnyanszkynak van igaza es ez nem egy szep sztori, de mint minden ami a muvesz vilagban tortenik borzasztoan tul van lihegve. Sajnalom mindket balesetet szenvedett szineszt de munkahelyi balesetek naponta tortennek mindenhol, csak ha egy melos tori ossze magat az kevesbe nemzeti tragedia..
youtu.be/7KADLAgLx_A?si=YoWsvPXihY0k-bEk
Őszentsége Sobri Jóska
JéBé
5 hónapja
JéBé
7 051
Ez egy kurva jo interjú lett, megéri rászánni a másfél órát. (Vagy egyet, 1,5x sebességgel.)Valoszinuleg nem Vidnyanszkynak van igaza es ez nem egy szep sztori, de mint minden ami a muvesz vilagban tortenik borzasztoan tul van lihegve. Sajnalom mindket balesetet szenvedett szineszt de munkahelyi balesetek naponta tortennek mindenhol, csak ha egy melos tori ossze magat az kevesbe nemzeti tragedia..
youtu.be/7KADLAgLx_A?si=YoWsvPXihY0k-bEk
Őszentsége Sobri Jóska
5 hónapja
Ez egy kurva jo interjú lett, megéri rászánni a másfél órát. (Vagy egyet, 1,5x sebességgel.)youtu.be/7KADLAgLx_A?si=YoWsvPXihY0k-bEk
5 hónapja
YoungZeeZee
8 593
dan brown - digital fortressen eddig tole csak filmet lattam😀,aztan belefutottam ebbe ami az elso konyve.
teljesen jo.NSA,titkositas, kodok feltores.tempos es kiszamithatlan.keves szereplos.tehat pont megfelelo nekem.
a vege nem tetszett, de ez izles kerdese.mas megfejtessel szimpatikusabb lett volna.
illetve amiket filmekben sem kedvelek azok az uldozeses reszek perceken at.foleg mikor nagyjabol mindig tudjuk mi a vege.itt irasban sem kottot le oldalakon at.
ajanlom egy konyvet.
6 hónapja
magyarnarancs.hu/sorkoz/lesz-meg-egy-eletunk-knausgard-legujabb-konyverol-beszelgettunk-a-magyar-forditoval-259385Ízlések és pofonok, biztosan jól van megírva.A Harcomba bele sem mertem fogni, az élveboncolásoktól eleve írtózom, hát még több ezer oldalon.Az autofikció az egyik legposztmodernebb műfaj. Én a Harcommal lett nagy rajongója ennek, bár csak az első két könyvet olvastam. Ernaux könyvei fantasztikusak, főleg az Évek, de az Eseményt is ajánlom, bár előre szólok nem egyszerű. Most Tove Ditlevsen Koppenhága trilógiáját olvasom. A következő tervem Édouard Louis könyvei lesznek, illetve idén megjelent két ígéretes magyar könyv, az egyik Kemény Lili Nem című alkotása (ez már meg van) és Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (igen, ez a címe) regénye (beszerzés alatt).
Dzsokijuing
Folytathatnám a sort, a Mancs könyv melléklete felsorolt még néhány könyvet link, szintén, de ezek témája (pl. demencia) messzebb van tőlem.
Gyurma Pappa
Knausgard maga mesélte, hogy fausti alkut kötött, irodalmi világsztár lett, cserébe az egész családja ellene fordult.
Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
6 hónapja
Javítva. De egyébként itt van:Az utolsó bekezdéses link(?), már ha annak lett szánva, sajnos nem működik...A Harcomba bele sem mertem fogni, az élveboncolásoktól eleve írtózom, hát még több ezer oldalon.Az autofikció az egyik legposztmodernebb műfaj. Én a Harcommal lett nagy rajongója ennek, bár csak az első két könyvet olvastam. Ernaux könyvei fantasztikusak, főleg az Évek, de az Eseményt is ajánlom, bár előre szólok nem egyszerű. Most Tove Ditlevsen Koppenhága trilógiáját olvasom. A következő tervem Édouard Louis könyvei lesznek, illetve idén megjelent két ígéretes magyar könyv, az egyik Kemény Lili Nem című alkotása (ez már meg van) és Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (igen, ez a címe) regénye (beszerzés alatt).
Dzsokijuing
Folytathatnám a sort, a Mancs könyv melléklete felsorolt még néhány könyvet link, szintén, de ezek témája (pl. demencia) messzebb van tőlem.
Gyurma Pappa
Igor
magyarnarancs.hu/konyv/az-autofikcio-folenye-268725
6 hónapja
Az utolsó bekezdéses link(?), már ha annak lett szánva, sajnos nem működik...A Harcomba bele sem mertem fogni, az élveboncolásoktól eleve írtózom, hát még több ezer oldalon.Az autofikció az egyik legposztmodernebb műfaj. Én a Harcommal lett nagy rajongója ennek, bár csak az első két könyvet olvastam. Ernaux könyvei fantasztikusak, főleg az Évek, de az Eseményt is ajánlom, bár előre szólok nem egyszerű. Most Tove Ditlevsen Koppenhága trilógiáját olvasom. A következő tervem Édouard Louis könyvei lesznek, illetve idén megjelent két ígéretes magyar könyv, az egyik Kemény Lili Nem című alkotása (ez már meg van) és Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (igen, ez a címe) regénye (beszerzés alatt).
Dzsokijuing
Folytathatnám a sort, a Mancs könyv melléklete felsorolt még néhány könyvet link, szintén, de ezek témája (pl. demencia) messzebb van tőlem.
Gyurma Pappa
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
6 hónapja
köszi, meg is rendeltem. ma minden pozitív hírt/ajánlást beszopok, ez volt a másik:Feleségem, akinek jó az irodalmi ízlése (is), kifejezetten kedveli Bartis Attilát. Én elakadtam vele, de ez semmit nem jelent, lehet, hogy csak rossz passzban voltam.
konyvesmagazin.hu/friss/bartis_attila_toth_krisztina_ebrd_irodalmi_dij_muforditas.html
ezt olvasta innen valaki? vagy bármi Bartist, nekem sajnos nagy vakfolt régóta.
törölt kristof
6 hónapja
Ízlések és pofonok, biztosan jól van megírva.A Harcomba bele sem mertem fogni, az élveboncolásoktól eleve írtózom, hát még több ezer oldalon.Az autofikció az egyik legposztmodernebb műfaj. Én a Harcommal lett nagy rajongója ennek, bár csak az első két könyvet olvastam. Ernaux könyvei fantasztikusak, főleg az Évek, de az Eseményt is ajánlom, bár előre szólok nem egyszerű. Most Tove Ditlevsen Koppenhága trilógiáját olvasom. A következő tervem Édouard Louis könyvei lesznek, illetve idén megjelent két ígéretes magyar könyv, az egyik Kemény Lili Nem című alkotása (ez már meg van) és Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (igen, ez a címe) regénye (beszerzés alatt).
Dzsokijuing
Folytathatnám a sort, a Mancs könyv melléklete felsorolt még néhány könyvet link, szintén, de ezek témája (pl. demencia) messzebb van tőlem.
Gyurma Pappa
Knausgard maga mesélte, hogy fausti alkut kötött, irodalmi világsztár lett, cserébe az egész családja ellene fordult.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
6 hónapja
Én Marquez önéletrajzi könyvét olvasom, de neki az összes műve autofikció 😊moly.hu/konyvek/gabriel-garcia-marquez-azert-elek-hogy-elmeseljem-az-eletemet
Szerkesztette: r.baggio
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
6 hónapja
A Harcomba bele sem mertem fogni, az élveboncolásoktól eleve írtózom, hát még több ezer oldalon.Az autofikció az egyik legposztmodernebb műfaj. Én a Harcommal lett nagy rajongója ennek, bár csak az első két könyvet olvastam. Ernaux könyvei fantasztikusak, főleg az Évek, de az Eseményt is ajánlom, bár előre szólok nem egyszerű. Most Tove Ditlevsen Koppenhága trilógiáját olvasom. A következő tervem Édouard Louis könyvei lesznek, illetve idén megjelent két ígéretes magyar könyv, az egyik Kemény Lili Nem című alkotása (ez már meg van) és Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (igen, ez a címe) regénye (beszerzés alatt).
Dzsokijuing
Folytathatnám a sort, a Mancs könyv melléklete felsorolt még néhány könyvet link, szintén, de ezek témája (pl. demencia) messzebb van tőlem.
Szerkesztette: Gyurma Pappa