Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
most már legalább tudjuk ki vitte Vuhanba karácsonyra a koronát:The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ez konkrétan nem igaz, Káel Csaba (aki egyébként az első 1998-2002 Fidesz kormány egyik “kultúrharcosa” volt) a MÜPA igazgatója. A “főszervező” kb 12 éve Bán Teodóra volt.hálisten fingom sincs ki azHa nem említettem volna, a főszervezőt úgy hívják: Káel Csaba.Közben nálunk:az se normális aki vett
"Nem tartják meg az április és 3. és 19. közötti időszakra tervezett 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) a koronavírus okozta nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzet miatt."
Ez csak annyiban érdekes, hogy pár napja még javában lehetett jegyeket rendelni a holnapjukon.
nagylaza
Negritis
nagylaza
Negritis
Az emberek pedig azért vettek jegyet a tavaszi fesztiválra, mert ritkán látható “A” kategóriás sztárok lépnek fel, és a jegyek 90 %-a kb már tavaly elfogyott. Amikor még nem volt szó semmilyen koronavírusról. Amúgy, ha lett volna még elérhető jegy, érdemes lett volna meg venni, hisz visszatéritik az árát, ha elmarad.
Egyébként egy kicsit ez a baj evvel a topikkal, hogy kezd indokolatlanul átpolitizálódni, hisz a Tavaszi fesztiválnak mi köze a koronavírushoz? Csak azért mert fideszes(nem az), felelőtlenebb egy koncertszervező, hogy vár a lemondással?
Vagy itt már köztudott, hogy le kell mondani a Volt-ot és a Szigetet?
A bécsi újévi koncert megtartható vagy már most le kéne mondani?
Karácsonyi Diótörő balettra vegyek a kislányomnak jegyet vagy ti megállapítjátok mát most, hogy milyen felelőtlen/hülye vagyok/leszek?
több mint 4 éve
Egy kis más.Akkor itt van egy februári tobzoska, szintén a nevezett portálról (?):
Amit soha nem tudtam volna meg, ha nincs a koronavírus. Csempészik a tobzoskákat. Há' milyen világban élünk?!
Kínai kutatók szerint a tobzoskák csempészésével is terjedhetett a vírus.
A tobzoskák csempészésével is terjedhetett a SARS-CoV-2 vírus kínai kutatók vizsgálatai szerint. A vírus 99 százalékban ezektől az állatoktól származik.
A szakértők Kínába becsempészett állatokat vizsgáltak és megállapították, hogy
az állatok illegális kereskedelme is a Covid-19 betegséget okozó vírus terjedésének egyik lehetséges útja.
Güan Ji, a Hongkongi Egyetem tudósa és kollégái a Nature című tudományos folyóiratban mutatták be eredményeiket. Malajziából Dél-Kínába 2017 augusztusa és 2018 januárja között becsempészett 18 tobzoskából vettek mintákat. Öt állatnál állt fenn koronavírus-fertőzés. Szintén fertőzött állatot találtak egy 2019-ben lefoglalt szállítmányban is - írja az MTI.
A mintákból származó vírusok 85-92 százalékban genetikailag megegyezőek voltak a SARS-CoV-2 vírussal. Bár nem voltak teljesen azonosak azzal a vírusvariánssal, amely az embereknél a Covid-19 betegséget okozza, a csempészett állatok vizsgálata arra utal, hogy nagyon magas az illegális vadállat-kereskedelemben rejlő kockázat - fejtették ki a kutatók.
"Az eredmények alapján a tobzoskák a denevérek után a második állatfaj, mely gazdaállatként szolgálhat a vírus számára. Piacokon való értékesítésüket szigorúan be kell tiltani az emberek megfertőződésének megakadályozása érdekében" - olvasható a lapban.
Forrás: Origo.hu
"És mindez miből indul ki? A büdős japók mindent felzabálnak."
Sobri Jóska
www.origo.hu/tudomany/20200209-meg-mindig-keresik-az-uj-koronavirus-koztes-hordozoit.html
több mint 4 éve
Egy kis más.www.bbc.com/news/science-environment-52048195

The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
azok után hogy a szarvasmarha TBC terjedésének a fő induka UK-ben a borzok én nem lepődök meg semmin (azt próbáltam szakdogaként modellezni térben hogyan terjed és minek milyen hatása lehet rá 😀)
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Egy kis más.Amit soha nem tudtam volna meg, ha nincs a koronavírus. Csempészik a tobzoskákat. Há' milyen világban élünk?!
Kínai kutatók szerint a tobzoskák csempészésével is terjedhetett a vírus.
A tobzoskák csempészésével is terjedhetett a SARS-CoV-2 vírus kínai kutatók vizsgálatai szerint. A vírus 99 százalékban ezektől az állatoktól származik.
A szakértők Kínába becsempészett állatokat vizsgáltak és megállapították, hogy
az állatok illegális kereskedelme is a Covid-19 betegséget okozó vírus terjedésének egyik lehetséges útja.
Güan Ji, a Hongkongi Egyetem tudósa és kollégái a Nature című tudományos folyóiratban mutatták be eredményeiket. Malajziából Dél-Kínába 2017 augusztusa és 2018 januárja között becsempészett 18 tobzoskából vettek mintákat. Öt állatnál állt fenn koronavírus-fertőzés. Szintén fertőzött állatot találtak egy 2019-ben lefoglalt szállítmányban is - írja az MTI.
A mintákból származó vírusok 85-92 százalékban genetikailag megegyezőek voltak a SARS-CoV-2 vírussal. Bár nem voltak teljesen azonosak azzal a vírusvariánssal, amely az embereknél a Covid-19 betegséget okozza, a csempészett állatok vizsgálata arra utal, hogy nagyon magas az illegális vadállat-kereskedelemben rejlő kockázat - fejtették ki a kutatók.
"Az eredmények alapján a tobzoskák a denevérek után a második állatfaj, mely gazdaállatként szolgálhat a vírus számára. Piacokon való értékesítésüket szigorúan be kell tiltani az emberek megfertőződésének megakadályozása érdekében" - olvasható a lapban.
Forrás: Origo.hu
"És mindez miből indul ki? A büdős japók mindent felzabálnak."
több mint 4 éve
elvitték az 5-stpiccába
NB2
ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 4 éve
elvitték az 5-st
több mint 4 éve
Máltát választotta példának a WHO. Ezt nem gondoltam volna.Félmilliós szigetország.
csebi
A magyarénál kétszerte nagyobb GDP-vel. (Kb. spanyol, olasz szint.)
Ha ott nem tudnak rendet tartani, fegyelmezetten, észszerűen viselkedni, intézkedni, akkor a világon sehol.
(Ami szopó lehet, hogy ott is a szolgáltatószektorban dolgoznak a legtöbben, illetve, hogy ivóvízből behozatalra szorul.)
több mint 4 éve
Itt is szarnak a vírusra, kb az egyetlen focibajnokság Európában ami még megy. És meg is köszönik a szurkolóknak hogy meccsre járnakGimnáziumban a biológiatanárom arról beszélt, hogy étel nélkül néhány hétig ki lehet bírni, de víz nélkül legfeljebb csak pár napig. Legközelebb bevittem magammal valami tudományos-ismeretterjesztő folyóiratot (a címére nem emlékszem), az egyik cikk arról szólt, hogy egy eltévedt kutatócsoport majdnem ötven napig étlen-szomjan bolyongott a pusztában. Végül rájuk találtak, túlélték. Elmeséltem a tanárnak. Nagyokat pislogott, rázta a fejét, hogy ez képtelenség. Elkérte a folyóiratot, átfutotta a cikket. Aztán vigyorogva közölte: „Hát, persze! Miért nem mondtad, hogy oroszok?!” (Elnézést a fehéroroszoktól.)
index.hu/sport/futball/2020/03/28/feheroroszorszag_futball_nem_all_le_nezok_koronavirus/
kapitnono
több mint 4 éve
Indiában is okosak a döntéshozók...index.hu/kulfold/2020/03/28/ujdelhi_koronavirus_tomeg/
több mint 4 éve
www.youtube.com/watch?v=GkKFJEvrcKU&feature=youtu.be
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Máltát választotta példának a WHO. Ezt nem gondoltam volna.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Nem is csodálom, hogy ilyen rosszul áll a világ. Megvettem a Pandemic alapjátékot,és eddig 3/0 az eredmény 🙁
több mint 4 éve
Kampman
27 843
Itt is szarnak a vírusra, kb az egyetlen focibajnokság Európában ami még megy. És meg is köszönik a szurkolóknak hogy meccsre járnakA soccer topikban már szervezzük a szurkolói csoportokat.
index.hu/sport/futball/2020/03/28/feheroroszorszag_futball_nem_all_le_nezok_koronavirus/
kapitnono
több mint 4 éve
nem láttalak még Sobri, de passzolna ha leállná borotválkozással és növesztenéd a hajad aztán fürdőköpenyben the end is near táblával kiállhatnál a sarokra, hogy több emberhez jusson el az üzeneted.Utlom arcszőrzetet, hetente letolom a fejemet is nullással.
briareos
De Rorschach-on is volt maszk, így ez talán nem kizáró ok.
több mint 4 éve
Gyanús vagy nekem. Szerintem a "Sobri: Összes hozzászólásom gyűjteménye" című 12 kötetes enciklopédikus mű kiadására készülsz.Betyár társam Sobri ☝️Igazából én se, más se TUDHATJA bizonyosan mi lesz.
""""MI A KIS FASZOM VAN VELED""" ???
Teljes negativ vagy 🤔😱🥺
Mint ha LoveSobri elvtárst olvasnám de még ő is pozitivabb mint TE !
Nem beszélve arról mivel valahol vélemény vezér vagy és az intelligensebb szegmensbe tartozol sokan adnak a vélleményedre.(köztük én is)
És nem értem ezt a 360° fordulást nálad.Főleg úgy hogy mivel nagyon nincs vagy is nem áll rendelkezésre megfelelő adat a megfelő konzekvenciák levonására.
De te mint ha elvesztetted volna a realitás érzékedet és csak végletekbe lennél képes gondolkozni ami tőled merőben szokatlan.
Rózsa Sándor (betyár)
Ezek -esetemben pláne- szélsőséges prognózisok.
Amolyan “készülj a legrosszabbra, reméld a legjobbat” alapon.
Írtam sokszor, valóban kurva kevés a releváns adat.
Jön egy új infó, máris új prognózist eredményez.
Ilyen helyzetben az a helyes, ha kvázi állandó “újratervezés” van.
Írok egy logikus, valószerű, reális, de (nyilván) nem bizonyos szcenáriót.
Időm van gondolkodni, írni és olvasni is a reakciókat, bárkitől, bármikor, bárhol kaphatok új inputot, impulzust, ötletet, tényt, adatot, véleményt.
Van aki arra büszke, hogy nem változik évek óta -szíve joga-, én olyan vagyok, hogy naponta is átgondolok tuti dolgokat, és simán vélekedhetek akár teljesen másként, cselekedhetek bárhogy, optimalizálhatok, változtathatok.
Én ezt gondolom szabadságnak.
Eddigi életemben sikeresnek tartom ezt a stratégiát, büszke csak azért nem vagyok rá, mert ez szerintem az alaptermészetem része, nem (csak) tudatos döntés eredménye.
Ráadásul nem vagyok olyan státuszban, pozícióban, hogy ne tehetnék így. Nem kell megfelelnem senkinek, nem pénzért írok, se nem olyan céllal, amit ez a fajta kommunikáció akadályozna, így oda és annyi fokban fordulok, ahogy csak akarok. Mivel nem kell senkinek se igazodnia hozzá, nem kell senkinek se elfogadnia.
Ha egyetértesz azzal, amit épp gondolok jó, ha nem, az is.
Mivel nyilvánvalóan mindig azt írom, amit éppen akarok, és sokat írok, prognosztizálok, csak közben az infók, adatok változnak, így például lehet, ha 2 hónapon belül lesz egy 5 perces pontos teszt, kváziingyen, az egy olyan infó, ami más prognózist fog eredményezni. Ha meg lesz egy olyan mutáció, ami pont a huszonévesekre a legveszélyesebb, vagy a terhes nőkre, vagy a csecsemőkre, vagy a túlsúlyosakra vagy az alultápláltakra, akkor más lesz a prognózisom is. Nyilvánvaló.
Annyi a dolgod, hogy elolvasod, ha akarod és ha érdekel és adsz a véleményemre, akkor átgondolod, megszűröd és kihozod belőle magadnak a legtöbbet. Semmi más.
És ez igaz más “véleményvezérek” minden egyes szavára, gondolatára egyaránt.
Senki se tudja számodra a tutit, csak te tudhatod magadnak.
Szóval no para, ha úgy gondolod nem reális amit írok, egyszerűen leszarod.
Ahogy igaz ez bárki, bármilyen mondására.
Szerintem mindent jobb fenntartásokkal kezelni.
(Ezért nem hiszek száz százalékban se vallásnak, se irányzatnak, senkinek, ami statikus, és ugyanazt a választ adja 2000 évvel ezelöttre és mára.)
Én nem megmondani akarok, csak kommunikálni.
De azt így tudok, állítások formájában.
Remélem így már megy a NoStress. 😉
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Itt is szarnak a vírusra, kb az egyetlen focibajnokság Európában ami még megy. És meg is köszönik a szurkolóknak hogy meccsre járnakindex.hu/sport/futball/2020/03/28/feheroroszorszag_futball_nem_all_le_nezok_koronavirus/
több mint 4 éve
Dézsi Csaba András, Győr (fideszes!) polgármestere Szöllősi Györgyről, hazánk gurulófocis nagykövetéről, a Nemzeti Sport főszerkesztőjéről:Előzmény: a polgármester nem hajlandó közpénzt adni a nulla teljesítményt nyújtó győri "profi" focira, Szöllősi erre nyilvánosan nekitámadt.
Külön megdöbbentő, hogy ez az ember egy ilyen patinás újság főszerkesztője lehet. Azt pedig nagyon remélem, hogy ha valóban „nagykövet”, akkor ez az állapot nem tart már sokáig az életében, mert ebben a kinevezett pozícióban nem engedheti meg magának senki, hogy ilyen alpári módon fogalmazzon. Ráadásul úgy írogat összevissza, hogy az alapvető újságíró etika szabályait sem tartja be, hiszen tényszerűen teljesen tájékozatlan. Egy igazi „túlbuzgómócsing”, aki feltehetően soha nem volt túl erős a sportban sem.
szemlelek.net/2020/03/11/dezsi_munka
nagylaza
több mint 4 éve
Dézsi Csaba András, Győr (fideszes!) polgármestere Szöllősi Györgyről, hazánk gurulófocis nagykövetéről, a Nemzeti Sport főszerkesztőjéről:Külön megdöbbentő, hogy ez az ember egy ilyen patinás újság főszerkesztője lehet. Azt pedig nagyon remélem, hogy ha valóban „nagykövet”, akkor ez az állapot nem tart már sokáig az életében, mert ebben a kinevezett pozícióban nem engedheti meg magának senki, hogy ilyen alpári módon fogalmazzon. Ráadásul úgy írogat összevissza, hogy az alapvető újságíró etika szabályait sem tartja be, hiszen tényszerűen teljesen tájékozatlan. Egy igazi „túlbuzgómócsing”, aki feltehetően soha nem volt túl erős a sportban sem.
szemlelek.net/2020/03/11/dezsi_munka
több mint 4 éve
mai kabaré, ns címlapCsank mester biciklije elromlott... 😂 Az a hír
r.baggio
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 4 éve
Betyár társam Sobri ☝️Igazából én se, más se TUDHATJA bizonyosan mi lesz.
""""MI A KIS FASZOM VAN VELED""" ???
Teljes negativ vagy 🤔😱🥺
Mint ha LoveSobri elvtárst olvasnám de még ő is pozitivabb mint TE !
Nem beszélve arról mivel valahol vélemény vezér vagy és az intelligensebb szegmensbe tartozol sokan adnak a vélleményedre.(köztük én is)
És nem értem ezt a 360° fordulást nálad.Főleg úgy hogy mivel nagyon nincs vagy is nem áll rendelkezésre megfelelő adat a megfelő konzekvenciák levonására.
De te mint ha elvesztetted volna a realitás érzékedet és csak végletekbe lennél képes gondolkozni ami tőled merőben szokatlan.
Rózsa Sándor (betyár)
Ezek -esetemben pláne- szélsőséges prognózisok.
Amolyan “készülj a legrosszabbra, reméld a legjobbat” alapon.
Írtam sokszor, valóban kurva kevés a releváns adat.
Jön egy új infó, máris új prognózist eredményez.
Ilyen helyzetben az a helyes, ha kvázi állandó “újratervezés” van.
Írok egy logikus, valószerű, reális, de (nyilván) nem bizonyos szcenáriót.
Időm van gondolkodni, írni és olvasni is a reakciókat, bárkitől, bármikor, bárhol kaphatok új inputot, impulzust, ötletet, tényt, adatot, véleményt.
Van aki arra büszke, hogy nem változik évek óta -szíve joga-, én olyan vagyok, hogy naponta is átgondolok tuti dolgokat, és simán vélekedhetek akár teljesen másként, cselekedhetek bárhogy, optimalizálhatok, változtathatok.
Én ezt gondolom szabadságnak.
Eddigi életemben sikeresnek tartom ezt a stratégiát, büszke csak azért nem vagyok rá, mert ez szerintem az alaptermészetem része, nem (csak) tudatos döntés eredménye.
Ráadásul nem vagyok olyan státuszban, pozícióban, hogy ne tehetnék így. Nem kell megfelelnem senkinek, nem pénzért írok, se nem olyan céllal, amit ez a fajta kommunikáció akadályozna, így oda és annyi fokban fordulok, ahogy csak akarok. Mivel nem kell senkinek se igazodnia hozzá, nem kell senkinek se elfogadnia.
Ha egyetértesz azzal, amit épp gondolok jó, ha nem, az is.
Mivel nyilvánvalóan mindig azt írom, amit éppen akarok, és sokat írok, prognosztizálok, csak közben az infók, adatok változnak, így például lehet, ha 2 hónapon belül lesz egy 5 perces pontos teszt, kváziingyen, az egy olyan infó, ami más prognózist fog eredményezni. Ha meg lesz egy olyan mutáció, ami pont a huszonévesekre a legveszélyesebb, vagy a terhes nőkre, vagy a csecsemőkre, vagy a túlsúlyosakra vagy az alultápláltakra, akkor más lesz a prognózisom is. Nyilvánvaló.
Annyi a dolgod, hogy elolvasod, ha akarod és ha érdekel és adsz a véleményemre, akkor átgondolod, megszűröd és kihozod belőle magadnak a legtöbbet. Semmi más.
És ez igaz más “véleményvezérek” minden egyes szavára, gondolatára egyaránt.
Senki se tudja számodra a tutit, csak te tudhatod magadnak.
Szóval no para, ha úgy gondolod nem reális amit írok, egyszerűen leszarod.
Ahogy igaz ez bárki, bármilyen mondására.
Szerintem mindent jobb fenntartásokkal kezelni.
(Ezért nem hiszek száz százalékban se vallásnak, se irányzatnak, senkinek, ami statikus, és ugyanazt a választ adja 2000 évvel ezelöttre és mára.)
Én nem megmondani akarok, csak kommunikálni.
De azt így tudok, állítások formájában.
Remélem így már megy a NoStress. 😉
több mint 4 éve
mai kabaré, ns címlapMit akarsz? Teljesen tényszerű!
r.baggio
több mint 4 éve
mai kabaré, ns címlap---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal