NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 4 aktív topik

Kosárlabda

13 feliratkozó

több mint 12 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Frank Haith győzelemmel mutatkozott be Mizzpu kispadon, 83-68-ra verült Southeast Missouri State Redhawks csapatát. Nyőgvenyelősen indult (0-7), szünetben 2 pont volt csak a fór (köszönhetően első félidő végénm egy 12-4-es Mizzou runnak), de aztán Kim English vezérletével (4 jó tripla második félidőben, illetve a 12-4 run módosult 29-10-es runra) elhúztunk és meglett a W. English mellett még Ratliffe és Denmon volt jó, mindketten 20-20 pont. A győzelem kulcsa a kiemelt run, illetve a második félidő eleje, ugyanis második félidő első 12 percében 87%-kal dobunk mezőnyből. Érdekes, hogy túloldalról Tyler Stone szinte tarthatatlan volt, igaz, 18 pontot dobott, de szedett pattanót is, assist is volt és végig jól védekezett. Azért érdekes, mert ő tavaly még Tiger volt, csak nem tetszett neki freshmanként a padozás és lelépett.
A sikerrel már 59 meccses a nonkonferencia elleni csapatok ellen hazai pályán tartó győzelmi sorozat (2005 óta tart).
1-0
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Anyahajó 😊Dzsokijuing
szerintem itt valami terror akció lesz, mint az úszó erődben, csak most nem Elenyák Erika vonja el a matrózok figyelmét, hanem Harrison Barnes.

több mint 12 éve
TheMileHighCity 1 906 — Colorado Governor
Coloradói szezonelőzetesek magyarul:

Colorado: http://denversports.blog.hu/2011/11/08/buffaloes_basketball_season_preview_2011_12
Colorado State: http://denversports.blog.hu/2011/11/11/rams_basketball_season_preview_2011_12
Denver: http://denversports.blog.hu/2011/11/10/pioneers_basketball_season_preview_2011_12
Air Force: http://denversports.blog.hu/2011/11/08/falcons_basketball_season_preview_2011_12
Northern Colorado: http://denversports.blog.hu/2011/11/09/bears_basketball_season_preview_2011_12

Denver Sports Blog
Denver Sports Blog twitter
Get In The Ring
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 892 — Saturday Night Lights
A szakerto Puskas Artur (nem ismerem, de gondolom jatekos, mert amerikai 8 meccses turarol is meselt ncaaben) a masik pedig Krsitof talan?!
szombat hajnalban meg jon a Duke meccs!zavi27
Ha nem akarsz éjszakázni, reggel 9-kor az ESPN America felvételről leadja. De én a helyedben inkább a Michigan State-North Carolinára gyúrnék 😊 (12.30, felvételről)Dzsokijuing
Ejszakazni nem birok, tudok, ezert mindig felveszem az ilyen meccseket. ESPN Americam meg sajnos nincs. Ja azt jol hallottam a magyar kozvetitesben hogy az a meccs egy anyahajon lesz?! 😊 Kar ezt nem kaptak, tudtak valasztani a Digin most a heti 2 meccsbe a 7-8 kiajanlottbol.zavi27
Anyahajó 😊

Igyekeznek mindent bevetni, hogy fokozzák a hatást. Talán két éve volt, hogy a Texas-North Carolinát a Cowboys Stadiumban rendezték, kivonult 70 ezer fan, hogy az óriáskivetítőn élvezzék a meccset.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
kik voltak a kommentátorok?kristof
A szakerto Puskas Artur (nem ismerem, de gondolom jatekos, mert amerikai 8 meccses turarol is meselt ncaaben) a masik pedig Krsitof talan?!
szombat hajnalban meg jon a Duke meccs!zavi27
Ha nem akarsz éjszakázni, reggel 9-kor az ESPN America felvételről leadja. De én a helyedben inkább a Michigan State-North Carolinára gyúrnék 😊 (12.30, felvételről)Dzsokijuing
Ejszakazni nem birok, tudok, ezert mindig felveszem az ilyen meccseket. ESPN Americam meg sajnos nincs. Ja azt jol hallottam a magyar kozvetitesben hogy az a meccs egy anyahajon lesz?! 😊 Kar ezt nem kaptak, tudtak valasztani a Digin most a heti 2 meccsbe a 7-8 kiajanlottbol.
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 892 — Saturday Night Lights
kik voltak a kommentátorok?kristof
A szakerto Puskas Artur (nem ismerem, de gondolom jatekos, mert amerikai 8 meccses turarol is meselt ncaaben) a masik pedig Krsitof talan?!
szombat hajnalban meg jon a Duke meccs!zavi27
Ha nem akarsz éjszakázni, reggel 9-kor az ESPN America felvételről leadja. De én a helyedben inkább a Michigan State-North Carolinára gyúrnék 😊 (12.30, felvételről)

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
kik voltak a kommentátorok?kristof
A szakerto Puskas Artur (nem ismerem, de gondolom jatekos, mert amerikai 8 meccses turarol is meselt ncaaben) a masik pedig Krsitof talan?!
szombat hajnalban meg jon a Duke meccs!
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
kik voltak a kommentátorok?
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
02:55
Kosárlabda
NCAA, Duquesne-Arizona

Ma ezzel kezd a Digi plus. Erdemes ebbe belenezni, vagy ez nagyon sima meccs lehet? Kommentatorrol, szakertorol tudtok valamit?zavi27
A Dukes az A-10 konf egyik domináns csapata, ha nem a sivatagban játszanának, még a Wildcats ellen is fogadnék, de így tíz pontdiff körüli meccset tippelek Arizona-győzelemmel 😊 Nézz bele és mondd el, hogyan tetszett!Dzsokijuing
Na megnéztem a meccset, nem volt rossz. Egyelőre ismerkedtem a szabálykülönbségekkel, érdekesek. A magyar kommentátor páros viszont nagyon tetszett, sokmindenről beszéltek, ismerték a játékosokat, szakmázta is, kellően lazák voltak, meglepően tetszett. Hangulatban többet vártam azért, nem volt igazi NCAA katlan bár gondolom lesznek ennél forróbb meccsek is. A kevés pont, és kevesebb pörgős támadás, látványosabb egyéni akciók azért hiányoztak nekem az NBA-ből, de biztos heti 1-2 derbit megnézek majd továbbra is, és akkor bővebb véleményem is kialakulhat majd.
több mint 12 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Tudtok valamilyen oldalt ahonnan le lehet tölteni NCAA meccseket. Engem csak a UNC meccsei érdekelnének.doka
http://forum.wiziwig.eu/threads/43110-NCAA-Downloads
több mint 12 éve
doka San Francisco 49ers 111
Tudtok valamilyen oldalt ahonnan le lehet tölteni NCAA meccseket. Engem csak a UNC meccsei érdekelnének.
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
😊
02:55
Kosárlabda
NCAA, Duquesne-Arizona

Ma ezzel kezd a Digi plus. Erdemes ebbe belenezni, vagy ez nagyon sima meccs lehet? Kommentatorrol, szakertorol tudtok valamit?zavi27
A Dukes az A-10 konf egyik domináns csapata, ha nem a sivatagban játszanának, még a Wildcats ellen is fogadnék, de így tíz pontdiff körüli meccset tippelek Arizona-győzelemmel 😊 Nézz bele és mondd el, hogyan tetszett!Dzsokijuing
Ok, köszi az infókat újfent, akkor ez semikeéép nem nézhetetlenül egyoldalú meccs lesz ezek szerint. Felveszem majd aztán hétévégn beleszagolok milyen is ez az NCAA kosár, főleg így NBA mentes időkben. 😊
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
02:55
Kosárlabda
NCAA, Duquesne-Arizona

Ma ezzel kezd a Digi plus. Erdemes ebbe belenezni, vagy ez nagyon sima meccs lehet? Kommentatorrol, szakertorol tudtok valamit?zavi27
sportfogadás topik 😛

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 892 — Saturday Night Lights
02:55
Kosárlabda
NCAA, Duquesne-Arizona

Ma ezzel kezd a Digi plus. Erdemes ebbe belenezni, vagy ez nagyon sima meccs lehet? Kommentatorrol, szakertorol tudtok valamit?zavi27
A Dukes az A-10 konf egyik domináns csapata, ha nem a sivatagban játszanának, még a Wildcats ellen is fogadnék, de így tíz pontdiff körüli meccset tippelek Arizona-győzelemmel 😊 Nézz bele és mondd el, hogyan tetszett!

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
02:55
Kosárlabda
NCAA, Duquesne-Arizona

Ma ezzel kezd a Digi plus. Erdemes ebbe belenezni, vagy ez nagyon sima meccs lehet? Kommentatorrol, szakertorol tudtok valamit?
több mint 12 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Lehet örülni vagy majd mindig átugrani, de időről időre szépen be fogok számolni az utolsó Big XII szezonjának neki vágó University of Missouri, Tigers névre keresztelt kosárlabda csapatának eredményeiről.

A Tigrisek az én számításaim szerint október 30.-án, azaz már bő egy hete elkezdték a szezont, a Missouri southers State elleni One State, One Spirit klasszikus találkozóval. Maga a mérkőzés a hagyományok mellett pusztán felkészülést szolgál a szezonra, illetve idén a két együttes összesen 1 millió dollárt gyüjtött a még tavasszal sujtó tornádó áldozatainak. A találkozó a vártaknak megfelelően sima Mizzou sikert hozott, 114-68 arányban nyertünk Marcus Denmon vezetésével. Denmon 25 pontig jutott, köszönhetően 4 triplájának is, illetve mezőnyből nagyon jó százalékkal dobott. Mellette még öten értek el legalább kétszámjegyű pontszámot, de a dupla dupla nem jött össze (Pressey egy gólpasszra volt tőle, Ratliffe és Dixon pedig 2-2 lepattanóra). Kritikaként az első félidei dobó%-ot lehet mondani, 50%-kal ment mezőnyből, tripán túlról pedig 40-nel, de a második félidőben mindkettő 64% felé ment (csak ebben a félidőben 9 sikeres hármas süllyedt el Missouri Southern State gyűrűjében). Nálam a legjobb Denmon lett, illetve amennyit utólag még láttam meccsből, Dixon, aki padról beszálva játszott nagyon hasznosan végig. Egyébként cserékre általánoságban elmondható, okosan játszottak és pontosan, 19 dobásukból 15 jó lett.

Pár nappal később a Truman State ellen jöhetett az első hazai felkészülési találkozó. Itt domborított első félidőben a védelem egyet, a Truman St. 6-6ig tartotta magát, de ott jött egy 20-0 rohanás, és a szünetben 45-16 arányban vezettünk. A második félidőben ugyan már 32 pontot szerzett a Truman State, így is meggyőző 87-48-as győzelmet aratott a csapatom. Denmon volt most is a legjobb pontszerzés terén, 23-ig jutott a senior G. De a legdruvább, hogy ebből 21 pontnyit termelt be 10 tripla kísérletből! Padról Dixon megint jól szált be, 15-ig jutott. Akit le kell húzni, az Kim English. Mindössze egy hármast vágott be 7 dobásából, összesen 5 pontig jutott. Említést érdemel még a redshirted freshamn, Kadeem Green, aki 11 lepattanóval e téren a mezőny legjobbja lett.

Hétfőn, azaz tegnap előtt következett a harmadik felkészülési találkozó, a Central Missouri volt az ellenfél. Az első félidő megint jól ment, 18 volt a szünetre az előny, de a második játékrész döntetlen eredményt hozott, ami ugyan a végkimenetel szempontjából mindegy volt, de nem éppen erősséget sugal... A végeredmény 88-70 ide. Ratliffe volt most a legjobb, 21 pontot szerzett, illetve 9 pattanó is került neve mellé. Dixon megint jól állt be, 17 pontig jutott, 3/4 triplából. A két Pressey ezen a meccsen se volt tökéletes, igaz Phil 9 gólpasszt kiosztott, de csak büntetőből tudott pontot szerezni. Matt pedig 11 dobásából mindössze hármat értékesített, így a szerzett 12 pontja máris bravúr.

Ezzel véget ért a felkészülés, a 3 győzelem alapelvárás volt, de néhol lehetett volna a csapat meggyőzőbb is. Ki kell emelni Dixont, aki a padról ezidáig nagyon jól áll be, illetve a dobóformát, minden meccsen 50% felett volt a mezőnymutató. Pénteken indul a tényleges szezon, elsőként hazai pályán a SEMO Redhawks lesz az ellenfél. Utána pedig két helyi CBE meccs (Mercer és Niagara ellen), aztán jöet a CBE Classis négyes döntője. Elsőként a Notre Dame, majd a California-Georgia páros nyertese, ha nyerünk, értelemszerűen a vesztese, ha kikapunk az ND-től.
több mint 12 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/8312_doyne_pecsre_igazolt

Doyne nálunk ! Örülök ennek a légiós cserének, center poszton ugyis gyenge volt ez a Vladovic gyerek, nem jelentett igazából erősítést. Center poszton továbbra is lyukasak leszünk, de legalább van egy pontfosónk, vele talán lesz esélyünk a 8-ra.
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
par sort tudnatok irni, itt hogy mukodik az alapszakasz, playoff, menettrend, konfok erossege stb? melyik meccseket erdemes nezni, mikortol? Digin lesz allitolag, kivancsi vagyok jokat adnak-e majd?zavi27
Nagy vonalakban úgy működik, mint a college foci, csak itt van rájátszás. Non-konf meccsek november-december, konfmeccsek január-február, a végén az összes konf (talán az Ivy League kivételével) az alapszakasz eredmény alapján történő kiemeléssel tornát játszik. A PO-ba a torna/konfgyőztesek és a szakírók által legerősebbnek tartott csapatok kerülnek. Ez a 68 csapatos March Madness, ilyenkor az egész USA ezt nézi, április elején végjáték.

A fociban erős konfok itt is működnek, csak itt az ACC és a Big East a legerősebb, a Big 12-ből a Kansas/K-State/Texas, az SEC-ből a Kentucky/Florida, idén a Pac-12-ből az Arizona/régebben a UCLA, a Big Ten-ből pedig a Michigan State/Ohio State alap. A kisebb konfokból a Horizon League-et domináló Butler az utóbbi két évben kétszer nagydöntőzött, aztán Gonzaga, Georgetown, St. John's, Xavier, Marquette, ezek a kisebb kosárdominálta egyetemek. És a többi.
Amit nézni érdemes: http://rushthecourt.net/2011/10/12/68-must-see-games-of-2011-12-68-52/
http://rushthecourt.net/2011/10/19/68-must-see-games-of-2011-12-51-35/
http://rushthecourt.net/2011/10/27/68-must-see-games-of-2011-12-34-18/
http://rushthecourt.net/2011/10/31/68-must-see-games-of-2011-12-17-1/Dzsokijuing
Nagyon koszi!!

http://rushthecourt.net/2011/10/31/68-must-see-games-of-2011-12-17-1/

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 843 — Amerikai sportok rajongója
ma indul a szezon 3 meccsel!

a #16 Arizona rögtön be is mutatkozik.

AP rangsor

1 North Carolina (62) 0-0 1,620
2 Kentucky 0-0 1,501
3 Ohio State (1) 0-0 1,482
4 Connecticut (2) 0-0 1,433
5 Syracuse 0-0 1,338
6 Duke 0-0 1,301
7 Vanderbilt 0-0 1,120
8 Florida 0-0 1,086
9 Louisville 0-0 1,055
10 Pittsburgh 0-0 1,027
11 Memphis 0-0 997
12 Baylor 0-0 892
13 Kansas 0-0 755
14 Xavier 0-0 747
15 Wisconsin 0-0 720
16 Arizona 0-0 616
17 UCLA 0-0 404
18 Michigan 0-0 401
19 Alabama 0-0 395
20 Texas A&M 0-0 357
21 Cincinnati 0-0 353
22 Marquette 0-0 335
23 Gonzaga 0-0 283
24 California 0-0 230
25 Missouri 0-0 139Höri
Nem tolunk utolsó pillanatba, mondjuk vasárnapig egy gyors tippet, melyik konfot ki nyeri? (Értelemszerűen csak nagy konfokra voksolnánk vagy nekem aztán mindegy.)

Amúgy Mizzou-tól titokban várok egy nagy évet, szinte a teljes csapat megmaradt tavalyról, érettebbek lettek...Deny
par sort tudnatok irni, itt hogy mukodik az alapszakasz, playoff, menettrend, konfok erossege stb? melyik meccseket erdemes nezni, mikortol? Digin lesz allitolag, kivancsi vagyok jokat adnak-e majd?
több mint 12 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
ma indul a szezon 3 meccsel!

a #16 Arizona rögtön be is mutatkozik.

AP rangsor

1 North Carolina (62) 0-0 1,620
2 Kentucky 0-0 1,501
3 Ohio State (1) 0-0 1,482
4 Connecticut (2) 0-0 1,433
5 Syracuse 0-0 1,338
6 Duke 0-0 1,301
7 Vanderbilt 0-0 1,120
8 Florida 0-0 1,086
9 Louisville 0-0 1,055
10 Pittsburgh 0-0 1,027
11 Memphis 0-0 997
12 Baylor 0-0 892
13 Kansas 0-0 755
14 Xavier 0-0 747
15 Wisconsin 0-0 720
16 Arizona 0-0 616
17 UCLA 0-0 404
18 Michigan 0-0 401
19 Alabama 0-0 395
20 Texas A&M 0-0 357
21 Cincinnati 0-0 353
22 Marquette 0-0 335
23 Gonzaga 0-0 283
24 California 0-0 230
25 Missouri 0-0 139Höri
Nem tolunk utolsó pillanatba, mondjuk vasárnapig egy gyors tippet, melyik konfot ki nyeri? (Értelemszerűen csak nagy konfokra voksolnánk vagy nekem aztán mindegy.)

Amúgy Mizzou-tól titokban várok egy nagy évet, szinte a teljes csapat megmaradt tavalyról, érettebbek lettek...
több mint 12 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Végre sikerült győzni a Pécs ellen, nagyon kellett már egy győzelem a négy vereség után
Talán sikerül elindulni felfelé!
Az új center Fey is remekül mutatkozott be, mellette Lekli Józsi, Raivio játszott extrát.
Jövő héten a Zte ellen kellene növelni a győzelmek számát.
Bruschi85
Grat nektek, ha ez az új centeretek beválik, talán meglehet a 8 nektek. Az első 6 hely kb elkelt, a maradék 2-ért nagy harc lesz, őszintén szólva épkézláb center nélkül kétlem, hogy mi odaérünk... Tavalyi légiósaink közül az Egemonyét kár, hogy meg sem próbáltuk megtartani, nem hiszem, hogy Sopronban sokkal többet kapna. El-Amin egyértelmű volt, hogy nem fogjuk tudni megtartani, az irányító gyerek meg kb hasonló szint, mint a mostani. Csakhát ugye érződik az a 20 milla minusz, amivel kevesebből kell idén gazdálkodni. Összességében, ha nem is a meccs miatt, de nem bántuk meg hogy elmentünk, jó buli volt a túra, elég jól sikerült is bebaszni. 😀 Viszont ez a jegyeladás kritikán aluli volt, kb negyed órát vártunk biztos, mivel a korábbiakkal ellentétben nem volt külön pénztár a vendégeknek.
több mint 12 éve
visi_b New England Patriots 738 — Comeback
Voltam a meccsen Körmenden. Hatalmas volt, nagyszerű hangulattal, sok szurkolóval, a 2. negyedtől jó játékkal és győzelemmel. Az különbség kicsit sok, a végére az ASE összezuhant, mondjuk az elején meg minden bement nekik, főleg a Vojvodának (hasonló folytatást a válogatottban 😉 ). Azonban ekkor jött DEJAN. És megfordult minden. Akart, hajtott, bejöttek a dobásai és nagyszerűen védekezett. Remélem elhagyjuk az első negyedes alvást és megnyerjük az Alba elleni rangadót is.

Az ASE meccshez még egy valami. Tóth Ádám. Hatalmas tehetség, istenadta center adottságokkal, aki rengeteget erősödött a tavalyi szezon óta. Csak sajnos még mentálisan nem ért fel a megfelelő szintre. Nagyon könnyen kiborult, technikait kapott aztán bemutatott a közönségnek, ami elég ronda dolog. Ha folytatja a fejlődést és fejben is összeszedi magát akkor a következő 10 év meghatározó magyar centere lehet. De ehhez több alázat és rövidebb memória kell, hiszen aki jó azt szidják főleg a szurkolók.

több mint 12 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 305 — Lájkold a zsűrit!
Végre sikerült győzni a Pécs ellen, nagyon kellett már egy győzelem a négy vereség után
Talán sikerül elindulni felfelé!
Az új center Fey is remekül mutatkozott be, mellette Lekli Józsi, Raivio játszott extrát.
Jövő héten a Zte ellen kellene növelni a győzelmek számát.

Eredmények az 5. fordulóból:

Szolnok - NYKK 87-62
Debrecen - Falco 77-108
Jászberény - ZTE KK 81-77
Kaposvár - PVSK 86-84
Albacomp - Kecskemét 83-64
Körmend - ASE 91-68
Szedeák - Sopron 86-74Bruschi85
Lekliből NB1-es játékos lett? Anno kadettba még toltam ellene 😊
Tehetséges volt már akk is, de emellé eléggé nyámnyila.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ma indul a szezon 3 meccsel!

a #16 Arizona rögtön be is mutatkozik.

AP rangsor

1 North Carolina (62) 0-0 1,620
2 Kentucky 0-0 1,501
3 Ohio State (1) 0-0 1,482
4 Connecticut (2) 0-0 1,433
5 Syracuse 0-0 1,338
6 Duke 0-0 1,301
7 Vanderbilt 0-0 1,120
8 Florida 0-0 1,086
9 Louisville 0-0 1,055
10 Pittsburgh 0-0 1,027
11 Memphis 0-0 997
12 Baylor 0-0 892
13 Kansas 0-0 755
14 Xavier 0-0 747
15 Wisconsin 0-0 720
16 Arizona 0-0 616
17 UCLA 0-0 404
18 Michigan 0-0 401
19 Alabama 0-0 395
20 Texas A&M 0-0 357
21 Cincinnati 0-0 353
22 Marquette 0-0 335
23 Gonzaga 0-0 283
24 California 0-0 230
25 Missouri 0-0 139