Politika
64 feliratkozó
több mint 1 éve
Kecskemétre szállítják,76 évesen szerintem nem ez az üdülés deffiníciója.
az meg üdülés kategória,
Fun fact:
az ország nagy része rosszabb körülmények között él, mint ami ott van.
Gyárfás egy geci, de vicc hogy amiatt ítélték el amit nem is tudtak bizonyítani.
ozibozi
Illetve az, hogy valaki geci, még nem jogalap semmiféle ítéletre.
több mint 1 éve
Kecskemétre szállítják, az meg üdülés kategória,
Fun fact:
az ország nagy része rosszabb körülmények között él, mint ami ott van.
Gyárfás egy geci, de vicc hogy amiatt ítélték el amit nem is tudtak bizonyítani.
több mint 1 éve
csak azt akartam közölni, hogy ez nem olyan meglepő, mint ahogy beállítod, mert nem egy példa volt már arra, hogy enyhén szólva nem sikerült a bűnösséget kétséget kizáróan alátámasztani, mégis marasztaló ítélet született, főleg azzal szemben, aki Orbánnal vagy Pintérrel szemben állt. a fidesz közeli maffiózók meg szabadulnak elnöki kegyelemmel, mint Radnai László.Nem azt mondom, hogy meglepő, -itt élek ezer éve-, hanem azt, hogy nonszensz.
deyell
Ennyi az állításom. Nem látom, hogy ellentmondanánk egymásnak, legfeljebb a ténycsomag más elemére fókuszálunk, világítunk rá.
több mint 1 éve
Nem vitatom, sőt, én is így vélem, de amiről nincs infóm azt nem leszarom, hanem nem tudok róla.Tömeges jelenség, mindennapos.Oké, de a Gyárfás ügyről realtimeban tájekozódtam, mivel én őt tartom a valaha volt legjobb magyar riporternek, míg Portikról tényszerűen bebizonyosodott, hogy a szervezett bűnözés egyik kulcsfigurája.Portik elleni büntetőeljárásokban pl. (Prisztás József megölése) ugyanez volt. annyi különbséggel, hogy ott a hangfelvételek mellett "találtak" egy koronatanút Radnai személyében, aki elmondta, hogy hát igen, ő is úgy hallotta, hogy Portik ölette meg Prisztást, meg az alvilágban mindenki úgy tudja. a vallomásért cserébe köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult.Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:Botrány.
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
Én simán kinézem belőle, hogy képes volt likvidáltatni Fenyőt, de hogy erre semmilyen "minden kétséget kizáró bizonyíték" nem került elő, az tény.
Bólintott, meg széttárta a kezét - a hangfelvétel tanúsága szerint, sose mondott semmi konkrétumot több, mint 500 percnyi válogatott hangfelvételen, ahol Portik "ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból", de annyira "ravaszul", hogy egyszer sem mond semmi ténylegesen provokatívat, nem mondja, hogy "Gyafikám, megöltem neked a Fenyőt, most te jössz, mutass be XY-nak", felbújtott - mikor már van jogerős ítélet felbújtó ellen, 7 évet kap ugyanazért, amiért Portik életfogytot, és még lehetne sorolni.
Pintér bosszúja utolérte.
Őszentsége Sobri Jóska
deyell
Gyárfást ismertem személyesen (igaz, nem voltunk jóban, a kétezres években ment is a poénkodás, hogy végülis engem csak kitiltott az Angol utcából, de olcsón megúsztam, mert le is lövehetett volna), a lánya a kolléganőm volt, szóval ebben az ügyben sokkal jobban képben vagyok, mint Portik ügyeiben.
És mint írtam nem az a lényeg, nem az a botrány, hogy ténylegesen mi történt, történhetett, hanem az, hogy maga az ítélet nélkülöz mindenféle bizonyosságot, megalapozottságot, tárgyilagoságot.
Ha valaki csak a nyelvésznőt hallgatja meg a HV podcastben Stumpféknál, már akkor ledöbben, hogy "miafasz?!, ez tényleg ezt mondja?!" de én az elmúlt hetekben mindent meghallgattam Gyárfástól, Tasnádin, Zamecsniken át Kovács Lajosig (aki egyébként biztos Gyárfás bűnösségében, de a bizonyítékokat, a bizonyítást elégtelennek véli), és nonszensznek érzem a tények ismeretében, hogy elmarasztaló ítélet született egy olyan eljárásban, aminek egyértelműen bizonyítottság hiányában felmentéssel kellett volna vegződnie.
Az én olvasatomban semmi sem bizonyítja kétséget kizáróan, de még "inkább igen, mint nem" módon se azt, amiről mindenki beszélt akkoriban, hogy Gyárfás lövette le Fenyőt. Márpedig a 7 évet emiatt kapta.
Őszentsége Sobri Jóska
Csak, ha Lakatos Cigányt ítélik így el, akkor le van szarva, ha Gyárfás Tamást, akkor meg ráeszmélés van, hogy ez így nem kóser.
Amadeus az áttelelt poloska
több mint 1 éve
attól még, hogy Portik maffiózó volt, neki is jár az in dubio pro reo. a Prisztás-gyilkosság ügyében nagyjából hasonlóan megalapozott ítélet született, mint a Gyárfás-ügyben. csak azt akartam közölni, hogy ez nem olyan meglepő, mint ahogy beállítod, mert nem egy példa volt már arra, hogy enyhén szólva nem sikerült a bűnösséget kétséget kizáróan alátámasztani, mégis marasztaló ítélet született, főleg azzal szemben, aki Orbánnal vagy Pintérrel szemben állt. a fidesz közeli maffiózók meg szabadulnak elnöki kegyelemmel, mint Radnai László.Oké, de a Gyárfás ügyről realtimeban tájekozódtam, mivel én őt tartom a valaha volt legjobb magyar riporternek, míg Portikról tényszerűen bebizonyosodott, hogy a szervezett bűnözés egyik kulcsfigurája.Portik elleni büntetőeljárásokban pl. (Prisztás József megölése) ugyanez volt. annyi különbséggel, hogy ott a hangfelvételek mellett "találtak" egy koronatanút Radnai személyében, aki elmondta, hogy hát igen, ő is úgy hallotta, hogy Portik ölette meg Prisztást, meg az alvilágban mindenki úgy tudja. a vallomásért cserébe köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult.Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:Botrány.
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
Én simán kinézem belőle, hogy képes volt likvidáltatni Fenyőt, de hogy erre semmilyen "minden kétséget kizáró bizonyíték" nem került elő, az tény.
Bólintott, meg széttárta a kezét - a hangfelvétel tanúsága szerint, sose mondott semmi konkrétumot több, mint 500 percnyi válogatott hangfelvételen, ahol Portik "ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból", de annyira "ravaszul", hogy egyszer sem mond semmi ténylegesen provokatívat, nem mondja, hogy "Gyafikám, megöltem neked a Fenyőt, most te jössz, mutass be XY-nak", felbújtott - mikor már van jogerős ítélet felbújtó ellen, 7 évet kap ugyanazért, amiért Portik életfogytot, és még lehetne sorolni.
Pintér bosszúja utolérte.
Őszentsége Sobri Jóska
deyell
Gyárfást ismertem személyesen (igaz, nem voltunk jóban, a kétezres években ment is a poénkodás, hogy végülis engem csak kitiltott az Angol utcából, de olcsón megúsztam, mert le is lövehetett volna), a lánya a kolléganőm volt, szóval ebben az ügyben sokkal jobban képben vagyok, mint Portik ügyeiben.
És mint írtam nem az a lényeg, nem az a botrány, hogy ténylegesen mi történt, történhetett, hanem az, hogy maga az ítélet nélkülöz mindenféle bizonyosságot, megalapozottságot, tárgyilagoságot.
Ha valaki csak a nyelvésznőt hallgatja meg a HV podcastben Stumpféknál, már akkor ledöbben, hogy "miafasz?!, ez tényleg ezt mondja?!" de én az elmúlt hetekben mindent meghallgattam Gyárfástól, Tasnádin, Zamecsniken át Kovács Lajosig (aki egyébként biztos Gyárfás bűnösségében, de a bizonyítékokat, a bizonyítást elégtelennek véli), és nonszensznek érzem a tények ismeretében, hogy elmarasztaló ítélet született egy olyan eljárásban, aminek egyértelműen bizonyítottság hiányában felmentéssel kellett volna vegződnie.
Az én olvasatomban semmi sem bizonyítja kétséget kizáróan, de még "inkább igen, mint nem" módon se azt, amiről mindenki beszélt akkoriban, hogy Gyárfás lövette le Fenyőt. Márpedig a 7 évet emiatt kapta.
Őszentsége Sobri Jóska
built for this shit
több mint 1 éve
Andika helyettünk, de még inkább értünk éli meg a luxit, hogy mi is érezhessük, milyen jó is lehet elkölteni a háromhavi nettót egy nadrágra, amit ugyanúgy leszarik a galamb, amikor elrepül az autó felett.divany.hu/onido/nyari-tabor/?utm_source=index.hu&utm_medium=link&utm_campaign=dobozAmire szükség van arra van pénz. Ilyen Andika új autója és nadrágja, a szuvi hivatalra, a kormánypárti propira és egyben mediajukra. Hát ne legyünk már tehetetlenek! Nehogy már a gyerekeknek jó legyen! Hisz bennük van a jövő. Potenciális ellenségek, mert, ha van egy kis eszük a szülőnek, akkor már jó korán a fidess ellen kezdik kondicionalni a gyermeküket, és amint lehet külföldre küldi tanulni.
Fasza, már erre sincs pénz
warr_b
KB23
szerk: legyen inkább öthavi, nettó minimálbérben megadva
Szerkesztette: slowmotion
több mint 1 éve
Tömeges jelenség, mindennapos.Oké, de a Gyárfás ügyről realtimeban tájekozódtam, mivel én őt tartom a valaha volt legjobb magyar riporternek, míg Portikról tényszerűen bebizonyosodott, hogy a szervezett bűnözés egyik kulcsfigurája.Portik elleni büntetőeljárásokban pl. (Prisztás József megölése) ugyanez volt. annyi különbséggel, hogy ott a hangfelvételek mellett "találtak" egy koronatanút Radnai személyében, aki elmondta, hogy hát igen, ő is úgy hallotta, hogy Portik ölette meg Prisztást, meg az alvilágban mindenki úgy tudja. a vallomásért cserébe köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult.Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:Botrány.
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
Én simán kinézem belőle, hogy képes volt likvidáltatni Fenyőt, de hogy erre semmilyen "minden kétséget kizáró bizonyíték" nem került elő, az tény.
Bólintott, meg széttárta a kezét - a hangfelvétel tanúsága szerint, sose mondott semmi konkrétumot több, mint 500 percnyi válogatott hangfelvételen, ahol Portik "ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból", de annyira "ravaszul", hogy egyszer sem mond semmi ténylegesen provokatívat, nem mondja, hogy "Gyafikám, megöltem neked a Fenyőt, most te jössz, mutass be XY-nak", felbújtott - mikor már van jogerős ítélet felbújtó ellen, 7 évet kap ugyanazért, amiért Portik életfogytot, és még lehetne sorolni.
Pintér bosszúja utolérte.
Őszentsége Sobri Jóska
deyell
Gyárfást ismertem személyesen (igaz, nem voltunk jóban, a kétezres években ment is a poénkodás, hogy végülis engem csak kitiltott az Angol utcából, de olcsón megúsztam, mert le is lövehetett volna), a lánya a kolléganőm volt, szóval ebben az ügyben sokkal jobban képben vagyok, mint Portik ügyeiben.
És mint írtam nem az a lényeg, nem az a botrány, hogy ténylegesen mi történt, történhetett, hanem az, hogy maga az ítélet nélkülöz mindenféle bizonyosságot, megalapozottságot, tárgyilagoságot.
Ha valaki csak a nyelvésznőt hallgatja meg a HV podcastben Stumpféknál, már akkor ledöbben, hogy "miafasz?!, ez tényleg ezt mondja?!" de én az elmúlt hetekben mindent meghallgattam Gyárfástól, Tasnádin, Zamecsniken át Kovács Lajosig (aki egyébként biztos Gyárfás bűnösségében, de a bizonyítékokat, a bizonyítást elégtelennek véli), és nonszensznek érzem a tények ismeretében, hogy elmarasztaló ítélet született egy olyan eljárásban, aminek egyértelműen bizonyítottság hiányában felmentéssel kellett volna vegződnie.
Az én olvasatomban semmi sem bizonyítja kétséget kizáróan, de még "inkább igen, mint nem" módon se azt, amiről mindenki beszélt akkoriban, hogy Gyárfás lövette le Fenyőt. Márpedig a 7 évet emiatt kapta.
Őszentsége Sobri Jóska
Csak, ha Lakatos Cigányt ítélik így el, akkor le van szarva, ha Gyárfás Tamást, akkor meg ráeszmélés van, hogy ez így nem kóser.
több mint 1 éve
Oké, de a Gyárfás ügyről realtimeban tájekozódtam, mivel én őt tartom a valaha volt legjobb magyar riporternek, míg Portikról tényszerűen bebizonyosodott, hogy a szervezett bűnözés egyik kulcsfigurája.Portik elleni büntetőeljárásokban pl. (Prisztás József megölése) ugyanez volt. annyi különbséggel, hogy ott a hangfelvételek mellett "találtak" egy koronatanút Radnai személyében, aki elmondta, hogy hát igen, ő is úgy hallotta, hogy Portik ölette meg Prisztást, meg az alvilágban mindenki úgy tudja. a vallomásért cserébe köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult.Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:Botrány.
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
Én simán kinézem belőle, hogy képes volt likvidáltatni Fenyőt, de hogy erre semmilyen "minden kétséget kizáró bizonyíték" nem került elő, az tény.
Bólintott, meg széttárta a kezét - a hangfelvétel tanúsága szerint, sose mondott semmi konkrétumot több, mint 500 percnyi válogatott hangfelvételen, ahol Portik "ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból", de annyira "ravaszul", hogy egyszer sem mond semmi ténylegesen provokatívat, nem mondja, hogy "Gyafikám, megöltem neked a Fenyőt, most te jössz, mutass be XY-nak", felbújtott - mikor már van jogerős ítélet felbújtó ellen, 7 évet kap ugyanazért, amiért Portik életfogytot, és még lehetne sorolni.
Pintér bosszúja utolérte.
Őszentsége Sobri Jóska
deyell
Gyárfást ismertem személyesen (igaz, nem voltunk jóban, a kétezres években ment is a poénkodás, hogy végülis engem csak kitiltott az Angol utcából, de olcsón megúsztam, mert le is lövehetett volna), a lánya a kolléganőm volt, szóval ebben az ügyben sokkal jobban képben vagyok, mint Portik ügyeiben.
És mint írtam nem az a lényeg, nem az a botrány, hogy ténylegesen mi történt, történhetett, hanem az, hogy maga az ítélet nélkülöz mindenféle bizonyosságot, megalapozottságot, tárgyilagoságot.
Ha valaki csak a nyelvésznőt hallgatja meg a HV podcastben Stumpféknál, már akkor ledöbben, hogy "miafasz?!, ez tényleg ezt mondja?!" de én az elmúlt hetekben mindent meghallgattam Gyárfástól, Tasnádin, Zamecsniken át Kovács Lajosig (aki egyébként biztos Gyárfás bűnösségében, de a bizonyítékokat, a bizonyítást elégtelennek véli), és nonszensznek érzem a tények ismeretében, hogy elmarasztaló ítélet született egy olyan eljárásban, aminek egyértelműen bizonyítottság hiányában felmentéssel kellett volna vegződnie.
Az én olvasatomban semmi sem bizonyítja kétséget kizáróan, de még "inkább igen, mint nem" módon se azt, amiről mindenki beszélt akkoriban, hogy Gyárfás lövette le Fenyőt. Márpedig a 7 évet emiatt kapta.
több mint 1 éve
2032 meg messze van:telex.hu/kulfold/2025/05/16/marco-rubio-nato-gdp-aranyos-vedelmi-kiadasok-5-szazalekKi kell küldeni kiflit rágcsálni Selmeczi szenátort a derogációért.
tüdőlövés incoming
Amadeus az áttelelt poloska
Dzsokijuing
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
rubicon.hu/hu/cikkek/csak-abban-remenykedtunk-hogy-megirjak?rovat=multidezoTalán ott már elmegyünk addig a határig, hogy a másodvonaltól lefele kurva sokaknak megszólal a lelkiismerete. Az sok százezer szavazó. ( persze amennyiben lesznek legitim választások )mult-kor.hu/mit-lehetett-tudni-a-holokausztrol-1944-ben-magyarorszagon-20241001
peach
r.baggio
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
Geci erős képek rovatunkból:több mint 1 éve
Portik elleni büntetőeljárásokban pl. (Prisztás József megölése) ugyanez volt. annyi különbséggel, hogy ott a hangfelvételek mellett "találtak" egy koronatanút Radnai személyében, aki elmondta, hogy hát igen, ő is úgy hallotta, hogy Portik ölette meg Prisztást, meg az alvilágban mindenki úgy tudja. a vallomásért cserébe köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult.Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:Botrány.
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
Én simán kinézem belőle, hogy képes volt likvidáltatni Fenyőt, de hogy erre semmilyen "minden kétséget kizáró bizonyíték" nem került elő, az tény.
Bólintott, meg széttárta a kezét - a hangfelvétel tanúsága szerint, sose mondott semmi konkrétumot több, mint 500 percnyi válogatott hangfelvételen, ahol Portik "ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból", de annyira "ravaszul", hogy egyszer sem mond semmi ténylegesen provokatívat, nem mondja, hogy "Gyafikám, megöltem neked a Fenyőt, most te jössz, mutass be XY-nak", felbújtott - mikor már van jogerős ítélet felbújtó ellen, 7 évet kap ugyanazért, amiért Portik életfogytot, és még lehetne sorolni.
Pintér bosszúja utolérte.
Őszentsége Sobri Jóska
built for this shit
több mint 1 éve
Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:Botrány.
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
Én simán kinézem belőle, hogy képes volt likvidáltatni Fenyőt, de hogy erre semmilyen "minden kétséget kizáró bizonyíték" nem került elő, az tény.
Bólintott, meg széttárta a kezét - a hangfelvétel tanúsága szerint, sose mondott semmi konkrétumot több, mint 500 percnyi válogatott hangfelvételen, ahol Portik "ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból", de annyira "ravaszul", hogy egyszer sem mond semmi ténylegesen provokatívat, nem mondja, hogy "Gyafikám, megöltem neked a Fenyőt, most te jössz, mutass be XY-nak", felbújtott - mikor már van jogerős ítélet felbújtó ellen, 7 évet kap ugyanazért, amiért Portik életfogytot, és még lehetne sorolni.
Pintér bosszúja utolérte.
több mint 1 éve
Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:ha valaki összeveszik Orbánnal...
m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx
r.baggio
built for this shit
több mint 1 éve
Dolgok, amik nem gondoltam, hogy valaha is megtörténhetnek:m.hvg.hu/itthon/20250516_fenyo-gyilkossag-gyarfas-tamas-vaci-borton-bevonulas-ebx

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
telex.hu/kulfold/2025/05/16/marco-rubio-nato-gdp-aranyos-vedelmi-kiadasok-5-szazalekKi kell küldeni kiflit rágcsálni Selmeczi szenátort a derogációért.
tüdőlövés incoming
Amadeus az áttelelt poloska
Szerkesztette: Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
telex.hu/kulfold/2025/05/16/marco-rubio-nato-gdp-aranyos-vedelmi-kiadasok-5-szazalektüdőlövés incoming
több mint 1 éve
divany.hu/onido/nyari-tabor/?utm_source=index.hu&utm_medium=link&utm_campaign=dobozAmire szükség van arra van pénz. Ilyen Andika új autója és nadrágja, a szuvi hivatalra, a kormánypárti propira és egyben mediajukra. Hát ne legyünk már tehetetlenek! Nehogy már a gyerekeknek jó legyen! Hisz bennük van a jövő. Potenciális ellenségek, mert, ha van egy kis eszük a szülőnek, akkor már jó korán a fidess ellen kezdik kondicionalni a gyermeküket, és amint lehet külföldre küldi tanulni.
Fasza, már erre sincs pénz
warr_b
több mint 1 éve
Nem értem miért nem olyan témákat tart porondon a NER-t ütő média mint a mostani orosz olajról szóló 444 cikkMert a “libsiken” kivul senkit sem erdekelnek az Iszkander raketak meg az ukranok.
444.hu/2025/05/16/energiafuggoseg-magyarorszag-es-szlovakia-tobb-mint-1800-iszkander-raketa-arat-utalta-kozvetlenul-az-orosz-allamkasszaba-2022-eleje-ota
Ez azért a gyökérnek is atmegy, hogy többet fizetsz a benzinért pedig a MOL rohadt nagy profitot termel. Át vagy itt is verve, még a 30 éves csotroganyod se tudod úgy tankolni hogy át ne verje a fejed egy magyar cég és a magyar állam
FLZOLI
Illetve azt se tudja kontextusba helyezni h mennyi az a sok penz meg h mi azzal a problema h az oroszoknak meg. Hisz meg igy is olcsobb mint a nyugati olaj, hat ott a rezsicsokkentes.
Inkabb azzal kellene kampanyolniuk h miert kamu a rezsicsokkentes es mennyit bukott minden egyes haztartas.
több mint 1 éve
divany.hu/onido/nyari-tabor/?utm_source=index.hu&utm_medium=link&utm_campaign=dobozFasza, már erre sincs pénz

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Csak teszi a dolgát a szuvenírbizoccság.elmaradt a parasztreggeli?Basz nem volt ma birka etetés? Mi történt, kapott egy sos időpontot Gratz-ba a tenyész koca?
Negritis, a vajda
KB23
Külföldi ügynök, le is lett véve a műsorról egyből.
És még nekünk sír itt a szánk két napja.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
elmaradt a parasztreggeli?Basz nem volt ma birka etetés? Mi történt, kapott egy sos időpontot Gratz-ba a tenyész koca?
Negritis, a vajda
több mint 1 éve
elmaradt a parasztreggeli?