Politika

69 feliratkozó

több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 465
Tehetném akár a Gyűlölködjünkbe is...
 telex.hu/belfold/2022/10/29/ezek-a-postak-szunnek-meg-ideiglenesen-november-12-tol
Nálunk, a VI. kerületben már megszűnt két posta, legalábbis ennyiről tudok: Lövölde tér + Szondi utca. Az Andrássy úti viszont ugyanúgy csak két ablakkal működik, ahogyan korábban. Most azok az irodista ügyintézők is itt tobzódnak, akik eddig a másik két helyre mentek. Az utolsó pillanatban vesztik elő táskájukból a tucatnyi borítékot, amit, persze, kivétel nélkül tértivevénnyel adnak fel. Ritka, hogy negyedórán belül végezzenek. (Tudom, én vagyok a hülye, miért nem utalással fizetem a számlákat… Azért, mert ismerem magam, előbb-utóbb elbaszok valamit. Aztán lehet, hogy a végén mégis rákényszerülök.)
Nem hallom az ellenzék hangját. El tudom képzelni, hogy fordított helyzetben mit művelne a Fidesz.
Az külön tetszik, hogy a Magyar Posta „hangsúlyozta, az érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el a munkáját, mindegyiküket más postahelyekre irányítják át”. Csak éppen közben „az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként” 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be.
Ja. Engem ez nem érint.
nagylaza, főpohárnok
Erről holnap írok egy kicsit hosszabb posztot a saját vkm-ból (megyei jogú város+környező települések), de elöljáróban annyit, hogy megvett, fogott emberekkel, szervezet nélkül, szakértők nélkül, pénz, cél és iránymutatás nélkül a Fidesz nem tud olyan rosszul kormányozni, hogy ezt az ellenzéket ne verje meg. Mégha, 100 ezren tüntetnek Pesten, akkor sem.

Szerkesztette: MC12

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 597 — beers & Packers
Tehetném akár a Gyűlölködjünkbe is...
 telex.hu/belfold/2022/10/29/ezek-a-postak-szunnek-meg-ideiglenesen-november-12-tol
Nálunk, a VI. kerületben már megszűnt két posta, legalábbis ennyiről tudok: Lövölde tér + Szondi utca. Az Andrássy úti viszont ugyanúgy csak két ablakkal működik, ahogyan korábban. Most azok az irodista ügyintézők is itt tobzódnak, akik eddig a másik két helyre mentek. Az utolsó pillanatban veszik elő táskájukból a tucatnyi borítékot, amit, persze, kivétel nélkül tértivevénnyel adnak fel. Ritka, hogy negyedórán belül végezzenek. (Tudom, én vagyok a hülye, miért nem utalással fizetem a számlákat… Azért, mert ismerem magam, előbb-utóbb elbaszok valamit. Aztán lehet, hogy a végén mégis rákényszerülök.)
Nem hallom az ellenzék hangját. El tudom képzelni, hogy fordított helyzetben mit művelne a Fidesz.
Az külön tetszik, hogy a Magyar Posta „hangsúlyozta, az érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el a munkáját, mindegyiküket más postahelyekre irányítják át”. Csak éppen közben „az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként” 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be.
Ja. Engem ez nem érint.

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 673 — Saturday Night Lights
Nyugat-Európában is kellett a 75+ éve tartó amerikai kontroll (még ha ez sokszor csak soft power szintjén jelentkezik is) és a különösen a hidegháború elején módszeresen pumpált gazdasági fejlődés és integráció (Marshall-segély pl., EGK) hogy kinevelődjön pár olyan generáció, ami már nem akar háborúzni. Most már én sem tudok elképzelni francia-német háborút pl.
Kampman
Szerencsére vannak programok pl. Erasmus, aminek a segítségével Nyugaton már nem tudják egymás ellen uszítani a katonakorúakat.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 094
Nyugat-Európában is kellett a 75+ éve tartó amerikai kontroll (még ha ez sokszor csak soft power szintjén jelentkezik is) és a különösen a hidegháború elején módszeresen pumpált gazdasági fejlődés és integráció (Marshall-segély pl., EGK) hogy kinevelődjön pár olyan generáció, ami már nem akar háborúzni. Most már én sem tudok elképzelni francia-német háborút pl.

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 000 — The Mathematician
Hát most éppen Európában mentek egymásnak ketten nagyon csúnyán, még ha nem is a nyugat felén... De én azt se gondoltam volna 1-2 éve, hogy a keleti felén lehetséges még ennyire súlyos konfliktus. Szóval never say never.

De az tény, hogy a világ a sok erőszak mellett azért afelé halad, hogy (legalábbis full blown) katonai konflktusok helyett máshogy vívja meg a harcait. Ami érthető is, ilyen technikai fejlettség mellett a háborúknak már túl nagy tud lenni az ára. Ahol már van mit félteni, ott ezt az árat egyre kevésbé akarják bevállalni.
peterk2005 udvari bolond
direkt mondtam a nyugatot mert a szláv régió továbbra se zárta le magában komoly gyűlöleteit
török - görög
yugo
poszt szovjet

ezek a részek még mindig nagyon neccesek és sztem sokáig tart mire rendes "kiegyezés" történik köztük és lezárják a múltnak a véres szeletét, de a példát látjuk hogy lehetséges

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát most éppen Európában mentek egymásnak ketten nagyon csúnyán, még ha nem is a nyugat felén... De én azt se gondoltam volna 1-2 éve, hogy a keleti felén lehetséges még ennyire súlyos konfliktus. Szóval never say never.

De az tény, hogy a világ a sok erőszak mellett azért afelé halad, hogy (legalábbis full blown) katonai konflktusok helyett máshogy vívja meg a harcait. Ami érthető is, ilyen technikai fejlettség mellett a háborúknak már túl nagy tud lenni az ára. Ahol már van mit félteni, ott ezt az árat egyre kevésbé akarják bevállalni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 000 — The Mathematician
2022-ben geci itt tartunk, hogy katonásdi.
Amadeus von Dollárbaloldal
Háborúk mindig lesznek, ha még 1 milliárd évet kitart az emberi civilizáció, akkor is.
Kampman
45 óta generációk nőttek fel abban, hogy a katonaság egy szakma, nem valami képzelt dicsőség, meg hasonlók. A nagyszüleink elmagyarázták, hogy a háború a létező legnagyobb szenvedés, amit magunkra mérhetünk.
A ruszkiknál is az általános mozgósításnál tört ki az igazi balhé.
Dzsokijuing
Ez igaz, de akkor fogalmazzunk úgy, hogy a mi generációnk (meg az előttünk lévő 2-3) volt olyan szerencsés, hogy ilyenen nem kellett keresztül mennie. De ettől még a háborúk nem szűntek meg, nem is fognak soha.
Kampman
a konfliktusok soha nem fognak megszűnni, viszont a háborúkról nem vagyok meggyőzve
az is elképzelhetetlen volt 100 éve hogy nyugat európában az országok nem mennek egymásnak, de eljutottunk oda
globálisan is eljuthat oda az emberiség de messze van az a pont jelenleg

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 094
2022-ben geci itt tartunk, hogy katonásdi.
Amadeus von Dollárbaloldal
Háborúk mindig lesznek, ha még 1 milliárd évet kitart az emberi civilizáció, akkor is.
Kampman
45 óta generációk nőttek fel abban, hogy a katonaság egy szakma, nem valami képzelt dicsőség, meg hasonlók. A nagyszüleink elmagyarázták, hogy a háború a létező legnagyobb szenvedés, amit magunkra mérhetünk.
A ruszkiknál is az általános mozgósításnál tört ki az igazi balhé.
Dzsokijuing
Ez igaz, de akkor fogalmazzunk úgy, hogy a mi generációnk (meg az előttünk lévő 2-3) volt olyan szerencsés, hogy ilyenen nem kellett keresztül mennie. De ettől még a háborúk nem szűntek meg, nem is fognak soha.

több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 673 — Saturday Night Lights
2022-ben geci itt tartunk, hogy katonásdi.
Amadeus von Dollárbaloldal
Háborúk mindig lesznek, ha még 1 milliárd évet kitart az emberi civilizáció, akkor is.
Kampman
45 óta generációk nőttek fel abban, hogy a katonaság egy szakma, nem valami képzelt dicsőség, meg hasonlók. A nagyszüleink elmagyarázták, hogy a háború a létező legnagyobb szenvedés, amit magunkra mérhetünk.
A ruszkiknál is az általános mozgósításnál tört ki az igazi balhé.

Szerkesztette: Dzsokijuing

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 094
2022-ben geci itt tartunk, hogy katonásdi.
Amadeus von Dollárbaloldal
Háborúk mindig lesznek, ha még 1 milliárd évet kitart az emberi civilizáció, akkor is.

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 695
vonuljon be a faszom katonának, nem érek rá. 2022-ben geci itt tartunk, hogy katonásdi.

Amúgy az öngyilkos határvadász után nem gondolták meg, hogy vajon jó ötlet-e ebben a frusztrált, beteg országban fegyvert adni a kezekbe?
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 221
Meg a katonák se szerelhetnek le vagy tagadhatnak meg parancsot.
Lúdas Solymi
Miért, ha nincs háború vagy hadiállapot akkor szerinted megtagadhatnak parancsot?
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor is megtagadhatnak parancsot, de hogy jön ez ide?
Itt arról van szó, hogy a folyamatos vészhelyzetek és válsághelyzetek országában szépen lassan eljutunk oda, ahol már részben tartunk, hogy a rendőrségtől nem lehet normálisan leszerelni, azt hiszem a katonaságtól se, és ha tovább csűrik-csavarják a dolgot akkor már abban se bízhatsz, hogy normális módon megtagadhatod a parancsot, legyen az bármi, mondjuk kiküldenek Mucsaröcsögére kerítést őrizni, akkor nem elbocsátanak a szolgálattól, hanem még börtönbe is küldenek.

De semmi probléma, ezt a posztmodern...

Lúdas Solymi
Nem, ez a katonaság.
A parancsot végre kell hajtani.
Illetve bizonyos esetekben meg lehet tagadni, de ritka, hogy annak jogossága indokolható.
(Nem ezektől a módosításoktól kell tartania egy katonának ha parancsot kap és nem hajtja végre.)
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor ha ezektol nem kell tartania, akkor miert lett ez a torveny?

Ott van leirva, Kosa Lali szajabol hangzott el h abban az esetben ha a buntetes csak elbocsatas lenne az nekik nem oke.

Gondolom le van irva h miert bocsathatnak el katonakat, szerzodeseseket vagy hadkoteleseket foleg.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 000 — The Mathematician
Ez a döntés úgy ahogy van értelmetlen.
peterk2005 udvari bolond
És akkor mi van? Ez az első értelmetlen politikai döntés a világon? Európában? Magyarországon? A rendszerváltás óta? Orbántól? Ugyan. Ez nem értelmetlen, ez p o s z t m o d e r n. Vagy hagyományos kifejezéssel: szürreális. Ilyen világban élünk. El kell fogadni, mert mi mást tehetnél?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem ilyen világban élünk, nem ez a postmodern. A posztmodern nem annyi, hogy twittert meg facebookot használ a propaganda, és hülyék irányítanak. A posztmodern egy összetett társadalmi jelenség ami kihat a rendszer működésére, a társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyára, a döntéshozatali metódusokra, stb. Az amerikai helyzetre lehet azt mondani, hogy posztmodern. A nyugat-európai demokráciákra lehet azt mondani, hogy posztmodern. (Hiszen az ottani jelenségek leírására született meg maga a fogalom is.) A NER-nek is vannak posztmodern vonásai, de sok tekintetben / jóval inkább kádári ill tradícionális autoriter elemeket hordoz, mint posztmodernt.

Másrészt miért is kellene elfogadni? Putyint - aki egy sokkal, de sokkal erőteljesebb szereplő a világban - sem fogadom el. Sőt, maga a posztmodern nyugat se teszi. Bőven megtehetem, és meg is teszem, hogy a NER-t sem fogadom el. A nem elfogadás fogja eltakarítani majd egyszer a ***csába. Lehet, hogy nem azonnal, lehet, hogy ebben a kis botvégi nihilben nem most fog ez megtörténni. De meg fog. Azért, mert eljön majd a pont amikor _elegen_ nem fogják elfogadni.
peterk2005 udvari bolond
Oké, nem fogadod el a valóságot, szíved joga.
Akkor válaszolhatsz akár a zárókérdésemre is.
Mi mást tehetnél?
Őszentsége Sobri Jóska
Te mit teszel amikor "elfogadod a valóságot"? Na, én is azt teszem, amikor nem.
Ez a vita is átment érvelés helyett fárasztóba....
peterk2005 udvari bolond
Úgy cirka 10 ève 😏😉
dande2
de néha szórakoztató a fingreszelés

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 889 — Így remélem megfelelek nektek.....

Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 808 — #NoStress
Meg a katonák se szerelhetnek le vagy tagadhatnak meg parancsot.
Lúdas Solymi
Miért, ha nincs háború vagy hadiállapot akkor szerinted megtagadhatnak parancsot?
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor is megtagadhatnak parancsot, de hogy jön ez ide?
Itt arról van szó, hogy a folyamatos vészhelyzetek és válsághelyzetek országában szépen lassan eljutunk oda, ahol már részben tartunk, hogy a rendőrségtől nem lehet normálisan leszerelni, azt hiszem a katonaságtól se, és ha tovább csűrik-csavarják a dolgot akkor már abban se bízhatsz, hogy normális módon megtagadhatod a parancsot, legyen az bármi, mondjuk kiküldenek Mucsaröcsögére kerítést őrizni, akkor nem elbocsátanak a szolgálattól, hanem még börtönbe is küldenek.

De semmi probléma, ezt a posztmodern...

Lúdas Solymi
Nem, ez a katonaság.
A parancsot végre kell hajtani.
Illetve bizonyos esetekben meg lehet tagadni, de ritka, hogy annak jogossága indokolható.
(Nem ezektől a módosításoktól kell tartania egy katonának ha parancsot kap és nem hajtja végre.)

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 221
Meg a katonák se szerelhetnek le vagy tagadhatnak meg parancsot.
Lúdas Solymi
Miért, ha nincs háború vagy hadiállapot akkor szerinted megtagadhatnak parancsot?
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor is megtagadhatnak parancsot, de hogy jön ez ide?
Itt arról van szó, hogy a folyamatos vészhelyzetek és válsághelyzetek országában szépen lassan eljutunk oda, ahol már részben tartunk, hogy a rendőrségtől nem lehet normálisan leszerelni, azt hiszem a katonaságtól se, és ha tovább csűrik-csavarják a dolgot akkor már abban se bízhatsz, hogy normális módon megtagadhatod a parancsot, legyen az bármi, mondjuk kiküldenek Mucsaröcsögére kerítést őrizni, akkor nem elbocsátanak a szolgálattól, hanem még börtönbe is küldenek.

De semmi probléma, ezt a posztmodern...

"A Btk. egy nyári módosításával egy 2012-ben elfogadott rendelkezést változtattak meg, miszerint a kibúvás a katonai szolgálat alól és a hadkötelezettség teljesítésének korlátozására vonatkozó rendelkezések akkor is alkalmazhatóvá válnak, ha a kormány még csak benyújtotta a hadiállapotról szóló javaslatot, így nem kell megvárni, míg hivatalosan is hadiállapotot hirdetnek."

"azon esetkörök számát, amelyek különleges jogrend esetén bevezethetők: hadiállapot, szükségállapot és vészhelyzet."

"Bevezettek egy egészen új fogalmat is: az összehangolt védelmi tevékenységet. Ennek az indoklása szerint az a célja, hogy „súlyos, elhúzódó, kormányzati beavatkozást igénylő válsághelyzetekben az ország védelmét és biztonságát szolgáló erők közös, összehangolt igénybevétele biztosított legyen”. Ebben a védelmi tevékenységi időszakban megmaradnak a kormánynak a rendkívüli jogrendben is érvényes felhatalmazásai."

Kósa Lajos a Btk. módosítására egy példát hozott: „Ha rendkívüli jogrendi helyzetben mondjuk hadiállapot van, és érvénybe lép a hadkötelezettség, akkor azok számára, akik a honvédség kötelékében teljesítenek szolgálatot, lehetséges büntetés ugye a szolgálattól való eltiltás, na most hadi helyzetben ennek nincs sok értelme, ide más típusú büntetési tételek kellettek.”
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 094
Meg a katonák se szerelhetnek le vagy tagadhatnak meg parancsot.
Lúdas Solymi
Miért, ha nincs háború vagy hadiállapot akkor szerinted megtagadhatnak parancsot?
Őszentsége Sobri Jóska
Gondolom békeidőben az ilyesmit olcsóbban megúszhatják.

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 808 — #NoStress
Meg a katonák se szerelhetnek le vagy tagadhatnak meg parancsot.
Lúdas Solymi
Miért, ha nincs háború vagy hadiállapot akkor szerinted megtagadhatnak parancsot?

több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 629 — Patriot
És készüljetek
 telex.hu/belfold/2022/10/28/honvedelmi-torveny-modositas-bunteto-torvenykonyv-katonaijog-november
zemanla
Én abban bízom/azt gondolom, hogy hamarabb süt el fegyvert egy külföldi nato katona itt, mint én, akinek még csak a gyerek műanyag puskája volt a kezében.
Stoki
Garantálom, hogyha engem besoroznak és fegyvert adnak a kezembe akkor nagyobb veszélyben lesz a besorozóm meg a törvényalkotó mint az ellenség.
Kurvaannnnyukat.
Bazzani
Egy mozgósításnál a törvényalkotók meg amúgy az egész Országház rég 6ezer kilométerrel arrébb lenne.
Nemes samu09
Keletre?

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 614 — I like the Texans, I like who we are
És készüljetek
 telex.hu/belfold/2022/10/28/honvedelmi-torveny-modositas-bunteto-torvenykonyv-katonaijog-november
zemanla
Én abban bízom/azt gondolom, hogy hamarabb süt el fegyvert egy külföldi nato katona itt, mint én, akinek még csak a gyerek műanyag puskája volt a kezében.
Stoki
Garantálom, hogyha engem besoroznak és fegyvert adnak a kezembe akkor nagyobb veszélyben lesz a besorozóm meg a törvényalkotó mint az ellenség.
Kurvaannnnyukat.
Bazzani
Egy mozgósításnál a törvényalkotók meg amúgy az egész Országház rég 6ezer kilométerrel arrébb lenne.
több mint 3 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
És készüljetek
 telex.hu/belfold/2022/10/28/honvedelmi-torveny-modositas-bunteto-torvenykonyv-katonaijog-november
zemanla
Én abban bízom/azt gondolom, hogy hamarabb süt el fegyvert egy külföldi nato katona itt, mint én, akinek még csak a gyerek műanyag puskája volt a kezében.
Stoki
Én is abban bízok. Vagy még ő sem!
😕
zemanla
Így van, vagy még ő sem, az a legjobb forgatókönyv.
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 227 — Axel Foley
És készüljetek
 telex.hu/belfold/2022/10/28/honvedelmi-torveny-modositas-bunteto-torvenykonyv-katonaijog-november
zemanla
Én abban bízom/azt gondolom, hogy hamarabb süt el fegyvert egy külföldi nato katona itt, mint én, akinek még csak a gyerek műanyag puskája volt a kezében.
Stoki
Garantálom, hogyha engem besoroznak és fegyvert adnak a kezembe akkor nagyobb veszélyben lesz a besorozóm meg a törvényalkotó mint az ellenség.
Kurvaannnnyukat.

több mint 3 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 411 — Do Your Job
És készüljetek
 telex.hu/belfold/2022/10/28/honvedelmi-torveny-modositas-bunteto-torvenykonyv-katonaijog-november
zemanla
Én abban bízom/azt gondolom, hogy hamarabb süt el fegyvert egy külföldi nato katona itt, mint én, akinek még csak a gyerek műanyag puskája volt a kezében.
Stoki
Én is abban bízok. Vagy még ő sem!
😕

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞