Politika

70 feliratkozó

több mint 3 éve
Kexandro Arizona Cardinals 562 — UDFA LS
peterk2005 udvari bolond
Gyurcsány ellen nehezebb objektíven érvelni, egyrészt mert régen volt kormányon, másrészt mert ellenzékből közvetlenül kevés hatása volt a mindennapokra.

Szerintem a családi ebédeknél is az objektivitás a kulcs; ha a kéthetente 1,5 órás ebédek alatt csak 1-1, tényszerűen igazolható hazugságot / bűntényt / korrupciót felhozol amiről a közmédiában nem hallhattak, már javulhat a helyzet.
Nyilván ha valakit "beszippantott" a politika és 0-24-ben OV-hoz imádkozik, azokat az embereket el kell engedni. 😊

Szerkesztette: Kexandro
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...Kexandro
Ez jól hangzik, csak sajnos nem ilyen egyszerű. Anyám és apám "balosok", a kádári romantikában ragadt fajták. Manapság nincs feszültség, mert kényelmesen utálhatjuk együtt Orbánt. 😊 De egyébként rögtön előjön a meg nem értés, ha pl. Gyurcsány előjön. Akkor egyből jön a "de hát az egy olyan értelmes ember, mi a bajod vele"? És már nem akarom ezredszer is elmagyarázni neki, hogy amikor a Valóvilágban arra az iszákos / csaját átbaszó / kis kurvaként viselkedő / rémgeci Bercire / Tibire / Katira / stb. szavaz, akiket az életben egyébként gyűlöl, akkor pontosan azt teszi amit a politikai választásakor is. Valamiért szimpatizálni kezd az egyikkel, aztán belemagyarázza, hogy áááá a Berci nem is olyan, csak olyannak látszik mert a másik blablabla. Emóciók, szimpátia alapján dönt aztán hozzá kreál egy racionalizáló "nemisolyant", hogy a tudatos énjét megnyugtassa. És hiába mondom ezt el így neki, fel se fogja, hogy mit mondok.

A politika egy dolog a rengeteg másik között, amibe bele lehet csavarodni. Mittudomén benzines vs elektromos autó vagy android vs iphone, vagy vitamin tabletták vs paleo étrend és nem is folytatom. Ha valaki bármelyikbe belecsavarodik - értsd beszippantja a dolog - az rohadt nehezen csavarható ki belőle. Ha 24 órában vele élsz, akkor lehet rá esély szép fokozatosan, lassan, türelemmel kihozni őt a kútból. De ha havonta két hétvégi ebéd erejéig látod, akkor az esély nulla. Akkor el kell fogadni, hogy ez van, és tényleg jobb félretenni és nem beszélni róla.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 807 — zászló zászló szív

#ujeuropa
Gyurma Pappa
raadasul egy eleg mocsok modon iranyitott kerdes is 😊
csebi
Mi a kérdés? A Ja-t, a Nein, meg az Ukraine-t értem. 😀
Zsellértelkes Vrij
Hogy az energiaválság ellenére támogatja-e az ukránok támogatását.
Gyurma Pappa
pontosabban: Tovabbra is tamogassuk-e Ukrajnat a novekvo energiaarak ellenere? nem tetszik nekem ez a kerdes amugy.
csebi
Ja, te tudsz németül, én meg a Kardról hoztam 😀

több mint 3 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
 m.hvg.hu/eurologus/20221005_Itt_a_nyolcadik_szankcios_csomag__Magyarorszag_is_megszavazta

micsoda bohóc 😀
Amadeus von Dollárbaloldal
Nagyon akarja az EU-s pénzt.
ender1112
Legjobb komment:

 “elértük, hogy az olajársapka-mechanizmus alól kivételt kapjon a csővezetékes szállítási mód”

Ilyen nem is volt a tervezetben Peti

---

Akit ez nem győz meg, hogy mélységesen át van b@szva és az orbánnak tulajdonított zsenialitása nem más, mint vak hit, felesleges vitázni, hiszen vallási fundamentalistákat se lehet észérvekkel meggyőzni

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 439 — Lucas Scott
országos pedagústüntetés, ezzel foglalakozik az összes független sajtó.
megnézem én balga hogy a csodaorigon ezekről mit ír, ctr+f: 'pedagósus'- nincs találat, esetleg 'tanár,' na van is egy találat: "Péniszeket osztályoz az egykori tanárnő."
braxa88
remelem Pinter nem hunyaszkodik meg es minden resztvevo tanart kirug, sot a gyerekeket is ki lehetne rugni a sulibol ...
csebi
tökéletesen bemutatja az eset, hogy mennyire nem érthet egy ember mindenhez. Pintér kiváló rendvédelmi vezető, de csapnivaló az oktatasban. Az iskola nem a rendőrség, itt esélytelen rövidtávon pótolni a kirúgott tanárokat.
Amadeus von Dollárbaloldal
de most oszinten az is mennyire hatekony, hogy azok a rendorok,bvsek sem szerelhetnek vissza, akik mar egyszer leszereltek. meg a rendorsegnel hogyan sikerul potolni ezeket az embereket, akik leszereltek?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 776 — Víí veeer dö cseempjönsz.
 m.hvg.hu/eurologus/20221005_Itt_a_nyolcadik_szankcios_csomag__Magyarorszag_is_megszavazta

micsoda bohóc 😀
Amadeus von Dollárbaloldal
Nagyon akarja az EU-s pénzt.
több mint 3 éve
Kexandro Arizona Cardinals 562 — UDFA LS
Tegyük fel, hogy én csípem Orbánt, és rá szavazok.
A keresztény-konzervatív kamun átlatok, a korrupcióról tudok, csak leszarom, Bayer Zsoltot és Gyurcsányt egyaránt rühellem, a melegek basztatása zavar, ahogy a háborús, inflációs, rezsicsökis balfaszkodás is, de nem hiszem, hogy Gy.Németh Erzsébet vagy Gelencsér jobban csinálná, vagy ők lennének a megoldás, így kitartok Orbán mellett.
Győzz meg.
Őszentsége Sobri Jóska
Ezek alapján téged nem szeretnélek és nem is tudnálak meggyőzni - nyilván van köztünk egy értékrendbeli / morális / világnézeti különbség, amiből az eltérő politikai preferenciáink adódnak.
Ez szerintem teljesen oké, nekem a problémám azokkal van, akik benyalják a propagandát, ezáltal hamis inputok alapján választottak politikai oldalt.
A "cél" szerintem nem a megtérítés, hanem hogy az inputok (mi történik a világban, mi ebben a kormány szerepe, stb) a helyükre kerüljenek.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 698
 m.hvg.hu/eurologus/20221005_Itt_a_nyolcadik_szankcios_csomag__Magyarorszag_is_megszavazta

micsoda bohóc 😀
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 698
országos pedagústüntetés, ezzel foglalakozik az összes független sajtó.
megnézem én balga hogy a csodaorigon ezekről mit ír, ctr+f: 'pedagósus'- nincs találat, esetleg 'tanár,' na van is egy találat: "Péniszeket osztályoz az egykori tanárnő."
braxa88
remelem Pinter nem hunyaszkodik meg es minden resztvevo tanart kirug, sot a gyerekeket is ki lehetne rugni a sulibol ...
csebi
tökéletesen bemutatja az eset, hogy mennyire nem érthet egy ember mindenhez. Pintér kiváló rendvédelmi vezető, de csapnivaló az oktatasban. Az iskola nem a rendőrség, itt esélytelen rövidtávon pótolni a kirúgott tanárokat.

Szerkesztette: resistance is futile
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 813 — #NoStress
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
az a baj hogy sok esetben hiába hozol bármi tényt mikor a másik fél teljesen érzelemvezérelt
Negritis, a vajda
Szerintem mindenkivel meg lehet találni a megfelelő hangot, és talán az a kulcs hogy nem azzal kell indítani hogy a Fidesz egy szar, és minden amit tesznek szar.
- El kell ismerni (akár eltúlozva is) a pozitív / előnyös intézkedéseit a Fidesznek, hogy a másik fél gondolatai ne legyenek 100%-ban meghazudtolva már az első percben. Na ettől lesznek érzelem vezéreltek és "bezárkóznak"
- Nem rábeszélni kell őket egy másik oldalra, egész egyszerűen felnyitni a szemüket hogy mi történik valójában a világban, és legalább 10-20%-ban fogyasszanak mást is az M1-en kívül
- Tények, adatok (közérthető formában) "bemutatása", amikkel effektíve bizonyíthatóak a Fidesz hazugságai

Nyilván nem kell preziket gyártani a rokonoknak, de én személy szerint mindig igyekszem meghallgatni a másik oldalt, akár még rá is játszani az ellenzékiek töketlenségének elismerésére (nem az a cél hogy megtérjenek, hanem hogy GONDOLKOZZANAK), és ha ez a közös pont megvan, utána befogadóbbak az érvekre is 😊

Ha a gondolkodó réteg legalább a saját, szűk családi körében el tudja indítani ezeket a folyamatokat, annak pár év alatt már lehetne egy látható hatása.
Kexandro
Tegyük fel, hogy én csípem Orbánt, és rá szavazok.
A keresztény-konzervatív kamun átlatok, a korrupcióról tudok, csak leszarom, Bayer Zsoltot és Gyurcsányt egyaránt rühellem, a melegek basztatása zavar, ahogy a háborús, inflációs, rezsicsökis balfaszkodás is, de nem hiszem, hogy Gy.Németh Erzsébet vagy Gelencsér jobban csinálná, vagy ők lennének a megoldás, így kitartok Orbán mellett.
Győzz meg.

több mint 3 éve
Kexandro Arizona Cardinals 562 — UDFA LS
Egyetértek a mondandóddal, de azért ne éljünk álomvilágban, családon belül is van olyan, hogy egyszerűen felesleges politizálni mert nem érdeklik a vélemények ő látta a TVben, hogy ez van.

Mellesleg, ha mondjuk pár órát vagy valakivel együtt havi szinten és mondjuk nem úgy szeretnél eljönni hogy csak felbaszódsz akkor lehet érdemesebb kerülni a témát.
Toca
Nyilván mindenkit nem lehet megmenteni, ezt adom.
A hsz-ed második fele tipikusan a "könnyebb út", amire utaltam. Nem hibáztatok senkit hogy ilyen szitukba nem áll bele, de némi felelőssége azért van a dologban.
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 507 — Vikings fan
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
pontosan!

Főleg mikor ment ez az "ellenzék nem érti a magyar néplelket" nevű faszság. Hagyjuk már, mikor emberek a saját felmenőikkel nem tudnak zöld ágra vergődni, biztos ez a baj. Persze, az ellenzék többnyire teljesen balfasz, de attól még ez az ellenzékiek nem értjük a magyar néplelket dolog full bullshit.
eaglesmcnabb
épp ma mondta valaki, hogy két éve nem beszél az anyjával mert olyanokat mondott....más valaki is megkeresett ma, hogy szeretne beszélni velem mert az anyja felidegesítette (kamasz srác és egyébként részben igaza van) szóval ja...ettől még persze nem családtagokkal kellene tudni normális párbeszédet folytatni...de nyugaton sem megy jól sokszor pláne a twitterhuszár és közösségi médiavilágban ahol mindenre azzonal zsigerből reagálok...
dande2
Kéne tudni, csak rengeteg szülő használja az én sokkal több mindent láttam kártyát vagy az idősebb vagyok kártyát ami egy értelmes párbeszédet még ha egyet is értünk simán kitud gyilkolni.
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 902 — Így remélem megfelelek nektek.....
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
pontosan!

Főleg mikor ment ez az "ellenzék nem érti a magyar néplelket" nevű faszság. Hagyjuk már, mikor emberek a saját felmenőikkel nem tudnak zöld ágra vergődni, biztos ez a baj. Persze, az ellenzék többnyire teljesen balfasz, de attól még ez az ellenzékiek nem értjük a magyar néplelket dolog full bullshit.
eaglesmcnabb
épp ma mondta valaki, hogy két éve nem beszél az anyjával mert olyanokat mondott....más valaki is megkeresett ma, hogy szeretne beszélni velem mert az anyja felidegesítette (kamasz srác és egyébként részben igaza van) szóval ja...ettől még persze nem családtagokkal kellene tudni normális párbeszédet folytatni...de nyugaton sem megy jól sokszor pláne a twitterhuszár és közösségi médiavilágban ahol mindenre azzonal zsigerből reagálok...
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 507 — Vikings fan
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
az a baj hogy sok esetben hiába hozol bármi tényt mikor a másik fél teljesen érzelemvezérelt
Negritis, a vajda
Szerintem mindenkivel meg lehet találni a megfelelő hangot, és talán az a kulcs hogy nem azzal kell indítani hogy a Fidesz egy szar, és minden amit tesznek szar.
- El kell ismerni (akár eltúlozva is) a pozitív / előnyös intézkedéseit a Fidesznek, hogy a másik fél gondolatai ne legyenek 100%-ban meghazudtolva már az első percben. Na ettől lesznek érzelem vezéreltek és "bezárkóznak"
- Nem rábeszélni kell őket egy másik oldalra, egész egyszerűen felnyitni a szemüket hogy mi történik valójában a világban, és legalább 10-20%-ban fogyasszanak mást is az M1-en kívül
- Tények, adatok (közérthető formában) "bemutatása", amikkel effektíve bizonyíthatóak a Fidesz hazugságai

Nyilván nem kell preziket gyártani a rokonoknak, de én személy szerint mindig igyekszem meghallgatni a másik oldalt, akár még rá is játszani az ellenzékiek töketlenségének elismerésére (nem az a cél hogy megtérjenek, hanem hogy GONDOLKOZZANAK), és ha ez a közös pont megvan, utána befogadóbbak az érvekre is 😊

Ha a gondolkodó réteg legalább a saját, szűk családi körében el tudja indítani ezeket a folyamatokat, annak pár év alatt már lehetne egy látható hatása.
Kexandro
Egyetértek a mondandóddal, de azért ne éljünk álomvilágban, családon belül is van olyan, hogy egyszerűen felesleges politizálni mert nem érdeklik a vélemények ő látta a TVben, hogy ez van.

Mellesleg, ha mondjuk pár órát vagy valakivel együtt havi szinten és mondjuk nem úgy szeretnél eljönni hogy csak felbaszódsz akkor lehet érdemesebb kerülni a témát.
több mint 3 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 337 — je suis poloska
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
pontosan!

Főleg mikor ment ez az "ellenzék nem érti a magyar néplelket" nevű faszság. Hagyjuk már, mikor emberek a saját felmenőikkel nem tudnak zöld ágra vergődni, biztos ez a baj. Persze, az ellenzék többnyire teljesen balfasz, de attól még ez az ellenzékiek nem értjük a magyar néplelket dolog full bullshit.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Kexandro Arizona Cardinals 562 — UDFA LS
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
az a baj hogy sok esetben hiába hozol bármi tényt mikor a másik fél teljesen érzelemvezérelt
Negritis, a vajda
Szerintem mindenkivel meg lehet találni a megfelelő hangot, és talán az a kulcs hogy nem azzal kell indítani hogy a Fidesz egy szar, és minden amit tesznek szar.
- El kell ismerni (akár eltúlozva is) a pozitív / előnyös intézkedéseit a Fidesznek, hogy a másik fél gondolatai ne legyenek 100%-ban meghazudtolva már az első percben. Na ettől lesznek érzelem vezéreltek és "bezárkóznak"
- Nem rábeszélni kell őket egy másik oldalra, egész egyszerűen felnyitni a szemüket hogy mi történik valójában a világban, és legalább 10-20%-ban fogyasszanak mást is az M1-en kívül
- Tények, adatok (közérthető formában) "bemutatása", amikkel effektíve bizonyíthatóak a Fidesz hazugságai

Nyilván nem kell preziket gyártani a rokonoknak, de én személy szerint mindig igyekszem meghallgatni a másik oldalt, akár még rá is játszani az ellenzékiek töketlenségének elismerésére (nem az a cél hogy megtérjenek, hanem hogy GONDOLKOZZANAK), és ha ez a közös pont megvan, utána befogadóbbak az érvekre is 😊

Ha a gondolkodó réteg legalább a saját, szűk családi körében el tudja indítani ezeket a folyamatokat, annak pár év alatt már lehetne egy látható hatása.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
Kexandro
az a baj hogy sok esetben hiába hozol bármi tényt mikor a másik fél teljesen érzelemvezérelt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Kexandro Arizona Cardinals 562 — UDFA LS
Többen írtátok, és a saját környezetemben is érzem hogy annyira polarizáltak már a családi kapcsolatok is, hogy a politika teljesen tabu témává vált.
Én azt gondolom hogy aki ezt elfogadja és még a saját, közeli hozzátartozóit sem próbálja meghallgatni / megérteni / meggyőzni, az a könnyebb utat választja és valamilyen szinten asszisztál a mostani rendszerhez.

Igen, rohadt sok energia adatokat gyűjteni, megmagyarázni, érvelni, viszont attól tartok nincs más út, mert ezt a "munkát" valakinek el kell végeznie, nincs mese...

#vitaindító 😊
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 439 — Lucas Scott
és a párhuzamos valóság:
 metropol.hu/aktualis/fkf-kukessztrajk-karacsony-gergely-kirugassal-fenyegetik-825486/
braxa88
ha mar igazan parhuzamos valosag

 444.hu/2022/10/05/ures-utcakat-mutogatott-az-elolancrol-tudosito-hirtv

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
és a párhuzamos valóság:
 metropol.hu/aktualis/fkf-kukessztrajk-karacsony-gergely-kirugassal-fenyegetik-825486/
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 439 — Lucas Scott

#ujeuropa
Gyurma Pappa
raadasul egy eleg mocsok modon iranyitott kerdes is 😊
csebi
Mi a kérdés? A Ja-t, a Nein, meg az Ukraine-t értem. 😀
Zsellértelkes Vrij
Hogy az energiaválság ellenére támogatja-e az ukránok támogatását.
Gyurma Pappa
pontosabban: Tovabbra is tamogassuk-e Ukrajnat a novekvo energiaarak ellenere? nem tetszik nekem ez a kerdes amugy.
csebi
Hogy fogalmaztad volna meg a kérdést?
Zsellértelkes Vrij
Tamogassuk-e tovabbra is Ukrajnat?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 212 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid

#ujeuropa
Gyurma Pappa
raadasul egy eleg mocsok modon iranyitott kerdes is 😊
csebi
Mi a kérdés? A Ja-t, a Nein, meg az Ukraine-t értem. 😀
Zsellértelkes Vrij
Hogy az energiaválság ellenére támogatja-e az ukránok támogatását.
Gyurma Pappa
pontosabban: Tovabbra is tamogassuk-e Ukrajnat a novekvo energiaarak ellenere? nem tetszik nekem ez a kerdes amugy.
csebi
Hogy fogalmaztad volna meg a kérdést?

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 439 — Lucas Scott
országos pedagústüntetés, ezzel foglalakozik az összes független sajtó.
megnézem én balga hogy a csodaorigon ezekről mit ír, ctr+f: 'pedagósus'- nincs találat, esetleg 'tanár,' na van is egy találat: "Péniszeket osztályoz az egykori tanárnő."
braxa88
remelem Pinter nem hunyaszkodik meg es minden resztvevo tanart kirug, sot a gyerekeket is ki lehetne rugni a sulibol ...
csebi
Az van, hogy a tanárok most jókor vannak jóhelyen. Kezd a rezsi miatti elégedetlenség összeérni az ő tüntetésükkel.

Egy a baj még mindig: nincs aki irányítsa a haragot. Az MSZP még mindig a két skandináv ország ratifikálásával van elfoglalva, ahelyett, hogy eltakarodna a picsába és átadná a helyet normális politikai erőnek, aki tud is tenni valamit.
Gyurma Pappa
majd a parbeszed.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 439 — Lucas Scott

#ujeuropa
Gyurma Pappa
raadasul egy eleg mocsok modon iranyitott kerdes is 😊
csebi
Mi a kérdés? A Ja-t, a Nein, meg az Ukraine-t értem. 😀
Zsellértelkes Vrij
Hogy az energiaválság ellenére támogatja-e az ukránok támogatását.
Gyurma Pappa
pontosabban: Tovabbra is tamogassuk-e Ukrajnat a novekvo energiaarak ellenere? nem tetszik nekem ez a kerdes amugy.

Szerkesztette: csebi