Politika
65 feliratkozó
több mint 4 éve
Értem. Csak ledöbbenek, hogy amióta MZP bedobta, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni, azóta az ellenzéki média egy részében ezt kész tényként kezelik, mintha az lenne a mondás, hogy a zsiráf egy szárazföldi emlős állat.Nem arról van szó hogy lehet e vele nyerni, szerintem van rá esély.Ha most Dobrevet megszavazzák, azzal nyertek egy plusz szavazatot a Fidesznek.Ezt sok ellenzéki irományban lehet olvasni, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni, miközben ez nem tény, hanem csak egy prognózis, mégis tényként kezelik.
Nomac
Elárulod, hogy szerinted ez miért ultimate igazság?
Ha Gyurcsány miatt, akkor még azt is, hogyha ennyire zavaró a férje, akkor miért engedték egyáltalán elindulni, vagy ha tántoríthatatlan volt, akkor miért nem ezt kommunikálta róla az egész ellenzék, hiszen ez egy olyan infó, ami nem most derült ki, hanem évek óta tudott, hogy Gyurcsány a férje?
Sobri Jóska
Arra gondoltam, hogy számomra Dobrev egyenlő a megbukott szocikkal, akik már egyszer leszerepeltek, és többet nem kérek belőlük, egy szart, egy másik szarra nincs értelme leváltani az én világnézetemben. Változást szeretnék, olyan embereket akik még nem bizonyítottak, nézzük meg őket, ha ők sem jönnek be jöjjön a következő.
Ha az emberek nagy része úgy gondolja, hogy egy Dobrev rendszerváltó, akkor nem vagyunk még készen erre, szavazok a fideszre, szopjunk még négy évet. Talán akkor majd sikerül.
Nomac
Sokan meg amikor a változásról beszélnek, akkor ugyanazt akarják ami van, csak egy kicsit komfortosabban.
Ajánlom Örkény örökérvényű egypercesét:
„Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással.”
több mint 4 éve
Nem arról van szó hogy lehet e vele nyerni, szerintem van rá esély.Ha most Dobrevet megszavazzák, azzal nyertek egy plusz szavazatot a Fidesznek.Ezt sok ellenzéki irományban lehet olvasni, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni, miközben ez nem tény, hanem csak egy prognózis, mégis tényként kezelik.
Nomac
Elárulod, hogy szerinted ez miért ultimate igazság?
Ha Gyurcsány miatt, akkor még azt is, hogyha ennyire zavaró a férje, akkor miért engedték egyáltalán elindulni, vagy ha tántoríthatatlan volt, akkor miért nem ezt kommunikálta róla az egész ellenzék, hiszen ez egy olyan infó, ami nem most derült ki, hanem évek óta tudott, hogy Gyurcsány a férje?
Sobri Jóska
Arra gondoltam, hogy számomra Dobrev egyenlő a megbukott szocikkal, akik már egyszer leszerepeltek, és többet nem kérek belőlük, egy szart, egy másik szarra nincs értelme leváltani az én világnézetemben. Változást szeretnék, olyan embereket akik még nem bizonyítottak, nézzük meg őket, ha ők sem jönnek be jöjjön a következő.
Ha az emberek nagy része úgy gondolja, hogy egy Dobrev rendszerváltó, akkor nem vagyunk még készen erre, szavazok a fideszre, szopjunk még négy évet. Talán akkor majd sikerül.
több mint 4 éve
Görögök?Jelzem, hogy Orbán harcot hirdetett az államadósság ellen és egészen covidig tartotta magát hozzá, illetve ez az első alkalom, hogy osztogasson hitelből. Ha nyer, nem lepne meg, ha ismét változna a hozzáállása és csak a haveroknak osztana újra. Tőled olvasni egy dolog, hogy szerinted nem mehet csődbe egy ország az EU-ban, de amikor a pénzügyi válságban közel kerültünk hozzá, nem az EU, hanem az IMF dobott mentőövet.De egy EU-s ország nem tud csődbe menni. Venezuela tud vagy valami banánköztársaság, de egy EU-s ország Európa közepén nem.Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
A posztmodernben csak riogatni lehet csőddel, ami legfeljebb azt jelenti, hogy csökken valami plusz (nyugdíjprémium, családok támogatása, stb.), nem azt, hogy realizálódik valami minusz.
A covid miatt minden ország költségvetési hiányt "gyárt" (igen, még a németek is) a lovak közé dobták a gyeplőt, de valójában ezek virtuális hiányok, nem ettől lesz rosszabb.
Régi ballibsi beidegződés mindig aggódni valami miatt, mindig keresni, hogy amit más csinál és jó az miért rossz.
Hát ez most simán jó a fél országnak, aminek az árát senki se fizeti meg jobban, mintha most nem osztogatnának, hiszen úgyis az az alap népi élmény, hogy a magyar épp valaminek az árát fizeti meg állandóan.
Pont attól geci Orbán, hogy ezt pont így meghúzza, más pénzét osztogatja, mert ez pont nem borzasztó, hanem hatékony, de osztogatni nyilván csak kormányzati pozícióban lehet.
Sobri Jóska
Ha euró lenne, nyilván igazad lenne, de egyelőre csak nincs rá példa, mert senki nem jutott el az államcsőd közelébe...
Klaci79

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
De igaz. Megtehetné. Másrészről, szerinted gerjesztene inflációt, de ez egy vélemény. Sokak meg azt mondták az EKB-kötvényvásárlási programjáról a 2010-es évek közepéről, hogy meglódítja az inflációt, káros a piaci folyamatokra és különben is, mit képzel magáról az EKB. Az infláció nem jött, a pénz ki lett öntve a fejek meg vakaródtak, hogy hova lettek a közgazdaságtani alapvetések."az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek? "Ez igaz, viszont nem állítottam az ellenkezőjét 😊 ezért volt az egyrészt - másrészt kitétel, mert két külön dolgora reagáltam.Az MMT nem azt mondja, hogy annyi pénzt nyomtathatsz, amennyit akarsz. Azt mondja, hogy addig növelheted a kibocsátott pénz mennyiségét, ameddig vele együtt nő a kibocsátás. Recesszióban a gazdasági szereplők visszafogják a termelést (ez a recesszió egyik definíciója), vagyis a kibocsátást. Ha már nem tud tovább nőni a kibocsátás, akkor az infláció fog nőni, mert egyre több pénz kerget ugyanannyi jószágot. Vagyis a nyomtatott helikopterpénz az gazdasági értelemben nem ugyanaz, mint a külső adósság. A MMT továbbá azt sem mondja, hogy nem lehet kifelé vagy befelé fizetésképtelenné válni. Annyit mond, hogy befelé nehezebb, mert az állam tud teremteni olyan belső kínálatot (szociális ágazatok, stb), amit aztán megfinanszíroz a nyomtatott pénzből, vagyis megint együtt nő a pénz mennyisége (kereslet) és a kibocsátás (kínálat).Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
MC12
Lecsó
Azt megintcsak nem írtam, hogy nem lehet fizetésképtelenné válni, de a leírásodból következően egyetértünk abban, hogy igen nehéz lenne ez manapság 😉 Valahogy nem is történik meg.
MC12
Ez a kijelentés nem igaz. Azóta hozzáírtam egy másik mondatot a hsz-hez, bocs érte. Ezt:
De ha arra nyomtatna pénzt, hogy visszavásárolja az állampapírjait, akkor nyilvánvalóan inflációt gerjesztene, mivel a kínálat (a hitelezőknél lévő adósságállomány) mennyisége nem változik.
Az, hogy nő az adósságállomány (ha jól emlékszem, világgazdasági szinten most valami 350% körül járunk, míg 2000-ben volt olyan 80 körül), és eddig nem történt semmi, az nem azt jelenti, hogy nem is fog.
Lecsó
Amit a végén írtál az meg csak a szokásos mainstream.
Szakértő elemzők egy random év végén: Túl sok a pénz a gadaságban, inflációnak kell jönnie. Az infláció nem jön.
Szakértő elemzők a random év utáni év elején: Az, hogy nincs infláció, nem jelenti hogy nem is lesz! Az infláció nem jön.
Szakértő elemzők a random év utáni év végén: Túl sok a pénz a gzadaságban, inflációnak kell jönnie. Az infláció nem jön.
Szakértő elemzők a random év utáni év, utáni év elején: Az, hogy nincs infláció, nem jelenti hogy nem is lesz! Az infláció nem jön.
És ezt hallgatjuk 10 éve. Egyszer biztos bejön és akkor lehet mutogtani, hogy naaaaa megmondtuk 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Én voltam szavazni , céges szakszervezetisünk az egyik delegált , nagybánatomra 70-30at mond eddig Dobrevnek , ez 11kor volt Pakson , amikor voltam 10-12 nyugdíjas volt még ottMinimum elgondolkodtató.Volt valaki előválasztani? Hangulatjelentés?😊Egy ismerősöm "exit pollozik" magán szorgalomból Soroksáron. Nem írja hány megkérdezettből, de 84%Dobrev 8 %MZP a többi nem válaszolt 😕
nagylaza
dande
nagylaza
Szerkesztette: nando89
több mint 4 éve
1. Én nem is értek ezzel egyet, mint az lentebb kis is derült 😊 szerintem értelmetlen az államadósság elleni harc, egy kommunikációs trükk, blöff. Lényegtelen adat, minden jelentőségét elveszítette, legkésőbb Görögország megmentésénél.Nagy öröm azt olvasni, hogy egyesek az USA-val hasonlítják össze a magyar gazdaságot, csak éppen ki kellene venni a biliből a kezedet és felébredni.Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
MC12
Nem véletlen, hogy Orbán harcot hirdetett az államadósság ellen és tartotta is magát ehhez, egészen a covid-ig. Vagyis nem velem vitázol, hanem a fidesz gazdaságpolitikájával.
Persze értem, hogy lehet hitellel, vagy eladósodottan kormányozni. Ugyanakkor hitelből érdemes lenne gazdaságot fejleszteni, olyan beruházásokat csinálni, amik megtérülnek és nem nyugdíjat fizetni és szja-t adni vissza. Jelzem ez nem jött be a szoci kormányoknak sem.
Ha ma az USA-ban gond van az eladósodottság miatt, az elsősorban nem ott érződik, hanem itt fog. Tetszik vagy sem, de ma sajnos úgy működik, hogy ha Magyarország eladósodik, akkor azt mi nagyon megérezzük, ha az USA adósodik el, sajnos azt is mi érezzük meg. Ehhez kellene egy jó euró nekünk.
Az sem igaz, hogy egy állam annyit nyom a pénzéből amennyit akar, mivel ilyenkor jön az infláció, ami egyáltalán nem egy pozitív dolog a gazdaságban. Ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor nem emelné a kamatot a jegybank megállás nélkül az utóbbi hónapokban. Minden egyes állami beruházás is drágul az infláció miatt, ahogy nyugdíjakat vagy az állami alkalmazottak bérét is jobban kell emelni. Ehhez nem nyomtathatsz több pénzt, de ha több pénz van a gazdaságban, akkor annak vásárlóértéke csökken.
Klaci79
2. Hogyne lehetne, mindenki a világban - nem csak az USA, hanem Ukrajna, Szlovákia, Románia stb. - ezt csinálja, csak ki kisebb ki nagyobb mértékben. És a világ a nagyobb mérték felé tart, nem a kisebb felé.
3. Hogyne jönne, hát persze 😊 ezt az érvet kb. 10 éve ismételgeti papagájként minden önmagát mértékadónak tartó mainstream elemző - az infláció meg nem jött. Persze ha még 50 évig ismételgetik akkor egyszer valóban igazuk lesz.
Még mielőtt: a kiugró magyar inflációs adatnak semmi köze a fentebbiekhez, az eu-átlag még mindig 1,8-2% körül van, ami azonnal cáfolja amit írtál. Ha ugyanis az történt volna amit írsz, akkor már réges - régen el kellett volna, hogy szabaduljon az infláció akár az USA-ban, akár az EU-ban ahol szó szerint locsolták, öntötték, borították a pénzt a gazdaságokba a jegybankok. Tudom, tudom, attól hogy még nem volt - az nem jelenti, hogy nem lesz!!!! Unalmas már ez az érvelés.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Orbán az, aki tegnap libsi, ma náci, holnap lehet újmarxista vagy akármi más.Jelzem, hogy Orbán harcot hirdetett az államadósság ellen és egészen covidig tartotta magát hozzá, illetve ez az első alkalom, hogy osztogasson hitelből. Ha nyer, nem lepne meg, ha ismét változna a hozzáállása és csak a haveroknak osztana újra. Tőled olvasni egy dolog, hogy szerinted nem mehet csődbe egy ország az EU-ban, de amikor a pénzügyi válságban közel kerültünk hozzá, nem az EU, hanem az IMF dobott mentőövet.De egy EU-s ország nem tud csődbe menni. Venezuela tud vagy valami banánköztársaság, de egy EU-s ország Európa közepén nem.Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
A posztmodernben csak riogatni lehet csőddel, ami legfeljebb azt jelenti, hogy csökken valami plusz (nyugdíjprémium, családok támogatása, stb.), nem azt, hogy realizálódik valami minusz.
A covid miatt minden ország költségvetési hiányt "gyárt" (igen, még a németek is) a lovak közé dobták a gyeplőt, de valójában ezek virtuális hiányok, nem ettől lesz rosszabb.
Régi ballibsi beidegződés mindig aggódni valami miatt, mindig keresni, hogy amit más csinál és jó az miért rossz.
Hát ez most simán jó a fél országnak, aminek az árát senki se fizeti meg jobban, mintha most nem osztogatnának, hiszen úgyis az az alap népi élmény, hogy a magyar épp valaminek az árát fizeti meg állandóan.
Pont attól geci Orbán, hogy ezt pont így meghúzza, más pénzét osztogatja, mert ez pont nem borzasztó, hanem hatékony, de osztogatni nyilván csak kormányzati pozícióban lehet.
Sobri Jóska
Ha euró lenne, nyilván igazad lenne, de egyelőre csak nincs rá példa, mert senki nem jutott el az államcsőd közelébe...
Klaci79
Nem fog fennakadni azon, hogy eddig mi volt a stratégiája ha most meg ezt érzi vagy gondolja sikerre vezetőnek, meglépi skrupulusok nélkül.
Orbán orrát sose lehet a korábbi szarába nyomkodni mert rugalmas, gátlásoktól mentes, posztmodern, populista politikus, vezető.
Ebben eddig egyetértettünk, most meg mintha elfeledkeznél róla.
Fogd fel úgy, hogy eddig az államadósság ellen harcolt, és azt a csatát megnyerte. Most meg a 13.havi nyugdíjért és az szja-ellen fogott kardott. Ez a felszínen úgyis csak kommunikáció.
több mint 4 éve
Az MMT mellé érdemes kóstolgatni egy kis "szuverén pénz elméletet" is, mert szép az MMT, csak a pénzkibocsátásra, és a forgalomban lévő pénzmennyiségre kb a jegybankoknak van a legkevesebb ráhatása jelenleg. A kerbankok sokkal inkább a pénzkibocsátók...
több mint 4 éve
Te hol éltel eddig, akváriumban?A másik dolog ami felmerült bennem, itt most mindenki marja a másikat, főleg a sok "balos"-nak mondott ember kikel MZP ellen..új Orbán, homofób, gyerekverő, mennyire nem képviseli majd a liberális eszméket, emiatt mennek is Dobrevre szavazni.Én nem vagyok jobbos, inkább balos vagy a fene tudja, de Dobrev és MZP közül inkább az utóbbit választanám, mert az előzőben vmiért nem tudok hinni.
Ha most Dobrevet megszavazzák, azzal nyertek egy plusz szavazatot a Fidesznek. Már a gondolatától is a gyomrom, de egyék meg amit főztek. Négy év múlva megnézzük, megérett e a társadalom a változásra.
Nomac
Oké, hogy okos, értelmes nő, de kb. olyan mint akit most gründoltak, hogy legyen kirakatfigura.
MZP meg már régebb óta itt van, ismerjük neki is a múltját és a hozzáállását a dolgokhoz.
Nekem alapvetően nincs azzal bajom amit a Fidesz vagy MZP mint jobbos kormány képvisel, csak ahogyan teszik és amennyire tolják.
MZP erőseket mond az tény, de emellett meg nem idegeníti el magától a jobboldali Fideszes hívőket, hisz azt az értékrendet képviseli, másrészt látja azt, hogy hogyan kell magát és témákat pozícionálnia ahhoz, hogy megtartsa őket.
Solymi
Dobrev már 20 éve államtitkár volt, nem most került elő a semmiből. Legfeljebb te nem hallottál róla.
több mint 4 éve
Hitelből finanszírozni a jólétet?Mindkettőben tévedsz.
Nem ismerős?
Idáig fikázva volt a Kádár, hogy a Fekete Jani bácsi által felvett kölcsönöket erre használta fel az ország.
Azért anno volt sok, de KÉT-HÁROM nagy különbség is.
Az ‘olajválság’ okozta nemzetközi pénzügyi válság ami eladósította az országokat globálisan akkoriban.
A hidegháború végjátékaként nyújtott kedvezőtlen feltételű, struktúrájú hitelek, amiket nem lehetett valódi fejlesztésekre felhasználni, már csak a COCOM lista és a válság miatt sem.
Ellenben Most kedvező piaci környezetben a leggyengébb gazdasági növekedést produkálva a térségben veszik fel a külföldi hitelt a jólétre.
Mellesleg akkor még megvolt az állami vagyon is ami már nincs.
Szóval ez a mostani a jó megfontolt piaci döntés gondolom, a másik meg az eladták az országot kategória.
Világos.
ozibozi
Ez a mostani egy osztogatás, ami eközben a fél országnak jó. Kicsit sem borzasztó.
A kádári meg sima túlélés volt egy kommunista világhatalom árnyékában (amit szépen kihagytál az egyenletből) amitől mégiscsak itt volt a legmagasabb általános jólét a KGST-n belül.
több mint 4 éve
Minimum elgondolkodtató.Volt valaki előválasztani? Hangulatjelentés?😊Egy ismerősöm "exit pollozik" magán szorgalomból Soroksáron. Nem írja hány megkérdezettből, de 84%Dobrev 8 %MZP a többi nem válaszolt 😕
nagylaza
dande
több mint 4 éve
Ha most Dobrevet megszavazzák, azzal nyertek egy plusz szavazatot a Fidesznek.Ezt sok ellenzéki irományban lehet olvasni, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni, miközben ez nem tény, hanem csak egy prognózis, mégis tényként kezelik.
Nomac
Elárulod, hogy szerinted ez miért ultimate igazság?
Ha Gyurcsány miatt, akkor még azt is, hogyha ennyire zavaró a férje, akkor miért engedték egyáltalán elindulni, vagy ha tántoríthatatlan volt, akkor miért nem ezt kommunikálta róla az egész ellenzék, hiszen ez egy olyan infó, ami nem most derült ki, hanem évek óta tudott, hogy Gyurcsány a férje?
több mint 4 éve
Jelzem, hogy Orbán harcot hirdetett az államadósság ellen és egészen covidig tartotta magát hozzá, illetve ez az első alkalom, hogy osztogasson hitelből. Ha nyer, nem lepne meg, ha ismét változna a hozzáállása és csak a haveroknak osztana újra. Tőled olvasni egy dolog, hogy szerinted nem mehet csődbe egy ország az EU-ban, de amikor a pénzügyi válságban közel kerültünk hozzá, nem az EU, hanem az IMF dobott mentőövet.De egy EU-s ország nem tud csődbe menni. Venezuela tud vagy valami banánköztársaság, de egy EU-s ország Európa közepén nem.Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
A posztmodernben csak riogatni lehet csőddel, ami legfeljebb azt jelenti, hogy csökken valami plusz (nyugdíjprémium, családok támogatása, stb.), nem azt, hogy realizálódik valami minusz.
A covid miatt minden ország költségvetési hiányt "gyárt" (igen, még a németek is) a lovak közé dobták a gyeplőt, de valójában ezek virtuális hiányok, nem ettől lesz rosszabb.
Régi ballibsi beidegződés mindig aggódni valami miatt, mindig keresni, hogy amit más csinál és jó az miért rossz.
Hát ez most simán jó a fél országnak, aminek az árát senki se fizeti meg jobban, mintha most nem osztogatnának, hiszen úgyis az az alap népi élmény, hogy a magyar épp valaminek az árát fizeti meg állandóan.
Pont attól geci Orbán, hogy ezt pont így meghúzza, más pénzét osztogatja, mert ez pont nem borzasztó, hanem hatékony, de osztogatni nyilván csak kormányzati pozícióban lehet.
Sobri Jóska
Ha euró lenne, nyilván igazad lenne, de egyelőre csak nincs rá példa, mert senki nem jutott el az államcsőd közelébe...
több mint 4 éve
"az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek? "Ez igaz, viszont nem állítottam az ellenkezőjét 😊 ezért volt az egyrészt - másrészt kitétel, mert két külön dolgora reagáltam.Az MMT nem azt mondja, hogy annyi pénzt nyomtathatsz, amennyit akarsz. Azt mondja, hogy addig növelheted a kibocsátott pénz mennyiségét, ameddig vele együtt nő a kibocsátás. Recesszióban a gazdasági szereplők visszafogják a termelést (ez a recesszió egyik definíciója), vagyis a kibocsátást. Ha már nem tud tovább nőni a kibocsátás, akkor az infláció fog nőni, mert egyre több pénz kerget ugyanannyi jószágot. Vagyis a nyomtatott helikopterpénz az gazdasági értelemben nem ugyanaz, mint a külső adósság. A MMT továbbá azt sem mondja, hogy nem lehet kifelé vagy befelé fizetésképtelenné válni. Annyit mond, hogy befelé nehezebb, mert az állam tud teremteni olyan belső kínálatot (szociális ágazatok, stb), amit aztán megfinanszíroz a nyomtatott pénzből, vagyis megint együtt nő a pénz mennyisége (kereslet) és a kibocsátás (kínálat).Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
MC12
Lecsó
Azt megintcsak nem írtam, hogy nem lehet fizetésképtelenné válni, de a leírásodból következően egyetértünk abban, hogy igen nehéz lenne ez manapság 😉 Valahogy nem is történik meg.
MC12
Ez a kijelentés nem igaz. Azóta hozzáírtam egy másik mondatot a hsz-hez, bocs érte. Ezt:
De ha arra nyomtatna pénzt, hogy visszavásárolja az állampapírjait, akkor nyilvánvalóan inflációt gerjesztene, mivel a kínálat (a hitelezőknél lévő adósságállomány) mennyisége nem változik.
Az, hogy nő az adósságállomány (ha jól emlékszem, világgazdasági szinten most valami 350% körül járunk, míg 2000-ben volt olyan 80 körül), és eddig nem történt semmi, az nem azt jelenti, hogy nem is fog.
több mint 4 éve
Volt valaki előválasztani? Hangulatjelentés?😊Egy ismerősöm "exit pollozik" magán szorgalomból Soroksáron. Nem írja hány megkérdezettből, de 84%Dobrev 8 %MZP a többi nem válaszolt 😕
nagylaza
több mint 4 éve
De egy EU-s ország nem tud csődbe menni. Venezuela tud vagy valami banánköztársaság, de egy EU-s ország Európa közepén nem.Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
A posztmodernben csak riogatni lehet csőddel, ami legfeljebb azt jelenti, hogy csökken valami plusz (nyugdíjprémium, családok támogatása, stb.), nem azt, hogy realizálódik valami minusz.
A covid miatt minden ország költségvetési hiányt "gyárt" (igen, még a németek is) a lovak közé dobták a gyeplőt, de valójában ezek virtuális hiányok, nem ettől lesz rosszabb.
Régi ballibsi beidegződés mindig aggódni valami miatt, mindig keresni, hogy amit más csinál és jó az miért rossz.
Hát ez most simán jó a fél országnak, aminek az árát senki se fizeti meg jobban, mintha most nem osztogatnának, hiszen úgyis az az alap népi élmény, hogy a magyar épp valaminek az árát fizeti meg állandóan.
Pont attól geci Orbán, hogy ezt pont így meghúzza, más pénzét osztogatja, mert ez pont nem borzasztó, hanem hatékony, de osztogatni nyilván csak kormányzati pozícióban lehet.
több mint 4 éve
Volt valaki előválasztani? Hangulatjelentés?😊
több mint 4 éve
Nagy öröm azt olvasni, hogy egyesek az USA-val hasonlítják össze a magyar gazdaságot, csak éppen ki kellene venni a biliből a kezedet és felébredni.Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
MC12
Nem véletlen, hogy Orbán harcot hirdetett az államadósság ellen és tartotta is magát ehhez, egészen a covid-ig. Vagyis nem velem vitázol, hanem a fidesz gazdaságpolitikájával.
Persze értem, hogy lehet hitellel, vagy eladósodottan kormányozni. Ugyanakkor hitelből érdemes lenne gazdaságot fejleszteni, olyan beruházásokat csinálni, amik megtérülnek és nem nyugdíjat fizetni és szja-t adni vissza. Jelzem ez nem jött be a szoci kormányoknak sem.
Ha ma az USA-ban gond van az eladósodottság miatt, az elsősorban nem ott érződik, hanem itt fog. Tetszik vagy sem, de ma sajnos úgy működik, hogy ha Magyarország eladósodik, akkor azt mi nagyon megérezzük, ha az USA adósodik el, sajnos azt is mi érezzük meg. Ehhez kellene egy jó euró nekünk.
Az sem igaz, hogy egy állam annyit nyom a pénzéből amennyit akar, mivel ilyenkor jön az infláció, ami egyáltalán nem egy pozitív dolog a gazdaságban. Ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor nem emelné a kamatot a jegybank megállás nélkül az utóbbi hónapokban. Minden egyes állami beruházás is drágul az infláció miatt, ahogy nyugdíjakat vagy az állami alkalmazottak bérét is jobban kell emelni. Ehhez nem nyomtathatsz több pénzt, de ha több pénz van a gazdaságban, akkor annak vásárlóértéke csökken.
több mint 4 éve
Ez igaz, viszont nem állítottam az ellenkezőjét 😊 ezért volt az egyrészt - másrészt kitétel, mert két külön dolgora reagáltam.Az MMT nem azt mondja, hogy annyi pénzt nyomtathatsz, amennyit akarsz. Azt mondja, hogy addig növelheted a kibocsátott pénz mennyiségét, ameddig vele együtt nő a kibocsátás. Recesszióban a gazdasági szereplők visszafogják a termelést (ez a recesszió egyik definíciója), vagyis a kibocsátást. Ha már nem tud tovább nőni a kibocsátás, akkor az infláció fog nőni, mert egyre több pénz kerget ugyanannyi jószágot. Vagyis a nyomtatott helikopterpénz az gazdasági értelemben nem ugyanaz, mint a külső adósság. A MMT továbbá azt sem mondja, hogy nem lehet kifelé vagy befelé fizetésképtelenné válni. Annyit mond, hogy befelé nehezebb, mert az állam tud teremteni olyan belső kínálatot (szociális ágazatok, stb), amit aztán megfinanszíroz a nyomtatott pénzből, vagyis megint együtt nő a pénz mennyisége (kereslet) és a kibocsátás (kínálat).Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
MC12
Lecsó
Azt megintcsak nem írtam, hogy nem lehet fizetésképtelenné válni, de a leírásodból következően egyetértünk abban, hogy igen nehéz lenne ez manapság 😉 Valahogy nem is történik meg.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Azért annak megvan a bája h mikor egy Fidesz szavazó beírja h MZPre megy az előválasztáson akkor attól tartasz h fideszesek mennek el gyurcsanynéra … főleg figyelembe véve a stop Gyurcsány petíciót meg úgy mindent. Ezt azért eladni a legnagyobb OV híveknek sem lehet sztem.A másik dolog ami felmerült bennem, itt most mindenki marja a másikat, főleg a sok "balos"-nak mondott ember kikel MZP ellen..új Orbán, homofób, gyerekverő, mennyire nem képviseli majd a liberális eszméket, emiatt mennek is Dobrevre szavazni.Aggódom emiatt én is. de jobban aggódom amiatt, hogy majd száz, kétszázezer fidesz mozgalmár megy el Dobrevre szavazni. A mai Magyarország nem az az ország ahol időszerű lehetne a pártok szavazóinak regisztrációja, lásd Nomac volt barátnőjének esetét, de egyébként éppen ilyen dolgokban jó lenne. Így, hogy bárki szavazhat, azért kijöhetnek furcsaságok....
Ha most Dobrevet megszavazzák, azzal nyertek egy plusz szavazatot a Fidesznek. Már a gondolatától is a gyomrom, de egyék meg amit főztek. Négy év múlva megnézzük, megérett e a társadalom a változásra.
Nomac
Mondjuk én néhány hónapja megmondtam - még fogadni is hajlandó lettem volna rá -, hogy nem Dobrev lesz a jelölt, szóval muszáj kötelezően optimistának lennem. 😊 Még....
peterk2005
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Elég sokan félreértik az MMT-vel kapcsolatban azt, amit te is.Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
MC12
Az MMT nem azt mondja, hogy annyi pénzt nyomtathatsz, amennyit akarsz. Azt mondja, hogy addig növelheted a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ameddig vele együtt nő a BELSŐ kibocsátás. Recesszióban a gazdasági szereplők visszafogják a termelést (ez a recesszió egyik definíciója), vagyis a kibocsátást. A pénznyomtatás itt belső keresletélénkítés. Ha már nem tud tovább nőni a kibocsátás, akkor az infláció fog nőni, mert egyre több pénz kerget ugyanannyi jószágot. Vagyis a nyomtatott helikopterpénz az gazdasági értelemben nem ugyanaz, mint a külső adósság. A MMT továbbá azt sem mondja, hogy nem lehet kifelé vagy befelé fizetésképtelenné válni. Annyit mond, hogy befelé nehezebb, mert az állam tud teremteni olyan belső kínálatot (szociális ágazatok, állami munkagarancia program, stb), ami a nyomtatott pénz kínálata lesz, vagyis megint együtt nő a pénz mennyisége (kereslet) és a kibocsátás (kínálat). De ha arra nyomtatna pénzt, hogy visszavásárolja az állampapírjait, akkor nyilvánvalóan inflációt gerjesztene, mivel a kínálat (a hitelezőknél lévő adósságállomány) mennyisége nem változik.
Szerkesztette: Lecsó
több mint 4 éve
Egyrészt ezt mindenki - értsd. mindenki - ebből teszi, az angoloktól kezdve, izraelen át az USA-ig (vagy szerinted tavaly az USA-ban adott több ezer dollár fejenkénti helikopterpénz az miből volt? Elárulom: hitelből) . Mióta létezik az államadósság nevű dolog, azóta így megy ez, ami ugye meg azért van, mert az államok képtelen annyit költeni amennyijük van. Plusz hát ugye választások előtt osztogatni kell....Jóska, most másnaposan nem fogok tudni belemenni hosszabb vitákba, de, nem az a problémám, hogy a kormány szja és nyugdíjra költi a költségvetési forrásokat, ez normális lenne, tegye. Az a problémám, hogy ezt a felvett hitelből teszi.Már az is felháborító, hogy szja-ra és nyugdíjakra költi a kormány ezt a pénzt, mert ezt valamikor, valamilyen színezetű kormánynak vissza kell fizetnie.Jelen esetben te nem érted miként működik egy demokratikus ország.
Klaci79
Pedig egyszerű. A mienk úgy működik, hogy az emberek négyévente parlamentet választanak az pedig kormányzatot. A kormányzat pedig helyettük és az érdekükben dönt és cselekszik. És attól, hogy más egyik kormány pártszerkezete, mások a tagjai mint egy másiké, attól az még a mindenkori Magyarország kormánya és így "jogfolytonos". Vagyis a "külföld" szemében nincs rossz Orbán-kormány és jó Gyurcsány-kormány, vagy fordítva. Magyarország kormánya van és kész.
Ha meg a pártszerkezete nem tetszik az embereknek választanak másik kormányt. 2022-ben simán megtehetik.
De az miért lenne felháborító, hogy egy kormány a pénzt szja-ra meg nyugdíjakra költi?!
Ennél kevés jobb döntése lehet egy kormánynak, pláne, hogy ez nem is a "saját" pénze.
Engem személy szerint egyik se érint, de kevés ennél "jobb célra" felvett és elköltött hitelt tudok elképzelni. (Igen, akkor is ha ez választás előtti propagandaosztogatás. Az. És? Ha nincs választás akkor mennek a pénzek a saját zsebekbe, lófaszt se kap az átlagnyugdíjas, az átlagproli, most meg igen, jut kábé mindenkinek a zsebébe. Ez a felháborító??!)
És különben is, egy ország mindig meg tudja adni a hiteleit, mivel ezek fedezet nélküli (jövőbeni termelékenység/GDP növekményre bazírozó) virtuális pénzek, de ha nem tudjuk megadni akkor szerinted jön az USA és lefoglalja Zala megyét? Vagy a termálvizeinket? Esetleg a Nemzeti Múzeum festményeit?
Nyilván minden kormány csinál sok ostobaságot, plusz te rühelled Orbánékat, így mindent egy torz szűrőn keresztül nézel, de ha csak a lényegre fókuszálsz, akkor áruld már el, hogy az miért borzasztó, ha -lecsupaszítva- amerikai pénzt szereznek és magyar embereknek adják?!
Sobri Jóska
Ha a gazdaság annyira jól működik, hogy erre van pénz benne és nem külső forrásokat kell bevonni, akkor ez szép és jó, de nálunk pont mostanra sikerült a covid előtti szintre visszatalálni és a szeptemberi hitelfelvétel is pontosan azt mutatja, hogy erre nincs fedezet, csak jönnek a választások.
Abban igazad van, hogy Zala megyét nem fogja lefoglalni, de ha csődbe megy az ország, akkor látjuk, hogy elég komoly problémákat okoz a gazdaságban. Valamiért nem folytatnak általad jónak vélt liberális hitelpolitikát az országok.
Klaci79
Másrészről az, hogy te a fedezettel jössz, abból látszik, hogy a XX. században ragadtál 😊 az MMT-korszakában az állam annyit nyom a saját pénzéből amennyit akar és akkor fizeti vissza az adósságát amikor akarja, ha Viktor (Feri, Gordon) akarná holnap 0% lenne az államadósság, csak hát minek?
Ezért teljesen lényegtelen és értelmetlen az államadósság mértékén nyünnyögni - a Japán államadósság mértéke 25 éve 100% és vagy 10 éve 200% fölötti - és? Ha jól láttam most rendeztek olimpiát, de nem látom az éhséglázadás vagy a hiperinfláció jeleit az országon. (van sok baj Japánban de az más tészta).
Mit nem folytatnak az országok? 😊 az országok és az állampolgárok a világban kéz a kézben, brutális mértékben adósodtak el az elmúlt 20 évben amire a covid rátett egy nagy lapáttal, de előtte is orrba-szájba vették fel a hiteleket a jónépek és a kormányok. Szóval de, elképesztően liberális - ha így akarjuk használni a szót - hitelkihelyezési gyakorlat van a világban.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
A másik dolog ami felmerült bennem, itt most mindenki marja a másikat, főleg a sok "balos"-nak mondott ember kikel MZP ellen..új Orbán, homofób, gyerekverő, mennyire nem képviseli majd a liberális eszméket, emiatt mennek is Dobrevre szavazni.Aggódom emiatt én is. de jobban aggódom amiatt, hogy majd száz, kétszázezer fidesz mozgalmár megy el Dobrevre szavazni. A mai Magyarország nem az az ország ahol időszerű lehetne a pártok szavazóinak regisztrációja, lásd Nomac volt barátnőjének esetét, de egyébként éppen ilyen dolgokban jó lenne. Így, hogy bárki szavazhat, azért kijöhetnek furcsaságok....
Ha most Dobrevet megszavazzák, azzal nyertek egy plusz szavazatot a Fidesznek. Már a gondolatától is a gyomrom, de egyék meg amit főztek. Négy év múlva megnézzük, megérett e a társadalom a változásra.
Nomac
Mondjuk én néhány hónapja megmondtam - még fogadni is hajlandó lettem volna rá -, hogy nem Dobrev lesz a jelölt, szóval muszáj kötelezően optimistának lennem. 😊 Még....
Hitelből finanszírozni a jólétet? Nem ismerős? Idáig fikázva volt a Kádár, hogy a Fekete Jani bácsi által felvett kölcsönöket erre használta fel az ország. Azért anno volt sok, de KÉT-HÁROM nagy különbség is. Ellenben Most kedvező piaci környezetben a leggyengébb gazdasági növekedést produkálva a térségben veszik fel a külföldi hitelt a jólétre. Mellesleg akkor még megvolt az állami vagyon is ami már nincs.Nagyjából 20 hónapnyi covid időszak után vagyunk, amiben több időszak is volt amikor a gazdaság bizonyos szegmenseit szó szerint le kellett állítani hónapokra. Olyan időszak után, amikor néhány hónap alatt több, mint egymillió embernek nem lett munkája. Elvesztette átmenetileg vagy véglegesen a jövedelmét, vagy annak egy részét. Ebben a bő másfél éves időszakban a harmadik világ kivételével lényegében mindenki osztogatott. Amennyit csak bírt. Akár hitelből is. Nekünk is volt pénzünk elég sok mindenre. Lélegeztetőgéptől a világ legdrágább vakcinájáig, meg stadionra, EB rendezésre ésatöbbi. A munkájukat elvesztők megsegítésére viszont csak mutatóban volt. Kormányunk úgy érezte, hogy nincs rá szükség, a magyar kibírja. Az a kevés, akinek juttatott valamit, annak meg cigánykereket kellett vetnie és kábé gyalog megjárni Mekkát, hogy hozzájusson. Kormányunk most érzi úgy, hogy szükség van rá. Most osztunk, mert olyan jól megy. Nyilván ezért osztunk piaci hitelből.
Szóval ez a mostani a jó megfontolt piaci döntés gondolom, a másik meg az eladták az országot kategória. Világos.ozibozi
Hát én meg úgy vagyok ezzel, mint a vakcinával. Túl van azon a határon, hogy értelmét látnám a vitának róla. Aki szerint nem választási osztogatásról van csak és kizárólag szó, kerüljön amibe kerül, az olyan, mint a vakcina szkeptikus. Akkor is a vakcina lesz a hibás, ha éppen teszik rá a lélegeztető gépre és döglik bele a covidba.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Tegnap beszélgettem a volt barátnőmmel, aki Sümeg mellett tanít egy kis városban. Olyan dolgokat mesélt ami számomra felfoghatatlan. Pl: Csak olyan tankkönyvet rendelhet ami ki van adva, ha másikat szeretne magának, azt nem rendelheti meg a saját mail címéről. Bárhol bármilyen politikai témától tartózkodjon, mert ha elég sok pont kerül a neve mellé, akkor elveszíti a munkáját. Amikor ezt közölték velük, megkérdezte hogy milyen évet írunk..és minden más tanár csak hallgatott mellette. Azért nem akar elmenni az előválasztásra mert fél hogy ott regisztrálják a szavazatát, amiből később problémája lehet.10 éve ugyanez volt, amikor a manyup pénzeket "kérték el" a pedagógusoktól (is). Konkrétan megfenyegették a nővéremet a tanáriban, hogy nehogy nyilatkozni merjen. Ez a normál ügymenet része.
2021. Magyarország
Nomac
több mint 4 éve
A másik dolog ami felmerült bennem, itt most mindenki marja a másikat, főleg a sok "balos"-nak mondott ember kikel MZP ellen..új Orbán, homofób, gyerekverő, mennyire nem képviseli majd a liberális eszméket, emiatt mennek is Dobrevre szavazni.Én nem vagyok jobbos, inkább balos vagy a fene tudja, de Dobrev és MZP közül inkább az utóbbit választanám, mert az előzőben vmiért nem tudok hinni.