Politika
65 feliratkozó
több mint 4 éve
Szerintem nem neked kell ecsetelnem, de finoman megjegyzem, hogy Trumpra is ezt írták....Szerintem már Ferin elakad.
csebi
Sobri Jóska
Rubion elakad.
Hillaryn elakad.
Aztán meg megnyerte úgy, hogy egyes államokban Reagen óta nem látott eredményt szállított a GOP-nak.
több mint 4 éve
Borsod 2-ből jelentem (jelenti az ismerősöm az egyik szavazópontról) egyelőre alacsony részvétel mellett kb. 80:20 Dobrevnek - amit látott.hosszú még a hét, gondolom egybül megtekerték a FeriFanClubot - namost nemongyam el, hogy egy sima pesti szavazókör mennyit tud ráverni...
MC12
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
maj szójjá időben, amikor a bácskiskun, fejér meg győrmosoni mszp/dk jelöltek nyernek...ez is sokat elmond, hogy ha meg sem próbálja.Állítólag meg sem próbálta. Kunhalmi arra panaszkodott, hogy egyeztetés nélkül ugrott ki KariGeri. Mondjuk ToCsát is úgy baszta a busz alá, de nem baj.Gyurma által már többször linkelt szabadpecs.hu-n a napokban MZP-re csak negatív kommentek jöttek, pedig ez nyíltan ellenzéki, de úgy látszik Pécsen még mindig nagy a komcsi hagyomány, innentől pedig borítékolható ha nem MZP lesz a jelölt, akkor kb előre oda lehet adni a Fidesznek a győzelmet.meglátjuk az eredményét egy hét múlva. lehet neki lesz igaza és tényleg jobban be tudta integrálni a Karácsony szavazókat, de azért ez nem ennyire biztos, Karácsony még a közvetlen párttársait sem tudta meggyőzni ...
(én személy szerint nagyon csalódott lennék ha 2022-ben ott fogunk tartani, hogy Gyurcsány vagy Orbán, miközben már mindkettőnek már máshol lenne a helye)
NB2
csebi
MSZP kb. kivégezve.
Amadeus
nyilván nem egyeztetett MSZP-vel mert tudta, hogy mi lesz a válaszuk.
amúgy nincsenek kivégezve, simán lehet 10-15 képviselőjük, ami a körülményekhez képest elég nagy teljesítmény. mindig leírják a szocikat aztán vhogy túlélnek.
csebi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
először előválasztásmert akkor borítékolható az újabb 2/3 OVnek.De az miért baj, ha nem megy le vele a 4 év? Az a lényeg, hogy az ellenzék nyerjen, ha ehhez MZP kell, mert sokan elutasítják Dobrevet, hát legyen.épp ezt írom én is hátrányként, hogy vele nem fog végigmenni a 4 év.Amúgy ez a “kiábrándult fideszes” kifejezés nekem olyan mint Columbo felesége. Mki beszél róla de látta vki egyáltalán?Nem igazán értelek. Te is azt írod, hogy nem a listás számít, hanem az egyéni. Egyéniben pedig MZP nem tényező, listán meg miért ne szavazna valaki az ellenzéki listára, aki ellenzéki?
Nézzük már meg a listás szavazatokat meg a jelenlegi közvélemény-kutatásokat. A Fidesz mai napig megtartotta a szavazóbázisa 90%, minimális a lemorzsolodas 2018hoz képest, és a számok alapján rohadtul nem látom h olyan nagy kormányváltó hangulat lenne, és emiatt is érzem hibának MZPt, mert nem olyan nagy az a “kiábrándult fideszes” pool mint amit itt vizionálnak, hogy azt csak vele lehet megszólítani. Lehet hogy 2010hez képest ez egy nagyobb szám de azok meg sztem már szavazni sem mennek el. Aki igazán kiábrándult a Fideszből és le akarja váltani az le fog szavazni egy döglött lóra is ha errol van szó főleg listán. Továbbra is tartom, hogy nem a listás szavazatokra kellene menni hanem egyenire. Ott meg úgyis az kell h vidéken a jobbik szántja fel a pályát, megyeszékhelyen meg a DK-karácsony párosnak kellett volna.
csebi
Én se kedvelem amúgy MZP-t, sőt, de semmilyen befolyása nem lesz neki párt nélkül egy esetleges győzelem esetén se, ha sokat fog akadékoskodni, akkor úgyis megvonja tőle a bizalmat az OGY.
Jughead
csak ugye a legfőbb érv az, hogy MZP mellett szavaznak majd listán a kiábrándult fideszesek.
csebi
Jughead
csebi
sztán faszméricske Viktorral
és ha az is megvan
majd belebukik
akkor lehet sipákulni

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Méghogy Ferenc pápa hiába jött Magyarországra Orbánhoz!Viktor kiokosította, és ennek köszönhetően indul a nagy katolikus össznemzeti konzultáció.
444.hu/2021/10/11/keteves-vilagszintu-katolikus-konzultaciot-hirdetett-ferenc-papa
"Két éven át tartó konzultációt hirdetett Ferenc pápa a katolikus egyházban, amit egyesek az elmúlt 60 év legnagyobb reformkísérleteként értlemeznek.
...
A konzultációról szóló miséjében Ferenc pápa arra biztatta a katolikusokat, „ne barikádozzák el magukat a meggyőződéseik mögé”, hanem hallgassák meg egymást.
...
Azt mondta, a konzultáció során nem szabad elmenni a hétköznapi élet kihívásai mellett, és ellen kell állni a kritikátlan megelégedés kísértésének, amikor a változásról van szó."
Konzultálni jó!
több mint 4 éve
Ezt tőlem kérded? Én nem vagyok ellenzéki szavazó. 😊és akkor minden ellenzéki jelölt ugyanolyan jó? De azért Dobrev még is jobb?...Szerintem csak úgy kell nézni, hogy MZP a magyar Trump.
csebi
Azt mondja amit az emberek hallani akarnak, cigányozik, buzizik, persze egyiket se "úgy", csak amolyan könnyen fogyasztható hétköznapi módon, ha kell bárkivel összeáll, ha kell bárkit elárul, nem az establishment része, azok kedvelik, akik nem elvek, racionalitások mentén, hanem érzelmektől fűtve szeretnek politizálni, populista, helyenként demagóg, meghackelte az egyik oldalt és alapvetően beágyazottság, párttagság nélkül, alacsony támogatottsággal pöckölgeti ki maga elől a jelölttársait, sokan biztosak benne, hogyha nyer se húzza ki a ciklusa végéig, ésatöbbi.
Orbán megpróbált Trump lenni, de tőle eléggé hiteltelen volt amikor az elitek ellen beszélt, lévén ő is masszívan a része, de MZP organikusan rátalált a trumpi karakterre.
Viszont Magyarország nem az USA, itt egy Trumpszerűség kb. eddig jut, és nem tud kiteljesedni (bár tagadhatatlanul mókás lenne).
Hiszen évek óta a kormányzat brutális média-, forrás-, eszközfölényéről beszéltek, kvázi-diktatúráról, autoriter, gátlástalan politikai megoldásokról, de ezzel nagyon nincs összhangban, hogy most ráparázol, hogy egy helyi Trump ezt meg tudja hackelni. Egyszerre Gyurcsányt és Orbánt.
Komolyan ettől tartasz?!
Szerintem már Ferin elakad.
Sobri Jóska
GiantsMLBhunter
Nekem teljesen megfelel Orbán, csak a náci irány a homofób törvénnyel némi távolságtartást indukált bennem. Kicsit morcos vagyok, de remélem, hogy mihamarab visszatér a rezsihez, migránsokhoz, brüsszelezéshez, és hagyja békében a melegeket.
Illetve ha az ellenzék már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, ledealelte, hogy Dobrev lesz a jelölt, akkor ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjam?
több mint 4 éve
és akkor minden ellenzéki jelölt ugyanolyan jó? De azért Dobrev még is jobb?...Szerintem csak úgy kell nézni, hogy MZP a magyar Trump.
csebi
Azt mondja amit az emberek hallani akarnak, cigányozik, buzizik, persze egyiket se "úgy", csak amolyan könnyen fogyasztható hétköznapi módon, ha kell bárkivel összeáll, ha kell bárkit elárul, nem az establishment része, azok kedvelik, akik nem elvek, racionalitások mentén, hanem érzelmektől fűtve szeretnek politizálni, populista, helyenként demagóg, meghackelte az egyik oldalt és alapvetően beágyazottság, párttagság nélkül, alacsony támogatottsággal pöckölgeti ki maga elől a jelölttársait, sokan biztosak benne, hogyha nyer se húzza ki a ciklusa végéig, ésatöbbi.
Orbán megpróbált Trump lenni, de tőle eléggé hiteltelen volt amikor az elitek ellen beszélt, lévén ő is masszívan a része, de MZP organikusan rátalált a trumpi karakterre.
Viszont Magyarország nem az USA, itt egy Trumpszerűség kb. eddig jut, és nem tud kiteljesedni (bár tagadhatatlanul mókás lenne).
Hiszen évek óta a kormányzat brutális média-, forrás-, eszközfölényéről beszéltek, kvázi-diktatúráról, autoriter, gátlástalan politikai megoldásokról, de ezzel nagyon nincs összhangban, hogy most ráparázol, hogy egy helyi Trump ezt meg tudja hackelni. Egyszerre Gyurcsányt és Orbánt.
Komolyan ettől tartasz?!
Szerintem már Ferin elakad.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Borsod 2-ből jelentem (jelenti az ismerősöm az egyik szavazópontról) egyelőre alacsony részvétel mellett kb. 80:20 Dobrevnek - amit látott.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
...Szerintem csak úgy kell nézni, hogy MZP a magyar Trump.
csebi
Azt mondja amit az emberek hallani akarnak, cigányozik, buzizik, persze egyiket se "úgy", csak amolyan könnyen fogyasztható hétköznapi módon, ha kell bárkivel összeáll, ha kell bárkit elárul, nem az establishment része, azok kedvelik, akik nem elvek, racionalitások mentén, hanem érzelmektől fűtve szeretnek politizálni, populista, helyenként demagóg, meghackelte az egyik oldalt és alapvetően beágyazottság, párttagság nélkül, alacsony támogatottsággal pöckölgeti ki maga elől a jelölttársait, sokan biztosak benne, hogyha nyer se húzza ki a ciklusa végéig, ésatöbbi.
Orbán megpróbált Trump lenni, de tőle eléggé hiteltelen volt amikor az elitek ellen beszélt, lévén ő is masszívan a része, de MZP organikusan rátalált a trumpi karakterre.
Viszont Magyarország nem az USA, itt egy Trumpszerűség kb. eddig jut, és nem tud kiteljesedni (bár tagadhatatlanul mókás lenne).
Hiszen évek óta a kormányzat brutális média-, forrás-, eszközfölényéről beszéltek, kvázi-diktatúráról, autoriter, gátlástalan politikai megoldásokról, de ezzel nagyon nincs összhangban, hogy most ráparázol, hogy egy helyi Trump ezt meg tudja hackelni. Egyszerre Gyurcsányt és Orbánt.
Komolyan ettől tartasz?!
Szerintem már Ferin elakad.
több mint 4 éve
Szépen felemészti őket a DK. A maradék meg mehet Thürmer Gyulához, vagy ahova akar.ez is sokat elmond, hogy ha meg sem próbálja.Állítólag meg sem próbálta. Kunhalmi arra panaszkodott, hogy egyeztetés nélkül ugrott ki KariGeri. Mondjuk ToCsát is úgy baszta a busz alá, de nem baj.Gyurma által már többször linkelt szabadpecs.hu-n a napokban MZP-re csak negatív kommentek jöttek, pedig ez nyíltan ellenzéki, de úgy látszik Pécsen még mindig nagy a komcsi hagyomány, innentől pedig borítékolható ha nem MZP lesz a jelölt, akkor kb előre oda lehet adni a Fidesznek a győzelmet.meglátjuk az eredményét egy hét múlva. lehet neki lesz igaza és tényleg jobban be tudta integrálni a Karácsony szavazókat, de azért ez nem ennyire biztos, Karácsony még a közvetlen párttársait sem tudta meggyőzni ...
(én személy szerint nagyon csalódott lennék ha 2022-ben ott fogunk tartani, hogy Gyurcsány vagy Orbán, miközben már mindkettőnek már máshol lenne a helye)
NB2
csebi
MSZP kb. kivégezve.
Amadeus
nyilván nem egyeztetett MSZP-vel mert tudta, hogy mi lesz a válaszuk.
amúgy nincsenek kivégezve, simán lehet 10-15 képviselőjük, ami a körülményekhez képest elég nagy teljesítmény. mindig leírják a szocikat aztán vhogy túlélnek.
csebi
több mint 4 éve
ez is sokat elmond, hogy ha meg sem próbálja.Állítólag meg sem próbálta. Kunhalmi arra panaszkodott, hogy egyeztetés nélkül ugrott ki KariGeri. Mondjuk ToCsát is úgy baszta a busz alá, de nem baj.Gyurma által már többször linkelt szabadpecs.hu-n a napokban MZP-re csak negatív kommentek jöttek, pedig ez nyíltan ellenzéki, de úgy látszik Pécsen még mindig nagy a komcsi hagyomány, innentől pedig borítékolható ha nem MZP lesz a jelölt, akkor kb előre oda lehet adni a Fidesznek a győzelmet.meglátjuk az eredményét egy hét múlva. lehet neki lesz igaza és tényleg jobban be tudta integrálni a Karácsony szavazókat, de azért ez nem ennyire biztos, Karácsony még a közvetlen párttársait sem tudta meggyőzni ...
(én személy szerint nagyon csalódott lennék ha 2022-ben ott fogunk tartani, hogy Gyurcsány vagy Orbán, miközben már mindkettőnek már máshol lenne a helye)
NB2
csebi
MSZP kb. kivégezve.
Amadeus
nyilván nem egyeztetett MSZP-vel mert tudta, hogy mi lesz a válaszuk.
amúgy nincsenek kivégezve, simán lehet 10-15 képviselőjük, ami a körülményekhez képest elég nagy teljesítmény. mindig leírják a szocikat aztán vhogy túlélnek.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Állítólag meg sem próbálta. Kunhalmi arra panaszkodott, hogy egyeztetés nélkül ugrott ki KariGeri. Mondjuk ToCsát is úgy baszta a busz alá, de nem baj.Gyurma által már többször linkelt szabadpecs.hu-n a napokban MZP-re csak negatív kommentek jöttek, pedig ez nyíltan ellenzéki, de úgy látszik Pécsen még mindig nagy a komcsi hagyomány, innentől pedig borítékolható ha nem MZP lesz a jelölt, akkor kb előre oda lehet adni a Fidesznek a győzelmet.meglátjuk az eredményét egy hét múlva. lehet neki lesz igaza és tényleg jobban be tudta integrálni a Karácsony szavazókat, de azért ez nem ennyire biztos, Karácsony még a közvetlen párttársait sem tudta meggyőzni ...
(én személy szerint nagyon csalódott lennék ha 2022-ben ott fogunk tartani, hogy Gyurcsány vagy Orbán, miközben már mindkettőnek már máshol lenne a helye)
NB2
csebi
MSZP kb. kivégezve.
több mint 4 éve
www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/olimpia-lemondott-a-budapesti-palyazatot-megfuro-part-elnoke-2854349Pogácsatúladagolása lehet.
Baszki, azt hittem Gyuri elkezd orbánozni.
csipkelli
több mint 4 éve
Gyurma által már többször linkelt szabadpecs.hu-n a napokban MZP-re csak negatív kommentek jöttek, pedig ez nyíltan ellenzéki, de úgy látszik Pécsen még mindig nagy a komcsi hagyomány, innentől pedig borítékolható ha nem MZP lesz a jelölt, akkor kb előre oda lehet adni a Fidesznek a győzelmet.nyilván az a hibás, aki baloldali szemlélettel nem akar egy jobboldali, konzervatív jelöltre leszavazni főleg egy előválasztáson ahol van egy liberális jelölt.
(én személy szerint nagyon csalódott lennék ha 2022-ben ott fogunk tartani, hogy Gyurcsány vagy Orbán, miközben már mindkettőnek már máshol lenne a helye)
NB2
ne mentsük már fel MZP-t sem aki minden ígérete ellenére döntött úgy, hogy mégsem lép vissza, ezzel borítékolva, hogy Dobrev lesz.
meglátjuk az eredményét egy hét múlva. lehet neki lesz igaza és tényleg jobban be tudta integrálni a Karácsony szavazókat, de azért ez nem ennyire biztos, Karácsony még a közvetlen párttársait sem tudta meggyőzni ...
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Gyurma által már többször linkelt szabadpecs.hu-n a napokban MZP-re csak negatív kommentek jöttek, pedig ez nyíltan ellenzéki, de úgy látszik Pécsen még mindig nagy a komcsi hagyomány, innentől pedig borítékolható ha nem MZP lesz a jelölt, akkor kb előre oda lehet adni a Fidesznek a győzelmet.(én személy szerint nagyon csalódott lennék ha 2022-ben ott fogunk tartani, hogy Gyurcsány vagy Orbán, miközben már mindkettőnek már máshol lenne a helye)
több mint 4 éve
Ez az mzp-s fideszes youtube reklám megint a legalja... találtak egy mondatot, amiben épp egyet ért gyurcsánnyal, bravóCsak a legrosszabbakat tudom kívánni azoknak, akiknek köze volt hozzá

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Igazából mindenből erre következtet mindenki. Ha Dobrev lesz akkor azért, ha Karácsony lett volna akkor meg azért.mert akkor borítékolható az újabb 2/3 OVnek.De az miért baj, ha nem megy le vele a 4 év? Az a lényeg, hogy az ellenzék nyerjen, ha ehhez MZP kell, mert sokan elutasítják Dobrevet, hát legyen.épp ezt írom én is hátrányként, hogy vele nem fog végigmenni a 4 év.Amúgy ez a “kiábrándult fideszes” kifejezés nekem olyan mint Columbo felesége. Mki beszél róla de látta vki egyáltalán?Nem igazán értelek. Te is azt írod, hogy nem a listás számít, hanem az egyéni. Egyéniben pedig MZP nem tényező, listán meg miért ne szavazna valaki az ellenzéki listára, aki ellenzéki?
Nézzük már meg a listás szavazatokat meg a jelenlegi közvélemény-kutatásokat. A Fidesz mai napig megtartotta a szavazóbázisa 90%, minimális a lemorzsolodas 2018hoz képest, és a számok alapján rohadtul nem látom h olyan nagy kormányváltó hangulat lenne, és emiatt is érzem hibának MZPt, mert nem olyan nagy az a “kiábrándult fideszes” pool mint amit itt vizionálnak, hogy azt csak vele lehet megszólítani. Lehet hogy 2010hez képest ez egy nagyobb szám de azok meg sztem már szavazni sem mennek el. Aki igazán kiábrándult a Fideszből és le akarja váltani az le fog szavazni egy döglött lóra is ha errol van szó főleg listán. Továbbra is tartom, hogy nem a listás szavazatokra kellene menni hanem egyenire. Ott meg úgyis az kell h vidéken a jobbik szántja fel a pályát, megyeszékhelyen meg a DK-karácsony párosnak kellett volna.
csebi
Én se kedvelem amúgy MZP-t, sőt, de semmilyen befolyása nem lesz neki párt nélkül egy esetleges győzelem esetén se, ha sokat fog akadékoskodni, akkor úgyis megvonja tőle a bizalmat az OGY.
Jughead
csak ugye a legfőbb érv az, hogy MZP mellett szavaznak majd listán a kiábrándult fideszesek.
csebi
Jughead
csebi
Szerintem egyelőre lépésenként haladjunk, ha ezt most behúzza az ellenzéki összefogás, akkor lesz 4 évük arra, hogy úgy alakítsák a dolgokat, hogy utána nyerjenek.
Ha MZP a legalkalmasabb ahhoz, hogy vele nyerjenek, akkor támogatom, ha nem tud együtt dolgozni az ellenzékkel, akkor meg majd befejezi a ciklust más helyette. Ha jól tud kormányozni az ellenzéki összefogás, akkor nem kell félni a Fidesztől, ha nem tud jól, akkor az nem MZP miatt nem lesz jó (őt ugyanis baromi gyorsan el tudják onnan tüntetni), hanem mert az összefogás egyáltalán nem fog működni.
több mint 4 éve
mert akkor borítékolható az újabb 2/3 OVnek.De az miért baj, ha nem megy le vele a 4 év? Az a lényeg, hogy az ellenzék nyerjen, ha ehhez MZP kell, mert sokan elutasítják Dobrevet, hát legyen.épp ezt írom én is hátrányként, hogy vele nem fog végigmenni a 4 év.Amúgy ez a “kiábrándult fideszes” kifejezés nekem olyan mint Columbo felesége. Mki beszél róla de látta vki egyáltalán?Nem igazán értelek. Te is azt írod, hogy nem a listás számít, hanem az egyéni. Egyéniben pedig MZP nem tényező, listán meg miért ne szavazna valaki az ellenzéki listára, aki ellenzéki?
Nézzük már meg a listás szavazatokat meg a jelenlegi közvélemény-kutatásokat. A Fidesz mai napig megtartotta a szavazóbázisa 90%, minimális a lemorzsolodas 2018hoz képest, és a számok alapján rohadtul nem látom h olyan nagy kormányváltó hangulat lenne, és emiatt is érzem hibának MZPt, mert nem olyan nagy az a “kiábrándult fideszes” pool mint amit itt vizionálnak, hogy azt csak vele lehet megszólítani. Lehet hogy 2010hez képest ez egy nagyobb szám de azok meg sztem már szavazni sem mennek el. Aki igazán kiábrándult a Fideszből és le akarja váltani az le fog szavazni egy döglött lóra is ha errol van szó főleg listán. Továbbra is tartom, hogy nem a listás szavazatokra kellene menni hanem egyenire. Ott meg úgyis az kell h vidéken a jobbik szántja fel a pályát, megyeszékhelyen meg a DK-karácsony párosnak kellett volna.
csebi
Én se kedvelem amúgy MZP-t, sőt, de semmilyen befolyása nem lesz neki párt nélkül egy esetleges győzelem esetén se, ha sokat fog akadékoskodni, akkor úgyis megvonja tőle a bizalmat az OGY.
Jughead
csak ugye a legfőbb érv az, hogy MZP mellett szavaznak majd listán a kiábrándult fideszesek.
csebi
Jughead
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
De az miért baj, ha nem megy le vele a 4 év? Az a lényeg, hogy az ellenzék nyerjen, ha ehhez MZP kell, mert sokan elutasítják Dobrevet, hát legyen.épp ezt írom én is hátrányként, hogy vele nem fog végigmenni a 4 év.Amúgy ez a “kiábrándult fideszes” kifejezés nekem olyan mint Columbo felesége. Mki beszél róla de látta vki egyáltalán?Nem igazán értelek. Te is azt írod, hogy nem a listás számít, hanem az egyéni. Egyéniben pedig MZP nem tényező, listán meg miért ne szavazna valaki az ellenzéki listára, aki ellenzéki?
Nézzük már meg a listás szavazatokat meg a jelenlegi közvélemény-kutatásokat. A Fidesz mai napig megtartotta a szavazóbázisa 90%, minimális a lemorzsolodas 2018hoz képest, és a számok alapján rohadtul nem látom h olyan nagy kormányváltó hangulat lenne, és emiatt is érzem hibának MZPt, mert nem olyan nagy az a “kiábrándult fideszes” pool mint amit itt vizionálnak, hogy azt csak vele lehet megszólítani. Lehet hogy 2010hez képest ez egy nagyobb szám de azok meg sztem már szavazni sem mennek el. Aki igazán kiábrándult a Fideszből és le akarja váltani az le fog szavazni egy döglött lóra is ha errol van szó főleg listán. Továbbra is tartom, hogy nem a listás szavazatokra kellene menni hanem egyenire. Ott meg úgyis az kell h vidéken a jobbik szántja fel a pályát, megyeszékhelyen meg a DK-karácsony párosnak kellett volna.
csebi
Én se kedvelem amúgy MZP-t, sőt, de semmilyen befolyása nem lesz neki párt nélkül egy esetleges győzelem esetén se, ha sokat fog akadékoskodni, akkor úgyis megvonja tőle a bizalmat az OGY.
Jughead
csak ugye a legfőbb érv az, hogy MZP mellett szavaznak majd listán a kiábrándult fideszesek.
csebi
több mint 4 éve
ez tényleg hasracsapás. van, ahol úgy adsz át szavazatokat, hogy "legyen egyforma". a bizonytalanokból meg annyit behúzol szavazónak, amekkora arány szerintem még csak közelben sem volt soha.Alapvetően nincs kormányváltó hangulat szerintem Magyarországon, csak egy hangos kisebb réteg szeretné, de ennek nincs relevanciája a Dobrev-MZP vonal kapcsán.Miért ne lehetne, ha MZP-vel vagy Karácsonnyal lehet?Értem. Csak ledöbbenek, hogy amióta MZP bedobta, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni, azóta az ellenzéki média egy részében ezt kész tényként kezelik, mintha az lenne a mondás, hogy a zsiráf egy szárazföldi emlős állat.Sobri JóskaHogy kezeljék, ha ez a helyzet? Dobrevvel az ellenzék nem tud nyerni. Gondolhatod máshogy, de akkor te gondolod rosszul, nem az ellenzéki média, vagy MZP.
peterk2005
Ha kormányváltó feeling lesz, akkor bárkivel lehet, ha nem lesz, akkor senkivel.
Nem látom Dobrev mitől másabb, mint bármelyik másik opció.
És főleg azt nem látom, hogy ez mitől tény, és nem prognózis?!
Sobri Jóska
Amúgy meg nagyon egyszerű a matek. Hat párti ellenzéki összefogás van, ha valaki megnyeri az előválasztást, be fognak állni egymás mögé, ha nem akarnak hülyét csinálni magukból. Lezongorázom fiktív számokkal:
Dobrevnak van 1 millió szavazója
MZP-ben 0,5 millió szavazója
Karácsonynak 0,8 millió szavazója
és van 1 millió bizonytalan, akár jelenleg Fideszes szavazó
A opció --> Dobrev nyer
Saját 1 millió szavazója (100%)
MZP-től 0,4 (80%)
Karácsony-tól 0,6
Bizonytalanból 0,5 (50%)
Ez szumma 2,5 millió szavazat
B opció --> MZP nyer
Saját 0,5 millió szavazó (100%)
Dobrev 0,9 millió szavazó (90%)--> DK ügye elvileg szervezettebb, visszafogottabb, így szerintem "parancsra" és a Fidesz ellen %-osan jobban szavaznak majd MZP-re, mint MZP kedvelők Dobrevre
Karácsonytól 0,6 --> legyen egyforma
Bizonytalanokból 0,7 (70%)
Ez szumma 2.7 millió szavazat
Most ez egy nagyon buta példa, de látni kell, hogy akik "igazi" változást akarnak, Fidesz kiábrándultak, ott elfogadottabb MZP, ezt a potenciált látni kell. Míg a 6 párti összefogás miatt, elvileg az öreg balos nyugereknek ugyanúgy le kéne szavazni MZP-re Dobrev parancsára. Jobbik is spanolhat a DK-val, a jobbikos emberek biztos jobban elmennek szavazni MZP-re, mint Dobrev.
Ebben a példában ez 0.2 millió különbség, szerintem ez a különbség kb a biztos vereség vagy egy esetleges jó eredmény között az ellenzék számára.
Komplex dolog, hogy pártok mit akarnak, és mi az emberek egyéni gondolata és megint más, hogy mi az egyéni cselekedetük a meglévő információk alapján.
GiantsMLBhunter
több mint 4 éve
csipkelli
4 010
www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/olimpia-lemondott-a-budapesti-palyazatot-megfuro-part-elnoke-2854349Baszki, azt hittem Gyuri elkezd orbánozni.
több mint 4 éve
Ezt lehet a viccek topikba kéne 😀telex.hu/belfold/2021/10/10/hiaba-mentek-jaszapatiban-szavazni-az-ellenzeki-elovalasztasra-senki-nem-fogadta-a-voksolokat

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Többükkel viszonylag régen beszéltem erről, egyikükkel viszont pár hete: ő kivár, az előválasztáson nem vesz részt, nézegeti a kínálatot, egyedül abban biztos, hogy a Fideszre nem fog szavazni 2022-ben. (Számára a Balaton lenyúlása és beépítése megbocsáthatatlan.)és ők el fognak menni szavazni? ha elmennének akkor csak MZPre vagy Karácsonyra is elmentek volna?Biztosan készültek ilyen felmérések, most nincs időm keresgélni. Azt tudom, hogy nekem az ismeretségi körömben is vannak korábbi elkötelezett Fidesz-szavazók, akik ma már teljesen elutasítják Orbánt.1-1 embert lehet mondani nyilván meg Hadházy is, de itt komolyan 1-1 emberről van szó? nem, hanem arról, hogy ez egy olyan jelentős mag lenne, akikkel meg lehet nyerni a választást. én ezt vitatom, hogy ez egy jelentős mag lenne, és főleg olyanok, akik képesek eldönteni jövőre a választást.Például MZP is egy kiábrándult fideszes.épp ezt írom én is hátrányként, hogy vele nem fog végigmenni a 4 év.Amúgy ez a “kiábrándult fideszes” kifejezés nekem olyan mint Columbo felesége. Mki beszél róla de látta vki egyáltalán?Nem igazán értelek. Te is azt írod, hogy nem a listás számít, hanem az egyéni. Egyéniben pedig MZP nem tényező, listán meg miért ne szavazna valaki az ellenzéki listára, aki ellenzéki?

nagylaza
csebi
nagylaza
csebi