Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
VanillaSky 1 631
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk
Negritis
Pontosan: magánügy.

Nem ez a baj Szíjassal.
Amadeus
Persze hogy nem. Hanem az, hogy ha buzi, akkor pedofil, ha pedofil, akkor nemzetbiztonsági kockázat.
Vagy valamit rosszul vezettem le a gyerekvedelmi tv-ből?
slowmotion
Tényleg nem akarok erre a szintre lemenni.

Mindenki azzal dug, akivel akar.
Amadeus
Persze, hogy azzal, ki vitatta? Csakis a politikai vetülete a fontos a dolognak - márha persze valós az információ - mert ilyenkor mindenhol a bolygón ez ki lesz tárgyalva, ha xy előre nem vállalta fel! A politikai működés alapvetése.

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 495 — Lucas Scott
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk
Negritis
Pontosan: magánügy.

Nem ez a baj Szíjassal.
Amadeus
Persze hogy nem. Hanem az, hogy ha buzi, akkor pedofil, ha pedofil, akkor nemzetbiztonsági kockázat.
Vagy valamit rosszul vezettem le a gyerekvedelmi tv-ből?
slowmotion
Ha bevallod az adatlapon és az AH úgy ítéli meg h nem tudnak ezzel zsarolni sehogyan akkor miért lennel nemzetbiztonsagi kockázat?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 435 — zászló zászló szív
MZP már visszalépne/Karácsonyt kérné meg a visszalépésre

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 115 — Cowboys fan
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk
Negritis
Pontosan: magánügy.

Nem ez a baj Szíjassal.
Amadeus
Persze hogy nem. Hanem az, hogy ha buzi, akkor pedofil, ha pedofil, akkor nemzetbiztonsági kockázat.
Vagy valamit rosszul vezettem le a gyerekvedelmi tv-ből?
slowmotion
Tényleg nem akarok erre a szintre lemenni.

Mindenki azzal dug, akivel akar.
Amadeus
Ja, tőlem is. Meg így még konkurenciát sem jelent(ene, ha még aktívan hajkurásznám a senoritákat).
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423

Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.
Sobri Jóska
Hát, a DK söpör és rendre veri le a MoMo-s jelölteket. Kíváncsi vagyok, hogy a minimál 5 fős koalíción kívül kaphatnak-e még valamit egyáltalán.
Amadeus
Az EP választás után ez nekik nagyon durván padló. Sztem azota azt hittek h a bab is hús.
csebi
Teljesen fals valóságérzékelés, ha ez igaz.
Amadeus
Csak nézd meg h Fegyor miket mondott utána egyből. Elképesztő nagy arca volt. Aztán nézzük meg. BAZ megyében volt olyan szavazó kerület ahol nem érte el a három szám jegyet 2600+ Szavazatból.
Lehet nem is tenne nekik rosszat ha vállalna a felelősséget (nem fogja).
csebi
Nem fogja, sírba viszi a momentumot.
több mint 4 éve
Sjoelleer van de Vrij Baltimore Ravens 14 023 — Слава Україні! Героям слава!
Első 5 körzet után:

Dobrev 37,4%, Karácsony 27,5%, MZP 20,4%, Jakab 11,1%, Fekete-Győr 3,7%

Szerkesztette: Sjoelleer van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 115 — Cowboys fan
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk
Negritis
Pontosan: magánügy.

Nem ez a baj Szíjassal.
Amadeus
Persze hogy nem. Hanem az, hogy ha buzi, akkor pedofil, ha pedofil, akkor nemzetbiztonsági kockázat.
Vagy valamit rosszul vezettem le a gyerekvedelmi tv-ből?
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 495 — Lucas Scott
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.
Sobri Jóska
Hát, a DK söpör és rendre veri le a MoMo-s jelölteket. Kíváncsi vagyok, hogy a minimál 5 fős koalíción kívül kaphatnak-e még valamit egyáltalán.
Amadeus
Az EP választás után ez nekik nagyon durván padló. Sztem azota azt hittek h a bab is hús.
csebi
Teljesen fals valóságérzékelés, ha ez igaz.
Amadeus
Csak nézd meg h Fegyor miket mondott utána egyből. Elképesztő nagy arca volt. Aztán nézzük meg. BAZ megyében volt olyan szavazó kerület ahol nem érte el a három szám jegyet 2600+ Szavazatból.
Lehet nem is tenne nekik rosszat ha vállalna a felelősséget (nem fogja).

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.
Sobri Jóska
Hát, a DK söpör és rendre veri le a MoMo-s jelölteket. Kíváncsi vagyok, hogy a minimál 5 fős koalíción kívül kaphatnak-e még valamit egyáltalán.
Amadeus
Az EP választás után ez nekik nagyon durván padló. Sztem azota azt hittek h a bab is hús.
csebi
Teljesen fals valóságérzékelés, ha ez igaz.
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 515 — I like the Texans, I like who we are
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
Valószínű amúgy hogy Dzsudzsi meleg. Van itt Debrecenben egy vállalkozó akiről itt köztudott hogy meleg és annak idején rendszeresen kiutazott dubajba mikor még Dzsudzsi az araboknál jatszott és több képet is töltött fel a nevezetes helyeken amiken ugyan Balázs nem volt rajta de minden posztban kétszer köszönte meg neki hogy ott lehet. Csak volt ára a nyaralasoknak.
samu09
na még egyszer:

magánügy.
Amadeus
És? Befolyásolt bármit is a komment? Egy kis színes a pletyka mellé
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 495 — Lucas Scott
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.
Sobri Jóska
Hát, a DK söpör és rendre veri le a MoMo-s jelölteket. Kíváncsi vagyok, hogy a minimál 5 fős koalíción kívül kaphatnak-e még valamit egyáltalán.
Amadeus
Az EP választás után ez nekik nagyon durván padló. Sztem azota azt hittek h a bab is hús.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 376
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.
Sobri Jóska
Egyelőre továbbra is Márki szereplése és Jakab leszereplése a meglepetés - habár ez nem kicsi. Érdekes lesz megnézni azoknak a jelölteknek a szavazatszámàt akik kifejezetten a jobbik frakciót jelölték meg és Jakab összes szavazat számát, tippelek egyet, hogy a jobbikos szavazók akik elmentek szavazni, sokan Márkira szavaztak - ha így van akkor lehet, hogy Jakab jót megy a prolik között csak akkor ezek nem mentek el szavazni.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
Valószínű amúgy hogy Dzsudzsi meleg. Van itt Debrecenben egy vállalkozó akiről itt köztudott hogy meleg és annak idején rendszeresen kiutazott dubajba mikor még Dzsudzsi az araboknál jatszott és több képet is töltött fel a nevezetes helyeken amiken ugyan Balázs nem volt rajta de minden posztban kétszer köszönte meg neki hogy ott lehet. Csak volt ára a nyaralasoknak.
samu09
na még egyszer:

magánügy.
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 515 — I like the Texans, I like who we are
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
Valószínű amúgy hogy Dzsudzsi meleg. Van itt Debrecenben egy vállalkozó akiről itt köztudott hogy meleg és annak idején rendszeresen kiutazott dubajba mikor még Dzsudzsi az araboknál jatszott és több képet is töltött fel a nevezetes helyeken amiken ugyan Balázs nem volt rajta de minden posztban kétszer köszönte meg neki hogy ott lehet. Csak volt ára a nyaralasoknak.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.
Sobri Jóska
Hát, a DK söpör és rendre veri le a MoMo-s jelölteket. Kíváncsi vagyok, hogy a minimál 5 fős koalíción kívül kaphatnak-e még valamit egyáltalán.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 773 — #NoStress
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!
Amadeus
Senki nem gondolta másként, ez eléggé valószínűsíthető volt.
Lesz egy 6-7 fős frakciójuk jó esetben, az több, mint jó egy ilyen kis párttól, pláne ilyen rossz leaderrel.

több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
Fekete-Győr állítólag 4%-on van.

Én megmondtam előre, hogy földbe állnak.

pardon: 3,7!

Szerkesztette: resistance is futile
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk
Negritis
Pontosan: magánügy.

Nem ez a baj Szíjassal.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 946 — The Mathematician

Az ember gyarló és érdeklik ezek a dolgok. Nekem számít, mit csinál egy politikus a magánéletében. Amúgy itt egy jó cikk a témában:

 harvardpolitics.com/behind-curtains-pros-cons-publicizing-politicians-private-lives/
balintbaba
én értem hogy van az emberben erre egy vágy, vagy azért hogy lássa bukni vagy tudja isteníteni
és nyilván mind2 közszereplő így teljesen korrekt erről beszélni
csak engem nem különösebben érdekel, ahogy sztem az is legalja mikor a mészáros esküvő étlapjának elemzése a telex címlapja

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
balintbaba Philadelphia Eagles Florida Gators 4 239 — Big Dick Nick
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk
Negritis
Az ember gyarló és érdeklik ezek a dolgok. Nekem számít, mit csinál egy politikus a magánéletében. Amúgy itt egy jó cikk a témában:

 harvardpolitics.com/behind-curtains-pros-cons-publicizing-politicians-private-lives/

https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 4 éve
csipkelli 4 010
Vajon FeGyor kepes lesz elengedi a "hatalmat" ha csufosan elbukik?
rokaur
Én arra leszek kíváncsi, hogy a sértett Jakab hány perc múlva ugrik ki az összefogásból?!
Bazzani
Anélkül Parlamentbe se jut. Örül, hogy beviszik. Lesz frakció, lesz lóvé.
csipkelli
A jelenleg előtérben lévő ellenzéki pártok közül csak a DK és a Jobbik jutna be biztosan önállóan (az MSZP is be tudna talán, de a rátapadt piócák miatt náluk már sokszorozódik a küszöb).
Kampman
Ha igazak a szivárgó eredmények, akkor ott tartunk az EP-választást is figyelembe véve, hogy a Jobbikot felülmérik a közvélemény-kutatók. Ami azért nem gyenge, honnan indultak.
Aki most kiugrik az összefogásból, azt szerintem nagyon megbüntetik az ellenzéki szavazók.
csipkelli
nem mérik felül a jobbikot
a képlet egyszerű van jobb és bal most is
jobbon MZ/X Jákob Pálinka
itt a bejövős a középről előzős

a Figyelsz annyira jobbrahúzott, hogy nagyon szénegyszerűen középről kilő MZ/X

egyéniben viszont szerintem agyonnyeri magát a jobbik mer hiába a közepi kockafejű ürü, de hátulja nincs a dolognak, azt elviszi a jobbik, csak Jákob ultraizgága fejit felejtik el

ezek az emberek akkorse szavaznak Dobzsenénire meg a DKra ha kést fox a torkukhoz, belökik a szalmabábut a vulkánba, azt kész
sutianap
Az EP-választás előtt nem 6%-ra mérték őket.
Persze, nyernek egy csomó körzetet most. De ha jól értelmezem az eddigi eredményeket, Klára asszony hozza majd a voksokat a DK-Jobbik közös jelölteknek, és nem parizer Peti.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 55 946 — The Mathematician
Azért a 2 milliárdos kifizetést én nehezen hiszem el. Nem azért mert annyira elképzelhetetlen, csak kurva sok mindent hall az ember. Egyik barátom igen tehetős emberek pénzeit kezeli, néha elmeséli miket mondanak az ügyfelei. Van aki szerint olyan ember, mint Orbán 100 évente születik, van aki úgy tudja, hogy Szijjártó meleg, illetve Dzsudzsák is, és néha össze is fekszenek. Nekem mindkettőnél nagy mosoly ült az arcomra, mikor hallottam, de ha a kifizetés igaz, akkor Szijjártó miért ne baszhatna Dzsudzsival? : DD
balintbaba
kit érdekel ez amúgy?
az biztos hogy összejárnak "nyaralni", de ez saját magán dolguk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 729 — capitaine du château de Vienne 1487
Vajon FeGyor kepes lesz elengedi a "hatalmat" ha csufosan elbukik?
rokaur
Én arra leszek kíváncsi, hogy a sértett Jakab hány perc múlva ugrik ki az összefogásból?!
Bazzani
Anélkül Parlamentbe se jut. Örül, hogy beviszik. Lesz frakció, lesz lóvé.
csipkelli
A jelenleg előtérben lévő ellenzéki pártok közül csak a DK és a Jobbik jutna be biztosan önállóan (az MSZP is be tudna talán, de a rátapadt piócák miatt náluk már sokszorozódik a küszöb).
Kampman
Ha igazak a szivárgó eredmények, akkor ott tartunk az EP-választást is figyelembe véve, hogy a Jobbikot felülmérik a közvélemény-kutatók. Ami azért nem gyenge, honnan indultak.
Aki most kiugrik az összefogásból, azt szerintem nagyon megbüntetik az ellenzéki szavazók.
csipkelli
nem mérik felül a jobbikot
a képlet egyszerű van jobb és bal most is
jobbon MZ/X Jákob Pálinka
itt a bejövős a középről előzős

a Figyelsz annyira jobbrahúzott, hogy nagyon szénegyszerűen középről kilő MZ/X

egyéniben viszont szerintem agyonnyeri magát a jobbik mer hiába a közepi kockafejű ürü, de hátulja nincs a dolognak, azt elviszi a jobbik, csak Jákob ultraizgága fejit felejtik el

ezek az emberek akkorse szavaznak Dobzsenénire meg a DKra ha kést fox a torkukhoz, belökik a szalmabábut a vulkánba, azt kész

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 773 — #NoStress
Márki - Zay számai egészen durvák…agyonveri Jakabot az oké, de hogy pest megyei körzetekben pár százalékra van Karácsonytól… az egészen meglepő 😊
MC12
Én vártam hogy szoros lesz, a legtöbb ember a környezetemben meg a csoportokban ahol benne vagyok egyértelműen rá voksolt
Heisman
Tulajdonkeppen a mi buborékainkban szinte mindenki Márki-Zayra szavaz, ahogy magán a fórumon is az előválasztók kétharmada.

Viszont a DK közben szépen behúzkodja a legtöbb egyéni körzetet, lesz ebből még majd nagy haddelhad, főleg a listaállításnál.
Szépen bebattyogtak a Jobbikosok, Momentumosok Gyurcsány játszóterére, és hát ott nem ők vannak hazai pályán.

Ha lesz második forduló (és most ez tűnik valószínűnek), akkor az lesz a képlet, hogy ha mindhárom jelölt (Dobrev, Karácsony, Márki-Zay) állva marad, akkor Dobrev nyer, ha az egyik visszalép, akkor nem.
Vajon visszalép e valamelyik?