Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
Lecsó Denver Broncos 3 358
Szóval mit vártál?
peterk2005
Vitát. Egy sor ügy van, amiben nincs egyetértés közöttük, ami teljesen rendben van, csak akkor derüljön ki az ellenzéki szavazók számára is, hogy mit hogyan látnak. Egy példa: Márki-Zay és Fegyőr is említette az euró bevezetését, akkor tessék elmondani, miért fontos ez szerintük. Mit profitálna belőle a gazdaság? Jelenleg mik az akadályai, egy kormányváltás esetén mik lennének? Merre kell az ügyben elindulni? Több lesz-e a nyugdíja a nagyszüleimnek, többet fog-e érni, ha euró lesz?

Iskolarendszerben sem értenek feltétlenül egyet, mert odáig rendben van, hogy a KLIK-et szántsuk be a retekbe, de akkor aztán hogyan tovább? Fejtse ki Karigeri, miért lenne jó az önkormányzati fenntartás, fejtse ki Jakab, hogyan számolná fel a szegregációt az oktatásban, satöbbi.

Mutassák meg, hogy többet gondolnak az országról jelenleg annál, hogy Poltot a harmadik napon le kell csukni. Ez is egy programpont, de megint nem tudjuk, mi lenne utána, ők mit csinálnának máshogyan.

Ehelyett egymás seggének tisztára nyaldosását láttuk, és ahogy Sobri is írta: Viktor jelen pillanatban bármelyikük ellen kiállhat februárban, mert csak nyerne az ügyön. És még csak gyurcsányoznia sem kellene hozzá.
bergerdani
Ugyan már!
Kit érdekelnek ezek? Valójában mindenkit az érdekel, hogy Poltot mikor fogják lecsukni, ha egyáltalán. Nem megyek messzire, még itt is az emberek fele, 2/3-a ilyen témákon pörög. Ez a politika, ezért ezt kapjuk. Nem egy ismerősöm lámpavason lógatna és hasonlók. Leszarják a szakpolitikát. De ez mindig el van itt is mondva, nagy egyetértésben. Aztán mégis jönnek az OV fanok, és megy a fikázás, hogy az ellenzék nem foglalkozik szakpolitikával. Megmosolyogtató.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 764 — #NoStress
Másrészt annak a választói rétegnek, akiknél szóba jöhet, hogy rászavaznak erre a szivárvány - Jóska kedvéért fos - koalícióra
peterk2005
Én ilyet ugyan sose mondtam, számomra a moslék-koalíció volt a frappáns és találó, hiszen abban van összeöntve minden össze nem tartozó hulladék, maradék, és így alkot egy nagy igénytelen, disznóknak való trutyit.
De mivel nagylaza megkért, hogy ne így használjam, és mivel közismerten szenzibilis, kooperatív és kedves vagyok, azóta nem használtam egyszer sem.
Nem lehet, hogy az idő előrehaladtával, ahogy látod ezt a sok dilettáns vagy ósdi vagy ostobán harsány kellemetlen hülyét, a tudatalattid mondja ezt neked az én hangomon?

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
Szóval mit vártál?
peterk2005
Vitát. Egy sor ügy van, amiben nincs egyetértés közöttük, ami teljesen rendben van, csak akkor derüljön ki az ellenzéki szavazók számára is, hogy mit hogyan látnak. Egy példa: Márki-Zay és Fegyőr is említette az euró bevezetését, akkor tessék elmondani, miért fontos ez szerintük. Mit profitálna belőle a gazdaság? Jelenleg mik az akadályai, egy kormányváltás esetén mik lennének? Merre kell az ügyben elindulni? Több lesz-e a nyugdíja a nagyszüleimnek, többet fog-e érni, ha euró lesz?

Iskolarendszerben sem értenek feltétlenül egyet, mert odáig rendben van, hogy a KLIK-et szántsuk be a retekbe, de akkor aztán hogyan tovább? Fejtse ki Karigeri, miért lenne jó az önkormányzati fenntartás, fejtse ki Jakab, hogyan számolná fel a szegregációt az oktatásban, satöbbi.bergerdani
Ezek a kérdések mind teljesen rendben vannak. Engem is érdekel az euro bevezetése, de irreális elvárás, hogy egy elnökjelölti vitára kapjunk erre választ. Ha érdekel, meg kell hallgatni külön MZP-t és Fegyőrt. Megjegyzem, én meghallgattam, és ugyanúgy, ahogy Orbán sem tudta értelmesen elmondani, hogy miért nem volt időszerű X évvel ezelőtt (mert volt olyan periódus, amikor tényleg nem volt az), ugyanúgy MZP-n sem érzem, hogy el tudná mondani, hogy most miért igen. Nem ért hozzá eléggé. Ezeket a dolgokat Orbán bankelnöke vagy pénzügyminisztere tudja elmondani egy mélyinterjúban, illetve MZP/Fegyőr/ az ellenzék leendő bankelnöke vagy pénzügyminisztere tudná. Mert nincs rá három mondatos vagy két perces válasz. Az euro bevezetése olyan fiskális, monetáris követelményeket támaszt, amiket egy miniszterelnök sosem fog megfogalmazni részleteiben. Arról nem is beszélve, hogy gazdasági növekedési feltételei is vannak - szerintem legalábbis -, aminek meg gazdaság-szerkezeti feltételei - értsd át kell állítani a hazai gazdaságot a gyártószalagról/bérmukáról, a magasabb hozzáadott értéket termelő ágazatokra, amihez oktatástól elkezdve rengeteg mást is át kell alakítani, mert jelenleg gyártószalagra termel az is, és ennek a gyártószalag szerkezetnek a növekedési / GDP potenciálja lényegesen gyengébb, mint a magasabb hozzáadott értékkel bíró szerkezeté. Ami meg azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az az euro, ami a német, francia pénzügyi viszonyokra lett kitalálva, a magyarra egyáltalán nem, több bajt okoz, mint hasznot hajt hogyha nem tudjuk magasabb növekedéssel kompenzálni azokat a hátrányokat, amikkel fiskális, monetáris szempontból kénytelenek vagyunk szembe nézni. A szlovákoknak is csak azért jött be az euro - mert bejött nekik -, mert magas (a miénként jóval magasabb) gazdasági növekedéssel tudták a hátrányokat kompenzálni. És egyúttal csökkenteni is őket.

Na ezt egy elnökjelölti vitában nincs ember, aki kifejti. (Nem ezt, mert amit leírtam, az is egy elnagyolt baromság, felesemigaz, négyszer ennyi helyre lenne szükség csak a kivonatos indoklásra is). Egy elnökjelölti vitának nem ez a dolga. Nincs is ott aki képes lenne rá egyébként. (Ami nem baj, ha megvan rá az emberük, aki igen.) De ha lenne is, akkor meg tíz nézőből kilent öt perc után elkapcsolna, mert dögunalmasnak találná. De a te személyes igényeidet, kérdőjeleidet persze megértem. Csak szerintem rossz helyen keresed rájuk a választ.

Mutassák meg, hogy többet gondolnak az országról jelenleg annál, hogy Poltot a harmadik napon le kell csukni. Ez is egy programpont, de megint nem tudjuk, mi lenne utána, ők mit csinálnának máshogyan.

Ehelyett egymás seggének tisztára nyaldosását láttuk, és ahogy Sobri is írta: Viktor jelen pillanatban bármelyikük ellen kiállhat februárban, mert csak nyerne az ügyön. És még csak gyurcsányoznia sem kellene hozzá.bergerdani
Pontosan ez az egész cirkusz célja. Egymás seggének tisztrára nyaldosása, hogy a jelenleg még enymásra morgó, egymást sandán néző szavazótábor-darabok egy tömbként menjenek jövő tavasszal szavazni. Egy Orbánnal szembeni vita tejljesen más lenne. Ami egyébként nem lesz, mert Orbán tuti, hogy nem vállalja be. Több okból sem, amiből az egyik, hogy szemtől szembeni vitában történetesen gyenge. Ő szónoklatokban jó, vitában könnyű kicsinálni. Ráadásul el is szokott tőle, eltűntek a jó vita reflexei (elég megnézni amikor néha úgy sül el egy egyébként leegyeztetett kérdés, hogy picit máshogy is érthető, akkor mennyire felidegeli a dolog). A politikai érzéke viszont még megvan, úgyhogy szerintem tudja is ezt magáról.

A jövőképről meg azt gondolom, hogy jelenleg éppen az a jövőkép lehet csak nyerő, hogy leváltjuk Poltot. A politikából eltűnt az utóbbi 15-20 évben a valódi jövőkép. A legtöbb szavazás manapság már - a világon mindenütt - protest szavazás. Az is protest szavaz, aki Trumpra szavaz és az is, aki Bidenre. Csak más ellen protestál. Jövőképekkel ezt nem lehet megnyerni. Ijesztgetéssel, félelemkeltéssel lehet, mutogatva a másikra, hogy ha ő lesz, apokalipszis jön. Meg bűnbak kereséssel, szintén a másikra mutogatva. Migráns, Soros, Orbán, Polt, Lölő. Ezek ellen lehet protest szavazni. A tényanyag súlykolása helyett képesség fejlesztésre hangsúly helyező közoktatási törvény ellen nem. És mellette se nagyon. Rajtam és rajtad és néhány elárvult értelmiségin kívül, akiknek ez fontos. De a szavazófülkékbe még közülünk is kevesen mennek el pont ezért. Közülünk is a többség a migráns vagy Lölö miatt meg el szavazni, legfeljebb az ő migránsa vagy Lölö-je picit szofisztikáltabb. De protest fog szavazni a többség közülük / közülünk is.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 764 — #NoStress
van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.
Sobri Jóska
fogadás?
csebi
Mehet simán, ha találunk korrekt oddsokat.
Szerinted mi a legit odds arra, hogy lesz vita, és mi arra, hogy a Partizánon?
1:4 és 1:16?

több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Ole Miss Rebels 4 867
Szóval mit vártál?
peterk2005
Vitát. Egy sor ügy van, amiben nincs egyetértés közöttük, ami teljesen rendben van, csak akkor derüljön ki az ellenzéki szavazók számára is, hogy mit hogyan látnak. Egy példa: Márki-Zay és Fegyőr is említette az euró bevezetését, akkor tessék elmondani, miért fontos ez szerintük. Mit profitálna belőle a gazdaság? Jelenleg mik az akadályai, egy kormányváltás esetén mik lennének? Merre kell az ügyben elindulni? Több lesz-e a nyugdíja a nagyszüleimnek, többet fog-e érni, ha euró lesz?

Iskolarendszerben sem értenek feltétlenül egyet, mert odáig rendben van, hogy a KLIK-et szántsuk be a retekbe, de akkor aztán hogyan tovább? Fejtse ki Karigeri, miért lenne jó az önkormányzati fenntartás, fejtse ki Jakab, hogyan számolná fel a szegregációt az oktatásban, satöbbi.

Mutassák meg, hogy többet gondolnak az országról jelenleg annál, hogy Poltot a harmadik napon le kell csukni. Ez is egy programpont, de megint nem tudjuk, mi lenne utána, ők mit csinálnának máshogyan.

Ehelyett egymás seggének tisztára nyaldosását láttuk, és ahogy Sobri is írta: Viktor jelen pillanatban bármelyikük ellen kiállhat februárban, mert csak nyerne az ügyön. És még csak gyurcsányoznia sem kellene hozzá.
bergerdani
Erre én azért nem vennék mérget. Egyrészt ha valaki Orbánnal vitázna az akkor kőkemény vitára készülne, nem ilyen haveri lityi-lötyire. Másrészt meg Orbán akkor se volt egy über vitázó, amikor még kapcsolatban állt a való világgal. És feltételezem a sok bológatójános mellett nem sokat javított ezen a skilljén.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 4 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 966
Szóval mit vártál?
peterk2005
Vitát. Egy sor ügy van, amiben nincs egyetértés közöttük, ami teljesen rendben van, csak akkor derüljön ki az ellenzéki szavazók számára is, hogy mit hogyan látnak. Egy példa: Márki-Zay és Fegyőr is említette az euró bevezetését, akkor tessék elmondani, miért fontos ez szerintük. Mit profitálna belőle a gazdaság? Jelenleg mik az akadályai, egy kormányváltás esetén mik lennének? Merre kell az ügyben elindulni? Több lesz-e a nyugdíja a nagyszüleimnek, többet fog-e érni, ha euró lesz?

Iskolarendszerben sem értenek feltétlenül egyet, mert odáig rendben van, hogy a KLIK-et szántsuk be a retekbe, de akkor aztán hogyan tovább? Fejtse ki Karigeri, miért lenne jó az önkormányzati fenntartás, fejtse ki Jakab, hogyan számolná fel a szegregációt az oktatásban, satöbbi.

Mutassák meg, hogy többet gondolnak az országról jelenleg annál, hogy Poltot a harmadik napon le kell csukni. Ez is egy programpont, de megint nem tudjuk, mi lenne utána, ők mit csinálnának máshogyan.

Ehelyett egymás seggének tisztára nyaldosását láttuk, és ahogy Sobri is írta: Viktor jelen pillanatban bármelyikük ellen kiállhat februárban, mert csak nyerne az ügyön. És még csak gyurcsányoznia sem kellene hozzá.

Mindig jövőre
több mint 4 éve
csipkelli 4 010
 telex.hu/belfold/2021/09/13/toth-csaba-nem-megy-el-a-partizanba-hadhazyval-vitazni-es-feljelenti-gulyas-martont

Ezért a faszért a Fidesznek meg kéne mozdulnia Zuglóban.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
De ami igazán ciki az maga az ATV-s műsor volt, ez a koncepciótlan, lagymatag szerkesztés, a modoroskodó, cringe, konfrontációtól rettegő (egy VITÁN!) műsorvezetés, a full gagyi "time management" (teljesen random indították a kimért 1 perceket, akár 55, akár 50 másodpercről), de ezt nézve érthető, hogy Jakab illetve Dobrev miért nem hajlandó elmenni a Partizánhoz (hisz csak veszíthetnének rajta, hasznuk nem származna belőle, ahogy Orbán is ezért skippelte 2006 óta az ilyen szájkaratékat), és miért nem lesz ott vita, csak az RTL-en, meg a teljesen gagyi ATV-n.
(Amúgy szerintem jövőre lesz miniszterelnökjelölti vita Orbánnal, bármelyikük ellen egyértelműen haszonnal zárna Orbán, és van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.)

Sobri Jóska
Mélyen egyetértek, én sem vártam valami sokat az ATV-től, Simon Andrástól pedig különösen, de hát ez minden várakozásomat alulmúlta. Végig nem láttam, azért az NFL opener még úgy is szent hogy az én és a feleségem csapatát is szőnyegbombázta az ellenfél, de hát ez tényleg egy legalja fostenger volt.

Az nem vita, hogy Simon alájuk nyal, hogy ugyanazt a három panelt emlegeti az összes, véletlenül se konfrontálódna. Hogy aztán ezt Karácsony és Fegyőr is sikerként bírja eladni, nem sok jót jelez jövő tavaszra, akárki is száll szembe Viktorral.

Vajon hány embernek vette el a kedvét ez a szar attól, hogy egyáltalán részt vegyen az előválasztáson? Mert én például most itt tartok, persze az RTL és főleg a Partizán még javíthat, de már sajnos nincsenek vérmes reményeim ezt illetően.
bergerdani
Mit vártál? Nem a riportertől, hanem a jelöltektől?
Azért kérdezem, mert ezek nem választási ellenfelek, hanem szövetségesek, és azok lesznek jövőre is. És mi nem az USA vagyunk, ahol ötven éve megszokott dolog a primary, a párton / szövetségen belüli vita. Miközben nálunk éppenséggel az az erény, ha még a hülyét védve is összezárunk, és a normál hétköznapokban minden párt, amin belül vitát, kibeszélést látunk, az balfasz pártnak van elkönyvelve.

Szóval mit vártál? Mi hiányzott? A mélyebb, szakmaibb program? Vagy az, hogy egymás torkának ugranak tudva a fentieket?

Nem láttam a vitát, csak most belepörgettem. Szerintem tökéletesen hozta azt, amire Karácsony kitalálta. Egyrészt megtölti az első oldalakat és a hírek főcímeit, erről beszélnek. Másrészt annak a választói rétegnek, akiknél szóba jöhet, hogy rászavaznak erre a szivárvány - Jóska kedvéért fos - koalícióra, azoknak ment egy egyértelmű üzenet. Összeölelkeztünk. Úgyhogy fogd be te is az orrod dékás, jobbikos meg momentumos, és menj el szavazni .... akármelyikünkre majd. Erről szól az előválasztás, erre lett kitalálva. (Amúgy az amerikai, látványos, egymást sokkal jobban b*sztatós is erről szól, csak másféle cirkusszal.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.
Sobri Jóska
fogadás?
csebi
Szerintem nem fog vitázni OV.A partizánon meg végképp nem. Mivel az egész úgy van eladva, hogy "rangon aluli", ezzel felemelné a jelöltet, bárki is legyen az. Meg egyszerűen túl sok a védhetetlen téma. Ráadásul ott már 1v1 lesz, nem belső hatalmi szarakodások, hanem minden az asztalon lenne.
Lecsó
pontosan, én is ezt mondom, hogy a Partizánon nem fog, ezért mondtam, hogy fogadunk-e ebben.
csebi
Nem fog sehol. Tizennyolc éve nem hajlandó még egyedül, vita partner nélkül sem leülni senkivel, aki valódi kérdéseket tenne fel. Azt se tudja már, hogy az milyen. Az, hogy évente egyszer egy-egy parlamenti kérdésre válaszul buzizik egyet, az nem tartja formában.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 966
De ami igazán ciki az maga az ATV-s műsor volt, ez a koncepciótlan, lagymatag szerkesztés, a modoroskodó, cringe, konfrontációtól rettegő (egy VITÁN!) műsorvezetés, a full gagyi "time management" (teljesen random indították a kimért 1 perceket, akár 55, akár 50 másodpercről), de ezt nézve érthető, hogy Jakab illetve Dobrev miért nem hajlandó elmenni a Partizánhoz (hisz csak veszíthetnének rajta, hasznuk nem származna belőle, ahogy Orbán is ezért skippelte 2006 óta az ilyen szájkaratékat), és miért nem lesz ott vita, csak az RTL-en, meg a teljesen gagyi ATV-n.
(Amúgy szerintem jövőre lesz miniszterelnökjelölti vita Orbánnal, bármelyikük ellen egyértelműen haszonnal zárna Orbán, és van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.)

Sobri Jóska
Mélyen egyetértek, én sem vártam valami sokat az ATV-től, Simon Andrástól pedig különösen, de hát ez minden várakozásomat alulmúlta. Végig nem láttam, azért az NFL opener még úgy is szent hogy az én és a feleségem csapatát is szőnyegbombázta az ellenfél, de hát ez tényleg egy legalja fostenger volt.

Az nem vita, hogy Simon alájuk nyal, hogy ugyanazt a három panelt emlegeti az összes, véletlenül se konfrontálódna. Hogy aztán ezt Karácsony és Fegyőr is sikerként bírja eladni, nem sok jót jelez jövő tavaszra, akárki is száll szembe Viktorral.

Vajon hány embernek vette el a kedvét ez a szar attól, hogy egyáltalán részt vegyen az előválasztáson? Mert én például most itt tartok, persze az RTL és főleg a Partizán még javíthat, de már sajnos nincsenek vérmes reményeim ezt illetően.

Mindig jövőre
több mint 4 éve
sapka Washington Commanders 6 658 — sapka
Nekem tetszett az ATV-s vita, a formátum gyermeteg volt, de nagyon üde hogy az 5bol van két, de akár 3 értelmes ember is 😀

A performansz kapcsán, szerintem Jakab bukta a legnagyobbat, nagyon elnagyolt felületes volt, és pl. többször részletezte milyen szoc támogatásokat fog bevezetni meg adni, hadde ő a Jobbik nem ? 😊
Fegyőr meg olyan hangsulyokkal beszélt mint Orbán... Biztos nem csak nekem tűnt fel, bár az ő választóinak ez úgyse számít.

A többiekre szerintem lehet építeni, Dobrev meglepően jó volt, szépen beszélt, őt még nem hallottam túl sokszor. A többiek hozták magukat, jó kezdet.

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 4 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 915
Az orszag 2/3-a ugy akarta, hogy ok alakitsak ki az eletunk kereteit.undisputedly
😀😀😀 Melyik ország és milyen kétharmada?

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 495 — Lucas Scott
van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.
Sobri Jóska
fogadás?
csebi
Szerintem nem fog vitázni OV.A partizánon meg végképp nem. Mivel az egész úgy van eladva, hogy "rangon aluli", ezzel felemelné a jelöltet, bárki is legyen az. Meg egyszerűen túl sok a védhetetlen téma. Ráadásul ott már 1v1 lesz, nem belső hatalmi szarakodások, hanem minden az asztalon lenne.
Lecsó
pontosan, én is ezt mondom, hogy a Partizánon nem fog, ezért mondtam, hogy fogadunk-e ebben.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Lecsó Denver Broncos 3 358
van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.
Sobri Jóska
fogadás?
csebi
Szerintem nem fog vitázni OV.A partizánon meg végképp nem. Mivel az egész úgy van eladva, hogy "rangon aluli", ezzel felemelné a jelöltet, bárki is legyen az. Meg egyszerűen túl sok a védhetetlen téma. Ráadásul ott már 1v1 lesz, nem belső hatalmi szarakodások, hanem minden az asztalon lenne.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 495 — Lucas Scott
Egyrészt nem irigylem az ellenzéki szavazókat ezért az öt emberért, pláne azokat, akik valódi változást szeretnének, de erre úgyis az az ultimate mondás menne, hogy "tessenek forradalmat csinálni", mert anélkül csak ugyanazt a szart hömbörgetjük narancs, vörös vagy zöld dobozokban.
Tóth Csabáról szépen tereltek, lapítottak Fekete-Győrön kívül, elég kínos volt az a pár perc.

De ami igazán ciki az maga az ATV-s műsor volt, ez a koncepciótlan, lagymatag szerkesztés, a modoroskodó, cringe, konfrontációtól rettegő (egy VITÁN!) műsorvezetés, a full gagyi "time management" (teljesen random indították a kimért 1 perceket, akár 55, akár 50 másodpercről), de ezt nézve érthető, hogy Jakab illetve Dobrev miért nem hajlandó elmenni a Partizánhoz (hisz csak veszíthetnének rajta, hasznuk nem származna belőle, ahogy Orbán is ezért skippelte 2006 óta az ilyen szájkaratékat), és miért nem lesz ott vita, csak az RTL-en, meg a teljesen gagyi ATV-n.
(Amúgy szerintem jövőre lesz miniszterelnökjelölti vita Orbánnal, bármelyikük ellen egyértelműen haszonnal zárna Orbán, és van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.)

 youtu.be/fpdzoi62-4E
Sobri Jóska
érdemben:
1-2 Partizános kerületi podcastot hallgattam meg (pl Egert, mint szűk hazámat). alapvetően jó szerkesztői háttér volt, Marci jó kérdéseket talált meg vagy kapott a munkatársaktól. talán kevésbé reagált, bár próbálkozott, és jobb volt, mint az első vitán, de azért látszik, hogy ő nem profi ahogy mondta is a 444 interjúban.

Az atv-set nem is akartam megnézni majd jövő héten az rtl klubot, mert vmi hasonlóra számítottam, amit írtál, hogy minimálisan sem lesznek profik.

Jakabot teljes mértékben megértem, hogy miért nem megy el. egyrészt túl sok kérdést kapna a jobbik múltjáról vagy a homofób tv megszavazásáról, és csak elveszítene szavazatokat és emellett, akiket meg akarnak nyerni akár az előválasztáson akár máshol, azok vszeg azt sem tudják, hogy mi a partizán. mármint a jugo partizánokat még csak-csak vszeg (de ez sem biztosan), de amit Marciék felépítettek azt biztosan nem tudják, így nincs értelme elmenniük.

Dobrev: történelmi hagyomány. ugye Olga nagyon kikapott (akasztották a hóhért) 2019-ben, ezért nem dobják oda Dobrevet főleg, hogy jön fel elég szépen.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 495 — Lucas Scott
van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.
Sobri Jóska
fogadás?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 764 — #NoStress
Egyrészt nem irigylem az ellenzéki szavazókat ezért az öt emberért, pláne azokat, akik valódi változást szeretnének, de erre úgyis az az ultimate mondás menne, hogy "tessenek forradalmat csinálni", mert anélkül csak ugyanazt a szart hömbörgetjük narancs, vörös vagy zöld dobozokban.
Tóth Csabáról szépen tereltek, lapítottak Fekete-Győrön kívül, elég kínos volt az a pár perc.

De ami igazán ciki az maga az ATV-s műsor volt, ez a koncepciótlan, lagymatag szerkesztés, a modoroskodó, cringe, konfrontációtól rettegő (egy VITÁN!) műsorvezetés, a full gagyi "time management" (teljesen random indították a kimért 1 perceket, akár 55, akár 50 másodpercről), de ezt nézve érthető, hogy Jakab illetve Dobrev miért nem hajlandó elmenni a Partizánhoz (hisz csak veszíthetnének rajta, hasznuk nem származna belőle, ahogy Orbán is ezért skippelte 2006 óta az ilyen szájkaratékat), és miért nem lesz ott vita, csak az RTL-en, meg a teljesen gagyi ATV-n.
(Amúgy szerintem jövőre lesz miniszterelnökjelölti vita Orbánnal, bármelyikük ellen egyértelműen haszonnal zárna Orbán, és van annyira huncut, hogy bele fog állni egybe, akár a Partizánon is.)

 youtu.be/fpdzoi62-4E

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát nem.
Csak legtöbbjük látszólag kifehéredett és átment a politikába.
Jó naív vagy ha azt hiszed, hogy egy bűnözőt egy másik büntetése visszatart bármitől is.
Sobri Jóska
Ez nem hit kérdése, hanem tények. Ismert dolog a visszatartó erő, kutatják, vizsgálják. Sok dologról tudjuk, hogy van visszatartó ereje, és sok dologról tudjuk már, hogy nincs. Attól függ, hogy kire alkalmazzák és mit. A fehér galléros bűnözés nem szereti a rizikót. Náluk a rizikó növelése visszatartó erővel bír.
peterk2005
Ezért csökkentik a rizikót.
Semmi köze ehhez a bebukottak miatt szerinted kialakuló visszatartó erőnek.
Sobri Jóska
Akkor ahol csökkent a fehérgalléros bűnözés, ott csak valami divine intervention lehetett. Legalább Ő ott fent még hatékony. 😊
peterk2005
Nem a fehérgalléros bűnözés csökkent, csak a bebukottak aránya.
Kb. erről szól ez a topic is évek óta.
De örülök, ha te úgy érzed, hogy a világon egyre inkább csökken a fehérgalléros bűnözés.
Sobri Jóska
Lényegében minden válaszodban csúsztatsz Jóska, olyant adva a számba, amit nem mondtam. Most is. Egy szóval nem beszéltem arról, hogy mi van a világban. Arról beszéltem csak, hogy bizonyos eszközökkel - nem ismétlem mivel - csökkenthető a fehérgalléros bűnözés, és ahol használtak ilyen eszközöket, ott csökkent is.

Egyébként a világnak abban a részében, ami engem érdekel - elsősorban Mo, aztán EU, aztán a nyugat - ott sok helyen bezony-bezony csökkent a fehérgalléros bűnözés. Nem megszűnt, csökkent. Nyugat-európa legtöbb országában pl. ma alacsonyabb a bűnözési ráta, mint mondjuk 40-50 éve volt. Nálunk meg magasabb, mint a kádári világban volt. És sajnos magasabb, mint mondjuk 20 éve volt, pedig akkoriban még privatizálgattunk, ami remek táptalaj volt.

(Ja, és nem az én érzetem szerint, hanem minden korrupcióval kapcsolatos vizsgálat ezt tapasztalja. Szóval vagy mindenki téved, vagy tényleg vannak olyan körülmények amik között nő, és vannak olyanok, amik között nem nő, esetleg csökken is.)
peterk2005
Végülis mondasz valamit, ami tényszerűen valótlan, én jelzem, hogy ez hülyeség, majd addig finomítgatod a kijelentésedben meg nem fogalmazott keretrendszert, hogy ne lásd hülyeségnek. És olyannal vitatkozol, ami nem hangzott el. Ez a csúsztatás.

Az egyszerűség kedvéért: én azt állítom, hogy nincs a fehérgalléros bűnözés tekintetében visszatartó ereje annak, ha van, aki bebukik.
Sobri Jóska
Na, ez így egyértelmű, és azzal vitázol, amit ténylegesen írtam. Oké. Te így gondolod. Én meg úgy.

ozibozi New York Giants 20 708
Ferenc pápa rögtön a leszállás után viccet mondott a Liszt Ferenc reptéren. Nem is akármilyent, hanem a kedvenc magyarviccét. Miszerint:
Miért fogunk magyarul beszélni a mennyországban? Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!

Nagy Mókamester az Öreg !
😊

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 764 — #NoStress
De nincs különbség korrupció az korrupció felcsúton és kispesten is.
Klaci79
De az nem korrupció, ha törvényesen csinálsz dolgokat, és az se ha előtte magadra optimalizálod a törvényeket, mert tied a törvényhozó hatalom (kétharmaddal).
Ez csak geciség, de az nem jogi kategória.
Ezért nem fogod sitten látni Orbánt, a vejét vagy Rogánt.
Mert ők csak törvényes dolgokat csinálnak, hiszen ők hozzák meg a törvényeket, ami alapján azt csinálhatnak.
Ja, és nem fogod sitten látni Gajdát, Lacknert, Bíró Lászlót vagy Molnár Zsoltot se, és rengeteg baloldali/jobbikos politikust, mert ők is eltalálják mi törvényes még és mi nem. (Legalábbis eleddig eltalálták.)
Azokat fogod börtönben látni (vagy legalábbis elítélődni), akik a meglévő törvényekhez képest törvénytelenek, ez lehet Simonka, Boldog vagy Cseh Katka, nem oldalfüggő.
Sobri Jóska
A korrupció nem csak jogilag értelmezhető fogalom, annál tágabb. De ha neked jobban tetszik a geciség elnevezés, tőlem aztán lehet az is. 😊 Legalább lesz mihez kötni az O1G-t. 😊

De a lényeg: ismered a mondást, hogy "csak azt ne kérdezzétek, hogy az első milliómat hogyan szedtem össze". És ismered Al Capone sztoriját is, hogy adócsalásért tudták végül lecsukni. Szóval igazad van, ezek zöme simán meg fogja úszni. De engem speciel nem is érdekel, hogy személyesen mi lesz velük. Se Cseh Katalinnal, se mondjuk a Századvégesekkel, akiket teljesen jogszerűen gyártottak milliárdossá. Nem érdekel a személyes sorsuk. Az érdekel, hogy az ország merre megy. Ehhez pedig elég egy relative kis számú, jól tálalt eset is, ami visszatartó erőként tud hatni. Namost azért kezdtem a mondással és Al Capone-val, mert ha elég mélyre néznek be, akkor valamit majdnem biztosan lehet találni. Lehet az bármi, ha "mindenki tudja", hogy azért keresték és találták, mert az illető kezéhez ragadt a pénz.

Az európai ügyészség vagy mijatököm a neve lényege is ez. Húszból tizenkilenc lepacsizott ügy elmegy mellettük, de minden huszadik - vagy ötvenedik - fennakad. Ha elég akad fenn ahhoz, hogy legyen valami visszatartó ereje, akkor már megérte létrehozni, nem sóhivatal.
peterk2005
Al Capone története milyen visszatartó erővel bírt a későbbi, bűnözőkre, gengszterekre, bűnszervezetüzemeltetőkre, maffiózókra?
Naugye.
Akkor miért gondolod, hogy ez 80 évvel később másként lenne.
Senkire nem hat visszatartó erőként az, ami mással történik, senki se tanul más hibájából. A legtöbbeket nem is érdekli.
A világ nem így működik.
Sobri Jóska
Capone egy példa volt arra, hogy meg lehet fogni a "nem megfoghatókat" is, ha a bűnüldözés akarja. Egyedül az ő esete nyilván nem volt elég visszatartó erő, de ezt nem is állítottam. Azt állítottam, hogy elég egy kisebbségüket elkapni. Ez történt, elkaptak Capone-n kívül még jónéhány kisebb és nagyobb vezért. Távolról sem az összeset, de eleget ahhoz, hogy legyen komoly visszatartó ereje. Hogy mennyire, azt Vegas bizonyítja például, ahonnan egy bő évtized alatt lényegében kipucolták őket. Nem a mexikói kartellek lettek erősebbek és szorították ki őket, nem is ők untak bele a szerencsejátékba. Túl kockázatos, lebukás veszélyes lett, és legtöbbjük egyszerűen kiszállt.