Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
Nomac New England Patriots 4 246 — balazs.t85@gmail.com
Eddig el sem olvastam a Cseh Katalinos történet, azt hittem csak a szokásos like média talált ki valamit. Azért az helyi képviselő-testület ülés sokat elmond.

Ha igaz, remélem ezzel el is temetjük a momentumot, és jön valami új, aki újra bizonyíthat, hogy ő különb mint a mostani fideszes gárda.
Nomac
Én teljesen komolyan, őszintén csodálom azokat az embereket, akik ebben képesek hinni.
Ez a Momentumos nomenklatúra és főleg a vezetőség, mszp-szdsz-fidesz közeli gazdasági emberek, volt képviselők, volt állami cégek igazgatónak a gyerekei . Az elitünk megkezdte önmaga ujratermelését - majd hülye lenne nem megtenni.
És ha a gyerekek abban szocializálódtak, abban nőttek fel, azt látták az érvényesülés helyes útjának amiben és amit, - mutyi, állami pénzek sajátként kezelése, haverok pozícióba ültetése, EU-s pénzek elsíbolása stb. - akkor pontosan miért is viselkednének másként, mint az ősök? Megírta ezt Móricz 90 éve, sokatoknak közvetlen tapasztalás lehetett a Kádár-korban, az elmúlt 30 év meg szintén az uram-bátyám rendszerben telt, hol kicsit jobban, hol kicsit kevésbé. De alapjaiban, mondjuk a kiegyezés óta biztosan, így él a magyar társadalom, ezt szokta meg, ez komfortos. És mindig, mindig kiderül, hogy nem új az új és nem különb.
MC12
Nem abban hiszek hogy itt mindenki egy angyal lesz, és a következő xy majd megváltja a világot. Két lábbal állok a földön, a politikus lopni, csalni, hazudni fog ahogy az érdeke éppen kívánja. Csak annyit várok el hogy legyen következménye a tetteknek, ne 150%-t akarjon lopni, elégedjen meg a 30%-al.

Én meg akarom adni annak az esélyét, hogy talán 50 év múlva felnő egy olyan társadalom, amiben ezek amit leírtál már nem lesznek alapértelmezett dolgok. Ha az nem sikerül? Akkor neked, és nekem nem mindegy hogy éppen ki lopja el az állam pénzét? Mit számít hova megy az az egy szavazat.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 434 — zászló zászló szív
De alapjaiban, mondjuk a kiegyezés óta biztosan, így él a magyar társadalom, ezt szokta meg, ez komfortos. És mindig, mindig kiderül, hogy nem új az új és nem különb.
MC12
Tévedés, a török kor óta biztosan így él 😀

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 755 — #NoStress
De nincs különbség korrupció az korrupció felcsúton és kispesten is.
Klaci79
De az nem korrupció, ha törvényesen csinálsz dolgokat, és az se ha előtte magadra optimalizálod a törvényeket, mert tied a törvényhozó hatalom (kétharmaddal).
Ez csak geciség, de az nem jogi kategória.
Ezért nem fogod sitten látni Orbánt, a vejét vagy Rogánt.
Mert ők csak törvényes dolgokat csinálnak, hiszen ők hozzák meg a törvényeket, ami alapján azt csinálhatnak.
Ja, és nem fogod sitten látni Gajdát, Lacknert, Bíró Lászlót vagy Molnár Zsoltot se, és rengeteg baloldali/jobbikos politikust, mert ők is eltalálják mi törvényes még és mi nem. (Legalábbis eleddig eltalálták.)
Azokat fogod börtönben látni (vagy legalábbis elítélődni), akik a meglévő törvényekhez képest törvénytelenek, ez lehet Simonka, Boldog vagy Cseh Katka, nem oldalfüggő.

több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
Eddig el sem olvastam a Cseh Katalinos történet, azt hittem csak a szokásos like média talált ki valamit. Azért az helyi képviselő-testület ülés sokat elmond.

Ha igaz, remélem ezzel el is temetjük a momentumot, és jön valami új, aki újra bizonyíthat, hogy ő különb mint a mostani fideszes gárda.
Nomac
Én teljesen komolyan, őszintén csodálom azokat az embereket, akik ebben képesek hinni.
Ez a Momentumos nomenklatúra és főleg a vezetőség, mszp-szdsz-fidesz közeli gazdasági emberek, volt képviselők, volt állami cégek igazgatónak a gyerekei . Az elitünk megkezdte önmaga ujratermelését - majd hülye lenne nem megtenni.
És ha a gyerekek abban szocializálódtak, abban nőttek fel, azt látták az érvényesülés helyes útjának amiben és amit, - mutyi, állami pénzek sajátként kezelése, haverok pozícióba ültetése, EU-s pénzek elsíbolása stb. - akkor pontosan miért is viselkednének másként, mint az ősök? Megírta ezt Móricz 90 éve, sokatoknak közvetlen tapasztalás lehetett a Kádár-korban, az elmúlt 30 év meg szintén az uram-bátyám rendszerben telt, hol kicsit jobban, hol kicsit kevésbé. De alapjaiban, mondjuk a kiegyezés óta biztosan, így él a magyar társadalom, ezt szokta meg, ez komfortos. És mindig, mindig kiderül, hogy nem új az új és nem különb.
MC12
Ez nagy baj...mit várhatunk akkor majd az Orbán unokáktól, a Lázár gyerekektől stb-stb...mondjuk a Matolcsy gyerek, meg a Mészáros gyerekek kitapossák az utat.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.
rokaur
Komolyan, egy lakájmédia cikke alapján hozol ilyen következtetést? Ne röhögtess már, mert bepisálok...ügyészség, rendőrség, bárki nyomozhat...aztán majd jön az ítéletet és ha kiderül, hogy valóban visszaélt, akkor jöhet az elszámoltatás is a momentum részéről. Azért nézz már kicsit körbe az országban a visszaéléseket tekintve és olvass el valami mást is a mno-n kívül.
Remélem amúgy ha tényleg visszaélt vele, akkor eltakarítják az ellenzék közeléből, de a Fidesznél is ez kellene, csak akkor nem maradna párttag.
Klaci79
Igazad van, a "holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató" fejlesztes meg veletlenul se csalas erzetet kelti 😊
rokaur
Ha esetleg a nyomdaiparban dolgozol, akkor biztosan igazad van és ilyen nem lehet, én bevallom nem értek hozzá. Csak az furcsa, hogy egy szennylap cikke nyomán máris ítélkezel. Se kutyám, se macskám CSK és a momentum se, csak olvasva a mno-t, mintha ebben az országban különös módon a 12 éve ellenzékben lévők lopnák csak az eu támogatásokat, a hatalom meg alig tudja ezeket kinyomozni és megmenteni az országot. Annyira szánalmas már, hogy ha még igaz is az ügy, akkor sem tudom elhinni a bíróság ítéletéig.
Klaci79
Ez a ló túloldala, ha így állsz hozzá.
Zárod magad befele egy másik, ugyanennyire ártalmas buborékba.

Attól, hogy egy pártos propagandamédium prezentál valamit, még a tényállítása lehet valós. És persze lehet valótlan is.
Ami a szakmaiatlan az összes pártmédiumban azok a publicisztika elemeinek a hírműfajba keverései, vagyis a jelzők, minősítések, vélemények, értelmezések, következtetések, illetve az, hogy milyen témákkal milyen mélységben foglalkoznak.

Nem lehet egyik oldali orgánumnak se elhinni semmit se elfogulatlanul, de ugyanígy teljesen elvetni sem.
Sajna a posztmodernben sok alapinfóval felvértezve médiumok tömkelegéből kell az embernek magának összeraknia a valóságot.
Sobri Jóska
Egy szóval sem mondtam, hogy nem lehet valós. Azt mondtam, hogy egy újságcikk miatt, -amit ráadásul a magyar adófizetők tartanak el, és még a függetlenségnek a látszatás sem igyekszik mutatni-, még nem fogok elítélni valakit. Ha igaz, remélem nem csak a politikából tűnik el, hanem sitten is csücsül majd egy ideig. Ugyanezt kívánom Rogán Tóninak, Farkas Flóriánnak, Orbán vejének, stb. Csak annyi a különbség, hogy utóbbi ügyekben esély sincs a nyomozásra, nemhogy a bírósági ítéletre. De azért komolyabbnak tűnő bizonyítékok is vannak, mint CSK ellen az mno-ban. De nincs különbség korrupció az korrupció felcsúton és kispesten is.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
Eddig el sem olvastam a Cseh Katalinos történet, azt hittem csak a szokásos like média talált ki valamit. Azért az helyi képviselő-testület ülés sokat elmond.

Ha igaz, remélem ezzel el is temetjük a momentumot, és jön valami új, aki újra bizonyíthat, hogy ő különb mint a mostani fideszes gárda.
Nomac
Én teljesen komolyan, őszintén csodálom azokat az embereket, akik ebben képesek hinni.
Ez a Momentumos nomenklatúra és főleg a vezetőség, mszp-szdsz-fidesz közeli gazdasági emberek, volt képviselők, volt állami cégek igazgatónak a gyerekei . Az elitünk megkezdte önmaga ujratermelését - majd hülye lenne nem megtenni.
És ha a gyerekek abban szocializálódtak, abban nőttek fel, azt látták az érvényesülés helyes útjának amiben és amit, - mutyi, állami pénzek sajátként kezelése, haverok pozícióba ültetése, EU-s pénzek elsíbolása stb. - akkor pontosan miért is viselkednének másként, mint az ősök? Megírta ezt Móricz 90 éve, sokatoknak közvetlen tapasztalás lehetett a Kádár-korban, az elmúlt 30 év meg szintén az uram-bátyám rendszerben telt, hol kicsit jobban, hol kicsit kevésbé. De alapjaiban, mondjuk a kiegyezés óta biztosan, így él a magyar társadalom, ezt szokta meg, ez komfortos. És mindig, mindig kiderül, hogy nem új az új és nem különb.
MC12
Így-így
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én teljesen komolyan, őszintén csodálom azokat az embereket, akik ebben képesek hinni.
Ez a Momentumos nomenklatúra és főleg a vezetőség, mszp-szdsz-fidesz közeli gazdasági emberek, volt képviselők, volt állami cégek igazgatónak a gyerekei . Az elitünk megkezdte önmaga ujratermelését - majd hülye lenne nem megtenni. MC12
Hát ezzel mondtál egy nagy semmit. Lényegében a teljes magyar elit - a vállalkozói, nagypolgári, kispolgári is - ezeknek a gyerekei. Már akit magyar apa, meg anya csinált, mert a putri sorból ritkán jutnak gyerekek a jogi egyetemre, főiskolákra, stb., ahonnan aztán továbbmennek a momentum vagy a fidelitas vagy valami hasonló irányba. 😊

Nem, mintha ez számítana. Scmidt Máriának is gondolhat egész mást a gyereke a világról, mint a Mária. Jeszenszky gyereke is gondolhat egész mást a világról, mint az öreg. Pokorni is gondolhat teljesen mást a világról, mint az apja. Bárki gondolhat mást a világról, mint a szülei. Én is mást gondolok a világról, mint a szüleim. Szóval ezt hagyjuk inkább. Ízléstelen is a szülőkre hivatkozni a (felnőtt) gyerekkel kapcsolatban. A rendes ember nem azért rendes, mert a szülei azok voltak, és a gennyedék sem azért az, mert a szülei azok voltak.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ezzel eldőlt, hogy az előválasztáson nem voksolok majd, az igazin meg majd a két faszjankóból arra, amelyik marad.
Szokol
És pont ugyanez a legtöbb fideszes szavazó logikája is.
Ez az "annál még ez is jobb" logikája.
Lényegtelen mekkora pöcsfej, legalább nem a másik oldal jelöltje.
Sobri Jóska
"Apró" különbség, hogy én nyugodt szívvel áthúzom a túloldalra az ikszet legközelebb, ha úgy látom.
Szokol
Akik most fideszesek, azok is ezt tették, nagyrészük volt már emeszpés, kisgazdás, emdéefes, miépes szavazó is.
Sobri Jóska
Az a kérdés, hogy lesznek-is-e még mások, vagy megáltt a vonat?
Értsd, van az a szavazó, aki a helyzethez mérten szavaz, zokszó nélkül ide-oda váltogat, ha úgy gondolja, hogy egyik, vagy másik a jobb. Én pl. ilyen szavazó vagyok. Szavaztam is össze-vissza ide is, oda is. Úgy is szavaztam már "másik" pártra, hogy az amelyikre előtte szavaztam, nem tűnt el. Sőt, előfordult, hogy erősödött is. És van az a szavazó, akinek eltűnt a pártja, nem tudott tovább arra szavazni, és ezért választott egy másikat. Aztán amíg az van, addig arra is szavaz utána. Szokol felteszem az első verzióra gondolt magával kapcsolatban.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 374
Eddig el sem olvastam a Cseh Katalinos történet, azt hittem csak a szokásos like média talált ki valamit. Azért az helyi képviselő-testület ülés sokat elmond.

Ha igaz, remélem ezzel el is temetjük a momentumot, és jön valami új, aki újra bizonyíthat, hogy ő különb mint a mostani fideszes gárda.
Nomac
Én teljesen komolyan, őszintén csodálom azokat az embereket, akik ebben képesek hinni.
Ez a Momentumos nomenklatúra és főleg a vezetőség, mszp-szdsz-fidesz közeli gazdasági emberek, volt képviselők, volt állami cégek igazgatónak a gyerekei . Az elitünk megkezdte önmaga ujratermelését - majd hülye lenne nem megtenni.
És ha a gyerekek abban szocializálódtak, abban nőttek fel, azt látták az érvényesülés helyes útjának amiben és amit, - mutyi, állami pénzek sajátként kezelése, haverok pozícióba ültetése, EU-s pénzek elsíbolása stb. - akkor pontosan miért is viselkednének másként, mint az ősök? Megírta ezt Móricz 90 éve, sokatoknak közvetlen tapasztalás lehetett a Kádár-korban, az elmúlt 30 év meg szintén az uram-bátyám rendszerben telt, hol kicsit jobban, hol kicsit kevésbé. De alapjaiban, mondjuk a kiegyezés óta biztosan, így él a magyar társadalom, ezt szokta meg, ez komfortos. És mindig, mindig kiderül, hogy nem új az új és nem különb.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nomac New England Patriots 4 246 — balazs.t85@gmail.com
Eddig el sem olvastam a Cseh Katalinos történet, azt hittem csak a szokásos like média talált ki valamit. Azért az helyi képviselő-testület ülés sokat elmond.

Ha igaz, remélem ezzel el is temetjük a momentumot, és jön valami új, aki újra bizonyíthat, hogy ő különb mint a mostani fideszes gárda.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.
rokaur
Komolyan, egy lakájmédia cikke alapján hozol ilyen következtetést? Ne röhögtess már, mert bepisálok...ügyészség, rendőrség, bárki nyomozhat...aztán majd jön az ítéletet és ha kiderül, hogy valóban visszaélt, akkor jöhet az elszámoltatás is a momentum részéről. Azért nézz már kicsit körbe az országban a visszaéléseket tekintve és olvass el valami mást is a mno-n kívül.
Remélem amúgy ha tényleg visszaélt vele, akkor eltakarítják az ellenzék közeléből, de a Fidesznél is ez kellene, csak akkor nem maradna párttag.
Klaci79
Szennylap, nem szennylap, azért a Cseh Katka story nem néz ki jól. Se politikailag, se jogilag.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 755 — #NoStress
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.
rokaur
Komolyan, egy lakájmédia cikke alapján hozol ilyen következtetést? Ne röhögtess már, mert bepisálok...ügyészség, rendőrség, bárki nyomozhat...aztán majd jön az ítéletet és ha kiderül, hogy valóban visszaélt, akkor jöhet az elszámoltatás is a momentum részéről. Azért nézz már kicsit körbe az országban a visszaéléseket tekintve és olvass el valami mást is a mno-n kívül.
Remélem amúgy ha tényleg visszaélt vele, akkor eltakarítják az ellenzék közeléből, de a Fidesznél is ez kellene, csak akkor nem maradna párttag.
Klaci79
Igazad van, a "holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató" fejlesztes meg veletlenul se csalas erzetet kelti 😊
rokaur
Ha esetleg a nyomdaiparban dolgozol, akkor biztosan igazad van és ilyen nem lehet, én bevallom nem értek hozzá. Csak az furcsa, hogy egy szennylap cikke nyomán máris ítélkezel. Se kutyám, se macskám CSK és a momentum se, csak olvasva a mno-t, mintha ebben az országban különös módon a 12 éve ellenzékben lévők lopnák csak az eu támogatásokat, a hatalom meg alig tudja ezeket kinyomozni és megmenteni az országot. Annyira szánalmas már, hogy ha még igaz is az ügy, akkor sem tudom elhinni a bíróság ítéletéig.
Klaci79
Ez a ló túloldala, ha így állsz hozzá.
Zárod magad befele egy másik, ugyanennyire ártalmas buborékba.

Attól, hogy egy pártos propagandamédium prezentál valamit, még a tényállítása lehet valós. És persze lehet valótlan is.
Ami a szakmaiatlan az összes pártmédiumban azok a publicisztika elemeinek a hírműfajba keverései, vagyis a jelzők, minősítések, vélemények, értelmezések, következtetések, illetve az, hogy milyen témákkal milyen mélységben foglalkoznak.

Nem lehet egyik oldali orgánumnak se elhinni semmit se elfogulatlanul, de ugyanígy teljesen elvetni sem.
Sajna a posztmodernben sok alapinfóval felvértezve médiumok tömkelegéből kell az embernek magának összeraknia a valóságot.

több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 434 — zászló zászló szív

Biztos hatásos ellentüntetés lesz 😀 A helyismeret nélkülieknek mondom, hogy itt van közte egy elég komoly mennyiségű épület is.

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 755 — #NoStress
Ezzel eldőlt, hogy az előválasztáson nem voksolok majd, az igazin meg majd a két faszjankóból arra, amelyik marad.
Szokol
És pont ugyanez a legtöbb fideszes szavazó logikája is.
Ez az "annál még ez is jobb" logikája.
Lényegtelen mekkora pöcsfej, legalább nem a másik oldal jelöltje.
Sobri Jóska
"Apró" különbség, hogy én nyugodt szívvel áthúzom a túloldalra az ikszet legközelebb, ha úgy látom.
Szokol
Akik most fideszesek, azok is ezt tették, nagyrészük volt már emeszpés, kisgazdás, emdéefes, miépes szavazó is.

több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.
rokaur
Komolyan, egy lakájmédia cikke alapján hozol ilyen következtetést? Ne röhögtess már, mert bepisálok...ügyészség, rendőrség, bárki nyomozhat...aztán majd jön az ítéletet és ha kiderül, hogy valóban visszaélt, akkor jöhet az elszámoltatás is a momentum részéről. Azért nézz már kicsit körbe az országban a visszaéléseket tekintve és olvass el valami mást is a mno-n kívül.
Remélem amúgy ha tényleg visszaélt vele, akkor eltakarítják az ellenzék közeléből, de a Fidesznél is ez kellene, csak akkor nem maradna párttag.
Klaci79
Igazad van, a "holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató" fejlesztes meg veletlenul se csalas erzetet kelti 😊
rokaur
Ha esetleg a nyomdaiparban dolgozol, akkor biztosan igazad van és ilyen nem lehet, én bevallom nem értek hozzá. Csak az furcsa, hogy egy szennylap cikke nyomán máris ítélkezel. Se kutyám, se macskám CSK és a momentum se, csak olvasva a mno-t, mintha ebben az országban különös módon a 12 éve ellenzékben lévők lopnák csak az eu támogatásokat, a hatalom meg alig tudja ezeket kinyomozni és megmenteni az országot. Annyira szánalmas már, hogy ha még igaz is az ügy, akkor sem tudom elhinni a bíróság ítéletéig.
több mint 4 éve
rokaur 876
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.
rokaur
Komolyan, egy lakájmédia cikke alapján hozol ilyen következtetést? Ne röhögtess már, mert bepisálok...ügyészség, rendőrség, bárki nyomozhat...aztán majd jön az ítéletet és ha kiderül, hogy valóban visszaélt, akkor jöhet az elszámoltatás is a momentum részéről. Azért nézz már kicsit körbe az országban a visszaéléseket tekintve és olvass el valami mást is a mno-n kívül.
Remélem amúgy ha tényleg visszaélt vele, akkor eltakarítják az ellenzék közeléből, de a Fidesznél is ez kellene, csak akkor nem maradna párttag.
Klaci79
Igazad van, a "holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató" fejlesztes meg veletlenul se csalas erzetet kelti 😊

Mar mar a "vertikalis noveny kiszaradasgatlo rendszer" alias csepegteto fejlesztes erzetem tamadt 😀

Szerkesztette: rokaur
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.
rokaur
Komolyan, egy lakájmédia cikke alapján hozol ilyen következtetést? Ne röhögtess már, mert bepisálok...ügyészség, rendőrség, bárki nyomozhat...aztán majd jön az ítéletet és ha kiderül, hogy valóban visszaélt, akkor jöhet az elszámoltatás is a momentum részéről. Azért nézz már kicsit körbe az országban a visszaéléseket tekintve és olvass el valami mást is a mno-n kívül.
Remélem amúgy ha tényleg visszaélt vele, akkor eltakarítják az ellenzék közeléből, de a Fidesznél is ez kellene, csak akkor nem maradna párttag.
több mint 4 éve
rokaur 876
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
Amadeus
ugylatom a jo magyar valosag bekoszont a momentum szavazoihoz is. Nem baj, gondolom a fidesz ugyis tobbet lop, csak Orban ne stb. "Jo" latni, ahogy erik a jovo szavazo generacio, korbeertunk na.

Szerkesztette: rokaur
több mint 4 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 279
Jakab Péterre egy szavazat. megvett a parizerevéssel

buhloone mindstate

több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 423
 magyarnemzet.hu/belfold/2021/09/ebben-a-botranyban-komolyan-meguthetik-a-bokajukat-cseh-katalinek

tyűha
több mint 4 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 373 — Steelers fan
Ezzel eldőlt, hogy az előválasztáson nem voksolok majd, az igazin meg majd a két faszjankóból arra, amelyik marad.
Szokol
És pont ugyanez a legtöbb fideszes szavazó logikája is.
Ez az "annál még ez is jobb" logikája.
Lényegtelen mekkora pöcsfej, legalább nem a másik oldal jelöltje.
Sobri Jóska
"Apró" különbség, hogy én nyugodt szívvel áthúzom a túloldalra az ikszet legközelebb, ha úgy látom.
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 209 — Lájkold a zsűrit!
 24.hu/belfold/2021/09/10/bajnai-gordon-hideg-fejjel-dontott-ugy-hogy-orban-ellen-karacsony-a-legeselyesebb/

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 861
Megnéztem youtube-on a szabolcsi "vitát", ha már ez a mi körzetünk. Ezt vitte Szabó playboy Tünde 40 százalékkal legutóbb.

Hát nem tudom, hogy hány idézőjelet kellett volna tennem, de ez lófasz volt, nem vita, két siralmas jelölttel. És az egyik 15 éve politikus...

Ezzel eldőlt, hogy az előválasztáson nem voksolok majd, az igazin meg majd a két faszjankóból arra, amelyik marad.
Szokol
Jó lenne ha lennének ilyen vagy hasonló viták sokkal gyakrabban. Hátha előbb-utóbb megtanulnák ezt is az ún. politikusok is.
Klaci79
Ez jogos meglátás...
...lenne, ha 1993-t írnánk.
De 2021-ben mi mást kell tudnia egy politikusnak, mint kommunikálni?!
(Én már a kétezres évek elején okítottam celebeket arra, hogy mit nyilatkozzanak, mit ne, azt hogyan, stb., az elmúlt két évtizedben azért már elég komoly kommunikációs képzések érhetőek el. És nem, nincs egyfajta bája a sutaságnak, beszédképtelenségnek.)
Sobri Jóska
Persze értem, tudniuk kellene vitázni, de nem tudnak. Nincsenek viták, max a parlamentben, de annak meg sok értelme nincs. Nem egymással vitatkoznak a politikusok, hanem csak a saját táboron belül.