Politika
65 feliratkozó
több mint 4 éve
Nem tudom, én beletartozom-e, de nálam kevesen utálják jobban az erőszakot. Életemben talán egyszer kellett az öklömet használnom, akkor is önvédelemből, és nem esett jól. 😊OG-nak minden jogát elismerem, de a politika (és itt most nem a nagypoltikát értem alatta, hanem a "sima" közéletet) természetéből fakad, hogy nem lehet úgy diskurzusokat folytatni, hogy folyton azt nézzük, hogy mikor ki sérül egy-egy mondat kapcsán. A másik oldalról meg mindig megkapja az ember, hogy túltoljuk a pc-t. Hol van akkor a határ? A gyereknél? Elfogadom. A családnál? Ok. Vagy a magánéletnél? Ezt is elfogadom. De ha ennyire kitoljuk a határokat, és mindenki elfogadja, és betartja, akkor nem esünk abba a csapdába, hogy kiüresednek a közéleti viták? Nem lesz tétje annak, hogy ki mit csinál, milyen politikát folytat, mert lényegében nem sérülhet senki és semmi ami neki fontos (ha fontos), és onnantól lesz igazán tét nélküli a politika. Ha nekem fontos a család meg a gyerek, akkor nem csinálok olyan dolgot, amivel keresztbe teszek nekik. Ezt egy politikus figyelmen kívül hagyhatja, mert nála csak fel kell kiáltani, hogy "el a kezekkel a gyerekemtől", és máris az lesz a gonosz, aki szóba hozta. Nem azt mondom, hogy pellengérre OG-ral, de ha ez bármennyire is elgondolkoztatja OV-t, akkor szerintem megérte. Mert OG-on kívül még nagyon sokan vannak hasonlóan szar helyzetben , és pont az ő apja az, aki tehetne ez ellen. De nem tesz...
több mint 4 éve
Most mar lassan egy eve olvasgatva ezt a topikot, siman ugy erzem, hogy kerek 100 evvel ezelott sokatok allt volna mind a voros-, mind a feher-terror brigadok soraiban, elvezettel bantva (fizikailag) a maskent gondolkodokat. Remiszto, hogy elvileg az atlagnal jobban tajekozott es intelligens itteni forumozo kozott milyen nagy szamban van aki elfogadja az eroszak politikai okokbol torteno alkalmazasat. (ezt nem kifejezetten az alattam levo 2-3 kommentre ertem).aztistuggyuk, hogy te nem vörösbrigádos lettévóna
undisputedly

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Most mar lassan egy eve olvasgatva ezt a topikot, siman ugy erzem, hogy kerek 100 evvel ezelott sokatok allt volna mind a voros-, mind a feher-terror brigadok soraiban, elvezettel bantva (fizikailag) a maskent gondolkodokat. Remiszto, hogy elvileg az atlagnal jobban tajekozott es intelligens itteni forumozo kozott milyen nagy szamban van aki elfogadja az eroszak politikai okokbol torteno alkalmazasat. (ezt nem kifejezetten az alattam levo 2-3 kommentre ertem).
Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
Azért Ha már beült parolázni a díszpáholyba politikusok, sportvezetők közé olyan meccseken,WB döntőkön ahova mezei halandó sosem fog eljutni, azt csinál amit akar, amihez kedve van, szektázhat, safarizhat bármit korlátok nélkül akkor viselje el ha azt mondják rá, hogy ott az a kis buzi.
A jó édes apukája épít egy olyan országot ahol így beszélnek,
és nem egyenlő azzal hogy szőke haja van. Ürüljön ha pár év múlva nem verik meg a másságáért.
Először A faternek tegyen szemrehányást, utána jöhet a többi bunkó akik ezeket a keretek tudomásul vették, és még tetszik is nekik.
több mint 4 éve
ok. akkor náci és/vagy kommunista vagyokTehát szerinted az egyén jogai semmibe vehetők ha az egyén valamely hozzátartozója széles nyilvánosság előtt mond/állít/véleményt formál valamiben vagy valamiről, amivel szerinted hergeli a társadalmat.Ha az apjuk ez ellen hergeli a "szellemileg amúgy sem túl acélos magyar társadalmat" (köszönöm ezt a mondatrészt VanillaSky) és utána szembe jön a valóság, akkor igen.Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.Vannak más speciális helyzetek is vagy csak ez? Sorolnál mèg pár speciális helyzetet ahol elfogadható magánemberek nyilvános szétszedése akaratuk ellenére? Vagy Gazsinak nem jár a magánélet szentsége mert az az apja aki? Ha holnap elkezdi a Fidesz média szétszedni MzP gyerekeit és találnak mondjuk olyat, hogy a legnagyobb gyerek ittasan vezetett mondjuk hódmezőn vagy a középső csokit lopott a suli büfében akkor az is egy speciális eset lesz és jogosan szedi szét a média a gyerekeket, mert MzP szerint a lopást súlyosan kell büntetni és ő személy szerint letöltendő börtönbe küldené az ittas sofőröket? Ott is ugyanezt fogod gondolni?
Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
zinedine5
MC12
zinedine5
A nàci és a kommunista rezsimeknek ez kifejezetten kedvelt érvelése volt. Ha az apja kommunista/nàci akkor börtönbe az egész családdal.
MC12
több mint 4 éve
Ha sokminden másban nem is ebben biztosan egyetértünk.Sorolnál mèg pár speciális helyzetet ahol elfogadható magánemberek nyilvános szétszedése akaratuk ellenére?szvsz nincsen semmilyen ilyen helyzet.
MC12
csebi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Tehát szerinted az egyén jogai semmibe vehetők ha az egyén valamely hozzátartozója széles nyilvánosság előtt mond/állít/véleményt formál valamiben vagy valamiről, amivel szerinted hergeli a társadalmat.Ha az apjuk ez ellen hergeli a "szellemileg amúgy sem túl acélos magyar társadalmat" (köszönöm ezt a mondatrészt VanillaSky) és utána szembe jön a valóság, akkor igen.Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.Vannak más speciális helyzetek is vagy csak ez? Sorolnál mèg pár speciális helyzetet ahol elfogadható magánemberek nyilvános szétszedése akaratuk ellenére? Vagy Gazsinak nem jár a magánélet szentsége mert az az apja aki? Ha holnap elkezdi a Fidesz média szétszedni MzP gyerekeit és találnak mondjuk olyat, hogy a legnagyobb gyerek ittasan vezetett mondjuk hódmezőn vagy a középső csokit lopott a suli büfében akkor az is egy speciális eset lesz és jogosan szedi szét a média a gyerekeket, mert MzP szerint a lopást súlyosan kell büntetni és ő személy szerint letöltendő börtönbe küldené az ittas sofőröket? Ott is ugyanezt fogod gondolni?
Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
zinedine5
MC12
zinedine5
A nàci és a kommunista rezsimeknek ez kifejezetten kedvelt érvelése volt. Ha az apja kommunista/nàci akkor börtönbe az egész családdal.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Ha az apjuk ez ellen hergeli a "szellemileg amúgy sem túl acélos magyar társadalmat" (köszönöm ezt a mondatrészt VanillaSky) és utána szembe jön a valóság, akkor igen.Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.Vannak más speciális helyzetek is vagy csak ez? Sorolnál mèg pár speciális helyzetet ahol elfogadható magánemberek nyilvános szétszedése akaratuk ellenére? Vagy Gazsinak nem jár a magánélet szentsége mert az az apja aki? Ha holnap elkezdi a Fidesz média szétszedni MzP gyerekeit és találnak mondjuk olyat, hogy a legnagyobb gyerek ittasan vezetett mondjuk hódmezőn vagy a középső csokit lopott a suli büfében akkor az is egy speciális eset lesz és jogosan szedi szét a média a gyerekeket, mert MzP szerint a lopást súlyosan kell büntetni és ő személy szerint letöltendő börtönbe küldené az ittas sofőröket? Ott is ugyanezt fogod gondolni?
Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
zinedine5
MC12
több mint 4 éve
Sorolnál mèg pár speciális helyzetet ahol elfogadható magánemberek nyilvános szétszedése akaratuk ellenére?szvsz nincsen semmilyen ilyen helyzet.
MC12
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.Vannak más speciális helyzetek is vagy csak ez? Sorolnál mèg pár speciális helyzetet ahol elfogadható magánemberek nyilvános szétszedése akaratuk ellenére? Vagy Gazsinak nem jár a magánélet szentsége mert az az apja aki? Ha holnap elkezdi a Fidesz média szétszedni MzP gyerekeit és találnak mondjuk olyat, hogy a legnagyobb gyerek ittasan vezetett mondjuk hódmezőn vagy a középső csokit lopott a suli büfében akkor az is egy speciális eset lesz és jogosan szedi szét a média a gyerekeket, mert MzP szerint a lopást súlyosan kell büntetni és ő személy szerint letöltendő börtönbe küldené az ittas sofőröket? Ott is ugyanezt fogod gondolni?
Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
zinedine5
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.Nem tisztem védeni MZP-t, nem is a kedvencem, és a coming out magánügy,de:
Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
zinedine5
nehéz úgy beszélni ennek a homofób politikának a visszásságáról, ha a hasonló példák nem jönnek elő. Persze lehet, csak akkor meg nincs éle az egésznek, és úgy tűnik, mintha minden rendeben lenne, nem is lenne visszás, és a meleg oldal csak hisztizne... Ha valaki a homofóbia ellen szól, vagy az elfogadás mellet, akkor nem teheti meg úgy, hogy közben tabuként kezeli azt, akik mellett elvileg ki akar állni, vagyis magukat a melegeket. Ez az igazi kognitív disszonancia.
Ráadásul most kiktől féltjük OG-t? Nem a melegektől, nem a társadalom elfogadóbb részétől, hanem pontosan azoktól, akiket az apja hergel erre a hülyeségre.
Szerkesztette: Lecsó
több mint 4 éve
VanillaSky
1 631
Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.A szexuális életed, irányultságod törvényben deklarált különleges szenzitiv adat. Amit, ha te - mint közlő saját esetedben - bármikor nyilvánosságra hozhatsz, de más rólad nem!
Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
zinedine5
Így ezért problémás.
Ha Gáspárt elő akarják venni, valamiért akkor maximum azért lehetne, hogy nem állt ki és nem mondta el, hogy legszívesebben leköpném az apámat amiért az amúgy szellemileg amúgy sem túl acélos magyar társadalmat folyamatosan még ostobábbá próbálja formálni.
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
A kettő nekem nem egy. Rába kisasszony 30 éve saját jogán közszereplő - modell - műsorvezető stb. A saját nyilvános profilján igen sok lenge fotó volt saját magáról (babàval közös meztelenkedés wtf??) amivel gyűjtötte a lájkokat. Nem is beszélve arról, hogy nyilvános aktfotók voltak tehát nem valami kéz alatt sundámbundám megszerzett szupertitkos anyag, azért csinálta anno, hogy pénzt keressen férfiak meg kiverjék rà. Ha csak ennyi lett volna, hogy egy firkász leírja, hogy sokszor kiverte egy közszereplőre az lehet ízléstelen meg szar meg hitvány újságírás de elfogadhatatlannak nem nevezném. Nem ez lenne az első eset a történelemben.Én eskü Gáspárt sajnálom a legjobban. Amióta ismerem (futólag a suliból) az apja miatt szívatják. MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Hoppá, Márki-Zay kimondta, hogy Orbán gyereke meleg.Ennél kisebb sertésekbe is beleállnak 😊
Vajon lesz e ebből hacacáré?
37:30-37:50 között.
Sobri Jóska
OV sem gondolhatja komolyan, hogy ezt nem veszi elő valaki, amit kb. mindenki tud
Gyurma Pappa
Amadeus
A határàtlépés ott szintén a gyerek belekeverése volt fotóval meg azzal, hogy mivel járunk jobban ha kurva lesz vagy ha politikus. Szóval szerintem helyesen ott az a mondás, hogy amit GFG Tóbiás gyerekével csinált az nem elfogadható.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Alapvetően igaz, hogy nem szabadna belekeverni a családtagokat, de azért ez egy speciális helyzet.Mibe is keverik bele Gáspárt? Azt mondják róla, hogy meleg. Pontosan kik azok, (vagy még pontosabban ki az) akik miatt ez itt bármilyen negatív töltéssel bír?
Egy normális országban ez kb. annyit kellene, hogy jelentsen mintha azt mondták volna, hogy katolikus, vagy barna hajú, vagy szemüveges. Ez nem egy választott negatív tulajdonság. Elvileg. De itt valakik, valaki miatt mégis annak lett beállítva.
több mint 4 éve
Ezt még anno Vonáék kezdték el ipari mértékben nyomni, sajna rákapott a szcéna. 😕Persze hogy van. Neked is van meg nekem is van. Meg bármelyik közszereplő gyermekének aki akar. És akkor már viselje a kritikát, véleményt akármit. De amíg nem szólalnak meg addig hagyjuk békén őket. Minden kritika jó helyre megy amikor Ráhelt turisztikai kérdésekben basztatjuk vagy a férjét - bármiért amit csinál 😆Nyilván van realis lehetősége ebben megnyilvánulni. De amúgy a magyar politikában ezt utalom talán a legjobban h előveszik a családtagokat így a fiú bunhodjon apa miatt vagy apa fiú miattIgazad is lenne, ha Gazsi megnyilvánult volna ebben a kérdésben, akkor vesszen kard által. Csakhogy nem tette, nem fogott kardot. Ez klasszikus “apák bűnei miatt szenvedjen csak a fiú” eset, ami mélyen visszataszító. MzP eddig se volt a kedvencem, de most sem került közelebb.Csak itt jön a tyúk és tojás esete h a melegek megalázását mint intézményt éppen OV emelte be most újra a közbeszédbe. Ettől függetlenül egyet értek veled teljes mértékben. Csak hogy is van a mondás: aki kardot fog …Nem okvetlenül. Szimplán van egy erkölcsi mezsgye, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Nem értek egyet sem Orbánnal, sem Gáspárral nagyon sok mindenben, de azt gondolom, hogy a családtagok támadásának tabunak kell(ene) lennie mind a politikában, mind a bizniszben. Nem hiszem, hogy a szélesebb társadalomnak tudnia és beszélnie kell arról, hogy Orbán Gáspár horribile dictu meleg-e. Ugyanígy rosszul vagyok attól, amikor - az általam amúgy idiótának tartott - Schmidt Márián azért röhögnek, mert Ungár Péter coming outolt. Szintalatti, ízléstelen, prosztó, proli. Nívótlan. Hozzá kell tenni, hogy MZP-nek nem ez az első ilyen okádék megnyilvánulása a közéletben, engem személy szerint már a gyerekverésről alkotott nézetei is kiakasztottak. Nekem ő egy ilyen pacalmentes, ellenzéki némethszilárdnak tűnik.MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Nem, valóban.
Amadeus
Annyira szép végignézni az evolúciódat, ahogy szépen évek alatt összerakod magadnak, hogy mindegyik egykutya, nincs jobb, rosszabb, korrektebb, inkorrektebb, csak napi (heti, havi) harcok vannak és van, amikor szimpatizálsz a "győztessel" és van amikor nem.
Sobri Jóska
Az külön pikáns, hogy Gáspár vélelmezett "melegségét" egy olyan politikai erő emeli be a közbeszédbe, amely egyébként kikéri magának a homofób törvényt.
Amit írsz amúgy arra vonatkozóan korábban már leírtam, hogy mit gondolok (vö. a magyar néplélek és a gucci esete). Nem látom a kiutat, nem látom a megoldást, dacára annak, hogy napi szinten találkozom a magyar rögvalósággal a rendőrségen, börtönben, bíróságon, magyar kkv szektorban, ergo egy viszonylag teljes és reális összképpel rendelkezem arról, hogy milyen hétköznapi problémák és kihívások vannak idehaza (persze lehet, hogy ez egy önámítás, fasz tudja). Addig addig tépelődtem ezen, míg feltettem magamnak azt a triviális, ha úgy tetszik nulladik kérdést, hogy vajon nekem kell-e ezen pörögnöm egyáltalán és jelenleg az a válaszom erre saját magamnak, hogy nem.
Összességében szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem azzal lehet valakit a földig alázni és lejáratni, hogy a fia meleg. Ez speciel pont egy olyan dolog lenne, amitől nem csökkenne a szememben Orbán Viktor megítélése.
Amadeus
csebi
MC12
csebi
De Gazsi vagy a kisebbik lány semmi ilyesmit nem tett.
Érintőlegesen de amit a Dézsi csinált Győrben, hogy belekeverte az idegbeteg Fb posztjába az azonnali újságírójának családját és vélelmezett családi helyzetét az ugyanez a mélyről jött alávaló gonoszság - mindegy mit okozok a másiknak, csak fájjon neki.
MC12

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Persze hogy van. Neked is van meg nekem is van. Meg bármelyik közszereplő gyermekének aki akar. És akkor már viselje a kritikát, véleményt akármit. De amíg nem szólalnak meg addig hagyjuk békén őket. Minden kritika jó helyre megy amikor Ráhelt turisztikai kérdésekben basztatjuk vagy a férjét - bármiért amit csinál 😆Nyilván van realis lehetősége ebben megnyilvánulni. De amúgy a magyar politikában ezt utalom talán a legjobban h előveszik a családtagokat így a fiú bunhodjon apa miatt vagy apa fiú miattIgazad is lenne, ha Gazsi megnyilvánult volna ebben a kérdésben, akkor vesszen kard által. Csakhogy nem tette, nem fogott kardot. Ez klasszikus “apák bűnei miatt szenvedjen csak a fiú” eset, ami mélyen visszataszító. MzP eddig se volt a kedvencem, de most sem került közelebb.Csak itt jön a tyúk és tojás esete h a melegek megalázását mint intézményt éppen OV emelte be most újra a közbeszédbe. Ettől függetlenül egyet értek veled teljes mértékben. Csak hogy is van a mondás: aki kardot fog …Nem okvetlenül. Szimplán van egy erkölcsi mezsgye, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Nem értek egyet sem Orbánnal, sem Gáspárral nagyon sok mindenben, de azt gondolom, hogy a családtagok támadásának tabunak kell(ene) lennie mind a politikában, mind a bizniszben. Nem hiszem, hogy a szélesebb társadalomnak tudnia és beszélnie kell arról, hogy Orbán Gáspár horribile dictu meleg-e. Ugyanígy rosszul vagyok attól, amikor - az általam amúgy idiótának tartott - Schmidt Márián azért röhögnek, mert Ungár Péter coming outolt. Szintalatti, ízléstelen, prosztó, proli. Nívótlan. Hozzá kell tenni, hogy MZP-nek nem ez az első ilyen okádék megnyilvánulása a közéletben, engem személy szerint már a gyerekverésről alkotott nézetei is kiakasztottak. Nekem ő egy ilyen pacalmentes, ellenzéki némethszilárdnak tűnik.MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Nem, valóban.
Amadeus
Annyira szép végignézni az evolúciódat, ahogy szépen évek alatt összerakod magadnak, hogy mindegyik egykutya, nincs jobb, rosszabb, korrektebb, inkorrektebb, csak napi (heti, havi) harcok vannak és van, amikor szimpatizálsz a "győztessel" és van amikor nem.
Sobri Jóska
Az külön pikáns, hogy Gáspár vélelmezett "melegségét" egy olyan politikai erő emeli be a közbeszédbe, amely egyébként kikéri magának a homofób törvényt.
Amit írsz amúgy arra vonatkozóan korábban már leírtam, hogy mit gondolok (vö. a magyar néplélek és a gucci esete). Nem látom a kiutat, nem látom a megoldást, dacára annak, hogy napi szinten találkozom a magyar rögvalósággal a rendőrségen, börtönben, bíróságon, magyar kkv szektorban, ergo egy viszonylag teljes és reális összképpel rendelkezem arról, hogy milyen hétköznapi problémák és kihívások vannak idehaza (persze lehet, hogy ez egy önámítás, fasz tudja). Addig addig tépelődtem ezen, míg feltettem magamnak azt a triviális, ha úgy tetszik nulladik kérdést, hogy vajon nekem kell-e ezen pörögnöm egyáltalán és jelenleg az a válaszom erre saját magamnak, hogy nem.
Összességében szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem azzal lehet valakit a földig alázni és lejáratni, hogy a fia meleg. Ez speciel pont egy olyan dolog lenne, amitől nem csökkenne a szememben Orbán Viktor megítélése.
Amadeus
csebi
MC12
csebi
De Gazsi vagy a kisebbik lány semmi ilyesmit nem tett.
Érintőlegesen de amit a Dézsi csinált Győrben, hogy belekeverte az idegbeteg Fb posztjába az azonnali újságírójának családját és vélelmezett családi helyzetét az ugyanez a mélyről jött alávaló gonoszság - mindegy mit okozok a másiknak, csak fájjon neki.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
| OFF: Egy atlagos testalkattal rendelkezo politikus miert valaszt 2 szammal nagyobb inget? 😀 |Én eskü Gáspárt sajnálom a legjobban. Amióta ismerem (futólag a suliból) az apja miatt szívatják. MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Hoppá, Márki-Zay kimondta, hogy Orbán gyereke meleg.Ennél kisebb sertésekbe is beleállnak 😊
Vajon lesz e ebből hacacáré?
37:30-37:50 között.
Sobri Jóska
OV sem gondolhatja komolyan, hogy ezt nem veszi elő valaki, amit kb. mindenki tud
Gyurma Pappa
Amadeus
több mint 4 éve
De amúgy a magyar politikában ezt utalom talán a legjobban h előveszik a családtagokat így a fiú bunhodjon apa miatt vagy apa fiú miattsztem ez nem csak a magyar politkára igaz hanem sajnos a teljes világon ez megy elég régóta
csebi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ahhoz képest, hogy minden nap erről beszélnek?Hoppá, Márki-Zay kimondta, hogy Orbán gyereke meleg.Engem meglepne. Nekik az a legjobb, ha nem kell erről beszélni.
Vajon lesz e ebből hacacáré?
37:30-37:50 között.
Illetve 53:20-53:30 között is.
Sobri Jóska
Jughead
Olyan nincs, hogy beszélünk a más buzijáról, de a mienkről nem.
Szerkesztette: Lecsó
több mint 4 éve
Elgondolkodtam az este ezen, és igencsak egyetértek veled. OV egy geci, de a Gáspár nem tehet semmiről.Igazad is lenne, ha Gazsi megnyilvánult volna ebben a kérdésben, akkor vesszen kard által. Csakhogy nem tette, nem fogott kardot. Ez klasszikus “apák bűnei miatt szenvedjen csak a fiú” eset, ami mélyen visszataszító. MzP eddig se volt a kedvencem, de most sem került közelebb.Csak itt jön a tyúk és tojás esete h a melegek megalázását mint intézményt éppen OV emelte be most újra a közbeszédbe. Ettől függetlenül egyet értek veled teljes mértékben. Csak hogy is van a mondás: aki kardot fog …Nem okvetlenül. Szimplán van egy erkölcsi mezsgye, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Nem értek egyet sem Orbánnal, sem Gáspárral nagyon sok mindenben, de azt gondolom, hogy a családtagok támadásának tabunak kell(ene) lennie mind a politikában, mind a bizniszben. Nem hiszem, hogy a szélesebb társadalomnak tudnia és beszélnie kell arról, hogy Orbán Gáspár horribile dictu meleg-e. Ugyanígy rosszul vagyok attól, amikor - az általam amúgy idiótának tartott - Schmidt Márián azért röhögnek, mert Ungár Péter coming outolt. Szintalatti, ízléstelen, prosztó, proli. Nívótlan. Hozzá kell tenni, hogy MZP-nek nem ez az első ilyen okádék megnyilvánulása a közéletben, engem személy szerint már a gyerekverésről alkotott nézetei is kiakasztottak. Nekem ő egy ilyen pacalmentes, ellenzéki némethszilárdnak tűnik.MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Nem, valóban.
Amadeus
Annyira szép végignézni az evolúciódat, ahogy szépen évek alatt összerakod magadnak, hogy mindegyik egykutya, nincs jobb, rosszabb, korrektebb, inkorrektebb, csak napi (heti, havi) harcok vannak és van, amikor szimpatizálsz a "győztessel" és van amikor nem.
Sobri Jóska
Az külön pikáns, hogy Gáspár vélelmezett "melegségét" egy olyan politikai erő emeli be a közbeszédbe, amely egyébként kikéri magának a homofób törvényt.
Amit írsz amúgy arra vonatkozóan korábban már leírtam, hogy mit gondolok (vö. a magyar néplélek és a gucci esete). Nem látom a kiutat, nem látom a megoldást, dacára annak, hogy napi szinten találkozom a magyar rögvalósággal a rendőrségen, börtönben, bíróságon, magyar kkv szektorban, ergo egy viszonylag teljes és reális összképpel rendelkezem arról, hogy milyen hétköznapi problémák és kihívások vannak idehaza (persze lehet, hogy ez egy önámítás, fasz tudja). Addig addig tépelődtem ezen, míg feltettem magamnak azt a triviális, ha úgy tetszik nulladik kérdést, hogy vajon nekem kell-e ezen pörögnöm egyáltalán és jelenleg az a válaszom erre saját magamnak, hogy nem.
Összességében szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem azzal lehet valakit a földig alázni és lejáratni, hogy a fia meleg. Ez speciel pont egy olyan dolog lenne, amitől nem csökkenne a szememben Orbán Viktor megítélése.
Amadeus
csebi
MC12

több mint 4 éve
Nyilván van realis lehetősége ebben megnyilvánulni. De amúgy a magyar politikában ezt utalom talán a legjobban h előveszik a családtagokat így a fiú bunhodjon apa miatt vagy apa fiú miattIgazad is lenne, ha Gazsi megnyilvánult volna ebben a kérdésben, akkor vesszen kard által. Csakhogy nem tette, nem fogott kardot. Ez klasszikus “apák bűnei miatt szenvedjen csak a fiú” eset, ami mélyen visszataszító. MzP eddig se volt a kedvencem, de most sem került közelebb.Csak itt jön a tyúk és tojás esete h a melegek megalázását mint intézményt éppen OV emelte be most újra a közbeszédbe. Ettől függetlenül egyet értek veled teljes mértékben. Csak hogy is van a mondás: aki kardot fog …Nem okvetlenül. Szimplán van egy erkölcsi mezsgye, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Nem értek egyet sem Orbánnal, sem Gáspárral nagyon sok mindenben, de azt gondolom, hogy a családtagok támadásának tabunak kell(ene) lennie mind a politikában, mind a bizniszben. Nem hiszem, hogy a szélesebb társadalomnak tudnia és beszélnie kell arról, hogy Orbán Gáspár horribile dictu meleg-e. Ugyanígy rosszul vagyok attól, amikor - az általam amúgy idiótának tartott - Schmidt Márián azért röhögnek, mert Ungár Péter coming outolt. Szintalatti, ízléstelen, prosztó, proli. Nívótlan. Hozzá kell tenni, hogy MZP-nek nem ez az első ilyen okádék megnyilvánulása a közéletben, engem személy szerint már a gyerekverésről alkotott nézetei is kiakasztottak. Nekem ő egy ilyen pacalmentes, ellenzéki némethszilárdnak tűnik.MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Nem, valóban.
Amadeus
Annyira szép végignézni az evolúciódat, ahogy szépen évek alatt összerakod magadnak, hogy mindegyik egykutya, nincs jobb, rosszabb, korrektebb, inkorrektebb, csak napi (heti, havi) harcok vannak és van, amikor szimpatizálsz a "győztessel" és van amikor nem.
Sobri Jóska
Az külön pikáns, hogy Gáspár vélelmezett "melegségét" egy olyan politikai erő emeli be a közbeszédbe, amely egyébként kikéri magának a homofób törvényt.
Amit írsz amúgy arra vonatkozóan korábban már leírtam, hogy mit gondolok (vö. a magyar néplélek és a gucci esete). Nem látom a kiutat, nem látom a megoldást, dacára annak, hogy napi szinten találkozom a magyar rögvalósággal a rendőrségen, börtönben, bíróságon, magyar kkv szektorban, ergo egy viszonylag teljes és reális összképpel rendelkezem arról, hogy milyen hétköznapi problémák és kihívások vannak idehaza (persze lehet, hogy ez egy önámítás, fasz tudja). Addig addig tépelődtem ezen, míg feltettem magamnak azt a triviális, ha úgy tetszik nulladik kérdést, hogy vajon nekem kell-e ezen pörögnöm egyáltalán és jelenleg az a válaszom erre saját magamnak, hogy nem.
Összességében szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem azzal lehet valakit a földig alázni és lejáratni, hogy a fia meleg. Ez speciel pont egy olyan dolog lenne, amitől nem csökkenne a szememben Orbán Viktor megítélése.
Amadeus
csebi
MC12
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Igazad is lenne, ha Gazsi megnyilvánult volna ebben a kérdésben, akkor vesszen kard által. Csakhogy nem tette, nem fogott kardot. Ez klasszikus “apák bűnei miatt szenvedjen csak a fiú” eset, ami mélyen visszataszító. MzP eddig se volt a kedvencem, de most sem került közelebb.Csak itt jön a tyúk és tojás esete h a melegek megalázását mint intézményt éppen OV emelte be most újra a közbeszédbe. Ettől függetlenül egyet értek veled teljes mértékben. Csak hogy is van a mondás: aki kardot fog …Nem okvetlenül. Szimplán van egy erkölcsi mezsgye, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Nem értek egyet sem Orbánnal, sem Gáspárral nagyon sok mindenben, de azt gondolom, hogy a családtagok támadásának tabunak kell(ene) lennie mind a politikában, mind a bizniszben. Nem hiszem, hogy a szélesebb társadalomnak tudnia és beszélnie kell arról, hogy Orbán Gáspár horribile dictu meleg-e. Ugyanígy rosszul vagyok attól, amikor - az általam amúgy idiótának tartott - Schmidt Márián azért röhögnek, mert Ungár Péter coming outolt. Szintalatti, ízléstelen, prosztó, proli. Nívótlan. Hozzá kell tenni, hogy MZP-nek nem ez az első ilyen okádék megnyilvánulása a közéletben, engem személy szerint már a gyerekverésről alkotott nézetei is kiakasztottak. Nekem ő egy ilyen pacalmentes, ellenzéki némethszilárdnak tűnik.MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Nem, valóban.
Amadeus
Annyira szép végignézni az evolúciódat, ahogy szépen évek alatt összerakod magadnak, hogy mindegyik egykutya, nincs jobb, rosszabb, korrektebb, inkorrektebb, csak napi (heti, havi) harcok vannak és van, amikor szimpatizálsz a "győztessel" és van amikor nem.
Sobri Jóska
Az külön pikáns, hogy Gáspár vélelmezett "melegségét" egy olyan politikai erő emeli be a közbeszédbe, amely egyébként kikéri magának a homofób törvényt.
Amit írsz amúgy arra vonatkozóan korábban már leírtam, hogy mit gondolok (vö. a magyar néplélek és a gucci esete). Nem látom a kiutat, nem látom a megoldást, dacára annak, hogy napi szinten találkozom a magyar rögvalósággal a rendőrségen, börtönben, bíróságon, magyar kkv szektorban, ergo egy viszonylag teljes és reális összképpel rendelkezem arról, hogy milyen hétköznapi problémák és kihívások vannak idehaza (persze lehet, hogy ez egy önámítás, fasz tudja). Addig addig tépelődtem ezen, míg feltettem magamnak azt a triviális, ha úgy tetszik nulladik kérdést, hogy vajon nekem kell-e ezen pörögnöm egyáltalán és jelenleg az a válaszom erre saját magamnak, hogy nem.
Összességében szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem azzal lehet valakit a földig alázni és lejáratni, hogy a fia meleg. Ez speciel pont egy olyan dolog lenne, amitől nem csökkenne a szememben Orbán Viktor megítélése.
Amadeus
csebi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Csak itt jön a tyúk és tojás esete h a melegek megalázását mint intézményt éppen OV emelte be most újra a közbeszédbe. Ettől függetlenül egyet értek veled teljes mértékben. Csak hogy is van a mondás: aki kardot fog …Nem okvetlenül. Szimplán van egy erkölcsi mezsgye, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Nem értek egyet sem Orbánnal, sem Gáspárral nagyon sok mindenben, de azt gondolom, hogy a családtagok támadásának tabunak kell(ene) lennie mind a politikában, mind a bizniszben. Nem hiszem, hogy a szélesebb társadalomnak tudnia és beszélnie kell arról, hogy Orbán Gáspár horribile dictu meleg-e. Ugyanígy rosszul vagyok attól, amikor - az általam amúgy idiótának tartott - Schmidt Márián azért röhögnek, mert Ungár Péter coming outolt. Szintalatti, ízléstelen, prosztó, proli. Nívótlan. Hozzá kell tenni, hogy MZP-nek nem ez az első ilyen okádék megnyilvánulása a közéletben, engem személy szerint már a gyerekverésről alkotott nézetei is kiakasztottak. Nekem ő egy ilyen pacalmentes, ellenzéki némethszilárdnak tűnik.MZP meg megint süllyedt egyet a szememben. Ha GFG-től nem tartottam elfogadhatónak azt, amit Tóbiás nejével műveltek, akkor biza ez sem az.Nem, valóban.