Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 667
Kizárólag erre van szüksége az ellenzéknek 😊 ha jól számolom akkor velük együtt 7 párti lenne már az ellenzéki koalíció. Szólni kéne nekik, hogy a listás helyek száma felülről korlátos 😊 és ha minden bejutó párt akar külön frakciót ( és egyelőre nagyon ez a mondás) akkor az kapásból 35 hely, tehát 5 mindenkinek. A különböző kompenzációk és egyebek (levél szavazatok, német kissebsegi képviselő) miatt ha győznek is, maximum 40-45 listás helyük lesz. Na megnézem azt a Momemtumot vagy DK-t aki lemond a fix 12 listás helyéről (10% korul annyi lenne) a mérhetetlen Párbeszéd vagy a még párttá sem alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom javára. Már 6an is nagyon nehéz megegyezni nem hogy 7en...lesz ebből háború az ellenzéki oldalon. Borzalmasan nagy matek kell, hogy a fixen hozható egyéni körzeteket összehangolják a listás helyekkel, ehhez megtalálják a jelölteket - fel is építsék stb.

 hvg.hu/itthon/20201213_MarkiZay_Lehet_hogy_partta_alakul_a_Mindenki_Magyarorszaga_Mozgalom
MC12
Azért annyira nem ördöngősség.
106 egyéni helyből kb. 30-35 simán a Fideszé, az irreleváns.
Kb. 30-35 viszont simán az ellenzéké, ha egy jelölttel indul a Fidesz ellen, ezt ha ügyesen elosztják, plusz ha ügyesen játszanak az ellenzéki lista első 30-35 helyével, és feltételezzük, hogy legalább 100 szavazatuk lesz (vagyis nyernek), akkor az simán 7 frakció.
(Ha vesztenek, akkor úgyis mennek a levesbe nagyrészt, arról most nem írnék.)

De ez a választási rendszer erősen győzteskompenzáló, vagyis egy a valóságban 55-45 százalékos győzelem könnyen kétharmad lehet, ami alapból 133 képviselőt jelent. A kormányoldalnak, ellenzéknek egyaránt "jó" ez a fajta rendszer. Vagyis a mindenkori győztesnek túl jó, a mindenkori vesztesnek túl rossz.

Ha van tényleges akarat, hogy "most már álljunk össze, és ha Gyurcsány is diktál, de váltsuk le Orbánt", akkor össze fogják hozni az egyéni helyeket is, a listát is, és ha ez azzal jár, hogy mondjuk az LMP-vel kibasznak, de az a 3 ember, aki belemegy részükről ebbe a kibaszásba kap tuti helyet, akkor meg fogják oldani.
Szerintem a 22-es választást nem Orbán, a médiafölénye, a politikusi zsenije, vagy az ellenzék összefogása, egyezkedései, Gyurcsány rafkója, stb. döntik el, hanem kizárólagosan 2 dolog (esetleg plusz olyan, ami súlyában ekkora, de most még megjósolhatatlan):
1. hogy a koronavírusjárvány hova, mivé kulminál,
2. a gazdasági válság hány millió embert ér el közvetlenül, és mennyire.
Ha ezek nagyon odabasznak, akkor a kormány bukik, bármit is csinál az ellenzék.

Én persze bízok abban, hogy Orbán (és csapata) kitalál valami furfangot (és nem a melegek basztatásától remélik a győzelmet, se nem a vallási hülyeségek felfuttatásától, Magyarországon uszkve az emberek fele vallásos csak, katolikus még 40% sincs), hogy ne legyen választás, ne úgy legyen, ne akkor legyen, de ezek már autoriter megoldások, aminek ezen a fórumon kevesen örülnének, ezért ezt nem is boncolgatom.
Sobri Jóska
1. "nem nagy ördöngősség" majd utána kétszer írod egymás után hogy, "ha ügyesek" 😊 pont ez mutatja, hogy nem egyszerű.
2. Minden releváns közvéleménykutató, elemző cég szerint az egyéni helyekben a kiindulópont: Fidesz - 40-45 hely, Ellenzék: 25-30, ha együtt indulnak. Ezek az olyan fix helyek ahol szinte 100% a győzelem az adott koalíciónak. Ezen kívül van kb 8 hely a Fidesznek és kb 10-12 az ellenzéknek ahol nagy valószínűséggel tud nyerni mert balra vagy jobbra húz illetve az összefogás átbillenti. Tehát a közel biztosra vehető egyéni jelöltek száma: (ez már az én megérzésem) 48-40
3. A pártelnökök megdöbbentő módon politikusok és szarnak ők a legtöbb dologra egy valamire azonban nem, és ez a biztos 4 évnyi fizetés 😊 Ők nem fognak bizonytalan körzetekkel, meg "ha" "amennyiben" "akkor majd" - okkal számolni. A 40 egyéni mandátumhoz kb 45 listás hely tekinthető fixnek. Ennyi, ezzel a 85 hellyel fognak számolni egy darabbal se többel. Na már most erre a 45 listás helyre kéne elosztani:

- A jelenleg listáról bennt lévő 45 főt - vagy elmagyarázni nekik, hogy mért is nincsenek befutó helyen és "ha" amennyiben" "akkor majd" lesz valami munkájuk 😊
- Betenni rá a Momentum - MMM stb. pártokat
- És kell rá pár VIP helyet biztosítani szakszervezetiseknek stb. a látszat kedvéért.
- Ja és a miniszterlenök-jelöltnek mert azért az szinte biztos, hogy nem olyan lesz aki most benn van.

Nem egyszerű feladat ez, mert a 40 nagy valószínűséggel megnyerhető körzetből 27 (!!!) az Budapest és Pest megye (összesen 30 körzet) itt a Jobbik kapásból kilőve, ez DK-MSZP-Momentum cicaharc lesz, írd és mond a Jobbiknak 1-4 fixen nyerhető egyénije van, a többi az minimum kétesélyes hely, na most azt nehéz lesz a tagságnak megmagyarázni, hogy van egy 17 fős frakciónk most (ami 25-el indult..), felmegyünk a Gyurcsány-listára (félreértés ne essék, ezt fogják a fejünkbe tuszkolni hónapokig) és lesz egy 7-10 fős, aha köszi.

Rengeteg érdeksérelemmel fog ez járni, és ahol sérelem van ott bosszú lesz, ahogy vannak a kormányodalnak ügyei, úgy vannak az ellenzéknek is (a kispesti Ceglédi drogos videója? a példa kedvéért), ha éppen kidobsz a biztonságos, 4 évnyi fix pénzt és juttatásokat adó munkahelyemről akkor bizony fel fog merülni, hogy elmesélem egy kavé mellett, hol is kéne kutakodni ezért - azért.....
MC12
Azok a releváns közvéleménykutatók már az előző választáson is nagy spílerek voltak.... Nem egyszerű műfaj, lásd USA elnökválasztás, de ezekre alapozni kár.

Szerintem 1-2 fanatikus bázist leszámítva abból kell kiindulni, hogy a kistelepülés-falu többségű területek mind narancsok lesznek, a városokban meg főleg ellenzéki többség lesz. Aztán ezen lehet izmozni, hogy ki merre kit indít milyen sapkában. Ha az ellenzék képes összehozni egy országos előválasztást és azt zökkenő mentesen végigtolják, hogy meglegyen az 1-1 jelölt (és nem a kretén komcsi maradvány múmiákat tolják tovább) akkor nyerni is fognak 22-ben.

A NER nincs hová táguljon, aki oda akarta tartani a valagát már megtette, aki ki akarta nyújtani a nyelvét az is benyalt már. Érdemben már "csak" pénzzel tudnak plussz szavazatokat venni és mint tudjuk, a magyar ember nem ad az elveiből alamizsnáért. Hát őőőő.... Oké, nyernek majd megint
FLZOLI
Nem állítottam a fentiek ellenkezőjét (kivéve a közvéleménykutatós részt, abban nagyon nem értünk egyet de az off topic 😊 ) azt mondom, hogy nehéz lesz az egyezkedés, akkor meg főleg ha minden hónapban bejelentkezik majd valaki 1-2-3-4 helyért. A Pálinkás pártja, a Szanyi pártja, létrejött valami Polgári Platfotm is vagy mi, Fodor Gábor is meg szokott jelenni a választáés előtt egy évvel 1-2 helyért 😊 és ezek értékes százalékokat és tized százalékokat tudnak leszedni ha nem lesz megegyezés. Amúgy a Szanyi, ha lesz pénze és akarata (és hát miért ne lenne) simán meg fogja tudni csinálni azt amit a Kupa 2002-ben, csak most a baloldaltól szedne el szavazatok és röhög a markába a 2-3%-al, Ő sértett ember, viszont ismert arc a szocik körében, vidéken pedig népszerű is közöttük. Ha talál olyan jelölteket mint Szerencsen, az simán 2-4% minusz az ellenzéknek, választókörzetenként. Nagy hiba volt az MSZP-nek kibaszni.

Mondjuk annyiban pontosítanám amit írtál, hogy HA sikerül ezeket amiket írtál mind megcsinálni zökkenőmentesen ÉS a kormány nem tudja kezelni a vírust és a gazdaságot, akkor van esélyük nyerni, a biztos győzelemtől jelenleg messze vannak.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 668 — Lucas Scott
A feleségem igazán ritkán beszél csúnyán, de a Novák féle életvezetési tanácsadás után 10-15 miatyánkot fixen kiosztanának neki az ezzel foglalkozó helyeken. 😀
VanillaSky
#dailyhypocrisy

annyira hiteles, ahogy az ország egyik vezető női politikusa mondja ezt
Gyurma Pappa
El is gondolkodott, hogy Nováknak ír egy levelet, hogy az ogy. képviselők és miniszterek javadalmazását újra kéne gondolni, mivel ők - mint fránya 2-sek - ugyanannyit kapnak, mint egy férfi a Parlamentben és ez lehet, hogy rossz példát mutat a női szerepek megéléséhez az alattvalók számára.
VanillaSky
asszem a minisztereknél már lehet vmennyire játszani, nem mki keres ugyanannyit.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
VanillaSky 1 725
A feleségem igazán ritkán beszél csúnyán, de a Novák féle életvezetési tanácsadás után 10-15 miatyánkot fixen kiosztanának neki az ezzel foglalkozó helyeken. 😀
VanillaSky
#dailyhypocrisy

annyira hiteles, ahogy az ország egyik vezető női politikusa mondja ezt
Gyurma Pappa
El is gondolkodott, hogy Nováknak ír egy levelet, hogy az ogy. képviselők és miniszterek javadalmazását újra kéne gondolni, mivel ők - mint fránya 2-sek - ugyanannyit kapnak, mint egy férfi a Parlamentben és ez lehet, hogy rossz példát mutat a női szerepek megéléséhez az alattvalók számára.

Szerkesztette: VanillaSky

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 300 — zászló zászló szív
A feleségem igazán ritkán beszél csúnyán, de a Novák féle életvezetési tanácsadás után 10-15 miatyánkot fixen kiosztanának neki az ezzel foglalkozó helyeken. 😀
VanillaSky
#dailyhypocrisy

annyira hiteles, ahogy az ország egyik vezető női politikusa mondja ezt

több mint 5 éve
VanillaSky 1 725
A feleségem igazán ritkán beszél csúnyán, de a Novák féle életvezetési tanácsadás után 10-15 miatyánkot fixen kiosztanának neki az ezzel foglalkozó helyeken. 😀

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 5 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 711 — I like the Texans, I like who we are
 telex.hu/interju/2020/12/14/gyurcsany-ferenc-interju

Nekem úgy tűnik ilyen visszavonult Jedi mester szerepet tölt be, mintha nem akarna igazi felelősséget, de azért megmondja mit kell tenni. Vajon ő is köddé válik mint Luke, mikor Rey Jedi lett?

Lehet arra játszik hogy köztársasági elnök legyen.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 785 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Kizárólag erre van szüksége az ellenzéknek 😊 ha jól számolom akkor velük együtt 7 párti lenne már az ellenzéki koalíció. Szólni kéne nekik, hogy a listás helyek száma felülről korlátos 😊 és ha minden bejutó párt akar külön frakciót ( és egyelőre nagyon ez a mondás) akkor az kapásból 35 hely, tehát 5 mindenkinek. A különböző kompenzációk és egyebek (levél szavazatok, német kissebsegi képviselő) miatt ha győznek is, maximum 40-45 listás helyük lesz. Na megnézem azt a Momemtumot vagy DK-t aki lemond a fix 12 listás helyéről (10% korul annyi lenne) a mérhetetlen Párbeszéd vagy a még párttá sem alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom javára. Már 6an is nagyon nehéz megegyezni nem hogy 7en...lesz ebből háború az ellenzéki oldalon. Borzalmasan nagy matek kell, hogy a fixen hozható egyéni körzeteket összehangolják a listás helyekkel, ehhez megtalálják a jelölteket - fel is építsék stb.

 hvg.hu/itthon/20201213_MarkiZay_Lehet_hogy_partta_alakul_a_Mindenki_Magyarorszaga_Mozgalom
MC12
Azért annyira nem ördöngősség.
106 egyéni helyből kb. 30-35 simán a Fideszé, az irreleváns.
Kb. 30-35 viszont simán az ellenzéké, ha egy jelölttel indul a Fidesz ellen, ezt ha ügyesen elosztják, plusz ha ügyesen játszanak az ellenzéki lista első 30-35 helyével, és feltételezzük, hogy legalább 100 szavazatuk lesz (vagyis nyernek), akkor az simán 7 frakció.
(Ha vesztenek, akkor úgyis mennek a levesbe nagyrészt, arról most nem írnék.)

De ez a választási rendszer erősen győzteskompenzáló, vagyis egy a valóságban 55-45 százalékos győzelem könnyen kétharmad lehet, ami alapból 133 képviselőt jelent. A kormányoldalnak, ellenzéknek egyaránt "jó" ez a fajta rendszer. Vagyis a mindenkori győztesnek túl jó, a mindenkori vesztesnek túl rossz.

Ha van tényleges akarat, hogy "most már álljunk össze, és ha Gyurcsány is diktál, de váltsuk le Orbánt", akkor össze fogják hozni az egyéni helyeket is, a listát is, és ha ez azzal jár, hogy mondjuk az LMP-vel kibasznak, de az a 3 ember, aki belemegy részükről ebbe a kibaszásba kap tuti helyet, akkor meg fogják oldani.
Szerintem a 22-es választást nem Orbán, a médiafölénye, a politikusi zsenije, vagy az ellenzék összefogása, egyezkedései, Gyurcsány rafkója, stb. döntik el, hanem kizárólagosan 2 dolog (esetleg plusz olyan, ami súlyában ekkora, de most még megjósolhatatlan):
1. hogy a koronavírusjárvány hova, mivé kulminál,
2. a gazdasági válság hány millió embert ér el közvetlenül, és mennyire.
Ha ezek nagyon odabasznak, akkor a kormány bukik, bármit is csinál az ellenzék.

Én persze bízok abban, hogy Orbán (és csapata) kitalál valami furfangot (és nem a melegek basztatásától remélik a győzelmet, se nem a vallási hülyeségek felfuttatásától, Magyarországon uszkve az emberek fele vallásos csak, katolikus még 40% sincs), hogy ne legyen választás, ne úgy legyen, ne akkor legyen, de ezek már autoriter megoldások, aminek ezen a fórumon kevesen örülnének, ezért ezt nem is boncolgatom.
Sobri Jóska
1. "nem nagy ördöngősség" majd utána kétszer írod egymás után hogy, "ha ügyesek" 😊 pont ez mutatja, hogy nem egyszerű.
2. Minden releváns közvéleménykutató, elemző cég szerint az egyéni helyekben a kiindulópont: Fidesz - 40-45 hely, Ellenzék: 25-30, ha együtt indulnak. Ezek az olyan fix helyek ahol szinte 100% a győzelem az adott koalíciónak. Ezen kívül van kb 8 hely a Fidesznek és kb 10-12 az ellenzéknek ahol nagy valószínűséggel tud nyerni mert balra vagy jobbra húz illetve az összefogás átbillenti. Tehát a közel biztosra vehető egyéni jelöltek száma: (ez már az én megérzésem) 48-40
3. A pártelnökök megdöbbentő módon politikusok és szarnak ők a legtöbb dologra egy valamire azonban nem, és ez a biztos 4 évnyi fizetés 😊 Ők nem fognak bizonytalan körzetekkel, meg "ha" "amennyiben" "akkor majd" - okkal számolni. A 40 egyéni mandátumhoz kb 45 listás hely tekinthető fixnek. Ennyi, ezzel a 85 hellyel fognak számolni egy darabbal se többel. Na már most erre a 45 listás helyre kéne elosztani:

- A jelenleg listáról bennt lévő 45 főt - vagy elmagyarázni nekik, hogy mért is nincsenek befutó helyen és "ha" amennyiben" "akkor majd" lesz valami munkájuk 😊
- Betenni rá a Momentum - MMM stb. pártokat
- És kell rá pár VIP helyet biztosítani szakszervezetiseknek stb. a látszat kedvéért.
- Ja és a miniszterlenök-jelöltnek mert azért az szinte biztos, hogy nem olyan lesz aki most benn van.

Nem egyszerű feladat ez, mert a 40 nagy valószínűséggel megnyerhető körzetből 27 (!!!) az Budapest és Pest megye (összesen 30 körzet) itt a Jobbik kapásból kilőve, ez DK-MSZP-Momentum cicaharc lesz, írd és mond a Jobbiknak 1-4 fixen nyerhető egyénije van, a többi az minimum kétesélyes hely, na most azt nehéz lesz a tagságnak megmagyarázni, hogy van egy 17 fős frakciónk most (ami 25-el indult..), felmegyünk a Gyurcsány-listára (félreértés ne essék, ezt fogják a fejünkbe tuszkolni hónapokig) és lesz egy 7-10 fős, aha köszi.

Rengeteg érdeksérelemmel fog ez járni, és ahol sérelem van ott bosszú lesz, ahogy vannak a kormányodalnak ügyei, úgy vannak az ellenzéknek is (a kispesti Ceglédi drogos videója? a példa kedvéért), ha éppen kidobsz a biztonságos, 4 évnyi fix pénzt és juttatásokat adó munkahelyemről akkor bizony fel fog merülni, hogy elmesélem egy kavé mellett, hol is kéne kutakodni ezért - azért.....
MC12
Azok a releváns közvéleménykutatók már az előző választáson is nagy spílerek voltak.... Nem egyszerű műfaj, lásd USA elnökválasztás, de ezekre alapozni kár.

Szerintem 1-2 fanatikus bázist leszámítva abból kell kiindulni, hogy a kistelepülés-falu többségű területek mind narancsok lesznek, a városokban meg főleg ellenzéki többség lesz. Aztán ezen lehet izmozni, hogy ki merre kit indít milyen sapkában. Ha az ellenzék képes összehozni egy országos előválasztást és azt zökkenő mentesen végigtolják, hogy meglegyen az 1-1 jelölt (és nem a kretén komcsi maradvány múmiákat tolják tovább) akkor nyerni is fognak 22-ben.

A NER nincs hová táguljon, aki oda akarta tartani a valagát már megtette, aki ki akarta nyújtani a nyelvét az is benyalt már. Érdemben már "csak" pénzzel tudnak plussz szavazatokat venni és mint tudjuk, a magyar ember nem ad az elveiből alamizsnáért. Hát őőőő.... Oké, nyernek majd megint

több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Örvendjetek 😊
 telex.hu/gazdasag/2020/12/14/kecskemet-mercedes-gyar-szijjarto-peter-christian-wolff-beruhazas

Végül nem kellett Finnországba vagy Lengyelországba vinni.

 www.foundry-planet.com/d/pol-mercedes-benz-cars-to-build-battery-factory-in-jawor-poland/
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 667
Kizárólag erre van szüksége az ellenzéknek 😊 ha jól számolom akkor velük együtt 7 párti lenne már az ellenzéki koalíció. Szólni kéne nekik, hogy a listás helyek száma felülről korlátos 😊 és ha minden bejutó párt akar külön frakciót ( és egyelőre nagyon ez a mondás) akkor az kapásból 35 hely, tehát 5 mindenkinek. A különböző kompenzációk és egyebek (levél szavazatok, német kissebsegi képviselő) miatt ha győznek is, maximum 40-45 listás helyük lesz. Na megnézem azt a Momemtumot vagy DK-t aki lemond a fix 12 listás helyéről (10% korul annyi lenne) a mérhetetlen Párbeszéd vagy a még párttá sem alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom javára. Már 6an is nagyon nehéz megegyezni nem hogy 7en...lesz ebből háború az ellenzéki oldalon. Borzalmasan nagy matek kell, hogy a fixen hozható egyéni körzeteket összehangolják a listás helyekkel, ehhez megtalálják a jelölteket - fel is építsék stb.

 hvg.hu/itthon/20201213_MarkiZay_Lehet_hogy_partta_alakul_a_Mindenki_Magyarorszaga_Mozgalom
MC12
Azért annyira nem ördöngősség.
106 egyéni helyből kb. 30-35 simán a Fideszé, az irreleváns.
Kb. 30-35 viszont simán az ellenzéké, ha egy jelölttel indul a Fidesz ellen, ezt ha ügyesen elosztják, plusz ha ügyesen játszanak az ellenzéki lista első 30-35 helyével, és feltételezzük, hogy legalább 100 szavazatuk lesz (vagyis nyernek), akkor az simán 7 frakció.
(Ha vesztenek, akkor úgyis mennek a levesbe nagyrészt, arról most nem írnék.)

De ez a választási rendszer erősen győzteskompenzáló, vagyis egy a valóságban 55-45 százalékos győzelem könnyen kétharmad lehet, ami alapból 133 képviselőt jelent. A kormányoldalnak, ellenzéknek egyaránt "jó" ez a fajta rendszer. Vagyis a mindenkori győztesnek túl jó, a mindenkori vesztesnek túl rossz.

Ha van tényleges akarat, hogy "most már álljunk össze, és ha Gyurcsány is diktál, de váltsuk le Orbánt", akkor össze fogják hozni az egyéni helyeket is, a listát is, és ha ez azzal jár, hogy mondjuk az LMP-vel kibasznak, de az a 3 ember, aki belemegy részükről ebbe a kibaszásba kap tuti helyet, akkor meg fogják oldani.
Szerintem a 22-es választást nem Orbán, a médiafölénye, a politikusi zsenije, vagy az ellenzék összefogása, egyezkedései, Gyurcsány rafkója, stb. döntik el, hanem kizárólagosan 2 dolog (esetleg plusz olyan, ami súlyában ekkora, de most még megjósolhatatlan):
1. hogy a koronavírusjárvány hova, mivé kulminál,
2. a gazdasági válság hány millió embert ér el közvetlenül, és mennyire.
Ha ezek nagyon odabasznak, akkor a kormány bukik, bármit is csinál az ellenzék.

Én persze bízok abban, hogy Orbán (és csapata) kitalál valami furfangot (és nem a melegek basztatásától remélik a győzelmet, se nem a vallási hülyeségek felfuttatásától, Magyarországon uszkve az emberek fele vallásos csak, katolikus még 40% sincs), hogy ne legyen választás, ne úgy legyen, ne akkor legyen, de ezek már autoriter megoldások, aminek ezen a fórumon kevesen örülnének, ezért ezt nem is boncolgatom.
Sobri Jóska
1. "nem nagy ördöngősség" majd utána kétszer írod egymás után hogy, "ha ügyesek" 😊 pont ez mutatja, hogy nem egyszerű.
2. Minden releváns közvéleménykutató, elemző cég szerint az egyéni helyekben a kiindulópont: Fidesz - 40-45 hely, Ellenzék: 25-30, ha együtt indulnak. Ezek az olyan fix helyek ahol szinte 100% a győzelem az adott koalíciónak. Ezen kívül van kb 8 hely a Fidesznek és kb 10-12 az ellenzéknek ahol nagy valószínűséggel tud nyerni mert balra vagy jobbra húz illetve az összefogás átbillenti. Tehát a közel biztosra vehető egyéni jelöltek száma: (ez már az én megérzésem) 48-40
3. A pártelnökök megdöbbentő módon politikusok és szarnak ők a legtöbb dologra egy valamire azonban nem, és ez a biztos 4 évnyi fizetés 😊 Ők nem fognak bizonytalan körzetekkel, meg "ha" "amennyiben" "akkor majd" - okkal számolni. A 40 egyéni mandátumhoz kb 45 listás hely tekinthető fixnek. Ennyi, ezzel a 85 hellyel fognak számolni egy darabbal se többel. Na már most erre a 45 listás helyre kéne elosztani:

- A jelenleg listáról bennt lévő 45 főt - vagy elmagyarázni nekik, hogy mért is nincsenek befutó helyen és "ha" amennyiben" "akkor majd" lesz valami munkájuk 😊
- Betenni rá a Momentum - MMM stb. pártokat
- És kell rá pár VIP helyet biztosítani szakszervezetiseknek stb. a látszat kedvéért.
- Ja és a miniszterlenök-jelöltnek mert azért az szinte biztos, hogy nem olyan lesz aki most benn van.

Nem egyszerű feladat ez, mert a 40 nagy valószínűséggel megnyerhető körzetből 27 (!!!) az Budapest és Pest megye (összesen 30 körzet) itt a Jobbik kapásból kilőve, ez DK-MSZP-Momentum cicaharc lesz, írd és mond a Jobbiknak 1-4 fixen nyerhető egyénije van, a többi az minimum kétesélyes hely, na most azt nehéz lesz a tagságnak megmagyarázni, hogy van egy 17 fős frakciónk most (ami 25-el indult..), felmegyünk a Gyurcsány-listára (félreértés ne essék, ezt fogják a fejünkbe tuszkolni hónapokig) és lesz egy 7-10 fős, aha köszi.

Rengeteg érdeksérelemmel fog ez járni, és ahol sérelem van ott bosszú lesz, ahogy vannak a kormányodalnak ügyei, úgy vannak az ellenzéknek is (a kispesti Ceglédi drogos videója? a példa kedvéért), ha éppen kidobsz a biztonságos, 4 évnyi fix pénzt és juttatásokat adó munkahelyemről akkor bizony fel fog merülni, hogy elmesélem egy kavé mellett, hol is kéne kutakodni ezért - azért.....

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 959 — Vikings fan
Kizárólag erre van szüksége az ellenzéknek 😊 ha jól számolom akkor velük együtt 7 párti lenne már az ellenzéki koalíció. Szólni kéne nekik, hogy a listás helyek száma felülről korlátos 😊 és ha minden bejutó párt akar külön frakciót ( és egyelőre nagyon ez a mondás) akkor az kapásból 35 hely, tehát 5 mindenkinek. A különböző kompenzációk és egyebek (levél szavazatok, német kissebsegi képviselő) miatt ha győznek is, maximum 40-45 listás helyük lesz. Na megnézem azt a Momemtumot vagy DK-t aki lemond a fix 12 listás helyéről (10% korul annyi lenne) a mérhetetlen Párbeszéd vagy a még párttá sem alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom javára. Már 6an is nagyon nehéz megegyezni nem hogy 7en...lesz ebből háború az ellenzéki oldalon. Borzalmasan nagy matek kell, hogy a fixen hozható egyéni körzeteket összehangolják a listás helyekkel, ehhez megtalálják a jelölteket - fel is építsék stb.

 hvg.hu/itthon/20201213_MarkiZay_Lehet_hogy_partta_alakul_a_Mindenki_Magyarorszaga_Mozgalom
MC12
Azért annyira nem ördöngősség.
106 egyéni helyből kb. 30-35 simán a Fideszé, az irreleváns.
Kb. 30-35 viszont simán az ellenzéké, ha egy jelölttel indul a Fidesz ellen, ezt ha ügyesen elosztják, plusz ha ügyesen játszanak az ellenzéki lista első 30-35 helyével, és feltételezzük, hogy legalább 100 szavazatuk lesz (vagyis nyernek), akkor az simán 7 frakció.
(Ha vesztenek, akkor úgyis mennek a levesbe nagyrészt, arról most nem írnék.)

De ez a választási rendszer erősen győzteskompenzáló, vagyis egy a valóságban 55-45 százalékos győzelem könnyen kétharmad lehet, ami alapból 133 képviselőt jelent. A kormányoldalnak, ellenzéknek egyaránt "jó" ez a fajta rendszer. Vagyis a mindenkori győztesnek túl jó, a mindenkori vesztesnek túl rossz.

Ha van tényleges akarat, hogy "most már álljunk össze, és ha Gyurcsány is diktál, de váltsuk le Orbánt", akkor össze fogják hozni az egyéni helyeket is, a listát is, és ha ez azzal jár, hogy mondjuk az LMP-vel kibasznak, de az a 3 ember, aki belemegy részükről ebbe a kibaszásba kap tuti helyet, akkor meg fogják oldani.
Szerintem a 22-es választást nem Orbán, a médiafölénye, a politikusi zsenije, vagy az ellenzék összefogása, egyezkedései, Gyurcsány rafkója, stb. döntik el, hanem kizárólagosan 2 dolog (esetleg plusz olyan, ami súlyában ekkora, de most még megjósolhatatlan):
1. hogy a koronavírusjárvány hova, mivé kulminál,
2. a gazdasági válság hány millió embert ér el közvetlenül, és mennyire.
Ha ezek nagyon odabasznak, akkor a kormány bukik, bármit is csinál az ellenzék.

Én persze bízok abban, hogy Orbán (és csapata) kitalál valami furfangot (és nem a melegek basztatásától remélik a győzelmet, se nem a vallási hülyeségek felfuttatásától, Magyarországon uszkve az emberek fele vallásos csak, katolikus még 40% sincs), hogy ne legyen választás, ne úgy legyen, ne akkor legyen, de ezek már autoriter megoldások, aminek ezen a fórumon kevesen örülnének, ezért ezt nem is boncolgatom.
Sobri Jóska
Ellenzék: nem tudjuk elbukni? Fogd meg a söröm!
Nem tudom elképzelni hogy Ferkó mögé befog állni mindenki.

Én is így gondolom h ha nem tudjak ezt megoldani kimatekozni akkor meg is érdemlik. Egyszerűen minden felmérés azt mutatja h elkepesztoen éhesek az ellenzéki szavazok arra h legalább esélyt kapjanak Orbán leváltására. Amire eddig nem igazán és bár kiderült h 18ban nem lett volna esély de balkukikasuk miatt meg a 2/3 is összejött ami most sok szempontból nagyon hasznos a Fidesznek.
Gyurcsány előnye sztem onnan jön igazán h ő már tudja elore mi lesz miután kiáll csutka részegen győzelmet ünnepelni. Mit hogyan akar csinálni és kigolyozni a többieket.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Kizárólag erre van szüksége az ellenzéknek 😊 ha jól számolom akkor velük együtt 7 párti lenne már az ellenzéki koalíció. Szólni kéne nekik, hogy a listás helyek száma felülről korlátos 😊 és ha minden bejutó párt akar külön frakciót ( és egyelőre nagyon ez a mondás) akkor az kapásból 35 hely, tehát 5 mindenkinek. A különböző kompenzációk és egyebek (levél szavazatok, német kissebsegi képviselő) miatt ha győznek is, maximum 40-45 listás helyük lesz. Na megnézem azt a Momemtumot vagy DK-t aki lemond a fix 12 listás helyéről (10% korul annyi lenne) a mérhetetlen Párbeszéd vagy a még párttá sem alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom javára. Már 6an is nagyon nehéz megegyezni nem hogy 7en...lesz ebből háború az ellenzéki oldalon. Borzalmasan nagy matek kell, hogy a fixen hozható egyéni körzeteket összehangolják a listás helyekkel, ehhez megtalálják a jelölteket - fel is építsék stb.

 hvg.hu/itthon/20201213_MarkiZay_Lehet_hogy_partta_alakul_a_Mindenki_Magyarorszaga_Mozgalom
MC12
Azért annyira nem ördöngősség.
106 egyéni helyből kb. 30-35 simán a Fideszé, az irreleváns.
Kb. 30-35 viszont simán az ellenzéké, ha egy jelölttel indul a Fidesz ellen, ezt ha ügyesen elosztják, plusz ha ügyesen játszanak az ellenzéki lista első 30-35 helyével, és feltételezzük, hogy legalább 100 szavazatuk lesz (vagyis nyernek), akkor az simán 7 frakció.
(Ha vesztenek, akkor úgyis mennek a levesbe nagyrészt, arról most nem írnék.)

De ez a választási rendszer erősen győzteskompenzáló, vagyis egy a valóságban 55-45 százalékos győzelem könnyen kétharmad lehet, ami alapból 133 képviselőt jelent. A kormányoldalnak, ellenzéknek egyaránt "jó" ez a fajta rendszer. Vagyis a mindenkori győztesnek túl jó, a mindenkori vesztesnek túl rossz.

Ha van tényleges akarat, hogy "most már álljunk össze, és ha Gyurcsány is diktál, de váltsuk le Orbánt", akkor össze fogják hozni az egyéni helyeket is, a listát is, és ha ez azzal jár, hogy mondjuk az LMP-vel kibasznak, de az a 3 ember, aki belemegy részükről ebbe a kibaszásba kap tuti helyet, akkor meg fogják oldani.
Szerintem a 22-es választást nem Orbán, a médiafölénye, a politikusi zsenije, vagy az ellenzék összefogása, egyezkedései, Gyurcsány rafkója, stb. döntik el, hanem kizárólagosan 2 dolog (esetleg plusz olyan, ami súlyában ekkora, de most még megjósolhatatlan):
1. hogy a koronavírusjárvány hova, mivé kulminál,
2. a gazdasági válság hány millió embert ér el közvetlenül, és mennyire.
Ha ezek nagyon odabasznak, akkor a kormány bukik, bármit is csinál az ellenzék.

Én persze bízok abban, hogy Orbán (és csapata) kitalál valami furfangot (és nem a melegek basztatásától remélik a győzelmet, se nem a vallási hülyeségek felfuttatásától, Magyarországon uszkve az emberek fele vallásos csak, katolikus még 40% sincs), hogy ne legyen választás, ne úgy legyen, ne akkor legyen, de ezek már autoriter megoldások, aminek ezen a fórumon kevesen örülnének, ezért ezt nem is boncolgatom.

több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 667
Kizárólag erre van szüksége az ellenzéknek 😊 ha jól számolom akkor velük együtt 7 párti lenne már az ellenzéki koalíció. Szólni kéne nekik, hogy a listás helyek száma felülről korlátos 😊 és ha minden bejutó párt akar külön frakciót ( és egyelőre nagyon ez a mondás) akkor az kapásból 35 hely, tehát 5 mindenkinek. A különböző kompenzációk és egyebek (levél szavazatok, német kissebsegi képviselő) miatt ha győznek is, maximum 40-45 listás helyük lesz. Na megnézem azt a Momemtumot vagy DK-t aki lemond a fix 12 listás helyéről (10% korul annyi lenne) a mérhetetlen Párbeszéd vagy a még párttá sem alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom javára. Már 6an is nagyon nehéz megegyezni nem hogy 7en...lesz ebből háború az ellenzéki oldalon. Borzalmasan nagy matek kell, hogy a fixen hozható egyéni körzeteket összehangolják a listás helyekkel, ehhez megtalálják a jelölteket - fel is építsék stb.

 hvg.hu/itthon/20201213_MarkiZay_Lehet_hogy_partta_alakul_a_Mindenki_Magyarorszaga_Mozgalom

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 785 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Nem tudom mit is látunk pontosan, de megbabonáz 😊

Szerkesztette: FLZOLI

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Szerinted mondjuk 2002-2010 között Gyurcsány melyik eredménye, sikere, tette ért volna dícséretet?
Te melyiket respektálod?

Magyarország (ez a neve) már rácseszett 30, 75, 95, 153, 171, stb éve.
Sobri Jóska
Ezt a témát most - engedelmeddel - kihagyom. Gyurcsány csak rosszat csinált, jót semmit. Így megfelel?
nagylaza
Nem igazán.
Amikor te kérdeztél pl. az ellenzék legjobb eselyéről, akkor korrekt és egyenes választ adtam nevesítve.
Engem őszintén érdekel egy ellenzéki értelmiségi válasza a fenti kérdésemre.
Kiváncsi vagyok te Gyurcsány mely 02-10 közti tettét respektálod, melyikre mondod csettintve, hogy "ez igen"?
Sobri Jóska
Nem volt olyan, amire csettintettem. Igaz, más politikusoknál se.
nagylaza
Nalátod.
Mi fideszesek meg pl. most csettintünk, és azt mondjuk, "ez fasza volt Viktor".
Logikailag már csak azt lenne nehéz megmagyaráznod, hogy mindezek ellenére akkor mégis miért szavazol Gyurcsány mellett 22-ben.
Mert nem egészséges és személyiségtorzító lehet úgy élni, hogyha csak valami ellen megy az összefogás, a kiállás, és a zászlón nem valami van, hanem valami más áthúzva.
Sobri Jóska
Szavaidból úgy veszem ki, hogy aggódsz értem. Köszönöm!
nagylaza
Inkább kiváncsi vagyok, mivel szemlátomást másként látjuk a négyévenkénti "szavazósdit".

több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 222 — beers & Packers

Csak valószínűleg ezzel a folyamatos siker propagandával pontosan annak veszik el a súlyát, ha egyszer valahol tényleg jön egy igazi siker.
Jan
Ez valószínűleg így lehet, de ettől még ha mi beszélgetünk, semmi akadálya, hogy mi reálisan lássuk, hogy mi siker, mi nem, és kinek az, kinek nem.
És én a saját meglátásom alapján mondtam ezt sikernek, nem propagandamédia-narratívák miatt. Te akartad ezt rámerőltetni.

Sobri Jóska
Ok, tehát ha így van, akkor te is tisztában vagy vele, hogy OV nem faszrahúzta Európát, és nem megette őket, hanem tárgyalások során megállapodtak valamiben, amit mindkét fél elfogadhatónak tartott.
Jan
De, az európai eszmeiséget, az értékközösséget bizony faszrahúzta, mégpedig a tárgyalások során a kapzsiságukra apellálva, amit mindkét fél elfogadhatónak tartott.
Ahogy az első e témában írt hsz.-ben is írtam, nem tolt le a torkukon semmit, amit nem akartak, hanem kihasználta, hogy ugyanolyan haszonelvű gecik, mint ő.
Lehet nem csak fehérben-feketében, jóban-rosszban lehet értelmezni a történteket.

több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 944 — capitaine du château de Vienne 1487
 azonnali.hu/cikk/20201211_a-nemzetkozi-sajto-szerint-nem-veszitett-orban-az-unios-targyalasokon

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 222 — beers & Packers
Szerinted mondjuk 2002-2010 között Gyurcsány melyik eredménye, sikere, tette ért volna dícséretet?
Te melyiket respektálod?

Magyarország (ez a neve) már rácseszett 30, 75, 95, 153, 171, stb éve.
Sobri Jóska
Ezt a témát most - engedelmeddel - kihagyom. Gyurcsány csak rosszat csinált, jót semmit. Így megfelel?
nagylaza
Nem igazán.
Amikor te kérdeztél pl. az ellenzék legjobb eselyéről, akkor korrekt és egyenes választ adtam nevesítve.
Engem őszintén érdekel egy ellenzéki értelmiségi válasza a fenti kérdésemre.
Kiváncsi vagyok te Gyurcsány mely 02-10 közti tettét respektálod, melyikre mondod csettintve, hogy "ez igen"?
Sobri Jóska
Nem volt olyan, amire csettintettem. Igaz, más politikusoknál se.
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 22 005 — Giants fan
Csak valószínűleg ezzel a folyamatos siker propagandával pontosan annak veszik el a súlyát, ha egyszer valahol tényleg jön egy igazi siker.
Jan
Ez valószínűleg így lehet, de ettől még ha mi beszélgetünk, semmi akadálya, hogy mi reálisan lássuk, hogy mi siker, mi nem, és kinek az, kinek nem.
És én a saját meglátásom alapján mondtam ezt sikernek, nem propagandamédia-narratívák miatt. Te akartad ezt rámerőltetni.

Sobri Jóska
Ok, tehát ha így van, akkor te is tisztában vagy vele, hogy OV nem faszrahúzta Európát, és nem megette őket, hanem tárgyalások során megállapodtak valamiben, amit mindkét fél elfogadhatónak tartott.
Jan
Nem, ő a 3-5%.
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 763 — Steelers fan

Egyszer őrülten kiváncsi lennék, hogy abból a 2 millióból mennyi lehet az, aki ténylegesen elhiszi, hogy ez így megy? Hogy nem tárgyalások vannak, (ahol mindenki enged valamennyit, amíg nem találnak egy olyan megoldást, ami mindkét félnek megfelel,és akkor megegyeznek,) hanem OV kimegy. lesöpör mindenkit, és megszerzi amit akar, amibe a többiek kénytelenek beleegyezni.

Mennyi lehet, fele? Vagy annál több?
Jan
Á, annyi se.
Szerintem a kétmillióból 90% annyit tud, hogy "Orbán a legjobb", és ennél részletesebben már semmit.
10%, aki közéletfogyasztó, és van valamiféle elve, elképzelése, gondolata, és annak lehet talán egyharmada az, aki "ténylegesen elhiszi, hogy ez így megy".
(Vagyis kb 3-5%, 50-100ezer ember, maximum.)
Ha emberekről van szó, akkor nagyon könnyen hajlamosak sokan arra, hogy nagyságrendet ugorjon.

Pl. a mostani járvánnyal kapcsolatban is nagyon hangosak, nagyon jól megjelennek a vírusszkeptikusok, akiknek konkrétan véleményük van, tüntetnek, facebookcsoportok, stb.
De ez a "tudatosan hülye" kategória 10-20-40 ezer ember. Ami egyfelől soknak tűnik, de másfelől ha mind egy választókerületben lakna, akkor egyetlen egyéni képviselői helyről dönthetne talán.
(18-ban átlagosan kb. 25ezer szavazat egy ogyvk-ban volt szükséges a mandátumhoz.)
Szóval egy nagyságrend ide vagy oda már óriási különbség.

több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 763 — Steelers fan
és el lehet felejteni azt, amit eddig az ellenzék fennen harsogott, hogy ő csak itthon nagy király, Európában megeszik reggelire.
Hát most ő ette meg az egészet, vagy húzta faszra Európát, amelyik hasonlat jobban tetszik.

Sobri Jóska
Nehezemre esne elhinni, hogy ezt személy szerint te komolyan gondolod. 😊

Ez a fideszmédia narratívája, gyakorlatilag mindenre, Orbán győz.
Orbán legyőzi a költségvetési hiányt, legyőzi a Soros-hálózatot, legyőzi a migrációt, Orbán legyőzi a járványt, most Orbán legyőzi az EU-t. Orbán bármihez nyúl, abban győz.

Hallottál vagy olvastál bármi mást az elmúlt években a kormánymédiától? Amiben még a hülyék számára is nyilvánvalóan elbukik, az nem is létezik, minden másban győz. Nincs olyan hogy kompromisszum, vagy megegyezés, stb... csak győzelem. Nyilván.
Jan
Attól, hogy valami a fidesz média narratívája, még lehet igaz is, eshet egybe a valósággal.
Attól is, ha még a vereséget is győzelemként adnák elő, még létezik igazi győzelem. Mint ez a mostani.

Nyilván meg tudom különböztetni mindegyik médiánál, hogy mennyire korrelál a valósággal.
Az ellenzéki média is hajlamos túlozni, a kormánymédia is.
Orbán valóban sokszor győz, főként, hogy sokszor ő választja ki, hogy kivel, mikor, miben harcol, és erről nem is mindig tud az ellenfele, hogy most harc van. Neki fontos a győzelem, és ha -képletesen szólva- az oviban kell boxolnia, vagy elérnie, hogy eleve nem létező ellenfelet tartson távol Magyarországtól, akkor ez is megteszi.
De hiba lenne ezt a mostani sikerét elbagatellizálni.
Ritka, hogy valóban ennyire vert helyzetből egy számára ennyire jó deal köttessen.
Nem fideszszavazóként mondom, vagy Orbán-drukkerként, hanem azért, mert a rendelkezésre álló infók alapján így látom.
Sobri Jóska
Csak valószínűleg ezzel a folyamatos siker propagandával pontosan annak veszik el a súlyát, ha egyszer valahol tényleg jön egy igazi siker.

"OV óriási győzelmet aratott az eu-s bürokraták felett! Hatalmas siker Brüsszelben!"
Na, ez pont egy olyan cím, amire senki -még a fidesz keménymag- sem kapja fel a fejét. Százszor látták/hallották már.