Politika
52 feliratkozó
18 napja
Én az előselejtezőn még nullától tízig osztályoztam a nőket, és csak az utolsó körben alkalmaztam bináris pontrendszert, de működik a te rendszered is, úgyhogy miért is ne. Főleg, hogy csak egy nő volt a jelöltek között.Dehogyis.De akkor hogy jutott a három _legtöbb pontot_ elérő (by Melléthei) tovàbb, ha nem volt pontrendszer?Hasraütök. Például úgy, hogy megkérték a bizottsági képviselőket, hogy válasszanak ki fejenként X (három, öt, tíz akármennyi) jelöltet, és rakják sorba, 10-től egyig? És ez az a pont amit Melléthei emlegetett?
MC12
peterk2005
Csalódtam MC12-ben, hogy az ő képzettségével, tapasztalataival, kompetenciáival ráadásul nős emberként nem ismeri az ilyen esetben alkalmazott un. bináris pontrendszert, pedig nagyon egyszerű, alapvető és hatékony.
Akit akarnak elnökjelöltnek -Unger, Ligeti, Sárvári- az egy pont, akit nem - mindenki más- nulla pont.
Feleséget is így választ az ember, pedig az jó esetben egy életre szól, nem hat évre. Aki megfelel, az az egy kapja az egy pontot, az összes többi meg a nullát.
Hiába összetett és bonyolult maga a szempontrendszer, hosszú és aprólékos a kiválasztási folyamat, a pontszámok megállapítása, vagyis a leképezése pontozássá nagyon egyszerű és hatékony.
Őszentsége Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
Dehogyis.De akkor hogy jutott a három _legtöbb pontot_ elérő (by Melléthei) tovàbb, ha nem volt pontrendszer?Hasraütök. Például úgy, hogy megkérték a bizottsági képviselőket, hogy válasszanak ki fejenként X (három, öt, tíz akármennyi) jelöltet, és rakják sorba, 10-től egyig? És ez az a pont amit Melléthei emlegetett?
MC12
peterk2005
Csalódtam MC12-ben, hogy az ő képzettségével, tapasztalataival, kompetenciáival ráadásul nős emberként nem ismeri az ilyen esetben alkalmazott un. bináris pontrendszert, pedig nagyon egyszerű, alapvető és hatékony.
Akit akarnak elnökjelöltnek -Unger, Ligeti, Sárvári- az egy pont, akit nem - mindenki más- nulla pont.
Feleséget is így választ az ember, pedig az jó esetben egy életre szól, nem hat évre. Aki megfelel, az az egy kapja az egy pontot, az összes többi meg a nullát.
Hiába összetett és bonyolult maga a szempontrendszer, hosszú és aprólékos a kiválasztási folyamat, a pontszámok megállapítása, vagyis a leképezése pontozássá nagyon egyszerű és hatékony.
18 napja
Random Budapest park koncerteken többen vannak, pedig az fizetős, és jellemzően kevesebb a fellépő sztárok száma, mint itt volt 😊Néhány ezren.Szia Uram ellenzéki tüntetés érdekel? www.youtube.com/watch?v=RkBLGfB0G3MVan valami infó, hogy mennyien lehettek?
Porsan
bcsarli, Udvari Főkóstoló
peterk2005
18 napja
Ezzel szemben bábozzák a demokráciát meg a transzparenciát, hogy azért közben mégiscsak az ő emberük nyerjen és tök feleslegesen húzzák magukra ezeket az ügyeket. Most arról ne is beszéljünk, hogy ezért a nyilatkozatért nem fogják képviselő asszonyt megdícsérni, nagyon nem, dehát a hübrisz hamar megszállja a magaslaton az embert.ejnye.. ellopod itt az illúziónk 😀
Ez amúgy jó is lehet. Ha észreveszik végre, hogy abba kell hagyni ezt a "megkérdezzük az embereket" "nyílt pályázatot írunk ki politikai - nem szakmai - pozícióra" marhaságokat és ki kell nevezni azokat, akiket valójában akarnak.
MC12
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
18 napja
Fene tudja 😀 de azért érzed, ha már arról kell lamentálni, hogy most akkor: van pontrendszer - nincs pontrendszer - van de nem úgy - van de ez egy ilyen speciális rendszer volt, hogy nem egységes, hanem bizottsági tagonként más - na akkor már ott látszik, hogy el lett ez a kinevezési folyamat baszva.Hasraütök. Például úgy, hogy megkérték a bizottsági képviselőket, hogy válasszanak ki fejenként X (három, öt, tíz akármennyi) jelöltet, és rakják sorba, 10-től egyig? És ez az a pont amit Melléthei emlegetett?De akkor hogy jutott a három _legtöbb pontot_ elérő (by Melléthei) tovàbb, ha nem volt pontrendszer?444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatonTudtuk is és sejtettük is. Ha lett volna, akkor benne kellett volna lennie a törvényben, ahogy abban a két esetben (integritás hatósági elnök és bírósági kinevezések) is benne van.
tehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
resistance is futile
Amúgy, bár abszolút nem szokásos hogy személyi kinevezésekhez ilyen objektív pontozási rendszer is társuljon (nem közbeszerzések ezek, ahol viszont általában elvárás), itt akár lehetett is volna, mert valamelyest "rokon" pozíció, mint a két példa ahol van. Nem tették. Nem gondolom, hogy ettől "kevésbé lenne demokratikus", de kinek a pap, kinek a papné.
peterk2005
MC12
peterk2005
Tökösnek kellett volna lenni, és azt mondani, hogy a Tisza Unger Annában bízik, benne látja az esélyt az elszámoltatásra stb és kinevezni. Ez a politikai bátorság és a politikai felelősség amit Ruff oly sokszor elmondott. Ez tiszta.
Ezzel szemben bábozzák a demokráciát meg a transzparenciát, hogy azért közben mégiscsak az ő emberük nyerjen és tök feleslegesen húzzák magukra ezeket az ügyeket. Most arról ne is beszéljünk, hogy ezért a nyilatkozatért nem fogják képviselő asszonyt megdícsérni, nagyon nem, dehát a hübrisz hamar megszállja a magaslaton az embert.
Ez amúgy jó is lehet. Ha észreveszik végre, hogy abba kell hagyni ezt a "megkérdezzük az embereket" "nyílt pályázatot írunk ki politikai - nem szakmai - pozícióra" marhaságokat és ki kell nevezni azokat, akiket valójában akarnak.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
18 napja
Hasraütök. Például úgy, hogy megkérték a bizottsági képviselőket, hogy válasszanak ki fejenként X (három, öt, tíz akármennyi) jelöltet, és rakják sorba, 10-től egyig? És ez az a pont amit Melléthei emlegetett?De akkor hogy jutott a három _legtöbb pontot_ elérő (by Melléthei) tovàbb, ha nem volt pontrendszer?444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatonTudtuk is és sejtettük is. Ha lett volna, akkor benne kellett volna lennie a törvényben, ahogy abban a két esetben (integritás hatósági elnök és bírósági kinevezések) is benne van.
tehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
resistance is futile
Amúgy, bár abszolút nem szokásos hogy személyi kinevezésekhez ilyen objektív pontozási rendszer is társuljon (nem közbeszerzések ezek, ahol viszont általában elvárás), itt akár lehetett is volna, mert valamelyest "rokon" pozíció, mint a két példa ahol van. Nem tették. Nem gondolom, hogy ettől "kevésbé lenne demokratikus", de kinek a pap, kinek a papné.
peterk2005
MC12


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
Én azért elolvastam, hátha egy "Zsanettezés" a sztori vége, azt még se hagyhattam volna ki...ez így kicsit csalódás 😀ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiHa valaki nem akar/tud rákattintani, Fruzsina panaszkodik, hogy 3 büntetőpontra megbüntették a rendőrök (és 26 k), mert elfelejtett indexelni, majd hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy Orbán/Pintér alatt lettek normálisak a rendőrök, mert előtte szándékosan büntettek mindenért.
www.facebook.com/share/18PGeSrohu/
r.baggio
A kommentek zseniálisak, az alábbi mindent visz:
"Míg Orbán Viktor volt a miniszterelnök kedvesen köszöntek a rendőrök, ha elfogyott a pénzem kisegítettek, elmosogatták a koszos edényeket és kivasalták a ruhát. De április 13 óta éjszaka legóval szórják fel a hálószobát, nyitva hagyják a hűtőt és összecsomózzák a cipőfűzőm. Kérdezem én, hogy mikor lesz már itt végre béke?!"
😀
csi77
18 napja
De akkor hogy jutott a három _legtöbb pontot_ elérő (by Melléthei) tovàbb, ha nem volt pontrendszer?444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatonTudtuk is és sejtettük is. Ha lett volna, akkor benne kellett volna lennie a törvényben, ahogy abban a két esetben (integritás hatósági elnök és bírósági kinevezések) is benne van.
tehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
resistance is futile
Amúgy, bár abszolút nem szokásos hogy személyi kinevezésekhez ilyen objektív pontozási rendszer is társuljon (nem közbeszerzések ezek, ahol viszont általában elvárás), itt akár lehetett is volna, mert valamelyest "rokon" pozíció, mint a két példa ahol van. Nem tették. Nem gondolom, hogy ettől "kevésbé lenne demokratikus", de kinek a pap, kinek a papné.
peterk2005
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
18 napja
Néhány ezren.Szia Uram ellenzéki tüntetés érdekel? www.youtube.com/watch?v=RkBLGfB0G3MVan valami infó, hogy mennyien lehettek?
Porsan
bcsarli, Udvari Főkóstoló


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
who the fuck is doktor kuruc?Szia Uram ellenzéki tüntetés érdekel? www.youtube.com/watch?v=RkBLGfB0G3MVan valami infó, hogy mennyien lehettek?
Porsan
bcsarli, Udvari Főkóstoló
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
18 napja
444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatonTudtuk is és sejtettük is. Ha lett volna, akkor benne kellett volna lennie a törvényben, ahogy abban a két esetben (integritás hatósági elnök és bírósági kinevezések) is benne van, ami nyilvános és van pontrendszer.
tehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
resistance is futile
Amúgy, bár abszolút nem szokásos hogy személyi kinevezésekhez ilyen objektív pontozási rendszer is társuljon (nem közbeszerzések ezek, ahol viszont általában elvárás), itt akár lehetett is volna, mert valamelyest "rokon" pozíció, mint a két példa ahol van. Nem tették. Nem gondolom, hogy ettől "kevésbé lenne demokratikus", de kinek a pap, kinek a papné.
Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
Szia Uram ellenzéki tüntetés érdekel? www.youtube.com/watch?v=RkBLGfB0G3MVan valami infó, hogy mennyien lehettek?
Porsan
18 napja
444.hu/2026/09/04/lincs-ami-nincs444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatonTe is jelentkeztél, azért fáj?
tehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
resistance is futile
slowmotion

18 napja
444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatonTe is jelentkeztél, azért fáj?
tehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
resistance is futile
18 napja
444.hu/2026/09/06/nem-is-volt-valojaban-pontrendszer-ungerek-kivalasztasanal-az-nvhh-palyazatontehát nem volt objektív pályáztatás.
Tudtuk csak nem sejtettük.
18 napja
Tehat még be is volt mindenezve? Akkor kussoljon, hogy nem verték azonnal láncra. A többi stimmel.Lám ilyen egy fizetett ügynök. Fruzsinával szemben, aki csak egy kicsit álmos és bódult, vérvételre igyekvő anyuka, te egy volt ellenzéki, jelenleg kormánypárti provokátor és fizetett ügynök vagy, aki a fantasztikus Orbán rendszerben a kákán is kereste a csomót, most meg a remdőrség ÁVÓ-vá válásának egyértelmű jeleit is elvicceled.Engem meg Orbán alatt azért büntettek meg, mert a kihalt kisvárosban éjjel csak lelassítottam a Stop táblánál és mivel az országban nem közlekedett autó nemhogy a környéken, ezért továbbhajtottam. Persze ezeket lesték elbújva és szépen megállítottak. A kérdést se értettek mikor feltette a rendőr, hogy sejtem-e miért vettek ki a hömpölygő forgalomból. Úgyhogy kedves Fruzsina 1-1 van, mehetünk tovább.ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiHa valaki nem akar/tud rákattintani, Fruzsina panaszkodik, hogy 3 büntetőpontra megbüntették a rendőrök (és 26 k), mert elfelejtett indexelni, majd hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy Orbán/Pintér alatt lettek normálisak a rendőrök, mert előtte szándékosan büntettek mindenért.
www.facebook.com/share/18PGeSrohu/
r.baggio
A kommentek zseniálisak, az alábbi mindent visz:
"Míg Orbán Viktor volt a miniszterelnök kedvesen köszöntek a rendőrök, ha elfogyott a pénzem kisegítettek, elmosogatták a koszos edényeket és kivasalták a ruhát. De április 13 óta éjszaka legóval szórják fel a hálószobát, nyitva hagyják a hűtőt és összecsomózzák a cipőfűzőm. Kérdezem én, hogy mikor lesz már itt végre béke?!"
😀
csi77
Matthew99
peterk2005

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
18 napja
Lám ilyen egy fizetett ügynök. Fruzsinával szemben, aki csak egy kicsit álmos és bódult, vérvételre igyekvő anyuka, te egy volt ellenzéki, jelenleg kormánypárti provokátor és fizetett ügynök vagy, aki a fantasztikus Orbán rendszerben a kákán is kereste a csomót, most meg a remdőrség ÁVÓ-vá válásának egyértelmű jeleit is elvicceled.Engem meg Orbán alatt azért büntettek meg, mert a kihalt kisvárosban éjjel csak lelassítottam a Stop táblánál és mivel az országban nem közlekedett autó nemhogy a környéken, ezért továbbhajtottam. Persze ezeket lesték elbújva és szépen megállítottak. A kérdést se értettek mikor feltette a rendőr, hogy sejtem-e miért vettek ki a hömpölygő forgalomból. Úgyhogy kedves Fruzsina 1-1 van, mehetünk tovább.ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiHa valaki nem akar/tud rákattintani, Fruzsina panaszkodik, hogy 3 büntetőpontra megbüntették a rendőrök (és 26 k), mert elfelejtett indexelni, majd hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy Orbán/Pintér alatt lettek normálisak a rendőrök, mert előtte szándékosan büntettek mindenért.
www.facebook.com/share/18PGeSrohu/
r.baggio
A kommentek zseniálisak, az alábbi mindent visz:
"Míg Orbán Viktor volt a miniszterelnök kedvesen köszöntek a rendőrök, ha elfogyott a pénzem kisegítettek, elmosogatták a koszos edényeket és kivasalták a ruhát. De április 13 óta éjszaka legóval szórják fel a hálószobát, nyitva hagyják a hűtőt és összecsomózzák a cipőfűzőm. Kérdezem én, hogy mikor lesz már itt végre béke?!"
😀
csi77
Matthew99


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
Engem meg Orbán alatt azért büntettek meg, mert a kihalt kisvárosban éjjel csak lelassítottam a Stop táblánál és mivel az országban nem közlekedett autó nemhogy a környéken, ezért továbbhajtottam. Persze ezeket lesték elbújva és szépen megállítottak. A kérdést se értettek mikor feltette a rendőr, hogy sejtem-e miért vettek ki a hömpölygő forgalomból. Úgyhogy kedves Fruzsina 1-1 van, mehetünk tovább.ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiHa valaki nem akar/tud rákattintani, Fruzsina panaszkodik, hogy 3 büntetőpontra megbüntették a rendőrök (és 26 k), mert elfelejtett indexelni, majd hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy Orbán/Pintér alatt lettek normálisak a rendőrök, mert előtte szándékosan büntettek mindenért.
www.facebook.com/share/18PGeSrohu/
r.baggio
A kommentek zseniálisak, az alábbi mindent visz:
"Míg Orbán Viktor volt a miniszterelnök kedvesen köszöntek a rendőrök, ha elfogyott a pénzem kisegítettek, elmosogatták a koszos edényeket és kivasalták a ruhát. De április 13 óta éjszaka legóval szórják fel a hálószobát, nyitva hagyják a hűtőt és összecsomózzák a cipőfűzőm. Kérdezem én, hogy mikor lesz már itt végre béke?!"
😀
csi77

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
18 napja
"Ez Fideszes, ezt ne büntesd" 😀ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiHa valaki nem akar/tud rákattintani, Fruzsina panaszkodik, hogy 3 büntetőpontra megbüntették a rendőrök (és 26 k), mert elfelejtett indexelni, majd hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy Orbán/Pintér alatt lettek normálisak a rendőrök, mert előtte szándékosan büntettek mindenért.
www.facebook.com/share/18PGeSrohu/
r.baggio
A kommentek zseniálisak, az alábbi mindent visz:
"Míg Orbán Viktor volt a miniszterelnök kedvesen köszöntek a rendőrök, ha elfogyott a pénzem kisegítettek, elmosogatták a koszos edényeket és kivasalták a ruhát. De április 13 óta éjszaka legóval szórják fel a hálószobát, nyitva hagyják a hűtőt és összecsomózzák a cipőfűzőm. Kérdezem én, hogy mikor lesz már itt végre béke?!"
😀
csi77
Egyébként akkor mit fog csinálni az átlag ellenzéki polgár, ha valami ellen felemeli a szavát, a kormány meghallja és meghallgatja és ha valós a problémája, akkor cselekszik is?
Tudom, kognitív disszonancia lesz.
Egyébként is, Kádár alatt minden jobb volt!
18 napja
ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiHa valaki nem akar/tud rákattintani, Fruzsina panaszkodik, hogy 3 büntetőpontra megbüntették a rendőrök (és 26 k), mert elfelejtett indexelni, majd hosszas fejtegetésbe kezdett, hogy Orbán/Pintér alatt lettek normálisak a rendőrök, mert előtte szándékosan büntettek mindenért.
www.facebook.com/share/18PGeSrohu/
r.baggio
A kommentek zseniálisak, az alábbi mindent visz:
"Míg Orbán Viktor volt a miniszterelnök kedvesen köszöntek a rendőrök, ha elfogyott a pénzem kisegítettek, elmosogatták a koszos edényeket és kivasalták a ruhát. De április 13 óta éjszaka legóval szórják fel a hálószobát, nyitva hagyják a hűtőt és összecsomózzák a cipőfűzőm. Kérdezem én, hogy mikor lesz már itt végre béke?!"
😀
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
18 napja
De ez nem rendszerváltás. Hanem konszolidáció.Attól függ, hogy a rendszerváltást mint fogalmat hogyan próbálod meghatározni. Jogi értelemben - sokan jogi fogalomként használják - bőven lehet érvet találni amellett, hogy nem volt rendszerváltás. És 2010 sem volt az. De nem csak jogi (jogállami) fogalomként lehet értelmezni, hanem történelmi, politikaiként is. Számomra a rendszerváltás fogalom elsősorban politikai fogalom. Azt írja le, amikor egy társadalom egy adott belső működési logikáról átáll egy másikra. Ez lehet egészen szélsőségesen durván más, de nem feltétlenül. Szerintem 2010 után is rendszerváltás történt, amikor az így vagy úgy, de működő liberális jogállamit, a fékeivel és ellensúlyaival leváltotta egy ellensúlyok nélküli, hűbéri viszonyokra építkező rendszer, amit maga a megalkotója is elnevezett: illiberális demokrácia.
A politikai kommunikációban lehet bárminek nevezni, ott belefér, meg kellenek a hangzatos lózungok (fülkeforradalom, persze), de attól még ez egy konszolidációs folyamat.
Ahhoz, hogy rendszerváltas legyen teljesen más emberek kellenének (dehát abból lehet főzni ami van), teljesen más struktúrák, intézmények, államműködés, teljesen más választási metodika, stb.
Nem kell rendszert váltani, szükségtelen, bőven elég ha nem hackelik meg önös anyagi és hatalmi érdekből a demokráciát, és az Orbán-rezsim vadhajtásait lenyesegetik, nem alakítanak ki maffiaállamot más csúcsgóréval. Ez a konszolidáció.
Őszentsége Sobri Jóska
A konszolidáció szintén fogalom, amit szintén lehet többféleképpen értelmezni. Az én értelmezésem ebben is politikai. Azt tekintem konszolidációnak, amikor az adott rendszer keretei kiépültek, és a rendszer átlép abba a szakaszba, amikor elkezdi kitölteni a kiépült rendszer új kereteit. Ilyen értelemben ritkán, de még az is előfordulhat, hogy a konszolidáció akár agresszívebb időszak is lehet, mint a kiépülésének szakasza. Ritkán, mert azért többnyire az agresszív szakasz már az utolsó, degenerációs szakaszra jellemzőek, és szerintem a 2022 utáni négy év már nálunk is ez utóbbiba esett.
Az áprilisi változás politikai értelemben szintén rendszerváltás, én így is tekintek rá. Az első fázis a kiépítésének fázisa, ez zajlik most. Hogy ez aztán a liberális demokrácia visszaépítése lesz-e vagy valami új hibrid, azt majd meglátjuk. A konszolidáció pedig még nincs itt. Az majd akkor jön, ha ez az új hatalom kialakította a saját kereteit - alkotmánnyal, választási törvénnyel, stb. - és elkezdi majd belakni azt. Ha lesz rá esélye természetesen.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
18 napja
2030.De ez nem rendszerváltás. Hanem konszolidáció.100+ nap telt el, ezt tegyük el 2030-ra, ha egyáltalán.A rendszerváltás is megállt egy füllentés szintjén.Van egy álmom.Rendszert válthatsz, népet nem.
Van egy álmom amikor haza megyünk Magyarországra akkor a kislanyom nem egy tomeges bevándorlás okozta válsághelyzetben mehet játszótérre. Van egy álmom hogy egy nap ez a nemzet nem ül fel majd a napi politikai által hajtott, legfeljebb fel igazságokat tartalmazó populista szolamokra. Ha ezt megtörténik akkor leszünk szabadok végül.
csebi
Dzsokijuing
VanillaSky
Dzsokijuing
A politikai kommunikációban lehet bárminek nevezni, ott belefér, meg kellenek a hangzatos lózungok (fülkeforradalom, persze), de attól még ez egy konszolidációs folyamat.
Ahhoz, hogy rendszerváltas legyen teljesen más emberek kellenének (dehát abból lehet főzni ami van), teljesen más struktúrák, intézmények, államműködés, teljesen más választási metodika, stb.
Nem kell rendszert váltani, szükségtelen, bőven elég ha nem hackelik meg önös anyagi és hatalmi érdekből a demokráciát, és az Orbán-rezsim vadhajtásait lenyesegetik, nem alakítanak ki maffiaállamot más csúcsgóréval. Ez a konszolidáció.
Őszentsége Sobri Jóska
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
18 napja
ez a nő maga a szürrealitás, elképesztő, hogyan lehet ennyire sötét valakiwww.facebook.com/share/18PGeSrohu/

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal