Politika

65 feliratkozó

12 hónapja
Tarsi San Francisco 49ers 1 727
Vége, Varju kb. 52 százalékkal behúzta. A fideszes 5 százalékponttal kevesebbet kapott (kb. 34 százalék), mint 2022-ben Wintermantel.
Na, az ehhez hasonló szituktól félek 2026-ban. Most nem kezdek el utánanézni, milyen mértékben rajzolta át az OEVK határait a Fidesz, de az biztos, hogy a DK indítani akarja majd Varjut. Nehezen tudnám modellezni, hogy egy tiszás jelöltnek (akiről még nem tudjuk, kicsoda) mennyi esélye lesz a W-re. Elvileg benne van a pakliban, hogy nyerni fog, de az is, hogy nevető harmadikként befut a Fidesz.
nagylaza, főpohárnok
De ahonnan te nézed mi a különbség, hogy a dékás NER-es vagy a fideszes NER-es nyer?
És ha a Tisza ellen egy adott körzetben a Fidesz beveti a Tordai, Varjú, Mi Hazánk féle indulóit, akkor szerinted mit kéne tennie a Tiszának? Nem indulni, és ezzel automatikusan átengedni a vk-t? Mert választások előtt Gyurcsány akármilyen nyulványával boltolni nem opció.
Őszentsége Sobri Jóska
Patthelyzet.
nagylaza, főpohárnok
Szerintem nem.
Elindul a Tisza, és ha ráindul valamelyik többszörösen leszerepelt bohócellenzéki, azt nem választják azok a szavazók, akik váltást akarnak.
Őszentsége Sobri Jóska
És akkor azzal a lendülettel át is játszotta a Tisza azt a vk-t a fidesznek. Mert csak nekik jó ha a Tisza elkezdi szétdarabolni az ellenzéki szavazatokat. Ahol ennyire erős ellenzéki(bármennyire kamu ellenzéki is az) öngyilkosság a Tisza részéről ráindítani valakit, mert abból kb csak a fidesz jöhet ki jól.
Tarsi
Vagy Gyurcsányék játszák át a Fidesznek, nézőpont kérdése.
De mivel ők is a NER része, így nehéz szétszálazni, belátom, bár ha szerinted is kamu ellenzéki is az, akkor nem látom hol éred tetten az ellenzékiségüket, mert én sehol.
De ha ahhoz viszonyítasz, hogy kinek van esélye kormányt váltani, akkor nem a te nézőpontod a mainstream, sajnálom.
Őszentsége Sobri Jóska
Jelenleg az a vk fixen -1 a fidesznek. Ebből lenne egy billegő 3 esélyes körzet. Ide erőforrást pazarolni hiba lenne a Tisza részéről úgy, hogy az eredménye akár +1 fidesz is lehet.
12 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 288 — #NoStress

ozibozi New York Giants 21 051

Az ilyen helyeken majd, ahol el kell takarítani vlmelyik gyurcsók bébit,
Max majd az utolsó hónapban nem egyszer fog dumálni, hanem hetente, hogy átmenjen az üzenet, ha lesz pénz a választásra-már pedig lesz-akkor majd ilyen helyeken sokszorosát költik hogy átmenjen az üzenet, nem sok helyen vannak már ott szerencsére.

Szerkesztette: ozibozi
12 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 288 — #NoStress
Vége, Varju kb. 52 százalékkal behúzta. A fideszes 5 százalékponttal kevesebbet kapott (kb. 34 százalék), mint 2022-ben Wintermantel.
Na, az ehhez hasonló szituktól félek 2026-ban. Most nem kezdek el utánanézni, milyen mértékben rajzolta át az OEVK határait a Fidesz, de az biztos, hogy a DK indítani akarja majd Varjut. Nehezen tudnám modellezni, hogy egy tiszás jelöltnek (akiről még nem tudjuk, kicsoda) mennyi esélye lesz a W-re. Elvileg benne van a pakliban, hogy nyerni fog, de az is, hogy nevető harmadikként befut a Fidesz.
nagylaza, főpohárnok
De ahonnan te nézed mi a különbség, hogy a dékás NER-es vagy a fideszes NER-es nyer?
És ha a Tisza ellen egy adott körzetben a Fidesz beveti a Tordai, Varjú, Mi Hazánk féle indulóit, akkor szerinted mit kéne tennie a Tiszának? Nem indulni, és ezzel automatikusan átengedni a vk-t? Mert választások előtt Gyurcsány akármilyen nyulványával boltolni nem opció.
Őszentsége Sobri Jóska
Patthelyzet.
nagylaza, főpohárnok
Szerintem nem.
Elindul a Tisza, és ha ráindul valamelyik többszörösen leszerepelt bohócellenzéki, azt nem választják azok a szavazók, akik váltást akarnak.

12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Hopp-hopp-hopp. A DK-s győzelmi bulin Jakab Péter is ott tapsikolt.
Fletó pedig - nem spórolva a Tiszának küldött üzenetekkel - közölte: „Aki szembemegy Varju Lacival, az alul fog maradni”. „Ennek a körzetnek egyetlenegy jelöltje lehet 2026-ban, Varju László.”
 www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=1360871748430093
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Vége, Varju kb. 52 százalékkal behúzta. A fideszes 5 százalékponttal kevesebbet kapott (kb. 34 százalék), mint 2022-ben Wintermantel.
Na, az ehhez hasonló szituktól félek 2026-ban. Most nem kezdek el utánanézni, milyen mértékben rajzolta át az OEVK határait a Fidesz, de az biztos, hogy a DK indítani akarja majd Varjut. Nehezen tudnám modellezni, hogy egy tiszás jelöltnek (akiről még nem tudjuk, kicsoda) mennyi esélye lesz a W-re. Elvileg benne van a pakliban, hogy nyerni fog, de az is, hogy nevető harmadikként befut a Fidesz.
nagylaza, főpohárnok
De ahonnan te nézed mi a különbség, hogy a dékás NER-es vagy a fideszes NER-es nyer?
És ha a Tisza ellen egy adott körzetben a Fidesz beveti a Tordai, Varjú, Mi Hazánk féle indulóit, akkor szerinted mit kéne tennie a Tiszának? Nem indulni, és ezzel automatikusan átengedni a vk-t? Mert választások előtt Gyurcsány akármilyen nyulványával boltolni nem opció.
Őszentsége Sobri Jóska
Patthelyzet.
12 hónapja
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 286 — Csodabogár
Vége, Varju kb. 52 százalékkal behúzta. A fideszes 5 százalékponttal kevesebbet kapott (kb. 34 százalék), mint 2022-ben Wintermantel.
Na, az ehhez hasonló szituktól félek 2026-ban. Most nem kezdek el utánanézni, milyen mértékben rajzolta át az OEVK határait a Fidesz, de az biztos, hogy a DK indítani akarja majd Varjut. Nehezen tudnám modellezni, hogy egy tiszás jelöltnek (akiről még nem tudjuk, kicsoda) mennyi esélye lesz a W-re. Elvileg benne van a pakliban, hogy nyerni fog, de az is, hogy nevető harmadikként befut a Fidesz.
nagylaza, főpohárnok
így Varjú veszteni fog jövőre. simán hozhatja a Tisza. de a Fidesz is.

12 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 288 — #NoStress
Vége, Varju kb. 52 százalékkal behúzta. A fideszes 5 százalékponttal kevesebbet kapott (kb. 34 százalék), mint 2022-ben Wintermantel.
Na, az ehhez hasonló szituktól félek 2026-ban. Most nem kezdek el utánanézni, milyen mértékben rajzolta át az OEVK határait a Fidesz, de az biztos, hogy a DK indítani akarja majd Varjut. Nehezen tudnám modellezni, hogy egy tiszás jelöltnek (akiről még nem tudjuk, kicsoda) mennyi esélye lesz a W-re. Elvileg benne van a pakliban, hogy nyerni fog, de az is, hogy nevető harmadikként befut a Fidesz.
nagylaza, főpohárnok
De ahonnan te nézed mi a különbség, hogy a dékás NER-es vagy a fideszes NER-es nyer?
És ha a Tisza ellen egy adott körzetben a Fidesz beveti a Tordai, Varjú, Mi Hazánk féle indulóit, akkor szerinted mit kéne tennie a Tiszának? Nem indulni, és ezzel automatikusan átengedni a vk-t? Mert választások előtt Gyurcsány akármilyen nyulványával boltolni nem opció.

12 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 843 — Lucas Scott
Sok izgalom már nem várható, csak az arány kérdéses.
nagylaza, főpohárnok
A végén érdekes lesz megnézni, hogy az új körzethatárokra vetítve az adatok hogy néznek ki, ha vetíthető. Mondjuk besorolták-e a fideszeseket egy tömbbe , vagy meghagyták így, esetleg valami dk-s zárványt hoztak létre. Asszem a választási földrajzos fiúk nézni fogják.
MC12
nagy lehet az izgalom, ha már a TrollFocit is be kell vetni. 1 évvel a választások előtt.
Amadeus the Young
Két kormányülés között meg a Tanács kávé szüneteiben is őket nézi pedig 😉

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Vége, Varju kb. 52 százalékkal behúzta. A fideszes 5 százalékponttal kevesebbet kapott (kb. 34 százalék), mint 2022-ben Wintermantel.
Na, az ehhez hasonló szituktól félek 2026-ban. Most nem kezdek el utánanézni, milyen mértékben rajzolta át az OEVK határait a Fidesz, de az biztos, hogy a DK indítani akarja majd Varjut. Nehezen tudnám modellezni, hogy egy tiszás jelöltnek (akiről még nem tudjuk, kicsoda) mennyi esélye lesz a W-re. Elvileg benne van a pakliban, hogy nyerni fog, de az is, hogy nevető harmadikként befut a Fidesz.

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Már 64%-os és 51-35 még mindig...úgyhogy itt eldőlt és valszeg az 50% is megvan Varjúnak
Klaci79_egy poloska
2022-ben 50,82-vel nyert.
nagylaza, főpohárnok
az simán megvan...85%-nál 51,9
Klaci79_egy poloska
Csak érdekességként: három éve a Mi Hazánk (egy másik) jelöltje 4,4-et kapott, most 6,25-ön áll. Jó, most alacsony a részvétel.
12 hónapja
ozibozi New York Giants 21 051
Szalai Ádám szopja le a Miniszterelnök Úr zebráinak az összes f..át. Remélem, nem voltam alpári.
nagylaza, főpohárnok
?
r.baggio
 hirtv.hu/ahirtvhirei/egy-szalai-adam-altal-alairt-real-madrid-mezt-ajanlott-fel-jotekonysagi-arveresre-a-miniszterelnok-video-2604130?utm_source=feed&utm_medium=rss
nagylaza, főpohárnok
Az nem inkább egy Castlilla mez volt véletlen ?
12 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 967
Már 64%-os és 51-35 még mindig...úgyhogy itt eldőlt és valszeg az 50% is megvan Varjúnak
Klaci79_egy poloska
2022-ben 50,82-vel nyert.
nagylaza, főpohárnok
az simán megvan...85%-nál 51,9
12 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 553
Sok izgalom már nem várható, csak az arány kérdéses.
nagylaza, főpohárnok
A végén érdekes lesz megnézni, hogy az új körzethatárokra vetítve az adatok hogy néznek ki, ha vetíthető. Mondjuk besorolták-e a fideszeseket egy tömbbe , vagy meghagyták így, esetleg valami dk-s zárványt hoztak létre. Asszem a választási földrajzos fiúk nézni fogják.
MC12
nagy lehet az izgalom, ha már a TrollFocit is be kell vetni. 1 évvel a választások előtt.
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Már 64%-os és 51-35 még mindig...úgyhogy itt eldőlt és valszeg az 50% is megvan Varjúnak
Klaci79_egy poloska
2022-ben 50,82-vel nyert.
12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Szalai Ádám szopja le a Miniszterelnök Úr zebráinak az összes f..át. Remélem, nem voltam alpári.
nagylaza, főpohárnok
?
r.baggio
 hirtv.hu/ahirtvhirei/egy-szalai-adam-altal-alairt-real-madrid-mezt-ajanlott-fel-jotekonysagi-arveresre-a-miniszterelnok-video-2604130?utm_source=feed&utm_medium=rss
12 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 967
Orosházán viszont 71-23 lett, nem a fideszes jelölt javára
12 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 420
Sok izgalom már nem várható, csak az arány kérdéses.
nagylaza, főpohárnok
A végén érdekes lesz megnézni, hogy az új körzethatárokra vetítve az adatok hogy néznek ki, ha vetíthető. Mondjuk besorolták-e a fideszeseket egy tömbbe , vagy meghagyták így, esetleg valami dk-s zárványt hoztak létre. Asszem a választási földrajzos fiúk nézni fogják.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
12 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 967
Már 64%-os és 51-35 még mindig...úgyhogy itt eldőlt és valszeg az 50% is megvan Varjúnak
12 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 553
Szalai Ádám szopja le a Miniszterelnök Úr zebráinak az összes f..át. Remélem, nem voltam alpári.
nagylaza, főpohárnok
valamit csinálnia kell a Fröccsteraszon.
12 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 288 — #NoStress
Szalai Ádám szopja le a Miniszterelnök Úr zebráinak az összes f..át. Remélem, nem voltam alpári.
nagylaza, főpohárnok
?
r.baggio
Kiváncsi. Mindenkinek mások a vágyai, ne ítélkezzünk.

12 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Sok izgalom már nem várható, csak az arány kérdéses.
12 hónapja
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 895 — no es importante
Szalai Ádám szopja le a Miniszterelnök Úr zebráinak az összes f..át. Remélem, nem voltam alpári.
nagylaza, főpohárnok
?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
12 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 967
22,54%-os feldolgozottság és most Varjú 50% Renge 35%
Klaci79_egy poloska
Feri most mindjárt elkezdi a hónapokig tartó ‘nem lehet minket leírni’ turnéját
ozibozi
Sajnos nagyon igazad van...