Politika
52 feliratkozó
1 hónapja
A megújuló jobboldal friss, és fiatalos arca. C'mon, nem hiszem, hogy ezt nevetés nélkül le bírtad írni. Vagy hogy ő elő tudná adni.True.De Te csak akkor szavazhatsz Navracsicsékra, ha őket sorsolod ki, már persze ha következetes maradszHáát én ugye rájuk szavaztam 24ben, ki is ábrándultam, szóval gondolkodóba ejtettèl…Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
MC12
slowmotion
Ettől még várhatom a "megfelelő politikai ajánlatot", a "valódi polgári jobboldali programot" ésatöbbi. Ki tudja, lehet Navra a megújuló jobboldal friss és fiatalos arca, aki nem használódott el az elmúlt 16 évben, nem kötődik a nevéhez semmilyen korrupciós ügy és nem _baltával_ kell befaragni a jobboldal tartóoszlopába.
MC12
3 évvel fiatalabb ugyan viktornál, de már ő is behúzta a hatodik ikszet.
Proper poszt-Brezsnyevi-SZKP KB utánérzés lenne
1 hónapja
True.De Te csak akkor szavazhatsz Navracsicsékra, ha őket sorsolod ki, már persze ha következetes maradszHáát én ugye rájuk szavaztam 24ben, ki is ábrándultam, szóval gondolkodóba ejtettèl…Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
MC12
slowmotion
Ettől még várhatom a "megfelelő politikai ajánlatot", a "valódi polgári jobboldali programot" ésatöbbi. Ki tudja, lehet Navra a megújuló jobboldal friss és fiatalos arca, aki nem használódott el az elmúlt 16 évben, nem kötődik a nevéhez semmilyen korrupciós ügy és nem _baltával_ kell befaragni a jobboldal tartóoszlopába.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
1 hónapja
Kisujj eltartotós elitnek / öregeknek, akiknek MP csak egy facebook huszár!Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétKíváncsi lennék, ki az, akinek Navracsics bármilyen szempontból is hiteles még?
Gyurma Pappa
slowmotion
1 hónapja
Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétKíváncsi lennék, ki az, akinek Navracsics bármilyen szempontból is hiteles még?
Gyurma Pappa
1 hónapja
De Te csak akkor szavazhatsz Navracsicsékra, ha őket sorsolod ki, már persze ha következetes maradszHáát én ugye rájuk szavaztam 24ben, ki is ábrándultam, szóval gondolkodóba ejtettèl…Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
MC12
1 hónapja
Péter élőben indítja a turbinát.youtu.be/G39Pe0qx-jY?is=5YxNSNARgMIZFC1h
Matthew99
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
1 hónapja
Péter élőben indítja a turbinát.7000-en izgulnak,hogy Ursula vajon még, valahogy megakadályozza-e
Matthew99
1 hónapja
Péter élőben indítja a turbinát.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
1 hónapja
nepszava.hu/3331372_cserhalmi-gyorgy-augusztus-20-kituntetes-szinhaz-tortenelem-tanitas-interjuAlap a mester, de Egy újszülöttnek minden vicc új😉
Dzsokijuing
1 hónapja
nepszava.hu/3331372_cserhalmi-gyorgy-augusztus-20-kituntetes-szinhaz-tortenelem-tanitas-interju
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
1 hónapja
Aztán jöhet a “Mi nem szarral gurigázunk!” 😊Az általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
iktriadAz általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
iktriad"Ezen beszarsz" az első kampányszlogen.Az általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
iktriad
Dzsokijuing
Szerkesztette: somoskovig
1 hónapja
Az általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
iktriad
Az általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
iktriad
"Ezen beszarsz" az első kampányszlogen.Az általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
iktriad
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
1 hónapja
Isez most irónia, szarkazmus vagy cinizmus volt?Humanisták?és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
csebi
fake.id

1 hónapja
ez most irónia, szarkazmus vagy cinizmus volt?Humanisták?és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
csebi
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
1 hónapja
Az általad nemsokára megalapîtandó VéCé pártra!és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
1 hónapja
Humanisták?és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
Löfli
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Gondoltam is rad hogy ott vagy a piaci resben!Háát én ugye rájuk szavaztam 24ben, ki is ábrándultam, szóval gondolkodóba ejtettèl…Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
és a kiábrándult kutyások kire szavazzanak?Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi

"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
1 hónapja
Háát én ugye rájuk szavaztam 24ben, ki is ábrándultam, szóval gondolkodóba ejtettèl…Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
1 hónapja
Esetleg be kellene húzniuk Jakab Pétert, a DK-nak is szerencsét hozott 😊Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
csebi
1 hónapja
A visszaironiat is érezd 😉Irónia volt, mivel nem vagyok közúti áruszállító, ezért soha nem foglalkozom az üzemanyagok árával.Két felismerés ért ma egyszerreHa a második az utolsó mondaton múlik akkor gyere költözz Máltára. Ott a benzinár állandó szóval felesleges rágondolni…
1) megtörtént a rendszerváltás
2) megérkeztem a középosztályba
Mindkét felismerés egy eseményhez kötődik. A feleségem két napja a 3. gyermekem volt osztályfőnökével beszélget (felsős lesz) arról, hogy miként fogják megreformálni az egész egyházi oktatást alulról (baptista iskola). És közben eszembe sem jutott a benzinára.
Gyurma Pappa
csebi
Alapvetően amit mondani akartam, hogy a képzett középosztályra azért van szükség, mert ők azok, akik aktívan tudják és képesek is kritizálni a hatalmat. Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy április 12. hatása mikro szinten is megjelenik.
Gyurma Pappa
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsétÉn meg a helyükben a kiábrándult 2. Reformkorosokra is rá mennek.
Gyurma Pappa
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Hát akkor elkezdődött. Navracsicsék célcsoportja a kiábrándult Fideszesből kiábrándult Tiszás. Sok szerencsét

1 hónapja
Nekem akkor esett le ez a nyilvánvalóság, mikor az április 13-án a köztévé stúdiójából távozó MP-t a médiamunkások megtapsolták.Sajnos elég sok területen láttuk, látjuk ezt.Ez egyébként talán a legelkeserítőbb. Engem kevésbé zavar például Vidnyánszky viselkedése, mint az a fordulat ahogy az ügyészség elkezdett egyik napról a másikra "máshogy" működni úgy, hogy egyetlen ember nem lett még leváltva a volt vezetésből. Ez azt jelzi, hogy sajnos el lett az egész szakma gerince törve, és reflexből alkalmazkodik, akkor is, ha nem kéne. (Azt is sokallom egyébként, hogy a csillagba visznek embereket előzetesbe.)Van egy színt, aminél már simán félrenéznek, 16 (és főleg az uccsó 4) ilyen év után nem találsz embert közfeladatra, a neres gyalogok, akiknek nem lett tihanyi villájuk, pedig szemrebbenés nélkül szolgálják az új gazdát.Amugy picit vicces h még nem mukodnek a miniszteriumok de a miniszterek is mennek orszagjarasra …Az még semmi, de valahol úgy nem működik a minisztérium, hogy a tisztítótűz angolosan kikerült több embert is. Szóval még a káderhiányra sem lehet panaszkodni.
csebi
resistance is futile
Dzsokijuing
Sok meló lesz még rendesen átszellőztetni a NER után...
peterk2005 udvari bolond
Nekem a múltkor a Petőfi rádió hallgatása közben jutott eszembe hasonló egy Péterfy Bori, Beton Hofi kettős után, hogy ezek az emberek (zenei szerkesztők, műsorvezetők) pusztán az előadók véleménye miatt nem játszattak őket, aztán hírtelen varázsütésre értékes előadók lettek a közrádióban is.
zinedine5
Rengetegen dolgoztak alsóbb szinteken antineresek, őket kellene előrébb tolni és új arcokat toborozni a független sajtóból, menni fog ez.
A minisztériumok és háttérintézmények egyetlen eséle pedig a fiatalok szakmai képzése és integrálása a folyamatokba.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
1 hónapja
Jogász fórumtársak: ez a "nem tetszik az állami alkalmazott viselkedése, ezért feljelentem hivatali visszaélésért" csak nálam a jogászság legalja, vagy rosszul látok valamit? Eddig csak olyan ügyvédektől láttam ilyet, akik egyébként is igen, hmm, furcsa dolgokat csináltak. Rosszul látok valamit?Olyan ez, mint amikor David Carr a 60. sack után látta jönni a 61.-t is.
Gyurma Pappa