Politika
65 feliratkozó
több mint 1 éve
Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.volt egy munkahelyem, ahol már az érettségi megléte olyan iskolázottságnak számított, mintha mta rendes tag lenne az illető. kurva sokan erősen motiváltak voltak ebből a néprétegből a gyerekcsinálásra a jóléti kedvezmények hatására. nem kifejezetten ezért alapítottak családot, de az biztos, hogy sok testvér ezek miatt született meg
Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
gabokocka
több mint 1 éve
nem egy ilyen advétet szerkesztettem még jelölt koromban.Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.Csak az adókedvezmény miatt nem, de csok+adókedvezmény kombó miatt nem keveset.
Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
gabokocka
MC12
több mint 1 éve
Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.csok+baba váró kombó miatt sokan. az adókedvezmény meg ugye jön a három gyerekkel. olyat aki a negyediket az szja mentesség miatt szülte volna nem ismerek
Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
gabokocka
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.Kolléganőm most pont azért HALASZTJA a gyerekvállalást, mert a csok+ már csak akkor jár, ha a teherbe esés annak felvétele után történik (mármint azok a gyerekek számítanak csak bele a kedvezménybe és az összeg elengedésébe)...
Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
gabokocka

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
444.hu/2025/02/28/a-kormany-eloirna-a-megyei-jogu-varosoknak-es-a-budapesti-onkormanyzatoknak-hogy-megtakaritasaikat-utaljak-at-a-magyar-allamkincstarnak?utm_source=Facebook&utm_medium=444Ez megint valami, amin egy normális országban el lehetne gondolkodni. Mint ahogy már régóta el kellene hangosan gondolkodni - az MNB-Ben dolgoznak is rajta - hogy mindenkinek alanyi jogon járjon egy ingyenes àllami bankszámla, kvázi államkincstári számla, amin alapszintű szolgáltatásokat lehetne végrehajtani, fizetés ideérkezik, államnak vagy közszolgàltatónak innen ingyenes az utalás, ilyesmi. Egy fapados bankszámla, ami nem csili-Vili, korlátozott a funkcionalitása, de ingyenes. Akinek meg többlet szolgáltatás kell, mehet a kereskedelmi bankokhoz. (Hogy ez nincs, az leginkább az elképesztően ellenérdekelt banklobbinak köszönhető, akik konkrétan bármit megígérnek, csak ennek a lehetősége se merüljön fel komolyan)
Negritis, a vajda
És ilyen alapon logikus és megintcsak, _normális esetben_ valóban spórolás lenne egy önkormányzatnak is egy állami számla, ahol ingyen lehet kezelni a pénzt, ingyen utalni stb. Egy Budapest méretű városban ez minimum több 10 milliós tétel, ha nem több.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Nekem volt egy ismerős aláírtak 3 gyerekre majd az első után pedig lehetett volna simán nekik anyuka mondta,hogy ő aztán azaz 1 sok.....Visszafizették mert volt miből.....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.Csak az adókedvezmény miatt nem, de csok+adókedvezmény kombó miatt nem keveset.
Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
gabokocka
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.Ajánlom neked Borsod, Szabolcs és Nógrád megyét. Ott a terhes asszonyt is ütik, hogy a gyerek nyomorék legyen és több pénz járjon érte.
Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
gabokocka
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Csinálnék egy kis közvéleménykutatást ebben a véleménybuborékban.Akár Ti, akár ismerősi körben tudtok-e olyat, aki az adókedvezmények miatt vállalt gyereket? Vagy az első után a második, vagy második után harmadik, harmadik után azért született a negyedik, mert az asszony nem kell szja-t fizessen, jól jön a vabaváróhoz, stb...
Nekem nincs ilyen az ismerősi körömben. Vagy csak nem vallják be 😊
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Akkor biztos csak tréfa meg fakenews, sose csinálnak ilyeneket.444.hu/2025/02/28/a-kormany-eloirna-a-megyei-jogu-varosoknak-es-a-budapesti-onkormanyzatoknak-hogy-megtakaritasaikat-utaljak-at-a-magyar-allamkincstarnak?utm_source=Facebook&utm_medium=444Ez megint nagyon erős intézkedés lenne...
Negritis, a vajda
Beki
több mint 1 éve
444.hu/2025/02/28/a-kormany-eloirna-a-megyei-jogu-varosoknak-es-a-budapesti-onkormanyzatoknak-hogy-megtakaritasaikat-utaljak-at-a-magyar-allamkincstarnak?utm_source=Facebook&utm_medium=444Ez megint nagyon erős intézkedés lenne...
Negritis, a vajda
több mint 1 éve
444.hu/2025/02/28/a-kormany-eloirna-a-megyei-jogu-varosoknak-es-a-budapesti-onkormanyzatoknak-hogy-megtakaritasaikat-utaljak-at-a-magyar-allamkincstarnak?utm_source=Facebook&utm_medium=444
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Az nem baj, hogy meghal, sőt, tegye mindezt a nyugdíj korhatár körül. A gond csupán annyi, hogy nincs munkaerő utánpótlás.444.hu/2025/02/28/szuletesek-halalozasok-termeszetes-fogyas-demografia-ksh-statisztikaA magyar már csak ilyen, nem fogyaszt, nem szül és még van pofája meghalni is ráadásul...
Amadeus the Young
StormST
több mint 1 éve
Az egyetlen tevékenység a fentiekből, amihez tevőlegesen is hozzájárul a kormány.444.hu/2025/02/28/szuletesek-halalozasok-termeszetes-fogyas-demografia-ksh-statisztikaA magyar már csak ilyen, nem fogyaszt, nem szül és még van pofája meghalni is ráadásul...
Amadeus the Young
StormST
több mint 1 éve
444.hu/2025/02/28/szuletesek-halalozasok-termeszetes-fogyas-demografia-ksh-statisztikaA magyar már csak ilyen, nem fogyaszt, nem szül és még van pofája meghalni is ráadásul...
Amadeus the Young

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Annyira kínos az egész jelenség, tényleg para, hogy vele kell majd egyezkednie MP-nek.telex.hu/belfold/2025/02/28/gyurcsany-ferenc-mvm-szamla-kotcse-futes
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Pottyondi Edina:amugy Kalocsan meg is van a politikai uzenet: visszahozom a varosba a gyerekosztalyt, ha ram szavaztok. nem is kell tobb.
"Meghasad az ember szíve, hogy a XXI. században, Európa közepén egy kétéves gyerek meghal, mert a szülővárosában felszámolták a gyermekosztályt.
Ökölbe szorul az ember keze, hogy ezzel párhuzamosan a kormány azzal szít gyűlöletet, hogy a legalapvetőbb szabadságjogokra, a gyülekezés, a gondolat, a véleménynyilvánítás szabadságára támad.
Leépítik az oktatást, az egészségügyet, zsebre vágják az közvagyont, és pogrom hangulatot készítenek elő a melegekekkel, az újságírókkal, a civil szervezetekkel, az ellenzékiekkel szemben.
Ezek a szörnyek nem járnak köztünk. Ők kastélyokban, yachtokon, fényűző luxusban élnek. És bármire képesek, hogy megtartsák a lopott milliárdokat."
Zsellér van de Vrij
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Pottyondi Edina:"Meghasad az ember szíve, hogy a XXI. században, Európa közepén egy kétéves gyerek meghal, mert a szülővárosában felszámolták a gyermekosztályt.
Ökölbe szorul az ember keze, hogy ezzel párhuzamosan a kormány azzal szít gyűlöletet, hogy a legalapvetőbb szabadságjogokra, a gyülekezés, a gondolat, a véleménynyilvánítás szabadságára támad.
Leépítik az oktatást, az egészségügyet, zsebre vágják az közvagyont, és pogrom hangulatot készítenek elő a melegekekkel, az újságírókkal, a civil szervezetekkel, az ellenzékiekkel szemben.
Ezek a szörnyek nem járnak köztünk. Ők kastélyokban, yachtokon, fényűző luxusban élnek. És bármire képesek, hogy megtartsák a lopott milliárdokat."
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
"A termelők 200 forintért adják a tejet, a boltban 550. Ez tűrhetetlen. Szép szóval, vagy más eszközökkel, de meg fogjuk védeni az embereket az indokolatlan áremelésektől!"550-ből mennyi az adó? Úgy mégis.
és aztán beleolvastam a kommentekbe... SÖTÉTSÉG A KÖBÖN BAZMEG!!! A gonosz multi, hogy nem meri 201-ért adni? KIBASZOTT IDIÓTA PROLI rétég!!!
NB2
több mint 1 éve
"A termelők 200 forintért adják a tejet, a boltban 550. Ez tűrhetetlen. Szép szóval, vagy más eszközökkel, de meg fogjuk védeni az embereket az indokolatlan áremelésektől!"és aztán beleolvastam a kommentekbe... SÖTÉTSÉG A KÖBÖN BAZMEG!!! A gonosz multi, hogy nem meri 201-ért adni? KIBASZOTT IDIÓTA PROLI rétég!!!
több mint 1 éve
- Sokan, köztük furcsa hacukákba öltözött emberek összegyűlnek, mások számára sokszor különösnek tetsző dolgokat művelnek, hangoskodnak, örülnek egymásnak. Kívülről néha bizarrnak tűnő csoportidentitásokat hangsúlyoznak, megélik az összetartozásukat, és igényeket fogalmaznak meg, hogy meg- és elismertessék magukat. Nekem ezzel semmi bajom, így kerek a világ. - Márpedig én betiltanám ezt a deviáns, perverz Pride-ot!!!
- Én a Kurultájról beszéltem.
(KP)
több mint 1 éve
VanillaSky
1 643
míg a sarkalatos törvény lehetőséget adna a képviselő-testületeknek, hogy korlátozzák a településre beköltözőket. Ennek eszközei lehetnek az ingatlanszerzés korlátozása, állandó lakcímmel rendelkezők elővásárlási joga, feltételekhez kötött ingatlanszerzés és a helyi adózás átalakítása.emberarcú fideszes aka navracsics nyománFelettébb érdekes lenne - jelenleg ugye csak egy az ostoba fideszesek ostoba öteleteik közül - ha önkormányzati rendelettel felül lehetne írni a nem is annyira gránitszilárdságú tányéralátétet, amit Alaptörvénynek csúfolnak. Ingatlanvásárlási jog korlátozása, elővásárlási jog az állandó lakcímmel rendelkezőknek igazi Black Mirror a helyi adózás átalakítása annyira tág, hogy felesleges is szót ejteni róla! Ezzel az illiberális röghöz kötéssel már nem Kádárt idézik, hanem a feudalizmust. Remélem minél hamarabb pusztulnak, itt az eljárás lényegtelen is, csak az eredmény számít!
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 1 éve
index.hu/belfold/2025/02/27/navracsics-tibor-alaptorveny-modositas-nepessegmozgas-szabalyozas/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR2C3GgCnj5M7kZnOoYNfNb2K-vyj6cfDjT-FJwtVbzUDbl9klbTnwL06P4_aem_G6PYG0Xog3q9SVN8HjRY0A&token=6674937758352d3aa3a9cc988a104a52ilyen még a south park-ban sincs 😀 😀 beszarok
elképesztő bazmeg
Amadeus the Young
majd, ha a magyar is vett tónitóóó jóáron pesti letelepedési kötvényt, utána vehet lakást is 😀 hihetetlen, h a szavazóbázisuk mindenre is bólogat, nem tudnak annyira mélyre menni, h elérné az ingerküszöböt.
Most már azt is kinézem belőlük,h addig b.szakodnak majd az EU-val, ameddig meg nem unja a többi ország, aztán kib.sszák az országot, utána még jobban lehet fröcsögni prüsszelre.