Soccer

42 feliratkozó

több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
Mert frissíteni kellett, hátha 120 alatt meglesza meccs.
A kényszerű két védőcsere mellett az első hatból már hármat lecserélt Slot, Endót tartogatta, Chiesa nem kap perceket sem, maradt Elliott.

Jones, Gakpo és Nunez friss láb volt, marad Grav, Szoboszlai és Salah.

Elliott meg csak Szoboszlai vagy Salah helyett jöhetett fel.
Annyi változott, hogy az első büntetőt nem Szoboszlai lőtte be, hanem Salah.
slowmotion
Ok de akkor előbb lépem meg ezt a cserét nem csak az utolsó 15 percre. Így és ekkor meghúzni ezt nem volt túl jó ötlet.
csebi
Ha meg előbb kapja le, akkor az a baj.
slowmotion
en abban tobb raciot lattam volna. hozok friss embert a 30 percre, hogy megnyerje a meccset. a hosszabbitasok masodik fele iksznel ritkan dolnek el sztem. ott mar minimum egyik csapat nagyon a tiziket varja.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 452 — Cowboys fan
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
Mert frissíteni kellett, hátha 120 alatt meglesza meccs.
A kényszerű két védőcsere mellett az első hatból már hármat lecserélt Slot, Endót tartogatta, Chiesa nem kap perceket sem, maradt Elliott.

Jones, Gakpo és Nunez friss láb volt, marad Grav, Szoboszlai és Salah.

Elliott meg csak Szoboszlai vagy Salah helyett jöhetett fel.
Annyi változott, hogy az első büntetőt nem Szoboszlai lőtte be, hanem Salah.
slowmotion
Ok de akkor előbb lépem meg ezt a cserét nem csak az utolsó 15 percre. Így és ekkor meghúzni ezt nem volt túl jó ötlet.
csebi
Ha meg előbb kapja le, akkor az a baj.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
Mert frissíteni kellett, hátha 120 alatt meglesza meccs.
A kényszerű két védőcsere mellett az első hatból már hármat lecserélt Slot, Endót tartogatta, Chiesa nem kap perceket sem, maradt Elliott.

Jones, Gakpo és Nunez friss láb volt, marad Grav, Szoboszlai és Salah.

Elliott meg csak Szoboszlai vagy Salah helyett jöhetett fel.
Annyi változott, hogy az első büntetőt nem Szoboszlai lőtte be, hanem Salah.
slowmotion
Ok de akkor előbb lépem meg ezt a cserét nem csak az utolsó 15 percre. Így és ekkor meghúzni ezt nem volt túl jó ötlet.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 452 — Cowboys fan
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
Mert frissíteni kellett, hátha 120 alatt meglesza meccs.
A kényszerű két védőcsere mellett az első hatból már hármat lecserélt Slot, Endót tartogatta, Chiesa nem kap perceket sem, maradt Elliott.

Jones, Gakpo és Nunez friss láb volt, marad Grav, Szoboszlai és Salah.

Elliott meg csak Szoboszlai vagy Salah helyett jöhetett fel.
Annyi változott, hogy az első büntetőt nem Szoboszlai lőtte be, hanem Salah.
slowmotion
Nem volt még 15 perc a lábában? Ilyen szituban? Nemár, én ilyenkor tuti nem hoznám le az egyik potenciális 11es rugómat.
davemayer
Múlt héten bejött az Elliott csere
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 396 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jó kis írás Kerkezről, remélem még nem volt.
 theanalyst.com/2025/03/milos-kerkez-bournemouth-transfer-battle
több mint 1 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
Mert frissíteni kellett, hátha 120 alatt meglesza meccs.
A kényszerű két védőcsere mellett az első hatból már hármat lecserélt Slot, Endót tartogatta, Chiesa nem kap perceket sem, maradt Elliott.

Jones, Gakpo és Nunez friss láb volt, marad Grav, Szoboszlai és Salah.

Elliott meg csak Szoboszlai vagy Salah helyett jöhetett fel.
Annyi változott, hogy az első büntetőt nem Szoboszlai lőtte be, hanem Salah.
slowmotion
Nem volt még 15 perc a lábában? Ilyen szituban? Nemár, én ilyenkor tuti nem hoznám le az egyik potenciális 11es rugómat.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 452 — Cowboys fan
Nem kellett volna megnyerni az alapszakaszt.. amúgy vicc hogy már itt találkozott a 2 legerősebb csapat, miközben volt egy Inter-Feyenoord meg Barca-Benfica..
Lesz Lille - BVB, Arsenal - PSV, Brugge - Villa, vicc kategória..
JC6 (Mr. Miele)
Valakinek mindig fájni fog az éppen aktuális formula.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 050 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Nem kellett volna megnyerni az alapszakaszt.. amúgy vicc hogy már itt találkozott a 2 legerősebb csapat, miközben volt egy Inter-Feyenoord meg Barca-Benfica..
Lesz Lille - BVB, Arsenal - PSV, Brugge - Villa, vicc kategória..
JC6 (Mr. Miele)
Mintha ez amúgy nem jött volna össze az előző rendszerben jópárszor, ha valaki elbassza az őszt és csak csoportmásodik.
Volt plusz pihenőd, több pénz, mindig megéri a legjobbnak lenni.
több mint 1 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Nem kellett volna megnyerni az alapszakaszt.. amúgy vicc hogy már itt találkozott a 2 legerősebb csapat, miközben volt egy Inter-Feyenoord meg Barca-Benfica..
Lesz Lille - BVB, Arsenal - PSV, Brugge - Villa, vicc kategória..
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 452 — Cowboys fan
Mondjuk a bajnoksag meg a ligakupa meglesz, de azert szerintem ez igy blama Slotnak osszessegeben, annyira eros a csapat, hogy wtf, hogy egy PSG igy lejatszotta, es akkor estek ossze, amikor nagyon kellett volna a stabilitas.
Stez
Mondjuk ez a PSG is bivalyerős, szezon elején lehet nem mondtam volna ezt, de ők a legerősebb csapat szerintem, ráadasul fiatal is a mag, csak Marquinhost kéne elfelejteniük végre. Pl. a két szélsőhátvéd stabilan top1 jelenleg, de fű alatt Neves és Vitinha is kurva nagy tanár ott középen, Kvaradona impact, Dembelr mrg fossa a gólokat, nagyon jól össze lett állítva ez a keret, és még nézni is jó.
eaglesmcnabb
Most nem a fenszi drága igazolásokra mentek rá, bár igazából iszonyat sok pénz van így is a csapatban.
Most nem Mbappé jött 180 millióért, meg Nejmár meg Messzi, hanem kb minden posztra átlag 40-45-ért játékos.
Kivéve a colos olaszt, mert ő ingyen jött, hogy annál több pénzt vihessen haza.

És olyan a keret, hogy a cserepadról is szinte csak felnőtt válogatott tud beszállni. Iszonyat kiegyensúlyozott csapat.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 452 — Cowboys fan
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
Mert frissíteni kellett, hátha 120 alatt meglesza meccs.
A kényszerű két védőcsere mellett az első hatból már hármat lecserélt Slot, Endót tartogatta, Chiesa nem kap perceket sem, maradt Elliott.

Jones, Gakpo és Nunez friss láb volt, marad Grav, Szoboszlai és Salah.

Elliott meg csak Szoboszlai vagy Salah helyett jöhetett fel.
Annyi változott, hogy az első büntetőt nem Szoboszlai lőtte be, hanem Salah.
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 576 — je suis poloska
Mondjuk a bajnoksag meg a ligakupa meglesz, de azert szerintem ez igy blama Slotnak osszessegeben, annyira eros a csapat, hogy wtf, hogy egy PSG igy lejatszotta, es akkor estek ossze, amikor nagyon kellett volna a stabilitas.
Stez
Mondjuk ez a PSG is bivalyerős, szezon elején lehet nem mondtam volna ezt, de ők a legerősebb csapat szerintem, ráadasul fiatal is a mag, csak Marquinhost kéne elfelejteniük végre. Pl. a két szélsőhátvéd stabilan top1 jelenleg, de fű alatt Neves és Vitinha is kurva nagy tanár ott középen, Kvaradona impact, Dembelr mrg fossa a gólokat, nagyon jól össze lett állítva ez a keret, és még nézni is jó.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
JéBé Green Bay Packers 8 206
Trent, Macca, Szobo, még Diaz is jobban lő.. áh..
JC6 (Mr. Miele)
Vagy Gakpo. O is hideg feju. Niylvan nem veletlenul nem vagyok ott de ilyen hekyzetben ket ilyen heves csavoval rugatni.. hat nem tudom.

Szerkesztette: JéBé
több mint 1 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Rühellem a tiziket amúgy, nem értem miért nem lehet addig játszani amíg el nem dől. Legalább egy döntőben elhagynám, ott aztán tényleg nincs amire spórolni.
eaglesmcnabb
Aztán eldőlne egy olyannal mint a 96-os eb, az se jobb hidd el...
Sztem jó ez így, ott az esély hogy eldöntsd 120 percig, ha nem kockáztatsz akkor meg így jársz.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 910
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
A kérdés jogos.
nagylaza, főpohárnok
Meg is fogják mindjárt a sajtálon kérdezni tőle pár perc múlva
több mint 1 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Trent, Macca, Szobo, még Diaz is jobban lő.. áh..
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 576 — je suis poloska
Rühellem a tiziket amúgy, nem értem miért nem lehet addig játszani amíg el nem dől. Legalább egy döntőben elhagynám, ott aztán tényleg nincs amire spórolni.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 072 — beers & Packers
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?
davemayer
A kérdés jogos.
több mint 1 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 487
Hogy a rákba lehet így tiziket lőni.................... soha nem hagytam ki egyet sem, 25 év alatt......
JC6 (Mr. Miele)
Én se, mondjuk nem is lőttem.
Sebii
200 iq 😊
több mint 1 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Így jár aki lehozza Szobot úgy hogy jó eséllyel 11esek jönnek. Miért hozta le?

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 819 — The Mathematician
Hogy a rákba lehet így tiziket lőni.................... soha nem hagytam ki egyet sem, 25 év alatt......
JC6 (Mr. Miele)
De gondolom te is BL kiesési szakaszban lőtted 😊
ervinator
jaj már, tudod hogy értem... a 10 éves lányom jobban helyezi mint Jones... LOL
JC6 (Mr. Miele)
vitinha is szarul helyezte
mégis bement

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Hogy a rákba lehet így tiziket lőni.................... soha nem hagytam ki egyet sem, 25 év alatt......
JC6 (Mr. Miele)
De gondolom te is BL kiesési szakaszban lőtted 😊
ervinator
jaj már, tudod hogy értem... a 10 éves lányom jobban helyezi mint Jones... LOL
több mint 1 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 576 — je suis poloska
Hogy a rákba lehet így tiziket lőni.................... soha nem hagytam ki egyet sem, 25 év alatt......
JC6 (Mr. Miele)
Én sem, mivel ideggyenge vagyok hozzá sohasem vállaltam😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 1 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 4 067
Hogy a rákba lehet így tiziket lőni.................... soha nem hagytam ki egyet sem, 25 év alatt......
JC6 (Mr. Miele)
Én se, mondjuk nem is lőttem.
több mint 1 éve
Stez SMU Mustangs 49 928 — Whoops, looks like something went wrong.