Soccer
41 feliratkozó
17 napja
Jogos. És én eddig ezt a szezont is nagy részben teljes csődnek látom, a reménytelen Szélesivel, nem is értem hogy lehet ennyi pontunk sokszor pocsék játékkal, taktika nélkül. Ezért volt nekem meglepő hogy pont most nem lett 4-5 gólos szokásos zakó. És kb. úgy is tűnt a 2-0-nál most is.minden szezonnak így indulnak neki a lilák 😀 aztán tavasszal jön a kapaszkodás..Hát ez meglepő bravúr, erre nem számítottam, ez is valami.az újpestnek ez olyan volt, mint nekünk a Trabzon elleni visszavágó, kb a szezon legfontosabb meccse. Dárdai jól meccselt, ki merem mondani, hogy jobban, mint BB.
zavi27
Matko térdelése piros volt, a dühítő az, hogy az oldalvonal mellett történt és még ki se hívták megnézni.
A les meg fene tudja, inkább tűnt nem annak, mint annak. De tényleg mindegy, ha 10 évente visztek el egy pontot, ám legyen. Az utolsó 5 percben kettőt lőhettünk volna kb.
Jó kezekben van az újpest, itt 1-2 éven belül tényleg lehet egy bajnokaspiráns csapat.
Kenny
petey
Szerkesztette: zavi27
17 napja
Az ETO-Honvéd utolsó pár perce elég mozgalmasés még egy tizi is belefér gecó
Kampman
17 napja
Az ETO-Honvéd utolsó pár perce elég mozgalmasNálunk a meccsek döntő többsége idén a 89. percben kezdődik.
Kampman
17 napja
akkor mondjuk dobják össze ezek az atomtudósok és semmi gond.A mai molinókból ez volt az, amivel nem volt problémám.
Josszi
Az ő rögvalóságukban ez így van, és mellette nem utal erőszakos bűncselekményre.
zacknorb
17 napja
Az ETO-Honvéd utolsó pár perce elég mozgalmas
17 napja
A mai molinókból ez volt az, amivel nem volt problémám.
Josszi
Az ő rögvalóságukban ez így van, és mellette nem utal erőszakos bűncselekményre.
17 napja
minden szezonnak így indulnak neki a lilák 😀 aztán tavasszal jön a kapaszkodás..Hát ez meglepő bravúr, erre nem számítottam, ez is valami.az újpestnek ez olyan volt, mint nekünk a Trabzon elleni visszavágó, kb a szezon legfontosabb meccse. Dárdai jól meccselt, ki merem mondani, hogy jobban, mint BB.
zavi27
Matko térdelése piros volt, a dühítő az, hogy az oldalvonal mellett történt és még ki se hívták megnézni.
A les meg fene tudja, inkább tűnt nem annak, mint annak. De tényleg mindegy, ha 10 évente visztek el egy pontot, ám legyen. Az utolsó 5 percben kettőt lőhettünk volna kb.
Jó kezekben van az újpest, itt 1-2 éven belül tényleg lehet egy bajnokaspiráns csapat.
Kenny
17 napja
Hát ez meglepő bravúr, erre nem számítottam, ez is valami.az újpestnek ez olyan volt, mint nekünk a Trabzon elleni visszavágó, kb a szezon legfontosabb meccse. Dárdai jól meccselt, ki merem mondani, hogy jobban, mint BB.
zavi27
Matko térdelése piros volt, a dühítő az, hogy az oldalvonal mellett történt és még ki se hívták megnézni.
A les meg fene tudja, inkább tűnt nem annak, mint annak. De tényleg mindegy, ha 10 évente visztek el egy pontot, ám legyen. Az utolsó 5 percben kettőt lőhettünk volna kb.
Jó kezekben van az újpest, itt 1-2 éven belül tényleg lehet egy bajnokaspiráns csapat.
17 napja
Nem is tudtam, hogy Ronald Koeman fia kapust játszik. Ma ennek ellenére 2 gólt lőtt a holland első osztályban. Írtam már, hogy kapus?zacknorb beelőzött 😀
Ronald Koeman Jr. scored both goals from the penalty spot to earn 10-man Telstar a 2-2 draw in the Eredivisie.
— B/R Football (@brfootball) September 6, 2026
Oh btw he's a goalkeeper 🫨 pic.twitter.com/H0Bj7xuuzL
iktriad
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
17 napja
Nem is tudtam, hogy Ronald Koeman fia kapust játszik. Ma ennek ellenére 2 gólt lőtt a holland első osztályban. Írtam már, hogy kapus?Ronald Koeman Jr. scored both goals from the penalty spot to earn 10-man Telstar a 2-2 draw in the Eredivisie.
— B/R Football (@brfootball) September 6, 2026
Oh btw he's a goalkeeper 🫨 pic.twitter.com/H0Bj7xuuzL
Szerkesztette: iktriad
17 napja
Minden meccsen bebizonyítja Njie, hogy mennyire buta!😭

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
17 napja
Azért ha ezt az újpesti egyenlítő gólt mi rúgjuk, akkor mindenki üvölti, hogy csalnak a fradikának.Végre egyszer nem nekik csaltak, meg is van az eredménye😛
És természetesen az a Matko egyenlít, akinek akkor már a zuhanyzással is rég végeznie kellett volna 😀
Karakó egy csoda volt (ma is).
Bálesz
17 napja
Azért ha ezt az újpesti egyenlítő gólt mi rúgjuk, akkor mindenki üvölti, hogy csalnak a fradikának.És természetesen az a Matko egyenlít, akinek akkor már a zuhanyzással is rég végeznie kellett volna 😀
Karakó egy csoda volt (ma is).

17 napja
Hát ez meglepő bravúr, erre nem számítottam, ez is valami.
17 napja
Danny Welbeck minek a Chelseabe?mert amibe jó abban egy átlag feletti PL csatár. cserének tökéletes
Negritis, a vajda
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
17 napja
Kár, főleg 2-0 utánMatkonak reg ki kellett volna allnia.
Kampman
De tizevente lehet sanszuk egy meccsen.
17 napja
Kár, főleg 2-0 után
17 napja
A Chelsea azért kemény dió lesz egész évben.Csak ne lázadjon fel ellene az öltöző télen,
Willie Parker
mert azt már nehéz lesz magyarázni.
17 napja
Kéne egy Csukics.

