Soccer
41 feliratkozó
több mint 7 éve
Robben nem adja szerdán és Coman is kérdéses így inkább Pool az esélyes. Sztem Mane szét szívatja a nagy pofájú Rafinhat.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 7 éve
Kean ma kezd, 1 félidő 2 gólbukás nincs, de nem jó nézni a csapatot 😕Üt ez az érv azért 😊Reklámérték, új piacok,zsíros távolkeleti túrák ,na és még nagyobb média cirkusz mint eddig, ja és mez eladások !!(Persze előtte is voltak ilyenek csak az erkezésének köszönhetően ezek mind nőtek vagy sokszorozódtak)elképsztő mennyire elbaszta a csapatot CR pár hónap alatt. Tegnap 2.félidőben lézengett elől sétálgatott, a többiek foggal-karommal védekeztek. Erre a szenttehén végigjátsza a meccset, és a világon legjobban védekező csatárt Mandzukicot kell lehozni.az a vicc, hogy benne van lassan 200 millió euróban ez az olasz kaland, és nem lett tőle jobb a Juventus.
Az meg hab a tortán hogy idén először adta át ez a buzeráns a szabadrugást másnak, naná hogy Pjanic beverte...
Legalább ha hozza a reálos slepjét Marcelot meg Zidanet meg a többit, akkor már a juvenak se kell szurkolni...
braxa88
Amadeus
Az én számításim szerint olyan 300-400 milliót hozott már most CR7 barátunk.
Szóval sokkal jobb lett a Juventus.
Persze ez csak egy nézőpont.
Rózsa Sándor (betyár)
Amúgy potom pénzért behúztak egy pénztermelő sportikont, kb nulla kockázattal. Nem látom itt azt a nagy bukást a Juve részéről. Még ha egy Mbappé szintű csóka ülne a padon emiatt azt mondom lehet sivalkodni.... De így.....
flzoli
Mbappé-féle nem is, de Moise Kean igen aki az első 2000 után született, és betalált az öt topbajnokság valamelyikében. ő semmit nem játszik mert CRnek minden egyes meccsen 90percet KELL játszania. És akkor ott van a maradék két posztra, Mandzukic, Costa, Dybala, Bernardeschi, Cuadrado + a 19éves Kean.
braxa88
több mint 7 éve
A jelenlegi Poolt már a Bayern kiejti jövőhéten. A védelem továbbra is talán a legjobb jelenleg.
Kemény, hogy hova fejlődött a csapat 1 év alatt. A jelenlegi periódusban is az elmúlt 5 meccsen 0 kapott gól /Bourn - Bayern - Manchaster U. - Waftord - Everton/
De a támadók szenvednek. Ezen az 5 meccsen a 8 gól még nem is lenne rossz, ha nem két meccsen jött volna össze, mellé 3db 0-0.
Biztos nem fogja Klopp még csak 1 pillanatra is azt gondolni, hogy a bajnokság fontosabb és arra kéne rámenni, szóval mindent megtesz a továbbjutásért, de a támadók elől mind formán kívül. A kp sor pedig egyáltalán nem gólerős, (megkockáztatom, hogy a top ligák élcsapatai közül is a legkevesebb gólt hozók között van a pool egysége.)
Ráadásul miután az előny teljesen elolvadt a Cityvel szemben már lépéshátrányban vagyunk Európa talán legjobb formában lévő csapatával szemben így a bajnoki esélyekre is max 25%-ot adnék jelenleg.
Szóval simán benne van, hogy megint kupa nélkül marad a csapat, de nagyon remélem, hogy Klopp helye megkérdőjelezhetetlen marad amíg csak maradni akar a jövőben is - elköltött pénz, csapatátalakítás ide-oda.

Liverpool Fc
több mint 7 éve
igen ez a kép nekem is megvolt a fejemben, hogy Deco ott ül és dumál nyugodtan.pbs.twimg.com/media/BPdm69RCUAAN8nu.jpg2006 vb nyolcaddöntő. 😀nagy élmény lesz egy Atletico-Real 0-0 meccs egy 10 sárgával 4-5 kiállítással.Már nem tudom melyik EB/VB meccs volt, de volt egy Holland - Portugál 10-15 éve vagy 4-5 piroslappal, marha jó meccs volt.
ozibozi
Duff
Vrij6
komoly kis meccs volt 😊
braxa88
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 7 éve
2006 vb nyolcaddöntő. 😀nagy élmény lesz egy Atletico-Real 0-0 meccs egy 10 sárgával 4-5 kiállítással.Már nem tudom melyik EB/VB meccs volt, de volt egy Holland - Portugál 10-15 éve vagy 4-5 piroslappal, marha jó meccs volt.
ozibozi
Duff
Vrij6
komoly kis meccs volt 😊
több mint 7 éve
2006 vb nyolcaddöntő. 😀nagy élmény lesz egy Atletico-Real 0-0 meccs egy 10 sárgával 4-5 kiállítással.Már nem tudom melyik EB/VB meccs volt, de volt egy Holland - Portugál 10-15 éve vagy 4-5 piroslappal, marha jó meccs volt.
ozibozi
Duff
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
nagy élmény lesz egy Atletico-Real 0-0 meccs egy 10 sárgával 4-5 kiállítással.Már nem tudom melyik EB/VB meccs volt, de volt egy Holland - Portugál 10-15 éve vagy 4-5 piroslappal, marha jó meccs volt.
ozibozi
több mint 7 éve
nagy élmény lesz egy Atletico-Real 0-0 meccs egy 10 sárgával 4-5 kiállítással.
több mint 7 éve
Van az a pénz, amiért korpásodik 2Csozé 😀Az egyre esélyesebb madridi kinevezés miatt?
Amadeus
dugo93
több mint 7 éve
Csozé 😀
több mint 7 éve
Jelenlegi formája a Pool-nak közelében sincs a decemberinek. Akkor nálam egyik titkos favoritok voltak (PL is, BL is). Ha átvészelik ezt az időszakot, akkor simán döntőzhetnek.Igazából nem győztél meg. Nálam az az érzésem nem érv.Lehet, hogy Zomboris, de igaz😊Ez kicsit Zomboris lett 😀sok függ a sorsolástól, hogy mikor és milyen állapotban kapják el őket, illetve az előbb felsorolt csapatok is milyen passzban lesznekManCity, Atleti, Pool/Bayern trió simán elkaphatja a Barcát, nem annyira kiemelkedőek mint amennyire tűnnek.Mbappe kb most döntötte el, hogy nyáron holdout lesz, amíg el nem adják Madridba.pont akartam írni, hogy akkor Mbappe tuti lelép
ozibozi
hányadik év, hogy a PSG semmit nem ér el, innen menekülni kell... kérdés hova
egyébként csak ismételni tudom önmagam: vegytiszta Barca BL győzelemnek tűnik a dolog, talán az Atleti kibekkeli őket, de azon kívül nem látok csapatot akiknél nem jobbak
NB2
flzoli
NB2
Amúgy ez a nagy Barca félszopás most mitől lett hirtelen ?
Ok jók de mitől kiemelkedok csak Messi? Mert ő volt az elmúlt idenyekben is.
Valverdét egy komolyabb edző szerintem megeszi taktikában. Pool Juve/Atleti simán egy szint. City / Bayern meg éppen hogy alakul. ( mondjuk Pep És a BL 😀 )
Toca
A mostani Poolt legalább 5 csapat simán kiejtené, a Bayern kezd talán belelendülni, tényleg sok függ a formától.
Én nem szopom fel a Barcát, mert rühellem őket😊 De kb kezd olyan érzésem lenni, mint a mostani NFL PO-val. (nagyon rutinos a Barca, ilyen Ajax, Porto, MU, Tottenham csapatok a BL elődöntő közelébe nem voltak mostanában)
NB2
5 csapat simán kiejtené a Poolt, igazából innentől már nincs több kérdésem. 😊
Toca
több mint 7 éve
na az meg külön vicc volt. egy méterről esés közben telibe lövik, ráadásul a labda a mellkasáról pattan a felkarjára. komolyan mondom, a VAR káros a bírókra nézve, mert visszajátszás nélkül maximum azt lehetne mondani, hogy vak a bíró, de ilyen segítség után szimplán hülye.Csak az elmúlt másfél hétben adtak meg világkamuja tizenegyeseket VAR után a Fiorentina - Inter, Napoli - Juve meg PSG - MU meccseken döntő helyzetben, a hosszabbításban vagy a 80. perc után.
slowmotion
Legalább az egyik meccsen bejött a Ball don't lie.
több mint 7 éve
Nem azért de miről beszéltek a Barca kapcsán még simán kieshetünk a Lyon ellen 😛 S a Juve sem vszínű hogy tovább megy, így meglepetésre, lehet, marad nekem a Spurs 😊
több mint 7 éve
De szubjektív bírói döntés van és mindig is volt. Meg amit egy spanyol bajnokságban játszó primadonnának simán befújnak, az az angol kettőben röhögve tovább.a ritkan szo is kb a szurkoloktol szarmazik.Azért ilyenért ritkán adnak tizit... főleg egy BL kieséses szakaszban a hosszabbítás vége felé.rajatszott de a mezt huzta? lehet huzni a mezt?ezt pedzegettem a vb alatt mi az a szint aminel egy lokesnel pl eleshet az ember.mert lokni sem lehet.Nem játszotta el a nagyhalált? 🙂 esélye nem volt elérni azt a belőtt labdát.Ekkora kamu tizit...nem huzta vissza mezet?
warr_b
ZoliMP
warr_b
ZoliMP
warr_b
nincs kis szabalytalansag meg nagy.ha vmi szabalyzalan az szabalytalan az elso percben es az utolsoban is.Az mas kerdes h a focistak el lettek kapatva.
ZoliMP
Amúgy el van buzulva a gurulós is a sok szimulálós köcsög színésszel. De mondjuk az NHL is már műkori lett pl.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
MU 11es:Hát a szabályok szerint jó döntés volt akkor mit csináljanak?
Az emberek nagyobb része szerint ez 11es volt, mert hogy eltalálta a kezét és nem volt leszorítva. Szerintem ez nagyon nincs jól.
Mégis szerencsétlennek hogy kéne felugrania? teste mellé szorítva a kezét tudom, de az életidegen. Nem kereste a keze a labdát, és a keze még nem is annyira futballtól idegen helyzetben volt hanem kb 20centire a leszorítástól. Az más kérdés hogy a lövés kiment volna a kakasülőre valszeg.
Ezek a 11esek annyira gázak, hogy ilyenekkel döntenek el egy 2x90perces BL meccset, Bl-t ami a foci szakmai csúcsa.
MUnak szurkoltam, de ez dühítő.
ÉS a bírók/szabályszakik védik a VART h jó döntés volt a 11es...
twitter.com/btsportfootball/status/1103424491236061185
braxa88
Nem méricskélhetik, hogy most a lövés az éppen lefele csapódott volna vagy felfele. Kapura lövés kézzel blokkolásáért, ha a kezed nincs leszorítva mindig is 11-es járt, ezen nem értem miért kell felhbárodoni.
Szerencsétlen úgy ugrik fel, hogy kockáztatja ha nincs leszorítva a keze 11 kapnak, így jár. Valószínűleg a PSGnél se veszik elő emiatt, de nem is értem a jogosságát, hogy lehet vitatni.
több mint 7 éve
YoungZeeZee
9 553
MU 11es:az m4 felhivott egy birot es igazat adok neki.felugrott amivel azt kockaztatta h a keze nem termeszetes tartasban lesz....
Az emberek nagyobb része szerint ez 11es volt, mert hogy eltalálta a kezét és nem volt leszorítva. Szerintem ez nagyon nincs jól.
Mégis szerencsétlennek hogy kéne felugrania? teste mellé szorítva a kezét tudom, de az életidegen. Nem kereste a keze a labdát, és a keze még nem is annyira futballtól idegen helyzetben volt hanem kb 20centire a leszorítástól. Az más kérdés hogy a lövés kiment volna a kakasülőre valszeg.
Ezek a 11esek annyira gázak, hogy ilyenekkel döntenek el egy 2x90perces BL meccset, Bl-t ami a foci szakmai csúcsa.
MUnak szurkoltam, de ez dühítő.
ÉS a bírók/szabályszakik védik a VART h jó döntés volt a 11es...
twitter.com/btsportfootball/status/1103424491236061185
braxa88
illetve visszakerdezett mivan ha nem adjak meg..
lesz ebbol szopas mert jovore jon az uj szabaly h kezerintese utan kvazi nem lehet gond😀
több mint 7 éve
YoungZeeZee
9 553
a ritkan szo is kb a szurkoloktol szarmazik.Azért ilyenért ritkán adnak tizit... főleg egy BL kieséses szakaszban a hosszabbítás vége felé.rajatszott de a mezt huzta? lehet huzni a mezt?ezt pedzegettem a vb alatt mi az a szint aminel egy lokesnel pl eleshet az ember.mert lokni sem lehet.Nem játszotta el a nagyhalált? 🙂 esélye nem volt elérni azt a belőtt labdát.Ekkora kamu tizit...nem huzta vissza mezet?
warr_b
ZoliMP
warr_b
ZoliMP
warr_b
nincs kis szabalytalansag meg nagy.ha vmi szabalyzalan az szabalytalan az elso percben es az utolsoban is.Az mas kerdes h a focistak el lettek kapatva.
több mint 7 éve
legalabb nem nyer a PSG iden se BL-t, meg mondjuk soha nem is fog, de az mindegy 😀
több mint 7 éve
Igazából nem győztél meg. Nálam az az érzésem nem érv.Lehet, hogy Zomboris, de igaz😊Ez kicsit Zomboris lett 😀sok függ a sorsolástól, hogy mikor és milyen állapotban kapják el őket, illetve az előbb felsorolt csapatok is milyen passzban lesznekManCity, Atleti, Pool/Bayern trió simán elkaphatja a Barcát, nem annyira kiemelkedőek mint amennyire tűnnek.Mbappe kb most döntötte el, hogy nyáron holdout lesz, amíg el nem adják Madridba.pont akartam írni, hogy akkor Mbappe tuti lelép
ozibozi
hányadik év, hogy a PSG semmit nem ér el, innen menekülni kell... kérdés hova
egyébként csak ismételni tudom önmagam: vegytiszta Barca BL győzelemnek tűnik a dolog, talán az Atleti kibekkeli őket, de azon kívül nem látok csapatot akiknél nem jobbak
NB2
flzoli
NB2
Amúgy ez a nagy Barca félszopás most mitől lett hirtelen ?
Ok jók de mitől kiemelkedok csak Messi? Mert ő volt az elmúlt idenyekben is.
Valverdét egy komolyabb edző szerintem megeszi taktikában. Pool Juve/Atleti simán egy szint. City / Bayern meg éppen hogy alakul. ( mondjuk Pep És a BL 😀 )
Toca
A mostani Poolt legalább 5 csapat simán kiejtené, a Bayern kezd talán belelendülni, tényleg sok függ a formától.
Én nem szopom fel a Barcát, mert rühellem őket😊 De kb kezd olyan érzésem lenni, mint a mostani NFL PO-val. (nagyon rutinos a Barca, ilyen Ajax, Porto, MU, Tottenham csapatok a BL elődöntő közelébe nem voltak mostanában)
NB2
5 csapat simán kiejtené a Poolt, igazából innentől már nincs több kérdésem. 😊
több mint 7 éve
Nem kezdem el a szabálykönyvet túrni, de ez tiszta tizi volt szerintem. Henrik is ezt mondta utána a stúdióban,mondjuk ebből ne indulj ki, Real tizinél is mondták hogy jogos, + felhívtak 2 volt nb1es bírót, és azok is azt mondták hogy jogos a tizi, mégis ment a fröcsögés 2 hétig, hogy hát de kamutizi 😀.
dugo93
ordas nagy balszerencse a védő részéről, és 1000% hogy nem akart direkt kézzel belekapni, de a szabályok szerint sima tizi.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
😊 😊 😊Szolszkjer meg kicsit el-Hughes-osodott 😀
www.instagram.com/p/BurzvoJgvtG/?utm_source=ig_web_button_share_sheet
bogec7
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Ha Zomboris, akkor meg nem igaz. 😀 Életében nem mondott szakmai tartalmú dolgot . . . ("hát igen, nagyon szépen megoldotta a csatár". Ez a szint 😛)
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Lehet, hogy Zomboris, de igaz😊Ez kicsit Zomboris lett 😀sok függ a sorsolástól, hogy mikor és milyen állapotban kapják el őket, illetve az előbb felsorolt csapatok is milyen passzban lesznekManCity, Atleti, Pool/Bayern trió simán elkaphatja a Barcát, nem annyira kiemelkedőek mint amennyire tűnnek.Mbappe kb most döntötte el, hogy nyáron holdout lesz, amíg el nem adják Madridba.pont akartam írni, hogy akkor Mbappe tuti lelép
ozibozi
hányadik év, hogy a PSG semmit nem ér el, innen menekülni kell... kérdés hova
egyébként csak ismételni tudom önmagam: vegytiszta Barca BL győzelemnek tűnik a dolog, talán az Atleti kibekkeli őket, de azon kívül nem látok csapatot akiknél nem jobbak
NB2
flzoli
NB2
Amúgy ez a nagy Barca félszopás most mitől lett hirtelen ?
Ok jók de mitől kiemelkedok csak Messi? Mert ő volt az elmúlt idenyekben is.
Valverdét egy komolyabb edző szerintem megeszi taktikában. Pool Juve/Atleti simán egy szint. City / Bayern meg éppen hogy alakul. ( mondjuk Pep És a BL 😀 )
Toca
A mostani Poolt legalább 5 csapat simán kiejtené, a Bayern kezd talán belelendülni, tényleg sok függ a formától.
Én nem szopom fel a Barcát, mert rühellem őket😊 De kb kezd olyan érzésem lenni, mint a mostani NFL PO-val. (nagyon rutinos a Barca, ilyen Ajax, Porto, MU, Tottenham csapatok a BL elődöntő közelébe nem voltak mostanában)
több mint 7 éve
MU 11es:Jó, de most ugyanez, ha a gólvonalon történik akkor sem fújod be? A szabálykönyvbe nyilván nem írnak szubjektív dolgokat, ahol a bíró elkezdi kikockázni, hogy ez kapura ment volna-e vagy nem.
Az emberek nagyobb része szerint ez 11es volt, mert hogy eltalálta a kezét és nem volt leszorítva. Szerintem ez nagyon nincs jól.
Mégis szerencsétlennek hogy kéne felugrania? teste mellé szorítva a kezét tudom, de az életidegen. Nem kereste a keze a labdát, és a keze még nem is annyira futballtól idegen helyzetben volt hanem kb 20centire a leszorítástól. Az más kérdés hogy a lövés kiment volna a kakasülőre valszeg.
Ezek a 11esek annyira gázak, hogy ilyenekkel döntenek el egy 2x90perces BL meccset, Bl-t ami a foci szakmai csúcsa.
MUnak szurkoltam, de ez dühítő.
ÉS a bírók/szabályszakik védik a VART h jó döntés volt a 11es...
twitter.com/btsportfootball/status/1103424491236061185
braxa88
Nem kezdem el a szabálykönyvet túrni, de ez tiszta tizi volt szerintem. Henrik is ezt mondta utána a stúdióban, hogy persze van az a szitu amikor nem tudod leszorítani a kezed a tested mellé, de azt tudod befolyásolni, hogy háttal megpróbálsz-e beleugrani egy lövésbe vagy nem. Mert ha megpróbálod azzal bizony kockázatot vállalsz arra, hogy eltalálják a kezed ami nem lesz a tested mellett.
Sok olyat is láttunk már, hogy beadásnál a futó védő lendülő kezét találja el a labda és befújják tizinek (jogosan).
