Soccer

42 feliratkozó

több mint 11 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Őszíntén szólva ha az én kedvenc csapatom jól játszana, nyerné a meccseket és mondjuk a "egykori kedvenc" is visszatért a csapatba magasról tennék rá, hogy milyen szarházi ül a trónon a VIP páholyban, vagy épp milyen plasztik kártyát kell vegyek. Ha már Fradi szív, meg ezért élek-halok ugye....

Vagy legalább is ezt hazudom a médiának, és inkább csak a saját retardált ösztöneim felbüfögési színhelyét és a jól kitaposott putri bizniszem sajnálom.flzoli
Ezért is írtam a múltkor, hogy egy éve még az volt az igazi szurkoló, aki kiment a stadionba és szurkolt szemben a fotelszurkolókkal. A meccsre járókat ajnározta a Trollfoci is (akiknek a poénjain amúgy jókat röhögök). Idén meg az az igazi szurkoló, aki nem a stadionban van, mert aki bent van az birka, seggnyaló, kubatovista stb. és a meccsre járók éltetését felváltotta a "milyen jó az NB1 színvonala" videók, amiben persze a bénázásokat mutatják be.
1 éve is olyan volt az NB1 színvonala, mint az idén, tehát nem is lehet azt mondani, hogy hirtelen zuhant, mert az évek óta a béka segge alatt van. Persze sztrájkoljanak ha akarnak, szívük joga, de akkor ne az legyen már, hogy ők az igazi szurkolók és azokra akik bent vannak és éltetik tovább a csapatot azokra pejoratív jelzőket aggatnak és fényezik magukat, hogy ők mindig kitartottak a csapat mellett.
Az pedig sajnálatos, hogy ma még meglepő az, hogyha felhúznak egy több milliárdos stadiont, akkor annak következménye, hogy emelkedik a jegyár, emelkednek a benti szolgáltatások és változik a beléptetési metódus is.
Hirtelen nagyon sokan félteni kezdték az adataikat és a privát szférát, ámde a facebookon hihetetlenül sok profil nyilvános, ahol némelyek még telefonszámot is megadnak, szinte mindenki betűről betűre kitölti hova járt iskolába, felteszi a kedvenc helyeit, nyaralási képeket, kedvenc ételét, hobbiját és érdeklődési körét, mikor merre jár éppen vagy a "velős" gondolatait. Egy webáruházban (pl ebay, aliexpress) adja meg adatait, a lakcímmel és bankkártyaszámmal együtt, ilyenkor bezzeg nem jut eszükbe a rabosítás vagy a lajstromba vevés. A keresési előzményeit mentik és a keresőmotort gyártó cégnél köt ki, hogy ki, mire és mikor keresett rá.
Tehát jóval több információt ad ki magáról önként és dalolva, mint amit az a nyamvadt szurkolói kártya tárol, de míg előbbi rendben van, addig az utóbbi az ördögtől való.
több mint 11 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
Az a baj ez még nem lesz elég ahhoz, h kirúgják lvg-t. Ahhoz megint le kéne maradni a BL-ről, de az már túl gázos lenne.Duff
nálam ez a meccs volt a vízválasztó, ha itt sem tudnak normálisan játszani (pipa) és kikapnak hazai pályán (pipa) akkor ki merem jelenteni hogy nem lesz meg a 4. hely idén sem. Azt a sorozatot ami most következik ez a keret ilyen játékkal lehetetlen h hozni tudja. Azt nem értem Di Maria hogy felejtett el ennyire játszani, ha meg nem tetszik neki az esős idő takarodjon vissza napozni. Innentől annak drukkolok hogy ne legyen BL megint aztán adják el ennek a keretnek a felét és neveljenek ki újra játékosokat, akiket aztán játszatnak is. Januzaj is mehet Isten hírével, ekkora alibizést amit bemutat 2 éve... Fellainire meg aki taktikát épít az így jár. Csak Rooney-t sajnálom, szerencsére még tagja volt egy olyan generációnak akikkel tudott nyerni.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 223 — situational football
végre egy normális bíró, aki nem fújja be a kamukat a MU-nak...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
Duff Seattle Seahawks 3 567
Az a baj ez még nem lesz elég ahhoz, h kirúgják lvg-t. Ahhoz megint le kéne maradni a BL-ről, de az már túl gázos lenne.
több mint 11 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 410 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Valencia 😀😀 egyébként jó meccset tolnak a srácok, de hihetetlen fogalmatlan az MU

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 223 — situational football
László Csabika szerint az Arsenal szerdán BL-t játszik...

erre már a triple facepalm is kevés ._.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 770 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Még a végén tényleg lesz valami ebből a Fradi projektből... A stadion megvan, az edző megvan, a csapat alakul, a suttyó "szurkolói" réteg lekopik.flzoli
Semmi nem lesz belőle,szurkolók nélkül nincs Fradi 😊Kenny
Azt csak hiszitek. 😊Schleck
Kubatov befogja adni a derekát,legkorábban akkor ha az utolsó meccsen bajnoki címért játszunk a Fehérvárral.(amihez kisebb fajta csoda kell ugye,mármint hogy annak a meccsnek valódi tétje legyen)Kenny
Őszíntén szólva ha az én kedvenc csapatom jól játszana, nyerné a meccseket és mondjuk a "egykori kedvenc" is visszatért a csapatba magasról tennék rá, hogy milyen szarházi ül a trónon a VIP páholyban, vagy épp milyen plasztik kártyát kell vegyek. Ha már Fradi szív, meg ezért élek-halok ugye....

Vagy legalább is ezt hazudom a médiának, és inkább csak a saját retardált ösztöneim felbüfögési színhelyét és a jól kitaposott putri bizniszem sajnálom.

több mint 11 éve
kristof New York Giants USC Trojans 9 182 — Browns GM
Lassan a bent lévő normális szurkolók(nem fizetett,meg fidelitasos emberkék)fognak kiállni azokért akik kint vannak,mert hiányzik nekik a hangulat,a tábor.Mindenki láthatta mire képes az "új" tábor,papírból olvassák a dalokat.Hidd el,előbb vagy utóbb engedni fog Kubatov.Kenny
miért? most mire vár?

Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 11 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
azért ha a bajnoki címért fogtok küzdeni, hidd el, lesz annyi "divat" meg "fizetett fidelitasos" vagy isten tudja még miket képzelnek egyesek, akik meg fogják tölteni a groupamát, akkor pedig miért engedné vissza a "csürhét"?kristof

Nagyon aranyosak ezek a képzelgések. Kár, hogy a valóságtól a lehető legtávolabb állnak.

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 959 — #NoStress
azért ha a bajnoki címért fogtok küzdeni, hidd el, lesz annyi "divat" meg "fizetett fidelitasos" vagy isten tudja még miket képzelnek egyesek, akik meg fogják tölteni a groupamát, akkor pedig miért engedné vissza a "csürhét"?kristof
Lassan a bent lévő normális szurkolók(nem fizetett,meg fidelitasos emberkék)fognak kiállni azokért akik kint vannak,mert hiányzik nekik a hangulat,a tábor.Mindenki láthatta mire képes az "új" tábor,papírból olvassák a dalokat.Hidd el,előbb vagy utóbb engedni fog Kubatov.Kenny
Erről híres...

több mint 11 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 784 — Omar's Coming Yo!
azért ha a bajnoki címért fogtok küzdeni, hidd el, lesz annyi "divat" meg "fizetett fidelitasos" vagy isten tudja még miket képzelnek egyesek, akik meg fogják tölteni a groupamát, akkor pedig miért engedné vissza a "csürhét"?kristof
Lassan a bent lévő normális szurkolók(nem fizetett,meg fidelitasos emberkék)fognak kiállni azokért akik kint vannak,mert hiányzik nekik a hangulat,a tábor.Mindenki láthatta mire képes az "új" tábor,papírból olvassák a dalokat.Hidd el,előbb vagy utóbb engedni fog Kubatov.

több mint 11 éve
kristof New York Giants USC Trojans 9 182 — Browns GM
azért ha a bajnoki címért fogtok küzdeni, hidd el, lesz annyi "divat" meg "fizetett fidelitasos" vagy isten tudja még miket képzelnek egyesek, akik meg fogják tölteni a groupamát, akkor pedig miért engedné vissza a "csürhét"?

Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 11 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 784 — Omar's Coming Yo!
Még a végén tényleg lesz valami ebből a Fradi projektből... A stadion megvan, az edző megvan, a csapat alakul, a suttyó "szurkolói" réteg lekopik.flzoli
Semmi nem lesz belőle,szurkolók nélkül nincs Fradi 😊Kenny
Azt csak hiszitek. 😊Schleck
Kubatov befogja adni a derekát,legkorábban akkor ha az utolsó meccsen bajnoki címért játszunk a Fehérvárral.(amihez kisebb fajta csoda kell ugye,mármint hogy annak a meccsnek valódi tétje legyen)

több mint 11 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Még a végén tényleg lesz valami ebből a Fradi projektből... A stadion megvan, az edző megvan, a csapat alakul, a suttyó "szurkolói" réteg lekopik.flzoli
Semmi nem lesz belőle,szurkolók nélkül nincs Fradi 😊Kenny
Azt csak hiszitek. 😊

több mint 11 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 784 — Omar's Coming Yo!
Még a végén tényleg lesz valami ebből a Fradi projektből... A stadion megvan, az edző megvan, a csapat alakul, a suttyó "szurkolói" réteg lekopik.flzoli
Semmi nem lesz belőle,szurkolók nélkül nincs Fradi 😊

több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
X lett...megint....elmegy... 😕
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 223 — situational football
https://vine.co/assets/images/meta/vine_screencap-0b4ef888c2882624abcca774862cde77.png
Vine
The entertainment network where videos and personalities get really big, really fast. Download Vine to watch videos, remixes and trends before they blow up.

Kaká meg is lőtte első gólját a bajnokságban, ennél biztos fog még szebbet lőni 😊

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 29 619 — nabege2@yahoo.com
Eurosport is adja
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 211 — no es importante
22-kor kezdődik az ESPN2-n az Orlando City SC vs New York City FC meccs, mindkét franchise most debütál az MLS-ben, előbbiben Kaká, utóbbiban David Villa a legnagyobb sztár. Nem mellesleg a most felújított Citrus Bowl ad otthont a találkozónak.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
alatriste Green Bay Packers 11 941 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Nincs mese,ma meg kell verni a bőregereket...akkor meg akarmi is lehet.
Ha zako akkor ennyi volt... :-/

kis hal a Madrid! 😀ZoliZoltán
Amount Valencia! Kár, hogy nem tudom nézni a meccset! 😕

Liverpool Fc
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
Nincs mese,ma meg kell verni a bőregereket...akkor meg akarmi is lehet.
Ha zako akkor ennyi volt... :-/

kis hal a Madrid! 😀
több mint 11 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 905
fasza a meccsindítás Skrtel megsérül ...Negritis
remélem nem komoly a sérülése, ez a Lovren-Touré-Johnson védelem minden, csak nem megnyugtató.
egy meg nem adott gól, egy meg nem ítélt tizenegyes, úgy látszik ma 12 ember ellen kell nyerni.
egyébként borzasztóan tetszik a csapat önbizalma és lendülete.

szerk.: anyádpicsája.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Tony és fizoli: Ti szoktatok focimeccsre járni?Szokol
Mivel nem a lakhelyem csapatának szurkolok, így nem.
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 641 — Így remélem megfelelek nektek.....
Meg is van az előzés nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerülhet. Lehetőleg most már vissza se adjuk az első helyet. A meccs sem volt olyan könnyű, mint ahogy az eredmény mutatja, az könnyített nekünk, hogy a Rayo játszani akart. Ha kicsit határozottabbak bajban lehettünk volna. Szerencse, hogy így alakult.

Így tovább 😀
több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 853 — The Mathematician
fasza a meccsindítás Skrtel megsérül ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!