USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 075 — The Mathematician

#DiaperDon

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Ejha....szép kilátások 😊

"Donald Blinken jó kapcsolatot ápol Soros Györggyel is, jelentős összeget adományoztak a Közép-európai Egyetemnek (CEU) a Nyílt Társadalom Archívum (OSA – Open Society Archives) létrehozásához, amely föl is vette a Blinken-házaspár nevét. A Magyar Nemzet arról is írt, hogy Donald Blinken inkább a Horn-kormányt támogatta Orbán Viktorral szemben, de ez inkább egyfajta burkolt megnyilvánulásnak tűnik, mintsem nyílt lobbi tevékenységnek. Azt is fontos megjegyezni, hogy a ’90-es években még közel sem volt olyan súlyos politikai ellentét Soros György és Orbán Viktor közt, mint ma, 22 évvel Donald Blinken távozása után."
Klaci79
Megvan a következő évek ellensége akit lehet majd plakátokon szidni, meg lehet az embereknek utálni.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 062
Ejha....szép kilátások 😊

"Donald Blinken jó kapcsolatot ápol Soros Györggyel is, jelentős összeget adományoztak a Közép-európai Egyetemnek (CEU) a Nyílt Társadalom Archívum (OSA – Open Society Archives) létrehozásához, amely föl is vette a Blinken-házaspár nevét. A Magyar Nemzet arról is írt, hogy Donald Blinken inkább a Horn-kormányt támogatta Orbán Viktorral szemben, de ez inkább egyfajta burkolt megnyilvánulásnak tűnik, mintsem nyílt lobbi tevékenységnek. Azt is fontos megjegyezni, hogy a ’90-es években még közel sem volt olyan súlyos politikai ellentét Soros György és Orbán Viktor közt, mint ma, 22 évvel Donald Blinken távozása után."
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
 fivethirtyeight.com/features/republicans-won-almost-every-election-where-redistricting-was-at-stake/

Ez egy érdekes cikk, amit érdemes elolvasni, hogy miért is nyomasztó a fölénye a repiknek (annak ellenére, hogy most elvesztették a WH-t, és hogy az elmúlt 8 választásból 7-ben a demokraták "nyerték" a populáris (hehe) szavazatokat)

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
vagy inkább csak fatalista volt, teljesen tudatában annak, hogy egy megállíthatatlan vonaton ülünk, nem hibáztatott senkit és semmit?
r.baggio
akkor még kevésbé értünk egyet

több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Bunuel: Utolsó leheletem

"Néhány éve már, hogy az apokalipszis harsonái az ajtónk előtt zengenek, és mi befogjuk a fülünket. Ezt az újfajta apokalipszist, akárcsak a régit, négy lovas viszi száguldva előre: a túlnépesedés az első (ő viszi a fekete zászlót, ő vezeti a többieket), a tudomány, a technológia és az információ a többi. Minden minket sújtó baj csak ezeknek a következménye..."
Gyurma Pappa
Bunuel is híres kőfaragó volt nem? Vagy esetleg ő a műveit úgy alkotta, mint én gyerekkoromban, hogy a könyvek szélére rajzolt pálcikaembereket, és azokat pörgette film gyanánt?r.baggio
vagy inkább csak fatalista volt, teljesen tudatában annak, hogy egy megállíthatatlan vonaton ülünk, nem hibáztatott senkit és semmit?

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
Elkezdtek gyűjteni az érveket, aztán eszembe jutott ez a videó:

 www.youtube.com/watch?v=iV18Xx5EkaE

A videó második fele csodásan összefoglalja, hogy miért gondolom, hogy nem maga a túlnépesedés a gond, hanem hogy nem jól kezeljük azt.

Röviden:
1) A túlnépesedés ellenére a mélyszegénységben élők száma a legalacsonyabb az ismert történelemben
2) A vagyon nem "teremtődik", azt előállítják, értelemszerűen több ember több dolgot tud előállítani
3) A fő probléma azzal van, ahogy a vagyon elosztódik, nem azzal hogy előállítjuk-e vagy sem (és most nem a marxista bullshitre gondolok, hanem arra, hogy a X.Y. amit termel, annyit keressen, illetve, hogy a közjavak egészségesen legyen újraosztva az állami rendszereken keresztül)
4) A Föld erőforrásai azért végesek, mert szarul hasznosítjuk újra őket, pedig hatalmas potenciál van ebben is (lásd Mo., épp most nyúlja le a NER a teljes hulladékpiacot)

Ezért azért érdekesebb téma, mint hogy Donny nekiállt kegyelmet osztogatni (ami azért sem érdekes, mert 100%-ban várható volt)

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
Akkor játszunk egy ilyet:
Mi a 21.század top veszélye a nyugati zsidó-keresztény kultúrára?
Sobri Jóska
Bunuel: Utolsó leheletem

"Néhány éve már, hogy az apokalipszis harsonái az ajtónk előtt zengenek, és mi befogjuk a fülünket. Ezt az újfajta apokalipszist, akárcsak a régit, négy lovas viszi száguldva előre: a túlnépesedés az első (ő viszi a fekete zászlót, ő vezeti a többieket), a tudomány, a technológia és az információ a többi. Minden minket sújtó baj csak ezeknek a következménye..."
r.baggio
Bunuel is híres kőfaragó volt nem? Vagy esetleg ő a műveit úgy alkotta, mint én gyerekkoromban, hogy a könyvek szélére rajzolt pálcikaembereket, és azokat pörgette film gyanánt?

Amikor a XX. századi ember, a tudományt és technológiát hibáztatja a világ bajaiért egyszerre lenne kedvem sírni és nevetni. Amikor pedig a XXI. századi ember az interneten teszi mindezt, akkor még inkább.

Olyan ez, mint amikor a kezünkből kieső pohárért elkezdjük hangosan szidni a gravitációt...

#enlightenment

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
1) A harmadik világ túlnépesedése és a túlzott bevándorlás
2) Az erőszakos kulturbalos nyomulás és az erre reakcióként érkező szélsőjobbos mozgalmak
2) A bulvár-clickbait kultúra elhatalmasodása
3) A vállalati szféra egészségtelen erőfölénye az állammal, mint intézménnyel és a civil szférával szemben
Kampman
Azért jó a te ötöd, mert négy, ami három. 😊

De a túlnépesedés nálad is elől van, ennek örülök.
Sobri Jóska
3 legyen ameddig számolsz, és ameddig számolsz, az háromig legyen.
Kampman
Nem az Antiókiai Szent Kézigránát használati utasítását kértem.
Sobri Jóska
Nono, fiam. Kőből talán nem lehet hidat építeni?
warr_b
Ha barna. Ja nem, ha kék...... pfff

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Akkor játszunk egy ilyet:
Mi a 21.század top veszélye a nyugati zsidó-keresztény kultúrára?
Sobri Jóska
Bunuel: Utolsó leheletem

"Néhány éve már, hogy az apokalipszis harsonái az ajtónk előtt zengenek, és mi befogjuk a fülünket. Ezt az újfajta apokalipszist, akárcsak a régit, négy lovas viszi száguldva előre: a túlnépesedés az első (ő viszi a fekete zászlót, ő vezeti a többieket), a tudomány, a technológia és az információ a többi. Minden minket sújtó baj csak ezeknek a következménye..."
r.baggio
Nem olvastam, pedig még meg is van.
De örülök, hogy egy ilyen ikonnal érthetek egyet.

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 816 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
1) A harmadik világ túlnépesedése és a túlzott bevándorlás
2) Az erőszakos kulturbalos nyomulás és az erre reakcióként érkező szélsőjobbos mozgalmak
2) A bulvár-clickbait kultúra elhatalmasodása
3) A vállalati szféra egészségtelen erőfölénye az állammal, mint intézménnyel és a civil szférával szemben
Kampman
Azért jó a te ötöd, mert négy, ami három. 😊

De a túlnépesedés nálad is elől van, ennek örülök.
Sobri Jóska
3 legyen ameddig számolsz, és ameddig számolsz, az háromig legyen.
Kampman
Nem az Antiókiai Szent Kézigránát használati utasítását kértem.
Sobri Jóska
Nono, fiam. Kőből talán nem lehet hidat építeni?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Akkor játszunk egy ilyet:
Mi a 21.század top veszélye a nyugati zsidó-keresztény kultúrára?
Sobri Jóska
Bunuel: Utolsó leheletem

"Néhány éve már, hogy az apokalipszis harsonái az ajtónk előtt zengenek, és mi befogjuk a fülünket. Ezt az újfajta apokalipszist, akárcsak a régit, négy lovas viszi száguldva előre: a túlnépesedés az első (ő viszi a fekete zászlót, ő vezeti a többieket), a tudomány, a technológia és az információ a többi. Minden minket sújtó baj csak ezeknek a következménye..."

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
1) A harmadik világ túlnépesedése és a túlzott bevándorlás
2) Az erőszakos kulturbalos nyomulás és az erre reakcióként érkező szélsőjobbos mozgalmak
2) A bulvár-clickbait kultúra elhatalmasodása
3) A vállalati szféra egészségtelen erőfölénye az állammal, mint intézménnyel és a civil szférával szemben
Kampman
Azért jó a te ötöd, mert négy, ami három. 😊

De a túlnépesedés nálad is elől van, ennek örülök.
Sobri Jóska
3 legyen ameddig számolsz, és ameddig számolsz, az háromig legyen.
Kampman
Nem az Antiókiai Szent Kézigránát használati utasítását kértem.

több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
1) A harmadik világ túlnépesedése és a túlzott bevándorlás
2) Az erőszakos kulturbalos nyomulás és az erre reakcióként érkező szélsőjobbos mozgalmak
2) A bulvár-clickbait kultúra elhatalmasodása
3) A vállalati szféra egészségtelen erőfölénye az állammal, mint intézménnyel és a civil szférával szemben
Kampman
ez a hármas nagytalálat, én földobom az első helyre

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113
1) A harmadik világ túlnépesedése és a túlzott bevándorlás
2) Az erőszakos kulturbalos nyomulás és az erre reakcióként érkező szélsőjobbos mozgalmak
2) A bulvár-clickbait kultúra elhatalmasodása
3) A vállalati szféra egészségtelen erőfölénye az állammal, mint intézménnyel és a civil szférával szemben

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
1) Orbán Viktor

1) A tudomány fejlődésének lassítása akár milyen indokkal (gazdasági, vallási, bioetikai, vegán, bármi)
2) Az identitás politikák térnyerése a világon mindenhol
3) A nemzetállamok törekvése a globális együttműködések ellen olyan kérdésekben, mint a járványok, környezetszennyezés
4) Kína
5) Az USA szétszakadása

Tévedtem, maga az iszlám nem is, csak a következményei fértek bele
Gyurma Pappa
Nálad 4 alapvetően politikai, nálam 4 alapvetően társadalmi.
Sobri Jóska
Alapvetően a cselekvésben hiszek, és a politika tud cselekedni, mára az alulról szerveződő kezdeményezések eltűntek. Az hogy pl. a nagy cégek áttolják a környezetszennyezést a fogyasztók hibájának még csak féligazságok sem.
Gyurma Pappa
De a politikának sokszor nem érdeke cselekedni, ezért nem gondolom, hogy van mindenre politikai megoldás, ami tényleges megoldás. Sőt.

Ami a legjobb az egészben, hogy ezt a -számunkra- orwelli disztópiát már nem érjük meg.
Sobri Jóska
3(+1) kölyököm van, én azért másképp élem meg ezt 😊

Sajnos hajlok arra, hogy igazad van, cselekvés nélkül tényleg ide jutunk.

Irán is veszélyes, de más miatt, mint amit undi (a konzervatív véleményvezérek) sugallnak. A fő veszély, hogy annyi olajuk van, hogy bármikor össze tudják dönteni az olajárat, és egy káoszba rohanó Oroszország senkinek nem érdeke.

Én annyit mondtam, hogy a rendelkezésemre álló adatok és tények alapján a XXI. század fő veszélye nem az iszlám, hanem Kína. Az iszlámot én top 5-be épphogy sorolom, mint globális kihívást.
Gyurma Pappa
Tán ők se élik meg. 😊

Akkor játszunk egy ilyet:
Mi a 21.század top veszélye a nyugati zsidó-keresztény kultúrára?

Nálam:
1. technikai kiszolgáltatottság, áram, internet, globális ellátórendszerek, láncolatok, hogy a nyugati ember olyan, mint egy inkubátorba rakott csecsemő, ha a körülmények nem optimálisak megmurdel pikk-pakk
2. túlnépesedés, ráadásul a teljesen elmaradott térségekbe, Afrikában, Ázsiában, latin-Amerikában (erről már beszéltünk korábban)
3. szétbaszott természet, és ennek következményei, víz-, élelemhiányok, felmelegedés miatti problémák, a permafroszt vírusai, stb.
4. Kína, a kínai/orwelli diktatúra szép lassú térnyerése, a 21.század egyetlen valódi hódító állama, és megállíthatatlansága
5. mindenféle vallási, eszmei szélsőség, köztük az iszlám, de bármikor felbukkanhat és teret nyerhet bármi újabb, mint a vírustagadás, maszkellenesség, géprombolás, bármilyen sci-fi-be illő szekta, ami 10-20 év alatt beszippantja az agyhalottakat

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Irán...
Kína
Gyurma Pappa
Nem csak egy veszély leselkedhet Amerikára, a nyugati életformára, nem csak egy országból, egyfajta hatalmi struktúra részéről.
Ahogy egyszerre lehet tartani a ráktól és az infarktustól, úgy nem kell rangsorolni, hogy melyik a veszélyesebb a fentiek közül.
Szerintem Irán, Kína egyaránt veszélyes, és Amerika balfaszkodása egyaránt gáz.

Már korábban írtam, hogy párszáz éven belül mindenki kínai lesz. Nem lesznek nemzetállamok, nemzeti kultúrák, nagyon különböző nyelvek se (végülis illogikus és szükségtelen hogy ennyire szétszabdalt legyen egy faj kultúrája) az emberiség összekeveredik, az lehet érdekes, hogy milyen dominancia mentén. Szerintem nem az iszlám lesz a "kovász", de nem is a nyugati zsidó-keresztény kultúra, hanem a kínai, mivel bizony pont a szabadságjogokat, emberi alapjogokat ignoráló metodikáik miatt ők a leghatékonyabbak, legsikeresebbek.
Ami a legjobb az egészben, hogy ezt a -számunkra- orwelli disztópiát már nem érjük meg.
Sobri Jóska
hol marad az elcsalták félkövérítve? 😕
csebi
Már rögzült, mémesedett, ott villog az agyadban.

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
Ami a legjobb az egészben, hogy ezt a -számunkra- orwelli disztópiát már nem érjük meg.
Sobri Jóska
3(+1) kölyököm van, én azért másképp élem meg ezt 😊

Sajnos hajlok arra, hogy igazad van, cselekvés nélkül tényleg ide jutunk.

Irán is veszélyes, de más miatt, mint amit undi (a konzervatív véleményvezérek) sugallnak. A fő veszély, hogy annyi olajuk van, hogy bármikor össze tudják dönteni az olajárat, és egy káoszba rohanó Oroszország senkinek nem érdeke.

Én annyit mondtam, hogy a rendelkezésemre álló adatok és tények alapján a XXI. század fő veszélye nem az iszlám, hanem Kína. Az iszlámot én top 5-be épphogy sorolom, mint globális kihívást.

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 478 — Lucas Scott
Irán...
Kína
Gyurma Pappa
Nem csak egy veszély leselkedhet Amerikára, a nyugati életformára, nem csak egy országból, egyfajta hatalmi struktúra részéről.
Ahogy egyszerre lehet tartani a ráktól és az infarktustól, úgy nem kell rangsorolni, hogy melyik a veszélyesebb a fentiek közül.
Szerintem Irán, Kína egyaránt veszélyes, és Amerika balfaszkodása egyaránt gáz.

Már korábban írtam, hogy párszáz éven belül mindenki kínai lesz. Nem lesznek nemzetállamok, nemzeti kultúrák, nagyon különböző nyelvek se (végülis illogikus és szükségtelen hogy ennyire szétszabdalt legyen egy faj kultúrája) az emberiség összekeveredik, az lehet érdekes, hogy milyen dominancia mentén. Szerintem nem az iszlám lesz a "kovász", de nem is a nyugati zsidó-keresztény kultúra, hanem a kínai, mivel bizony pont a szabadságjogokat, emberi alapjogokat ignoráló metodikáik miatt ők a leghatékonyabbak, legsikeresebbek.
Ami a legjobb az egészben, hogy ezt a -számunkra- orwelli disztópiát már nem érjük meg.
Sobri Jóska
hol marad az elcsalták félkövérítve? 😕

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.