USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 556 — Patriot
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten?
...
MC12
Tényleg b.szki, semelyik. A magyar miniszterelnök a létező legnagyobb hatalom az EU-ban. 😀 😀
Jan
akkor ird le h melyik az, ami ad EU szinten.
ebben sztem MCnek igaza van.

nyilvan jol mutat kifele, hogy vki a COM (az EP pozik mar mas kerdesek nalam is, kivancsi vagyok hany EP elnokot tudnal felsorolni fejbol ...). de konkret hatalmat nem igazan kap. a COM egy vegrehajto, es kozvetito. Vegrehajtja, amire felhatalmazast kap, es kozvetit a Tanacs meg az EP kozott. ennyi. azert mindent elmond a COMrol, hogy az EP akkor rugja ki, amikor akarja.
csebi
Amennyiben a hatalom egyenlő a lenyúlható pénzekkel, akkor igazad van. Ha a hatalom az ügymenet / politika befolyásolásának képessége, akkor nem értem, mi a kérdés. Prodi, Barroso, Juncker, der Leyen szerinted kevesebb hatással volt/van az unió életére, működésére, mint Orbán, vagy Bajnai Gordon esetleg Gyurcsány volt?

Nevezzen meg EP elnököket az átlagember? Ez hülye játék. Ha megnevezi az előző vagy akár a mostani máltai / dán / ír miniszterelnököt akkor van esélye. Pedig ugye a miniszterelnökök a te tálalásod szerint nagyobb hatalommal bírnak.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 856 — Lucas Scott
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten?
...
MC12
Tényleg b.szki, semelyik. A magyar miniszterelnök a létező legnagyobb hatalom az EU-ban. 😀 😀
Jan
akkor ird le h melyik az, ami ad EU szinten.
ebben sztem MCnek igaza van.

nyilvan jol mutat kifele, hogy vki a COM (az EP pozik mar mas kerdesek nalam is, kivancsi vagyok hany EP elnokot tudnal felsorolni fejbol ...). de konkret hatalmat nem igazan kap. a COM egy vegrehajto, es kozvetito. Vegrehajtja, amire felhatalmazast kap, es kozvetit a Tanacs meg az EP kozott. ennyi. azert mindent elmond a COMrol, hogy az EP akkor rugja ki, amikor akarja.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten?
...
MC12
Tényleg b.szki, semelyik. A magyar miniszterelnök a létező legnagyobb hatalom az EU-ban. 😀 😀
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
The results of the autopsy of a secret burial in the city of Izyum have been made public. 215 women, 194 men and 5 children were killed.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 29 286 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/kulfold/2023/07/25/vucic-szerb-elnok-barat-baleset-rendorno-orizetbe-vetel-mclaren


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
A dokumentált orosz (piros) és ukrán (kék) tüzérségi eszköz veszteségek az elmúlt hetekből.

A frontot mindkét fél esetében a tüzérség és a gyalogság tartja össze. Az utóbbi viszont csak a lövegek fedezete alatt képes túlélni.

Az ukrán offenzíva különös fordulatot vett, ahol az ukránok úgy támadnak, hogy valójában a folyamatos orosz ellenlökéseket védekezik ki, vagy pedig "üss és fuss" jellegű rajtaütésekkel tizedelik a statikus orosz állásokat.
Az oroszok a folyamatos löncshús tamadásokkal időt akarnak nyerni az őszi esőzések beálltáig, de ha adott ponton és időben elfogynak a tartalékok, akkor az ukránok tudnak haladni. Nagyon lassan.

Az oroszoknak nagyjából három hónapot kellene még kibekkelniük. A nyár végéig tartó időszak legnagyobb kérdése pedig, hogy az ukránok tudják gyorsabb ütemben rombolni az orosz tüzérséget, vagy az oroszok az embert küldeni a frontra.



 www.facebook.com/photo?fbid=625319959730114&set=a.408074544787991

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 556 — Patriot
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten? Von der Leyené? Charles Michele? Ne adj úristen az eu parlament elnökéé, akinek a nevét az emberek 99,9%-nak ki kell guglizni? Hülye lett volna, és hülye lenne akármelyik pozit elvállalni - ha egyáltalán bárkinek eszébe jutna, jutott volna felajánlani neki, amit erősen kétlek - ezek mindegyike kompromisszumokra épülő, folyamatos diskurzust kívánó, korlátos hatalommal rendelkező, véges idejű pozíciók - naja, OV biztosan ilyesmire vágyik, ahelyett, hogy legyen egy korlátlanul irányítható 93 ezer nm kiterjedésű uradalma, ami évtizedeken keresztül felhatalmazást ad neki arra, hogy ott üljön ahol a döntések jelentős része születik az EU-ban: a Tanácsban, akkor is, amikor a fentebbi emberek már sehol nem lesznek.
A gondolatot se értem, annyira ellentmegy mindennek, ami OV hatalomhoz való hozzáállását jelenti. Egy Navracsics imádna egy ilyen pozit, vagy egy Ujhelyi.
OV-nak tudod mi jelentene ugrást? Ha lenne egy föderatív Európa, ahol centralizált a döntéshozatal és ott valami űber pozíció - és még ez is kockázatosabb lenne mint a jelenlegi. De ez nincs, ezen kívül hatalmi szempontból neki egyszerűen nincs feljebb.
MC12
Akkor miért volt suttogópropagandázva általatok pár éve, hogy Viktort már untatja a belpolitika, nem lát benne kihívást és feljebb akar lépni? Persze, miután kiderült, hogy ez nem sikerült, hirtelen nincs is nagyobb hatalommal járó pozíció a világon, mint magyar miniszterelnöknek lenni 🤥🤣. Ne nevettessetek már. Von der Leyen konkrétan taknyosra szopatja Orbánt az elmúlt két évben, de az csak egy “kompromisszumokra épülő, folyamatos diskurzust kívánó, korlátos hatalommal rendelkező, véges idejű pozíció”, és kb 1100 milliárd euró elköltésére vagy hatással, valamint 27 ország külpolitikáját képviseled, de Viktor has no interest on this. Persze.
Nem halljátok magatokat?
több mint 2 éve
andree Arizona Cardinals 1 788
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten? Von der Leyené? Charles Michele? Ne adj úristen az eu parlament elnökéé, akinek a nevét az emberek 99,9%-nak ki kell guglizni? Hülye lett volna, és hülye lenne akármelyik pozit elvállalni - ha egyáltalán bárkinek eszébe jutna, jutott volna felajánlani neki, amit erősen kétlek - ezek mindegyike kompromisszumokra épülő, folyamatos diskurzust kívánó, korlátos hatalommal rendelkező, véges idejű pozíciók - naja, OV biztosan ilyesmire vágyik, ahelyett, hogy legyen egy korlátlanul irányítható 93 ezer nm kiterjedésű uradalma, ami évtizedeken keresztül felhatalmazást ad neki arra, hogy ott üljön ahol a döntések jelentős része születik az EU-ban: a Tanácsban, akkor is, amikor a fentebbi emberek már sehol nem lesznek.
A gondolatot se értem, annyira ellentmegy mindennek, ami OV hatalomhoz való hozzáállását jelenti. Egy Navracsics imádna egy ilyen pozit, vagy egy Ujhelyi.
OV-nak tudod mi jelentene ugrást? Ha lenne egy föderatív Európa, ahol centralizált a döntéshozatal és ott valami űber pozíció - és még ez is kockázatosabb lenne mint a jelenlegi. De ez nincs, ezen kívül hatalmi szempontból neki egyszerűen nincs feljebb.
MC12
Szerintem az ő esetében ez inkább azt jelentené, hogy egy az EU irányvonalát meghatározó csoportban ő hangadó lenne. Ugyan úgy miniszterelnöke lenne ennek az országnak, csak egy ligában játszana Merkellel vagy Macronnal. El is mondta hogy nem tart senkit semmire csak max Macront. Amúgy én is úgy gondolom, hogy ha valaki ebből az országból szeretné alakítani a világ sorsát, inkább alapítson vallást mert még úgy is több esélye van erre mint politikusként. Itt maximum a felkínált utak között tudsz lavírozni, de azt el tudom képzelni, hogy ő ezzel a szereppel nem volt megelégedve. Azért elég sokat áldozott ezért, és a legnagyobb ütést pont az EU által finanszírozott pénzszivattyú kapta. Szóval pont a maffiája(ha már ez a terminológia került elő) látta kárát. És miért? Hogy még jobban megnyerje a magyar választást? Ennél szerintem több van emögött. Ha nem is feltétlenül érdek vagy érdekcsoportok, de legalább valami hübrisz.

Szerkesztette: andree
több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 425 — Sworn to the Dark
Putyin megoldja a nyugdíjproblémát is!


built for this shit

több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 004
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Ahhoz kepest folyamatosan azon ugyeskedett h o legyen az EU eros embere es mindig kihangsulyozta h milyen regen van mar az EU politikaban tovabba nem hiaba akart egy sajat partot grundolni eveken at.

Eleg sok evig tartott neki ez a “probalkozas”.
Lúdas Solymi
Ez a vita így arról szól, hogy ki hiszi el Orbánnak, hogy valóban azt akarja, az a célja, a vágya, amit kifele kommunikál, befele mond, amit megjelenít és amit próbál elhitetni.
Én nem hiszem ezt el neki, te igen. Oké. Fura, és sajátos, hogy egy országos geci maffiafőnöknek akkor hiszel, amikor az egybeesik azzal, amit hallani akarsz, ami a narratívádba illeszkedik, és akkor nem, amikor meg kilóg abból.
A lélegezetőgépbeszerzéseknél, a vagyonbevallásánál vagy a háborúról, Sorosról hazudik, de amikor "kihangsúlyozza", hogy saját pártot akar meg látszólag azon ügyeskedik, hogy az EU-ban vezető legyen, akkor hiszel neki.
Klasszikus kognitív disszonancia redukció.
Őszentsége Sobri Jóska
Én ezt látom, de lehet, hogy nem így van, viszont akkor nagyon ügyesen fogadja a sorozatos megaláztatásokat és nagyon jól színészkedik ott, mintha azt akarná mutatni, hogy valamit akar, miközben nem is és itthon így el tudja adni, hogy mekkora májer.
több mint 2 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 727
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten? Von der Leyené? Charles Michele? Ne adj úristen az eu parlament elnökéé, akinek a nevét az emberek 99,9%-nak ki kell guglizni? Hülye lett volna, és hülye lenne akármelyik pozit elvállalni - ha egyáltalán bárkinek eszébe jutna, jutott volna felajánlani neki, amit erősen kétlek - ezek mindegyike kompromisszumokra épülő, folyamatos diskurzust kívánó, korlátos hatalommal rendelkező, véges idejű pozíciók - naja, OV biztosan ilyesmire vágyik, ahelyett, hogy legyen egy korlátlanul irányítható 93 ezer nm kiterjedésű uradalma, ami évtizedeken keresztül felhatalmazást ad neki arra, hogy ott üljön ahol a döntések jelentős része születik az EU-ban: a Tanácsban, akkor is, amikor a fentebbi emberek már sehol nem lesznek.
A gondolatot se értem, annyira ellentmegy mindennek, ami OV hatalomhoz való hozzáállását jelenti. Egy Navracsics imádna egy ilyen pozit, vagy egy Ujhelyi.
OV-nak tudod mi jelentene ugrást? Ha lenne egy föderatív Európa, ahol centralizált a döntéshozatal és ott valami űber pozíció - és még ez is kockázatosabb lenne mint a jelenlegi. De ez nincs, ezen kívül hatalmi szempontból neki egyszerűen nincs feljebb.
MC12
Kósa András írta az Orbánról szóló könyvében, hogy 2005-ben a bajor CSU elnöke megkérdezte Orbánt, hogy menjen-e be a frissen megválasztott Merkel kormányába miniszternek, vagy maradjon Bajorország miniszterelnöke. Orbán pedig azt válaszolta, hogy ne legyen "beosztott" senki alatt, mert csak vezetői szinten tudja a politikát alakítani.

több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
A magyar miniszterelnöknél melyik pozíció ad nagyobb szuverenitást, pénzt, konkrét hatalmat, akármit, akárcsak EU szinten? Von der Leyené? Charles Michele? Ne adj úristen az eu parlament elnökéé, akinek a nevét az emberek 99,9%-nak ki kell guglizni? Hülye lett volna, és hülye lenne akármelyik pozit elvállalni - ha egyáltalán bárkinek eszébe jutna, jutott volna felajánlani neki, amit erősen kétlek - ezek mindegyike kompromisszumokra épülő, folyamatos diskurzust kívánó, korlátos hatalommal rendelkező, véges idejű pozíciók - naja, OV biztosan ilyesmire vágyik, ahelyett, hogy legyen egy korlátlanul irányítható 93 ezer nm kiterjedésű uradalma, ami évtizedeken keresztül felhatalmazást ad neki arra, hogy ott üljön ahol a döntések jelentős része születik az EU-ban: a Tanácsban, akkor is, amikor a fentebbi emberek már sehol nem lesznek.
A gondolatot se értem, annyira ellentmegy mindennek, ami OV hatalomhoz való hozzáállását jelenti. Egy Navracsics imádna egy ilyen pozit, vagy egy Ujhelyi.
OV-nak tudod mi jelentene ugrást? Ha lenne egy föderatív Európa, ahol centralizált a döntéshozatal és ott valami űber pozíció - és még ez is kockázatosabb lenne mint a jelenlegi. De ez nincs, ezen kívül hatalmi szempontból neki egyszerűen nincs feljebb.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 313 — #NoStress
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
Jan
Tied Magyarország. Szőröstül-bőröstül. Végtére is akarhatsz ennél többet, de életszerűtlen. Pici kis periférián lévő ország ez.
Nem tudom mi van Orbán fejében, lehet, hogy szívesen vezetné az egész világegyetemet a benne rejlő hatalomvágy, de a jelenlegi helyzetével kimaxolta a lehetőségeit. Ezt te is tudod, én is tudom, és ő is tudja.
Én ezt mondom.

több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval azt mondod, Orbánnak aki egész életét arra tette fel, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert, és a normál módon megszerezhető hatalom nem is volt elég, meg kellett hackelni a rendszert egy még nagyobb hatalomért- tehát neki az hogy ennél is nagyobb politikai befolyásra tegyen szert, vagy nagyobb beleszolasa legyen az EU pénzek elosztásába , arra nincs igénye nem vágya?
Ez nyilvánvalóan életszerűtlen.

Szerintem neki nagyon is van erre vágya és igénye, csak képessége nincs hozzá.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 313 — #NoStress
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Ahhoz kepest folyamatosan azon ugyeskedett h o legyen az EU eros embere es mindig kihangsulyozta h milyen regen van mar az EU politikaban tovabba nem hiaba akart egy sajat partot grundolni eveken at.

Eleg sok evig tartott neki ez a “probalkozas”.
Lúdas Solymi
Ez a vita így arról szól, hogy ki hiszi el Orbánnak, hogy valóban azt akarja, az a célja, a vágya, amit kifele kommunikál, befele mond, amit megjelenít és amit próbál elhitetni.
Én nem hiszem ezt el neki, te igen. Oké. Fura, és sajátos, hogy egy országos geci maffiafőnöknek akkor hiszel, amikor az egybeesik azzal, amit hallani akarsz, ami a narratívádba illeszkedik, és akkor nem, amikor meg kilóg abból.
A lélegezetőgépbeszerzéseknél, a vagyonbevallásánál vagy a háborúról, Sorosról hazudik, de amikor "kihangsúlyozza", hogy saját pártot akar meg látszólag azon ügyeskedik, hogy az EU-ban vezető legyen, akkor hiszel neki.
Klasszikus kognitív disszonancia redukció.

több mint 2 éve
andree Arizona Cardinals 1 788
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan miért ne lehetne mindkettő? Aki fogja, annak annál jobb lenne, minél magasabb pozíciójú embert fogna. Tehát aki igazán komoly dolgokkal fogja, annak az az érdeke hogy OV minél befolyásosabb legyen.
Jan
Lehet, bár ez szerintem amolyan gimis okoskodás.
De pont a fentiek miatt Orbánnak nem érdeke, hogy azzá váljon, amivé nem akar, és nem is hasznos a számára.
Ha van egy felvétel amin mondjuk 23 évesen négy kurvával orgiázol, és valaki megzsarol vele körberöhögöd. Van ezer ilyen videó a pornositeokon, senki nem ismer téged, csináljon vele amit akar. De ha már egy céget vezetsz, feleséged van, neadjisten befolyásos politikus vagy, akkor egyre kellemetlenebb egy ilyen felvétel léte. Illogikus, hogy felértékeled a státuszoddal a zsarolhatóságodat.
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan, ki gondolkodik így? Hogy mehetnék magasabbra, de nem megyek, mert nem akarom felertekelni a zsarolhatóságomat? Ez nevetséges. Akkor meddig menjen, városi szintig, megyeiig, országosig? Hol az a határ, ahol nem kellemetlen egy ilyen felvétel?

Ha igazad lenne, akkor min.elnök nek sem szabadna lennie, mert ezzel is durván felértékelte a zsarolhatóságát, mondjuk egy vidéki polgármesterhez képest.
Jan
Vagy nem fogott ember.
Azzal számomra továbbra is ellentmondás az, hogy valaha is nemzetközi babérokra tört volna egy ilyen picsányi kis országból.
De ahogy látom, ebben nem fogunk egyetérteni.
Őszentsége Sobri Jóska
Ezt hogy fogott vagy nem fogott ember, te hoztad be a beszélgetésbe.
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Én is így látom. Nagyon kedvelt volt. Pl a mellénk költöző holland házaspár is szerette a migránsellenes politikájáért. Aztán nem jött össze. Nem adta fel, 19-re húzott lapot azzal, hogy aktívan támogatta és megpróbálta összerakni a Le Pen-Salvini fémjelezte radikáljobbos EU szárnyat. Kapott egy 8-ast. Most 27-el üldögél, de még tolja be a lóvét és követeli a következő lapot vétóunióról delirálva. Közben sorra nyernek a konzervatív pártok Európában, de valahogy egyik se töri kezét-lábát a barátságáért.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 004
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.
Őszentsége Sobri Jóska
Ahhoz kepest folyamatosan azon ugyeskedett h o legyen az EU eros embere es mindig kihangsulyozta h milyen regen van mar az EU politikaban tovabba nem hiaba akart egy sajat partot grundolni eveken at.

Eleg sok evig tartott neki ez a “probalkozas”.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 313 — #NoStress
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
Jan
Igen.
Én meg erre mondom azt, hogy szarik erre.
Mondjuk azt, hogy nem ezen van a fókusza.
Lehet, hogy volt 15-ben ilyen lehetősége, lehet meg is probálta, mert miért ne, de nem erre van képessége, igénye, vágya, célja.

több mint 2 éve
topin New England Patriots 2 280
Egyetértünk.
De sosem olvastam ellenzéki sajtóban sem, hogy Orbánt "realtime" fognák valami aktuális dologért, mindig a feltételezett ügynökmúltja, az apja gazdagodása vagy olyan személyes dolgairól olvasok csak, amik mind 2000 előttiek.
Egyedül Gyurcsánynak volt a 18-as kampányban egy "atombombája", bizonyítéka Orbán titkos svájci számláiról, ami olyan erős volt, hogy majdnem meg is mutatta.
Őszentsége Sobri Jóska
Ha tudomásunk lenne róla, akkor mitől lenne fogott? Az már nem titkos infó.
Pont attól van fogva, hogy nem szeretné, ha kiderülne pletyka szinten se.

Véletlenül se állítom hogy fogva lenne, és lehet ő maga a megtestesült hibátlanság pár évtizede, de szerintem kizárni se lehet. Persze értem, hogy azon logikai fonalon, amin mozogsz a kérdésben, ez nem illeszkedik és ellentmondás.
több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan miért ne lehetne mindkettő? Aki fogja, annak annál jobb lenne, minél magasabb pozíciójú embert fogna. Tehát aki igazán komoly dolgokkal fogja, annak az az érdeke hogy OV minél befolyásosabb legyen.
Jan
Lehet, bár ez szerintem amolyan gimis okoskodás.
De pont a fentiek miatt Orbánnak nem érdeke, hogy azzá váljon, amivé nem akar, és nem is hasznos a számára.
Ha van egy felvétel amin mondjuk 23 évesen négy kurvával orgiázol, és valaki megzsarol vele körberöhögöd. Van ezer ilyen videó a pornositeokon, senki nem ismer téged, csináljon vele amit akar. De ha már egy céget vezetsz, feleséged van, neadjisten befolyásos politikus vagy, akkor egyre kellemetlenebb egy ilyen felvétel léte. Illogikus, hogy felértékeled a státuszoddal a zsarolhatóságodat.
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan, ki gondolkodik így? Hogy mehetnék magasabbra, de nem megyek, mert nem akarom felertekelni a zsarolhatóságomat? Ez nevetséges. Akkor meddig menjen, városi szintig, megyeiig, országosig? Hol az a határ, ahol nem kellemetlen egy ilyen felvétel?

Ha igazad lenne, akkor min.elnök nek sem szabadna lennie, mert ezzel is durván felértékelte a zsarolhatóságát, mondjuk egy vidéki polgármesterhez képest.
Jan
Vagy nem fogott ember.
Azzal számomra továbbra is ellentmondás az, hogy valaha is nemzetközi babérokra tört volna egy ilyen picsányi kis országból.
De ahogy látom, ebben nem fogunk egyetérteni.
Őszentsége Sobri Jóska
Ezt hogy fogott vagy nem fogott ember, te hoztad be a beszélgetésbe.
Én azt állítottam hogy 2015-ben nagyon kedvező helyzetben volt ahhoz, hogy nemzetközi szinten magasabbra jusson, mint amit az ország súlya indokolna. Nem tudott élni vele, sőt olyan helyzetbe hozta magát, hogy az érdek érvényesítő képessége most kisebb, mint akkor.

Kis ország ide vagy oda, Belgium, Portugália adott EU bizottsági elnököt, Luxemburg többet is. Ezek az emberek meg tudták lépni azt a szintet, amit OV nem.
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 707
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Vajon mikor fogja fel Orbán, hogy az általa annyira várt széljobbos paradicsomnak ő az egyik első számú gátja Európában?
Amadeus von Dollárbaloldal
Már felfogta. Nem érdekli.
Csak posztmodern politikai kommunikáció amit tol, őt a vagyonosodás, és az érzékelhető itthoni (telj)hatalom érdekli.
Orbán nem effektív náci, csak el tudja magát annak is adni. Ahogy nem is komcsi, és Kádárnak is el tudja adni magát.
Ő az a politikus, a tökéletes politikus, akit önmagán kívül tényleg nem érdekel más, ettől tud liberális internacionalista és széljobber náci is lenni egyszerre. Vagyis valójában egyikse, de "mindenhez van ruhája", beöltözhet bárminek, ha úgy akarja, úgy tartja kedve, az a hasznos számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Igen, csak a vagyon és az itthoni hatalom -mint az agresszív kismalac, mikor elesik a biciklivel, és azt mondja: kuss, én így szoktam leszállni- érdekelné OV-t még sokminden más is, csak azok az ajtók becsukódtak előtte.

Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni, és 2015 után erre volt is esélye, de totál elmatekozta magát. És arról a pontról hogy az EU-ban egy erős
politikai szövetség (néppárt) elfogadott tagja, V4 kvázi vezetője, stb... a hibás döntéseivel ebbe a helyzetbe lavirozta magát, hogy neki nem maradt más, mint a kontrollálatlan lopás és a hazai hatalom.

És jön a hívők magyarázata: ő nem is akart mást. 😊

Ő így szokott leszállni.
Jan
Megint nem politizalva es foleg hivo nem vagyok, sot a kint elok totalis ellenzekehez tartozom.

Viszont aki ugy gondolja hogy MO vezetoje ( legyen az barki es akarmilyen tehetseges ) tud barmilyen fontos nemzetkozi szinten meghatarozo lenni az iratkozzon ki a buvesztanfolyamrol. Hasznalsz egy masik szot is "elfogadott" tagja, na ahhoz nem kell sok csak bologatni a tobbseghez. Erre viszont a kutyamat egy honap alatt megtanitom.

Hazai szinten mindenhol a vilagon a politikusok es partok elsodleges celja ( es ez az egyik legnagyobb problema ) hogy megszerezze es megtartsa a hatalmat. Es ez nem volt es lesz sosem B terv.
no
2015-ben az első migrációs hullám idején ő a mainstream -be tartozott, a neppart tagjaként egy vállalható figura volt, akivel nem volt ciki együtt mutatkozni - tárgyalni bármilyen szintű európai vezető politikusnak. Akkor ő olyan dolgokat mondott amivel nagyon széles rétegek értettek egyet, unió szerte. Ott volt számára egy lehetőség, hogy az ország súlyához képest feljebb lépjen. Nem tudott élni vele.

Korábban komoly energiát ölt a V4 felfuttatásába hogy azon keresztül legalább regionális szinten meghatározó tényező legyen, ez egy ideig működött is, de aztán ezt is elvesztette- szintén saját döntések, és nem valami kényszer helyzet miatt.

"Elfogadott" : EU szinten fajsúlyos vezető soha nem jön valami radikális (emiatt egyben marginális) pártból. Aki nagykutya akar lenni, annak valamelyik nagy párt tömörülésből kell érkeznie. OV ott volt, de kijátszotta magát. Ahol ő most van, onnan neki már nem lehetnek nemzetközi ambíciói, ahol 2015-ben volt, onnan lehettek volna.

Mondjuk ha Portugália tudott adni ENSZ főtitkár, Luxemburg meg EU bizottsági elnököt , akkor az sem lehetetlen hogy Mo. adjon valami EU-s vezetőt, csak nyilván nem az európai jobb és baloldalról egyaránt vállalhatatlan arcnak kell lennie- Orbán viszont azt csinált magából.

Persze tudom, szándékosan. Ez volt a terv. 😊
Jan
Meg mindig ugyanarrol beszelsz csak reszletesebben. Van a mainstream es elfogadott lesz es akkor sem tud emiatt a sulya felett letezni kesobb.

Nem tudom es nem is erdekel mi volt a terve, de ha a terve az lett volna, hogy a sulya felett szerepeljen az nem johetett ossze. Ahogy Portugalia es Luxemburg sem tud, de azert beleszolhatnak, velemenyt alkothatnak, erdeket ervenyesithetnek................stb, ahogy MO is.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 313 — #NoStress
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan miért ne lehetne mindkettő? Aki fogja, annak annál jobb lenne, minél magasabb pozíciójú embert fogna. Tehát aki igazán komoly dolgokkal fogja, annak az az érdeke hogy OV minél befolyásosabb legyen.
Jan
Lehet, bár ez szerintem amolyan gimis okoskodás.
De pont a fentiek miatt Orbánnak nem érdeke, hogy azzá váljon, amivé nem akar, és nem is hasznos a számára.
Ha van egy felvétel amin mondjuk 23 évesen négy kurvával orgiázol, és valaki megzsarol vele körberöhögöd. Van ezer ilyen videó a pornositeokon, senki nem ismer téged, csináljon vele amit akar. De ha már egy céget vezetsz, feleséged van, neadjisten befolyásos politikus vagy, akkor egyre kellemetlenebb egy ilyen felvétel léte. Illogikus, hogy felértékeled a státuszoddal a zsarolhatóságodat.
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan, ki gondolkodik így? Hogy mehetnék magasabbra, de nem megyek, mert nem akarom felertekelni a zsarolhatóságomat? Ez nevetséges. Akkor meddig menjen, városi szintig, megyeiig, országosig? Hol az a határ, ahol nem kellemetlen egy ilyen felvétel?

Ha igazad lenne, akkor min.elnök nek sem szabadna lennie, mert ezzel is durván felértékelte a zsarolhatóságát, mondjuk egy vidéki polgármesterhez képest.
Jan
Vagy nem fogott ember.
Azzal számomra továbbra is ellentmondás az, hogy valaha is nemzetközi babérokra tört volna egy ilyen picsányi kis országból.
De ahogy látom, ebben nem fogunk egyetérteni.

több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan miért ne lehetne mindkettő? Aki fogja, annak annál jobb lenne, minél magasabb pozíciójú embert fogna. Tehát aki igazán komoly dolgokkal fogja, annak az az érdeke hogy OV minél befolyásosabb legyen.
Jan
Lehet, bár ez szerintem amolyan gimis okoskodás.
De pont a fentiek miatt Orbánnak nem érdeke, hogy azzá váljon, amivé nem akar, és nem is hasznos a számára.
Ha van egy felvétel amin mondjuk 23 évesen négy kurvával orgiázol, és valaki megzsarol vele körberöhögöd. Van ezer ilyen videó a pornositeokon, senki nem ismer téged, csináljon vele amit akar. De ha már egy céget vezetsz, feleséged van, neadjisten befolyásos politikus vagy, akkor egyre kellemetlenebb egy ilyen felvétel léte. Illogikus, hogy felértékeled a státuszoddal a zsarolhatóságodat.
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan, ki gondolkodik így? Hogy mehetnék magasabbra, de nem megyek, mert nem akarom felertekelni a zsarolhatóságomat? Ez nevetséges. Akkor meddig menjen, városi szintig, megyeiig, országosig? Hol az a határ, ahol nem kellemetlen egy ilyen felvétel?

Ha igazad lenne, akkor min.elnök nek sem szabadna lennie, mert ezzel is durván felértékelte a zsarolhatóságát, mondjuk egy vidéki polgármesterhez képest.
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 707
A cseh vagy a portugál miniszterelnöknek szerinted nincs semmi beleszólása az EU-s ügyekbe? Akár fontos dolgokba is?
r.baggio
Beleszolas, velemeny, elfogadott az egyik oldalon a masikon mint "vezeto"