USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 314 — #NoStress
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Az miért nem lehet opció, hogy szeretett volna, de aztán egy ponton fogott ember lett és így a vágy átalakult kényszerből?
topin
Mert mint irtam ellentmondás.
Ha ügynök volt 90 előtt, sáros a székházügyben, vagy veri a nejét, de mindig eltusolják, akkor ő ezt, ezeket tudja, számára egyértelmű, hogy miben ludas, mivel, miképp fogható. Nem egy ponton lett fogott ember, hanem onnantól, amióta azt tette amivel fogható.
Ha tudja 91-ben, 92-ben, 93-ban, és így tovább, hogy az ügynökmúltja dokumentumai ki mindenkinél lehetnek, akkor nem mondjuk 14-ben lett fogott ember, amikor ezt valaki az orra alá dörgölte.

De csak ismételni tudom, én sose tudtam úgy, hogy Orbánnak valós nemzetközi politikai céljai vannak, ő mindig a kakas akart lenni a szemétdombon, az ország leggazdagabb, legbefolyásosabb embere, mivel ő csak egy zseniális hatalomtechnikus, nem egy idealista fantaszta, akinek elvei, országjobbító, világmegváltó tervei vagy akar csak morálja lenne.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban az esetben ellentmondás, ha előtte követte el amivel fogják. De mi van, ha ott tévedsz a logikai felépítéssel, amikor azt feltételezed, hogy csak korai dologgal lehet fogni valakit.

Clinton elnökként csinált faszságot, Trumpnak van ezer faszsága, de elnökként is kurvázott összevissza. Lehet sorolni a magas beosztású emberek hibáit, amivel akár foghatóak is lehetnek, ha olyan kezekbe kerül az az információ.

Ezzel nem azt mondom, hogy fogott ember, hanem hogy simán faszakodhatott 2008-ban vagy 2009-ben, vagy 2007-ben, ami csak később került fogós kezekbe.
topin
Egyetértünk.
De sosem olvastam ellenzéki sajtóban sem, hogy Orbánt "realtime" fognák valami aktuális dologért, mindig a feltételezett ügynökmúltja, az apja gazdagodása vagy olyan személyes dolgairól olvasok csak, amik mind 2000 előttiek.
Egyedül Gyurcsánynak volt a 18-as kampányban egy "atombombája", bizonyítéka Orbán titkos svájci számláiról, ami olyan erős volt, hogy majdnem meg is mutatta.

több mint 2 éve
topin New England Patriots 2 280
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Az miért nem lehet opció, hogy szeretett volna, de aztán egy ponton fogott ember lett és így a vágy átalakult kényszerből?
topin
Mert mint irtam ellentmondás.
Ha ügynök volt 90 előtt, sáros a székházügyben, vagy veri a nejét, de mindig eltusolják, akkor ő ezt, ezeket tudja, számára egyértelmű, hogy miben ludas, mivel, miképp fogható. Nem egy ponton lett fogott ember, hanem onnantól, amióta azt tette amivel fogható.
Ha tudja 91-ben, 92-ben, 93-ban, és így tovább, hogy az ügynökmúltja dokumentumai ki mindenkinél lehetnek, akkor nem mondjuk 14-ben lett fogott ember, amikor ezt valaki az orra alá dörgölte.

De csak ismételni tudom, én sose tudtam úgy, hogy Orbánnak valós nemzetközi politikai céljai vannak, ő mindig a kakas akart lenni a szemétdombon, az ország leggazdagabb, legbefolyásosabb embere, mivel ő csak egy zseniális hatalomtechnikus, nem egy idealista fantaszta, akinek elvei, országjobbító, világmegváltó tervei vagy akar csak morálja lenne.
Őszentsége Sobri Jóska
Abban az esetben ellentmondás, ha előtte követte el amivel fogják. De mi van, ha ott tévedsz a logikai felépítéssel, amikor azt feltételezed, hogy csak korai dologgal lehet fogni valakit.

Clinton elnökként csinált faszságot, Trumpnak van ezer faszsága, de elnökként is kurvázott összevissza. Lehet sorolni a magas beosztású emberek hibáit, amivel akár foghatóak is lehetnek, ha olyan kezekbe kerül az az információ.

Ezzel nem azt mondom, hogy fogott ember, hanem hogy simán faszakodhatott 2008-ban vagy 2009-ben, vagy 2007-ben, ami csak később került fogós kezekbe.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 314 — #NoStress
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan miért ne lehetne mindkettő? Aki fogja, annak annál jobb lenne, minél magasabb pozíciójú embert fogna. Tehát aki igazán komoly dolgokkal fogja, annak az az érdeke hogy OV minél befolyásosabb legyen.
Jan
Lehet, bár ez szerintem amolyan gimis okoskodás.
De pont a fentiek miatt Orbánnak nem érdeke, hogy azzá váljon, amivé nem akar, és nem is hasznos a számára.
Ha van egy felvétel amin mondjuk 23 évesen négy kurvával orgiázol, és valaki megzsarol vele körberöhögöd. Van ezer ilyen videó a pornositeokon, senki nem ismer téged, csináljon vele amit akar. De ha már egy céget vezetsz, feleséged van, neadjisten befolyásos politikus vagy, akkor egyre kellemetlenebb egy ilyen felvétel léte. Illogikus, hogy felértékeled a státuszoddal a zsarolhatóságodat.

több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 29 287 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hadd kérdezzek valamit Jóska: szerinted Kádár politikai zseni volt? És Ceaucescu? Azért kérdezem, mert ők 30+ évig tudtak hatalmon maradni. vérzivataros időkben is. És Sztálinnal mizu?
peterk2005 udvari bolond
Szerintem nem. És nem.
Kádár és Ceaușescu is a kommunizmus terméke volt, nem személyes ambíciókkal, célokkal, évekig tervezve kerültek a diktátori székbe, hanem a "történelem" sodorta őket oda, és váltak azzá, amik lettek.
Nem egy demokratikus, kapitalista rendszerben, azt megértve, meghackelve, legyőzve, kihasználva kreáltak maguknak valódi hatalmat kb. a semmiből, hanem csak jókor voltak jó helyen, és pl. Kádár még diktátornak is középszerű volt, mondhatni puritán, egy hasznos helytartó nulla személyes hatalmi törekvéssel, krumplilevest eszegetve. Talán a vadászaton kívül semmi olyat nem csinált, amit ne tehetett volna meg 13.kerületi párttitkárként, vagy a Vasas Szakszervezet vezető funkcionáriusaként. Ceaușescu meg egy sima elmebeteg.

Sztálin politikai zseni volt. Volt célja, karizmája, ereje, intelligenciája, hatalomvágya, kellően gátlástalan és pragmatikus volt, és az a tény, hogy egy világvégi grúz faluból, egy suszter apa és egy analfabéta anya gyerekeként, akik még oroszul se tudtak, a világ legnagyobb hatalmú vezetőjévé vált, az azt mutatja, hogy politikai zseni volt. És ha kérdeznéd, akkor Hitler is, meg Churchill is, meg Franco is, meg Mao is, meg Thatcher is, meg Putyin is, meg Erdogan is, meg Trump is politikai zseni. Ha nem lennének azok, akkor nem jutnak hatalomba.
A politikai zseninek a legtöbbször gecinek kell lenni hozzá.
Nem is igazán jut eszembe kivétel, amikor egy politikus erkölcsös, és morálisan jó ember lett volna. Gandhi? Golda Meir? Bárki más?
Őszentsége Sobri Jóska
Az idealisták itt bemondanák esetleg JFK-t 🙂
Vagy Walesa-t esetleg. Persze én nem vagyok idealista, szerintem minden politikus geci 🙄


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 314 — #NoStress
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Az miért nem lehet opció, hogy szeretett volna, de aztán egy ponton fogott ember lett és így a vágy átalakult kényszerből?
topin
Mert mint irtam ellentmondás.
Ha ügynök volt 90 előtt, sáros a székházügyben, vagy veri a nejét, de mindig eltusolják, akkor ő ezt, ezeket tudja, számára egyértelmű, hogy miben ludas, mivel, miképp fogható. Nem egy ponton lett fogott ember, hanem onnantól, amióta azt tette amivel fogható.
Ha tudja 91-ben, 92-ben, 93-ban, és így tovább, hogy az ügynökmúltja dokumentumai ki mindenkinél lehetnek, akkor nem mondjuk 14-ben lett fogott ember, amikor ezt valaki az orra alá dörgölte.

De csak ismételni tudom, én sose tudtam úgy, hogy Orbánnak valós nemzetközi politikai céljai vannak, ő mindig a kakas akart lenni a szemétdombon, az ország leggazdagabb, legbefolyásosabb embere, mivel ő csak egy zseniális hatalomtechnikus, nem egy idealista fantaszta, akinek elvei, országjobbító, világmegváltó tervei vagy akar csak morálja lenne.

több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan miért ne lehetne mindkettő? Aki fogja, annak annál jobb lenne, minél magasabb pozíciójú embert fogna. Tehát aki igazán komoly dolgokkal fogja, annak az az érdeke hogy OV minél befolyásosabb legyen.
több mint 2 éve
topin New England Patriots 2 280
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?
Őszentsége Sobri Jóska
Az miért nem lehet opció, hogy szeretett volna, de aztán egy ponton fogott ember lett és így a vágy átalakult kényszerből?
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 314 — #NoStress
Hadd kérdezzek valamit Jóska: szerinted Kádár politikai zseni volt? És Ceaucescu? Azért kérdezem, mert ők 30+ évig tudtak hatalmon maradni. vérzivataros időkben is. És Sztálinnal mizu?
peterk2005 udvari bolond
Szerintem nem. És nem.
Kádár és Ceaușescu is a kommunizmus terméke volt, nem személyes ambíciókkal, célokkal, évekig tervezve kerültek a diktátori székbe, hanem a "történelem" sodorta őket oda, és váltak azzá, amik lettek.
Nem egy demokratikus, kapitalista rendszerben, azt megértve, meghackelve, legyőzve, kihasználva kreáltak maguknak valódi hatalmat kb. a semmiből, hanem csak jókor voltak jó helyen, és pl. Kádár még diktátornak is középszerű volt, mondhatni puritán, egy hasznos helytartó nulla személyes hatalmi törekvéssel, krumplilevest eszegetve. Talán a vadászaton kívül semmi olyat nem csinált, amit ne tehetett volna meg 13.kerületi párttitkárként, vagy a Vasas Szakszervezet vezető funkcionáriusaként. Ceaușescu meg egy sima elmebeteg.

Sztálin politikai zseni volt. Volt célja, karizmája, ereje, intelligenciája, hatalomvágya, kellően gátlástalan és pragmatikus volt, és az a tény, hogy egy világvégi grúz faluból, egy suszter apa és egy analfabéta anya gyerekeként, akik még oroszul se tudtak, a világ legnagyobb hatalmú vezetőjévé vált, az azt mutatja, hogy politikai zseni volt. És ha kérdeznéd, akkor Hitler is, meg Churchill is, meg Franco is, meg Mao is, meg Thatcher is, meg Putyin is, meg Erdogan is, meg Trump is politikai zseni. Ha nem lennének azok, akkor nem jutnak hatalomba.
A politikai zseninek a legtöbbször gecinek kell lenni hozzá.
Nem is igazán jut eszembe kivétel, amikor egy politikus erkölcsös, és morálisan jó ember lett volna. Gandhi? Golda Meir? Bárki más?

több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid


Áttörésszag Bakhmutnál.

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 314 — #NoStress
Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni
Jan
Ezzel nem értek egyet. Ami infókat én tudok róla, a környezetéből, könyvekből, pletykákból, cikkekből, szóval mindazon tudás alapján amit képes vagyok birtokolni, ő pont azt akarta ami sikerült is- zsebretenni az országot.

Illetve ne feledd azt az ellenzéki toposzt, hogy Orbánról mennyi terhelő akta van akár Moszkvában is, hogy ő egy fogott ember. És ha van Moszkvában, akkor van Berlinben, Washingtonban vagy Pesten is.
Mi tamáskodhatunk ezügyben, de Orbán bizonyosan tudja mit csinált, mit nem, miről lehet dokument, miről nem.
És ő tudja azt is mennyire van fogva, és azt is, hogy ténylegesen meddig nyújtózkodhat.
Márpedig ha ezt a toposzt elfogadjuk, akkor ezzel egyidejűleg azt el kell vetnünk, hogy "Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni".
Ha viszont tényleg szeretett volna (es nekem erről semmilyen tényszerű infóm nincs), akkor abból az következik, hogy nem báb, nem pincsi, nem fogott ember.
A kettő egyszerre nem lehet.
Melyiket választod?

több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Vajon mikor fogja fel Orbán, hogy az általa annyira várt széljobbos paradicsomnak ő az egyik első számú gátja Európában?
Amadeus von Dollárbaloldal
Már felfogta. Nem érdekli.
Csak posztmodern politikai kommunikáció amit tol, őt a vagyonosodás, és az érzékelhető itthoni (telj)hatalom érdekli.
Orbán nem effektív náci, csak el tudja magát annak is adni. Ahogy nem is komcsi, és Kádárnak is el tudja adni magát.
Ő az a politikus, a tökéletes politikus, akit önmagán kívül tényleg nem érdekel más, ettől tud liberális internacionalista és széljobber náci is lenni egyszerre. Vagyis valójában egyikse, de "mindenhez van ruhája", beöltözhet bárminek, ha úgy akarja, úgy tartja kedve, az a hasznos számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Igen, csak a vagyon és az itthoni hatalom -mint az agresszív kismalac, mikor elesik a biciklivel, és azt mondja: kuss, én így szoktam leszállni- érdekelné OV-t még sokminden más is, csak azok az ajtók becsukódtak előtte.

Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni, és 2015 után erre volt is esélye, de totál elmatekozta magát. És arról a pontról hogy az EU-ban egy erős
politikai szövetség (néppárt) elfogadott tagja, V4 kvázi vezetője, stb... a hibás döntéseivel ebbe a helyzetbe lavirozta magát, hogy neki nem maradt más, mint a kontrollálatlan lopás és a hazai hatalom.

És jön a hívők magyarázata: ő nem is akart mást. 😊

Ő így szokott leszállni.
Jan
Megint nem politizalva es foleg hivo nem vagyok, sot a kint elok totalis ellenzekehez tartozom.

Viszont aki ugy gondolja hogy MO vezetoje ( legyen az barki es akarmilyen tehetseges ) tud barmilyen fontos nemzetkozi szinten meghatarozo lenni az iratkozzon ki a buvesztanfolyamrol. Hasznalsz egy masik szot is "elfogadott" tagja, na ahhoz nem kell sok csak bologatni a tobbseghez. Erre viszont a kutyamat egy honap alatt megtanitom.

Hazai szinten mindenhol a vilagon a politikusok es partok elsodleges celja ( es ez az egyik legnagyobb problema ) hogy megszerezze es megtartsa a hatalmat. Es ez nem volt es lesz sosem B terv.
no
2015-ben az első migrációs hullám idején ő a mainstream -be tartozott, a neppart tagjaként egy vállalható figura volt, akivel nem volt ciki együtt mutatkozni - tárgyalni bármilyen szintű európai vezető politikusnak. Akkor ő olyan dolgokat mondott amivel nagyon széles rétegek értettek egyet, unió szerte. Ott volt számára egy lehetőség, hogy az ország súlyához képest feljebb lépjen. Nem tudott élni vele.

Korábban komoly energiát ölt a V4 felfuttatásába hogy azon keresztül legalább regionális szinten meghatározó tényező legyen, ez egy ideig működött is, de aztán ezt is elvesztette- szintén saját döntések, és nem valami kényszer helyzet miatt.

"Elfogadott" : EU szinten fajsúlyos vezető soha nem jön valami radikális (emiatt egyben marginális) pártból. Aki nagykutya akar lenni, annak valamelyik nagy párt tömörülésből kell érkeznie. OV ott volt, de kijátszotta magát. Ahol ő most van, onnan neki már nem lehetnek nemzetközi ambíciói, ahol 2015-ben volt, onnan lehettek volna.

Mondjuk ha Portugália tudott adni ENSZ főtitkár, Luxemburg meg EU bizottsági elnököt , akkor az sem lehetetlen hogy Mo. adjon valami EU-s vezetőt, csak nyilván nem az európai jobb és baloldalról egyaránt vállalhatatlan arcnak kell lennie- Orbán viszont azt csinált magából.

Persze tudom, szándékosan. Ez volt a terv. 😊
több mint 2 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 919 — no es importante
A cseh vagy a portugál miniszterelnöknek szerinted nincs semmi beleszólása az EU-s ügyekbe? Akár fontos dolgokba is?

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 707
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Vajon mikor fogja fel Orbán, hogy az általa annyira várt széljobbos paradicsomnak ő az egyik első számú gátja Európában?
Amadeus von Dollárbaloldal
Már felfogta. Nem érdekli.
Csak posztmodern politikai kommunikáció amit tol, őt a vagyonosodás, és az érzékelhető itthoni (telj)hatalom érdekli.
Orbán nem effektív náci, csak el tudja magát annak is adni. Ahogy nem is komcsi, és Kádárnak is el tudja adni magát.
Ő az a politikus, a tökéletes politikus, akit önmagán kívül tényleg nem érdekel más, ettől tud liberális internacionalista és széljobber náci is lenni egyszerre. Vagyis valójában egyikse, de "mindenhez van ruhája", beöltözhet bárminek, ha úgy akarja, úgy tartja kedve, az a hasznos számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Igen, csak a vagyon és az itthoni hatalom -mint az agresszív kismalac, mikor elesik a biciklivel, és azt mondja: kuss, én így szoktam leszállni- érdekelné OV-t még sokminden más is, csak azok az ajtók becsukódtak előtte.

Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni, és 2015 után erre volt is esélye, de totál elmatekozta magát. És arról a pontról hogy az EU-ban egy erős
politikai szövetség (néppárt) elfogadott tagja, V4 kvázi vezetője, stb... a hibás döntéseivel ebbe a helyzetbe lavirozta magát, hogy neki nem maradt más, mint a kontrollálatlan lopás és a hazai hatalom.

És jön a hívők magyarázata: ő nem is akart mást. 😊

Ő így szokott leszállni.
Jan
Megint nem politizalva es foleg hivo nem vagyok, sot a kint elok totalis ellenzekehez tartozom.

Viszont aki ugy gondolja hogy MO vezetoje ( legyen az barki es akarmilyen tehetseges ) tud barmilyen fontos nemzetkozi szinten meghatarozo lenni az iratkozzon ki a buvesztanfolyamrol. Hasznalsz egy masik szot is "elfogadott" tagja, na ahhoz nem kell sok csak bologatni a tobbseghez. Erre viszont a kutyamat egy honap alatt megtanitom.

Hazai szinten mindenhol a vilagon a politikusok es partok elsodleges celja ( es ez az egyik legnagyobb problema ) hogy megszerezze es megtartsa a hatalmat. Es ez nem volt es lesz sosem B terv.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 264 — NFL bracket champion '26
a tokeletes politikus nem politikus.
csebi
hanem halott


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Vajon mikor fogja fel Orbán, hogy az általa annyira várt széljobbos paradicsomnak ő az egyik első számú gátja Európában?
Amadeus von Dollárbaloldal
Már felfogta. Nem érdekli.
Csak posztmodern politikai kommunikáció amit tol, őt a vagyonosodás, és az érzékelhető itthoni (telj)hatalom érdekli.
Orbán nem effektív náci, csak el tudja magát annak is adni. Ahogy nem is komcsi, és Kádárnak is el tudja adni magát.
Ő az a politikus, a tökéletes politikus, akit önmagán kívül tényleg nem érdekel más, ettől tud liberális internacionalista és széljobber náci is lenni egyszerre. Vagyis valójában egyikse, de "mindenhez van ruhája", beöltözhet bárminek, ha úgy akarja, úgy tartja kedve, az a hasznos számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Igen, csak a vagyon és az itthoni hatalom -mint az agresszív kismalac, mikor elesik a biciklivel, és azt mondja: kuss, én így szoktam leszállni- érdekelné OV-t még sokminden más is, csak azok az ajtók becsukódtak előtte.

Szeretett volna ő EU szinten meghatározó politikus lenni, és 2015 után erre volt is esélye, de totál elmatekozta magát. És arról a pontról hogy az EU-ban egy erős
politikai szövetség (néppárt) elfogadott tagja, V4 kvázi vezetője, stb... a hibás döntéseivel ebbe a helyzetbe lavirozta magát, hogy neki nem maradt más, mint a kontrollálatlan lopás és a hazai hatalom.

És jön a hívők magyarázata: ő nem is akart mást. 😊

Ő így szokott leszállni.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 857 — Lucas Scott
a tokeletes politikus nem politikus.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 873 — The Mathematician


Németek után london

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 707
Hadd kérdezzek valamit Jóska: szerinted Kádár politikai zseni volt? És Ceaucescu? Azért kérdezem, mert ők 30+ évig tudtak hatalmon maradni. vérzivataros időkben is. És Sztálinnal mizu?

Azért mert valaki képes megragadni a hatalmat, és azt - adott esetben tűzzel-vassal is - meg tudja tartani, még nem lesz "tökéletes politikus". Van olyan, hogy egy ilyen pacák államférfivé válik közben. Na akkor lesz "tökéletes politikus". Ha nem tud azzá válni, akkor viszont valahol elhelyezi magát a hatalommániás f*szoktól az elvtelen g*cin és a voltam amíg voltam aztán eltüntemen keresztül egészen a tömeggyilkosig tartó skálán. Orbán erősen dolgozik azon, hogy az utóbbi skálán találjon magának helyet. Ha ránézek a mai hatvan éves Orbánra, és visszaemlékezem az 1989-esre, aki miatt kiszöktem kísérleti fizika szigorlatról, hogy meghallgathassam a Hősök terén, akkor a különbség szomorú. Személyesen a a saját számára is és az ország számára is. És nem érdekel, hogy az ő szemszögébőé ez hogy néz ki, hogy elélvez-e azon, hogy mennyi pénze és hatalma van vagy sem, mert nem az ő nézőpontja dönti el, hogy kicsoda.
peterk2005 udvari bolond
Nem politizalva, az nem erdekel itt. De hogy miert tud elcsuszni a beszelgetes. Itt hozzateszem nem biztos a megoldas de peldanak jo. A "tokeletes politikus" nalad a szo szerinti ertelmezes szerint van es eszerint irtad a hsz-t, mig nala ( csak gondolom ) mint eszkoz hogy barminek be tud oltozni es el is tudja adni magat. Es a konkluzioja a csakis sajat maga vagyonosodasa es teljhatalma erdekli. A megitelese nem, foleg a tavlati nem. Az ugyis fog hullamozni mint Sztalinnal es Kadarnal....
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 590 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hadd kérdezzek valamit Jóska: szerinted Kádár politikai zseni volt? És Ceaucescu? Azért kérdezem, mert ők 30+ évig tudtak hatalmon maradni. vérzivataros időkben is. És Sztálinnal mizu?

Azért mert valaki képes megragadni a hatalmat, és azt - adott esetben tűzzel-vassal is - meg tudja tartani, még nem lesz "tökéletes politikus". Van olyan, hogy egy ilyen pacák államférfivé válik közben. Na akkor lesz "tökéletes politikus". Ha nem tud azzá válni, akkor viszont valahol elhelyezi magát a hatalommániás f*szoktól az elvtelen g*cin és a voltam amíg voltam aztán eltüntemen keresztül egészen a tömeggyilkosig tartó skálán. Orbán erősen dolgozik azon, hogy az utóbbi skálán találjon magának helyet. Ha ránézek a mai hatvan éves Orbánra, és visszaemlékezem az 1989-esre, aki miatt kiszöktem kísérleti fizika szigorlatról, hogy meghallgathassam a Hősök terén, akkor a különbség szomorú. Személyesen a a saját számára is és az ország számára is. És nem érdekel, hogy az ő szemszögébőé ez hogy néz ki, hogy elélvez-e azon, hogy mennyi pénze és hatalma van vagy sem, mert nem az ő nézőpontja dönti el, hogy kicsoda.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 314 — #NoStress
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Vajon mikor fogja fel Orbán, hogy az általa annyira várt széljobbos paradicsomnak ő az egyik első számú gátja Európában?
Amadeus von Dollárbaloldal
Már felfogta. Nem érdekli.
Csak posztmodern politikai kommunikáció amit tol, őt a vagyonosodás, és az érzékelhető itthoni (telj)hatalom érdekli.
Orbán nem effektív náci, csak el tudja magát annak is adni. Ahogy nem is komcsi, és Kádárnak is el tudja adni magát.
Ő az a politikus, a tökéletes politikus, akit önmagán kívül tényleg nem érdekel más, ettől tud liberális internacionalista és széljobber náci is lenni egyszerre. Vagyis valójában egyikse, de "mindenhez van ruhája", beöltözhet bárminek, ha úgy akarja, úgy tartja kedve, az a hasznos számára.

több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Vajon mikor fogja fel Orbán, hogy az általa annyira várt széljobbos paradicsomnak ő az egyik első számú gátja Európában?
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 004
okosak és bátrak ezek az orosz terroristák.
Zsellértelkes Vrij
Szerinted lenne bármilyen komolyabb következménye? Hirtelen majd a NATO-val fog Putyin akciózni?
Ő mondjuk ezt szeretné, mert annak más a PR-ja.

Nem hinném, hogy azonnal ugranának egy ilyenre, hacsak nem direkt csapás lesz.
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 122 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid


okosak és bátrak ezek az orosz terroristák.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 004
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga
Gyurma Pappa
Pont a VO érintette ezt a topicot az Erasmusos podcastban, miszerint lehet h az egyszerű szavazó örül, hogy OV-t ismeri az átlag nyugati is, viszont ez egyáltalán nem pozitívum, hanem éppenséggel negatívum...

 open.spotify.com/episode/2SqdkIIjQTBvKjdpThs0Y5?si=9ea0e015bc144a87
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 620 — zászló zászló szív
Maradjunk abba, hogy az "összeorbánozás" elég hatékony eszköz az Uniós országoknál egy politikai erő visszaszorítására. A spanyol VOX, Orbán nagy reménysége 37%-ot bukott az előző választáshoz képest, parlamenti helyekben mérve, abszolút értéken 3%-ot. Igaz. hogy elemzések szerint a nagy része a szavazóinak a mérsékeltebb konzervatívokhoz ment - aki nem tudtak többséget szerezni a parlamentben. A szocik 2 hellyel többet szereztek, mint 2019-ben.

És most jön a lényeg: azzal, hogy a konzervatívok a VOX-szal készülnek koalícióra lépni (megegyeztek a kampány alatt), gyakorlatilag mindenki mást is csak olyan alkuk árán tudnának behúzni, amit nem igazán tudnak kigazdálkodni, komoly pozíciók elvesztése nélkül. Ellenben a szocialista kormányfőnek nagy tapasztalata van már ebben, és politikai tőkéje is.

Ha valaki keresi az Orbán hatást, akkor tessék.

Baba Yaga

Szerkesztette: Gyurma Pappa