Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 215 — beers & Packers
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.
Kampman
Én még ott tartok, hogy máig nem tudni pontosan, mi történt.
nagylaza, főpohárnok
Ugy remlik Szakaly Sandor nyilatkozott ugy, hogy a szovjet verzio a legvaloszinubb, legalabbis o semmilyen mas forrast nem talalt, ami ennek az ellenkezojet bizonyítaná.
Zsellértelkes Vrij
Valószínűségekről lehet beszélni, bizonyosság nincs.
nagylaza, főpohárnok
Igen. Es neki meggyozodese, hogy a kulonbozo variaciokbol a szovjet a legvaloszínűbb.
Zsellértelkes Vrij
A wikin elég jó összefoglaló van a különféle teóriákról:
 hu.wikipedia.org/wiki/Kassa_bomb%C3%A1z%C3%A1sa
A Szakály-féle változathoz: "Ezen elmélet egyik gyengesége azonban az, hogy a gépek felségjelzése miért nem volt látható. Amennyiben a szovjetek hajtották végre a támadást – akár szándékosan, akár tévedésből –, nem lett volna szükséges a felfestéseket eltüntetni."
Attól tartok, ezt a problémát nem itt és most fogjuk megoldani.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.
Kampman
Én még ott tartok, hogy máig nem tudni pontosan, mi történt.
nagylaza, főpohárnok
Ugy remlik Szakaly Sandor nyilatkozott ugy, hogy a szovjet verzio a legvaloszinubb, legalabbis o semmilyen mas forrast nem talalt, ami ennek az ellenkezojet bizonyítaná.
Zsellértelkes Vrij
Valószínűségekről lehet beszélni, bizonyosság nincs.
nagylaza, főpohárnok
Igen. Es neki meggyozodese, hogy a kulonbozo variaciokbol a szovjet a legvaloszínűbb.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil

Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn

Borbinho
Ez egy szerencsésebb forgatókönyv...

Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
Egy szenior amerikai hírszerző megerősítette az AP hírügynökség szerint, hogy orosz rakéták találták el a NATO-tag Lengyelország területét, a becsapódásban két ember meghalt.
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 688
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.
Kampman
Hát mondjuk azt nem hinném, hogy a ruszkik ezt direkt lőtték oda.
Kisebb bajuk is nagyobb annál minthogy újabb ellenségeket szerezzenek.
Főleg nem a NATO-t.
Bazzani
Én is eltévedt rakétá(k)nak gondolom ezt egyelőre.
Kampman
Aztán meg ki tudja...ugye pörgetik már egy ideje azt a narratívát, hogy az oroszoknak is jobb lenne ha egy nagyobb haderővel szemben kellene béketárgyalásokat folytatniuk, mondjuk USA vagy NATO, mert abból Ukrajna kihagyható meg kisebb arcvesztés.

Valahogy ki kell eszközölni vagy eszkalálni a helyzetet, meg a Kínaiak, Észak-koreaiak is toporognak a másik oldalon, terelésnek is jó az ilyen.
több mint 3 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Ha nem tisztázzák (bocsánatot kérnek) az oroszok ezt órákon belül, akkor "ebbü baj lesz"!
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 215 — beers & Packers
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.
Kampman
Én még ott tartok, hogy máig nem tudni pontosan, mi történt.
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.
Kampman
Hát mondjuk azt nem hinném, hogy a ruszkik ezt direkt lőtték oda.
Kisebb bajuk is nagyobb annál minthogy újabb ellenségeket szerezzenek.
Főleg nem a NATO-t.
Bazzani
Én is eltévedt rakétá(k)nak gondolom ezt egyelőre.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Pentagon press secretary: We have been crystal clear that we will defend every inch of NATO territory.
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.
Kampman
Hát mondjuk azt nem hinném, hogy a ruszkik ezt direkt lőtték oda.
Kisebb bajuk is nagyobb annál minthogy újabb ellenségeket szerezzenek.
Főleg nem a NATO-t.

több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem, de lehetett tévedésből elkövetett támadás is, mint amikor a szovjetek 1941 júniusában az akkor már velük hadban lévő Szlovákiát akarták bombázni, de sikerült az akkor ideiglenesen ismét hozzánk tartozó Kassára ledobni néhány bombát.

Persze a magyar kormány és Horthy rögtön ráugrott a lehetőségre és belementünk a magyar történelem talán legnagyobb hülyeségébe.

Szerkesztette: Kampman
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 688
Putin's propagandist Margarita Simonyan spoke about possible missile "arrivals" in Poland.

"Now Poland has its own Belgorod region. What did you expect?" she wrote in her telegram channel.
Amadeus von Dollárbaloldal
Nehogy véletlenül úgy járjon mint Dugin jánya...
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Estonian Foreign Ministry: "Estonia is ready to defend every inch of NATO territory. We’re in full solidarity with our close ally Poland 🇵🇱"
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
persze, hogy komolyan gondolja. Fideszes.
Amadeus von Dollárbaloldal
Nope. A kutyapártra szavaztam.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
Nem az USA. Hanem az USA-t, és a világot is a háttérből irányító Bilderberg csoport. :/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
nagylaza, főpohárnok
persze, hogy komolyan gondolja. Fideszes.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Putin's propagandist Margarita Simonyan spoke about possible missile "arrivals" in Poland.

"Now Poland has its own Belgorod region. What did you expect?" she wrote in her telegram channel.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 215 — beers & Packers
Kassai bombázás szaga van ennek.
Kampman
Komolyan gondolod? Szerinted az usákok vh-t provokálnak?
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
Érdemes origo-s kommenteket olvasni.
Ukrán provokáció meg persze az USA.

több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
Kassai bombázás szaga van ennek.
több mint 3 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 289 — Axel Foley
 444.hu/2022/11/15/orosz-raketak-ertek-lengyelorszagot-orban-osszehivta-a-vedelmi-tanacsot

alakul.
Amadeus von Dollárbaloldal
Megijedt, hogy hozzánk is áttéved egy-két rakéta?
Mikey
Vagy, hogy így nem tud majd annyi lengyel jönni a békemenetre.
Amúgy ebből kurva nagy baj lehet.
Remélem a NATO-nál nem akarnak WW3-at.
Bazzani
Nem lesz itt semmi ilyen, OV szól Petiminiszternek, hogy szólítsa fel Brüsszelt, hogy AZONNAL fejezzék be a szankciókat és kössenek békét.
Lúdas Solymi
+az ukránok ne lőjék a lengyeleket.