NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Magyar foci csevegő

36 feliratkozó

több mint 13 éve
cápa77 San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 460 — SF'49 fan
Valamint az újvárosi csapat érdeke is aki nem indulhatna az első osztályban a Vili irányításával ha a győr is ott játszik.
Véletlenül nem csak a Tigers és a Rebels érdeke az idei lebonyolítás? Mivel ők azok akik nem akarják ezt az ősszel bonyolódó HFL-t.

A tavalyi Div II-esek szerintem a tavalyi modellt pártolnák kivétel nélkül. A tavalyi Div I-esekből is 3 szintén. Tehát az igazi ellenérdekelt számomra ez a két csapat, azzal együtt, hogy őket is meg lehet érteni. Most akkor hozzájuk kellene alkalmazkodni mindenki másnak? Az idei Div I-es, nem playoffos csapatoknak nem érdekük kiütéses vereségeket szenvedni, érdektelen mérkőzéseket játszani.

Tehát mielőtt azon bosszankodunk, hogy a top 3 (nevezzük így) köré szerveződik minden, nem nehéz észrevenni, hogy a nevezett két csapaton kívül a többi "kisebb" csapatnak sem érdeke az idei rendszer.

De cáfoljon nyugodtan a Veszprém-Szolnok-Titans-ZP-Békéscsaba-Miskolc-Jászberény-Eger-(van még valaki?), ők is ugyanúgy érdekeltek jövőre a Div I-ben. Az ideit, vagy a tavalyit szeretnék inkább látni lebonyolításként?KoriTE


több mint 13 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Véletlenül nem csak a Tigers és a Rebels érdeke az idei lebonyolítás? Mivel ők azok akik nem akarják ezt az ősszel bonyolódó HFL-t.

A tavalyi Div II-esek szerintem a tavalyi modellt pártolnák kivétel nélkül. A tavalyi Div I-esekből is 3 szintén. Tehát az igazi ellenérdekelt számomra ez a két csapat, azzal együtt, hogy őket is meg lehet érteni. Most akkor hozzájuk kellene alkalmazkodni mindenki másnak? Az idei Div I-es, nem playoffos csapatoknak nem érdekük kiütéses vereségeket szenvedni, érdektelen mérkőzéseket játszani.

Tehát mielőtt azon bosszankodunk, hogy a top 3 (nevezzük így) köré szerveződik minden, nem nehéz észrevenni, hogy a nevezett két csapaton kívül a többi "kisebb" csapatnak sem érdeke az idei rendszer.

De cáfoljon nyugodtan a Veszprém-Szolnok-Titans-ZP-Békéscsaba-Miskolc-Jászberény-Eger-(van még valaki?), ők is ugyanúgy érdekeltek jövőre a Div I-ben. Az ideit, vagy a tavalyit szeretnék inkább látni lebonyolításként?


több mint 13 éve
Busy 95 — El Presiden†e
Sziasztok

Valamelyik Rozsomák mondja már meg nekem, hogy holnap hova kell menni.
Vmi cím kellene, hogy oda találjak.

üdv: ZoliLordred
lásd honlap: bal felső sarok, pálya címe! (Gorjanc Ignác sétány 5)

több mint 13 éve
JUNIOR46 Carolina Panthers 1 335 — El Tigre Grande
Na beszéljünk még a HFL-ről.
Felháborítónak tartom, hogy három csapat mondja meg magyarországon, merre tartson a foci.
Mindenki azt mondja, hogy jobb csapatoktól lehet tanulni, de kérdem én mi van akkor ha a jobbak csak a saját boldogulásukat nézik és leszarják, hogy mi van a többivel.
A többi 15-20 csapat kitől tanuljon ha a "nagyok" nem akarnak tanítani. Mi lesz azokkal akik azért készülnek edzésről edzésre, hogy egyszer mondjuk a Wolves ellen mutassák meg, hogy mit tudnak.
Az meg, hogy ha a két renitens csapat nem indul majd hívnak szerb csapatokat a legalja.
Menjen ki ez a három csapat Szerbiába és játszon ott a bajnokságban ha ennyire rangon alulinak érzik a többi csapatot és akkor megoldódott a probléma.
Kíváncsi lennék mondjuk arra, hogy ha a 2011 bajnokságban két szerb csapat végezne az élen, akkor ki indulna magyar csapatként nemzetközi kupában.
A szövetségnek végre a sarkára kéne állnia és a magyar foci fejlődése érdekében nem ezt a három csapatot favorizálnia a többivel szemben.
Kíváncsi lennék mit szólna az angol labdarugó szövetség ha a Chelsea közölné, hogy rangon alulinak érzi a Wimbledon játékát és inkább nem játszik otthon ilyen szar csapatokkal.
Bocs ha hosszú lett, de felháborít ez az egész.cápa77
Most tényleg azért kéne egy egész alapszakaszon keresztül röhejes meccseket játszania a legjobbaknak, hogy Józsika a Mucsaröcsöge Warriorsból megérezze milyen amikor minden playben szétcsapják a fejét? Abból Józsika csak azt tanulja meg, hogy jobb neki megye III-ban soccerelni, mert ennek értelme nem sok van. A legjobbak játékosai meg azt, hogy a tököm járjon edzésre ilyen csapatok miatt, ezek ellen minek?

Az idei bajnokság szerintem rossz volt, mert túl sok érdektelen meccs volt benne.

Én sem örülök a szerbeknek ha jönnek HFL-ben játszani, de még mindig inkább legyen az, mint ami idén volt. Aki magas szinten akar játszani, hadd játsszon jó meccset minden alkalommal, a többiek a Div I-ben meg kiegyensúlyozottabb bajnokságot élvezhetnek. Aki meg elszánja magát és a legjobbak közé akar kerülni, annak adott lesz a lehetőség ha kivívja magának a jogot a HFL-re. De ha egy évben egy ilyen csapat sem lesz, akkor is meg tud maradni a rendszer.KoriTE
Szerintem mindenki Józsika szintjén kezdte és megkapta a nagy pofonokat... Mégis sokan maradtak utána is... Ahhoz hogy jó legyél tudnod kell veszíteni is! Erre ott a Tigers példája 0-7es kezdéssel...

Büszke vagyok arra hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és hogy egy ilyen defense lehet velünk! (Vasyl Jordan Nyíregyháza Tigers QB)
75
75
több mint 13 éve
mikie 39
Az emberi hülyeség határtalan. Amatőr ligában doppingolni..... :/Amadeus91
Nem kell doppingolni ahhoz, hogy megbukj egy vizsgálaton! Sok olyan szer is pozitív eredményt mutat ki ami nem fokozza a teljesítményt, sőt!
Amatőr sportban maga az ellenőrzés hülyeség, nincsen az embereknek lehetősége olyan szereket megvenni, ami nem doppinglistás, de ugyan úgy hatásos, valamint hiába kéred meg a doktornénit hogy olyan gyógyszert írjon fel Neked ami nem tiltó listás, mert fingja sincs róla mit is szeretnél, mert nem ismeri a dolgokat, minden csapat élére kéne egy doktor aki ellenőrzi ezeket, és írja a gyógyszereket. Ez meg már csak profi körülmények között valósítható meg!SzentiRebel_#18

A neocitránban is van tiltó anyag 😀JUNIOR#46
Nincs. Régen volt, de már nincs listán.
több mint 13 éve
JUNIOR46 Carolina Panthers 1 335 — El Tigre Grande
Az emberi hülyeség határtalan. Amatőr ligában doppingolni..... :/Amadeus91
Nem kell doppingolni ahhoz, hogy megbukj egy vizsgálaton! Sok olyan szer is pozitív eredményt mutat ki ami nem fokozza a teljesítményt, sőt!
Amatőr sportban maga az ellenőrzés hülyeség, nincsen az embereknek lehetősége olyan szereket megvenni, ami nem doppinglistás, de ugyan úgy hatásos, valamint hiába kéred meg a doktornénit hogy olyan gyógyszert írjon fel Neked ami nem tiltó listás, mert fingja sincs róla mit is szeretnél, mert nem ismeri a dolgokat, minden csapat élére kéne egy doktor aki ellenőrzi ezeket, és írja a gyógyszereket. Ez meg már csak profi körülmények között valósítható meg!SzentiRebel_#18

A neocitránban is van tiltó anyag 😀

Büszke vagyok arra hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és hogy egy ilyen defense lehet velünk! (Vasyl Jordan Nyíregyháza Tigers QB)
75
75
több mint 13 éve
gizmo Detroit Lions 95 — #15
nincs, mivel holnap lesz 😀
de sztem holnap sem lesz, viszont a pro football online közvetítbpcj97
általánosságban értettem csak szarul irtam le 😊

kár amúgy, biztos jó meccs lesz

Miskolc Renegades Quarterback.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
nincs, mivel holnap lesz 😀
de sztem holnap sem lesz, viszont a pro football online közvetít
több mint 13 éve
gizmo Detroit Lions 95 — #15
nincs stream a jr döntőről?

Miskolc Renegades Quarterback.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
ez a fenti kijelentés szempontjából szerintem mindegyVT
Nem, nem az 😀Teddy
Gondolom Teddy-t nem is annyira a külföldi csapatok zavarják, mintsem az, hogy semmi küzdelem árán berakják őket a legfelsőbb osztályba, míg egy magyar csapatnak fel kell magát küzdenie oda, és még véletlenül sem lehet megoldani, hogy ne legyen "elcseszett szezon" az az évük. Ha egy Rebels-t nem lehetett annó felsorolni (és urambocsá egy Hurricanes-t sem lehet majd jövőre) úgy, hogy tudja mindenki jól, hogy milyen eredményeik lesznek a szezon során, hát akkor hogy van az, hogy két három külföldi csapat rögtön a legfelsőbb osztályban kezdhet.Zahó
Így van.
De javítva egy múltbéli elhibázott döntésen, meg lehetne szavaztatni, hogy Hurricanes feljebb kerülhessen sztem (de ez kivételt képezhetne és nem szolgálhatna precedensként akármilyen csapatnak, akárhonnan...)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
De ők nem a DIV I-ben indultak rögtön, ha jól emlékszem...
És nem is hívta őket senki oda, hanem új kihívást kerestek!Teddy
ez a fenti kijelentés szempontjából szerintem mindegyVT
Nem, nem az 😀Teddy
Gondolom Teddy-t nem is annyira a külföldi csapatok zavarják, mintsem az, hogy semmi küzdelem árán berakják őket a legfelsőbb osztályba, míg egy magyar csapatnak fel kell magát küzdenie oda, és még véletlenül sem lehet megoldani, hogy ne legyen "elcseszett szezon" az az évük. Ha egy Rebels-t nem lehetett annó felsorolni (és urambocsá egy Hurricanes-t sem lehet majd jövőre) úgy, hogy tudja mindenki jól, hogy milyen eredményeik lesznek a szezon során, hát akkor hogy van az, hogy két három külföldi csapat rögtön a legfelsőbb osztályban kezdhet.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
mikor a Wolves lett ezüstérmes az oszrák div II-ben, akkor nem jelentett problémát?VT
De ők nem a DIV I-ben indultak rögtön, ha jól emlékszem...
És nem is hívta őket senki oda, hanem új kihívást kerestek!Teddy
ez a fenti kijelentés szempontjából szerintem mindegyVT
Nem, nem az 😀
több mint 13 éve
VT 123
ad absurdum, szerb csapat a magyar bajnok...Medoweb
mikor a Wolves lett ezüstérmes az oszrák div II-ben, akkor nem jelentett problémát?VT
De ők nem a DIV I-ben indultak rögtön, ha jól emlékszem...
És nem is hívta őket senki oda, hanem új kihívást kerestek!Teddy
ez a fenti kijelentés szempontjából szerintem mindegy
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
ad absurdum, szerb csapat a magyar bajnok...Medoweb
mikor a Wolves lett ezüstérmes az oszrák div II-ben, akkor nem jelentett problémát?VT
De ők nem a DIV I-ben indultak rögtön, ha jól emlékszem...
És nem is hívta őket senki oda, hanem új kihívást kerestek!
több mint 13 éve
VT 123
ad absurdum, szerb csapat a magyar bajnok...Medoweb
mikor a Wolves lett ezüstérmes az oszrák div II-ben, akkor nem jelentett problémát?
több mint 13 éve
cápa77 San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 460 — SF'49 fan
Az volt a válasz a "nagy" csapatoktól arra, hogy mi történik ha három csapat lenne a HFL-ben, hogy maximum hívnak a bajnokságba külföldi csapatokat.
Még egyszer elmondom nem a HFL-el van bajom hanem azokkal akik semmibe veszik a kisebb csapatokat.
Amúgy alapból nem arról volt szó, hogy a HFL tehát a magyar bajnokság legfelső osztálya az ősszel van, amit a 3-5 csapat játszana? Aztán tavasszal meg lenne nekik Interliga, aminek köze sincs az ősszel lejátszott bármihez.

Ezt csak azért kérdezem/mondom mert sokan mondták itt az előző kommentekben, hogy "külföldiek a magyar bajnokságban". De az az Interliga. Aminek általában az az értelme h egy térség csapatai játszanak egymás ellen (pl. baseball-ban is van Interliga Magyarországon.) 😊

Ennek ellenére én sem értem miért kell e három csapat köré építeni a magyar futball rendszerét.Szmájli


több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Bocsi de én nagyon nem értem ezt az egész dolgot mivel csak egy néző vagyok, azt látom hogy egy két csapat befolyásolja a szövetséget, nem lehet ezen változtatni?
Mondjuk uj szövetséget alapitani minden csapatbol egy ember képviseli a csapatát és nem egy ember dönt hanem ök közössen a tagdijból meg biztos meg lehetne ezt teremteni a régi szövetség meg csókolgassa a három csapatát.
Ezt az idén még meg lehet lépni hogy jövöre egy tisztességes bajnokságot lehessen csinálni valamilyen formában.
A jelen szövetségnek ultimátumot kell küldeni de csak akkor ha az összes csapat együtt szeretné a változásokat, elképzelhető hogy még a mostani vezetőség is változtat a hozzá állásában (reméljük) de csak közössen megy mindenki együtt.
Bocs én laikus vagyok és ezek csak kérdések remélem meg tudjátok a problémát oldani hogy minnél több meccsre ki tudjam vinni a fiamat.
előre is köszi
Ez az egész csak 3 csapatnak kedvezne és senki másnak.
Az meg, hogy külföldi csapatokat akarnak hívni a magyar legfelsőbb osztályba elég érdekes.
(Nem fizetnek tagdíjat! Nem indítanak juniorokat! Nem kell legalsóbb osztályból felküzdeni magukat!)

Ha túl gyengének tartják a magyar csapatokat és nem akarnak velük játszani, akkor nem kell a "nagy" csapatoknak indulniuk (a Wolves már megcsinálta ezt 1x) és menjenek külföldre.
Ha pedig meg akarják nyerni a Magyar Bajnoki címet, akkor ahhoz a "gyengébb" csapatokon át vezet az út!
Ha pedig ez nekik kevés és úgy érzik nem tudnak fejlődni, akkor elindulhatnak nemzetközi versenysorozatban is! Ez az ő saját dolguk és döntésük és természetesen plusz terhük (Erre is volt már nem 1 példa)
DE !!! Az hogy 3 csapat érdekét tegye a Szövetség mindenki elé, ez érthetetlen!

Legyen elit Magyar Bajnokág, magyar csapatokkal!
Megvan az "első" 5 csapat.
(Az más kérdés, hogy 5-6 csapatos bajnokság 4 csapatos rájátszással elég groteszk. A 8 csapat indul, 4 marad szisztéma nekem kedvesebb és reálisabb, de ez más téma)
Akkor most miről beszélünk?
Arról, hogy ezt mind 6 hét alatt akarják megcsinálni (Ősszel!!!)!
(Minden héten, minden csapat játszik - Még mindig a HFL-ről beszélünk...)
Ez egy amatőr sportban, nem tud mindenki másfél hónapot egyben feláldozni erre!
Arról nem is beszélve, hogy 1 hét alatt nem lehet ezen a szinten felkészülni a következő ellenfélre...
A többi bajnokság pedig (DIV 1 és/vagy 2) tavasszal és nyáron lenne (vagyis itthon nem tudnának a csapatok felkészülő meccseket játszani...)

Összegezve:
- 6 hét
- minden héten meccs
- több nevezési költség
- itthoni felkészülés lehetőségének hiánya(még több plusz költség)
- érthetetlen időszak választás (szeptember, október)

A kérdések amire kíváncsi lennék:
- Miért a legmagasabb osztályt kell őszre tenni?
- Miért a legmagasabb osztály "idejét" kell lefaragni?Teddy
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Amúgy alapból nem arról volt szó, hogy a HFL tehát a magyar bajnokság legfelső osztálya az ősszel van, amit a 3-5 csapat játszana? Aztán tavasszal meg lenne nekik Interliga, aminek köze sincs az ősszel lejátszott bármihez.

Ezt csak azért kérdezem/mondom mert sokan mondták itt az előző kommentekben, hogy "külföldiek a magyar bajnokságban". De az az Interliga. Aminek általában az az értelme h egy térség csapatai játszanak egymás ellen (pl. baseball-ban is van Interliga Magyarországon.) 😊

Ennek ellenére én sem értem miért kell e három csapat köré építeni a magyar futball rendszerét.Szmájli
De most már a magyar bajnokságba is külföldi csapatokat akarnak nem csak az Inter ligába...Teddy
ad absurdum, szerb csapat a magyar bajnok...
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Amúgy alapból nem arról volt szó, hogy a HFL tehát a magyar bajnokság legfelső osztálya az ősszel van, amit a 3-5 csapat játszana? Aztán tavasszal meg lenne nekik Interliga, aminek köze sincs az ősszel lejátszott bármihez.

Ezt csak azért kérdezem/mondom mert sokan mondták itt az előző kommentekben, hogy "külföldiek a magyar bajnokságban". De az az Interliga. Aminek általában az az értelme h egy térség csapatai játszanak egymás ellen (pl. baseball-ban is van Interliga Magyarországon.) 😊

Ennek ellenére én sem értem miért kell e három csapat köré építeni a magyar futball rendszerét.Szmájli
De most már a magyar bajnokságba is külföldi csapatokat akarnak nem csak az Inter ligába...
több mint 13 éve
Szmájli Carolina Panthers 31
Amúgy alapból nem arról volt szó, hogy a HFL tehát a magyar bajnokság legfelső osztálya az ősszel van, amit a 3-5 csapat játszana? Aztán tavasszal meg lenne nekik Interliga, aminek köze sincs az ősszel lejátszott bármihez.

Ezt csak azért kérdezem/mondom mert sokan mondták itt az előző kommentekben, hogy "külföldiek a magyar bajnokságban". De az az Interliga. Aminek általában az az értelme h egy térség csapatai játszanak egymás ellen (pl. baseball-ban is van Interliga Magyarországon.) 😊

Ennek ellenére én sem értem miért kell e három csapat köré építeni a magyar futball rendszerét.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ez az egész csak 3 csapatnak kedvezne és senki másnak.
Az meg, hogy külföldi csapatokat akarnak hívni a magyar legfelsőbb osztályba elég érdekes.
(Nem fizetnek tagdíjat! Nem indítanak juniorokat! Nem kell legalsóbb osztályból felküzdeni magukat!)

Ha túl gyengének tartják a magyar csapatokat és nem akarnak velük játszani, akkor nem kell a "nagy" csapatoknak indulniuk (a Wolves már megcsinálta ezt 1x) és menjenek külföldre.
Ha pedig meg akarják nyerni a Magyar Bajnoki címet, akkor ahhoz a "gyengébb" csapatokon át vezet az út!
Ha pedig ez nekik kevés és úgy érzik nem tudnak fejlődni, akkor elindulhatnak nemzetközi versenysorozatban is! Ez az ő saját dolguk és döntésük és természetesen plusz terhük (Erre is volt már nem 1 példa)
DE !!! Az hogy 3 csapat érdekét tegye a Szövetség mindenki elé, ez érthetetlen!

Legyen elit Magyar Bajnokág, magyar csapatokkal!
Megvan az "első" 5 csapat.
(Az más kérdés, hogy 5-6 csapatos bajnokság 4 csapatos rájátszással elég groteszk. A 8 csapat indul, 4 marad szisztéma nekem kedvesebb és reálisabb, de ez más téma)
Akkor most miről beszélünk?
Arról, hogy ezt mind 6 hét alatt akarják megcsinálni (Ősszel!!!)!
(Minden héten, minden csapat játszik - Még mindig a HFL-ről beszélünk...)
Ez egy amatőr sportban, nem tud mindenki másfél hónapot egyben feláldozni erre!
Arról nem is beszélve, hogy 1 hét alatt nem lehet ezen a szinten felkészülni a következő ellenfélre...
A többi bajnokság pedig (DIV 1 és/vagy 2) tavasszal és nyáron lenne (vagyis itthon nem tudnának a csapatok felkészülő meccseket játszani...)

Összegezve:
- 6 hét
- minden héten meccs
- több nevezési költség
- itthoni felkészülés lehetőségének hiánya(még több plusz költség)
- érthetetlen időszak választás (szeptember, október)

A kérdések amire kíváncsi lennék:
- Miért a legmagasabb osztályt kell őszre tenni?
- Miért a legmagasabb osztály "idejét" kell lefaragni?
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok

Valamelyik Rozsomák mondja már meg nekem, hogy holnap hova kell menni.
Vmi cím kellene, hogy oda találjak.

üdv: Zoli
több mint 13 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Azért a tavalyi Div II mezőnyéből nem hiszem, hogy sokan voltak nagyon lelkesek az idei kiírás láttán. Ha ők egy ahhoz hasonló mezőnyben szerepelhetnének, szerintem többségében inkább arra szavaznának, mint az ideire (legalábbis én ilyen hozzászólásokat olvasok többségében a részükről).

A garantált 70-0-ás meccsekkel, playoff esélytelenséggel nehéz motiválni egy gyengébb csapat játékosait. A legjobb 3 sem akar közöttük játszani, így már csak 1-2 csapatról beszélgetünk, akik számára igazából most nincs jó megoldás (Rebels, Tigers). A nagy zakókból meg nem lehet tanulni semmit, tanulni csak jó edzőktől lehet, nem abból ha szétverik a csapatodat. Egyszerű példával ha kiállnék a Klicskó ellen boxolni, abból sem azt tanulnám meg, hogy legközelebb hogy verjem péppé, hanem hogy eszembe ne jusson még véletlenül se még egyszer a közelébe menni.

Szóval ha a többségnek akarunk kedvezni, már akkor is inkább a HFL a jó megoldás. Főleg, hogy érthető okokból mindenki a hosszútávon tartható megoldást szeretné. Ez lehet az, reményeim szerint néhány magyar csapattal dúsulva a következő néhány évben, így 5-6 csapattal is már jó, igazi elit bajnokság lehet belőle.


több mint 13 éve
cápa77 San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 460 — SF'49 fan
Tehát akkor a Nyíregyházának és a Cowboysnak semmi keresni valója nincsen a Wolvesszal egy osztályban. Legalábbis az idén lejátszott meccseik, köztük a döntő is ezt mutatta. A győrről nem tudok nyilatkozni mert csak a törökök elleni mecsük első félidejét láttam. Az se volt extra.
A wolves elég erős ezek alapján a HFL-hez a többiek más kategóriába tartoznak magyarországon.
Miért nem játszanak ezek a csapatok nemzetközi meccseket a legjobbjaikkal, itthon pedig több lehetőséget kell adni a második vonalnak. És akkor Józsika is boldog és az erős csapatokban a kiegészítő emberek is játszhatnak.
Valahogy mi is megoldottuk a két sorozatban való indulást és nem éreztük rangon alulinak a magyar junior bajnokságot annak ellenére, hogy 3 év alatt csak egy szorosabb meccset játszottunk a győr ellen. Mégis minden évben akartunk indulni hiába tudtuk, hogy magyar szinten nem nagyon van ellenfelünk.
Ez semmi más csak a többi csapat semmibe vétele. Biztos, hogy van olyan megoldás ami kompromisszumos és senki nem érzi kirekesztve magát.
Na beszéljünk még a HFL-ről.
Felháborítónak tartom, hogy három csapat mondja meg magyarországon, merre tartson a foci.
Mindenki azt mondja, hogy jobb csapatoktól lehet tanulni, de kérdem én mi van akkor ha a jobbak csak a saját boldogulásukat nézik és leszarják, hogy mi van a többivel.
A többi 15-20 csapat kitől tanuljon ha a "nagyok" nem akarnak tanítani. Mi lesz azokkal akik azért készülnek edzésről edzésre, hogy egyszer mondjuk a Wolves ellen mutassák meg, hogy mit tudnak.
Az meg, hogy ha a két renitens csapat nem indul majd hívnak szerb csapatokat a legalja.
Menjen ki ez a három csapat Szerbiába és játszon ott a bajnokságban ha ennyire rangon alulinak érzik a többi csapatot és akkor megoldódott a probléma.
Kíváncsi lennék mondjuk arra, hogy ha a 2011 bajnokságban két szerb csapat végezne az élen, akkor ki indulna magyar csapatként nemzetközi kupában.
A szövetségnek végre a sarkára kéne állnia és a magyar foci fejlődése érdekében nem ezt a három csapatot favorizálnia a többivel szemben.
Kíváncsi lennék mit szólna az angol labdarugó szövetség ha a Chelsea közölné, hogy rangon alulinak érzi a Wimbledon játékát és inkább nem játszik otthon ilyen szar csapatokkal.
Bocs ha hosszú lett, de felháborít ez az egész.cápa77
Most tényleg azért kéne egy egész alapszakaszon keresztül röhejes meccseket játszania a legjobbaknak, hogy c megérezze milyen amikor minden playben szétcsapják a fejét? Abból Józsika csak azt tanulja meg, hogy jobb neki megye III-ban soccerelni, mert ennek értelme nem sok van. A legjobbak játékosai meg azt, hogy a tököm járjon edzésre ilyen csapatok miatt, ezek ellen minek?

Az idei bajnokság szerintem rossz volt, mert túl sok érdektelen meccs volt benne.

Én sem örülök a szerbeknek ha jönnek HFL-ben játszani, de még mindig inkább legyen az, mint ami idén volt. Aki magas szinten akar játszani, hadd játsszon jó meccset minden alkalommal, a többiek a Div I-ben meg kiegyensúlyozottabb bajnokságot élvezhetnek. Aki meg elszánja magát és a legjobbak közé akar kerülni, annak adott lesz a lehetőség ha kivívja magának a jogot a HFL-re. De ha egy évben egy ilyen csapat sem lesz, akkor is meg tud maradni a rendszer.KoriTE


több mint 13 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Na beszéljünk még a HFL-ről.
Felháborítónak tartom, hogy három csapat mondja meg magyarországon, merre tartson a foci.
Mindenki azt mondja, hogy jobb csapatoktól lehet tanulni, de kérdem én mi van akkor ha a jobbak csak a saját boldogulásukat nézik és leszarják, hogy mi van a többivel.
A többi 15-20 csapat kitől tanuljon ha a "nagyok" nem akarnak tanítani. Mi lesz azokkal akik azért készülnek edzésről edzésre, hogy egyszer mondjuk a Wolves ellen mutassák meg, hogy mit tudnak.
Az meg, hogy ha a két renitens csapat nem indul majd hívnak szerb csapatokat a legalja.
Menjen ki ez a három csapat Szerbiába és játszon ott a bajnokságban ha ennyire rangon alulinak érzik a többi csapatot és akkor megoldódott a probléma.
Kíváncsi lennék mondjuk arra, hogy ha a 2011 bajnokságban két szerb csapat végezne az élen, akkor ki indulna magyar csapatként nemzetközi kupában.
A szövetségnek végre a sarkára kéne állnia és a magyar foci fejlődése érdekében nem ezt a három csapatot favorizálnia a többivel szemben.
Kíváncsi lennék mit szólna az angol labdarugó szövetség ha a Chelsea közölné, hogy rangon alulinak érzi a Wimbledon játékát és inkább nem játszik otthon ilyen szar csapatokkal.
Bocs ha hosszú lett, de felháborít ez az egész.cápa77
Most tényleg azért kéne egy egész alapszakaszon keresztül röhejes meccseket játszania a legjobbaknak, hogy Józsika a Mucsaröcsöge Warriorsból megérezze milyen amikor minden playben szétcsapják a fejét? Abból Józsika csak azt tanulja meg, hogy jobb neki megye III-ban soccerelni, mert ennek értelme nem sok van. A legjobbak játékosai meg azt, hogy a tököm járjon edzésre ilyen csapatok miatt, ezek ellen minek?

Az idei bajnokság szerintem rossz volt, mert túl sok érdektelen meccs volt benne.

Én sem örülök a szerbeknek ha jönnek HFL-ben játszani, de még mindig inkább legyen az, mint ami idén volt. Aki magas szinten akar játszani, hadd játsszon jó meccset minden alkalommal, a többiek a Div I-ben meg kiegyensúlyozottabb bajnokságot élvezhetnek. Aki meg elszánja magát és a legjobbak közé akar kerülni, annak adott lesz a lehetőség ha kivívja magának a jogot a HFL-re. De ha egy évben egy ilyen csapat sem lesz, akkor is meg tud maradni a rendszer.