Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 12 éve
Be fogunk jutni, ez egy győztes csapat, tavaly, amikor kellett megráztuk magunkat, idén pedig a győzelmeink jelentős része pozitív mérlegű csapatok ellen jött össze. Úgyhogy nem kell aggódni meglesz a csoportgyőzelem és a rájátszás is.Legyen igazad! Valóban az idei évben volt a legtöbb sima meccsünk ebbe az érában. Számszerint egy amikor a rettenetes Jets volt az ellenfél. 😀 De viccet félretéve a rájátszásba kerülés után én megnyugszom. Erős ellenfelek ellen jobban megy idén...
A Dalton-Green érában nem sok sima meccsünk volt, az idei évben volt talán a legtöbb, úgyhogy hiú ábránd azt gondolni, hogy az utolsó két alapszakasz meccsünk az legyen. A hazai pálya azonban elég lesz, be fogjuk húzni mind a két meccset. Ott meg majd meglátjuk, onnan már bármi lehet.munoz
több mint 12 éve
Be fogunk jutni, ez egy győztes csapat, tavaly, amikor kellett megráztuk magunkat, idén pedig a győzelmeink jelentős része pozitív mérlegű csapatok ellen jött össze. Úgyhogy nem kell aggódni meglesz a csoportgyőzelem és a rájátszás is.A Dalton-Green érában nem sok sima meccsünk volt, az idei évben volt talán a legtöbb, úgyhogy hiú ábránd azt gondolni, hogy az utolsó két alapszakasz meccsünk az legyen. A hazai pálya azonban elég lesz, be fogjuk húzni mind a két meccset. Ott meg majd meglátjuk, onnan már bármi lehet.
több mint 12 éve
nem feltétlenül, de igaz, hogy ahhoz mára miami L is kell.viszont nem biztos h az nekünk rossz lenne, de még mindig nem láttam a steelers meccset, úgyh majd utána okoskodok.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Nem mondtam, hogy én nem bízom a mieinkben. 10 éve szurkolok nekik. Csak ismerem őket. Mindig ott hibáznak ahol már senki nem gondolná. De ne legyen igazam. Az a nagy baj, hogy mi csak divízió elsőként kerülhetünk rájátszásba.Én a mieinkben bízom. Nekem már bizonyítottak idén.megyerikriszEllenünk mindig nyernek. Csoporton belül soha nem tudunk sima meccset játszani. Arra sem mernék fogadni, hogy a Vikingekkel elbírunk mert nagyon ingadozik a teljesítményünk. Mondjuk azért még talán bízhatunk a Patriotsban.KalaRemélem mindenkiben letisztult az, hogy elég valószínű, hogy a ravens csoportelső lesz...KalaMár miért lenne? Sztem simán behúzzuk. A tegnapi teljesítményükkel sem nagyon dicsekedhetnek.megyerikrisz
több mint 12 éve
Én a mieinkben bízom. Nekem már bizonyítottak idén.Ellenünk mindig nyernek. Csoporton belül soha nem tudunk sima meccset játszani. Arra sem mernék fogadni, hogy a Vikingekkel elbírunk mert nagyon ingadozik a teljesítményünk. Mondjuk azért még talán bízhatunk a Patriotsban.KalaRemélem mindenkiben letisztult az, hogy elég valószínű, hogy a ravens csoportelső lesz...KalaMár miért lenne? Sztem simán behúzzuk. A tegnapi teljesítményükkel sem nagyon dicsekedhetnek.megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Remélem mindenkiben letisztult az, hogy elég valószínű, hogy a ravens csoportelső lesz...KalaNövessz szakállt és a próféta szóljon belőled, barátom, bár kétlem, hogy így lenne 😀

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Ellenünk mindig nyernek. Csoporton belül soha nem tudunk sima meccset játszani. Arra sem mernék fogadni, hogy a Vikingekkel elbírunk mert nagyon ingadozik a teljesítményünk. Mondjuk azért még talán bízhatunk a Patriotsban.Remélem mindenkiben letisztult az, hogy elég valószínű, hogy a ravens csoportelső lesz...KalaMár miért lenne? Sztem simán behúzzuk. A tegnapi teljesítményükkel sem nagyon dicsekedhetnek.megyerikrisz
több mint 12 éve
Remélem mindenkiben letisztult az, hogy elég valószínű, hogy a ravens csoportelső lesz...KalaMár miért lenne? Sztem simán behúzzuk. A tegnapi teljesítményükkel sem nagyon dicsekedhetnek.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Remélem mindenkiben letisztult az, hogy elég valószínű, hogy a ravens csoportelső lesz...
több mint 12 éve
MarioAna
1 997
@MikePereiraha Marshallnak 15ezret adtak egy sárga cipőért (meg Lynchnek 5ezret régebben), akkor itt minimum 50 lenne a reális. De olyan 20 körül fog kapni szerintem maximum.
Just said it on @FFD, punter is defenseless entire play - you cant go to head or neck area.
I expect a big fine for the PIT defender Garvin.
Azt hiszem, ez elég mértékadó vélemény...megyerikrisz
Huber megy IR-re természetesen (mint írták, állkapocstörés és nyakcsigolya repedés).
5 punter jön próbajátékra, közülük Shawn Powell a legesélyeseb (volt Bills punter).
Punts 92
Punt Yards 4,109
Punting Yard Average 44.7
szóval beugrónak elmegy, plusz őt nem lesz olyan könnyű összetörni, kicsit robosztusabb:
(6'4" (1.93 m), 243 lb (110 kg)...LB méretek 😀.
Burrow > Luck valaha is
több mint 12 éve
Amúgy akkor a jelenetet látva 85 ugrott be, mint rúgó... tényleg mihamarabbi gyógyulást, és gondolom szabályozni kellene a Kluwe által írt dolgot is...

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
@MikePereiraJust said it on @FFD, punter is defenseless entire play - you cant go to head or neck area.
I expect a big fine for the PIT defender Garvin.
Azt hiszem, ez elég mértékadó vélemény...
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
csak egyet kérek: NE AZ UTOLSÓ MECCSEN DŐLJÖN EL!!! 100% a szívroham! 😀
(ezt a Steelers ellen bebiztosíthattuk volna, dehát..., most kettő hazai meccs...)
az tuti: nem szoktam a New England-nek szurkolni, de vasárnap megteszem!!! 😊
több mint 12 éve
Az első négy fordulóban mi is szerettük a Steelerst 😛Ja az még nagyon vicces lenne, ha leigazolnánk Meskót, és hirtelen minden magyar divatdrukker Bengals szurkoló lenne, és Ricsi is arról beszélne, hogy milyen jó csapat vagyunk 😀munozMi nem kaptunk ezekből a divatdrukkerekből, szerencsére. Legalábbis közénk nem jöttek és nem is írogattak hozzánk csak Meskó miatt. Csak azért jöttek, mert olyan szerethetőek vagyunk 😀Klaci79
több mint 12 éve
Ja az még nagyon vicces lenne, ha leigazolnánk Meskót, és hirtelen minden magyar divatdrukker Bengals szurkoló lenne, és Ricsi is arról beszélne, hogy milyen jó csapat vagyunk 😀munozMi nem kaptunk ezekből a divatdrukkerekből, szerencsére. Legalábbis közénk nem jöttek és nem is írogattak hozzánk csak Meskó miatt. Csak azért jöttek, mert olyan szerethetőek vagyunk 😀
több mint 12 éve
én a Steelers-t kevésbé utálom, mint a Ravens-t... 😕
több mint 12 éve
állkapocscsont- és nyakcsigolyatörés..... szegény punter.... no comment....ThundersNFLPrayin' for you, man!

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
állkapocscsont- és nyakcsigolyatörés..... szegény punter.... no comment....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 12 éve
green 'el nem kapásáig' néztem a meccset, mikor visszanézették, hogy meg volt é' az elkapás vagy sem. addig pedig nagyon kiábrándító volt a meccs. részemről egyet értek MarioAna kollégával, huber tackle nagyon nem volt sportszerű és még finom voltam. (mi -nelson- ilyenért már eltiltás kapott volna, ha abból indulunk ki milyen tiszta szerelésekre dobtak rá zászlót helmet to helmetet vagy nyakra menő szerelést ítélve...vicc)
és még egy hátulról való 'szerelés' is volt a kick off-nál amit persze ki is emeltek egyből a tengerentúli szakik.
safety is inkább volt safety, mint hogy az 1 yardos vonalra kerüljön a labda. már nincs akkora különbség a két csapat között. számomra gusztustalan volt látni mindezt. (ez persze saját vélemény) és persze hozzá tartozik az is, hogy valami elképesztő balf@szok voltunk. köszönhetjük magunknak is bőven, hogy ez így alakult.
én részemről, úgy kalkuláltam hogy bukjuk ezt a meccset, szóval olyan nagy baj nincs. hozni kell a két otthoni meccset. és szurkoljunk a detroitnak. ámen
egyébként megnézendő a meccs maradék fele? vagy ugyan olyan reménytelen mint az első?
több mint 12 éve
Egyébként már vki írta, de Zimmer mi a f.szt gondolt a 2 man rush-nál? Az nagyon rossz def call volt a részéről szerintem.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
MarioAna
1 997
Alapvetően szerelmes vagyok az AFC North Footballba, de tudjátok, azt nagyon szeretem még az AFC North-ban, hogy nagyon normális a légkör köztünk, szurkolók között, pedig finoman fogalmazva sem szívleljük egymás csapatát. 😊 (Bár ez most rám nem annyira igaz a Bengals esetében, mert ezt a Bengals-t kifejezetten csípem)SoldadosTisztelem én is a Steelerst, attól függetlenül, hogy "nagyon nem szeretem" őket. Attól még elismerem a teljesítményüket.
Nem a bírók döntötték el, csak elnézőbbek voltak a Ti játékosaitokkal (összefoglalóból pl csak a Pola DPI tűnt nagy hibának, amit még ők is kiemeltek). A 21 pontot nem ők rakták fel, hanem a csapat. BB-n semmi nyomás nem volt addig amíg néztem.
A poén, hogy még így is majdnem visszajöttünk a meccsbe (~2 labdabirtoklásnyi különbség)...tipikus Bengals foci volt, csak most nem mi jöttünk ki a végén jobban.
Szurkolókkal pedig nincs bajom elfogadom hogy ki-kinek szurkol (mondjuk a Vikings szurkolókat agresszívabbnak látom itt fórumon mindenki mástól 😀, remélem ezen nem sértődnek meg).
Hubert viszont nagyon sajnálom. Ez nem egy kisebb agyrázkódás vagy zúzódás...állkapocstörés, valószínűleg jó pár fog mínusszal. Viszont röhejes, hogy azt a hitet nem látták szabálytalannak a zebrák, utólag visszanézve legalább 4 "szabály" miatt repülhetett volna a zászló. Mondjuk én amúgy is nagyon érzékeny vagyok az ilyen témákra, inkább kéz vagy lábtörés mint egy arc/fog sérülés. Múltkor nekem is volt szerencsém egy teljesen ártalmatlan helyzetből (soccer meccsen) kitöretni egy fogam, bedobás volt a gyerek meg oldalra felé nézve simán nekem szaladt (én pont fordultam arra), aztán vállal pont telibe kapta az állkapcsomat...szerencsére csak egy amúgy is már letört fog"maradvány" (amit már rég ki kellett volna húzatni, my bad) tört, de a reccsenéstől kicsit sokkot kaptam, pedig nem vagyok az a sérüléstől félő játékos 😊.
A punterünk is hibás volt egyébként, sosem értem amikor egy szerelni igyekvő játékos nem néz előre, hogy merre fut visszahordásnál...plusz Chris Kluwe twittelte, hogy a punterek és rúgók általában nem hordanak "mouth guard"-ot, így ezekre amúgy is érzékenyebbek.
Burrow > Luck valaha is
több mint 12 éve
Ilyen a jó rivalry, harc, de kölcsönös tisztelet, és elkalapáljuk egymást, ahogy kell 😀Collapofőleg ha van benne egy csepp trónfosztás, áá ööö tollfosztás...........

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Ilyen a jó rivalry, harc, de kölcsönös tisztelet, és elkalapáljuk egymást, ahogy kell 😀

You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII
NFL - Not For Ladies!
több mint 12 éve
Alapvetően szerelmes vagyok az AFC North Footballba, de tudjátok, azt nagyon szeretem még az AFC North-ban, hogy nagyon normális a légkör köztünk, szurkolók között, pedig finoman fogalmazva sem szívleljük egymás csapatát. 😊 (Bár ez most rám nem annyira igaz a Bengals esetében, mert ezt a Bengals-t kifejezetten csípem)

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Gyerekek! Semmi köze nem volt ehhez a bíróknak. Ez nem a Ti meccsetek volt, az elején apró, de sok pontba kerülő hibákkal 21 pont előnyt adtatok, onnan pedig azért nem egyszerű visszajönni. Ma jobb napunk volt, ennyi történt. Ettől nem lettetek rosszabb csapat, bőven belefért nektek.Egyértelműen az ST-n ment el a meccs, két TD, és egy nagyon jó field pozíciót adtak az első negyedben. (Mondjuk azt a 2 men rusht sem értettem Big Ben TD-jénél). A nüanszok, momentumok (felsoroltam jónéhányat) most folyamatosan ellenünk voltak, ezek között voltak olyanok, amihez hasonlóra a mi játékosaink esetén dobtak már idén sárga zászlót (holding, hátulról lökés, de akkor felháborítónak tartottam az ítéletet 😊). Más kérdés, hogy a múlt hetén meg a Steelers bukott két centin egy "örökzöld TD-". Remélem a Ravens ellen vagy a PO-ban ránk kacsint a szerencse és ezek az apróságok nekünk kedvezően sülnek majd el. Az AFC North meccsek kőkemények, időnként durvák, ezt tudjuk, úgyhogy ilyenkor a védett játékosok (QB, kicker, punter) pláne ne akarjanak szerelni, mert megsérülnek. Sajnos Huber tegnap sok szempontból sem volt a helyzet magaslatán.
Remélem a PO-ban megcsapkodjátok a riválisokat! Sok sikert! AFC North Powa'!Soldados

