NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
Pittsburgh Steelers - Dallas Cowboys
22
10
2:20
Cleveland Browns
39 feliratkozó
több mint 2 éve
ktms
550
Amúgy ez a GW drive nem tudom honnan jött. 6 negyedik negyedes comebackje és 7 GW driveja van eddig, tavaly a Bengals ellen konkrétan utolsó mp-s győzelem volt DPJ elkapásával.Ez igaz, de árnyaltabb a kép ha ide vesszük, hogy ebből a hétből négy 2018-ban volt, azóta összesen három.
Drip
Onnan jött egyébként, hogy ha komolyabb terveket dédelget a csapat, akkor pozitív mérlegű ellenfelek (pl. Chiefs, Chargers) ellen szükség lesz arra, hogy kritikus pillanatokban meg tudja dobni a passzokat. Remélem meg tudja, de eddig nem nagyon jött össze.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Amúgy ez a GW drive nem tudom honnan jött. 6 negyedik negyedes comebackje és 7 GW driveja van eddig, tavaly a Bengals ellen konkrétan utolsó mp-s győzelem volt DPJ elkapásával.Adom, az észrevételt és jogos is. Totál a várakozásaim alatt játszik a D, időnként úgy néz ki, hogy működik de valójában a két normálisan lehozott meccsből, egyik sem top csapat ellen volt.Kívülről nézve ez kicsit másképp látszik. Tavalyi szezonban a -D-tek 30 bekapott pont körül átlagolt sokáig, mégis kihoztátok pozitívra a szezont. A 2 PO meccsen kaptatok vagy 60 pontot, utoljára 42 felírt ponttal nem tudtátok megnyerni a meccset.Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...Ezt abszolút adom, nagyon igazad van. Ráadásul a Bills milyen irgalmatlanul erős lett már?! Már tavaly is jók voltak. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi is hasonló úton járunk.
Joey Tribbiani
Igazából sem a GM sem a HC nem kérdéses, nagyon a helyükön vannak és szépen működnek. Ha Baker időnként hozzá tudná tenni az extrát az amúgy korrekt játékához nem is lenne itt semmilyen kérdés.
ktms
És ráadásul úgy kaptok ilyen sok pontot, hogy rengeteget futtok, tehát relatíve keveset van az ellenfélnél a labda. Itt már nem a QB-nek kellene extrát hozzátenni, hanem a D-nek kellene feljönni egy közepes szintre, ebből a teljes homályból. A Browns O totálisan alkalmas egy PO runra, tavaly is az volt, sőt, már tavaly előtt is, egy olyan D, amelyik 30 körül átlagol, az viszont nem.
A SB ablak viszont nem sokáig lesz nyitva, mert az elit teljesítményt nyújtó O játékosokat valamikor majd meg kell fizetni, és akkor ők valszeg elit fizut is fognak kérni, annyi pénz meg nincs... szóval amíg együtt van ez az O, addig kellene feltámasztani a védelmet, ha akartok valami komolyabb eredményt. Szerintem.
Jan
Visszatérve Baker-re: én itt arra gondolok, hogy két olyan meccsen ahol a sok kapott pont ellenére egy utolsó drive-ban meg lehetett volna nyerni a meccset ez nem sikerült. Ugyan nem lenne fair egy az egyben Baker nyakába varrni a vereséget, mert a hívásokkal is volt probléma, de az is kétségtelen, hogy a játékával nem tudta még elvinni a hátán a csapatot, amikor kellett volna.
ktms
több mint 2 éve
Még a Texans elleni szenvedés (ahol Tyrod alázott amíg le nem sérült) után írtam,h a következő 6 meccs eldöntheti Woods sorsát. Eddig felemás a mérleg, Bears és Vikes ellen atom játék, vasárnap leolvadás. Murray legalább olyan kihívás ,mint Herbert, de ahogy írjátok ezzel a kerettel nem kéne 47et kapni senki ellen.A védelemnek nevek alapján legalább top 10-nek kellene lennie, én a DC-t venném elő , hogy mi ez a WTF?Kívülről nézve ez kicsit másképp látszik. Tavalyi szezonban a -D-tek 30 bekapott pont körül átlagolt sokáig, mégis kihoztátok pozitívra a szezont. A 2 PO meccsen kaptatok vagy 60 pontot, utoljára 42 felírt ponttal nem tudtátok megnyerni a meccset.Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...Ezt abszolút adom, nagyon igazad van. Ráadásul a Bills milyen irgalmatlanul erős lett már?! Már tavaly is jók voltak. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi is hasonló úton járunk.
Joey Tribbiani
Igazából sem a GM sem a HC nem kérdéses, nagyon a helyükön vannak és szépen működnek. Ha Baker időnként hozzá tudná tenni az extrát az amúgy korrekt játékához nem is lenne itt semmilyen kérdés.
ktms
És ráadásul úgy kaptok ilyen sok pontot, hogy rengeteget futtok, tehát relatíve keveset van az ellenfélnél a labda. Itt már nem a QB-nek kellene extrát hozzátenni, hanem a D-nek kellene feljönni egy közepes szintre, ebből a teljes homályból. A Browns O totálisan alkalmas egy PO runra, tavaly is az volt, sőt, már tavaly előtt is, egy olyan D, amelyik 30 körül átlagol, az viszont nem.
A SB ablak viszont nem sokáig lesz nyitva, mert az elit teljesítményt nyújtó O játékosokat valamikor majd meg kell fizetni, és akkor ők valszeg elit fizut is fognak kérni, annyi pénz meg nincs... szóval amíg együtt van ez az O, addig kellene feltámasztani a védelmet, ha akartok valami komolyabb eredményt. Szerintem.
Jan
KeyG
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
ktms
550
Adom, az észrevételt és jogos is. Totál a várakozásaim alatt játszik a D, időnként úgy néz ki, hogy működik de valójában a két normálisan lehozott meccsből, egyik sem top csapat ellen volt.Kívülről nézve ez kicsit másképp látszik. Tavalyi szezonban a -D-tek 30 bekapott pont körül átlagolt sokáig, mégis kihoztátok pozitívra a szezont. A 2 PO meccsen kaptatok vagy 60 pontot, utoljára 42 felírt ponttal nem tudtátok megnyerni a meccset.Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...Ezt abszolút adom, nagyon igazad van. Ráadásul a Bills milyen irgalmatlanul erős lett már?! Már tavaly is jók voltak. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi is hasonló úton járunk.
Joey Tribbiani
Igazából sem a GM sem a HC nem kérdéses, nagyon a helyükön vannak és szépen működnek. Ha Baker időnként hozzá tudná tenni az extrát az amúgy korrekt játékához nem is lenne itt semmilyen kérdés.
ktms
És ráadásul úgy kaptok ilyen sok pontot, hogy rengeteget futtok, tehát relatíve keveset van az ellenfélnél a labda. Itt már nem a QB-nek kellene extrát hozzátenni, hanem a D-nek kellene feljönni egy közepes szintre, ebből a teljes homályból. A Browns O totálisan alkalmas egy PO runra, tavaly is az volt, sőt, már tavaly előtt is, egy olyan D, amelyik 30 körül átlagol, az viszont nem.
A SB ablak viszont nem sokáig lesz nyitva, mert az elit teljesítményt nyújtó O játékosokat valamikor majd meg kell fizetni, és akkor ők valszeg elit fizut is fognak kérni, annyi pénz meg nincs... szóval amíg együtt van ez az O, addig kellene feltámasztani a védelmet, ha akartok valami komolyabb eredményt. Szerintem.
Jan
Visszatérve Baker-re: én itt arra gondolok, hogy két olyan meccsen ahol a sok kapott pont ellenére egy utolsó drive-ban meg lehetett volna nyerni a meccset ez nem sikerült. Ugyan nem lenne fair egy az egyben Baker nyakába varrni a vereséget, mert a hívásokkal is volt probléma, de az is kétségtelen, hogy a játékával nem tudta még elvinni a hátán a csapatot, amikor kellett volna.
Szerkesztette: ktms
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
KeyG
9 126
A védelemnek nevek alapján legalább top 10-nek kellene lennie, én a DC-t venném elő , hogy mi ez a WTF?Kívülről nézve ez kicsit másképp látszik. Tavalyi szezonban a -D-tek 30 bekapott pont körül átlagolt sokáig, mégis kihoztátok pozitívra a szezont. A 2 PO meccsen kaptatok vagy 60 pontot, utoljára 42 felírt ponttal nem tudtátok megnyerni a meccset.Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...Ezt abszolút adom, nagyon igazad van. Ráadásul a Bills milyen irgalmatlanul erős lett már?! Már tavaly is jók voltak. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi is hasonló úton járunk.
Joey Tribbiani
Igazából sem a GM sem a HC nem kérdéses, nagyon a helyükön vannak és szépen működnek. Ha Baker időnként hozzá tudná tenni az extrát az amúgy korrekt játékához nem is lenne itt semmilyen kérdés.
ktms
És ráadásul úgy kaptok ilyen sok pontot, hogy rengeteget futtok, tehát relatíve keveset van az ellenfélnél a labda. Itt már nem a QB-nek kellene extrát hozzátenni, hanem a D-nek kellene feljönni egy közepes szintre, ebből a teljes homályból. A Browns O totálisan alkalmas egy PO runra, tavaly is az volt, sőt, már tavaly előtt is, egy olyan D, amelyik 30 körül átlagol, az viszont nem.
A SB ablak viszont nem sokáig lesz nyitva, mert az elit teljesítményt nyújtó O játékosokat valamikor majd meg kell fizetni, és akkor ők valszeg elit fizut is fognak kérni, annyi pénz meg nincs... szóval amíg együtt van ez az O, addig kellene feltámasztani a védelmet, ha akartok valami komolyabb eredményt. Szerintem.
Jan
Szerkesztette: KeyG
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 2 éve
Kívülről nézve ez kicsit másképp látszik. Tavalyi szezonban a -D-tek 30 bekapott pont körül átlagolt sokáig, mégis kihoztátok pozitívra a szezont. A 2 PO meccsen kaptatok vagy 60 pontot, utoljára 42 felírt ponttal nem tudtátok megnyerni a meccset.Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...Ezt abszolút adom, nagyon igazad van. Ráadásul a Bills milyen irgalmatlanul erős lett már?! Már tavaly is jók voltak. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi is hasonló úton járunk.
Joey Tribbiani
Igazából sem a GM sem a HC nem kérdéses, nagyon a helyükön vannak és szépen működnek. Ha Baker időnként hozzá tudná tenni az extrát az amúgy korrekt játékához nem is lenne itt semmilyen kérdés.
ktms
És ráadásul úgy kaptok ilyen sok pontot, hogy rengeteget futtok, tehát relatíve keveset van az ellenfélnél a labda. Itt már nem a QB-nek kellene extrát hozzátenni, hanem a D-nek kellene feljönni egy közepes szintre, ebből a teljes homályból. A Browns O totálisan alkalmas egy PO runra, tavaly is az volt, sőt, már tavaly előtt is, egy olyan D, amelyik 30 körül átlagol, az viszont nem.
A SB ablak viszont nem sokáig lesz nyitva, mert az elit teljesítményt nyújtó O játékosokat valamikor majd meg kell fizetni, és akkor ők valszeg elit fizut is fognak kérni, annyi pénz meg nincs... szóval amíg együtt van ez az O, addig kellene feltámasztani a védelmet, ha akartok valami komolyabb eredményt. Szerintem.
több mint 2 éve
ktms
550
Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...Ezt abszolút adom, nagyon igazad van. Ráadásul a Bills milyen irgalmatlanul erős lett már?! Már tavaly is jók voltak. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi is hasonló úton járunk.
Joey Tribbiani
Igazából sem a GM sem a HC nem kérdéses, nagyon a helyükön vannak és szépen működnek. Ha Baker időnként hozzá tudná tenni az extrát az amúgy korrekt játékához nem is lenne itt semmilyen kérdés.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Gruden sidenote, panaszkodunk itt, de ha megnézzük az elmúlt 15-20 év konstansan szar csapatai közül kiknek sikerült kitörni (Browns, Bills, Jets, Raiders, Lions, Jags, Redskins) inkább összetehetjük a kezünket,h végre nálunk felfelé vezet az út...
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
Chiefstől idén nem kell tartani mert amilyen a D-jük nem olyan boztos nekik a rájátszásA védelemnek is be kéne bizonyítania, h komolyabb támadó egységek ellen is helyt tudnak állni. Nyomás az rendben volt tegnap, de ezek az elváltások a safetyktől nagyon sokba kerülnek.Murrayt tegnap Bosa egy kicsit megkergette, elvileg össze is szedett valami vállsérülést. Lehet valamit befolyásol majd ez a playcalloknál is, de mindenképp ki kell használni. (Nem arra gondolok, hogy utazzunk Kylerre mielőtt még valaki félre értené)Jövő héten nyerni kell otthon, mert tény,h a velünk egy szinten v feljebb lévő csapatoktól folyamatos kikapunk, és csak a kötelezőket hozzuk...Nagyon fut a szekér a Cards-nak, zsinórban filézik ki a csapatokat. Murray mérgezett egérként rohangál és szórja a top passzokat. Ahogyan szétszedte a secondary-t Herbert, úgy nem tudom mi szólhat amellett, hogy épp Murray nem fogja. Kemény lesz.
Joey Tribbiani
Ugyanakkor a D-jük futás ellen nem annyira jó, ott van keresni valónk. Megint esély van egy shootout-ra, akkor viszont fel kell javulnia a passzjátéknak mert időnként adódik, hogy első szándékból végig kell tudni menni a pályán gyorsan.
ktms
Drip
Az az érdekes, h vereség esetén sincs nagy gáz, a PO szempontból fontos meccsek a Cards után jönnek (Broncos, Steelers, Bengals). Ha azokat hozzuk nincs gond, az más kérdés a PO-ban mire megyünk ahol csak Chargers, Chiefs szintű csapatok lesznek...
Joey Tribbiani
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 2 éve
ozibozi
16 717
Igen, jogos, csak én fantáziáltam, ha egy hörbi plafon lenne…Ami tegnap kiderült, az hogy mekkora évekig tartó király lehetne a Browns egy Qb-val.Vagy egy nem 47 pontot kapó védelemmel. Arról nem Mayfield tehet.
Hörbivel lehet még tovább is 😉
ozibozi
Joey Tribbiani
több mint 2 éve
Ami tegnap kiderült, az hogy mekkora évekig tartó király lehetne a Browns egy Qb-val.Vagy egy nem 47 pontot kapó védelemmel. Arról nem Mayfield tehet.
Hörbivel lehet még tovább is 😉
ozibozi
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
ozibozi
16 717
Ami tegnap kiderült, az hogy mekkora évekig tartó király lehetne a Browns egy Qb-val.Hörbivel lehet még tovább is 😉
több mint 2 éve
Grat srácok, össze van rakva ez a csapat.
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
azért a mostani W nehezen hívható filézésnek, ráadásul a támadóknál az egyetlen használható TE-nk kidőlt, plusz Hudson se biztos, hogy felépül hétvégére. Murray is elég óvatos volt a 2. félidőben a sérülése után, bár azért Hopkinsnak megdobta, amit meg kellett, de ha nem 100%-os, és tudjátok containelni, mint a 49ers, akkor könnyen megállítható. a futásvédelemről pedig ne is beszéljünk, szerintem simán meglesz nektek a 200 yard, Bakernek csak menedzselnie kell a meccset 😊 ha már muszáj elveszíteni egy meccset, akkor ez legyen az, PO szempontjából nekünk mindegy, ti meg amúgy is szimpik vagytok 😊Jövő héten nyerni kell otthon, mert tény,h a velünk egy szinten v feljebb lévő csapatoktól folyamatos kikapunk, és csak a kötelezőket hozzuk...Nagyon fut a szekér a Cards-nak, zsinórban filézik ki a csapatokat. Murray mérgezett egérként rohangál és szórja a top passzokat. Ahogyan szétszedte a secondary-t Herbert, úgy nem tudom mi szólhat amellett, hogy épp Murray nem fogja. Kemény lesz.
Joey Tribbiani
Ugyanakkor a D-jük futás ellen nem annyira jó, ott van keresni valónk. Megint esély van egy shootout-ra, akkor viszont fel kell javulnia a passzjátéknak mert időnként adódik, hogy első szándékból végig kell tudni menni a pályán gyorsan.
ktms
több mint 2 éve
This was called defensive pass-interference on the #Browns. Yikes. pic.twitter.com/zqiJoKlUup
— Jon Doss (@JonDoss) October 10, 2021
Stefa azt mondta a tackle szitu miatt (Conklin is lesérült) választotta a futást a végén 3&9-re, nehogy nagyobb baj legyen. Hát lett :-/
Szerkesztette: Löfli
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
A védelemnek is be kéne bizonyítania, h komolyabb támadó egységek ellen is helyt tudnak állni. Nyomás az rendben volt tegnap, de ezek az elváltások a safetyktől nagyon sokba kerülnek.Murrayt tegnap Bosa egy kicsit megkergette, elvileg össze is szedett valami vállsérülést. Lehet valamit befolyásol majd ez a playcalloknál is, de mindenképp ki kell használni. (Nem arra gondolok, hogy utazzunk Kylerre mielőtt még valaki félre értené)Jövő héten nyerni kell otthon, mert tény,h a velünk egy szinten v feljebb lévő csapatoktól folyamatos kikapunk, és csak a kötelezőket hozzuk...Nagyon fut a szekér a Cards-nak, zsinórban filézik ki a csapatokat. Murray mérgezett egérként rohangál és szórja a top passzokat. Ahogyan szétszedte a secondary-t Herbert, úgy nem tudom mi szólhat amellett, hogy épp Murray nem fogja. Kemény lesz.
Joey Tribbiani
Ugyanakkor a D-jük futás ellen nem annyira jó, ott van keresni valónk. Megint esély van egy shootout-ra, akkor viszont fel kell javulnia a passzjátéknak mert időnként adódik, hogy első szándékból végig kell tudni menni a pályán gyorsan.
ktms
Drip
Az az érdekes, h vereség esetén sincs nagy gáz, a PO szempontból fontos meccsek a Cards után jönnek (Broncos, Steelers, Bengals). Ha azokat hozzuk nincs gond, az más kérdés a PO-ban mire megyünk ahol csak Chargers, Chiefs szintű csapatok lesznek...
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
Murrayt tegnap Bosa egy kicsit megkergette, elvileg össze is szedett valami vállsérülést. Lehet valamit befolyásol majd ez a playcalloknál is, de mindenképp ki kell használni. (Nem arra gondolok, hogy utazzunk Kylerre mielőtt még valaki félre értené)Jövő héten nyerni kell otthon, mert tény,h a velünk egy szinten v feljebb lévő csapatoktól folyamatos kikapunk, és csak a kötelezőket hozzuk...Nagyon fut a szekér a Cards-nak, zsinórban filézik ki a csapatokat. Murray mérgezett egérként rohangál és szórja a top passzokat. Ahogyan szétszedte a secondary-t Herbert, úgy nem tudom mi szólhat amellett, hogy épp Murray nem fogja. Kemény lesz.
Joey Tribbiani
Ugyanakkor a D-jük futás ellen nem annyira jó, ott van keresni valónk. Megint esély van egy shootout-ra, akkor viszont fel kell javulnia a passzjátéknak mert időnként adódik, hogy első szándékból végig kell tudni menni a pályán gyorsan.
ktms
több mint 2 éve
ktms
550
Jövő héten nyerni kell otthon, mert tény,h a velünk egy szinten v feljebb lévő csapatoktól folyamatos kikapunk, és csak a kötelezőket hozzuk...Nagyon fut a szekér a Cards-nak, zsinórban filézik ki a csapatokat. Murray mérgezett egérként rohangál és szórja a top passzokat. Ahogyan szétszedte a secondary-t Herbert, úgy nem tudom mi szólhat amellett, hogy épp Murray nem fogja. Kemény lesz.
Joey Tribbiani
Ugyanakkor a D-jük futás ellen nem annyira jó, ott van keresni valónk. Megint esély van egy shootout-ra, akkor viszont fel kell javulnia a passzjátéknak mert időnként adódik, hogy első szándékból végig kell tudni menni a pályán gyorsan.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Én azt hittem, hogy Stefának vannak a legnagyobb tökei a ligában az edzők között....de Staley sokkal durvábbPont ezért zavart nagyon az a kamu flag 4&4-re az utolsó negyedben. Momentum changer volt, arról nem is beszélve, h a Chargers 41-ről jöttünk volna, 35-28-nál.
Zaborn
Persze nem csak ezen múlt, de egy ilyen kiélezett meccsen amikor így mennek az offensek minden stop aranyat ér.
Stefát sem értem néha, ahogy Drip és Ktms írták én is inkább a playcallingot venném élő, nem Bakert az utolsó két drivenál. Hiperaggresszív ha 4.-ről van szó, tegnap meg full konzervatívra váltott a végén, amikor lehetett látni,h a D nem nagyon fogja megállítani Hörbit.
Szintén nem tudom nem észrevenni a Skót kalapács teljesítményét. Az ellenfél punterei szórják az 50-60 yardos rúgásokat, mi meg örülhetünk ha félpályáig elszáll a labda. Elgondolkodnék 1-2 tryouton, ez nagyon kevés.
Sokat lehet tanulni az ilyen meccsekből, kár h sorozatban a rossz oldalon vagyunk. Ugyanilyen volt tavaly a Ravens, idén meg a Chiefs elleni.
Jövő héten nyerni kell otthon, mert tény,h a velünk egy szinten v feljebb lévő csapatoktól folyamatos kikapunk, és csak a kötelezőket hozzuk...
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
ktms
550
Amikor a meccs végén másfél perccel a vége előtt visszakaptuk a labdát, ismét nem sikerült egy GWD-t vezetni. Pedig PO kaliberű csapatok ellen megnyert ki-ki meccseken át vezet az út a konferencia döntőbe és tovább. A D szerintem két ordító hibán kívül elfogadható volt, pláne ha nézem a sérülteket. A puntok viszont nagyon rövidek lettek, emiatt túl jó induló pozíciókat adtunk.
Az O összeségében jól játszott, pontos volt a fal működött pedig két kezdő nélkül voltunk. Szerintem Baker is jó teljesítményt nyújtott, de azt valahogyan ki kell most már találni, hogyan tud egy utolsó mindent eldöntő drive-ot vezetni ilyen kiélezett meccseken. Talán Stefának kell valamit átkalibrálnia a fejében és más játékokat hívni.
Azt senkinek nem kell magyarázni, hogy fényévekkel jobb a csapat mint az elmúlt évtizedben bármikor. De azt nem tudom nem észrevenni, hogy idén contender csapatok ellen 0-2 vagyunk a többiek ellen meg 3-0.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 2 éve
Zaborn
105
Én azt hittem, hogy Stefának vannak a legnagyobb tökei a ligában az edzők között....de Staley sokkal durvább
több mint 2 éve
Ilyenkor azért mindig nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb: Így kikapni vagy 20 ponttal. Bár nem vagyok magam alatt, mert lehetett rá számítani, inkább az apró dolgok fájnak nagyon. Az benne van, hogy Herbertéket nem fogjuk 2 TD-n tartani és az sem segített, hogy alig maradt ember a secondaryben, bár Green elég jó meccset tolt. Én inkább az utolsó 2 drive play hívásaira mutogatnék. Az kifejezetten fájt, hogy egy db 1st downra 3 playt lövünk el és hagyjuk, hogy lemenjen az idő fele. Utána meg már nem tudsz mit trükközni, megy a vertical és imádkozol, hogy valaki villanjon. De, hogy egy labda sem ment OBJ felé pont ilyenkor az megint kicsit furi. A PO-ban mindenképpen jobban kell majd keverni a lapokat.Baker amúgy, ahogy szokott egy rossz meccs után teljesen magabiztosan és jól szállt vissza. Tartson ki ez a széria.
több mint 2 éve
Nyerni kellett volna, de sajnos Woods, a bírók és a végén Stefa sem nőtt fel a feladathoz. 1:31 nem sok idő, de nem kéne ebből 50mp-et 1 first downra ellőni.
Jövő héten kisebb eredménykényszer lesz a Cards ellen, otthon be kell húzni.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
Petila
669
Baromi jó meccs volt. A jobb QB döntött.Grat jó meccs volt, bitang csapatotok van, találkozunk a PO-ban
ktms