Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 13 éve
Szerintem meg egy kéz kezet moss alku!Ja, csak ennek azért olyan üzenete van, hogy inkább arra számít a GM, hogy nem válik be a dolog, és olcsón ki lehet mászni a dologból 1 év után. Csak ebből nem lesz csapat.somoskovigSajnos akár ez is lehet opció egyeseknek. Persze azért valószínűbb az első indok miszerint 5 szezon alatt csak egyszer játszotta végi a 16 meccset.Majd egy év után sok pénzért eligazolni és "cserbenhagyni" a csapatot, aki a lehetőséget megadta.somoskovigCartert én is vissza hozatnám , jó playa és kellően tapasztalt,hogy vezér lehessen, taníthasson.Belül Bilukidit azért ne "zárjuk" be NT posztra sztem. Ha esetleg korán érkezik DT drafton akkor a Sims-rookie páros mindkét tagjának Ő lehet a fő cseréje sztem, ilyen 3as rotációban...aztán az is lehet azért 1 éves a Sims deal, mert 2014ben már kezdetni akarják majd Kidi-t a mostani rookie mellett...kicsitelőreszaladtam 😊Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
RDE posztra én szívesen látnám Cartert viszont, illetve egy rookiet, akár korán, akár 3.-4. körben...Rolni
Véleményem szerint ha nem sikerül le tradelni akkor egyértelműen Floyd a mi emberünk Sims mellé,mint 3technik UT.
A 3rotációt én is eltudnám képzelni, sőt nagyon is járható út és még Bilukidi is nagyobb léptékben fejlődhetne!
Sims viszont szerintem azért kapott egy éves dealt,mert sérült volt plusz Wheeler példájával lehetett győzködni,hogy esély kiugrani és bizonyítani.Cubehead
Ebből kifolyólag sokkal inkább azt tudnám elképzelni,hogy RM részéről is biztosíték az egy éves dealCubehead
Ugyanis tény, nem vagyunk jelenleg egy 49ers szerű álom FA célpont
Sims sem az a hű de nagy nevű FA aki mindenkinek kellene (tehetséges de sérülékeny)
Szóval egy próbát meg ér mi adjuk neki a bizonyítási lehetőséget ő meg a tehetségét. Egy év után meg leülünk megint tárgyalni (jövőre már kicsivel jobb anyagi helyzetben leszünk, szóval ha okés vans sansz vissza igazolni)
Ha meg most is lesérül akkor nincs miről beszélni
Röviden szerintem teljesen logikus és nincs ebben semmi kivetni való dolog. Pláne fölös csapat építéses morál aspektust bevonni!
Egy csapat nem márciusban hanem áprilisban épül!!

több mint 13 éve
Már azt is megszoktuk egyébként.Viszont ha meg úgy nézed, senki másnak nem kellett, szóval adtunk neki egy esélyt, ha él vele, akkor elképzelhető hogy folytatja itt, ha meg nem él, akkor mehet máshová.
Minden éremnek két oldala van. Ez a jelenlegi helyzetben mindkét fél részéről a legjobb opció volt. Mivel szerződést kötöttek.
Az üzenet meg majd jövőre kiderül hogy mi volt.
több mint 13 éve
Ja, csak ennek azért olyan üzenete van, hogy inkább arra számít a GM, hogy nem válik be a dolog, és olcsón ki lehet mászni a dologból 1 év után. Csak ebből nem lesz csapat.Sajnos akár ez is lehet opció egyeseknek. Persze azért valószínűbb az első indok miszerint 5 szezon alatt csak egyszer játszotta végi a 16 meccset.Majd egy év után sok pénzért eligazolni és "cserbenhagyni" a csapatot, aki a lehetőséget megadta.somoskovigCartert én is vissza hozatnám , jó playa és kellően tapasztalt,hogy vezér lehessen, taníthasson.Belül Bilukidit azért ne "zárjuk" be NT posztra sztem. Ha esetleg korán érkezik DT drafton akkor a Sims-rookie páros mindkét tagjának Ő lehet a fő cseréje sztem, ilyen 3as rotációban...aztán az is lehet azért 1 éves a Sims deal, mert 2014ben már kezdetni akarják majd Kidi-t a mostani rookie mellett...kicsitelőreszaladtam 😊Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
RDE posztra én szívesen látnám Cartert viszont, illetve egy rookiet, akár korán, akár 3.-4. körben...Rolni
Véleményem szerint ha nem sikerül le tradelni akkor egyértelműen Floyd a mi emberünk Sims mellé,mint 3technik UT.
A 3rotációt én is eltudnám képzelni, sőt nagyon is járható út és még Bilukidi is nagyobb léptékben fejlődhetne!
Sims viszont szerintem azért kapott egy éves dealt,mert sérült volt plusz Wheeler példájával lehetett győzködni,hogy esély kiugrani és bizonyítani.Cubehead
Ebből kifolyólag sokkal inkább azt tudnám elképzelni,hogy RM részéről is biztosíték az egy éves dealCubehead
több mint 13 éve
Sajnos akár ez is lehet opció egyeseknek. Persze azért valószínűbb az első indok miszerint 5 szezon alatt csak egyszer játszotta végi a 16 meccset.Majd egy év után sok pénzért eligazolni és "cserbenhagyni" a csapatot, aki a lehetőséget megadta.somoskovigCartert én is vissza hozatnám , jó playa és kellően tapasztalt,hogy vezér lehessen, taníthasson.Belül Bilukidit azért ne "zárjuk" be NT posztra sztem. Ha esetleg korán érkezik DT drafton akkor a Sims-rookie páros mindkét tagjának Ő lehet a fő cseréje sztem, ilyen 3as rotációban...aztán az is lehet azért 1 éves a Sims deal, mert 2014ben már kezdetni akarják majd Kidi-t a mostani rookie mellett...kicsitelőreszaladtam 😊Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
RDE posztra én szívesen látnám Cartert viszont, illetve egy rookiet, akár korán, akár 3.-4. körben...Rolni
Véleményem szerint ha nem sikerül le tradelni akkor egyértelműen Floyd a mi emberünk Sims mellé,mint 3technik UT.
A 3rotációt én is eltudnám képzelni, sőt nagyon is járható út és még Bilukidi is nagyobb léptékben fejlődhetne!
Sims viszont szerintem azért kapott egy éves dealt,mert sérült volt plusz Wheeler példájával lehetett győzködni,hogy esély kiugrani és bizonyítani.Cubehead
Ebből kifolyólag sokkal inkább azt tudnám elképzelni,hogy RM részéről is biztosíték az egy éves deal

több mint 13 éve
Majd egy év után sok pénzért eligazolni és "cserbenhagyni" a csapatot, aki a lehetőséget megadta.somoskovigMi már csak így csináljuk 😀
több mint 13 éve
Majd egy év után sok pénzért eligazolni és "cserbenhagyni" a csapatot, aki a lehetőséget megadta.Cartert én is vissza hozatnám , jó playa és kellően tapasztalt,hogy vezér lehessen, taníthasson.Belül Bilukidit azért ne "zárjuk" be NT posztra sztem. Ha esetleg korán érkezik DT drafton akkor a Sims-rookie páros mindkét tagjának Ő lehet a fő cseréje sztem, ilyen 3as rotációban...aztán az is lehet azért 1 éves a Sims deal, mert 2014ben már kezdetni akarják majd Kidi-t a mostani rookie mellett...kicsitelőreszaladtam 😊Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
RDE posztra én szívesen látnám Cartert viszont, illetve egy rookiet, akár korán, akár 3.-4. körben...Rolni
Véleményem szerint ha nem sikerül le tradelni akkor egyértelműen Floyd a mi emberünk Sims mellé,mint 3technik UT.
A 3rotációt én is eltudnám képzelni, sőt nagyon is járható út és még Bilukidi is nagyobb léptékben fejlődhetne!
Sims viszont szerintem azért kapott egy éves dealt,mert sérült volt plusz Wheeler példájával lehetett győzködni,hogy esély kiugrani és bizonyítani.Cubehead
több mint 13 éve
Cartert én is vissza hozatnám , jó playa és kellően tapasztalt,hogy vezér lehessen, taníthasson.Belül Bilukidit azért ne "zárjuk" be NT posztra sztem. Ha esetleg korán érkezik DT drafton akkor a Sims-rookie páros mindkét tagjának Ő lehet a fő cseréje sztem, ilyen 3as rotációban...aztán az is lehet azért 1 éves a Sims deal, mert 2014ben már kezdetni akarják majd Kidi-t a mostani rookie mellett...kicsitelőreszaladtam 😊Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
RDE posztra én szívesen látnám Cartert viszont, illetve egy rookiet, akár korán, akár 3.-4. körben...Rolni
Véleményem szerint ha nem sikerül le tradelni akkor egyértelműen Floyd a mi emberünk Sims mellé,mint 3technik UT.
A 3rotációt én is eltudnám képzelni, sőt nagyon is járható út és még Bilukidi is nagyobb léptékben fejlődhetne!
Sims viszont szerintem azért kapott egy éves dealt,mert sérült volt plusz Wheeler példájával lehetett győzködni,hogy esély kiugrani és bizonyítani.

több mint 13 éve
"We’re excited to add three veterans through free agency,” McKenzie said, “helping to create depth and competition on defense." #Raiders
több mint 13 éve
Werner egyenlőre inkább LDEnek tűnik nekem mintsem RDEnek...Carter resign/Werner draft?Amadeus91Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Belül Bilukidit azért ne "zárjuk" be NT posztra sztem. Ha esetleg korán érkezik DT drafton akkor a Sims-rookie páros mindkét tagjának Ő lehet a fő cseréje sztem, ilyen 3as rotációban...aztán az is lehet azért 1 éves a Sims deal, mert 2014ben már kezdetni akarják majd Kidi-t a mostani rookie mellett...kicsitelőreszaladtam 😊Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
RDE posztra én szívesen látnám Cartert viszont, illetve egy rookiet, akár korán, akár 3.-4. körben...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
The Saints are interested in signing the former Eagles cornerback, according to a report by ProFootballTalk.com on Wednesday. The Eagles cut Asomugha on Tuesday after two disappointing seasons. He was slated to make $15 million in the 2013 season and will still cost the team a $4 million cap hit.
több mint 13 éve
Carter resign/Werner draft?Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?Cubehead
több mint 13 éve
Jack Del Rio on Jason Hunter: "He plays with great temperament, toughness, attitude. Every day he brings it with passion.

több mint 13 éve
Pat Sims az NT?BruceIgen a maga kis 325 súlyával.
Kimondottan run stopper DT.
Szóval a D line egyenlőre így néz ki Houston/Crawford - Sims/Bilukidi - ?? - Jason Hunt/?

több mint 13 éve
Pat Sims az NT?BruceJa.
Solid run stopper fazon. Bengalsba nem tudott kezdőbe jutni, de ott keveseknek sikerült volna...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Pat Sims az NT?
több mint 13 éve
"Possibly kicking the tires on Vince Young. Possible backup for Pryor if Palmer is cut."
több mint 13 éve
OAKLAND RAIDERS @RAIDERSSőt már a weboldalon is fenn van
The Raiders have added three unrestricted free agents, signing DE Jason Hunter, LB Kaluka Maiava and DT Pat Sims.
Akkor official!!
Hunter 6'4 271 ex-GB, ex-Bronco szerintem RDE rotációba...Rolni
www.raiders.com/news/article-1/Raiders-Add-Three-Unrestricted-Free-Agents-on-Defense/dd86506d-7f0d-46e8-baaa-3dbc1ff814ff

több mint 13 éve
OAKLAND RAIDERS @RAIDERSThe Raiders have added three unrestricted free agents, signing DE Jason Hunter, LB Kaluka Maiava and DT Pat Sims.
Akkor official!!
Hunter 6'4 271 ex-GB, ex-Bronco szerintem RDE rotációba...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Már rotoworld is megerősítetteRaiders sign three unrestricted free agents -- DE Jason Hunter, LB Kaluka Maiava and DT Pat SimsCubehead@ChrisHansenNFL: Two in a row for RM. MT @RickSmith1956: Happy to report that client Pat Sims has signed a one year contract with the #Raiders
itt csetelek egy amcsi raiders fórumon, ott is írják, hogy igaz a Sims hír.Amadeus91

több mint 13 éve
Raiders sign three unrestricted free agents -- DE Jason Hunter, LB Kaluka Maiava and DT Pat SimsCubehead@ChrisHansenNFL: Two in a row for RM. MT @RickSmith1956: Happy to report that client Pat Sims has signed a one year contract with the #Raiders
itt csetelek egy amcsi raiders fórumon, ott is írják, hogy igaz a Sims hír.
több mint 13 éve
Raiders sign three unrestricted free agents -- DE Jason Hunter, LB Kaluka Maiava and DT Pat Simswww.raiders.com/news/article-1/Raiders-Add-Three-Unrestricted-Free-Agents-on-Defense/dd86506d-7f0d-46e8-baaa-3dbc1ff814ff

több mint 13 éve
Kaluka Maiava fits the new culture that Reggie is trying to create. Hard worker, high motor, motivated, and wants to be a Raider.

több mint 13 éve
Welker miatt drukkoltam a Pats-nek sokáig... aztán untam már a nagy kékséget és reméltem, hogy elszerződik az idén, de pont a Broncoshoz :-P ?Manning-nek nem gyatra elkapói lesznek jövőre; Welker,Decker,Thomas... ott van RB-nek McGahee, Moreno... eléggé durva fegyvertár ez egy ember kezében. Látatlanban övék a tál... 😀toxiquePOban majd megint lelassul PM és hiába lesznek a fegyverek a pályán 😀Rolni
Nem baj... idén azért is megnyerjük az AFC West-et! Olyan pistol O lesz nálunk, hogy ihaj-csuhaj! 😀 Run, DMC!