Las Vegas Raiders

37 feliratkozó

több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Frissítés a sérüléseknél:

DHB aki rosszul volt a meccs alatt, már sokkal jobban van, így valszeg szerdán már edz is!

Murphy sérüléséről majd szerdán tudnak többet mondani! Eddig a kulcscsontjáról volt szó, de most azt mondják hogy a mellkasával van valami probléma, zúzódásféleség!

Chris Johnson is agyrázkódást kapott, de a mérkőzés utáni interjújában nem látszott a szemében ennek a jele, tiszta volt a nézése

Robert Gallery-nek meghúzódott a combizma, ott ahol csatlakozik a felsőtesthez (groin), ez nem tűnik súlyosnak, de erről is csak szerdán tudnak többet mondani

Satele szintén agyrázkódást szenvedett, de hétfőn már jobban volt, szerdán meglátják hogy edzhet e!

Bennettnek
hamstring sérülése lett a meccsen, de már nála minden OK, mivel csak kisebb húzódás volt

Wimbley hasonló sérüléssel bajlódik mint Gallery de sokkal könnyebben mozgott már, így szerdán ott lesz az edzésen

Ugyanígy ott lesz Shaughnessy is, aztán meglátjuk, hogy ki milyen edzésmunkát tud végezni
több mint 13 éve
Attilahawks 284 — Seahawks fan
Nem sok Raiders meccset láttam eddig. Most is csak a 2. td után kapcsolódtam be, hogy mi a csoda van.

Denver egy nagy rakás................volt. A Raiders meg szárnyalt. Remélem elindul(t) valami.

Nekem a Raiders szimpatikus, a mulatságos szurkolóikkal. Egy élmény: 2006. MNF Raiders at Seahawks, amit nyertünk 16-0-ra. A szünetben mutatták a vendégszurkolókat még Darth Vader is ott volt. 😊 Na meg egy jelmezes Raiders fant is mutatott a kamera, aki a szünetben jól sörözgetett a nagy Seahawks fanokkal.
több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 648 — Raiders fan
Matt Shaughnessy agyrázkódást szenvedett a mérkőzésen! Egyelőre nem lehet tudni mennyire súlyos és mennyit kell kihagynia!

Kamerion Wimbley pedig meghúzta az ágyékát a meccsen! Ő is kérdéses még, hogy ki kell e hagynia valamennyit!Bruce
Satele, Murphy, Matt, Wimbley, Bruce, Chaz, Henderson, W.McFadden...elég hosszú lista sajnos, remélhetőleg a többség rendben lesz...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 13 éve
kzol Philadelphia Eagles 746 — Eagles fan
Berakok ellenetek egy HC-t fantasyban és mit művel a csapat...
Uramisten, nagyon nagy gratula.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Matt Shaughnessy agyrázkódást szenvedett a mérkőzésen! Egyelőre nem lehet tudni mennyire súlyos és mennyit kell kihagynia!

Kamerion Wimbley pedig meghúzta az ágyékát a meccsen! Ő is kérdéses még, hogy ki kell e hagynia valamennyit!
több mint 13 éve
Big L Las Vegas Raiders Oklahoma Sooners 342 — Raiders fan
Remélem C-hawks ellen már Chaz is játékra jelentkezik..
Murphynek mennyire súlyos a sérülése?Bay Area
Én amit láttam nem vészes, csak már nem erőltettük a pályán létét .... ahogy én láttam. Olvasni nem olvastam semmit se róla .

több mint 13 éve
Bay Area Las Vegas Raiders 416 — Killa Kali
Remélem C-hawks ellen már Chaz is játékra jelentkezik..
Murphynek mennyire súlyos a sérülése?

több mint 13 éve
Big L Las Vegas Raiders Oklahoma Sooners 342 — Raiders fan
Első negyedet láttam, azt sajnos feküdnöm kellett mert nem bírtam a napot tovább ... de felvettem a második negyedtől, és most néztem vissza.
HÁT MI ISTEN KIRÁLYOK VAGYUNK! NÉLKÜLÜNK NEM LEHET IDÉN PLAY OFF 😀 😀 😀 😀

több mint 13 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 664
Hatalmas meccs volt, de szerintem ebből nem érdemes következtetéseket levonni. A Denver nagyon nem volt képben, ha pl. úgy védekeztek volna, mint a SF, akkor lehet most nem örülnénk ennyire.
De a lehetőséggel élni tudtunk, és ez számít, meg hogy a lelkesedés kitartson, és ne bízzák el magukat (ahogy az lenni szokott)

Veldheer tényleg jól blokkolt futásoknál, kezdem elhinni, hogy ő lesz a jövő LT poszton.

JC szerintem nem volt olyan kiemelkedő, csak hát minden összejött.
Bruce ötlete viszont tetszik! QB rotáció! Ilyen úgyse volt még. És jól is elsülhet. Campbell általában jól kezdi a meccseket, aztán ha már kezd laposodni az offense, jöhet Gradkowski tartani a szintet és comeback-elni, ha szükséges...

A hétvégén tényleg nyerni kéne a Seattle ellen, és akkor végre elindulhatna valami 😊

---
Olyat se láttam még, hogy sbreporton mindenre A-t adtak 😀 http://www.sbreport.net/raider_news/008/5079.html
több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 648 — Raiders fan
Ami nagyon fontos szerintem az az OL teljesítménye. Ha ők tudnak ilyen szinten játszani hétről hétre az nagyon komoly lökést adhat a csapatnak, hiszen azt láthatjuk, hogy DMC és Bush büntet ha jók a blokkok és a passz játék meg jobban megy ha van futás. A jobb O, feltüzeli a D-t is akik képesek arra, hogy meccsben tartsanak minket, ha jó a play calling.

Jared Veldheer nagyon jó volt. False startok sztem nála nem nagy ügynek számítanak. Első meccse volt amikor kimondva kezdő LT volt, így nem csoda ha kurvára nem akart leszerepelni, blokkról lemaradni. Amint magabiztosabb lesz ezek eltűnnek majd. Passz protectionja is rendben volt, bár elit rusher nem volt vele szemben, de a lényeg, hogy folyamatos fejlődése töretlen ezen a téren és nála ez a legfontosabb. Futás blokkolásnál meg nagyon kemény volt. A kommentátor egyszer annyira elragadtatta magát az egyik DMC hosszú után, hogy az Art-Gene páros mai verziójaként említette a Jared-Gallery duót. Ez persze nagyon messze áll az igazságtól, de tényleg nagyon jók voltak és dominált a fal bal oldala. Ami még észrevehető volt, hogy miután bement Cnek erősebb lett az belső nyomásunk, jobban ment a belső futás. Ha lenne benn egy erős Cnk és Cooper(akit dicséret illet az első DMC TDnél kiosztott blokkért) helyét átvenné Campbell igen komoly futás blokkoló falunk lenne, hiszen Walker abban jó mint RT.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 881 — Circus Maximus
De hát szereztek TD-t utána, és örültek vala neki.

Nem hiszem, hogy bárki veszteni akart. Nem is úgy megy, hogy X pont elszenvedése esetén benne foglaltaik a szerződésben ,hogy elküldik az edzőt. Továbbá, pont hogy ezt gyengítik, mert mondhatja az illető edző úr, hogy "Ha ők így, akkor nem az én felelősségem". Ami persze kétélű kard, mert nem 50 játékost fognak újra igazolni, ha rossz a viszony ennyire.

Másrészt nem kell tenni semmit a Denver játékosoknak ahhoz, hogy átgondolják az edzőváltást. Nem ezzel a vereséggel van a gond önmagában ugyanis.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Döme Las Vegas Raiders 2 731 — Sworn to the Black
Én nem láttam a meccseteket, de a Broncos fórumban olvasottak alapján ez egy kvázi feladott meccs volt a Denver részéről (edzőbuktatás). Ez igaz lenne? Vagy a Raiders tényleg ennyire megtáltosodott, és tegnap lemosott volna bárkit?Sobri Jóska
Ezt az edzőbuktatásos dolgot így 2010-ben már nem tudom elképzelni egy profi NFL franchise-nál. A játékosok elsősorban magukért játszanak, a saját pénzüket kockáztatják egy szándékoltan szar teljesítménnyel.

Egyszerűen hihetetlenül felkészületlenek voltak, az első Zach Miller TD-nél egy olyan playt ettek be, amit minden meccsen 3-4-szer bejátszunk. Utána meg minden összejött ami nekik szar, nekünk jó volt.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Én nem láttam a meccseteket, de a Broncos fórumban olvasottak alapján ez egy kvázi feladott meccs volt a Denver részéről (edzőbuktatás). Ez igaz lenne? Vagy a Raiders tényleg ennyire megtáltosodott, és tegnap lemosott volna bárkit?Sobri Jóska
Ezt nem lehet tudni, igazából lehet hogy az első 3 TD után, ami kb 6 perc alatt jött, mi játszódott le a denveri fejekben! Lehet már ott feladták és tényleg arra mentek, hogy minél több pontot kapjanak!

De sztem ez profihoz nem illő mentalitás lenne. Az oké hogy feladják, mert látják hogy semmi sem sikerül, de azért hogy edzőt buktassanak sztem nem ez a módja!
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 049 — #NoStress
Én nem láttam a meccseteket, de a Broncos fórumban olvasottak alapján ez egy kvázi feladott meccs volt a Denver részéről (edzőbuktatás). Ez igaz lenne? Vagy a Raiders tényleg ennyire megtáltosodott, és tegnap lemosott volna bárkit?

több mint 13 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 930 — SuperBowl Champions 2013/2014
A sec most kurva jó volt Routt - Huff - Branch - Májk - CJ, mind mind megtette a dolgát! Végülis ha úgy vesszük Aso is, bár az ő nevét egyszer nem hallottam szerintem! Nem is dobtak fel meg még futás sem ment abba az irányba!Bruce
Ha jól emlékszem 1szer dobtak Asora, természetesen levédekezte. De amúgy tényleg csendesen tette a dolgát, nem is mentek nagyon rá.Bay Area
Hassi amilyen hülye ugyis fog rá dobálni 😊braxa88
😀 Alatta áll: Optimizmus
több mint 13 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 534
A sec most kurva jó volt Routt - Huff - Branch - Májk - CJ, mind mind megtette a dolgát! Végülis ha úgy vesszük Aso is, bár az ő nevét egyszer nem hallottam szerintem! Nem is dobtak fel meg még futás sem ment abba az irányba!Bruce
Ha jól emlékszem 1szer dobtak Asora, természetesen levédekezte. De amúgy tényleg csendesen tette a dolgát, nem is mentek nagyon rá.Bay Area
Hassi amilyen hülye ugyis fog rá dobálni 😊
több mint 13 éve
Bay Area Las Vegas Raiders 416 — Killa Kali
A sec most kurva jó volt Routt - Huff - Branch - Májk - CJ, mind mind megtette a dolgát! Végülis ha úgy vesszük Aso is, bár az ő nevét egyszer nem hallottam szerintem! Nem is dobtak fel meg még futás sem ment abba az irányba!Bruce
Ha jól emlékszem 1szer dobtak Asora, természetesen levédekezte. De amúgy tényleg csendesen tette a dolgát, nem is mentek nagyon rá.

több mint 13 éve
TST Las Vegas Raiders 1 449 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Csak, hogy 1 kicsit telhetetlen legyek én már a dupla RB-s felállásokat várom, hogy DMC és Bush is apályán van 1szerre és netán valamelyikük ha még passzolni is fog... Vicci lenne! 😀
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
De jó lenne már megérni egy olyat, hogy sorozatban jól teljesítünk! Nem is az a vágyam, hogy nyerjünk mindig, hanem hogy jól menjen a játék, aztán ha kikapunk mégis, akkor is legalább mondhatnánk hogy most nem volt szerencsénk!

OFF

Rolni GLB! 😊 Ha lehet még ma! 😀 PO meccs lesz este!

ON
több mint 13 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Nagyon szép győzelem volt!

Számomra Miller bebizonyította, hogy igencsak használható játékos. PR-ből is megpróbálta kihozni a maximumot és amikor WR-ként volt fenn a pályán akkor is tette a dolgát és behúzott egy nagyon szép passzt. Campbell a nyomás ellenére jól teljesített, jelenleg nálam is ő a kezdő, Boller meg maradjon csak a padmelegítésnél. Jó látni h az edzők tényleg dolgoznak a játékosokkal a camp-ek alatt. Reece erre jó bizonyíték, jól fut jól kap el és blokkolásban is elfogadható, ha a pályán van figyelni kell rá, benne van a nagy játék lehetősége. DMC kezdi megmutatni, hogy nem volt kidobott pick az az 1/4 amivel elhoztuk. Ha stabilizálódik a fal előtte akkor nagyon pusztító lesz! Amikor Satele megsérült és Veldheer bement C-nek akkor a belső futások is jobban ültek, kell ide egy bika center aki takarít Bush és DMC előtt. Ford is veszélyes játékos lehet ha kitalálnak neki pár playt.

A D#-ből is mindenki odatette magát, bár nem értem miért kellett visszatenni Groves-t a kezdőbe. Huff és Mike állat volt, Routt is jó volt CJ is elfogadhatóan nyomta, tökéletes meccset hoztak volna, ha nem mennek szünetre 2 perccel a félidő előtt.

A Seahawks ellen ha folytatjuk a sok futásra épülő playhívást és nem teszünk JC-re nagyobb terhet akkor meglehet a 4-4.

több mint 13 éve
TST Las Vegas Raiders 1 449 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Tényleg marha jó kis meccs volt! Pont előtte gondolkodtam el, hogy basszus mikor játszottunk olyan meccset, hogy 1 percig nem kellett izgulni... Hát pl most! 😀 Pedig a legmerészebb álmaimban sem mertem volna erre gondolni! :cool:
Nem akarok pesszimista lenni, de ahhoz, hogy ilyen jól játsszon DMC ahhoz kellenek Bush 1-3 akár több yardos erőfutásai is... Tehát addig lehetünk futásban baromi jók amíg mind a 2en egészségesek. Reece is nagyon hasznosan játszik meg használjuk meccsek óta. Falról nem akarok nyilatkozni, mert nem is nagyon figyeltem őket, mert volt hova kapkodni a fejem! Én azért Gradkowskit kezdetném ha egészséges lesz, mert oké passzolt 2 TD-t JC meg minden, de a passzjátékunk attól függetlenül trágya volt... Hibát nem csinált de a passzjáték még mindig ütősebb Graddal szerintem. Ha meg összeállnak a szélső meg a belső erőfutások és 1 minimálisabban jobb passzjáték Graddel, Chaddel ha visszatérnek, kiegészítve Miller-t és Murphy-t akkor talán összejöhet még az az egál szagú szezon! Már akkor úgy berúgnék mint az állat... 😀
több mint 13 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Ez kb tokeletes volt.
Mindig orom a Denver ellen.

Bar kb ilyenkor szoktunk megtaltosodni.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Aludtam erre a meccsre egyet! Nagyon örülök a győzelemnek, de megpróbálok nem elszállni és remélem a játékosok is így tesznek, ezért főként a hibákra kell koncentrálni, azokból levonni a következtetéseket!

Az első negyedben eldőlt minden! Az első támadásunknál még nem, de ahogy az első playben eladta a labdát a Denver és pick six-et futott CJ és utána egyből fumble-t csinált Huff és meg is szereztük, aztán ebből megint elég gyorsan TD-t vittünk, hát nem hinném hogy van csapat a világon, akit ez nem viselt volna meg! Állítom, hogy ha az az első passz nem INT, hanem sikeres, akkor ez a meccs nagyon másként alakul! De ezt már nem tudjuk meg soha.

McFadden játéka nagyon tetszett, remélem sokáig egészségesek maradnak mindketten és hasonló produkciót nyújtanak! Természetesen nem feledve Reece-t, mert ő nagyon hasznosan játszott most is! (Kinek hiányzik már Tonga?)

Ilyen futójáték mellett, természetesen nem nagyon kell passzolni, ez a 200 yard körüli passzolt yardmennyiség elég is. De azért jó lenne, ha DHB is 3-4-szer meg lenne célozva egy meccsen (most szarul volt a meccsen ezért nem is állt be), mert Murphy már elérte ezt a szintet kb, bár most nem tudom a kulcscsontsérülése mennyire veti vissza megint. Ford is végre termelékenyebb volt és majdnem TD-t is szerzett! Az end-around futásai viszont elég jól ülnek, bár azért itt meg a blokkok voltak azért a kulcsok, mint minden futásnál persze...

Zach Miller király! Főként ha nem létszükséglet rá passzolni mindent, mert ott vannak az elkapók mint célpontok meg a futók! De azért szükség lesz Myersre is!
Nick Miller a WR (értsd White Receiver) 😀

A fal munkájáról nem sokat tudok elmondani. A futásblokkolás most nagyon jól ment, a passzblokk annyira nem (két sack-et kaptunk) De nem volt vészes az sem! Ilyen teljesítménnyel maximálisan elégedett lennék, csak azokat a kurva false startokat tudnánk mérsékelni, meg úgy zusammen a büntetéseinket.

Campbell meg megcsinálhatja az édesanyját a fapadon, hogy ilyen teljesítményt is tud nyújtani, bár megint azt mondom, hogy rövid ideig kellett koncentrálnia maximálisan, aztán már szinte minden bejött a csapatnak és le is cserélték. Nála azt a bajt érzem, hogy egy egész meccset fejben nem bír el. Lehet hogy itt is rotációt kéne csinálni mint az LT poszton? 😀

A védelemről nem sokat lehet elmondani, az elején két labdaszerzés ami kulcs volt. A fal jól játszott, volt nyomás is és a futás ellen is elég jók voltunk, bár Moreno néha megtréfálta a csapatot, de most simán belefért. A yardjaik nagy része azért garbage timeban született, de a 240 yard azért nem sok még így sem!

McClain továbbra sem tetszik nekem! Jó hogy most már volt legalább valami plusz (fél sack), de azt sem középről érte el, hanem kiment a gyenge oldalra! Egyébként ezt rótták fel neki, hogy kevés tackle, nulla sack, nulla INT, nulla FF, szóval azon kívül hogy nagyon nagyon okosnak tartják (amit ugye mi nem tudunk megítélni), mást nem nagyon tud felmutatni!

A sec most kurva jó volt Routt - Huff - Branch - Májk - CJ, mind mind megtette a dolgát! Végülis ha úgy vesszük Aso is, bár az ő nevét egyszer nem hallottam szerintem! Nem is dobtak fel meg még futás sem ment abba az irányba!

Szóval kb ennyi! Ha konzerválni tudjuk a jó teljesítményt, akkor fajin lesz, ha pedig lélektelen játékkal kiszopunk a Seahawks ellen, akkor kapják be a faszt!
Képzeljük el hogy nyernénk a Seattle ellen és jönne a nagy csoportdöntőnek beillő meccs a Chiefs ellen! 😊 Hihetetlen!

Na de még addig sok víz lefolyik a zagyván!
Most örüljünk és épüljenek fel a sérültek!
több mint 13 éve
Fa Las Vegas Raiders 232
(L)McFadden,Routt,Huff(L) Imádom hogy az idei évre mekkorát fejlődtek!!!!!!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
srácok, nem szoktam bejönni gratulálni a csapatnak (főleg mert általában nincs miért), de ez a meccs óriási volt. szerintem mióta NFL-t nézek nem láttam így játszani a Raiderst, itt volt már az ideje! 😂