Las Vegas Raiders

37 feliratkozó

több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Mint ahogy írtam lentebb, hogy a Titans elleni meccs lehet még a kulcs és persze utána az összes többi. Ha mindegyiket sikerülne megnyerni, akkor még mindig elég jó mérlegünk lenne (10-6). Amivel még az 5. hely is összejöhet.
A legjobb esetben még két vereséggel is odaérhetünk, de ott már a többi mérkőzésnek is számunkra kedvezően kellene alakulnia. Bruce
Illetve a csoportban most jon egy kulcsmeccs.
Ugyanis ha a Chiefs nyer, akkor lesz nekik 8-4, a Raiders (6-6) ellen 2-0, csoportban 4-0. a Raidersnek pedig a Kc elleni 0-2 (divben 2-2, de akkor nem szamit) miatt mar onnantol szinte vegig nyerni kell, es varni, hogy ok bukjanak parat.

Azonban ha a Raiders nyer. Akkor lesz egyenloseg mindenben. 7-5, 7-5, egymas ellen 1-1, csoportban 3-1, 3-1.
Persze ezt nyilvan Reidek is ki tudjak szamolni. Pokoli meccsre szamitok. Mint legtobbszor.
ulpianus
Fontos meccs, de nekünk nem ezt a meccset kell megnyernünk. Természetesen akkor a csoport elsőség is szóba jöhet, de attól a PO-ban kb ugyanazok az ellenfelek jöhetnek, tehát mindegy.
Egyelőre azt gondolom, hogy a Pats és a Ravens lesz a bye week-es. A 3rd/4th spotot a Chiefs és a Texans fogja maga között eldönteni.

Chiefs (Raiders, @Pats, Broncos, @Bears, Chargers) 4-1 lesz ebből sztem
Texans (Pats, Broncos, @Titans, @Bucs, Titans) 3-2 lesz ebből sztem
Így a Chiefs 11-5-tel lesz 3rd és 10-6-tal lesz a Texans a negyedik csoportgyőztes.

Nekünk a többi meccset kell megnyerni, ami egyébként nem lehetetlen, de még egy 0-4 is simán elképzelhető az utolsó négy meccsünkön. A Titans nagyon kétarcú csapat idén, a Jags is kellemetlen ellenfél, a két csoportmeccsünkön meg bármi lehet. Pont az ilyen meccseken szokott a kedvezőbb helyzetben lévő csapatnak baja lenni a győzelemmel.

Szóval ha nyerünk, az jó lenne, de nem ezen fog sztem múlni nekünk most!
Bruce
Jepp, és nem szabad elkenődni 1 pofon miatt.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!

Nekem Renfrow azóta szimpatikus, amióta láttam a Hard Knocks-ban. Szerény gyerek, dolgos és ügyes is.
Remélhetőleg gyorsan felépül és tudja folytatni a remek játékát.
több mint 4 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 488
 twitter.com/RapSheet/status/1199059862212227074?s=19
Levi
jujj
Amadeus
Látszott rajta, h nemm 100, de így is végig tolta. Ez hero a javából. Nagy kedvencem lett. 🖤
Surda
Keményebb, mint gondoltam 😉. Jó eséllyel nem lesz belőle Jacoby Ford

több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
 twitter.com/RapSheet/status/1199059862212227074?s=19
Levi
jujj
Amadeus
Látszott rajta, h nemm 100, de így is végig tolta. Ez hero a javából. Nagy kedvencem lett. 🖤
több mint 4 éve
TST Las Vegas Raiders 1 449 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Amm ahogy ismerem a csapatot meg maga az NFL-t, tuti most a KC ellen egy jó meccset hoz le a Raiders, hogy aztán végképp összezavarodva fingunk se legyen mi a stájsz...
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Jut eszembe,

Rolni, tedd vissza azt a kurva szemüveget!

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Mint ahogy írtam lentebb, hogy a Titans elleni meccs lehet még a kulcs és persze utána az összes többi. Ha mindegyiket sikerülne megnyerni, akkor még mindig elég jó mérlegünk lenne (10-6). Amivel még az 5. hely is összejöhet.
A legjobb esetben még két vereséggel is odaérhetünk, de ott már a többi mérkőzésnek is számunkra kedvezően kellene alakulnia. Bruce
Illetve a csoportban most jon egy kulcsmeccs.
Ugyanis ha a Chiefs nyer, akkor lesz nekik 8-4, a Raiders (6-6) ellen 2-0, csoportban 4-0. a Raidersnek pedig a Kc elleni 0-2 (divben 2-2, de akkor nem szamit) miatt mar onnantol szinte vegig nyerni kell, es varni, hogy ok bukjanak parat.

Azonban ha a Raiders nyer. Akkor lesz egyenloseg mindenben. 7-5, 7-5, egymas ellen 1-1, csoportban 3-1, 3-1.
Persze ezt nyilvan Reidek is ki tudjak szamolni. Pokoli meccsre szamitok. Mint legtobbszor.
ulpianus
jön egy fasza kis AFC West derbi, abból is a legkomolyabb matchup. Bármi megtörténhet.

Azért így, hogy tétje is van, mégis élvezetesebb.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 879 — Circus Maximus
Mint ahogy írtam lentebb, hogy a Titans elleni meccs lehet még a kulcs és persze utána az összes többi. Ha mindegyiket sikerülne megnyerni, akkor még mindig elég jó mérlegünk lenne (10-6). Amivel még az 5. hely is összejöhet.
A legjobb esetben még két vereséggel is odaérhetünk, de ott már a többi mérkőzésnek is számunkra kedvezően kellene alakulnia. Bruce
Illetve a csoportban most jon egy kulcsmeccs.
Ugyanis ha a Chiefs nyer, akkor lesz nekik 8-4, a Raiders (6-6) ellen 2-0, csoportban 4-0. a Raidersnek pedig a Kc elleni 0-2 (divben 2-2, de akkor nem szamit) miatt mar onnantol szinte vegig nyerni kell, es varni, hogy ok bukjanak parat.

Azonban ha a Raiders nyer. Akkor lesz egyenloseg mindenben. 7-5, 7-5, egymas ellen 1-1, csoportban 3-1, 3-1.
Persze ezt nyilvan Reidek is ki tudjak szamolni. Pokoli meccsre szamitok. Mint legtobbszor.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
 twitter.com/RapSheet/status/1199059862212227074?s=19
Levi
jujj

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Levi Las Vegas Raiders UNLV Rebels 597
 twitter.com/RapSheet/status/1199059862212227074?s=19
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Mondjuk az ups and downs varhato, ha megnezed, hogy milyen szinten az ujoncok viszik a tamadosort:

Raiders first-year players lead all teams rookies in touches (270), scrimmage yards (1,676) and scrimmage TDs (14). Oakland is the first team since the 1970 merger with seven-plus rush TDs and seven-plus receiving TDs by rookies in the first 10 games of a season, per NFL Research.

Ehhez add hozza Crosby-t meg a vedoknel, illetve az 1. koros safety-tek serult, szoval jovore o is erosites lehet.

9-7-nel nem lesz rosszabb a merleg.
undisputedly
Meg ha úgy vesszük akkor a másik TE-nk, Waller is újonc, mert eddig inkább a drogokat kapkodta a labdák helyett.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Nem Carr volt hunyó, sőt idén egész pofás. Szimplán semmi nem működött. A védelem aggaszt jobban, mert kb 0 ellenállást mutatott tegnap egy Jets ellen, ahol 5 db kuka a támadófal és egy pubertás az irányító. Semmi, zero ellenállás. Vanilla, 4 man blitz, többi cover séma. Az agresszívabb blitz csomagok is szarok. Guenther nálam nagyon offos. Azért idén jobb anyaggal dolgozik már.

Az a baj, hogy mi run heavy, labdabirtokló offense vagyunk. Gruden az NFL Guardiolája. Ha ennyire szar a védelem, akkor futnunk kell az eredmény után, feladva a sémát. Ezért szoptunk ki tegnap, meg anno a KC ellen.
Amadeus
Nehéz úgy nyomást generálni, ha ilyen szempontok szerint zászlóznak. És ez fontos "momentumos" pillanat volt!

 dailysnark.com/raiders-called-for-absolute-joke-of-a-roughing-the-passer-penalty-during-sack/
Surda
Igen, azon nagyon sok múlott. Mert abból TD-t szereztek, ellenkező esetben 3rd&16 lett volna a 20 yardosunkról, amit abban a szituban nem oldottak volna meg és akkor csak FG.

Egyébként az azt követő támadásunkból, amikor Carlson kihagyta az FG-t, előtte Renfrow-t előbb ütötte meg a védő, minthogy a labda odaért volna, szóval azt is befújhatták volna, aztán akkor folytathatjuk a támadást és ha nem is sikerül továbbmenni, akkor is közelebb lett volna az FG kísérlet.

Mindegy, nyilván itt már sok a ha. Akkor nem így alakult és kész. Ezt már el lehet felejteni.
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Na akkor most értünk vissza a földre, ezzel a fiatal gárdával, ezzel a védelemmel és persze ilyen O teljesítménnyel...

Jöhet a draft beszélgetés, mert a KC felmossa velünk a padlót és utána vszeg már a WC helyért se lesz esély teperni...eddig tartott a PO álom, de ez az idei amúgy több már most, mint amire az első meccsek után számítottam 😊
Rolni
Mint ahogy írtam lentebb, hogy a Titans elleni meccs lehet még a kulcs és persze utána az összes többi. Ha mindegyiket sikerülne megnyerni, akkor még mindig elég jó mérlegünk lenne (10-6). Amivel még az 5. hely is összejöhet.
A legjobb esetben még két vereséggel is odaérhetünk, de ott már a többi mérkőzésnek is számunkra kedvezően kellene alakulnia.

Remélem a Jets azért fog segíteni nekünk, ha már megvert bennünket (week 16 vs Steelers, week 17 @Bills) valamint lesz még egy fontos Bills@Steelers meccs is a 15. héten.

Csináltam is ennek örömére egy pár ESPN Playoff machine kalkulációt és ha 10-6-tal végzünk akkor bármilyen esetben bejutunk.
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 924 — SuperBowl Champions 2013/2014
Mondjuk az ups and downs varhato, ha megnezed, hogy milyen szinten az ujoncok viszik a tamadosort:

Raiders first-year players lead all teams rookies in touches (270), scrimmage yards (1,676) and scrimmage TDs (14). Oakland is the first team since the 1970 merger with seven-plus rush TDs and seven-plus receiving TDs by rookies in the first 10 games of a season, per NFL Research.

Ehhez add hozza Crosby-t meg a vedoknel, illetve az 1. koros safety-tek serult, szoval jovore o is erosites lehet.

9-7-nel nem lesz rosszabb a merleg.
több mint 4 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 292
Nem Carr volt hunyó, sőt idén egész pofás. Szimplán semmi nem működött. A védelem aggaszt jobban, mert kb 0 ellenállást mutatott tegnap egy Jets ellen, ahol 5 db kuka a támadófal és egy pubertás az irányító. Semmi, zero ellenállás. Vanilla, 4 man blitz, többi cover séma. Az agresszívabb blitz csomagok is szarok. Guenther nálam nagyon offos. Azért idén jobb anyaggal dolgozik már.

Az a baj, hogy mi run heavy, labdabirtokló offense vagyunk. Gruden az NFL Guardiolája. Ha ennyire szar a védelem, akkor futnunk kell az eredmény után, feladva a sémát. Ezért szoptunk ki tegnap, meg anno a KC ellen.
Amadeus
Nehéz úgy nyomást generálni, ha ilyen szempontok szerint zászlóznak. És ez fontos "momentumos" pillanat volt!

 dailysnark.com/raiders-called-for-absolute-joke-of-a-roughing-the-passer-penalty-during-sack/
több mint 4 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 213 — én ezt meguntam
Na akkor most értünk vissza a földre, ezzel a fiatal gárdával, ezzel a védelemmel és persze ilyen O teljesítménnyel...

Jöhet a draft beszélgetés, mert a KC felmossa velünk a padlót és utána vszeg már a WC helyért se lesz esély teperni...eddig tartott a PO álom, de ez az idei amúgy több már most, mint amire az első meccsek után számítottam 😊
Rolni
fel a fejjel.
több mint 4 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 647 — Raiders fan
Na akkor most értünk vissza a földre, ezzel a fiatal gárdával, ezzel a védelemmel és persze ilyen O teljesítménnyel...

Jöhet a draft beszélgetés, mert a KC felmossa velünk a padlót és utána vszeg már a WC helyért se lesz esély teperni...eddig tartott a PO álom, de ez az idei amúgy több már most, mint amire az első meccsek után számítottam 😊

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 4 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Nem Carr volt hunyó, sőt idén egész pofás. Szimplán semmi nem működött. A védelem aggaszt jobban, mert kb 0 ellenállást mutatott tegnap egy Jets ellen, ahol 5 db kuka a támadófal és egy pubertás az irányító. Semmi, zero ellenállás. Vanilla, 4 man blitz, többi cover séma. Az agresszívabb blitz csomagok is szarok. Guenther nálam nagyon offos. Azért idén jobb anyaggal dolgozik már.

Az a baj, hogy mi run heavy, labdabirtokló offense vagyunk. Gruden az NFL Guardiolája. Ha ennyire szar a védelem, akkor futnunk kell az eredmény után, feladva a sémát. Ezért szoptunk ki tegnap, meg anno a KC ellen.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 488 — Sic semper tyrannis!
Amíg szentfazék Carr a fedélzeten van, nem lessz dicsőség. Imádkozik ahelyett hogy kaszabolna, összeszarja magát a töketlen balfasz. Miénk a liga legképtelenebb idiótája.
FinoDaLungovillagio
Azért ez nem teljesen így van. Természetesen tegnap szarul játszott ő is, de kb több volt a drop tegnap, mint az egész szezonban eddig. Nem sikerült azt játszani, amit szoktunk. A futást teljesen lenullázták és így kénytelen volt többet passzolni Carr, amikbe ilyen hibák csúsztak.
Tehát egyedül az ő nyakába varrni kicsit túlzás lenne!

A védelem egy olyan fal ellen, ahol szinte mindenki cserejátékos volt, nem tudott értelmes pass rusht generálni. Ezzel tálcán kínálva a nagy játékokat az ellenfélnek.

A spec team is betlizett. Kihagyott FG, illetve a visszahordónk sem nagyon szeret visszafutni a labdával és amikor szükséges, akkor bele is fut az első emberbe aki szembe jön.

szóval ez a vereség az egész csapat számlájára írható.
Bruce
Ez a vereség az egész csapaté, egyetértek.
Carr-ról viszont nem a tegnapi meccs miatt gondolom azt amit.
Milyen QB az aki nem tudja meglódítani az előrehaladást mikor szükség volna rá. Tegnap a futás behalt, így elvártam volna némi villogást mr.Carr-tól.
De nálunk az úgy van sajna, hogyha megy a futás, akkor kicsit Carr mogyorói is beduzzadnak, bár akkor sem nagyon. Ha futás nuku, akkor a herék elő sem jönnek a hasaaljából.
Ő a csapat fékje.
FinoDaLungovillagio
33 targetből 19 elkapás összesen, és ezek nagy része kézbe ment. Így nem tudja senki a hátára venni a csapatot, maximum akkor, ha fut 200 yardot, de Carr nem az a típus.
Meg ugye a karmester is kottából játszik, azt meg nem ő írja...
bmg
A jó karmester tud improvizálni, na Carr az viszont nem tud.
FinoDaLungovillagio
Attól még nem Carr vesztette el ezt a meccset!
Azt gondolom, hogy sokkal nagyobb need-jeink vannak. De mondjuk egy Tua-ra így hogy megsérült rá lehetne menni, aztán Carr még egy évig marad még és utána jöhet Tua
Bruce
Nyilván nem csak Carr veszítette el egymaga, ilyet nem is állítottam. De ahogy már írtam, nem a tegnapi zuhéról beszélek. És igazad van, vannak nagyobb needjeink is. Én már csak nem bírom nézni ezt a töketlent, bavallom, elfogult vagyok Carral szemben. Nem akarok vitatkozni ezen, főleg nem szurkoló társaimmal, akikkel egy hajón osztozunk. Csak lázadok, mert szarnak tartom a kormányost.
Elmondtam a véleményem és ezzel befejezem, mert nem akarok raiders szurkolókkal flame-elni.
FinoDaLungovillagio
Semmi gond nincs abban, ha beszélgetünk valamiről a fórumon, hiszen ezért van. Jobb ha le van ide írva minden, ami a Raiderssel kapcsolatos, mintha üresen pangana a fórum.

Kicsit egyébként nekem is olyan teszetoszának tűnik Carr, de az idei számai nem azt bizonyítják, hogy baj lenne vele. Néha kicsit ötlettelennek tűnik a pályán, tehát valóban az van, hogy ha neki kell átlendítenie a csapatot egy hullámvölgyön akkor az nem megy neki. De ez nem biztos, hogy az ő hibája, mert nem tudjuk mennyit enged neki Gruden.
több mint 4 éve
FinoDaLungovillagio Las Vegas Raiders 88

A sok drop most megbosszulta magát.
Egyébként nem tudom mikor utaztunk NYC-be, de az időeltolódás miatt ha lehet hamarabb kellene. Nem ártana ilyenkor már csütörtökön elmenni és a pénteki edzést ott tartani.
Londonban is bevált a korábbi utazás.
több mint 4 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 663